Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE RAW 2016. december 5. – Charlotte nyilvános bocsánatkérése

208_raw_12052016ca_2893-0cecf730d6876d6c5457faf5c0e4c729

A RAW adása 2016. december 5-én a Texasi Egyetemről jelentkezik, ahol legelőször Seth Rollins érkezett a szorítóba, aki egy keményebb konfliktust indított el Chris Jericho-val. Hivatalossá vált, hogy a Roadblock-on “The Man” ringbe szállhat “Y2J” ellen, míg a WWE Universal Bajnoka, Kevin Owens Roman Reigns ellen fog csatázni.

Rollins bevonulása előtt egy rövid visszatekintést mutat nekünk a cég, amiben a 2 héttel ezelőtti hétfői adás főeseményének képsorait láthattuk. Kevin Owens és Seth Rollins szállhattak ringbe egymás ellen a WWE Universal Bajnoki övért egy olyan küzdelemben, amiben Chris Jericho és Roman Reigns is el volt tiltva a ring mellől. Azonban Y2J nem szeretett volna kimaradni semmiből és Sin Cara maszkban megjelenve megtámadta a közönség soraiból előugorva Seth Rollins-t….Ezt követően az előző RAW-n Kevin Owens kijelentette a ring közepén egyenesen Chris mellett, hogy nincsen szüksége rá és képes lenne mindent megoldani egyes egyedül. Az aréna helyszínéről felpaprikázott állapotban távozó Chris-el Seth Rollins futott össze, aki a parkolóban egy kemény verésben részesítette a rockert. Az adás későbbi részében Roman Reigns és Kevin Owens csatázhattak egymással, amiben a tét nem más volt, mint egy Universal Bajnoki övért folyó küzdelem a Roadblock-on. Roman képes volt megszerezni a győzelmet, így a következő PPV Eseményen ringbe szállhat KO ellen a címért.

Seth a rignbe sétál és elmondja, hogy van egy dolog, ami már régóta nyomja a mellkasát. Ez a dolog pedig most már megérett arra, hogy döntés formájában közölje a publikummal: Triple H-et akarja. Az élet folyamatosan döntések sorozata, van amelyik jobbra sikeredik, viszont van amelyik halálra van ítélve. Ilyen döntés volt a Shield létrehozása, amivel Seth és társai képesek voltak átformálni a WWE-t örökre. Valamint ilyen döntés volt a Shield felbontása, amit Ő indított el…Triple H-nek volt egy döntése, azonban minden egyes lépésnek vannak következményei. The Game Seth Rollins ellen tette le a voksát, amit követően Kevin Owens-t választotta a cég új Golden Boy-ának.
Az előző héten, amikor Seth kiosztott egy Pedigree-t Chris Jericho-nak az autó tetején, akkor küldött egy üzenetet Triple H-nek. Ez csak a kezdet volt, amit követően kijelenti, hogy szeretné ha HHH megjelenne itt és most az arénába szemtől szemben Rollins-al. Viszont mindannyian tudjuk, hogy ez nem így működik, mert The Game nem olyan srác, aki így intézné el a dolgait. Rollins szerint ez nagyon egyszerű, hiszen legyőzte volna a WWE Universal Bajnoki övért Kevin Owens-t, de érkezett Chris Jerciho, akinek úgy tűnik mégsem olyan túl szoros a kapcsolata KO-val. Ez is csak egy darabkája volt a hatalmas puzzlenek.
Kevin Owens jelent meg ezt követően a bejáratban, aki megszólalását megelőzően Seth Rollins szerette volna megkérdezni, hogy hogyan van Chris Jericho. Vagy, ami még fontosabb, hogy milyen állapotban van jelenleg kettejük baráti viszonya? Először is KO kijelenti, hogy Seth éppen félbeszakította, amikor mondani szeretett volna valami, szóval ezt többet ne csinálja. Kevin emellett elmondaná, hogy nagyon mulatságos, hogy a Y2J állapotáról kérdezi, azok után, hogy a kocsi tetején kiosztott neki egy Finisher-t. Valamint furcsa, hogy a baráti viszonyukról kérdezi…KO elmondja, hogy igenis előfordulnak a legjobb barátok közt nézeteltérések és harcok keletkeznek, viszont erről nem tudhat semmit sem Seth Rollins, mert nincsenek barátai. Owens szerint az a két olyan ember, aki kicsit is közelebb állt Seth-hez utálja most őt. Nem is barátnak, hanem testvérnek szólította őket és, ahogy lehetősége volt rá hátba támadta a Shield-es társait. Ezt követően elmondja KO, hogy Seth-nek nem is kimondottan kellene a kettejük barátságával foglalkozni, hiszen majd azt ők helyre hozzák. Kevin egy remek barátnak és kimondottan jó személynek nevezi magát nem egy, nem két, hanem három ajándékkal fog kedveskedni Y2J-nek az ünnepek alkalmából. Rollins szerint hiába adna három ajándékot, hiszen Chris egy felbecsülhetetlen meglepetést nyújtott át KO-nak, ami most ott hever a vállán.
Ezt hallva idegesebb lett Owens és elordította, hogy 100 %-osan megérdemli a Universal Bajnoki övet. Egy Fighting Champion-nek nevezi magát, amit nem mondhat el Seth haverja Roman Reigns. Az egyetlen ok, amiért Roman megszerezhette a kihívói jogot a Roadblock-ra, az Rollins maga. Seth támadása miatt nem tudott másra gondolni kettejük csatája alatt, mint Chris Jericho állapotára. Rollins megkérdezi ezt követően a címvédőtől, hogyha komolyan Fighting Champion, akkor miért nem teszi fel az övet egy küzdelemre Seth ellen itt és most? Kevin szerint biztosan nagyon jó lenne, viszont ma mostani adáson Mick Foley “ostoba” döntése értelmében Sami Zayn ellen kell harcolnia a Universal Bajnoknak…Viszont ha meccseknél tartunk átadná Jericho első ajándékát, amit a mostani adáson be is válthat…Roman Reigns ellen kapja meg a lehetőséget a United States Bajnoki címért. Emellett lesz még egy küzdelem, aminek biztosan örülni fog Y2J, hiszen a Roadblock-on lesz egy küzdelme Seth Rollins ellen, ahol visszavághat a támadás miatt. A harmadik ajándék pedig nem más lesz, mint egy másik mérkőzés, amiben ugyan Jericho nem érdekelt, tetszeni fog neki. Seth itt és most ringbe fog szállni…

Big Show vs Seth Rollins

Ahogy KO befejezte a mondanivalóját, azt kérte, hogy jelenjen meg Rollins ellenfele, aki nem más volt, mint a rég látott óriás. A Világ Legnagyobb Sportolóját örömmel fogadták a rajongók, aki hatalmas mosollyal az arcán sétált a szorítóhoz…A küzdelemben Kevin Owens végig a szorító mellett tevékenykedett és biztatta Show-t. A biztatás kis idő elteltével parancsok osztásává formálódott, amit az óriás már nem viselt olyan jól. A kötelek mellé felugró KO-t megragata és kiosztott neki egy ChokeSlam-et. Ezt követően Show távozott a ringből és a bejárat felé indult, ami alatt a játékvezető elszámolt 10-ig. A győzelmet Seth Rollins szerezte meg kiszámolással, amit követően a feltápászkodó KO-nak kiosztott egy Pedigree-t.

Jack Gallagher vs Ariya Daivari

A Cruiserweight divízió két Szupersztárja léphet ezúttal ringbe egymás ellen, akik közül Jack most mutatkozik be először a RAW adásán. A végső győzelmet Gallagher tudta megszerezni, aki egy kemény Dropkick-et osztott ki Daivari-nak a sarokban, amit követően sikeresen lekopogtatta ellenfelét. Jack sportszerűen kezet nyújtott a küzdelem után Ariya-nak, aki elfogadta azt, majd egyből támadni kezdte a győztes bal térdét.

A Backstage-ben Kevin Owens találkozott Mick Foley-val, akin számon kérte a Bajnok, hogy mi is történt a szorítóban. Végül KO kijelentette, hogy ez nem történhetett volna meg, hogyha Stephanie itt van. Miután Mick távozott Chris Jericho-val találkozott KO, akinek elmondta, hogy milyen ajándékokkal kedveskedett neki a RAW elején. Y2J egyáltalán nem volt lelkes, amit követően a címvédő megkérdezte, hogy akkor minden rendben van-e kettejük közt? Jericho válasza erre pedig egy egyszerű nem volt.
Szintén a kulisszák mögött Enzo Amore és Big Cass beszélgetnek, amikor Lana és Rusev elkezdenek kiabálni egymással. Ugyan nem angolul beszéltek Enzo kötelességének érezte, hogy odasétáljon és segítsen a hölgynek. Ahogy odalépett melléjük Rusev elküldte, mondván, hogy ez nem az Ő dolga…Lana tudja, hogy Amore csak segíteni, akart, ami egyáltalán nem tetszett a Bolgárnak. Végül a hölgy lehúzta az ujjáról a gyűrűjét és Rusev-nek vágta, aki ezt követően elsétált onnan. Enzo megkérte Cass-t, hogy távozzon és kicsit beszélgethessen Lana-val. A hölgy elmondja, hogyha Rusev egy másik fickóval látná őt, akkor biztosan kiborulna és értékelni tudná, hogy milyen fontos is neki Lana. Enzo-t ezt követően meghívja a hotel szobájába Lana, amit Amore egy nem akármilyen mozdulatsorozattal és arckifejezéssel reagál le.

Sami Zayn vs Kevin Owens

Egy pörgős csatát láthattunk, aminek a végén a győzelmet Kevin Owens volt képes megszerezni a Pop-Up PowerBomb-ot követően.

A Backstage-ben a frissensült Women’s Bajnokkal, Sasha Banks-el készítenek egy rövid interjút, amiben elmondja, hogy Charlotte nem érdemli meg azt az örökséget, amit kapott és nem érdemli meg Ric Flair-t, aki annyi mindenben támogatta őt. Sasha a győzelmét a Nature Boy-nak ajánlotta, amiben kiderült, hogy a jobbik hölgy tudta megszerezni a végső győzelmet kettejük csatájában. A Bajnok végül kihívást intéz Charlotte-hoz, aminek értelmében ismét történelmet fognak írni. Sasha ajánlata nem más, mint egy 30 perces IronMan meccs a Roadblock-ra.

Rich Swann vs TJ Perkins

A kettejük küzdelme pont olyanra sikeredett, amilyent a közönség várt. Pörgős és csipkelődős. Rich a csatában bemutatott egy dab-et, amit TJ szokott használni a bevonulásai során. Ez nagyon tetszett a közönségnek, akik hangos reakcióval válaszoltak rá. A küzdelemben végül a Cruiserweight Bajok tudott győzelmet szerezni egy látványos catch finisher-t követően.

Bayley vs Alicia Fox

Egy nagyon rövid díva meccsen Bayley tudta megszerezni a győzelmet.

A Backstage-ben ismét egy hihetetlen Enzo jelenetet láthatunk, ahol Cass próbálta elmagyarázni csapattársának, hogy nagyon szép hölgy Lana, de komoly probléma lehet belőle ha Enzo elmegy a hotelszobájába. Ekkor Lana küldött egy üzenetet Amore-nak, aki ezt megmutatta Cass-nak és a kamerának. Ezt látva Enzo elrohant, hogy minél előtt odaérhessen. Big Cass-t Rusev szólította meg, akit az érdekel, hogy hol van jelenleg a felesége. Ezt természetesen nem mondja meg Cass, aki csak annyit válaszol erre, hogy az nem az Ő problémája. Ahogy távozott volna Rusev visszarántotta. Cass szerint nem csak a felesége ment el, hanem az esze is, ha hozzáért az óriáshoz. A Bolgár ezt követően kijelenti, hogy megkeresi Mick Foley-t, hogy írjon ki egy meccset kettejük között a mostani adásra.

Titus O’Neil vs Mark Henry

Nemcsak Big Show tért vissza ha az óriásoknál tartunk, hanem Mark Henry is, akinek hasonlóan örült a közönség. Egy pillanatok alatt véget érő küzdelemben Mark Henry volt képes megszerezni a győzelmet a World Strongest Slam-et követően.

A kulisszák mögött Enzo távozni készült a hotelbe, amikor Ric Flair érkezett, aki magához ölelte Amore-t. Végül Flair odaadta a limuzinját, hogy stílusosan tudjon megérkezni Enzo.

Roman Reigns vs Chris Jericho (WWE United States Bajnoki öv)

A küzdelem előtt Kevin Owens ismét találkozott Chris Jericho-val, ahol Y2J egyértelműen kijelentette, hogy ki fog sétálni a szorítóba és megpróbálja megszerezni az övet egyes egyedül. Szóval Kevin ne jelenjen meg a sarokban Chris mögött és ne is akarjon segíteni neki, mert nincs szüksége rá. Csak maradjon távol tőle és ne avatkozzon bele a dolgaiba…Jericho kemény mondatait követően elkezdődhetett a küzdelem, amiben Chris képes volt értékesíteni a Walls Of Jericho-t, majd a Codebreaker-t. Ezt követően megjelent Kevin Owens, aki szerette volna lelkesíteni Y2J-t. Ez egyáltalán nem hatott, ami után Chris csendre szólította fel, majd kizavarta az arénából a Universal Bajnokot. Ahogy visszafordult a csatához Jericho, Roman egy Spear-el válaszolt neki, amit követően képes volt lekopogtatni a kihívóját.

Rusev zenéje szólalt meg, amit követően nem érkezett senki, ekkor láthattuk, hogy Enzo és Lana éppen pezsgőztek a hotelszobában. Rusev toppant be, aki egy nagyon erőteljes, kemény verésben részesítette Amore-t.

Karl Anderson és Luke Gallows vs Sheamus és Cesaro (WWE Tag Team Bajnoki öv – No. 1 Contender Meccs)

A két Tag Team azért léphetett ringbe egymás ellen ,hogy kiderüljön ki lesz a New Day ellenfele a Roadblock-on. Végül diszkvalifikációval zárult a küzdelem, amit követően egy Triple Threat küzdelem lesz megrendezve a PPV Eseményen.

Charlotte érkezett, aki szeretne egy nyilvános bocsánatkérést intézni édesapja felé. Egy rövid felvezetést követően Charlotte kijelentette, hogy egy héttel ezelőtt elvesztette a bajnoki övét, ami nagyon nehéz volt. A WWE megadott neki mindent, amire szüksége volt, keményen dolgozott, hogy megszerezze a címet, amit nagyon fájdalmas volt elengedni magától. Viszont ennél is fájdalmasabb volt látnia, hogy a saját édesapja az ellenfele kezét emeli magasba a szorító közepén, majd kijelenti, hogy: Sasha a hölgy, Sasha a sportoló.
Charlotte elmondja, hogy az egyetlen dolog, amit igazán érezni akart életében, az az, hogy édesapja komolyan kijelentse, hogy büszke rá. Senki sem tudhatja rajta kívül, hogy milyen nehéz feladat Ric Flair lányaként tevékenykedni ebben a bizniszben. Senki nem érheti meg azt az érzést, amikor minden nap meg kell kérdeznie magától, hogy elég jó-e ehhez. Ezeket követően pedig végig kellett néznie, hogy valaki más kezét emeli a magasba.

Charlotte elmondja, hogy már 6 hónapja nem látta édesapját, de meghívta a mostani adásra, hogy egy szívből jövő bocsánatkérést mondhasson neki. Ric a ringbe sétált, ahol Charlotte várta őt. A hölgy kijelentette, hogy sajnálja, majd el el mosolyodott és édesapja nyakába ugrott. Az ölelést követően Flair széttárta ismét a karját, de Charlotte és hatalmas pofont kevert le édesapjának. A fülest követően egyszerűen csak annyit mondott apjának, hogy: “A kurva anyádat”. Charlotte elordította magát,hogy Ő Ric lánya és senki sem dedikálhatja a győzelmét az Ő apjának…Ezt követően a rajongók felhangosodtak, hiszen Sasha Banks érkezett, aki szeretett volna véget vetni ennek.

Az adás befejezésénél egy nagyon kemény verésben részesített Charlotte a Women’s Bajnokot, akit aztán odacibált Ric elé. Ezzel zárult a RAW, aminek a befejezése rengeteg kérdést vethet fel a későbbiekkel kapcsolatban. Minden esetre egy nem várt csavarral végződött az adás.

5 gondolat “WWE RAW 2016. december 5. – Charlotte nyilvános bocsánatkérése” bejegyzéshez

  1. Érdekes meccsek voltak,az tuti… Titus Henry? Tovább tartott a beharagozó Titussal…. Lana pedig becsalta a szobába Enzo-t ,aki “annyira nem akart bemenni…de mégis”…. Hát nem tudom….Múlt heti műsort verte nálam,de nem több….
    Ahogy látom SD vs Raw. Női részlegek egymásra licitálása folyik épp. Én – habár nem szép – maradnék a SD-féle vonalnál inkább. Ha bunyó,akkor üssék egymást mindennel ( gonosz smile idevaló épp 😀 ) .

    Kedvelés

  2. Nem értem miért akarják mindenáron szétszedni KO-t és Jerichot.
    Ez a best friend karakter hatalmas volt,szórakoztatóak voltak, két sunyi kis heel akik jóban rosszban kitartanak egymás mellett.
    És ezt most beáldozzák egy feud miatt, aminek nincs értelme, mert nyílt titok, hogy y2j turnézni megy, tehát nem lesz bajnok.
    Ráadásul úgy látom, hogy a “list of jerichot” is offolták….

    Kedvelés

  3. WOW!! Már majdnem elhittem, hogy Jericho nyerhet… egy title run még kell neki! Ha más nem akkor vegye el K.O-tól az övet mert megérdemli a fenébe is!
    Charlotte…. micsoda heel! Nem tudom ti, hogy vagytok vele de én nem tudom megunni a promókat amiket hétről-hétre generál. 😀 Többen írják a külföldi oldalakon, hogy Sasa vs Charlotte már unalmas meg minden, szerintem ezzel a mai “bocsánatkéréssel” egy újabb szintre emelték ezt az egész viszályt! Tökéletes lezárása lesz a dolognak az “Iron woman” match!

    Kedvelés

Vélemény?