20161012_coleinterview_slaterrhyno_final-2f64d76fc8e7eaf1bee4196757467452

Rhyno és Slater igencsak furcsa párost alkotott az elmúlt hónapokban, de erejüket egyesítve végül a SmackDown Tag Team divíziójának csúcsára értek, miután a szeptemberi Backlash PPV-n elhódították a Bajnoki öveket.

Több alkalommal is sikeresen védték meg a címeket, de végül a múlt vasárnapi TLC-n elbuktak. Randy Orton és Bray Wyatt könnyedén fosztotta meg őket az övektől, amit aztán kedden megkísérelhettek visszaszerezni, ám nem jártak szerencsével. Az adást követő Talking Smack-ben aztán előkerült a téma, valamint az okok boncolgatása. Hamar kiderült, hogy a két szupersztár meglehetősen eltérő állásponton van, így Daniel Bryan fel is tette az elég nyílvánvaló kérdést Rhyno-nak: Slater-t hibáztatja a történtekért? A veterán harcos ezután egyértelműsítette ezt, majd szembesítette társát azzal, hogy az eddigi győzelmek tulajdonképp neki voltak köszönhetőek amiatt, hogy minden ellenfél a GORE-al találta szembe magát, amiből nem volt kiút. Slater persze továbbra sem volt hajlandó beismerni, hogy Rhyno-nak legalább egy kis mértékben igaza van, így az ECW Legenda nemes egyszerűséggel faképnél hagyta a társaságot.

Ennyi volt a közös munka?

Nagy valószínűség szerint igen, így a legnagyobb kérdés az, hogy mi lesz Slater-rel? Mennyire tudja megőrizni és fenntartani eddigi népszerűéségét? Van benne annyi, hogy esetleg célba vegye az Interkontinentális Bajnoki címet?