Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE RAW 2015. augusztus 31. – Sting a nyitány

raw150831

A RAW 2015. augusztus 31-én egy visszatekintéssel indul, amiben az előző hétfői adás történéseit nézhetjük végig újra. Ekkor Seth Rollins, aki képes volt John Cena legyőzésével megszerezni a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki és United States Bajnoki öveket, kapott egy szobrot a Vezetőségtől. Ez a remekmű kiállításra került volna a cég legnagyobb legendái közé, ám amikor leleplezték volna az ajándékot Sting jelent meg a szobor helyén. Mindenkinek lefagyott az arcáról a mosoly és teljesen megdöbbenve figyelte, ahogy az Ikon kivágja a ringből Rollins-t. Az adást követően Triple H egy Backstage interjúban egyből bejelentette, hogy a Night Of Champions estéjén a WWE Bajnoki övért Sting megkapja a lehetőséget, hiszen Seth Rollins ellen fog ringbe szállni.

A szorítóba először Sting érkezik, aki a bevonulását követően mikrofont ragad és kijelenti, hogy nagyszerű érzés visszatérni ide, Tampa városába. Megemlíti, hogy legutóbb, amikor a WWE ringjébe lépett, vereséget szenvedett Triple H ellen a WreslteMania-n. Hunter képes volt átlépni a korlátokat és emiatt végül győzelemmel fejezhette be kettejük összecsapását. Ezért tiszteletet érdemel, mind a rajongók, mind pedig Sting részéről. Azonban Seth Rollins ellen indított az előző héten akciót az Ikon, nem pedig a COO ellen. Rollins-nál csillog a pankrációs világ legfényesebb gyémántja, ami nem más, mint a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki öv. Ezzel a címmel kétségtelenül az első számú célpontot jelenti mindenkinek, viszont nem tud annyi mindent megnyerni vele, hogy szobrot kaphasson a cég leemelkedőbb legendái mellett. Bruno Sammartino, André The Giant és Ultimate Warrior az egész világot meghódították tehetségükkel, elszántságukkal és személyiségükkel. Azonban Seth a mostani WWE tetején áll, nem pedig az egész világ tetején. Ez a különbség legenda és bajnok közt…Ezért is Sting a karrierje utolsó szakaszában harcolni fog azért, hogy a legendák továbbra is érinthetetlenül élhessenek tovább és egyszeres címvédők ne mocskolhassák be a nevüket. Emlékszik még a WreslteMania-ra, ahol Triple H kezet rázott Sting-el, miután legyőzte Őt. The Game eléggé férfi volt ahhoz, hogy tisztelje az ellenfelét és elismerje a teljesítményét, még akkor is, ha győzelmet szerzett. Ez a különbség HHH és Seth között, hiszen Rollins sosem ismerte el senki érdemeit, azonban az már sok, hogy legendának titulálja magát. Ezért is a Night Of Champions estéjén el fogja venni a címvédőtől a Bajnoki övet és letaszítja Őt a trónjáról…

A Backstage-ben Stephanie és Seth beszélgetnek, ahol Rollins nem igazán érti, hogy mégis miért köröz a Vezetőség táján Sting. Nem hiszi el a beszédét, ugyanis ez az év Seth Rollins éve lett volna, amit megpróbálna egy szeptemberi adáson bemocskolni. Steph nyugtatja a Bajnokot, hiszen, hogyha képes lesz Rollins legyőzni a Night Of Champions estéjén az Ikont, a legendás Sting-et, akkor tovább növelheti a hírnevét és az örökségét….Seth viszont nem tud abba beletörődni, hogy Sting úgy beszél a jelenlegi Bajnokról, hogy nem látta, amint a WrestleMania-n beváltotta a Money In The Bank táskáját, vagy hogy Suplex City-ben járt és mindent porig égetett, vagy esetleg John Cena orrtörését, amit Rollins térde okozott…Ezeket követően pedig még képes megkérdőjelezni, hogy Seth tényleg a legendák sorába tartozik-e? A hölgy ekkor emlékezeti Rollins-t, hogy Sting azt mondta a ringben, hogy Ő sosem volt és nem is lesz olyan férfi, mint Triple H. Steph utálna egyet érteni Stingerrel, azonban itt igazat ad neki. Ugyanis a legendák egész karrierjükben a legjobbat nyújtották. Nem csak egy estén, egy héten vagy egy éven át szerepeltek lehengerlően.

Dolph Ziggler vs Rusev

A küzdelemben mindkét fél erőteljesen harcolt. Végül Rusev szerette volna értékesíteni az Accolade nevezetű Finisherjét, ami nem sikerült, hiszen Ziggler még a szorítás megkérdése előtt kikecmergett a nehéz helyzetből. Egy Zig Zag-et követően próbált győzelmet szerezni, ám a kopogtatás nem volt sikeres, mert Summer Rae jelent meg a ringben, aki megtámadta a Show-Off-ot. Természetesen ezt Lana sem nézte karba tett kézzel és megtámadta Rusev mostani kísérőjét. Dolph és Lana ismét nagy mosollyal az arcukon távoztak, miután Ziggler diszkvalifikációval szerzett győzelmet a Bolgár ellen.

A Backstage-ben Dolph Ziggler-nek gratulál Renee Young. Itt Lana hagyja a Show-Off-ot nyilatkozni és elsétál a helyszínről. Ziggler elmondja, hogy technikailag győzött, ami után még Lana is parádézott egyet. Hosszas interjút azonban nem ad és egyből az öltözőjébe siet. Láthatjuk ahogy a háttérben Summer Rae lopakodik be Dolph öltözőjébe…Vajon Rusev mostani kísérője mit szeretne elérni ezzel?

Becky Lynch vs Alicia Fox (Beat The Clock Challange)

A szervezet történelmében ez a legelső Díva Beat The Clock Challange, aminek a lényege, hogy a három résztvevő, akik ezúttal a PCB-s lányok, megpróbáljanak minél gyorsabban győzelmet szerezni. Akinek a legjobb ideje lesz, az léphet ringbe első számú kihívóként Nikki Bella ellen a WWE Díva Bajnoki övért…A harcban jól szerepelt Becky, aki végül 3:21 alatt volt képes legyőzni ellenfelét, amivel felállította a mércét. Nem lesz könnyű Charlotte-nak és Paige-nek jobb időt futnia, ám nem is lehetetlen.

Big Show vs Ryback (Interkontinentális Bajnoki öv)

Ezúttal a Big Guy az Óriás ellen lép ringbe, ahol az Interkontinentális Bajnoki öv lesz a tét. Ahogy a Backstage-ben elmondta, kell egy Meathook Clothesline, valamint egy Shell Shocked ahhoz, hogy képes legyen győzelmet aratni és megvédeni a címet. Az elhatározás jó volt, ám Show minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy Ryback-től elvegye az övet. Végül egy Shell Shocked döntött, amit követően a Big Guy képes volt lekopogtatni ellenfelét és megszerezte a győzelmet, amivel továbbra is birtokolja a címet.

Charlotte vs Brie Bella (Beat The Clock Challange)

Becky idejét kell megdöntenie ezúttal Ric Flair lányának, aki elszántan lépett ringbe ennek tudatában. Brie sosem könnyű ellenfél, ám ezúttal nagyon gyorsan legyőzte Őt Chalotte. Több mint másfél percet lefaragott Lynch idejéből és 1:40 alatt volt képes felül kerekedni csapattársa idején. Ezzel az új kihívó személye változott, ám a mostani RAW-n még Paige ringbe száll, hogy kevesebb, mint 1:40 alatt próbáljon győzelmet szerezni.

A Backstage-ben a Dudley Boyz csapata ad egy rövid interjút, amiben elmondják, hogy már 9x képesek voltak megszerezni a Tag Team Bajnoki öveket, ám a mágikus szám a 10-es. Ezért tértek vissza…Készek 10x-es WWE Tag Team Bajnokok lenni. Ezért is megmutatják a mostani adáson a New Day csapatának, hogy kik is Ők, amikor majd átvágják őket egy asztalon.

Cesaro vs Kevin Owens

Az elmúlt hetek alatt Kevin és Cesaro kemény és nagyon fordulatos csatákat tudtak összehozni. Ez ezúttal sem alakult másképp, ahol végül egy Pop Up PowerBomb döntötte el a küzdelmet, amivel végül KO szerzett győzelmet.

A Kulisszák mögött Lana és Dolph beszélgetnek, hiszen a mostani RAW-n korábban Summer beosont Dolph öltözőjébe, amit megtudott Lana. Ziggler próbálta megmagyarázni, hogy semmi sem történt, csak elment zuhanyozni a meccse után és, amikor kijött a fürdőszobából már ott volt Summer Rae. Lana ekkor megkérdezte a Show-Off-ot, hogy Rae látta-e Ő meztelenül, amire csak kínos csend volt a válasz…Újra elnézést kért ezért a kis malőrért Dolph, aki elmondta, hogy maximum 2 másodpercig láthatta úgy Summer, de nem történt semmi sem odabent. Végül a hölgy lehajtott fejjel távozott.

Braun Strowman vs Dean Ambrose

A csata előtt Bray fogott mikrofont és köszönetet mondott Sister Abigail-nek, hogy küldött neki egy ajándékot. Egy olyan dolgot adott neki, amit nem fog sosem tudni meghálálni. Braun Strowman csatlakozott a Wyatt Family-hez és ismét fellendíti a családot. Végül Bray arra kéri a fekete bárányt, hogy mutassa meg a világnak, hogy milyen a pusztítás arca…Ahogy leveszi a maszkot megkapja Braytől a mikrofont és kijelenti, hogy ez nem a kezdet, hanem egy apokalipszis vége…
Ahogy megjelent Dean is kezdetét vette a küzdelem ,amiben az irányítás végig Braun kezében volt. Nincs igazán szépíteni a történéseket, Dean végig úgy táncolt, ahogy ellenfele fütyült. Végül Roman megtámadta a ringen kívül Strowman-t, ám Ő is csak egy kemény verést kapott…

Rollins a Backstage-ben elmondja, hogy a mostani adás főeseményén kihívja mag a ringbe Sting-et és szemtől szemben beszélni akar vele, mint férfi a férfival. Ő a WWE és a United States címvédő ugyanabban az időben ezért ez az Ő show-ja és követeli, hogy az Ikon tisztelje meg annyival, hogy megjelenik a show végén.

Paige vs Sasha Banks (Beat The Clock Challange)

1:40 volt Chalotte ideje, amit most Paige megpróbál felülmúlni egy villámgyőzelemmel. Jól szerepelt az angol hölgy, ám a Ram-Paige-et követően nem volt alkalma kopogtatni, hiszen Sasha kikúszott a ringből és ezzel szépen lassan letelt az idő. Ric Flair lánya volt így a leggyorsabb, aki majd Nikki Bella ellen harcolhat a Night Of Champions estéjén a WWE Díva Bajnoki övért.

A Backstage-ben láthatjuk, hogy Summer Rae-vel készített Renee egy rövid interjút a reklámszünet alatt. Itt a hölgy elmondja, hogy Dolph hívta be Őt az öltözőjébe a csatát követően, ahol aztán kiszállt a zuhanyból meztelenül és megkérdezte Summer-t, hogy van kedve-e csatlakozni hozzá…

Dudley Boyz vs The New Day

A csata előtt megjelent a New Day csapata, akik tovább folytatták a tüntetésüket, hogy mentsük meg az asztalokat és ne engedjük tovább, hogy a Dudley Boyz tovább törje az asztalokat az ellenfeleikkel. Azonban a kis közjátékot követően kezdetét vette az összecsapás, amiben hiába szerepelt jól a New Day eleinte, végül egy 3D után vereséget szenvedtek. A Dudley Boyz-nak ennyi pedig nem volt elég és a ringbe került egy újabb asztal, amire szerették volna rávágni Big E.-t ám Xavier az utolsó pillanatban kirántotta Őt a ringből megmentve ezzel a csapattársát és az asztalt.

A főeseményen Seth Rollins érkezik a ringbe, aki azzal kezdi a beszédét, hogy semmi problémája nincs Sting-el, hiszen egy legendás Szupersztár, aki folyamatosan képes nagyot alakítani. Azonban képtelen karba tett kézzel nézni, hogy elrontsa a ceremóniáját és élete egyik legfontosabb pillanatát. Seth kijelenti, hogy megjelent most a ring közepén mint egy férfi és arra kéri Sting-et, hogy jelenjen meg az arénában. Sétáljon ki a Backstage-ből és szemtől szemben álljanak egymással, miközben szócsatába keverednek. Elmondja a Bajnok, hogy két dolgot szeretne a festett arcú szörnyszülöttől…Először is vonja vissza a kijelentését, amit a RAW elején mondott, miszerint Triple H jobb, mint Seth. Mindenki tudja, hogy Seth jobb Triple H-nél, amiből kifolyólag téves az állítása Sting-nek…Másodszor pedig szeretné ha Sting elnézést kérne tőle, amiért félbeszakította az előző RAW-n azt a kivételes szoborátadást, ami Rollins karrierjének egyik fénypontja és mérföldköve lett volna. Ez egy olyan esemény volt, amit Sting nem hogy elérni képes lenne, de még fel sem tudja fogni a jelentőségét. Szóval, azt akarja, hogy Sting emberelje meg magát és jelenjen meg Seth ringjében, ahol aztán adjon magyarázatot az előző hétfői baklövésére…
Azonban nem Sting, hanem Stephanie érkezik a szorítóhoz. A hölgy mikrofont ragad és elmondja, hogy azonnal fejezze be Rollins azt, hogy így beszél Triple H-ről. Seth ekkor kijavítja magát, hogy az Evolution vezetője volt The Game, ami nagy szó, hiszen minden idők legjobbja Ric Flair is szerepelt ebben a csapatban. 13x-os WWE Bajnok, viszont most már lejárt az ideje és Rollins az egyetlen igazi férfi, aki a cég tetején áll. Steph ekkor kicsit észhez téríti a Bajnokot, miszerint egyszerre birtokolja a WWE és a United States övet egyszerre, a WWE történelmében először. Ez nem arról szól, hogy ki milyen díjat kap, vagy hogy mit ért el…Seth ekkor teljesen felbőszülve követeli, hogy Sting jelenjen meg most azonnal és mondja el neki, hogy hova tűnt a szobra…
Azonban Sting még mindig nem érkezik meg, hiszen John Cena vonult be a ringbe. Itt John elkezdett beszélni arról, hogy egy bajnoknak meg kell védeni mindig a Bajnoki övét. Ha valaki kettőt birtokol, az pedig legyen kész arra, hogy mindkettőért ringbe kell majd szállnia ugyanazon az eseményen. Csak annyit kérdez Steph-től, hogy engedélyezi-e, hogy a Night Of Champions-on Seth Rollins ellen harcoljon John a United States Bajnoki övért? A hölgy elkezd gondolkodni, végül kijelenti, hogy: “Igen”. Seth ekkor értetlenül kérdőre volna Steph-et.

Az adás legvégén megjelent Sting és a bejáratban John Cena mellett állva figyelte Rollins-t. Valószínűleg Seth legnagyobb kihívása következik ezúttal, hiszen a Night Of Champions estéjén mindkét övért ringbe kell majd szállni, méghozzá két nagyon elismert és kemény Szupersztár ellen.

Pre-Show

WWE RAW

36 gondolat “WWE RAW 2015. augusztus 31. – Sting a nyitány” bejegyzéshez

  1. Egyik hozzászóló kérte a Wyatt family NXT történetét.Akkoriban még nem követtem az NXT-t de azért leírom, amit tudok.Husky Harris visszatért az NXT-be Bray Wyatt-ként, egy beteg, őrült elmeként.Csatlakozott hozzá Luke Harper, akivel egy ideig tag team-be bunyóztak egészen addig, amíg a “második gyermek”Erick Rowan nem csatlakozott a csapathoz, amelyet ezután elneveztek Wyatt Familynek.A Tag Team részleget ők uralták.Harper és Rowan még az NXT tag team bajnoki övet is megszerezték, de 49 napnyi uralkodás után elvesztették Adrian Neville(későbbi NXT bajnok, aki jelenleg a Neville nevet használja) és Corey Graves ellen.Ezekután a Main Rosteres debütálásuk után megtámadták Kane-t és a többit már szerintem mindenki tudja.

    Kedvelés

  2. Hát elment ez az adás is….
    Dolph Ziggler vs Rusev
    Unalmas. Bírom Zigglert ès szivesen nèzem a mecseit de megint Rusev ellen…. Gyenge… A mecset Lana dobta fel 😀 ès ez h Ziggler pucèr… Èrtem lányoknak is kell valami….

    A díváknál meglepődtem… Csak a PCB nyert folyamatosan ès gyorsan… Ez szègyen…

    Big Show vs Ryback
    Ki az a hülye aki ezt ki találta? Unalmas lapos stb….

    Cesaro vs KO

    Kifogytak a kreativitásból -_-” már tudtam h KO fog nyerni…

    Dean Ambrose vs Braun

    Sosem bírtam wyattet ès nem is fogom… De tag team bajnokoknak kène lenniük… Ès mondjuk azt jobban meg nèznèm ha Showt vernè agyon…
    A tag teamot meg se nèztem… Unalmasnak tűnik szóljatok ha valamiről le maradtam….
    A főesemèny rollins pofázik bejön cena ő is pofázik egy sort stb.
    Remèlem cena nyer a Night Of Champions-on mivel igy esèlye se lesz se KO nak se Cesaronak hogy megszerezzèk az övet…. Sheamusre tippelek hogy be váltja a táskát.
    Ennyi 😀

    Kedvelés

  3. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de szerintem az ideális Sister Abigail, Kharma lenne!(: csak vissza kéne hozni a TNA-ből.

    Kedvelés

  4. . Az a helyzet hogy amíg Vince McMahon írja a WWE-t addig semmi jót ne várjunk,és lehet ha ez így folytatodik tovább jóval érdemesebb lesz nézni az NXT-t mint a Raw ot vagy az SD-t. Na az elején Sting promoja, elképesztő egy karaktert jó,de sajnos már az ő ideje le járt néztem régebbről meccseket a ringben párja nem volt ő már akkor Ikon volt mikor még Cena születésben sem volt.Dívákról csak annyit sajnálom Becky-t meg érdemelte volna hogy ő menjen az övért de sajna be figyel a ronkonság, a másik hogy pont Nikkivel akarják AJ rekordját megdönteni ez komoly? mit csinál színes müzli McMahonnál hogy ennyire nyomatják? Ziggler Rusev feudal csak az a baj hogy nem a csajoknak kellene folyton villogni 😦 Ryback vs Big Show: Túlságosan vissza fogják mint 2 őt főleg Ryback et pedig simán ki tudnák belőle hozni a következő Batista vagy Goldberg et. Braun Strowman vs Dean Ambrose: Dean-t azonnal vegyék ki a feudból és tegyék öv közelébe,a másik Braunnak vissza fogják a karakterét de nagyon, jó karaktere lenne főleg ha nem is Wyatt familybe hozták volna fel magától is debütál hatott volna mert atom nagy mozdulatokat lenne képes csinálni,de nem akarom piszkálni de már nekem ezzel nagyon unalmas lesz a karaktere hogy Wyatt csak mutogat meg pofázik neki hogy verd össze, nagyon el fogják cseszni pedig 1 maga össze tudná csomagolni mind a 2 őt. Aztán jött a Dudley Boyz az vér frissités a TT volnalon simán el tudtam volna képzelni egy Ascension vagy a Lucha Dragons ellen. És végül Rolinsék segmense, 2 dolog játszodot le bennem 1. Cena az NOC után öv nélkül távozik az tutti. 2.Rolins pedig 1 övvel az pedig a USA, mert már annyira látszik hogy Sting nyer az NOC és Sheamus majd rá fogja váltani a táskát csak azt nem tudom mikor a még az NOC n vagy az utáni Raw on.

    Kedvelés

  5. Én elnézeggettem ezt az adást, sörrel a kezemben, volt, amin jól szórakoztam, de végig azon agyaltam, hogy mi a jó égért mennek ugyanazok a meccsek hónapok óta? Engem már cseppet sem érdekel egyetlen egy Cezaro vs. Owens sem, legyenek akármilyen jó pankrátorok, ugyanígy vagyok a Ziggler vs. Rusevvel is meg a Ryback vs. Big Show-val is. Rettentő érdektelen. A Wyatt család összeborulása (végre hiteles heelek!!!), Dudleyék és Sting jelenléte valamelyest felkavarta az állóvizet, de ez az adások kb. 10%-át teszi ki, és ha még sokáig kell Bray ellen néznem az ex-Shieldeseket, akkor azok a meccsek is tekerősek lesznek. Mindkét csapatnak új ellenfelek kellenek.

    Vince, 70 éves vagy, b@$zd meg, vonul vissz! Tudd már, hogy mikor kell abbahagyni, ez már nem a te korszakod, annak vége, add át szépen a stafétát a vejednek!

    Kedvelés

  6. Hát ha azt kell mondanom hogy Lana segge volt az adás fénypontja, akkor el is mondtam mindent 😀 kezdjük:

    Sting nyitány 10/5
    Hát ez a monolog nem volt nagy szám, a közönség is síri csöndben hallgatta végig, csodálkoztam is, hogy semmi yea semmi boo… semmi….

    Ziggler vs Rusev 10/3, Lana segge 10/10
    A meccs nem volt nagy szám, ha Lana nem villantott volna egyet, a fene sem emlékezne rá hogy ezek tegnap meccseltek :D, az a zuhanyzós rész, meg ez a megcsaltak bisz-basz, röhej, mintha valami mexikói szappanoperát néztem volna… pedig nagy reményeket fűztem ehhez a feudhoz, meg a csajokhoz is hogy meccselni fognak egy jót, de hát csak a villantásokra vannak ott ezek szerint, semmi másra, az SD-n gondolom majd az lesz hogy Zigi magyarázkodik majd hogy ő nem sztripelt le Summer-nak, aztán Lana majd nem hisz neki, lesz egy kis vita, majd bejön Summer megint elmondja hogy milyen jó volt Ziggit pucéran látni, soha nem fogja elfelejteni blablabla, aztán meg Lana felbaszodik, és indulhat a menet, remélhetőleg jó sok villantással 😀

    Dudley Boyz vs New Day 10/4
    Nem volt egy nagy szám, de máris jobban érzem magam hogy D-Vont és Buba Reyt kell néznem ahogy gyepálják a nyú déjt, és nem a PTP-t :D, de amúgy ők mire fel fognak visszavágót kapni, csak ülnek a kommentátor asztal mellett, és nézik a meccset, közben a Lucháék meg az Ascension, a belüket is kidolgozzák, de le se vannak szarva…. ez igen, brávó

    Beat the clock challange 10/4
    Becky győzelme borítékolható volt, de az mi hogy Becky Aliciat 3 és fél per alatt győzte le, Charlotte meg Briet másfel perc alatt, ez mi? ennyire nyomatni akarják Charlotteott vagy mi? akkor már most borítékolom a győzelmét NoC-ön…. de mostmár akkor hivatalosan is kijelenthetjük hogy Nikki lesz a leghosszabb uralkodó a női divizióba, én meg mondtam hogy megakarják vele döntetni AJ rekordját, és tessék, Rollinsal is megfogják Punk rekordját, hogy semmi se, maradjon amiből emlékezhetnének rájuk… szóval Rollins majd csak olyan jövő október-november-december környékén fogja elveszteni az övet 🙂

    Cesaro vs KO 10/7
    Az este legjobb meccse, egyértelmű, nem tudom mi kell még hogy ezt a 2 tehetséges pankit végre öv közelbe tereljék…. ja én tudom Vince papa nyugdíjazása, és széna kirúgása a fenébe :D…. szóval még egy jó 10 évig elfognak egymással feudolgatni, én 300 KO győzelmet és kb 250 Cesaro győzelmet tippelek majd, 10 év múlva majd megszámoljuk :D, csak lehet hogy szegények addigra már nem lesznek a cégnél, mert megunták egymást, és azt hogy nem képesek nekik normális sztorit adni, vagy övközelbe terelni őket… széna és vince papa újabb bráfó

    The Big Show vs The Ryback 😀 10/3
    Nagyon lapos volt, ahol egyértelmű volt az eredmény, az a Shell shocked azért szép volt… bírtam a felkomferáló csajt is, először azt hitte hogy Big Show nyert és elkezdte mondani, the winner is the, aztán kapcsolt hogy hoppá Ryback nyert 😀 …. ez maradt meg belőlem a meccsből, na akkor el is mondtam mindent :D… Mizel meg nem tudom mit akarnak csinálni, ezek ketten fognak meccselgetni, azt Miz mindig befog kavarni? vagy mi?, és KO meg Cesaro meg ül a seggén, és várják a sült galambot 😀

    Ambrose vs Strowman 10/6
    Hát igen ez az ember egy vadállat, egy szörnyeteg, csak jó lenne még 1-2 moveot bevinni a listába, mert így egy idő után nagyon lapos lesz a karaktere, a Wyatt Family most még brutálisabb mint ezelőtt volt, nagyon sok lehetőség van bennük, de ismerve a vince papát, ezt is elfogja kúrni hogy beleugat majd a kreatívok dolgába, bár ne legyen igazam, és pusztítsák el az egész rostert, kezdve Reingstől egészen szénáig :D… és Deant meg vigyék innen le a fenébe, és tegyék be egy normálisa feudba, vagy öv közelbe, Reingst meg had verjék minden adáson laposra, nem érdekel, ő úgyis egy szuperhős, aki a superman punchaval mindenkit legyőz meg a spearjével, IRÓNIA ON így legalább még jobban tudnák erősíteni a karakterét hogy egymaga elpusztíta a superman punchaval a Wyatt Familyt 😀 IRÓNIA OFF

    Rollins befejezés 10/5
    Hát épp azon gondolkodtam Rollins monologja közben, hogy széna ma nem volt itt, hmm ezért voltam ilyen nyugodt egész adás közben, épp kezdtem mondani, csak nehogy itt jöjjön, erre csaknem megszólal az a buzi zene, na ott vágtam ki a tv-t az ablakon :D… Rollinsnak 2 meccs is lesz, remélhetőleg mindkettőt meg is nyeri, Sting egy legenda, egy ikon, de valószínű hogy nem azért tették be a meccsbe, hogy 60 évesen bajnok legyen, de azért remélem hogy jó meccs lesz majd…. széna, isten ments, hogy megint bajnoknak lássam, meg a nevör gív áp, meg a csemp isz hír, meg a sok lófasz, isten ments…. szépen kapjon ki, utána meg lehet Cesaro és KO-t küldeni az övre, és mondjuk a HiC-en egy triple threat meccs Rollins vs KO vs Cesaro…. ah túl sokat láttok bele 😦

    egyszóval nagy egy tré adás volt, újfent, a múltkori jó Raw után, tudtam hogy 1 hónap ürességet kapunk majd, meg Lana és Summer villantásokat semmi mást…. az adás 10/4

    Kedvelés

  7. Most mit is mondjak.. mit lehet.. egyből a RAW-nek nevezett kölyökklub végével kezdem.. Cena beszédje egész helyén volt,de nem lehetne az, hogy EGYSZER A K*BASZOTT ÉLETBEN NEM Ő VAN ÖV KÖZELÉBEN?! Miért nem jöhet olyan aki, még nem volt (vagy max kevésszer) bajnok?! Minek kell az óvóbácsit tolni fel??? Ha nyer akkor én szerintem végeztem a WWE-vel.. mert mindig ez van,1x kikap aztán MINDIG Ő NYER.. nem is olyan rég ő állította meg Rusevet IS.. MIÉRT?! Swagger/Henry sokkal jobban megfelelt volna rá és így a karakterük is mehetett volna feljebb de neeeeem.. a meccseket jóformán pörgettem mert papírforma volt.. Paige-t sajnálom, bár nem lepődtem meg.. Nikkit váltsuk le végre, elég volt Cena-cicából. Reigns-ről meg bulldog-járól szó se.. az adás kalap szar volt,de az, hogy a végén Cena is jött és Rollins lett megint birkának beállítva elég gáz.. az a gyerek (“…”) tehetségesebb mint Sting meg Cena együtt véve. (tudom Sting legenda,de akkor is..)

    Kedvelés

  8. Tudjátok én minek örülnék a legjobban. Ha visszatérne Alberto Del Rio és bedarálná azt a csicska John Cenát.

    Kedvelés

      1. Alberto Del Rio heel karakterét azért imádom mert mintha csak magamat látnám benne. Csak én a való életben is gonosz vagyok.

        Kedvelés

  9. Én nem tudom miféle Raw volt ez, de már több a beszélgetés benne, mint egy Stan Up-ban. Kezdjük az elején (Dívák nem tudnak lekötni, így azokat áttekertem). Aki Taker és Sting rajongó az most kicsit talán ki fog borulni, de az a szép, hogy nem vagyunk egyformák!
    Sting akármekkora legenda ÖREG, mint Taker. Lomha és lassú, sose szerettem akár Takert, mert unalmas volt és a repertoárja kevés. Én a jó öreg Jeff Hardy-t imádtam az extreme meccseivel, Edge-t a faltörőjével, HHH bácsit a meccseiért, Rockot a karizmatikusságáért, Goldberget a pusztításáért és ezek szépen lassan eltüntek, mint az extreme meccsek a székek és maradtak a sima, unalmas alap meccsek,

    és ekkor megjelentek Dudley-ék és asztalt törtek, aztán megint és felcsillant a szemem, mert ezek voltak a régi idők, nem ez a Big E-s homár tánc meg a Woods-os barbi frizura. Ezek a Dudley-ék jók voltak, Ray úgy kapta fel és vágta földhöz Big E-t mint ha egy falevél lenne. Sokkal szimpatikusabbak, mint régen ezek nagyon kellettek TT vonalra, mint egy falat kenyér. Jók voltak ismételten.

    Volt nekünk egy Big Show és Ryback meccsünk is, és akármennyire a kedvencem Ryback egyre jobban süllyed a színvonal, pedig 2012-ben Lesnar-t is bedarálta volna, most meg egy nagyra nőtt Bo Dallas. De amit a meccs végén csinált Big Show-al az félelmetes volt. Olyan játszi könnyedséggel kapta fel az ellenfelét, hogy annak ideje nem volt segíteni a lendületben, és meg se inogott vele, még sétálni is tudott a nyakában, szóval remélem ez azt jelenti, hogy hamarosan ismét egy félelmetes fenevaddal lesz dolgunk, aki Lesnar-t elrugdossa Suplex Cityből és annyit mond neki FEED ME MORE! Benne látom még mindig Godlberg utódját, de még nem engedik meg neki, hogy megcsillogtassa a tudását, mint a mellkasát vagy a feje búbját, addig ilyen gyenge karakter lesz, pedig megnézném Barun ellen, mert Ryback többet érdemel ennél, főleg, hogy már IC bajnok és akkor kapja továbbra is az ótvar meccseket.

    Cesaro vs Owens: Cesaro miért kapod ezt? Ilyen meccsek után, hogy a Stadion felrobbant tőled, miért kapsz ilyen húgy meccset, mikor benned annyi potenciál van, mint a Backstage felében összesen. Owens, téged megfosztottak mindentől. Átjöttél ide és még az NXT-be is megjelensz pihenőidőd semmi, elvették az övedet, itt se kaptál övet, és már csak töltelék meccsekre vagy elég, miközben az olyan tehetségtelen szar évtizedek óta övközelben van mint Cena? Ez nem krativitás hanem szánalom. Sajnos a kettőtök meccse most is gyenge volt, pedig ha valaki ti tudtok teljesíteni, nem kell senkinek bemutatni. Cesaro mikor megjelent a Budapest Liveshow-n a közönség torka kiszakadt. Látszott nem értetted miért volt ez, de sokan észrevették azt a lendületet és erőt ami benned van és ezt elismerik, még ha az ottani közönség vak és azt nyelnek le amit Mahon lenyelet velük, régen bajnoknak kellene lenned, nem pedig átvezető karakternek.

    Dolph Ziggler vs Rusev:
    Nos igen, ide nehéz bármit is írni, azért is mert én a pankrációt a meccsek miatt nézem, nem érdekelnek a kivillanó bugyik és a csaj visítások, hanem azt akarom látni, hogy minél látványosabban mutatják meg tudásukat a Wrestler-ek, de ehelyett egy unalmas feud van ami mindig japán animés bugyi villantással végződik, cserébe szar harc van. HURÁ!

    A végére hagytam a Wyatt család és 2/3-ad Shieldet.
    Braun Strowman és Ambrose meccse olyan volt, mint egy vígjáték. Annyira látszott, hogy Ambrose ugrál a dobásoknál, de nem is az zavart hanem mikor gyomron rúgta még a lábát is felkapta Dean, mintha egy Disney vígjáték produkciót néztem volna. Aztán felébredt Reigns és nekitámadt a csávónak, jó azt értem elkente nem volt nehéz, és megjelent Ambrose és az elvetemült tekintete meg egy szék, persze hamar le lett ültetve. Én tisztában vagyok vele, hogy ez az ember olyan erős, hogy véletlen se meri megütni ezeket, mert kettétőrnek, mivel láttam a videóit, de olyan szaggatottan mozog és kevés a mozdulata, meg a kivégzésén kivül unalmasak is, hogy nem igaz. Ennek az embernek egy másik állat kell, pl: Cesaro, Ryback, Lesnar 1 mozdulatával már unalmas, nem ide való, bohóckodjon a farmján. Ha akkora sztárnak tartja magát, hogy mindenkit le nyomott a Backstageban, miért nem harcolt még Ryback és Cesaro ellen? Mert látta a meccsüket és rájött, hogy az ő ereje már csak töredéke ennek. HHH mind két meccsében elkente, egyszer legyőzte, egyszer csalással kikapott, de akkor is megtaposta.

    A végére maradt Rollins, akitől ne msajnálom az öveket, ha valaki ő mind a két meccset végig bírja, mert hihetetlen energia van benne, és olyan állóképesség. Fizikai ereje is vetekszik a nagyokkal, emlékszek régebbi meccséből Rybacket a nyakába vette és berohant a ring háromnegyedéig, majd odadobta a sarokba. Reigns volt a Shield leggyengébb tagja, most már a backstage leggyengébbje. Valamint azért kapott Cena ellen meccset, hogy ne látszódjon majd a Sting elleni küzdelemnél, mennyi különbség van közöttük, azért korban is kb 30 év, ami nem mindegy. Sting már akkor pankrátor volt mikor Rollins még gondolatban se volt ezt tudom, elismerem, de az ő ideje lejárt. Ne öregeket hozzanak vissza, hanem újakat futassanak be. Adják meg a fiataloknak a lehetőséget, és ne olyanok meccseljenek akik már mozogni is alig bírnak.
    Ennyit akartam, sok legendát lehúztam, de a vélemény és a fórum azért van, hogy meglehessen osztani.

    Kedvelés

    1. Nekem is Ryback a kedvencem, de mi az @#$* faszáért nem kap új ellenfeleket? Pl. Owens, Rusev, Cesaro ( tudom ő is face). Lesnar meg csak szó nélkül eltűnt. Ennél komolyan mondom egy anyátok közt is jobban meg van komponálva. Braun múlt héten kurvára lenyűgözött, de most ha nem akarok elfogult lenni, akkor azt kell mondjam, már most unom. Sting nagy legenda, de bealszom rajta. Összességében szar volt az egész adás.

      Kedvelés

  10. Szerintem ez most az átlagosnál gyengébb adás lett. Semmit nem tett hozzá egyik sztorihoz sem, egyedül Rollins második meccse volt újdonság, de erre is számított mindenki.

    A meccsekről:
    Diva revolution: sajnos ez teljesen hidegen hagy. Nevetséges, hogy a frissen felkerült csajok ezerszer jobbak, mint a “WWE dívák”. Ez nem forradalom, hanem szegénységi bizonyítvány a WWE eddigi női részlegéről.

    Cesaro-KO: megint a raw legjobb meccsét hozták össze, de ők is kezdenek unalmasak lenni. A tehetségüket mutatja, hogy ők valódi sztori nélkül is érdekes meccset produkálnak, de nem tudom meddig bírják még. Sajnos külföldi vélemények szerint Cesaro itt a vesztes oldalon lesz, mert az ő karakterének kevésbé árt, mint KO-nak, aki Cenás/NXT-s vereségek után jön. Plusz állítólag erős párhuzamok vannak a Cesaro section és a Yes movement felfuttatása között.

    Ambrose-Strowman: sajnos a nagy ember pont azt hozza, amitől tartottam. Nagy és ijesztő (meg erős), nulla wrestling skill. Az eddigi három megjelenése alatt mutatott egy mozdulatot, meg a csodás ölelgetését, illetve jól tud embereket lökdösni. Ez szerintem baromi hamar unalmas lesz, ráadásul nagy, ezért rajta nehéz fogásokat csinálni. Plusz még sikeresen megcsinálták, hogy leütni sem lehet, mert “kemény”, így nehéz lesz hosszú távon érdekesnek maradni. Sajnos sok helyen olvastam, hogy nem véletlenül nem futtatták eddig sehol hosszabban.

    A Wyatt-Shield feud: múlt héten Big Show-t mondtam volna harmadiknak, rémálmaimban sem gondoltam, hogy elkezdik megint ezt a Miz-BS-Ryback bohóckodást. Így viszont nem vagyok benne biztos, hogy lesz harmadik tag a tesóknál. Lehet inkább arra futtatják ki, hogy szimpatikusabbá tegyék Reignst azzal, hogy állandóan túlerő ellen küzdenek.

    Rusev-Ziegler: az egész feud unalmas, ezzel a zuhanyzós résszel meg egy gólyatáboros szintre zuhant. Plusz Ziegler mit csinált az egész meccsen, mert kb semmit, csak fetrengett.

    Rollins: jelenlegi tippem szerint Cena viszi a US övet, Rollins a fő meccsen nyer/veszít mindegy, jön Sheamus és sikeres cash in. Amíg Rollinsnál a cím, nehéz lenne az authority ellen küldeni face-ként. Bár a face turn-t régen pletykálják, de ez is kérdéses, állítólag mostanában a WWE kreatívok sokszor csak napokkal az események előtt döntenek a sztoriról.

    Kedvelés

  11. Csak sikerült megoldanotok az újabb problémát.

    A múltheti super raw után ilyen visszaesést..Mondjuk átlagosan szar volt,szal hozta a színvonalat.
    Mi ez a sok díva meccs?Ja,hogy díva forradalom van,értem.És müzli kavart be nekik mert futtatja a tehetségtelen nyommer csaját a csámpás uralkodónál,az meg szopja minden szavát,aha értem ezt is.
    Na,de azt nem értem,hogy lehet egyáltalán 1 lapon emlegetni a csicska,tehetségtelen bohóc müzlit,a karrier gyilkos,életek elrontóját és az élő legendát,Stinget,az egyik utolsó renegátot.Hogy???Ez olyan mintha a legendás színész óriáshoz,Humphrey Bogarthoz mérnénk egy adam sandlert…abszurd,szánalmas,nevetséges,felháborító,vérlázító + még 100 hasonló.
    Nem szabad ilyet csinálni.Bár ezt mondhatta volna a szülés is müzli felmenőinek…

    veszett kutya vs hegyomlás,elég ololvasni ki meccsel és tudom a végeredményt.Meg se néztem,mert minek?Kit érdekel egy újabb veszett győzelem a kutyustól?És egy újabb szopás a hegyomlástól?Engem nem.show,öreg pajti.Vonulj vissza méltósággal!Amíg még meg van…
    El fogsz te is khálisodni fiam..
    Vagy lehet,hogy már túl késő..mondjuk még mindig jobban áll,mint a benga pajtia,henry..hát igen.

    pinki vs rusev az egész feud a ku..jó lana stb úgy ahogy van szánalmas nevetséges és unalmas.
    besenyóvel kéne már valamit kezdeni,mert ez tűrhetetlen állapot.Tűrhetetlen ha Én mondom!
    Akármilyen tróger karaktere volt és putyin seggéből kikukucskáló lápi lidérc volt,jót tett neki aváltozás és a szopóág.Jó meccseket tolt mostanában,van benne kraft,szal menjen szépen azegyik öv felé,és feudoljon arra érdemesebbekkel.Jaaaaaaaaaaaa,hogy már nincs öv???Mert hogy júdásnál van 2 amit 1 turbó rágós papírért elcserél örökre müzlivel?Értem.
    Nincs más,marad a bohóckodás,mint a másik 30 nak..

    Ejj de sok díva van.nxt-és puncuska tök ari.bayley egyem a zuzáját és minden más finom falatát.

    Hol van az állat Cezaro aki tönkre verte az us övért ácsingózók sokaságát?Az,aki rendet vágott köztük és még müzlit is lenyomta “szinte”Hol?Ez 0 volt.Ne legyél már nokedeli.
    gondos bocs meg minek örül?Ő cummant a legnagyobbat mostanában.Volt nxt bajnok,rendesen ki van már amonnan tagadva itt meg…na,de Cezarot az egyik legtehetségesebbet persze mindig megveri..remek,akárcsak a feudjuk..kuka
    Remélem Cezaroval kezdenek valamit,mert ha csak ennyi volt neki a push…

    Dudley Boys remek csapat.9 x es bajnokok.Kik volta még 9 x es bajnokok?Kik?És 10 x es bajnokok lesznek!Az igen!de meg is érdemlik,mert legendás csapat az övék,akik most rendesen rendet vágnak.Itt az a baj,hogy 1.ként rendes meccsen a ma már pusztító heel bajnokok doom ivadékokat verték meg.Jaaaa,hogy nem volta és soha a büdös életben nem lesznek bajnokok a doom ivadékok?Értem…
    Azért nyert a negro tri,hogy ne face vs face legyen az övekért.Ha pl a doom ivadékoknak egyáltalán esélyt adtak volna és nyernek..miket beszélek,kivannak taszítva.Nem kellenek ök ide,csak jobbernek..fain.
    A 3d remélem sokáig itt lesz,10 x es bajnokok lesznek,és az egész jelenlétük ráébreszt arra mindenkit,hogy milyen nagy szarban van a tt vonal..
    más legendás csapatok is visszatérhetnének,jó lenne.

    júdás szegmens kuka.A csaja bujtatott ál náci szimpatizáns he he,ki is dobták a ge..be.1 meccse volt lol
    Na,de azért szemre és másra való lányka.Mondjuk ettől holnap nem lesz olcsóbb a kenyér.

    fekete bárány vs békapofa

    Valami jó nevet találok ennek.És tud beszélni!Már meglepett.Az a nevetés,mosolygás,bazsalygás..beteges,igazi őrült,és még is van benne valami aranyos.Nem tudom mi,de valami van:D Mint egy jóllakott óvodás,aki megette az egész óvodát,gyerekestöl,óvónénistöl,mindenestől.
    Ez egy állat.Mekkora ereje van.Úgy eldobta békapofát,mintha csak az esőcseppet suhintotta volna le magáról..Az a gyomros!!!És az a rúgás..ha nincs ott a kötél,békapofa a komi asztalnál köt ki.A vége kicsit ratyi volt,kelett azért harperke,aki csetlett botlott,de nézzük el neki.Új melegítő felsőt kapott,persze,hogy zavarban volt.2en is kevesek hozzá.Megint leszerepeltek.kentaur,meg a ragyás pofájú.Mit akarnak így?Biztos h lesz 3.is,és sajnos nem lesnar,mert in memory of bo dallas emlék koncert után se támadták meg őt..így már nem is fogják sajnos.lesnar kiesett,szal marad rocketka,Goldberg,hegyomlás,de az elmúlt meccseit nézve,az óriással csak hátrányba lennének.Most vannak -2őn,vele együtt – 10.
    Valaki társulni fog hozzájuk,mert face to face sőt 2 face to face se érnek semmit a szörnyeteggel szemben és még ott van a “kisebbik”rossz harperke,és a jövő,maga személyesen mr.wrong turn!!
    MAUAHAHAHAHAHAHAHAHHHHHHHHHHHHHHAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA
    Hogy ez a kentaur mindig átalussza a meccseit!Felháborító.És h csatlakozik hozzá a komája is,vagyis a tesókája,még felháborítóbb!
    Azért kapják a lovettát,hogy végig aludják a meccseiket.Nagyon tetszik a Wyatt family feltámadása.Hosszú,véres,rémes,sötét uralkodást kívánok nekik és több új ellenfelet is mert a békapofa 104354 x és a kentaur 10122 x meccs már unalmas.
    Most itt a lehetőség,hogy új távlatokat nyíljanak előttük,kár lenne,rájuk a 2 bugyuta tesóra elpazarolni.Sokan vannak még ott,akik fájdalmat,kínt és szenvedést érdemelnek.

    Hol van Kane?
    Ja,hogy majd a bajnokok éjszakáján tér vissza,értem.
    Pokolra küldi júdást,szétveri müzlit,talán Stinget is..szép lesz jó lesz kevés lesz

    Ez a bayley tök ari mondtam már?

    Tré adás volt,de ezt is vártam.Jaaaaa,kihagytam.júdás 2 címmeccset fog nyomatni és valszeg mindet megnyeri.Igen ám,de mint tudjuk,müzlit az összes övvel együtt temetik.Még a díva öveket is mellé dobják.Nem is lesz neki elég a koporsó.Ö bajnok lesz,us öv pipa,Sting megveri,bajnok lesz,jön a kelták szégyene,a kobold gyalázó,és elveszi tőle,jöhet a feud,és így kerül ki a fő öv sztoriból júdás,mert 1 x re nem mehet 2 övért,de még ott van Kane is aki a szat is kifogja verni belőle.Jöhet a feudjuk,ami a nagy vörös szörnyetegnek talán az utolsó lesz…
    Sok lehetőség van,de kizárt,hogy mindkét övet megvédje,mert ugye belehalna a világ,főleg müzli maga ha nem lenne 2 x es bajnok egyszerre ö is..
    Sting meg 56 éves..de jobb szinte bárkinél,mégse alapoznak rá,mert csak idénymunkás,amolyan lesnarosan.Kár.Mekkora lenne már,ha Kane mindenkit megverne és menne a fő övért,és még 1 x utoljára bajnok lenne..álom édes álom…

    Kedvelés

    1. A szörnyetegnek se technikája,se semmi más..csak volt és ment és pusztított.Kis izgalmat kéne belevinnie,mert mintha cseppetkét meglett volna szeppenve.Ez nem sokáig fog müködni,hogy megtámadják,ütik rúgják,ellenáll,majd altat…még 2 ilyen és..
      Jó karaktere van,tud beszélni,egy igazi szörnyeteg,de oda kell tennie magát és többet kell mutatnia magából,mert múlthéten megdöbbentünk tőle,kentaur meg a másik össze is fotsa magát meg egymást,most is lestünk milyen erős,mekkora állat,de csak ennyi lesz benne hosszútávon..
      A Wyatt family erősebb mint valaha.Megállíthatatlanok..
      Ha most nagyon hamar kikapnak..akkor az egész legendájuknak vége..pedig főlő,hogy ez lesz..Sajnálom,hogy Wyatt egyéni karrierje most ennyi volt,de jobb így együtt a család mint külön utakon.Valaki jönni fog,egy nagy visszatérő,Én Goldbergra szavazok,de más is jó lenne.2 en nagyon kevesek még együtt is a döggel szemben és ő csak 1 tag a 3 közül muahahahahaha

      Kedvelés

      1. Igen, Braunnak majd mást is kell mutatnia de van ideje még amíg a család együtt van mert addig annyira nem tűnik fel….a legjobb erre a fejlődésre szerintem majd egy TT öv tenne jót de majd csak valamikor a Dudley Boys után talán majd Luke és Braun elvehetné tőlik az öveket egy idő után ha már a többi TT-nek nem sikerül…de ez még odébb van…ha egyáltalán ez megvalósul…

        Kedvelés

    2. Royal,ez most fasza monológ volt tetszett! Bayley nekem is bejön,de Becky Lynch is .Cesarot sajnálom mert minden köcsögöt vele pusholtatnak fel,mint ezt a dagadt yetit. Namost itt lessz a NOC ppv ,örülnék ha barbi elvesztené az öveket,de nem fogja ,valamelyik csicska be fog avatkozni.nem Sting lessz a győztes mert nem fiatalmár csak néha fog megjelenni ,ritkábban mint a Bestia lesnar.ezért nemlessz bajnok.Szerintem.

      Kedvelés

    3. Abigail-re még azért várok, de én valahogy úgy érzem hogy nagy jövője lesz a családnak.
      Rengeteg lehetőséget látok bennük, sok ellenfelük lehet. Megérdemlik mindhárman a push-t szerintem, emlékszem még a TLC-n mit művelt Harper, a családfő meg még szénával is tudott jó meccset nyomni, emlékszem az extreme rules-on le voltam döbbenve h élvezek egy müzli meccset…na és az új tag…meg nem jegyzem a nevét, de olyan bitang jól játssza eddig a szerepét eddig és legyőzhetetlen. Remélem elpusztítják Románékat, mert ez már a shield meggyalázása, amit művelnek.
      És igen koma, Kane lassan visszatér 😀

      Kedvelés

  12. Ryback enni kért és kapott is a Big Show személyében. El is fogyasztotta az óriást egy Shell Shocked kivégzővel. Éljen az interkontinentális bajnok uralkodjon hosszú éveken át.

    Kedvelés

  13. Nem értem miért sírtok, hogy Széna meccselni fog az övért. Ameddig Rollinsnál van az öv addig K.O, Cesaro meg hasonló emberek a közelébe sem kerülhetnek. Reméem Szína megszerzi az övet a Noc-szön ,majd rögtön utána a RAW-n el is bukja mondjuk Owens ellen.

    Kedvelés

  14. Most egy pöppet hosszabban.

    Sting promója szörnyen felépített, túl egydimenziós és egységtelen volt. Közönség se tudta normálisan lereagálni. Mindemellett újabb kikacsintgatások Rollins face turnje felé, ha esetleg tényleg meg akarnák lépni? Ha elveszítené mindkét övét NoC-ön, akkor még vevő is lennék rá minden további nélkül.

    Ziggi és Rusev tök jó karakterek külön külön, de ahogy pityesz írta, egyáltalán nem rajtuk van a hangsúly, hanem a villantgatásokon. Most meg még egy ilyen high school bullshit “csavart” visznek bele? Elbárgyult az egész feud, vagy meccseljenek már a csajok, esetleg mixedbe, de ez így “jajj láttam Zigglert meztelenül” baromságot ne, csak, ne.

    Becky nyert, még jó. De egyre jobban laposodik az egész forradalom, főleg ezzel a fa…akarom mondani szilikont a képünkbe tolva, hogy AJ rekordja meg lesz döntve Cena aranyásójával. Ekkora tököntérdelést, visszaevolválódást, és siralomházat, hogy pont a forradalom valóját kúrják szét ezzel. Gratulálok WWE.

    Bis Slowguy meccsek még érdekelnek bárkit is? Randy Sheamus óta nem volt ilyen jellegtelenség.

    Bire újra rászolgált nevére, és bemutatta nagyságát. De, hogy 2 mozdulattól kifeküdjön, ráadásul ilyen hamar még történetileg is nevetséges. Flair lányt pusholják igazából, nem a PCB-t, sajnálatos. Hatalmas hiba volt az apja nevét felvenni, az állandó woo-zás pedig idegesítő, olyan mintha muszáj lenne neki csinálnia mert a végén elfelejti Vince, hogy ki is ő. Nem jól van ez így.

    Cesaro és Kevin nagyon egymásra talált. Két szupertehetség, akik sosem fognak a csúcsok csúcsára érni, pedig mindenki tudja, hogy ott lenne a helyük. A remek színvonalat viszont hozzák, nagyon egyértelműen a legértékelhetőbb meccs, de valami sztorit adjanak már nekik könyörgök,,,,,

    Wyatt Family vs Shie szegmens csodálatos volt. Imádtam minden pillanatát. Igen, még így is túl sokat szerepelt Roman, de nagyon szépen elpáholták. Öröm volt nézni. Végre egy történet, ami igazán érdekel, hogy hova fejlődik, mert perpillanat Wyatték megállíthatatlanok. Braun még kissé idegen a ringben, de majd kinövi, a hangja viszont nagyon adja. Végre releváns heelek, ráadásul csapatban. Van egy érzésem ezt Wyatt találta ki és nem a kreatívok.

    Paige és Sasha,,,annyira lerítt, hogy ez a kötelező rossz. Nem így kéne felfogni a két lányt, főleg nem Bankset. Na és akkor Charlotte fog az öv után menni, 1v1-be Nikki ellen,,,,hát, nem az év meccse lesz, de öröm lesz majd látni ahogy kikap, nagyon remélem, hogy kikap. Undorodok mindkét Barbietól.

    Dudleyék oké, fasza nosztalgia, de most tényleg? Nem értem a miértjét. Mármint, nem vagyok képes felfogni, hogy miért nem a meglévő alapanyagot dolgozzák ki jobban, hogy esetleg szülessenek az utókornak is legendák, ne csak nekünk legyenek, majd három dekád után már kihalt pusztaság lesz az egész cég, ha így folytatják. Legalább, ha nem csak egy tag meccs lenne, és tudna más is előtérbe jutni, de nem. 367 órás rawon csak egy TT meccs lehet, abból egy legenda, a másik pedig vicccsapat, akik csak azért vannak ott, hogy a Dudleyknak legyen ki ellen menniük. Szörnyű,,,,,

    Rollins bevonulásán kezdtem gondolkodni, hogy most csak szimplán hányingerem lett, de nem idegesítettek fel, nem is értettem miért,,,,,majd megszólalt az a zene. Viszont most legalább nem volt szó gyerekekről, meg tisztelet a halott kiscicákért meg más faszságért. Undorító pólóján kívül most egész jó szegmenst hozott össze Cena. Csak az összképnek Sting melletti állása volt még citromízű. Hát, ez volt a Raw.

    Kedvelés

    1. Rollins face turn nekem is gyanús, talán ezek voltak az első lépések a HHH vs Rollins feud felé. a tesók mellé nem hiszem hogy adnak új embert (esetleg Crowe, de ez csak a szokásos wishful thinking), maximum egy TT partnert a NoC-ra. ezt a családi feudot most rendesen el kell veszíteniük, hülyén is nézne ki ha nem. aztán vagy szakadás, vagy ha Seth pária lesz, akkor egy korai Shield reunite szóba jöhet és kialakulhat egy authority vs shield sztori, HHH vs Rollins feud included.
      csak ennyivel egészíteném ki, a többit osztom mint szokás szerint. 🙂

      Kedvelés

      1. Authority vs. Shield már megint? ha ezt meglépik,nagy hiba. A shield még ne egyesüljön újra szerintem, korai lenne. Főleg most h már mióta megy ez a brother baromság, ami valljuk be közelében sincsen annak, mint amikor 3-an voltak.
        Rollins face turn azért lenne jó, mert akkor olyan mozdulatai lennének,amiket a summerslamen láttunk. Öröm nézni azt az embert,igazi tehetség.

        Kedvelés

      2. Én titokban arról álmodozok, hogy mikor 3v2-ben Wyatték ellen esnének, kelnének Deanék, elsötétülne minden, majd egy kis reflektorfényben Sting jelenne meg a ring közepén, elmondaná, hogy ő nem fog ebbe beavatkozni, viszont a segítségükre küldi az egyik varját. Crowe jelenne meg, még a Death Machine féle tépett ruhájában, esetleg még pár extrémebb felszerelést magával hozva, hogy ideiglenesen lepusztítsa a Wyattéket.

        B verzió: backstageben Roman konstatálja helyzetüket a család ellen, majd mondja Deannek, hogy valamikor még, mikor elég sok ital volt benne említett valakit halványan. Ambrose csuklóból leüvölti a fejét, hogy annyira azért nem elkeserítő a helyzetük. Szenvednének még pár hetet, siralmasabbnál siralmasabb vereségek után Dean “megpuhulna” és bevallaná, hogy igaz, hogy Romant mindig is testvérének hívta, viszont van neki egy valódi testvére, aki még nála is zűrösebb. Esetleg még NXT-be is lemennének ők ketten, és pont meccs közben felhívnák, hogy kéne egy kis segítség.

        Merően más kivitelezések, és lehet egy kikúrt idióta vagyok, hogy ilyenekben reménykedek, de most mondja valaki, hogy nem lenne bármelyik iszonyat erős. Főleg, ha kapnának legalább a feud végéig folyton kellékeket és tolhatnának szó szerint vérre menő meccseket. A végkép is itt van előttem, szétcsapott ring, mindenfelé kellékdarabok, már csak Braun és Crowe van talpon, Solomon feje vérzik erősen, a fekete bárány is alig van talpon, de végül Crowe esik el és a Wyatték nyernek. Nyitva hagyva a kaput így a Wyatték tündöklésének, és az ex-shieldesek viszálykodásának is, hogy igazából ki miatt veszítettek. De inkább befejezem, mert most lőhettem el a maradék relevanciámat.

        Kedvelés

  15. Wyatt family mekkora jó így, régebben csak Bray-t kedveltem, de mostmár az egész család durva. Románék még ketten se tudják leverni az új tagot, mi lesz így, ha 3v2-be lesz meccsük? új tagot én nem tudok melléjük elképzelni…kíváncsian várom mit hoznak ki ebből.
    Interkonti meccset untam, de a lényeg h nyert Dőőőő Ryback.
    Katasztrófa lenne, ha Sting megszerezné az övet,de ez vonatkozik Szénára is. Nem kell megint egy fantombajnok, mint Lesnar, és szuperhős bajnokra sincs szükségünk. Normális kihívókat adjanak már Rollinsnak, kapásból tudnék 5 jobbat mondani ezeknél. Stinggel nincs bajom, inkább ez a mentalitás hogy engedik egy-egy pankrátornak, hogy csak akkor nézzen be mikor kedve van és akkor is jobb szerepbe kerüljön mint bárki más. Ezért rühellem Rock-ot is…az már a szánalmasság tetőfoka, hogy elvileg miután Dwayne bukta az övet, akartak egy feudot csinálni Lesnarral, de a színész úr nem vállalta, mert nem nyerhetett volna….

    ja, majdnem elfelejtettem: Lana még mindig gyönyörű.

    Kedvelés

  16. Cena biztos hogy nem fog nyerni (nagyon remélem), Viszont Sting-re már nagyobb az esély..olvastam másik oldalon hogy úgy akarják a Seth vs HHH feudot hogy Sheamust nevezi meg majd Triple H a cég jövőjének xdd:S bár számomra minden más csak nem jövő, legalábbis a mostani verziójában nem..na mindegy is a lényeg hogy Sting szerintem nyerni fog és majd jön valamikor a nagy megmentő Kelta “Harcosunk” és visszaszerzi a cégnek az övet…+ belelehet venni ezt a kis beszólást….Rollins részéről
    A dívák terén mintha egy kis feszültséget éreztem volna…lehet hogy ez segít nekik majd előbb utóbb szétválást eredményezni ? Az is benne van a pakliban hogy majd a NoCon valamelyik PCB tag rátámad Charlottera…és jöhet egy triple threat meccs az övért persze akkor ha Nikki veszít….de az se lenne baj ha Sasha is becsatlakozna 😛 nagyon megszerettem ahogy telik az idő és a Take Over csak felteszi a pontot az i-re. Mostani nagy kedvencem a másik meg Becky. Csak egyáltalán nem engedik kibontakozni, de ez úgy is megfog változni…remélem hamarosan.
    KO vs Cesaro: Bírom mindkettőjüket a mostani meccs is olyan volt mint a többi amin egymás ellen mentek, célszerű lenne más ellen is küldeni őket hogy erősítsék a karakterüket, de ez egyenlőre nagyon kiinduló fázisban van.
    Wyatték remélem szétszedik a testvéreket mert már mindenki szenved ha látja őket, Roman a bátyó Dean meg az öccse aki folyamat csak csesztetnek a nagytesó “haverjai” kb ezek ők.
    Na de amikor a “nagy” néha megvédi a “kis” testvért az már tényleg nem tudja bevenni az ember gyomra.
    Big Show vs Ryback is már nagyon unalmas…nem is írom tovább mert ahogy nézem kb mindenki ugyan ezt írja le adásról adásra ( ezt a KO vs Cesaro-s résztől mondom az az előttieket valahogy így képzelem el)

    Kedvelés

  17. Este 11 és éjjel fél 2 közt a következő vitát folytattam magamban: “Pityesz, menj aludni, holnap suli, fél 6-kor kelsz.” “Nem lehet, itt lesz Sting, nagy lesz a show. Meg a Beat the Clock-is, kurva nagy adás lesz.”. Végül nem mentem aludni, már megbántam.
    Sting-gel nekem nem is volt bajom. A kick off szerintem olyan 8/10, ha halványan is.
    DZ és Rusev… Kezd uncsi lenni. Ez nem is kettejükről szól, hanem hogy melyik lány tud nagyobbat villantani a felcsúszó ruhával, Lana vagy Summer. (Eddig 3-0 Lana-nak.) Végül is… 7/10.
    A Beat the Clock alapból jó ötlet volt, de nem így gondoltam… Alicia-t elintézte Becky, idáig 9/10, de ezt majd folytatom.
    Show és Ryback… Ezzel már nem csak Show, de a Big Guy karaktere is sérül. Boooooorin’…. 3/10.
    Itt kezdődött a teljes káosz. OMG, Becky-nek közel 3 és fél perc legyőzni Alicia-t, de a Flair lány másfél perc alatt végez Brie-vel????? Vince papa, takarodj a székedből…. 4/10.
    Cesaro és KO hozta a formát, de kezd uncsi lenni, már láttuk ezt párszor…. 7/10.
    A Wyatt Family új felállása tetszik, de Roman útban van, elcseszi a feud-ot. 7/10.
    Ezek után nem tudom mi vett rá, hogy tovább nézzem az adást, ráért volna most délután is, de már mindegy. Végig Sasha-nak drukkoltam, hisz Paige volt bár bajnok, új arc kell. Viszont inkább néztem volna az angol lányt Nikki ellen, mint Charlotte-ot. 5/10. /Ezzel nállam a díva forradalom el is bukott, Cena benyalt Vince papának jó mélyre, szóval a Flair lány nem győzi le Bellá-t, bár ha így lenne se lennénk előrébb./
    Dudley-ékat nem a bohócokkal kéne összetenni… 6/10.
    Nem is volt olyan rossz a főesemény, aztán jött Szuper Fa….opó. Persze, jár a visszavágó, oké… Ha már Seth kikap Sting-től, egy rendes meccsen történjen meg, ne egy Cena címszerzés után. Megjelent a Franchise. Imádkozni kezdtem, hogy támadja meg Johnny bohócot, de nem… 4/10. Ezzel ért véget a RAW, ami ismét egy tragikus színvonal visszaesés. Kérem vissza a lányokat az NXT-be teljes időben, és maradjanak ott amíg ez a ribanc meg a férje nem mennek nyugdíjba, vagy míg Vince papa nem adja át a helyét HHH-nek.

    Kedvelés

Vélemény?