Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE SmackDown Live 2017. május 23. – Célállomás: Money In The Bank

003_SD_05232017kk_0216--e77c98adc6869daa5aac88f3ccf15a8eKét nappal a PPV-t követően, Toledo városából jelentkezik a SmackDown adása. Visszatekinthetünk a Backlash főmeccsének legfontosabb pillanataira, vagyis, hogy Jinder Mahal elhódította a WWE Bajnoki övet. Ezt követően kommentátoraink köszöntenek bennünket, de bevezetőjüket megtöri az arénába érkező motoros-rendőrök szirénája. Felbukkan a fehér limuzin, melyből nem más lép ki, mint a WWE Új Világbajnoka.

Shane McMahon érkezik a szorítóba, ami fölött ott lóg a kék táska. O-Mac mikrofont fog és először emlékeztet mindenkit, hogy vasárnap este történelmet írtunk azáltal, hogy Jinder Mahal WWE Bajnok lett Randy Orton ellen. A Főirányító ezzel kapcsolatban bejelenti, hogy Randy négy hét múlva – hazai közönség előtt – St. Louis-ban kapja meg visszavágóját a Money In The Bank-en. A gálán, amin természetesen megrendezésre kerül a létrameccs is a táskáért. A győztes jutalma egy szerződés, melyet egy éven belül bárhol, bármikor beválthat a címvédő WWE Bajnokkal szemben. Shane a bevezető után, szeretné szólítani ennek a bizonyos összecsapásnak az 5 résztvevőjét.
Elsőként AJ Styles érkezik, utána Baron Corbin, majd Sami Zayn, őt követve Dolph Ziggler, végül pedig Kevin Owens.. Kevin bevonulását azonban félbeszakítja Shane – mondván nem Owens az ötödik résztvevő. Sokkal inkább Shinsuke Nakamura, akinek fel is hangzik a zenéje. A Japán sztár teljes bevonulást mutat, amit követően Owens sérelmezni kezdi a kialakult szituációt. Nem tudja mire vélni egyesek szereplését. Nakamura és Zayn itt van, hisz győztek a Backlash-en. Kevin emlékezteti Shane-t, hogy ő is nyert a PPV-n. Azt az embert verte meg, aki a vereség ellenére bent van a meccsben. A US Bajnok úgy véli, hogy ez a történet a kivételezésről szó. A SmackDown a “Land of Opportunity”, mikor Shane szabja meg ezeket a lehetőségeket. Owens sejti, hogy miért nem került be a mérkőzésbe. Megtette azt, amire Shane nem volt képes. Legyőzte AJ Styles-t.
Ekkor – talán nagy meglepetésre – mindenféle ellenkezés nélkül; Shane igazat ad Owens-nek, és hatodikként berakja őt a csatába. Corbin arra kéri Owens-t, hogy fogja be. Megfizet majd azért, hogy besírta magát a meccsbe. A Lone Wolf szerint egyikük sem érdemli meg a lehetőséget, így indítványozza Shane-nek, hogy szedjék le onnan azt a táskát és most azonnal adják neki.. Styles fékezi leendő ellenfelét, mondván inkább azt tartsa szem előtt, hogy ezt a helyet AJ Styles építette fel. Nem úgy építkezett – tisztességtelen eszközökkel – mint egyesek. A teljesítményével húzta fel ezt a brand-et. Nem érdekli, hogy ki jön majd szemben. Lehet az a WWE Eric Cartman-je (:DDDD), a Show Off, a Lone Wolf, az Underdog, vagy Rockstar. Mindegy, hisz a dolgok végeztével megkaparintja a táskát, utána pedig célbaveszi a WWE Bajnoki övet.
Sami ragadja meg a szót, mondván minden tisztelete Styles-é, de nem azért jött ki a ringbe, hogy végignézze, amint győzelmi köreket ró. Corbin kezd összeszólalkozni Sami-val, Owens csitítana, de végül Ziggler hallgattat el mindekit, megjegyezve a nagyon fontos tényt, miszerint a ringben állók közül csak ő mondhatja el magáról, hogy nyert már táskát. Be is váltotta, Nehézsúlyú Világbajnokká válva. Hamarosan újra elnyeri a díjat, és megteszi még egyszer.. Nakamura kiveszi a kezéből a mikrofont, és mivel tudja, hogy sokaknak fogalma sincs arról, hogy ki ő, így bemutatkozik. A neve Shinsuke Nakamura, de hívhatják őt Mr. Money in the Bank-nek is.
Shane végül az indulatok megfékezésére bejelenti, hogy ma este sor kerül a Zayn kontra Corbin csata újabb felvonására, a főeseményen pedig Styles és Nakamura alkot majd csapatot Owens és Ziggler párosa ellen.

Carmella & Natalya vs. Charlotte & Becky Lynch – Tag Team mérkőzés
Becky küzdött, és főként az elemekkel. Próbálták őt a nagy nyüstölések közepette távol tartani Charlotte-tól, több-kevesebb sikerrel. A korábbi Bajnok hárította Natalya kísérletét a Sharpshooter-re, majd váltott Charlotte-tal, aki beindította a pofongépet. Könnyedén bánt el Carmella-val és Nattie-val, utóbbit padlóztatta egy BigBoot-tal, de a kopogtatás már nem járt sikerrel.. A Queen felkészült a Moonsault-ra, de Tamina megzavarta. Őt Naomi fektette ki a lépcsőről rávetődve, de a pillanatnyi közjáték csak Natalya-nak kedvezett, hisz egy German Suplex-szel támadta le Charlotte-ot, aki nyomban váltott is Becky-vel. Érkezett Carmella is, hogy aztán kisebb-nagyobb próbálkozásai ellenére befogja őt Becky a Disarmer-be. Staten Island hercegnője kénytelen volt kopogni, így a face trió végre sikert könyvelhetett el.

Baron Corbin vs. Sami Zayn 
Villámgyors mérkőzést láthattunk, ugyanis Sami egy fordítást követően azonnal megnyerte a Backlash visszavágóként elkönyvelt ütközetet.. Persze, Corbin-t nem olyan fából faragták, hogy mindezt annyiban hagyja. Letámadta riválisát, és hatalmas verésben részesítette az aréna számos pontján.

Nakamura az öltözőben. Styles érkezik meg hozzá, hogy köszöntse a SmackDown-on. Ma este csapatot alkotnak, először a történelemben. AJ megjegyzi, hogy sokat tanult Shinsuke-től Japánban, de most Nakamura-nak kellene őt követni, hisz ezt a helyet AJ Styles kovácsolta.. Nakmaura egyetért; ma este közösek az érdekek. A PPV-n viszont, megszerzi majd táskát, aminek segítségével a saját játszóterévé formálja azt, amit AJ Styles épített föl.

Jinder Mahal érkezik a szorítóba, és következik a Punjabi ceremónia.
Mahal a Singh testvérek kíséretében vonul a ringbe, kezében/vállán a bajnoki övvel. Jinder elmondja, hogy a rázúduló gyűlölet sem változtathat a tényen, hogy több, mint egymilliárd ember ünnepli WWE Bajnokká válását Indiában.. Az amerikaiak kifütyülik őt, mert másként beszél és másként néz ki. Nem hittek a  Maharaja-ban, nem hitték, hogy legyőzheti Randy Orton-t. A Backlash-en felvilágosította a bolondokat, és WWE Bajnok lett belőle. Randy Orton pontosan olyan, mint Amerika: hanyatlás. Mahal minden idők legnagyobb WWE Bajnokaként aposztrofálja magát. Mindez róla szól, és a teljesítménye megünnepléséről.

Jey Uso (with Jimmy Uso) vs. Tyler Breeze (with Fandango)
Gyors győzelem, Tyler szinte azonnal kopogtatott.

Jimmy Uso (with Jey Uso) versus Fandango (with Tyler Breeze)
Picit tovább húzták, de az előzőhöz hasonló módon Fandango tudott győzedelmeskedni.

The Uso’s (C) vs. Breezango – SmackDown Tag Team Championship Match
Az ikrek domináltak, de aztán a kihívóknak is akadt egy-két komolynak tűnő lehetőség. Végül Uso-ék túljártak a Fashion arcok eszén, ugyanis Fandango nem vette észre, hogy a már nem meccsben lévő félnek osztja ki a Legdrop-ot. Így érkezett a másik kötélről Jey a Splash-sel, majd megnyerte a mérkőzést.

Nattie érkezik Shane irodájába, hogy megkapja vélt, vagy valós lehetőségét a címre. Így szeretne voltaképp mindenki, meg is érkeznek a hölgyek. Shane végül kiír jövő hétre egy Fatal 5 Way Elimination küzdelmet, aminek győztese mehet majd a PPV-n Naomi ellen.
Ebből bizony – mint azt tegnap a Shane bejelentésével kapcsolatos cikkünk alatt kommentben meg is jegyeztünk – következik majd a WWE történelmének első Női létrameccse a táskáért.

AJ Styles & Shinsuke Nakamura vs. Dolph Ziggler & Kevin Owens – Tag Team mérkőzés 
Szokatlanul hosszú, és sok esetben a résztvevőkhöz képes lagymatag küzdelmet láthattunk. A kezdeti felállás ellenére Nakamura volt az, akit a legtöbbször gyepáltak, távol tartva ezzel Styles-tól. A váltás végül elkerülhetetlennek bizonyult. Pelé kick Owens-nek, majd kísérlet a Styles Clash-re. Ziggler lerúgja egy Superkick-kel Styles-t, de azzal a lendülettel el is szenved Nakamura-tól egy Dropkick-ket. Owens védtelen marad, Shinsuke kiosztja a Kinshasa-t, majd a kopogtat.

Nem akármilyen képsorokkal zárul az adás, Nakamura és Styles ünnepel a ringben.
Folytatás jövő héten.

14 gondolat “WWE SmackDown Live 2017. május 23. – Célállomás: Money In The Bank” bejegyzéshez

  1. Nem néztem. Nem olvastam. Nem is fogom amíg Jobber Mahal a király. 9 rúpia 99. És ez nem is érdekel senkit. Nem baj.

    Kedvelés

  2. Jinder Mahal mint WWe Bajnok?:DD ha így haladunk, a végén még Yoshi Tatsu is visszatér és leveri Lesnart a Universal övért. Vincenek elment az esze….

    Kedvelés

  3. Pár éve ha valaki azt mondja, hogy még a Magyarországot is megjáró Samy, Owens, AJ Styles és Nakamura egy ringben fognak állni és közös mérkőzésük lesz azt hiszem arcon nevetek és tovább sétálok. Nagyon jó ez a 6? vagyis inkább 7 ember ha Rusev is megjön, ezzel az egy létrás meccsel is talán jól eladható lesz majd a PPV. Fashion Police továbbra is vicces, de sajnos az öveket így sem sikerül lerángatni az Usokról jaj, de rossz ez a SD tag-team rész most már az Alphát konkrétan nem is bookolják… SD főmeccs tényleg hosszú volt, de ez sajnos rontott is az összképen, bár a végén hozták a tipikus nagy ütéseket a meccs végére az volt egyedül ott szórakoztató. Lányok továbbra sem meggyőzőek kék oldalon, illetve Mahal mint WWE bajnok egészen biztosan júniusig na ezt se hittem volna soha. Top main eventer talán nem lesz belőle, de egyébként Orton is csak magának köszönheti, mert a bajnoki uralkodása nagyon lagymatag volt ami azért nagyban segítette az öv elvesztését.

    Kedvelés

    1. Erről nem randy tehet.
      Miután leverte wyattet az átkerült a raw ra és így nehéz összehozni egy jó feudot.
      Azután meg mahal lett az ellenfele, akinek végig dominálnia kellett a feudot, hogy eladható legyen, hogy az örök jobber eséllyel száll szembe a 13x-os bajnokkal.
      Nem magának köszönheti, hogy elvesztette a címet, annak, hogy Jinder indiai.
      Ha nincs a terjeszkedés eszük ágában sem lett volna bajnokot csinálni belőle.

      Kedvelik 1 személy

      1. Igen, Randynek megázták ezzel a sírt, hogy meglepő módra a indiai terjeszkedés után rögtön milyen pusht kapott Mahal, szinte minden adáson verte már Ortont, kopogtatta AJ-t és benne volt a levegőben, hogy bajnok lesz, de a WWE book, hogy aki dominál az adásokon általában veszti a PPV meccset és Mahallal is ha igazak a hírek utolsó napig kivártak. Én nyárra nagyon vártam volna egy AJ – Orton feudot ez így nagyon hosszú időre eltolódott, de az tény igazad van Orton a WM óta nem nagyon alakíthatott ki olyan hátteret magának ami biztosította őt volna magát bajnokként.

        Kedvelés

  4. A MITB meccs még változni fog szerintem Nakamura kikerül belőle majd jön Rusev viszont nem tudom hogy megnyerje-e mert tény hogy baromi jó viszont hogy Mahalosan feljusson a csúcsra annak semmi értelme építsék csak fel rendesen és akkor húzónév lehet csak kár hogy Lana eltűnik mellőle bár nem bánnám ha együtt maradnának és debutáltatnák is végre valahára drukkolok neki mert amit Brie ellen letolt feudja és a WM32-es meccse nem győzött meg utána meg esélyt nem kapott meg talán akkor tájt sérült is le most fejből már nem tudom. Most hogy nincs Miz és Maryse , Rusev és Lana-nál várok sokat. Visszatérve a táskára érzem hogy Corbin lesz a befutó a csajoknál meg 😀 hm 😀 Charlotte-nak nem kéne hiába imádom és szeretem mert lenyűgöző amit csinál de neki már ott van az első HIAC győzelem Becky talán vagy Natalya megérdemelné

    Kedvelés

  5. miert lenne noi letras meccs nem ertem….fatal 5 a kihivoi jogert ami 1v1 kell h legyen ha mar 5bol csak 1 nyerhet….hol van itt utalas a letras meccsre? 😀

    Kedvelés

    1. Mindenki a címmeccset akar, és jelen helyzetben tökéletesen átjön, hogy egyetlen F5W nem fogja lehűteni őket. Valaki megnyeri, megy Naomi ellen, a többiek pedig indulnak a táskáért. Szerepeltetni kell őket, egy újabb tag team meccsnek pedig semmi értelme. Ellenben a táskáért folyó létrás meccsnek a Women’s revolution miatt mindennél nagyobb. Sorra fognak jönni az ilyen gimmick meccsek a csajoktól.

      Kedvelés

    1. Nem nagyon van más egyelőre.
      Tozawa most fejezte be a feudját Kendrick ellen, Gallagher már nem volt, Swann volt, Cedric nem abba az irányba indul, Metalik-ot meg nem is használják komolyabban.

      Kedvelés

Vélemény?