Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

A sérült bajnok megszólal

Seth-Rollins-Serious-600x250Természetesen már nem birtokolja a címet, de ettől még bátran nevezem bajnoknak. Mint tudjuk Seth Rollins egy külföldi eseményen Kane ellen harcolt, mikor egy szerencsétlenséget követően elszakadt a térdszalagja, így kb. 6-9 hónap kihagyásra kényszerül.

Rollins Twitter fiókján osztotta meg a WWE oldalán látható interjút, ami vele készült sérülése után. A bejegyzéshez ezt írta: “Ha már mindent elvesztettünk, akkor már bármit megtehetünk. Mondjuk újratervezni, újjáépíteni és visszaszerezni.”fds

És itt az interjú:
“Lássuk csak, Dublinban voltunk, Írországban, első estéje volt a turnénak, és én benne voltam a főeseményben. Azt kellet volna csinálnom, amit ezelőtt már vagy milliószor megtettem – átfordulni az ellenfelemen, aki a második kötélen áll. Alá érkeztem és készültem a Powerbomb-ra. Valamiért azonban a jobb lábfejem belső oldalára érkeztem, így ahelyett hogy megtámaszkodhattam volna a lábamon, a térdem fogta fel az esést. Ha láttátok a videót, az magáért beszél. Bár nem volt annyira szörnyű, mint látszik. Olyan érzés volt, mintha a térdem elmozdulna a helyéről, majd visszaugrana. Szóval összekaptam magam, meggyőződtem arról, hogy rendben van a lábam, aztán bevittem a Powerbomb-ot. Ezután viszont hamar rájöttem mi az ábra. A lábam nem volt túl stabil, a térdem pedig össze-vissza csúszkált. Nem igazán voltam képes irányítani. Arra viszont még épp elég volt, hogy be tudjam fejezni a meccset, beadjam a Pedigree-t, aztán megnyerni a mérkőzést. Majd lehevertem és próbáltam rájönni mi történhetett. De nem fájt nagyon, csak anyi, hogy nem volt minden oké a térdemmel. Nem is tudtam mekkora a baj, amíg másnap reggel megkaptam az MRI-t.”

Jobbulást, Seth!

10 gondolat “A sérült bajnok megszólal” bejegyzéshez

  1. Megérdemelte már nem Bajnok Hála Istennek! Szemet megint Kane ellen küldték a Live Eventen is ahol megverették a Démont… Szánalmas.. Remélem mostanában nem látjuk Rollinst!

    Kedvelés

  2. A sors furcsa fintora… Tavaly, mikor Roman és Seth küzdött volna valamelyik PPV-n, akkor Romannak sérvműtétje volt, és nem jöhetett létre a csata. Most szintén Roman és Seth meccs lett volna a WWE bajnoki övért, erre Seth sérül le. Valami nagyon nem akarja hogy ők ketten összecsapjanak egy PPV-n…

    Kedvelés

  3. Megmentette az idei wrestlemaniát, a legeslegjobb WWE bajnok volt, nem ezt érdemelte volna…:/
    Alig várom hogy visszatérjen.
    Jobbulást, Seth!

    Kedvelés

    1. A legeslegjobb wwe bajnok?Idén?Vagy az egész wwe korszakra érted?Mert akkor nagyon nincs igazad.Jobb volt mint lesnar elismerem,bár nem bírom,de minden héten ott volt meccselt,de a karaktere ritka hitvány fos,de h ő lenne a legjobb wwe bajnok?Vagyis ő volt a legjobb..badarság koma,Te is tudod.Nála minimum 100 jobb bajnok volt.Minimum.

      Kedvelés

  4. Ennél jobb nem is történhetett volna most Sethel. Egyrészt nem kell vereséget elszenvednie Romantől, nem gyengül a karaktere, hogy tiszta mérkőzés keretein belül övmentesítsék. Másrészt nyitott az út előtte, hogy face vagy heel szerepben tér vissza. Na meg, hogy mikor tér vissza. Harmadrészt a fél év az fél év, hiányozni fog az embereknek, de legalábbis a hiánya érezhető lesz. Szörnyűek ezek a sérülések, de őt most a lehető legjobb időben kapták ki a kreatívok markából. Romant szerintem 98%, hogy Wrestlemaniáig meggyűlöli a közönség Cena szintre, de vele még meg fognak merni húzni egy heel turnt. Oda meg már jöhet is vissza Rollins mint face highflyer. Álom lenne.

    Kedvelés

    1. Nem elképzelhetetlen…reménykedem benne, hogy Roman kap egy heel turn-t Seth meg Faceként tér vissza

      Kedvelés

  5. Ahogy leírja, hogy milyen érzés volt… Számomra ismerős, hisz velem is fordult már elő, míg fociztam :/ Kezdtem unni a karakterét, de ilyet azért senkinek sem kívánnék.

    Kedvelés

    1. Szalai, mint kíváló válogatott labdarugó is keresztszalagszakadást szevedett el. 1 év rehab után tért vissza a pályára, de már meg sem közelíti régi önmagát!
      Persze ez nem foci.

      Kedvelés

Vélemény?