WWE SmackDown 2017. július 11. – Eredmények és videók

A mostani adás legelején megtekinthettük AJ Styles címszerzését, amit egy Live Event keretein belül vitt véghez. Kevin Owens ellen csatázhatott, ahol végül a Phenomenal Forearm volt képes bebiztosítani a győzelmet a kihívó számára, amivel AJ lett a frissensült Unites States címvédő.

Nem mással indul az adás, mint a Phenomenal One-al, aki a bejárat felől érkezett, ezúttal már a United States Bajnoki övvel a derekán. Az érkezés után meg sem kellett szólalnia, a rajongók egyből elkezdték egy emberként kántálni a pankrátor nevét.
Styles szeretett volna ezúttal létrehozni egy Open Challange-et, amire ezúttal nem más válaszolt, mint a SmackDown Rosterjének egyik legkiemelkedőbb Szupersztárja, John Cena.

A bíró érkezését követően kezdetet vette volna a harc, azonban Kevin Owens, majd Rusev érkeztek, akik megakadályozták a csata elindulását.

Jinder Mahal vs Tye Dillinger

A Perfect 10 karrierjének egyik legnagyobb csatáját vívhatta meg, amiben a WWE Bajnoka ellen léphetett szorítóba, azonban a győzelmet nem tudta megszeretni.

Xavier Woods vs Jey Uso

A küzdelemben a New Day tagja, Xavier volt képes győzelmet szeretni kopogtatást követően.

A Backstage-ben Shane McMahon telefonál Daniel Bryan-el James Ellsworth felfüggesztésével kapcsoltban. A SmackDown női Roster-jének pár tagja érkezett, akik szerették volna tisztázni a helyzetet. O-Mac kiír egy csatát a Battleground-ra, amiben Tamina, Becky, Natalya, Charlotte és Lana fognak részt venni. A Fatal 5 Way küzdelem győztese léphet ringbe Naomi ellen a Bajnoki övért.

Shinsuke Nakamura vs Baron Corbin

A küzdelem elmaradt hiszen a két fél nem kis felfordulást okozott még a gongszót megelőzően.

Charlotte és Becky Lynch vs Natalya és Tamina

A küzdelemben Tamina volt képes értékesíteni a Sukerick-et, amit követően kopogtatták ellenfelüket.

AJ Styles és John Cena vs Kevin Owens vs Rusev

A küzdelemben AJ és John tudtak győzni, miután Cena bevitte az AA-t és kopogtatta KO-t.