Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE SmackDown Live 2017. május 2. – Eredmények és videók

A SmackDown 2017. május 2-án Fresno városából, Kalifornia államból jelentkezik, ahol mindenek előtt egy videót láthatunk a mostani adás előttről. Shane McMahon kereste meg Jinder Mahal-t, aki “ellopta” Randy Orton Bajnoki övét. A Commissioner szerette volna visszakérni ezt a címet, hogy átadhassa jogos tulajdonosának. Jinder elmondta, hogy nem sokáig birtokolhatja a díjat a Vipera, hiszen egyre közelebb vagyunk ahhoz a bizonyos összecsapáshoz, amiben képes lesz elhódítani az “aranyat” leendő ellenfelétől…

Shane érkezett a ringbe és mindenek előtt szeretett volna köszönetet moni a rajongóknak, akik ismét nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadták. Nem húzta sokáig az időt, hanem felkonferálta a SmackDown Live legújabb tagját, a frissensült United States Bajnokot, Chris Jericho-t. Y2J a bevonulását követően köszönt minket az új “Show of Jericho”-n…Shane szerint egy öltözőnyi Szupersztár szeretne mérkőzést vívni Jericho ellen, azonban egyetlen egy valaki kaphatja meg a lehetőséget, aki nem más lesz a mai estén, mint Kevin Owens. KO ismét ringbe léphet Chris Jericho ellen a US címért, azonban most fordult a kocka, hiszen a Y2J-nek kell megőriznie a díjat.
Kis idő elteltével akadt egy olyan SmackDown Szupersztár, akinek mondanivalója akadt volna ezzel a kijelentéssel kapcsolatban. AJ Styles zenéje szakította félbe Shane monológját, amit követően a ringbe sétált a Phenomenal One. Styles szerint sok minden változott, mióta Ő és Jericho ugyanabban a Show-ban szerepelnek. Ezért informálná a United States címvédőt, hogy most abban a házban áll, amit AJ épített (céloz itt a SmackDown-ra)…Végül kijelenti AJ, hogy szívesen megszerezné a Bajnoki övet Chris ellen a Backlash-en, feltéve, hogyha az este végére még mindig címvédőnek mondhatja magát. Y2J-t látszólag nem igazán zavarja a friss bejelentkező a Bajnoki övért és kijelenti, hogy Ő Amerika Új Arca, majd sajátos módján hozzáadja Styles-t ahhoz a bizonyos listájához.

Kevin Owens érkezik, aki egyszerűen egy kijelentéssel indítja a monológját, miszerint ez a legszánalmasabb dolog, amit valaha látott. Shane, Styles és Chris olyan dolgokon vitatkoznak, amik meg sem történnek. A rajongók ezt követően “You Tapped Out” mondatot kezdték el kántálni, amit annyit tesz, hogy “Kiszálltál/Kifáradtál”. KO szerint viszont ez sem számít…Az egyetelen egy dolog, ami egy kicsit is fontos az, hogy a mostani SmackDown Live főeseményén Chris ellen ismét ringbe szállhat, ahol vissza fogja szeretni a Bajnoki övet. Owens szerint a Festival of Friendship és a WrestleMania 33, ahol kétszer keményen elpáholta Jericho-t nem fognak felérni ahhoz a verséhez, amiben a mostani adás főeseményén részesíteni fogja egykori cimboráját. Owens-nek egyetlen egy dolog nem tiszta, hogy AJ Styles mégis mit keres a szorítóban jelenleg, felszólítja arra a Phenomenal One-t, hogy takarodjon KO ringjéből. A Szupersztárok találkoznak a rámpán, ahol egymásnak esnek. Pár stábtag és Shane próbálja szétválasztani a dulakodó feleket.

Sami Zayn vs Jinder Mahal

Az első számú kihívói jog megszerzését követően Jinder egyre fontosabb tagjává válik a SmackDown Live Roster-jének és egyre komolyabb lehetőségeket kap, hogy bizonyíthassa rátermettségét és tehetségét. Ezúttal a kanadai Sami ellen léphetett szorítóba az indiai, aki a mérkőzés alatt végig élvezhette a Singh testvérek támogatását. Végül sor került a Cobra Clutch Slam-re, amit követően Zayn nem tudott kirúgni a kopogtatásból, így Jinder elkönyvelhetett egy újabb győzelmet.

A Backstage-ben Dolph Ziggler-t láthattuk, aki ismét kifejtette véleményét Shinsuke Nakamura-ról, aki azonban nem jelent meg a mostani SmackDown Live-on. Shane lépett oda a Show-Off mellé, aki szerint jobban tenné Ziggler, hogyha nem tekintene túlságosan előre, hiszen a mostani SmackDown Live-on még mérkőzést kell vívnia. Az ellenfele pedig nem más lesz, mint Sin Cara.

Tye Dillinger vs Aiden English

Tye ezúttal egy eléggé könnyű győzelmet könyvelhetett el. Egy gyors küzdelemben, különösebb megerőltetés nélkül sikert aratott az egykori Vaudevillains tag ellen.

A kulisszák mögött Dasha Fuentes készített egy rövid interjút Charlotte-al, aki nem lett kimondottan szimpatikus a SmackDown Live női pankrátorainak szemében. A megjelenését követően egyből egy Bajnoki övért folyó küzdelmet kaphatott Naomi ellen, amiben végül Tamina, Carmella és Natalya támadták meg…A beszélgetés során elmondta, hogy nem igazán törődik a hasonló támadásokkal, mert tudja, hogy a SmackDown Live Women’s Bajnoki öv az Ő végzete, amit meg is fog kaparintani idővel. A mostani estén Naomi-val alkothatnak csapatot és Carmella, valamint Natalya duója ellen léphetnek ringbe. Megjelennek a leendő ellenfeleik, akik egy kisebb ízelítőt nyújtanak abból, hogy mi is várható a közelgő összecsapáson.

Naomi és Charlotte vs Natalya és Carmella

Ahogy arra számíthattunk Carmella és Natalya csapata nem lesz kimondottan sportszerű ellenfelél, így megpróbáltak minden egyes apró lehetőséget kihasználni, hogy előnybe tudjanak kerülni. A küzdelem végén a játékvezető figyelmét lekötve, valamint James Ellsoworth magánakciójának köszönhetően Carmella egy szimpla fordítást követően kopogtatni tudta ellenfelét, amivel megszerezte a győzelmet…
Ezzel viszont még nem ért véget a bunyó, hiszen a gong megszólalást követően folytatódott az adok-kapok, amiből kis idő elteltével az érkező Becky Lynch is kivette a részét.

Dolph Ziggler vs Sin Cara

Nem volt kimondottan hosszú az összecsapás, amiben Dolph Ziggler tudott győzelmet szerezni a Superkick-et követően.

Kevin Owens vs Chris Jericho (WWE United States Bajnoki öv)

A küzdelem jóval pörgősebbre és fordulatosabbra sikeredett, mint amilyeneket az este során láthattunk. A győzelmet végül Kevin Owens volt képes megszerezni a Pop-Up PowerBomb-ot követően, amiben a rajongótábor egyáltalán nem örült. KO ennyivel viszont még nem fejezte be és ígéretéhez híven egy kemény, brutális verésben részesítette Chris-t.

8 gondolat “WWE SmackDown Live 2017. május 2. – Eredmények és videók” bejegyzéshez

  1. gyenge adás volt, AJ NEM kerül fel a listára. Akkor jött KO mikor fel kellett volna kerülnie,viszont sírós angol igen ( Na AZ MI VOLT? Sírt? 😀 )

    Kedvelés

  2. Szokjátok meg, mert most már ilyen lesz a színvonal.. A nagyszerű Shake Up-nak hála, minden működő dolgot átvittek a RAW-ra (Miz, Wyatt, Ambrose, Alexa gyakorlatilag ezzel ugrott minden storyvonal) és most az úgyahogy működik is, de a Smackdownnak úgymond nincs miből táplálkoznia. Persze ott is vannak üres járatok, de három órát nehezebb kitölteni, mint másfelet. Stylest lefokozták, Jerichot áthozták egy adásra, KO meg a Face of America.. Orton, Corbin meg Harper, Nakamura sehol, max dark match-en, de sebaj, mert itt van helyettük Sin Cara, aki..meglepően be van hízva O.o Bár nem csodálom, hisz abszolút semmi motivációja és még az is rátesz, hogy a közönség fele azt se tudja kicsoda. Volt egy jó nyitószegmens, egy jó főmeccs és egy tűrhető női részleg, bár ez a női nexus..hajj >< Most se rossz ez, csak nem olyan jó, mint volt, mert azt a kis pluszt átrakták a RAW-ra, hogy ne legyen annyira unalmas.

    Kedvelés

  3. Töltelékadás, de nem meglepő, az érdekesebb karaktereket átrakták Rawra, Y2J meg megy koncertezni.

    Shane-nek kell visszavennie Orton övét? Kb mint amikor az óvónéni visszaveszi Petike homokozólapátját, mert Bécike elvette tőle. Orton nem tudja visszavenni, ami az övé? Ki írta ezt a hülye scriptet? Ha Ortont nem akarták adásba tolni, miért nem bohóckodhatott a jobber király és a két törpéje még egy hetet a címmel? Többet úgysem lesz ilyen közel hozzá soha.

    Samire meg már szavak sincsenek az elmúlt időben. Lassan többet pinnelik, mint Cesarot, pedig nem hittem, hogy ez lehetséges.

    Sin Cara és Kalisto cserének mi értelme volt? Nem mindegy melyikük hol jobbol?

    A Payback PPV és még a Raw is jól sikerült, de ez az SD már a split előtti időket idézte.

    Kedvelés

    1. Ja még annyit, hogy Nakamura a main rosteren még nem is meccselt, de ezekkel a promó videókkal már most kezdem megunni. Ráadásul folyamatosan lóg a levegőben, hogy brutál pusht fog kapni, pedig még semmit nem csinált a rosteren, és mivel angolul nem tud, sok meccspromóra tőle sem számíthatunk.

      Kedvelés

      1. szerintem tud(na) angolul azért, végül is Bálort is megtanították leszokni az orbitális akcentusáról…. Csak Nakamurának az a rohadt fogvédő miatt annyira sem értjük mit mond… Amúgy kicsit én is unom már…. egy dark meccs volt,azóta semmi… Majd odarakják Ziggler ellen….

        Kedvelés

  4. Nyitó szegmensen, English pityogásán és a fő meccsen kívül tényleg nem volt egy értelmes adás… Nőknél én még mindig gyengeségeket érzek, tag-team meccs nem is volt Fashion Policeon is csak röhögni jó, Zaynt meg itt is veretik ezért felesleges volt áthozni a Rawról!!! Nem érdekel, hogy tolni akarják Mahalt ne vele tegyék. Jericho ment koncertezni, biztos lesz még folytatása Owensel, de ezt az adást nagyon elengedték a kékeknél.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Dávid bejegyzéshez Kilépés a válaszból