Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE SmackDown 2014. november 28. – Rusev helyt áll a Battle Royal-ban?

sd141128

A SmackDown 2014. november 28-án egy összefoglalóval indul, aminek a főszereplője nem mást, mint a frissen visszatérő/debütáló legenda, Sting. Óriásit alakított a Szupersztár, amikor megjelent a Survivor Series-en és közre játszott abban, hogy a Vezetőség elvesztette a hatalmát. Vajon ezek után láthatjuk még Őt a ringben harcolni, vagy csak egy alkalomra lépett be a szorítóba a cégnél?

A SmackDown kezdeténél Lilian Garcia jelenti be, hogy akik ezúttal a ringbe lépnek azok nem mások, mint a WWE Tag Team Bajnokai, The Miz és Damien Mizdow. A két Szupersztár még kitart a egymás mellett, ám eléggé látható rajtuk a meg nem értés és a feszültség, amiből kifolyólag joggal gondolkozhatunk azon, hogy mikor fog bekövetkezni a csapat tagjainak szétválása. Miz szeretne mindenkit először is köszönteni a Miz TV-n, amit követően elmondta, hogy hatalmas pillanatokat láthatta a rajongók a vasárnapi Survivor Series-en, amik közé sorolja azt is, hogy képes volt megszerezni a WWE Tag Team Bajnoki övet. Emellett pedig sokkoló volt az, amikor egy óriás előtt óriási lehetőség adódott, ám ő inkább szembefordult a csapattársaival és egy kemény jobbossal küldte földre John Cena-t. Miz ezt követően arra kéri a publikumot, hogy köszöntsék Big Show-t! Big Show ringbe érkezése alatt visszatekinthettünk a RAW-ra, ahol Show szerint amit tegnap este csinált, azok után kijelenthető, hogy ő egy rossz fiú. Ő azonban nem rossz ember, csak emberi lény, aki hibázott és ki mondhatná el magáról őszintén azt, hogy soha nem követett el hibát az életében. Emellett pedig szóba hozza, hogy sok-sok év alatt, amit a szervezetnél töltött el, folyamatosan kockáztatta a testi épségét éppen a rajongókért, akik erre voltak kíváncsiak. Szóval arra szeretne kérni mindenkit, hogy próbálja ezt megérteni és tekintsenek el a Survivor Series-en történtektől, mintha sosem látták volna. Szeretné újra kezdeni, de ehhez kellene a publikum is…tehát mi a válaszuk erre a bocsánatkérésre? A rajongók erre egy emberként harsannak fel: You Sold Out! Ennek hallatán az óriás teljesen kikelt magából és kiáltva kezdett kommunikálni a szurkolókkal, miszerint hűtlenek a pankrátorokhoz a nézők, ami mellett nem képesek értékelni az áldozatokat. Nagyon könnyű lehet nekik, hogy egy helyben végigbámulnak egy adást sérülések, fájdalom és kockázat nélkül. Viszont ez Big Show élete, amiből a rajongól alig értenek valamit, nem az ő történetük, hanem egyedül a Szupersztáré. Ő nem egy áruló, hanem ő Big Show, aki egyértelműen tiszteletet érdemel. Ezt követően pedig kijelentette, hogy ő ilyen, ha ez valakinek viszont nem tetszik, akkor jöjjön ki az arénába és merje megmondani neki. Ezt követően az egész publikum várta, hogy érkezik-e valaki, aki majd szembe mer nézni Show-val. Egy ideig kínos csend uralkodott az arénában, amit követően megszólalt Erick Rowan zenéje. A Szupersztár a bejárat felől érkezett a szorítóba, ahol nekiesett az óriásnak.
A visszatekintést követően visszakapjuk a képet a SmackDown-ról, ahol a publikum egy emberként kiáltozta a Szupersztárnak, hogy “You Sold Out”. Mit csendre inti a közönséget, amit követően elmondja, hogy John Cena árulónak nevezte Big Show-t, valamint kijelenthetjük, hogy hatalmas hibát követett el az óriás, amikor csatlakozott a Cenation Vezetőjének alakulatába. Big Show ezt követően elmondta, hogy nem szeretett volna Cena-ért harcba szállni, egyedül csak azt tette, ami a legjobban kedvezett neki, valamint a családjának. A problémája az, hogy ezzel nincsen tisztában a szurkolótábor és a többi pankrátor. Ekkor megszólalt Daniel Bryan bevonuló zenéje, amire az összes szurkoló felpattant a helyéről és mindkét kezével az ég felé mutogatott. Daniel a ringbe sétálását követően elmondta, hogy Big Show azt mondta az előző RAW-n, hogyha valakinek van valami mondanivalója a számára, az mondja meg neki…Hát Bryan valaki, akinek van valamije, amit szeretne elmondani. Daniel megkérdezi, hogy a publikum készen lenne-e arra, hogy lássanak egy Daniel Bryan féle SmackDown-t? Erre az aréna kántálni kezdte a “Yes” szót. Ennek nagyon örül a Szupersztár, hiszen készült jó pár izgalmas csatával erre az adásra…Először is bejelentené, hogy a szervezet történelmében először fog összecsapni 1 az 1 elleni csatában Ryback és Mr. Money in The Bank, Seth Rollins. Emellett pedig készült olyan harcokkal is, amiben a tét egy megadott bajnoki öv lesz, mint Luke Harper csatája, ahol meg kell védenie az Interkontinentális Bajnoki övét a vasárnap legnagyobb túlélője, Dolph Ziggler ellen. Miz ekkor közbevág is kijelenti, hogy Daniel ellopta a reflektorfényt Miz-től, amit nem tud jó szemmel nézni. Bryan ekkor egyszerűen elmondja, hogy nem lopta el, sőt nem is tudná, mert a reflektorfény már rég óta Damien-é. Big Show is megszólal, aki elmondja, hogy félbeszakította Daniel Miz-t és Őt is, hiszen ez a pillanat ezúttal az óriásról szól, nem pedig Daniel Bryan SmackDown-járól. Bryan ezt követően bejelenti, hogy amit szeretne mondani ahhoz köze van Show-nak is, hiszen az előző RAW-n Rusev nem volt hajlandó elmondani az amerikai esküt, ami miatt megrendezésre kerül itt és most egy 20 Emberes Over The Top Battle Royal a WWE United States Bajnoki övért.

20 Emberes Over The Top Battle Royal (United States Bajnoki öv)

A csatában Rusev-en kívül részt vett: Big Show, Erick Rowan, The Miz, Damien Mizdow, Jimmy Uso, Jey Uso, Goldust, Stardust, Diego, Fernando, Heath Slater, Titus O’neil, Cesaro, Sin Cara, Tyson Kidd, Curtis Axel, Adam Rose, Justin Gabriel, valamint Jack Swagger. Az összecsapás eléggé hosszúra és fordulatosra sikeredett, amiben a csata végén Rusev mellett Jack Swagger és Cesaro maradtak a ringben. A svájci hajította a kötél felé a Bajnokot, akinek az egyik lába érintette a talajt egy rendkívül kis ideig, ami miatt ki kellett volna esni a csatából. Ahogy Rusev visszahúzta magát a szorítóba Swagger kihajította a ringből Cesaro-t, a Bajnok pedig képes volt kiosztani egy Superkick-et Jack-nek, aki lezuhant a kötelek mellől. Így a győzelmet a Bolgár Bestia szerezte meg, kíváncsiak lehetünk arra, hogy ennek lesz-e később valamilyen folytatása.

A Backstage-ben láthatjuk, hogy Kane árulja a Szupersztárok pólóit, sapkáit, valamint egyéb ruházati termékeit. Santino Marella jelent ekkor meg, aki megdicsérte Kane Ryback pólóját. A Vörös Szörny ekkor lekapta a fejéről a sapkáját és szigorú tekintettel Santino szemébe bámult, amire az olasz egy rendkívül magas hangú sikollyal válaszolt.

A ringbe ezt követően Bray Wyatt lépett be, aki a Survivor Series-en csak diszkvalifikációval tudta megszerezni a győzelmet ellenfele, Dean Ambrose ellen. Már készül a TLC-re, ahol egy TLC csatát fog vívni az egykori Shield szónoka ellen. A mondanivalóját azzal kezdi, hogy nem sok ember kerülhet fel a mennyországba és az olyanoknak, mint Ő és Ambrose egyértelműen nincs helye. Ugyanis démonok laknak a lelkükben, ezt csak szimplán szabadjára kell engedniük, ami a Survivor Series-en Bray-nek nem sikerült. Ambrose-ból kitört az őrült, ami miatt vége is szakadt a csatának. Viszont most már megtapasztalta, hogy mivel is áll szemben Wyatt, a következő PPV-n Dean is szembesülni fog Bray erejével, azzal a belső gonoszsággal, ami elől nem tud elbújni, elfutni és menekülni. A TLC végén Wyatt fog mosolyogni, amikor Ambrose elszennyeződött halott testét belepik a rovarok.

Nikki Bella vs Emma

A csata nagyon egyértelmű volt, amiben végül a győzelmet a WWE Díva Bajnoka tudta megszerezni. A harcot követően AJ Lee jelent meg a bejáratból, aki nekiesett Nikki-nek, ám nem kerül komolyabb ütésváltásra sor.

Ryback vs Seth Rollins

A csata hosszasra sikeredett, amiben mindkét fél jól szerepelt, ám ez a Seth Rollins-nak mégis kevés volt, hiszen a csata végén komoly bajba keveredett. Ryback felkapta a vállára, hogy értékesíthesse a Finisherjét, ám ekkor a bejárat felől Kane érkezett egy székkel a kezében. Diszkvalifikálták Rollins-t, bár a Szörny nem tudta elsőre megütni Ryback-et. A Bestia kiosztott egy kemény Spinebuster-t Kane-nek, amit követően Seth és a Szörny közös erővel felül kerekedtek Ryback-en.

The New Day vs Slater Gator és Curtis Axel

A csatában a frissen debütáló csapat nagyon jól szerepelt, végül képesek voltak megszerezni a győzelmet is.

Luke Harper vs Dolph Ziggler (Interkontinentális Bajnoki öv)

A csatában mindkét fél nagyon jól szerepelt, ám Ziggler volt az, aki kimondottak jó teljesítménnyel rukkolt elő. Végül képes volt megszerezni a Show-Off a győzelmet, de csak kiszámolással, amivel nem tudta megszerezni a címet. A csata után Luke a Bajnoki övvel esett volna neki a győztesnek, ám Ziggler elhajolt és egy brutálisan nagy Zig Zag-el válaszolt.

Ezzel zárult a SmackDown, amit követően a RAW-n folytatódhatnak az eddigi történetszálak, valamint lassan a szervezet jelent be csatákat a TLC-re.

14 gondolat “WWE SmackDown 2014. november 28. – Rusev helyt áll a Battle Royal-ban?” bejegyzéshez

    1. Már reggel felkerült, csak elmaradt véletlenül a főoldalra linkelése. Ha nem találnád, légyszi nézd meg az aktuális menüben is. Köszi.

      Kedvelés

  1. Amugy a vezetőség azért fosztotta Daniel Bryant meg az övektöl, mert” nekünk egy állandó bajnok kell aki minden PPV-n és raw-on illetve Smack doewn-on is ott tud lenni:”Akkor most mi a helyzet Brock Lesnarral aki amióta megnyerte az öveket egyetlen egyszer jelent meg és azóta még címvédő meccse se volt de nem hogy címvédő meccs még jelen se volt az adásokon. Akkor most mi van az állandó bajnokkal. A TLC-n remélem lesz egy meccs!Nem?????

    Kedvelés

  2. Jó kis összefoglaló lett egy amúgy elég átlagon aluli adásról 🙂 A bajnokokat lassan meg kellene változtatni 🙂 US, IC TT, és Diva bajnokot is 😀

    Kedvelés

  3. A SmackDown kezdeténél nem Lilian Garcia jelenti be, Garcia ott sem volt. Ő a RAW-ban szokott lenni sajnos, de utálom :p 🙂 😀

    Kedvelés

  4. Megint csaltak.A bolgár fasz vesztett, Swegger a győztes.Ugyanis a végén mikor ki akarták lökni azt a szőrös buzit,lábbal érintette a ringen kivűli szőnyeget. De hát nincs igazság a földön, köcsögöké a jövő.

    Kedvelés

    1. Csak akkor esett volna ki, ha mindkét lába érinti a talajt, de ha jobban megfigyeled, csak az egyik lába ért le. Ezért lehetett ő a győztes, bakiról szó sem volt.

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) tosanyi bejegyzéshez Kilépés a válaszból