WWE SmackDown Live 2017. május 16. – Utolsó megálló a PPV előtt

Ráfordolunk a célegyenesre, ami a vasárnapi Backlash-t illeti. Elvarrásra kerülnek az utolsó szálak is, mielőtt a kékek legjobbjai összecsapnak a brand idei második exkluzív gáláján. A SmackDown jelen esetben New Hampshire-ből jelentkezik, az adást pedig a regnáló United States Bajnok nyitja, vagyis Kevin Owens.

Owens köszönt bennünket az új, és továbbfejlesztett Highlight Reel-ben. Átvette a műsort, hisz korábbi házigazdája soha többé nem lesz látható. KO szerint Jericho megszállott volt a sálaktól, az ajándékoktól, és a listáktól. Miatta, Jericho jelenleg kizárólag a sérült-listával kapcsolható össze. Amit Y2J-vel tett, csak egy apró előzetes volt abból, ami a Backlash-en fog történni, amikor is megveri AJ Styles-t.. Most viszont szeretne rátérni ma esti vendégére, akit – mert megteheti – franciául konferál fel. Bele is kezd, ám AJ zenéje belefojtja a szót.
Styles látta ahogy Owens tavaly mindent ellop Chris-től, de azt nem hitte, hogy a showműsorával is megteszi ugyanezt. Egy rövid közjáték után AJ ígéri, hogy vasárnap megveri Owens-t azért a Bajnoki övért, és egyúttal visszahozza azt a jó öreg USA-ba. Ezzel egyidejűleg viszont úgy érzi, hogy felesleges várniuk vasárnapig, ha egyszer most is elkezdhetik a mulatságot.. Bemászna a ringbe, de megjelenik Mahal.
Mahal-tól megtudjuk, hogy ő lett volna Owens vendége. Mint mondja, a Backlash-en pontosan ugyanaz fog történni, mint egy hete a SmackDown-on. Pinneli Orton-t, WWE Champion lesz, ezután pedig a lábai előtt fognak heverni.
Styles megelégeli a dumát, nekirontana Owens-nek, aki menekül. Jobb híján a ringbe hívja Mahal-t, hogy innestől a tettek kerüljenek előtérbe.

AJ Styles vs. Jinder Mahal 
Mahal a mérkőzés nagy részében dominált, AJ-nek mondhatni csak epizódszerep jutott. Akárhányszor megpróbált ritmust váltani, a fontosabb pillanatokban rendre bezavartak neki a Singhs tesók. Mint ahogy a végjátékban is, amikor elterelték a spori figyelmét, így Owens zavartalanul verhette térden az övvel leendő ellenfelét. Mahal kihasználta a kínálkozó lehetőséget, értékesítette a Cobra Clutch-ot, majd kopogtatta a Phenomenal One-t.

Orton-t kérdezik a backstage-ben Mahal-lal kapcsolatban. A Világbajnok szerint Jinder úgy véli, hogy az emberek a kinézete, vagy a beszéde miatt nem tisztelik őt, vagy nem kedvelik a türelmetlensége miatt. Randy biztos benne, hogy az unszimpátia hátterében valójában az áll, hogy Jinder egy segg.

Tyler Breeze & Fandango vs. Epico and Primo
Annak rendje és módja szerint a Colon’s lejobbolt a Tag Team övek kihívóinak.. Megérkeztek az Uso ikrek is, és egy roppant beteg promóban biztosították vasárnapi ellenfeleiket arról, hogy nem terem majd számukra sok babér a PPV-n.

Shane McMahon érkezik a szorítóba, hogy levezényelje a soros szerződés-aláírást a hölgyek között. Mikrofont fog és elmondja, hogy érzi a SmackDown a WWE premier brand-je, aminek egyik legfőbb oka véleménye szerint a kékek Női divíziója. Méltatással egybekötött hype a vasárnapi meccsről, majd szólítja a főszereplőket.
Natalya ragad elsőként mikrofont, és rögtön ki is jelenti, hogy annyira vicces látni a szembenállókon, hogy tettetik, mintha legjobb barátnők lennének. Egyetlen szó jut erről az eszébe: szánalmas. Becky-t célozza meg, s mondja el neki, hogy megvolt a lehetősége csatlakozni hozzájuk, de már túl késő. Alig bírja kivárni, hogy majd az orra alá dörgölhesse a dolgokat, vasárnap ugyanis bizonyítást nyer, hogy ők a legjobbak. Nattie aláír, mint ahogy Tamina és Carmella is.
Becky elismeri, hogy megvolt az esélye, de legalább annyira jelentéktelen is volt a téma, hogy csatlakozzon ehhez az ostobákból álló alakulathoz. Becky már tűkön ül, hogy kezelésbe vehesse mindhármójukat.
Naomi szerint el kellene engedniük Nattiéknak, ami az elmúlt hetekben történt, és inkább kezdjenek el aggódni a vasárnap miatt.
Charlotte lényegében azt tanácsolja ellenfeleiknek, hogy minden vele kapcsolatos problémát hozzanak Chicago-ba, ahol majd megoldást találnak rá. Ezt követően pedig nem marad más a Queen számára, mint hogy a koronájáért induljon.
Ellsworth kezd dumálni, Naomi megelégeli és elkapja. Carmella lép közbe, és csapja bele a Bajnokot az asztalba.. Mielőtt még elmérgesednének a dolgok, Shane gyorsan kiír egy küzdelmet Naomi és Carmella között.

Carmella (with James Ellsworth, Natalya and Tamina) vs. Naomi (with Charlotte Flair and Becky Lynch)
Természetesen nem maradhatott el a külső perpatvar sem, ami végül döntősen befolyásolta a mérkőzés kimenetelét.. Naomi túl nagy figyelmet szentelt a ringben kívüli eseményeknek, így Carmella egy fordítást követően simán lekopogtatta.

Ziggler következik, és elmondja, hogy sosem értette a Nakamura-t övező hype-ot. Dolph végzett egy kis kutatást. Szeretné prezentálni mindazokat a figyelemre méltó dolgokat, melyek Nakamura nevéhez fűződnek. Mutatja a videót, de az azt mutatja, hogy nincs találat ezzel kapcsolatban. Ziggler szerint pontosan ez a lényeg, hisz ellenben vele, aki mindent elért – Nakamura semmit sem tett le arra a bizonyos asztalra. Mindenki várja már Nakamura meccsét a Backlash-en, miközben Dolph azt várja, hogy szemen köphessen minden egyes képmutatót, amikor is megveri Nakamura-t.

Sami Zayn az interjúszekcióban, mondván meccse lesz Corbin ellen a Backlash-en. Sami elmondja, hogy fogalma sincs arról, hogy miért célozta meg őt Corbin. Talán fél tőle, hisz állandó emlékeztető számára arra vonatkozóan, hogy nem domináns. Veszélyt jelent az egója számára, ha valaki olyannal találkozik, akit képtelen a padlón tartani.
Corbin berobbant a képbe, és letámadta Zayn-t. Rögvest rácáfolt az elhangzottakra, miközben alaposan elveri leendő ellenfelét.

Baron Corbin vs. Randy Orton 
Alaposan megdolgozták egymást a srácok, Corbin pedig egyenlő ellenfele volt az elmúlt hetekben gyengélkedő világbajnoknak.. Orton azonban összekapta magát, és megkontrázta ellenfele már-már ikonikussá váló mozdulatsorát egy RKO-val, amit követően kopogtatott.

Nem örülhetett sokáig, hisz megjelent Mahal – kezében mikrofonnal. Azt tanácsolja a címvédőnek, hogy élvezze ki a mai sikert, valamint az övvel töltött időt, vasárnap ugyanis megsemmisíti a testét, a jövőjét, és a büszkeségét egyaránt.. Újra felbukkantak a Singhs testvérek, de csak pillanatokra tudtak hatékonyan ténykedni Orton-nal szemben. Villant volna a klasszikus Orton-DDT, de Mahal közbelépett, hamarosan pedig kiosztotta a Cobra Clutch-ot.

Magasba emelte a WWE Championship-et Randy fölött, és úgy tűnik önbizalomtól (is) duzzadva várja a vasárnapot.

Hétvégén tehát PPV, a kártya pedig teljessé vált:

Kickoff:
*Tye Dillinger vs. Aiden English

Main Card:

*Jinder Mahal vs. Randy Orton (C) – WWE Championship Match
*Natalya, Tamina, Carmella vs. Becky, Naomi, Charlotte – 6 Woman Tag Team Match
*AJ Styles vs. Kevin Owens (C) – United States Championship
*Luke Harper vs. Erick Rowan
*Baron Corbin vs. Sami Zayn
*Tyler Breeze, Fandando vs. The Uso’s (C) – SmackDown Tag Team Championship Match
*Shinsuke Nakamura vs. Dolph Ziggler

4 comments on “WWE SmackDown Live 2017. május 16. – Utolsó megálló a PPV előtt

  1. Szerintem Mahal nem rossz bunyós, nem is értettem, hogy eddig miért mellőzték a szervezetnél. Én várom a meccset, mindkét pankrátor szimpatikus… Ez az egy meccs lesz, ami tényleg érdekelni fogna meg a Nakamura meccset érzem jónak a felhozatalból..

    Kedvelés

  2. Lagymatag egy SD volt ez is… amióta Miz elment számomra már nem is érdekes az SD. Egyedül az AJ-KO párosban van meg az a plusz ami miatt meg fogom nézni a PPV-t. Lehet AJ-nek igaza lesz és tényleg fontosabbá teszik a US címet 😀 az indiai meg csak időkitöltőként van jelen, a Summerslamig kell Randynek valaki… Nakamura is eléggé elaludt Ziggy mellett kb semmiről nem szól az ő párharcuk. Talán ha a New Day visszatér dobhatnak a színvonalon(hangulaton) mert ez így harmatgyenge lesz. A nőknél is szánalmas ami folyik, talán egy Charlotte Becky feud dobhatna a dolgon de az se mostanában lesz, inkább tag team meccselnek a fehér Snoop Doggal a ring szélén

    Kedvelés

  3. Jó most már elég lesz, még a végén tényleg bajnokot csinálnak Mahalból… Azért ez már kezd túlzó lenni egy este alatta pinneli Stylest és megveri Ortont is… Nem várok sokat ettől a Backlashtől az AJ-Owens meccs biztos jó lesz, de azon kívül hát nem tudom card alapján nem tették magasra a lécet.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s