Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE RAW 2015. december 14. – Mr. McMahon színre lép

raw151214

A TLC-t követő RAW adás 2015. december 14.-én Philadelphia városából indul, ahol a cég egyből egy visszatekintéssel indít. A WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övért folyó küzdelemben Roman Reigns nézhetett szembe Sheamus-el, azonban a Leauge of Nation beavatkozása miatt a Big Dog nem tudta megszerezni a címet. A csata lefújását követően nekiesett a Keltának, akit egy nagyon komoly verésben részesített. Ha ez nem lett volna elég, még Triple H is megkapta a magáét, aki az írt érkezett támogatni…

A ringbe először Stephanie McMahon érkezik, ezúttal egyedül, hiszen Triple H komoly orvosi segítségre szorult az előző PPV befejezésénél. A hölgy arcán látszik az elszántság és a tenni akarás, hiszen nagyon komoly sérelmeket szenvedett el a COO ilyen szintű elverésével az egész családja. A rajongók teljes mértékben szemben állnak vele, amit nagyon komolyan ki is fejeznek, hiszen hatalmas füttyszó kíséretében kénytelen Steph elkezdeni a mondanivalóját. Szerinte úgy áll itt a közönség előtt, mint a WWE egyik fő tulajdonosa, ami miatt a közönség szemében egy üzletasszonynak tűnik, aki hideg szívű és érzéketlen. Azonban most arra kér mindenkit, hogy tekintsenek el a pénztől és a befolyásoktól, hiszen ezúttal úgy érkezett ide az arénába, mint a többiek, valamint ugyanolyan ember, mint bárki más. Elmondja, hogy egy feleség és egy családanya, aki kénytelen volt végignézni az előző este, hogy a férjét brutálisan és kegyetlenül elgázolta Roman Reigns…A rajongók ennek hallatán egyre lelkesebbek lettek, hiszen igencsak szimpatizáltak a Big Dog támadásával. Steph nem érti, hogy is tud egy ilyen után Roman hazamenni és a kislánya után hazamenni, úgy hogy más kislányának az édesapját kórházba juttatta. Éppen az ilyenek miatt, valamint a rajongók pozitív reakciója miatt kénytelen keményszívűnek és érzéketlennek lenni. Kijelenti, hogy Reigns ezzel az akciójával, nem csak egy családapát és egy férjet támadott meg, hanem a szervezet COO-ját, tehát Roman főnökét. Ezért nincsen más választása Steph-nem, mint….
Azonban mielőtt kijelentette volna, hogy Roman ki van rúgva megszólalt a Powerhouse bevonuló zenéje és szokásához híven a rajongók soraiból érkezett a Big Dog. A ringbe sétálva némán farkasszemet nézett a hölggyel, ami alatt a rajongók a “Thank You Roman” mondatot kezdték el kántálni. A mikrofonba először a Szupersztár szól be, aki kijelenti, hogy bizony Ő is egy apuka és pont ma van a lányának a születésnapja. Nagyon szereti őt, valamint alig várja már, hogy hazaérhessen. Roman gyorsan rátér arra a témára, amit az előtt Steph elkezdett boncolgatni és büszkén kijelenti, hogy nem érezte még olyan jól magát, mint tegnap a TLC-n, amikor elverhette a COO seggét. A hölgy nem igazán érti, hogy csak azért érkezett ide az arénába Roman, hogy boldog születésnapot kívánjon a kislányának? Ha szeretne még valamit mondani végleg, akkor Steph csupa fül és felkészült rá…A Big Dog elgondolkozik és arra kéri az utolsó szó jogán McMahon-t, hogy rúgja ki őt. Steph ekkor hevesen belekezd a beszédébe, hogy egyszerűen hihetetlen, hogy egy ilyen komoly támadást követően a rajongók még hálásak Reigns-nek, azonban most kezd csak rádöbbenni, hogy Ő is hálás lehet neki, hiszen ismét elvesztette a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övért folyó csatát. Az igazság pedig az, hogy Roman egy szégyen…Ezt nem igazán értette a Szupersztár, aki egyből visszamondta ezt a hölgyre, miszerint Stephanie a szégyen. Sőt Triple H a szégyen, valamint a hölgy egész családja a szégyen.
Ezt már nem tudta hallgatni Stephania, aki lekevert egy hatalmas, csattanós pofont Roman-nek. Reigns csak mosolygott, ami után sorozatban kapta a füleseket a hölgytől. Amikor távozni készült Steph kijelentette, hogy ki rúghatná itt és most, azonban van itt valaki, aki sokkal szívesebben megteszi és sokkal nagyobb tapasztalata van benne, Vincent Kennedy McMahon!

Dolph Ziggler vs Dean Ambrose

Az első komolyabb hangvételű beszélgetést követően Dolph Ziggler érkezik az arénába, aki ezúttal a frissensült WWE Interkontinentális Bajnok ellen léphet ringbe. A TLC-n egy komoly csatát vívott Kevin Owens ellen a Luantic Fringe, aki képes volt felülkerekedni a címvédőn és megszerezte a Bajnoki övet…A Show-Off méltó ellenfele volt a címvédőnek, azonban kénytelen volt diszkvalifikációval megszerezni a győzelmet, hiszen megérkezett Kevin Owens. Ziggler-t kivágta a szorítóból, amit követően nekiesett Dean-nek és pár komoly ütést követően értékesítette a Pop-Up PowerBomb-ot többször is. Viszont Ambrose ellenfele, Ziggler érkezett a Lunatic Fringe segítségére, aki hasonlóan nagy pofonokba szaladt bele.

A Backstage-ben KO sétálgat, akihez JoJo sétál oda. A hölgy szerette volna megkérdezni az előbbi támadásról a korábbi Interkontinentális Bajnokot, aki azonban kijelenti, hogy JoJo nem tudja, senki sem tudja, hogy milyen érzés ez. Elmondja Kevin, hogy nem tartozik senkinek sem magyarázattal a tetteiért, az egyetlen egy dolog, amivel törődnie kell az embereknek, az az aggodalom, hiszen ez a támadás még csak a kezdet volt, aminek a végén vissza fogja venni azt az Interkontinentális Bajnoki övet, ami valójában őt illeti meg.

Szintén a kulisszák mögött a Dudley Boyz, Tommy Dreamer és Rhyno jelentik ki, hogy a karrierjük még Philadelphia-ban indult. Ezért azt akarják, hogy Bray fogja az egész családját és jelenjelek meg a szorítóban a mai RAW folyamán, hogy lezárhassák ezt a konfliktust ott, ahol a karrierjük elkezdődött.

Bo Dallas vs R-Truth

A küzdelem eléggé lassacskán indult be, ami alatt láthattuk, hogy leparkolt egy limuzin az aréna megállójában, amiből nem más szállt ki, mint a cég Chairman-je, Mr. McMahon…Bo és Truth csatája alatt megszólalt a nagyfőnök bevonuló zenéje, ami miatt a rajongók nem törődtek a küzdelemmel, hanem a bejárat felé szegezték tekintetüket.

Vince a ringbe érve kijelentette, hogy véget ért most azonnal a csata, szóval tűnjenek el most azonnal a ringjéből. A két résztvevő, valamint a játékvezető azonnal engedelmeskedett az utasításnak és távoztak, ami után csak a főnök maradt a szorítóban. Egy rövid bevezető után kijelenti, hogy valaki van a Backstage-ben, akinek itt meg kellene jelennie és azt a valakit a kommentátori asztal mellett ülve fogja McMahon megvárni…Egy kis ücsörgés és egy reklámszünet után visszasétált a szorítóba Vince, ahol egyre felbőszültebben kijelentette, hogy csakis arra vár, hogy végre Roman Reigns kivonszolja a seggét az egész publikum elé. Kis idő elteltével, ezúttal a bejárat felől érkezett Roman, aki a ringbe sétálva várta, hogy mit is szeretne mondani neki a cég nagyfőnöke. McMahon egy rövid kerítést követően kijelenti, hogy azt szeretné kérni, ami tudja, hogy nehéz a becsület miatt egy férfinak…Kérjen itt és most, mindenki előtt bocsánatot. Azonban Roman gondolkodás nélkül megcsóválta a fejét, miközben a rajongók a “No” szót kezdték el kántálni. McMahon viszont még nem fejezte be, azt szeretné ha a Szupersztár térden állva kérne bocsánatot a tette miatt. Reigns szerint ez teljesen abszurd és egy mosollyal válaszolt a főnök kérésére. McMahon többször is visszakérdezett, hogy mégis ezt miért találja olyan nagyon viccesnek a Szupersztár, amit követően Vince szeretett volna más módszerhez folyamodni, ha a szép szó nem használ.

Letette a ring sarkába a mikrofont és levette a zakóját, ami csak egyet jelenthetett, erőszakkal próbálná rávenni a bocsánatkérésre a Big Dog-ot. Azonban erre azonnal nem volt lehetősége, hiszen az ütésváltást helyett Sheamus érkezett a bejárat felől, aki aszt szerette volna, ha egy kicsi lecsillapodnak a kedélyek. Sheamus mindenek előtt elnézést kér a félbeszakítás miatt, ami után kijelenti, hogy örömet okozna neki, hogyha Ő maga csikarhatná ki Roman-ből a bocsánatkérést. A Kelta szerint nem volt még egy olyan ember ezen a bolygón, aki ennyire tiszteletlenül viselkedett volna Mr.McMahonnal és a McMahon családdal. Ismét arra kéri a nagyfőnököt, hogy írjon ki egy csatát Sheamus és Roman között még a mostani RAW-ra, hogy segíthessen Vince-nek. Roman-nek ez már egyre jobban tetszett, amit Sheamus is észre vett. A Kelta szerint nem kellene annyira boldognak lennie Reigns-nek, hiszen a legutolsó találkozásuknál a TLC-n is, valamint a Survivor Series-en is vereséget szenvedett az írrel szemben. Sheamus magabiztosan kijelenti, hogy képes lenne legyőzni Roman-t bármikor és bárhol…Akkor viszont miért is nem lesz izgalmasabb a csata és teszik fel a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övet?
A rajongóknak egyre inkább tetszett Sheamus ötletzuhatagja, amit követően Mr. McMahon elgondolkodott egy rövid ideig. Vince szerint nincs más választás, ha Roman nem szeretne bocsánatot kérni és a rajongók hajlandóak lennének végignézni egy Bajnoki övért folyó küzdelmet. Reigns ekkor kikapta McMahon kezéből a mikrofont és kijelentette, hogy nem kell tovább húzni az időt. Itt van egy öregember, aki azon gondolkozik, hogy létrehozzon-e egy meccset, amit szeretnének a rajongók, miközben 70 éves és az ideje már régen lejárt. McMahon a PG Era-t figyelmen kívül hagyva egyszerűen csak annyit válaszolt Roman-nek, hogy: “Kurva anyád”. Létrehozza a csatát, azonban Reigns legyen tisztában azzal, hogyha vereséget szenved és nem tudja megszerezni a Bajnoki övet, akkor ki van rúgva! McMahon távozni készült és kezet nyújtott Roman-nek, azonban egy komoly rúgást mért a Big Dog ágyékára.

The League Of Nations vs Ryback és Jack Swagger

A LON csapatából Del Rio és Rusev alkottak ezúttal két fős csapatot és szálltak ringbe ellenfeleikkel. Egy eléggé rövidre csatában végül Lana elterelte magánakciójával a bíró figyelmét így lehetősége nyílt Del Rio-nak és Rusev-nek is, hogy értékesítsenek egy-egy Superkick-et, ami után már nem tudott kirúgni Jack a kopogtatásból.

Neville vs Tyler Breeze

A küzdelmet The Miz a kommentári asztal mellől figyelte, hiszen egyre komolyabb reményeket fűz a Highflyer-hez, akinek többször felajánlotta menedzseri szolgálatait…A harcot végül Neville tudta megnyerni, aki képes volt értékesíteni a Red Arrow nevezetű Finisherjét, ami után kopogtatta ellenfelét.

Team ECW vs The Wyatt Family (8 Man Extreme Rules Tag Team Meccs)

A küzdelemben ismét a Tornado csata szabályai érvényesültek, valamint sem kiszámolással, sem pedig diszkvalifikációval nem lehetett győzelmet szerezni. Egy kemény csatát láthattunk, ami elnyerte a rajongók tetszését is, ami miatt többször hallhattuk a “This is Awesome” mondat kántálását. Végül Erick Rowan révén képes volt megszerezni a Wyatt Family ismét a győzelmet a Team ECW-val szemben.

A ringbe ezt követően a New Day csapata érkezik, akik a TLC eseményen képesek voltak megvédeni a WWE Tag Team Bajnoki öveket, amikor Kofi felmászott a létra tetejére és leakasztotta a címeket. A csapat a tőlük megszokott népszerűsítő szöveggel indítottak, azonban megjelentek az Uso srácok, akik odasétáltak a ringbe a Bajnokok mellé. Itt Xavier kijelenti, hogy a PPV-t követően elgondolkodtak és a kemény csata után eszükbe jutottak a törött létrák a fájdalom, amit kénytelenek voltak elviselni a harcosok. Végül azt kell mondaniuk, hogy az Uso Ikrek kiérdemelték a New Day tiszteletét. A trió kezet nyújtott Jimmy-nek és Jey-nak, akik nem tudtak hinni a szemüknek. Woods szerint ez 100 %-osan komoly, sőt még a Lucha Dragons csapatát is kihívják a szorítóba, hogy minél pozitívabb bókokat mondjanak róluk. Hosszas bocsánatkérés után ismét kezet nyújtottak tegnapi ellenfeleiknek, akik aztán elfogadták a sportszerű ajánlatot…Ahogy az Usos és a Lucha Dragons csapata távozott volna Xavier kijelenti, hogy viszont minden csak a New Day-ről szól, hiszen továbbra is Ők a Tag Team Bajnokok. Egy sajátos ünnepléssel folytatták, amit már nem viseltek el a vesztesek és megtámadták a Bajnok triót.

Brie Bella és Alicia Fox vs Charlotte és Becky Lynch

Ric Flair ismét megjelent a ring mellett és ismét segített Charlotte-nak, aki ezúttal Becky-vel alkotott csapatot. Alicia lábát elkapta, ami miatt hasra esett Fox, azonban a bíró Charlotte-al volt elfoglalva, tehát nem látta ezeket a történéseket. Végül Becky képes volt értékesíteni a Finisherjét, amivel megszerezte a győzelmet.

Sheamus vs Roman Reigns (WWE Nehézsúlyú Világbajnoki öv)

A harchoz érkezett Vince McMahon, aki helyet foglalt a kommentátorok mellett és figyelte, hogy mi is lesz ennek a komolynak ígérkező csatának a vége. A nagyfőnök bejelentése szerint ha Roman nem lesz képes megszerezni a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övet a Kelta ellen, aki ki van rúgva a cégtől.
A Bevonulásokat követően elindult a harc, ami eléggé keményen indult, akárcsak az előző esti TLC összecsapásuk. Vince szorított, hogy a Kelta minden egyes kopogtatása legyen sikeres, azonban Roman nem engedte magát. A harcba Vince nem nézőként, hanem résztvevőként is szerepelt, hiszen lekötötte a bíró figyelmét, amíg a League Of Nation csapatából Rusev és Del Rio megtámadta a kihívót. Roman azonban képes volt felül kerekedni a támadókon, ami után kiosztott egy hatalmas Suparman Punch-ot egyenesen Vince McMahon-nak. Sheamus ezt kihasználva egy Brogue Kick-el szerette volna befejezni a csatát, de belerohant Roman Spear-jébe, ami után nem tudott kirúgni a kopogtatásból és nem maradt senki más, aki segíthetett volna neki.

A RAW egy véres csatával zárult, amiben Roman Reigns visszaszerezte a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övet! Eszméletlen nagy főeseményt láthattunk, ami után a közönség sokkal pozitívabban viszonyult Roman-hez, mint azelőtt. A bravúros teljesítménye után ismét magasba emelhette a címet és elmondhatja magáról, hogy 2x-es WWE Nehézsúlyú Világbajnok!

38 gondolat “WWE RAW 2015. december 14. – Mr. McMahon színre lép” bejegyzéshez

  1. Csinálhat bármit Román, én utálni fogom. Nem, nem divatból. Változhat a karaktere, de ettől függetlenül még tehetségtelen marad. Az adások alatt rengetegen fejezték ki utálatukat,PPV-ken főleg, nem egyértelmű ennek a hülye öregnek,hogy nem kérünk Reigns szerencsétlenkedéséből?
    Sheamus bajnoki uralkodása ennyi volt? most komolyan? gratulálok. Éreztem, hogy a LoN csak azért jött létre,hogy tudjanak kezdeni vele valamit,miután bukta az övet. Nehogy bejöjjön a másik megérzésem is, hogy visszajön müzli,megnyeri a Rumble-t és Román lesz az ellenfele a WM-en…rossz ebbe belegondolni is. Az a főmeccset tönkre is tenné.
    Legalább Ambrose végre szerzett övet, bár sokkkkkkal többet érdemelne még így is.

    Kedvelés

    1. Végül is Cena van az RR poszteren szóval lehet félni :S xd amúgy csak az én fejemben fordult meg az hogy mi lenne ha HHH a Rumblen tér vissza és meg is nyeri ?:D majd jön a meccs amit megnyer kicsit bajnok lesz majd jöhet ha feudja Rollins ellen…így első elképzelésre nekem nagyon adja :$….
      Nevillel meg kíváncsi vagyok mi lesz mert állítólag 2016 az ő éve lesz…de majd hiszem ha látom

      Kedvelés

      1. HHH nekem is hiányzik. Csak ő már túl erőteljes színvonal a régi era-ban történő felnövése miatt a mostani korhatáros pankrátoroknak. Szerintem rengetegen lesérülnének ellene bármennyire is vigyázna, hát szerencsétlen Lesnart is jól elkente mind a 2-szer, igaz az utolsón kikapott. 🙂

        Kedvelés

        1. Ha Lesnarnak van helye akkor Triple H-nek is szerintem…Rollins ellen meg jó lenne majd…

          Kedvelés

  2. kentaur egy fos,egy 0 %os anti pankrátor.
    Wyatt jó bajnok lehetne.A családja minden meccsébe bele avatkozna stb,jó kis feudok lehetnének akáááár.

    Kedvelés

    1. Igen pont egy dagi bajnok kéne aki a pofázásán kívűl semmit nem tud…Ott van KO ha már a dagikat szereted.

      Kedvelés

  3. Ebből látszik az elvakult, habzószájú, értelmetlen gyűlölet. A TLC-n is meg a Raw-n is Reigns nagyot alakított. A külföldi oldalakon is számos utálója ismerte el, hogy most tényleg jó volt. De trolloknak utálni KELL őt. Közel sem a legjobb a rosterben, de nem egy és nem kettő pankrátor sokkal rosszabb nála. Ezerszer trágyább bajnokai is voltak már a szervezetnek. Most tényleg jó dolgok kezdenek történni a karaktere körül, és még a legkritikusabb, philadelphiai közönség is éljenezte a Raw-n. De a magyar troll az külön faj. Mindegy. Csak legalább ismerjétek el, hogy akármit csinálhat utálni fogjátok. Ez legalább őszinte. Én így vagyok Daniel Bryan-nel, nem tagadom (túlértékeltnek tartom, de semmiképp sem szarnak, a gimmickjét viszont rühellem).

    De akkor ki legyen a bajnok, ha nem Reigns? A vérciki Sheamus? A beszélni nem tudó Rusev? A ripacs Ziggler? A teljesen kiherélt Owens? Ki?
    Ambrose képzelhető bajnoknak, de ő is csúszik le. Egyre több szaklap írja meg, hogy mégsem annyira nagy szám Dean. Kezd szerintem is kifulladni a karaktere. Wyatt elleni feud zseniális volt, de hol van az már? Azóta nem csinált értelmeset, és ez az őrült karakter már kezd unalmas lenni, de főleg azért mert ő nem tudja már megújítani. A ringben már ő is egyre kevesebb kockázatot vállal, kezdenek sablonszerű meccsei lenni. Így nem raknám bajnoknak.
    A másik, aki még lehetne, az Lesnar. Viszont part timerként az sem lenne túl szép uralkodás.

    De ne féljetek, jövő héten érkezik elvileg John Cena úr, úgyhogy vághatjátok a cetlit 🙂

    Kedvelés

    1. Azért lenne troll bárki is,mert nem kedveli Romant és elmondja a véleményét? Nyilván nem mindegy,hogy milyen stílusban adja elő,de nemá’:) Én azt aláírom,hogy utóbbi két “meccsén” pozítiv irányt vett a karaktere,de attól még nem fogom kedvelni,mert továbbra is úgy gondolom,hogyha nem Rock rokona lenne,akkor nem itt tartana. Azt meg erős túlzásnak tartom,hogy egymaga lenyom kapásból 3-4 embert.. S én pl. Wade Barrett eltudnám képzelni bajnoknak,ha hasonló karaktere lenne,mint a nexusos korszakban:)

      Kedvelés

    2. Hát öcsém, lehet Dean süllyed lefele, de csak mert őt is beáldozzák a kedvenced oltárán. Most tekintsünk el attól, hogy szar Roman. Ha a világ legjobb pankrátora lenne, sem viselném el, h egymaga 4 másikat lenyomjon! Lehet a ruházata Batman-re hajaz, még a RR jel is, de ő nem Batman! Nem egy kib.szott szuperhős, de még csak jó pankrátor sem! De hullanak miatta a fejek, mintha valami mészáros lenne. Elintézte Deant, és Usoékat, mert már mki úgy néz rájuk, mint Roman felszopói. Sheamust is úgy elkaszálta, h jobb lenne, ha kilépne. Egyetlen Wyatt, akinek nem tudott ártani, de ő meg sosem fog öv közelbe jutni, míg ez a superhero era van. És rohadt idegesítő, h már a TLC meccse sem állt másból, mint superman punchot üvölt vmelyik kommentátor. Az a rész dailymotionon kb egy óra volt. Abban csak ez volt. Látványos mozdulat rendben, meg szépen is csinálja. De ne ebből álljon az inringje könyörgöm! Ez, meg a lopott spear. Semmi más.

      Kedvelés

      1. 1. Nem a kedvencem.
        2. Igaztalan vádak miatt bármelyik pankrátort megvédem. Még Cenat és Bryant is ha kell, pedig őket őszintén rühellem.
        3. Igaztalan vád pl, amit te is írsz: két mozdulatos. Nem igaz. Spear, Superman Punch, Moment of Silence, Samoan Drop… mégis hány nevesített mozdulata kell legyen egy pankrátornak szerinted?
        4. Azzal én is egyet értek, hogy nagyon nem kellett volna neki ez a push. Vannak nála tehetségesebbek, akik sokkal jobb mérkőzéseket csinálnak. Viszont Reigns az eladható, és mint üzleti vállalkozásnak, ami profitorientált, az az érdeke, hogy a pénzt hozó pankrátorokat pusholja.
        5. Mostanában nem egy jó meccset csinált, rengeteget fejlődött. A mikrofonnál még mindig borzalmas viszont.
        6. Még mindig az a kérdés, hogy a jelenlegi rosterből ki lenne alkalmas világbajnoknak- a sérülteket nem számítva?

        Kedvelés

        1. 1. Én sem szeretem és nem divatból utálom, kifejtem miért
          2. Cena-t se csípem, de ő Reings-el ellentétbe tud beszélni és van benne fizikai erő bőven. Bryan meg egy szint ami alatt nem is lenne szabad pankrátorokat ringbe engedni.
          3. Felsoroltál 4 mozdulatot, amiből legtöbbször 2-t maximum 3-at használ és néha a Samoan-t mikor eszébe jut és ennyi. Semmi rögtönzött vagy új mozdulat. A rosterben nem sok ember végez kevesebb mozdulatot a ringbe.
          4. Ebbe nem tudok belekötni 100%-osan igazad van!
          5. Jó meccseket csinál? Igen? Végig fekszi mint Cena. Aki miatt jó a meccs az az ellenfele. Láttad már bevonulni Reings-t? Mint egy vénember. Alig bír átmászni a kordonon ott töketlenkedik, egy sportoló nem így mozog. Hallottam nem egyszer, hogy a közönség kiabálta, hogy Reings Sleep. A TLC meccs se Reings miatt volt jó, mert csak vigyorgott mint Lesnar ellen és hajigálták mint egy rongybabát, ha ezt jelenti jó meccseket tolni, bárki lehetne profi pankrátor.
          6. Ez szubjektív én legszívesebben Ryback-et látnám az övvel a derekán (mostanában újítja a mozdulatait meccsről-meccsre és vannak Highflyer-ek is benne de még egy Spear rohadt jól állna neki), de Dean Ambrose is megérdemelné már végre azt a francos övet. Sheamus-nak is odaadnám, de a régi félének akit senki nem állított meg. Valamint Kalisto is megérdemelné ha kiválna Sin Cara-tól, de a másik említett is, mert az ő tehetségük is figyelemre méltó. Kofi Kingston is érdemelne egy önálló utat és esélyt. valamint Kane és NEVILLE csupa nagybetűvel, mert szerencsétlent csak sz.patni hozták át ide. A többi sérült sajnos és más nem is érdemelné meg nagyon szerintem.

          Kedvelés

  4. Nem tudom épp ésszel felfogni, hogy egy ilyen tehetségtelen sz.r aki beszélni nem tud, akinél az egész roster erősebb (mert bárki bármit mond ez a darab sz.r még Del Riot se bírta kiemelni) aki nem tud vigyázni a ringben a másikra, nem ismeri azt a kifejezést, hogy rögtönzés és olyan színészi tehetsége van mint Cicciolina-nak bajnok lett. Really? Really? Really? Ez a senkiházi nyomta le Sheamust? Ez a senkiházi rúgott ki a Brouge Kickból és ennek a szánalmas Bitch Punchától kellett lent maradnia Sheamusnak? VICC!!! Nagyobb vicc, mint, hogy Lucha-ék nem lettek TT bajnokok…

    Kedvelés

    1. Mr Röfi ki most ? régen jó volt , tényleg egy kelta harcos volt aki aprított de most mi ? egy vicc egy menekülős senki akit nem azért gyűlölnek mert jó heel hanem mert egy nagy nulla , elfut, nevetséges a kinézete, egyetlen egy dologra volt jó , hogy Romant megkedveltesse a közönséggel.
      Az elmúlt két adáson jobb volt ezt el kell ismerni és kész a kérdés hogy tartja e ezt a szintet mert ha nem akkor bukó de most jó volt. Nyugi úgy se lesz bajnok mert Kapitánynak kell a 16x bajnoki cím…
      Ki legyen a bajnok ? Akik jók lennének mind sérültek többi meg ….. Rusevnek tolmács kell és most egy harmadrangú valaki nulla karakterrel, Rio megint nem lesz mert már van öve, Deannek is van öve, Ziggler leépült, Jobber király neve mindent elárul, Miz senki lett, KO önmaga árnyéka, Kevint mindig elpusztítják és vicc. Tudod ki lenne jó am ? Wyatt na neki jól jönne a bajnoki öv megdobná a karakterét és meg van mindene hozzá, de úgysem lesz ……

      Kedvelés

      1. Nem csak Wyatt érdemelné meg. ott van Ryback, senki nem veszi észre itt, hogy meccsről meccsre újít be 1-1 látványos mozdulatot. Kiugrott a ringből Rusevre, hány nagydarab teszi ezt meg? Akkor a Wyatt meccs óta van Finisherje a kötél tetejéről is, a most kezdődött Rusev feud alatt van egy 2-ik kötélről pörgő ugrása. Van egy Sheamus-hoz hasonló Brouge Kick félesége. 2-szer rakták öv közelbe, hihetetlen meccseket nyomott és dobtak neki egy pár hétig IC övet. Ha valaki komolyan veszi az edzéseket az Ryback és nem ez a 10 kilóval “tornázó” meccs közben koreográfiát elfelejtő bénaság. Sheamus a szerencsétlen kentaur miatt sérült sz.rrá, még kentaur megúszta gond nélkül, mert ez a különbség egy profi és amatőr között! Sheamus-t azért sajnálom, mert az erő ott van benne (Big Show-nak a White Noise-t mikor beadta, azért ott megmutatta, hogy van erő bőven), és a tehetség is. Tud beszélni és hihetetleneket rögtönöz mind ringbe mind beszédbe és erre jön egy tejfölös szájú és lever olyan embereket mint Rusev, akit tavaly senki nem tudott lenyomni csak idén a másik Reings a Cena, akkor a Del Rio aki egy pusztító meg a Wade Barret, aki évek óta egy elhanyagolt tehetség és Sheamus. Ezeket egyszerre alázza be, mikor még azt se tudta mi az a PPV Sheamus már véres verejtékkel küzdött olyanok ellen, akik Roman Reings-t a bevonulásukkal elpusztítanák (Goldberg, Hardy-ék, Edge, Christian és társaik) és nem tették át ebbe a homár szerepbe. Mikor menekült Sheamus a harctól? Sose. Mindig szétkente akit kellett, most meg elfut. Szégyellje el magát Vince, hogy ennyire bealázza, mert ez nagyon szemét dolog. Én a főövet most Rybacknek adnám, aztán ha visszatért vissza Rollinsnak, akitől Cesaro elvenné, mert ha valaki akkor ő megérdemli még. Én hatalmasat csalódtam Strowman-be is, mikor Duddley-t kellett kiemelnie elkezdett inogni és remegni a lába. Reigns-nél még Curtis Axel is jobban megérdemelné az övet, aki még mindig nem esett ki az RR ringből! 😀

        Kedvelés

  5. Nekem am semmi bajom nincs azzal hogy Roman bajnok lett…nyugodtan legyen bajnok. Engem csak az zavar hogy a 3 Shieldes tagból Ambrose-t csak egy erős Midcard superstarként használják, de remélem még egyszer eljön az ő ideje is.

    Kedvelés

  6. A hc meccs a hc legendákkal és a Wyatt familyvel jó volt,bár az öregek öregesen mozogtak,több is lehetett volna az akció stb,de jó volt ez 1 nek.
    Imádom a 3 d fiúkat,mindazt megtestesítik ami jelenleg nincs és kur.. hiányzik a wwe ből…jó h itt vannak,de jobb lett volna,ha nem térnek vissza..mert hiába nyertek az elején,így elverni őket sorban ujra és ujra…9 x es bukott tt legendák lettek…kár értük.Pedig 10 x tt bajnokokként … eltudnám őket képzelni.Már így is legendák,szal köszönjük,de ha csak ezért vannak itt..nem kérek belőlük többet..remélem azért még kapnak nagyobb szerepet is,mert nélkülük üres a tt vonal

    Kedvelés

  7. Akkor most búcsút veszek azoktól, akik a RAW és a SmackDown adásai alá kommentelnek, ugyanis én ezután ezeket az adásokat nem követem, legalább Rollins visszatéréséig. Aki keres, megtalál a tehetségek adásainál, az NXT cikkeinél. (Most pedig elnézést kérek, amiért az előző heti NXT összefoglaló nem került megírásra.)

    Kedvelés

  8. Sting,Cezaro,tyson kid,júdás stb jobban vannak?Mit lehet tudni az állapotukról?
    Az tudom,hogy a halott embert már csak a wm en látjuk újra,remélem utoljára is..aktív pankrátorként,de Kane el mi van???
    A BOD TÖKÉLETES (a meccset hagyjuk….) búcsú meccset tolt,remélem így ők együtt többet nem lesznek láthatóak,mert a Wyatt family legyőzése TÖKÉLETES legendás tt páros lezárás.
    Na,de Kane most pihen vagy mi van?Remélem még látom őt,vagy jobb lenne ha ő is visszavonulna…Sőt..az lett volna,ha a “feudot” a wm ig elhúzták volna,ott tetőzött volna,és ott vonulnak vissza győztesen a család ellen…de jó is lett volna…

    Kedvelés

    1. Stingnek van a legkevésbé komoly sérülése, rá kisebb nyakműtét vár, ha minden jól megy akár a nyárra vissza is térhet. Nagyon optimistán WM-re.

      Tyson a legutóbbi hírek szerint jó eséllyel sohasem léphet ringbe.

      Rollins legkorábban júniusban térhet vissza. Sikeres műtéten van túl.

      Cesaro 4-6 hónapig lesz távol. Neki is műtét kell (nem tudom, megvolt-e már).

      Ortont szintén műteni fogják, minimálisan 1 év a felépülése.

      Kedvelés

  9. Nem kedvelem Reigns-t, de amikor adott Mcmajomnak egy jobbost. Csak annyit mondtam Köszönöm!! Ettől függetlenül nem érdemelte meg az övet.

    Kedvelés

  10. mindig ugyan azok a díva meccsek unalmas…Natalyat a föld nyelte el vagy mi ? ha Tyson nincs akkor ő se vagy mi a franc ? pedig jót tenne a díva részlegnek de minek is…majd minden második héten megcsináljuk ugyan azt az unalmas Brie/Fox vs Charlotte/Becky meccset és le van rendezve…:S szomorú

    Kedvelés

  11. Senki nem volt még ilyen tiszteletlen a macmahon családdal?
    punkot sose bírtam,de jól keverte a szart,neki jól is állt ez,majd jól döntött,h lelépett.

    Ezt az egész kentaurból csináljunk közönség kedvenc bajnokot jól elsiették..de hát..ez kell a népnek..nem,nem nekünk,hanem dagobert bácsinak..

    Kedvelés

  12. Ismét csak a Wyatt család és a legendák meccsét néztem meg,a többi szót sem érdemel.
    kentaur egymaga lenyom mindenkit,szembe megy a vezetősséggel,mindig nyer és ismét bajnok.
    Ki is ilyen 10 en valahány éve?Na?
    müzli 2.0 pfffff
    Nem érdekel,tekerem és már el se olvasom ezt a nyomorultat.

    Csak így tovább vince papa…

    Kedvelés

  13. Kevin dúzzogni fog 😦 jaj szegény mindjárt megsajnálom…. egy csupor mézet küldök neki. Dean-Zigggler hozták a formát.

    Jééé Keni visszatért ez igen , már hiányoltam az adásokról, azt hittem megint halálra verik de nem, szomorú vagyok ezért.

    Csámpás úgy hiányzott ide mint Kövérnek a negatív terhességi teszt. Bár a járásán lehet röhögni. Na de kérem szépen, Roman kimondta a bődületes nagy igazságot: Csámpika ideje rég lejárt. De igaz de igaz. Roman csak így tovább még egy kis ruha csere, saját mozdulat kitalálás és jó leszel , de már elindultál a javuláson.

    Ricket valaki üsse le és küldje a szanatóriumba, komolyan a múltját alázza meg….lánya meg mmint valami kertvárosi asszonyka lenne nem bajnokkinézete van.

    Csillámfaxlámák se hiányozhattak , elviselhetők voltak egészen a táncig de akkor áááá BIg E ahogy rázza magát az egy vizuális holokauszt , szerencsére Sárkányok és a Tesók közbe léptek., váltsák már le a hülyéket.

    Bevándorlók meccse miért kellett ? Rionak miért nem találnak feudot ? értetlenül állok, Besenyő mellé mehetne Jobber király , Rio meg feudre mehetne valakivel, de nem….

    Miz szekció töltelék volt , lássuk őket hogy még vannak.

    Wyattvs Legendák szép volt, pusztító, legjobb része az adásnak , de remélem vége a feudnak és a család másokat támadna meg példáúl a Bevándorló csapatot. Rinókával mitezdenek , Rio ellen mehetne. Sok a felesleges karakterük az a helyzet.

    Főesemény: Mr Röfin most figyeltem meg, hogy karikás az orra biztos a filmszerepből maradt ott, lehet onnan jött az ötlet az új kinézetére ez sok mindent megmagyarázna. Szánalmas volt az egész. Jött a mókosőrsége vártam hogy Dean bejöjjön de elmaradt mitörtént emberek :O Csámpás milyen szépet kapott öröm volt nézni. Bajnok lett Roman , de tényleg okosan oldották meg hogy a közönség elfogadja. KÍváncsi leszek milesz ebből. Cena jön vissza akkor pedig Rpmannek annyi.

    Kedvelés

  14. Fasza Raw volt!!

    Ami a szóra méltó a Rawban Team ECW vs Wyatt family meccs vitt mindent!! Utoljára ilyet talyi TLC-n láttunk Ambrose vs Wyatt meccsen This Is Awesome!! Fuck Yeah!! 😀 És a közönségnek tetszett is!!

    Ami még jó volt a 3 negrót leverték a picsába!! 😀 mondjuk utána meg néztem volna még Usos vs Lucha Dragons is de nem baj jó volt!!

    Fő meccs: Így kell ezt csinálni aki eddig nem szerettem Roman-t és ez idáig se fogja annak nem tudok mit mondani, ha ezt a karaktert viszik tovább Randy Legend Killer Gimmick ét idézi és az még jobb volt Vince nek Superman Punch This is Awesome amúgy is ki vagyok már rúgva az öregre amiért így bánik a tehetségekkel és a Tag Teamekel remélem ettől az agyához kap szép volt Roman!! És remélem minden Roman utáló olvassa tudom nem fogják meg szeretni nem is kell de pls 1 hónapot ti is ki birtok míg Roman nem veszti el az övet mert ez fasza promo lesz HHH ellen a WM re. Royal Rumble megvédi biztos legalább is remélem utána meg tutti bukja úgy hogy létszíves erre a más fél hónapra senki ne adja már be előre a halált ki!!

    Kedvelés

  15. Mondhattok amit akartok,de így kell valakit megszerettetni a rajongókkal.
    Örülök hogy így történt,(bár ezzel lehet egyedül vagyok),de kedvelem Romant.
    Biztos vagyok benne hogy egy nap remek bajnok lesz,de azzal mindenki egyet ért hogy van még hová fejlődnie.
    Örülök hogy végre bajnok lett,annak pedig még jobban,hogy így.
    Remélem egy életre elvetették a Cena 2.0 karaktert,ez inkább Orton régi karakterét idézi fel..
    Habár nem valószínű hogy sokáig így marad.

    Kedvelés

  16. Jó akkor ujra jönnek az unalmas adások tomkelegei 😀 Vince szánalmas “színész”.. Ki a fasz hitte el hogy kirúgják Reigns-t. Szánalmas adás es van egy vicc bajnokunk 😀 jól van Vince megvan amit akartál es jövőre a másik felszopod lesz a bajnok. Milyen jo show-k lesznek 😀 grat Vince , sullyednel el a szarba,amit Te kreativitásnak nevezel..

    Kedvelés

  17. Mennyire kiszámítható főmeccset láthattunk.
    Van valaki aki elhitte ,hogy hallhatjuk/látjatjuk a chairmant amint a You’re Fired szavakat vágja Reigns fejéhez? Szerintem nem túl sokan reménykedtek ebben.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) ROYAL bejegyzéshez Kilépés a válaszból