WWE SmackDown Live 2016. szeptember 6. – Utolsó megálló a PPV előtt

188_sd_09062016hm_2643-8bd8acadd006b35f8cd1dbf4d7baea2c

AJ Styles biztos a győzelemben

Vasárnap kerül megrendezésre a SmackDown első különálló PPV eseménye a Backlash. Szinte minden összecsapás ismert a gálára, ma pedig az is kiderül, hogy melyik két csapat szállhat harcba a kék adás új csapat bajnoki címeiért. Az aréna ringjében már ott áll Daniel Bryan, egy pódiumon pedig a Női bajnoki cím pihen. Daniel először is köszönt mindenkit a SmackDown Live adásán. Mint mondja – öt nap múlva egy szupersztár élete örökre megváltozik a 6 Pack Elimination Challenge által. Hat Nő fog kijönni ebbe a ringbe, amit követően Új SmackDown Női bajnokot avatunk. Ezen összecsapás előtt azonban, ma este megrendezésre kerül egy 6 fős Tag Team csata a hölgyek között, valamint lebonyolítunk egy Női bajnoki fórumot is.. Utóbbi következik, így Daniel felkonferálja az első érkezőt, aki nem más, mint az Irish Lass Kicker, Becky Lynch.

041_sd_09062016sb_0517-07a34e3f92d0b391621ad9d985e66b36

Kis adok-kapok a tényleges meccs előtt, csak hogy érezzék egymás törődését

Becky azt mondja ott állt a függöny mögött és azt hitte, hogy Nikki Bella nevét fogja meghallani először. Daniel mosolyogva válaszol – szereti ugyan a sógornőjét, de Becky volt a SmackDown első választottja a Drafton. De ha már feljött Nikki-ről a szó, Bryan megragadja az alkalmat, hogy az októberben induló Total Bellas-t népszerűsítse. Ez a próbálkozás annyira nem jön be, vissza is tér Becky-hez egy kérdéssel, ami a bajnoki cím jelentőségére irányul. Becky válaszol, mondván érdemes lenne a győzelem, s a tudat, hogy megérte az összes utazás, valamint a távolság hazulról. Talán volt egy oka annak, hogy veszített a WrestleMania-n. Talán annak is, hogy Ő lett a Smackown első választottja. Győzni vasárnap – élete legnagyobb éjszakája lesz. Ezzel véget is ért a beszélgetés érdemi része, érkeztek sorban a többiek, majd egy kis szócsata után egymásnak estek.

Ambrose épp a büféasztalnál válogat, eldob egy neki nem tetsző fánkot, majd kiveszi az egyik gyakornok kezéből annak kávéját. Belekóstol, de mivel nem találja elég édesnek – hozzáönt még egy jó nagy adag cukrot, ami után már fogyaszthatónak véli az élénkítőt.

Shane és Daniel tanácskoznak a gorillában, amikor is The Miz jelenik meg Maryse-al. A MoneyMaker sérelmezi, hogy helyette, aki az Interkontinentális bajnok – inkább a Női bajnoki címet helyezik előtérbe. Az sem tetszik neki túlzottan, hogy egy olyan vesztes ellen kell címet védenie, mint Dolph Ziggler, aki ráadásul ki sem érdemelte a lehetőséget – legalábbis Miz szerint. Bryan azzal reagál, hogy a Nők készen állnak a harcra, ellenben Miz-el, aki múlt héten meghátrált Ziggler elől. Daniel-nek nincs azzal problémája, hogyha Miz nem kíván harcolni, de ebben az esetben most azonnal adja át neki a bajnoki címet. Felcsendül az Awesome – Miz pedig dühösen indul ki az arénába, hiszen Ő vívja az este első mérkőzését.

The Miz w/Maryse vs Apollo Crews

050_sd_09062016sb_0912-f9701b94bd3135626111f875f59f2f46

Standing EnZiguri Crews-tól

Kettejük SummerSlam mérkőzésének visszavágója volt ez voltaképp, amit Dolph Ziggler a kommentátorok mellől figyelt. A ShowOff megkapta az esélyt Miz ellen vasárnapra, így már a sokadik Miz kontra Ziggler – IC címmérkőzést figyelhetjük majd a Backlash-en. Előtte azonban Apollo-n kellett átjutnia a bajnoknak, ami nem bizonyult könnyű feladatnak. A csata első szakaszát egy szépen kivitelezett Moonsault zárta le, amit Crews a ring széléről adott Mizanin-nak. A reklámszünetet követően sem gyorsultak fel érdemlegesen az események, egy-két sikertelen tuskísérlet, majd a záró spot, ami igen érdekesre sikeredett. Miz a kommentátor asztalhoz lépett, lenyomott egy sallert a felálló Dolph-nak, aki már-már nekitámadt leendő ellenfelének. Crews érkezett csúszva a kötelek alatt, kis híján Ziggler-t eltalálva.. Szabadkozott is rendesen, de ezt kihasználva Miz nekilökte Őt Ziggler-nek, majd a ringpóznának, végül pedig kiosztotta a ring közepén a Skull Crushing Finally-t. A bajnok kopogtatott, megszerezve ezzel a győzelmet.

20160906_sd_vid_bray-94b4d8ea7b72d6f49829b5719cd1038f

Bray Wyatt prédaként tekint Randy Orton-ra

Wyatt érkezik a kivetítőre.. Mint mondja – az embernek mindennel harcba kell szállnia a túlélésért. Élelem után kell kutatnia, hogy láthassa a másnapot. Ott leselkedett viszont egy másik teremtmény. Egy alfa, egy csúcsragadozó. Mindkettőnek ugyanaz a mentalitása …a túlélés. A ragadozónak nem volt semmije hogy féljen. A ragadozónak nem volt erkölcse, nem volt lelkiismerete. A ragadozó embereket tartott rettegésben miközben elszakította őket a végtagjaiktól. Mindez a túlélésről szól.. Az emberiség fejlődött, megtanult alkalmazkodni. Megtanult építeni és létrehozni. Ezek a ragadozók akkor váltak játékszerré. A történelem ismétli önmagát, Randy – szólítja meg Bray. Leendő ellenfele nem ragadozó többé. Bray ismételten istennek nevezi magát, s a fegyver birtokában hatalmasabb, mint bármi amit Randy el tud képzelni. Ez a szíved. Ez valami, amivel nem tudsz versenyezni. Ez valami, amitől meg fogsz tanulni félni. A Backlash-en, – a ragadozó zsákmánnyá válik. Fuss Randy – tanácsolja Wyatt.

Nikki Bella & Becky Lynch & Naomi vs Natalya & Alexa Bliss & Carmella – 6 Women’s Tag Team mérkőzés 

082_sd_09062016ca_1088-4e35ca88a1560d48bdcffdd4863c4f21

Rendeződnek a sorok

A hölgyek csatájában a legszembetűnőbb az volt, hogy Carmella igyekezett távol maradni Nikki-től, legalábbis mikor ütőképes volt a Bella lány. De amikor földre került, Carmella nyugodt szívvel próbált támadni, viszont belenézett Nikki finisherébe. Következett a kopogtatás, de Alexa mentette a meccset. Kialakult a kavarodás, mindenki ütött akit ért, majd Carmella ügyesen felismerve a helyzetet befogta Nikki-t feladásos fogásába, amiből nem is volt más kiút, mint a kopogás.

The Uso’s vs American Alpha – Tag Team Tournament Elődöntő

116_sd_09062016hm_1917-a191c57ab55a7c3574f21177ee104925

Kézfogás a kölcsönös tisztelet jegyében

Kaptunk egy jó 30 másodperces meccset, amiben végül a Grand Amplitude után Jordan és Gable szerezték meg a győzelmet. Sem Ők, sem a közönség nem hitte el, hogy ez ilyen gyorsan és simán ment. Persze pillanatok múlva jött a csavar, az ikrek megtámadták a győzteseket, alaposan elintézve mindkettejüket – különösképp Gable lábát. Az Alpha bejutott a döntőbe, de kérdés milyen állapotban lesznek a srácok, és hogy vajon bezavarnak-e a fináléban az ikrek.. A Heel Turn mindenesetre bekövetkezett, ami egy jövőbeni újabb párharcot vetít előre.

20160906_sd_vid_orton-4e13134e947817b4a6319ec0777bcd39

A Vipera reagál Wyatt szavaira

Randy Orton sétál a színfalak mögött, Charley meg állítja, majd arról kérdezi, hogy Bray Wyatt korábbi szavai változtatnak-e valamit a vasárnapi stratégiáján. Randy szerint Bray szeret mesélni, így hát Ő is elmesél egy történetet, melynek egy srác, egy kígyó, valamint egy nyúl a szereplője. A kígyó várt a pillanatra, hogy lecsaphasson. Randy pedig ehhez hasonlóan fog cselekedni vasárnap..

Fandango használta ki Tyler Breeze hiányát, és egy kicsit szórakoztatni próbálta a közönséget. Ehhez egy Dean Ambrose-os pólót viselő hölgyet választott segédnek, de az letáncolta Őt a színről. Kane újfent érkezett takarítani, és egy ChokeSlam-mel elaltatta Fandango-t.

Hype Bros vs Heath Slater & Rhyno – Tag Team Tournament Elődöntő

149_sd_09062016ca_1331-8131f3895cba7d5f2d036bb387808901

Akcióban a Hype Brose

A mérkőzés menete hasonló volt a múlt hetihez, Slater szenvedett, majd Rhyno elvégezte a munka érdemi részét. A GORE-t követően kopogtatta Ryder-t, ami egyben azt is jelenti, hogy Ők lesznek az American Alpha ellenfelei a vasárnapi fináléban. Karnyújtásnyira kerültek a címek ettől az igencsak furcsa párostól.. Vajon képesek lesznek révbe érni?

176_sd_09062016sb_2379-4bd08a8a292d375fda2c8c6226fcaa1f

Dean Ambrose ezúttal sem riad vissza a harctól

Dean Ambrose és AJ Styles is megérkezik az este főeseményére, ami egy Face-Off a vasárnapi csata előtt. Dean mindenekelőtt megdícséri Charley-t, hogy jól végzi a munkáját, de mivel a dolgok megőrülnek – jobban teszi ha elhagyja a ringet. Ambrose egy ajándékot szeretne átadni Syles-nak, ami jelen esetben egy bowling trófea. Dean hozzáteszi, hogy ez az egyetlen trófea, amit AJ kap tőle. Styles szerint Ambrose-nak fogalma sincs arról, hogy kivel van dolga, máskülönben nem űzne viccet belőle. Azt hiszed, hogy ez a karpánt egy vicc? – teszi fel a kérdést Styles. Attól az embertől van, akit utoljára legyőzött. Ez egy trófea.. Igazából nem akarja, hogy Dean bármit is adjon neki, mert a vállán lévő trófea az egyetlen, amit elvesz vasárnap. Le fogja győzni Ambrose-t a Backlash-en. John Cena nagyon komolyan vette Őt, AJ pedig emlékezteti is Ambrose-t, hogy legyőzte John Cena-t tisztán a ring kellős közepén, de Dean nem Cena. Ezzel Ambrose is egyetért. Semmi, John-nal szemben. Ugyanakkor AJ volt a jobb birkózó azon az éjszakán kettejük közül. Ez a ring egy harctérré változik, amikor belépnek. Dean azt mondja, eddig egyetlen alkalommal találkoztak a ringben, és akkor legyőzte Styles-t. A jövőbe tekint, és a Backlash-re – mondja Ambrose. Sikerül a bajnokként kivonulnia az épületből. Nem osztanak ki trófeákat azért az arcért, ami a második helyre jön be – szúrja oda Ambrose, amire egy övön aluli rúgással reagál Styles – véget vetve ezzel a beszélgetésnek.

Ezekkel a képsorokkal ért véget a SmackDown. Szombaton Backlash előzetes, vasárnap PPV, hétfőn délelőtt pedig a szokásos összefoglalót szállítjuk az eseményről.

crt3hxovmaaqcuqBREAKING: Shane és Daniel a Talking Smack-ben bejelentette, hogy Gable térd sérülése nem teszi lehetővé, hogy az American Alpha kiálljon a vasárnapi mérkőzésen. Ennél fogva a mai két vesztes csapat kap még egy lehetőséget a Backlash-en, hogy kivívhassák a szereplés jogát a fináléba.

18 comments on “WWE SmackDown Live 2016. szeptember 6. – Utolsó megálló a PPV előtt

  1. Natalya és Naomi karaktere nem elég erős, Alexa és Carmella korai lenne bajnoknak, most hozták őket fel, Nikki sokáig volt bajnok, így csak és kizárólag Becky érdemli meg az övet, a közönség is őt szereti a legjobban.

    Kedvelés

  2. Csak és kizárólag Becky lehet a női bajnok. Ha nem ő nyer, nincs igazság! Nikki eleget volt bajnok tavaly, nem kellene nyernie.

    Kedvelés

  3. Sziasztok.Nem ájultam el a show-tól.A Raw jobb volt most szerintem.

    Ezt a Mizt már rég el kéne küldeni,sokkal jobbak vannak nála.Ziggler helyében a csajt is fejbe rúgtam volna.Bezzeg a Luchaban.Beckyt imádom kár hogy nem nyertek.Kane megjelent pusztított egy átlagos senki ellen.De kár hogy nem lesz többet komolyabb szerepe.Pedig egy pusztító lenne ha adnának esélyt neki.Örülök neki hogy Rydert elővették de megint nem lesz belőle semmi,bezzeg régen.
    Usoék unalmasak egyre jobban.
    Nem tudom nektek mi tetszik Aj-ben?Egy közel 40 éves faszi emos hajjal meg buzi szakállal.Na nehogy már ez legyen az új Cena.Ambroset se bírom békafejű beképzelt buzi.Próbálja játszani a nagy rockert a 80-as évekből de csak egy hulladék.

    Kedvelés

    • “Nem tudom nektek mi tetszik Aj-ben? Egy közel 40 éves faszi emos hajjal meg buzi szakállal.”
      Hogy miért? Mert egy végtelen tehetséggel megáldott ember?

      Mi az, hogy beképzelt buzi?! Nézz tükörbe… Komolyan te vagy a hulladék, aki leszól olyanokat akiknek nem ismeri a múltját.

      Idióta laikus… Kis cena és pg fan.

      Kedvelés

  4. Már megint Carmella ! De elegem van a “Nikki Bella ellenes” szerepéből?
    Szerintetek Nikki visszavághat vasárnap Carmella-nak?

    Kedvelés

    • Juj, istenem, most mi lesz a kicsi nikkivel, mert megtámadta a csúnya Carmella? Brühühühü…
      PICSÁBA NIKKI BELLÁVAL!

      Kedvelés

  5. Na még 1 állítólagos,igazi sérülés,amerikai majmok kiestek a kosárból,valódi sérülés volt az amit láttunk.Mire is jó ez?Sorban sérül le mindenki,az újak közül is..
    csak így tovább wwe…

    Kedvelés

  6. A női six pack challenge-be talân Nikkinek szurkolok(de kurva jo nő)
    Dolp remélem megnyeri az IC övet,mert szerintem megérdemli..az Uso’s heel turn-t màr nagyon vàrtam,kulonosebb módon az Alpha ellen következett be..vegre megpicsaztàk öket..slater & rhyno pàrosnak kajakra drukkolok..slater kapjon mar szerződést.. HAJRÀ RANDY!!!!RKO!!!! Teljes mértékben Randy-nek drukkolok,remèlem a Lesnar incidens utàn megkapja a gyözelmet..A bajnoki cím maradjon csak Ambrose-nàl,aj-t màr a megjelenèse óta nem birom..

    Kedvelés

  7. Amit rhyno csinál az faltörő,az érzékenyebbeknek spear.Amit kentaur csinál az egy vicc.
    rhyno és slasher párosa annyira rossz,hogy megérdemlik az öveket,nyerjék csak meg,majd úgyis elbukják.Ez a tt vonal gyengébb mint a vöröské,pedig az se túl erős..ungabungák nagyon unalmasak,amerikai majmok meg semmi extra..ryderék meg .. hagyjuk…

    Wyatt orton feud várós
    békapofa végre bukja már el az övét,hót unalmas..
    miz detto..
    aj karaktere kezd tetszeni főleg h lealázta müzlit muahahahaha
    Kan jött,oly rég láttuk,és egy mini fojtódobást adott fanszőrzetnek.Miért nem emelte fel rendesen ahogy szokta?Nem akarja megerőltetni már magát?Nem értem…Amúgy Kane milyen szerepet tölt be jelenleg?Nincs meccse,nincs feudja,nem szerepel sztoriban,nincs és nem is lesz már öv közelben..Kár érte.

    Remek adás volt ez is..

    Kedvelés

    • De múlt heten es ezen a heten is pusztított Kane, ami k jo jel! Meg lattam h sokan írjak a wwe oldalára h hozzak vissza az igazi démont, elképzelhető hogy egy utolsó title shotot meg kap. Vagy legalább hasonlóan kezelik majd mint a legendás undertakert.

      Kedvelés

      • Kane sokkal többet érdemelne attól amit az utóbbi években kapott a wwe től..
        Remélem nemsokára méltóképpen fog visszavonulni..
        Az a baj h se neki se Takernak nincs utódja..Lehet mondani bálorka a démonka..de a pusztító démon Kane-hez nincs mérhető..
        Wyatt meg simán továbbvihette volna Undertaker örökségét,de abból se lett semmi…
        Jelenleg egyedül Wyatt képviseli a sötét oldalt rajtuk kívül,nincs más…és talán már nem is lesz…
        Lehet a démonok kihalnak,s nem lesznek helyettük újak…

        Kedvelés

    • Apukám!

      Írd már le, pontosan mitől rossz Roman Reigns spearje, és mitől jó a Rhynoé? Vagy videót mutass, amihez hozzáírod, mit kell figyelni!

      Előre is köszönöm!

      Kedvelés

  8. Az mi, hogy Slaternek szurkolok, mert nincs egy normális tagteam már évek óta? Román testvérei heel turnt vettek, de kb. senkit nem érdekel mert ugyanolyan unalmasak lesznek, mint faceként…
    Na de viszont ami pozitívum, hogy életemben először megfogom nézni a cicaharcot is. Ez a six pack challenge kifejezetten a kedvenc meccstípusom, ráadásul Becky olyan k. jól néz ki, hogy kihagyhatatlan.
    AJ mekkora féreg heel lett, terrorizálja a wwe dolgozóit…ez Rybackre emlékeztet, ő csinált anno ilyeneket és imádtam. Egy utolsó mocskos senki karaktere van most AJ-nek, viszont a ringben odateszi magát és komolyabbnál komolyabb mozdulatokat látni tőle…így képzelek el egy tökéletes heel karaktert. Kíváncsi leszek, hogy megkapja-e az övet, viszont sajnálnám Ambrose-t is, ha ilyen rövid idő után elvesztené a bajnoki címet. Alapvetően rosszul vagyok a face karakterektől, mindegyik csak nyal a közönségnek, ez még akkor sem jött be nálam, mikor élőben voltam kint a WWE Live-on. Viszont Dean inkább vicces, meg ez a kicsit örült karakter szerethetővé teszi őt az én szememben is.
    Kíváncsi leszek, mi lesz vasárnap.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s