WWE SmackDown LIVE 2016. július 19. – Az új korszak kezdete

001_SD_07192016cm_0267--b2f1613f7d114d86c30dd8182a648375

Elérkezett a nap, amire a bejelentés óta várunk. Különválik a RAW, valamint a SmackDown rostere, mindez a mai első élő kék adáson. Megrendezésre kerül évek óta először a Draft, ami a szupersztárok jövőjéről hivatott dönteni. Shane McMahon napközben bejelentette, hogy a RAW-n vitatott döntéssel zárult WWE bajnoki címmérkőzés visszavágójára ma este kerül sor, tehát Dean Ambrose újra címvédésre kényszerül Seth Rollins ellen. Nincs más hátra, jöjjön, aminek jönnie kell. Triple H szavaival élve teszem fel a kérdést: Are You Ready?

Hétfőn fény derült a leendő General Managerek kilétére is. A RAW-t nem kis meglepetésre Mick Foley, míg a SmackDown-t kevésbé váratlanul, Daniel Bryan kapta. Kíváncsian várhatjuk, hogy melyikük módszere lesz a hatékonyabb, miközben a két adás ádáz csatát vív majd. Foley inkább az Attitude Era-t akarja megidézni, Daniel pedig szimplán annyit akar, hogy az általa vezetett SmackDown minden egyes héten maga mögé utasítsa a RAW-t. A Két GM egy backstage jelenetben négyszemközt is beszélt a RAW-n, közvetlen a főmérkőzés előtt. Bryan elmondta Foley-nak, hogy továbbra is jó kapcsolatot szeretne tartani vele, és reméli, hogy Mick nem fogja bánni ha a SmackDown jobb nézettségi mutatókat produkál majd, mint a RAW. Tiszteli a Hall of Famer-t és tudja, hogy Foley a WWE Univerzum érdekeit tartja majd szem előtt. Foley válasza meglepő volt. Szerinte Daniel Authority elleni harca olyan volt, mintha a távcső hibás végével figyelt volna. A Hall of Famer úgy érzi, hogy Daniel az útjában áll. A korábbi világbajnok arcáról eltűnt a mosoly, majd közölte “riválisával”, hogy készen áll a harcra. 
Mi pedig készen állunk a SmackDown-ra, úgyhogy ezután a kis visszatekintő után kezdjük is meg összefoglalónkat. 

Helyszínünk Worcester, azon belül is a DCU Center. A bejáratnál már ott állnak az adások képviselői és rögtön az első kör választottjait tekinthetjük meg. A szabályoknak megfelelően elsőként a RAW draftol, méghozzá nem mást, mint a kétszeres világbajnok – Seth Rollins-t! Komoly kezdés a hétfő esti show részéről, de rögtön érkezik a válasz. A SmackDown első draftolt személye a jelenlegi WWE bajnok, Dean Ambrose! Mick Foley prezentálja a RAW második kiválasztottját, aki a címvédő Women’s bajnok, Charlotte. A kék adás első körös utolsó választottja a Phenomenal One, AJ Styles. Lépéselőnyben a RAW, az első kör utolsó választásának jogán Finn Bálor-t nevezik meg!

John Cena vs Luke Gallows 

Érkezik John Cena az este első mérkőzéséhez, majd a Club, élükön a SmackDown friss szerzeményével, AJ Styles-al. Maga a küzdelem rövidre sikerült, de ma este végig ilyenekre számítsunk. Cena értékesítette az AA-t, amit követően kopogtatni tudta Gallows-t.

Következik a második kör. Először újfent a RAW választ, méghozzá Roman Reigns-t, amit a közönség elég negatívan reagál le. A SmackDown válasza erre a tizenötszörös világbajnok, John Cena. Stephanie emeli a tétet, hiszen kiválasztja a RAW számára, Brock Lesnar-t. Erős második kör, amiben a SmackDown utolsó embere a Vipera, Randy Orton. Ismét Stephanie szólal fel, megnevezve a második kör utolsó választottját a RAW számára, akik a jelenlegi Tag Team bajnokok, a New Day.

Darren Young & Zack Ryder vs The Miz & Rusev – Tag Team mérkőzés 

Újabb gyorsa csata, amiben Darren Young feladatja a küzdelmet The Miz-el. Bob Backlund tanítványa lendületet szerzett a Battleground előtt, s ha ezt a fojtást vasárnap is megteszi – új Interkontinentális bajnokot avatunk.

Bray Wyatt vs Xavier Woods

Xavier-en látszott, hogy nem kis mértékben tart Bray-től. Wyatt csalogatóan hívta csapatához Woods-ot a csata elején, de a bajnokok egyik tagja észbe kapott, majd nekitámadt Wyatt-nek. Sok esélye nem volt a videó játék királynak, elszenvedte a Sister Abigail-t, ami egyúttal Bray győzelmét is jelentette.

Kane vs Kevin Owens 

Ez a küzdelem nem indulhatott el, mert a bevonuló Owens-re Sami Zayn támadt rá. Kisebb adok-kapok után Owens egyenesen Kane markaiba lökte Sami-t, majd erőteljesen biztatta a Démont, hogy kiosszon egy Chokeslam-et. Kane azonban elkapta Owens nyakát is, és egy Double Chokeslam-et adott a két kanadainak.

Következik a harmadik kör. A RAW első választottja ebben nem más, mint az előbb látott Sami Zayn! Jó vásárt hozott össze a piros adás, de a SmackDown sem marad el, hisz választottjuk a nemrég győzelmet szerző, Bray Wyatt. Mick Foley bejelentése a második draftoltal kapcsolatban elég erős, Sasha Banks csatlakozik a RAW mezőnyéhez. Stephanie kissé furcsállja, hogy Shane és Daniel még nem választott női szupersztárt. Bryan azonnal megnyugtatja a hölgyet, s azzal a lendülettel  egy hölggyel erősíti a SmackDown-t Becky Lynch személyében. Mick Foley nevezi meg a RAW utolsó választottját a harmadik körből, aki a hatszoros világbajnok, Chris Jericho.

Charlotte & Dana Brooke vs Sasha Banks – 2 az 1 elleni Handicap mérkőzés 

A Bo$$ jól tartotta magát, de a túlerő felülkerekedett rajta. Furcsa, de egy év veretlenséget követően egy ilyen mérkőzésben veszítette el veretlenségét Sasha, miután Charlotte értékesítette rajta a Natural Selection-t.

A negyedik körrel folytatódik az adás. A RAW első választottja ebben a szakaszban a United States bajnok Rusev, valamint Lana. A SmackDown válasza erre a másik Mid-Card bajnok Miz, valamint kísérője, Maryse. Stephanie jelenti be a RAW következő emberét, aki nem más, mint Kevin Owens! Shane válasza erre a LoneWolf, Baron Corbin. Nem túl erős kontra Owens-re, s ezen csak ront az, hogy a RAW utolsó kiválasztottja a negyedik körben Enzo és Cass!

Chris Jericho vs Cesaro

Chris immár a RAW képviseletében szerepelt ebben a küzdelemben a még nem draftolt Cesaro ellen. Nem nagy iramú, ugyanakkor igen látványos csatát vívtak, aminek végén Jericho a Codebraker-rel kontrázta meg Cesaro Springboard Uppercatt-ját, majd kopogtatta a svájcit.

Egy reklámszünetet követően Becky és Natalya bunyójának lehettünk tanúi, amiből az Irish LasKicker került ki jobban, majd mint aki jól végezte dolgát, távozott.

Jöhet az ötödik kör, s egyből a Club-al erősít a RAW. Gallows és Anderson különválik Styles-tól, aki így egyedül kénytelen nekivágni Cena elleni, SummerSlam mérkőzésének. Ugyanakkor emeljük ki, hogy Gallows és Anderson hétfőn már össze is találkozhat Finn Bálor-ral… Pokolian erős válasz érkezik a Club-ra, hiszen a SmackDown választottja a korábbi NXT Tag Team bajnok, American Alpha! A RAW Big Show-val erősít, a SmackDown pedig Dolph Ziggler-rel. Stephanie zárja az ötödik kört, méghozzá az NXT-ből érkező Nia Jax-el.
Az NXT szupersztárjai eközben a Performance Center-ben, összeülve egy nagy családként figyeli az eseményeket. Nia Jax mikrofon végre kerül, s azonnal nem kis célt tűz ki maga elé, hiszen had üzenetet címez a Women’s bajnok, Charlotte irányába – mondván a címet akarja. Ebben az esetben úgy érzem, ezen szavak inkább Sasha felé lesznek aktuálisak majd az ősszel, miután a Bo$$ elhódította a bajnoki címet.

Következik az utolsó kör, mármint az adás alatt, hiszen a SmackDown-t követően a WWE Netwok-on folytatódik a Draft, további 30 választottal. A RAW választottja Neville, míg a SmackDown Natalya-t nevezi meg. Második felvonásban a RAW-hoz Cesaro, a SmackDown-hoz pedig Alberto Del Rio csatlakozik. Végül, de nem utolsó sorban a Kelta harcos kap helyet, méghozzá a hétfő esti műsoron.

Seth Rollins vs Dean Ambrose – WWE Bajnoki Címmérkőzés 

Rollins a gongszó előtt letámadta Ambrose-t, s komoly verést mért rá.. A reklámot követően egy meggyötört Dean vágott neki a csatának, amit hosszasan tartott az uralma alatt az Architect. Ambrose kissé feléledt, megpróbált hatékonyabb lenne, de a ringen kívüli harcban ismét Rollins kerekedett felül. Hiába való tuskísérletek Rollins-tól, Ambrose nem adja magát. Végül egy teljesen váratlan fegyver, Ambrose a semmiből villantja a Dirty Deeds-et, amiből Rollins nem tud kirúgni.. Dean Ambrose marad a WWE bajnok, s megy a vasárnapi Battleground-ra, mint címvédő.

Shane és Daniel azonnal érkezik, Dean felölti a SmackDown pólóját, s megkezdődik az ünneplés a Yes Movement társaságában.


Végül pedig összegezzük a Draft-ot, valamint lássuk a teljessé vált Rostereket.
( Vastag betűvel szedve az adáson draftoltak, dőlttel pedig a Network sugárzásában kiválasztásra kerültek olvashatók. )

Monday Night RAW :

Irányítók:

  • Stephanie McMahon
  • Mick Foley

Szupersztárok:

  • Seth Rollins
  • Charlotte – Women’s Bajnok
  • Finn Bálor – NXT
  • Roman Reigns
  • Brock Lesnar
  • New Day – Tag Team bajnokok
  • Sami Zayn
  • Sasha Banks
  • Chris Jericho
  • Rusev – United States bajnok & Lana
  • Kevin Owens 
  • Enzo Amore & Big Cass
  • Luke Gallows & Karl Anderson
  • Big Show
  • Nia Jax – NXT
  • Neville
  • Cesaro
  • Sheamus
  • R-Truth & Goldust
  • Titus O’Neil
  • Paige
  • Darren Young & Bob Backlund
  • Sin Cara
  • Jack Swagger 
  • Dudley Boyz 
  • Summer Rae
  • Mark Henry 
  • Braun Strowman
  • Bo Dallas 
  • Shining Stars 
  • Alicia Fox
  • Dana Brooke 
  • Curtis Axel 

SmackDown LIVE 

Irányítók:

  • Shane McMahon
  • Daniel Bryan

Szupersztárok:

  • Dean Ambrose – WWE Bajnok
  • AJ Styles
  • John Cena 
  • Randy Orton 
  • Bray Wyatt
  • Becky Lynch
  • The Miz – Interkontinentális bajnok & Maryse 
  • Baron Corbin 
  • American Alpha – NXT
  • Dolph Ziggler
  • Natalya 
  • Alberto Del Rio 
  • The Uso’s
  • Demon Kane
  • Kalisto 
  • Naomi
  • Ascension 
  • Zack Ryder 
  • Apollo Crews
  • Alexa Bliss
  • Tyler Breeze & Fandango
  • Eva Marie B- NXT
  • The Vaudevillains
  • Eric Rowan
  • Mojo Rawley – NXT
  • Carmella – NXT

A Draftal kapcsolatban az egyik legszembetűnőbb dolog, hogy a Wyatt Family nem alkot többet egy csapatot. Legalábbis trióban egy darabig biztosan nem. Ezzel biztosra vehetjük, hogy nem ők lesznek a New Day kihívói a Summerslam-en.
Jövő héttől startolnak a teljesen különálló műsorok, de előtte még jön a Battleground vasárnap. Addig sem maradtok pankráció nélkül, hiszen péntek délelőtt szállítom nektek a CruiserWeight Classic második adását.

~ Utah ~ 

52 comments on “WWE SmackDown LIVE 2016. július 19. – Az új korszak kezdete

  1. Nekem csalódás volt a draft, igazán merészet nem mertek húzni. Ami újításnak tűnik, az sem igazán az:
    – Club: Finn viszi majd kopaszékat
    – Wyatt family: Harper jön vissza szerintem gyorsan (nem olvastam most híreket róla, de úgy rémlik, már ígérik egy ideje), ha már edz, akár már a BG-n és megy tovább a család.

    Bayley egyelőre nincs, de szerintem ő és Niki SD, mert különben az SD női részleg kuka. A TT rész mindkét rosteren hihetetlen vérszegény, remélem a TT-k cross brandek lesznek, mert ez így semmi.

    Amit sajnálok, hogy Cesaro RAW, ő ott nem fog soha komoly lehetőséget kapni, jobbernek vitték most is.

    Kedvelés

  2. Én főként Bálor-t és néhány visszatérő legendát vártam, hát az egyik bejött. Az egész Draft kiszámítható volt, de legalább volt min izgulni. A Rollins Ambrose rematch nekem tetszett, leginkább azért, mert Rollins se volt csicska mint tavaly, de Ambrose se az a szerencsétlenkedő, aki az utolsó pillanatban ront el valamit. Jót tett neki a WWE cím de nagyon. Nem értem ezt a hirtelen Rollins imádatot. Ok hogy most tért vissza, hogy megakarja szerezni a bajnoki címet és hogy nagy igazságokat mondott rejsz mesterről, amitől csak mégjobban megszerették, DE!!!!!!! Tavaly szinte végig ő volt a bajnok. Lehet hogy tehetséges és rohadt jó pankrátor, de előbb-utóbb őt is megunják, ha állandóan övközelben van. Neki most egy tét nélküli feudra van szüksége valamelyik top pankrátorral és majd év végén lehet ismét bajnok, de most Ambrose karakterét kell megerősíteni. Eddig mindenki azt akarta, hogy ő legyen a bajnok, de sok embernek sajnos semmi se jó. Ez van, ha célba érsz. Megunnak…

    Kedvelés

  3. Osztom Royal véleményének egy részét. Lehet több lesz a lehetőség a tehetségeknek, de eléggé limitált lesz, ki, kivel küzdhet. Sokat a problémáznak a várhatóan végtelenített Rollins – Reigns párharccal, de szerintem ezekután az ilyen dolog általános lesz. Egyszerűen nem akkora a választék, hogy változatos legyen. Legalábbis egy évig. Ugyanis remélem jövő ilyenkor ismét lesz draft.

    Sajnos Ambrose bukni fogja az övet. Nem megy a WWE öv a Smackdown-ra. Ezt mondja a múlt. Most viszont a Smackdown nézettségét akarják javítani, ezért elképzelhető, hogy a mostanában legnépszerűbb figuránál hagyják az Övet a kék adáson. Ennek is van realitása… És Stephanie karakterébe jobban illene, ha kitalálnának Rollinsnak egy övet, mintha Shane-nek kellene azt mondania, hogy OK, akkor majd nekünk lesz másik. Picit kiszámíthatatlannak érzem, régóta először.

    Kedvelés

    • harper sérült
      ryback pedig elégedetlen volt a wwe szerződésével,és viták alakultak ki a hosszabbításnál,ha egyik fél sem enged,valószínűleg nem fog visszatérni

      Kedvelés

    • Ryback-el kapcsolatban a legfrissebb hír az, hogy orrműtétje volt. Hat nap múlva kezdheti meg az erősítő edzéseket, egy hónap múlva pedig a birkózó, valamint kevert harcművészetieket.

      Kedvelés

  4. Vannak itt érdekes dolgok..
    Például látom, hogy a Lucha Dragons-t is szétszedték, Wyatt Family-vel nem tudom hogy így mit akarnak kezdeni.

    A két legnagyobb csalódás viszont nekem az volt, hogy Cesaro és Sheamus a RAW-ra került. Így egyikőjük se fog túl sok lehetőséget kapni szerintem, ahogy látom, sokkal erősebb a RAW mezőnye, mint a SmackDown-é, de majd meglássuk, hátha nem. A SmackDown-ra meg nagyon kéne még egy Ryback, kivárhatta volna a Brand Split-et, mielőtt kirúgatja magát.. Lehet több szerepet is kapott volna.

    A Club-ról annyit, hogy hiába voltak még itt is úgymond erősnek mondhatóak, és talán hitelesek is, de nem azt mutatják, amit anno Japánban, nem rettegnek tőlük az ellenfeleik, ez hiányzik belőlük. Én reméltem, hogy Bálor a SD-ra kerül, így AJ vs Bálor sem lesz.

    Kedvelés

  5. Ez mi a hányás volt?Wyatt familynak vége????Ezért tértek vissza?Ergo a trombitás fattyúk megverik..őket is????És bajnokok maradnak?Meg a rawban lesznek???De a családot fel kellet számolni?
    Wyatt sd vörikével,a gólem meg raw???
    ?????????????????????
    Mi van???????????
    Talán ha harperke felépül az sd be kerül és a klasszikus Wyatt family újra összeáll…
    Érted..Wyatt sd de bo dallas,..BO DALLAS VAZZZZZZZZZZE…alexa,A kiöregedő hegyomlás,henry is raw…A jobber királyfi swager is…shining star meg azt se tudom micsoda vagy kicsoda..

    Örülök h Mankind vezeti a rawot,tök jó,az ae-korszakot fogja megidézni lesznek rá alkalmas emberei,Jericho,3 d fiúk,de hatalmas szívfájdalmam a pont ebbe a korszakba tökéletesen beillő Wyatt hiánya…majd az sd ben békapiofával meccsel és feudol 101233334455 x is…
    Wyattnak a rawban a helye..de mindegy leszaromaz egészet már.Remélem az sd ben vezető karakter lesz,önállóan,és bajnok lesz végre valahára!!!
    Kane sd kár érte..

    júdás,lesnar,lóember,mondtam h alap h a rawban lesznek
    békapofa,müzli,aj alap h az sd ben elsznek ahogy mondtam…
    A ratyi clubnak vége jöhet a bálor club..

    Aminek örülök,hogy Cezaro,Jericho a rawba került.
    hipó is kapott még egy utolsó lehetőséget hétfőre..ahogy mondtam..

    Rengeteg panki van akikkel nem kezdtek az alázáson kívül semmit,remélem most mind bizonyíthat és lehetőséget kapnak.Így szétszedve kicsit cink mind a két brigád,mert eddig bárki bárkivel meccselhett,most meg csa abból lehet válogatni akik ott vannak…és hát…így hamar unalmas lesz…

    A sorsolás tré volt,90%a bejött a jóslatomnak..Wyattért kár,de ha ez az ára h végre bajnok legyen,uralkodhasson és feljebb lépjen,akkor ez van..Majd kiderül idővel mi lesz itt…

    Nagyon sajnálom a Wyatt familyt,remélem még láthatjuk őket újra harperke felépülése után,de valljuk be,ebben a felálásban 1 sérült és egy idióta életképtelen gólemmel sokáig nem működhettek volna..de akkor minek tértek most vissza?Nem értem…Az egészet nem értem…
    Sok jó meccsük,feudjuk volt,remélem ismét felfognak támadni…

    Kedvelés

    • Azért Kane dupla fojtódobása még mist is ku..a kegyetlen..
      Hatalmas erő van benne még most is.ko se 5 kilós,és ahogy látom a sok fánktól felszedett pár kilót+ba.

      Kedvelés

    • úúr isten
      azt mondod hogy aki az sd be került az a süllyesztőbe került
      meg hogy minden nagy névnek a raw on lenne a helye
      jézus…
      az egész draftnak az a lényege hogy a két show ismét egyenértékű legyen!
      anno az sd volt a vezető show nem a raw,sokkal színvonalasabb volt,most rájöttek hogy kár lenne veszni hagyni
      de ha a rawon csak main eventerek lennének,az sd-t meg teleraknák jobber/mid carderekkel akkor mi értelme lenne a draftnak?
      wyatt az sd-n atya ég összedőlt a világ
      nem emlékszem hogy a raw-on bármi maradandót alkotott volna,de lehet hogy az sd-n fogják megalapozni az örökségét
      komolyan mondom nem vagy igaz

      Kedvelés

      • Tanulj meg értelmezni és önálló véleményt írni,mert ez elég cink.Nem hiába némultál el egy ideig he he.

        Kedvelés

        • ennyi?
          ha jól emlékszem anno téged bannoltak ki majd egy évre..
          de most komolyan
          nekem semmi bajom veled,vitatkozni sem szeretek de áruld már el hogy miért lenne wyattnek jobb a rawon?
          úgy is egyértelmű hogy reigns,rollins lesznek a top karakterek wyatt meg megint mehetne jobbolni a családdal együtt.
          de így ő lehet az sd egyik top karaktere,és ha harper visszajön akkor a család is egyesülhet,ha így látják jónak

          Kedvelés

      • @Viper Öööö..lehet én nem emlékszem jól, de amikor én elkezdtem nézni a pankrációt még a Monday Night Raw volt a főadás a WWF-be. Nem volt még WCW Monday Nitro sem, nemhogy Smackdown.
        Egyébként én örülök, hogy Wyatt külön került. Sokkal többet ki lehet belőle hozni, ha csak maga van a beteg karakterével és nem állnak mögötte a “birkák”. The Undertaker-nek sem kellettek body guardok, hogy hozza azt, amit hoznia kell neki. Kicsit több kreativitást neki és jó lesz ez, mind1 hol van.

        Kedvelés

        • a szétválás után szerintem sokkal inkább az sd volt a húzónév mintsem a raw.
          ezért is lett a wwe cím először az sd címe,amit cena vitt a raw-hoz 2005-ben,míg batista a whc-t az sd hez,ami addig a raw öve volt.
          de ez az én véleményem
          anno nagyon szerettem az sd-t,még az egyesítés előtt is,átkoztam is őket amiért így tönkretették
          de talán most majd helyrehozzák,bár a raw roster sokkal erősebbnek tűnik
          dehát nem csoda,a draft el lett cseszve
          mi az már hogy minden körben a raw kezd,és míg az sd 2-t,a raw körönkéne 3-at választhat
          hülyeség
          az sd-t is három órásra kéne változtatni,vagy inkább a raw-ot vissza 2 re,hülyeség volt 3 ra változtatni
          a 2 rostert teljesen el kellene választani a battleground után
          az sd nek is külön címek kellenek
          mivel borítékolható hogy a wwe cím megy vissza a raw hoz,kellene egy viágbajnoki,egy tag team,és egy női cím.
          mondjuk visszahozhatnák a whc-t,a divas,és a klasszikus,és a world tag team,vagy a klasszikus tag team címeket.
          mert annak semmi értelme,hogy a bajnok mindkét adáson szerepeljen

          Kedvelés

          • Tudtommal utoljára úgy volt hogy a női meg TT bajnok(ok) mindkettő adáson lesznek nem ? Bár elég érdekesen nézne ki ha itt is ott is lenne de tournamentekkel meg lehet oldani talán, bár ha az US öv marad RAW-on és az IC marad az SD-n akkor tényleg el kell gondolkozni ezen, amúgy azt nem értem hogy ennyien vannak a RAW-on és akkor a CWC-t is oda kellett pakolni ?… remélem a jövő héten letisztul minden mert kicsit káosz van…

            Kedvelés

          • először mindkét adásnak saját címe volt
            utána valóban egyesítették a tag team és a női címeket,de szerintem az lenne a legjobb megoldás ha mindkét részlegnek külön címei lennének,és nem keverednének a történet szálak

            Kedvelés

  6. A tipjeim közül rengeteg bejött,bemásolom a korábbi kommentet akit érdekel számolja össze,engem nem érdekel már…

    Összeállítom az én tipjeimet alapján a két adást listázási sorrendben lássuk mennyit találok el vazzze
    A csajokat nem írom

    RAW

    el patronka
    baron corbin
    fekete bárány
    Wyatt
    lesnar
    Jericho (lehet csak akarom h ide kerüljön..)
    Démon Kane! Csak meg lett ő is
    neville – akarnak kezdeni vele valamit
    orton
    lóember…
    rusev
    júdás – bajnok lesz
    hipó – szerintem kap egy esélyt itt
    sin cara – ő meg a haverja lutri,az tuti egy adásba nem kerülne,külön lesznek,az a kérdés melyik hol
    miz – benne nem vagyok biztos,mert nem tudni milyen övek lesznek szal ez is lutri

    csapatok

    kócos koboldék
    3 D fiúk – Még mindig hiszek bennük naivan…
    Trombitás fattyúk
    ungabungák bemajomkodják ide magukat
    szürke bohócok

    SD

    aj
    apollo
    hegyomlás
    Cezaro
    young
    békapfa – bukja az övet és júdás lesz az új bajnok szal megy békuci szépen az sd be
    zigler
    rowan
    swagger
    müzli
    kalisto
    owens
    henry – miért nem vonul már vissza???
    titus
    ryder

    csapatok

    fanszőrzet meg a szelfis bohóc
    kojak ikrek mennek aj gazdijuk után
    aranyember + kannibál annyira eggyértelmű h SD…
    tropico primico – hány karakterük is volt 3-4?A legutóbbi hány meccset is élt meg?1-2?L O L
    A még mindig halott bo dallas lol és a slepje SD ért kiállt
    doom ivadékok sajnos igen…

    Erre tippelek,mert mindenki tudja h lezsírozták mindkét kenyeret…csak nem mindegy h melyiken mekkora réteg zsír van…

    Kedvelés

  7. Bayley egy nagyon egyszerű oknál fogva nem lett draftolva.
    Az Asuka elleni TakeOver meccse a másik Top a Card-on, a Joe vs Nakamura mellett.
    Hetek óta építik Bayley-t erre a meccsre, s ha most drafolták volna ez mind ment volna a kukába, elveszett volna a hitelesség a meccsből. Ettől függetlenül akár Ő is lehet Sasha társa vasárnap, de erre sem látok sok esélyt.
    Nikki Bella, Slater, Harper a sérülés miatt nem lett draftolva.

    Kedvelés

      • Igen, de Naomi-t alapból megadták a drafoltható személyek között. Az általam említett trióról pedig érkeztek jelentések, hogy sérülésük miatt nem lettek draftolva.
        Slater RAW lesz, Harper SD, Nikki szintén SD.

        Kedvelés

  8. dean smacdown
    roman,seth raw
    ergó most spoilerezték el hogy dean el fogja bukni a címet,mivel 100% hogy a wwe cím ismét a raw öve lesz,és mivel így dean már nem kaphat visszavágót az is borítékolható hogy roman vs seth lesz a summerslamen….
    aj-t kivették a club-ból..
    hát sajnálom sokaknak nem tetszett de szerintem hiteles kis csapat volt,nem tudom hogy mi lesz ezek után aj sorsa
    viszont a club biztos hogy marad,csak aj helyét balor fogja át venni

    Kedvelés

  9. Szerintem egész jól sikerült a Draft. Viszonylag egyenlőek az erőviszonyok.
    Jó hogy szétszedik a Clubbot, kíváncsi vagyok Aj nélkül hogy boldogulnak,de az is lehet hogy Finn veszi át a helyét (de akkor minek hozták őket össze Aj-vel…ki tudja).
    A másik dolog: Ha szét szedték a családot akkor hol van Luke Harper? Kilépett vagy lemaradtam valamiről? Aki tud választ adni kérem írjon.

    Kedvelés

  10. Pár emberrel itt lestük az eseményeket élőben és hát van amikor a fejünket fogtuk és van amikor örömükben majd kettécsaptuk a monitort, és volt amikor is-is, ilyen volt Alexa Bliss, és Carmella hisz nekik csak most kezdték el az egyéni pushukat és most erre felkerülnek ? nem értem de viszont nagyon örülök nekik :DD azért emelem ki őket mert ugye Bálorról tudtuk hogy jön és az Alphára is számítani lehetett, amúgy mindkét adás brutális emberekkel bír csak ki kéne használni az adottságokat ugye… Bayley-re még mindig meg van az esély majd a BG-n de nem értem így mi lesz Asukával majd hisz most kipucolták az NXT-s női részleget….legalábbis azokat akikkel elkezdtek foglalkozni, Nia…úristen inkább hagyjuk,
    Innentől remek hetünk lesz lehet vasárnap is debutálhatnak páran utána meg hétfőn meg kedden is jönnek az újak:$ várós😀 nem tudom Vince mennyire fog beleugatni a dolgokba (legalább keddenként ne tenné) Kíváncsi vagyok mi fog ebből kisülni bár a nevek elosztásával itt ott nem értek nagyon egyet (Strowman, Cesaro) de meglátjuk, alkossanak valami nagyot ha már szétszedték őket és ne olyan minősége legyen (itt főleg az SD-re gondolok) az adásoknak mint eddig mert akkor nagyon “megérte”…

    Kedvelés

    • Hát bőven hagyott kívánni valót maga után ez a Draft, azt meg kell hagyni! Semmi meglepi nem volt, legfeljebb negatív értelemben… nem esett jól, hogy a Club-ot szétszedték, persze a RAW-n így jöhet a Bálor Club, AJ-t meg csak nem teszik szólóban a süllyesztőbe, reméljük^^ Azért megnéztem volna egy meccset köztük a Club vezetői posztjáért! A Wyatt Family-nek is vége, bár még Harperrel a Smack-en összejöhet a régi felállás és közben Strowman elkezdheti az egyéni karrierjét. Shield reunion se lesz egy jó ideig, pedig azt megnézném azért egyszer😛 A két NXT-s csaj engem is meglepett – mármint Alexa és Carmella, mert azért úgy hittem, közülük fogja valamelyik megfosztani Asukát az övtől, de így… ha Bayley nem veszi tőle vissza, akkor a kis japán csaj onnan megy nyugdíjba, mert nem látok számára reális ellenfelet a láthatáron xD KO-t meg Sami-t nem tettem volna egy adásra, mert így tényleg örökké viszálykodni fognak, ahogy régen is ROH-ban (igaz, ott tag team-ben is voltak, remélem ezt előbb-utóbb meglépik itt is!). Cesaro-t én nem a RAW-ra vártam, a kék brand-en inkább el tudtam volna képzelni és a csajok elosztása is érdekes nekem… azért még várom Bayley-t vasárnap Sasha társaként, hátha🙂 Összességében túl erősnek érzem a vöröst
      Ja és igen, én voltam az egyik “éjjeli bagoly”, aki követtem veled az eseményeket (Andy voltam chat-en) illetve a másik két fiatalemberrel, elég jól elvoltunk😀

      Kedvelés

      • oksi:D remélem bővülünk majd ott is😀 meg persze akik most voltak éjjel lesztek Vasárnap-Hétfőn-és Kedden is :DD meg aki tényleg nagyon nem bír aludni a mai NXT-re is maradhat ha akar🙂

        Kedvelés

        • Vasárnap éjjel alighanem leszek, ma nem tudom még… NXT-t sose néztem “élőben” – igaz, felvételről megy xD – ja meg utána jön a CC 2. adása, azt is várom am😀 csak játszana már Zack Sabre Jr.!

          Kedvelés

  11. Tudom, hogy sokszor mondom de Nikki Bella hogyhogy nincs benne egyikben sem? Mármint a RAW-ban vagy a Smackdown-ban. Hiszen azt írták visszatér.

    Kedvelés

      • Nem tudsz valamit Nikki-ről? Hiszen olvastam itt, hogy Daniel Bryan segített neki új mozdulatot kitalálni. Lehet, hogy visszajön valamelyik adásban?

        Kedvelés

        • Sashanak kettő társa lehet Bayley vagy Nikki szerintem, bár ahogy mennek a dolgok itt semmi sem biztos:D

          Kedvelés

          • mert meglepetés ember lesz akit csak ott tudunk meg ha minden jól megy nekik

            Kedvelés

          • Ha bejöttek Nia Jax-ék az NXT-ből akkor ők is lehetnek majd női bajnokok, nem?

            Kedvelés

          • Tegnap akikkel néztük élőben beszéltünk erről van aki azt mondta hogy nem, de én azt mondom szerintem igen, nem hiszem hogy ezért csinálnak még egy övet, de majd ahogy múlik az idő okosabbak leszünk Blisst nagyon látnám bajnokként :$

            Kedvelés

  12. A legnagyobb kérdés számomra hogy hol van Heath Slater, ja meg Bayley, amúgy nem gondoltam volna hogy csak ennyien lesznek drawtolva, hol van a többi NXT-s??

    Kedvelés

    • Minek hozzák fel az egész NXT ? Így is sokan vannak a fő rosterbe azért is lett a Drawt. Azért jöjjenek fel hogy jobboljanak ? Meg azt is nézd meg ,hogy a sérültek lassan visszatérnek.

      Kedvelés

  13. Hát Hát a midcard résszel az SDnél nem vagyok megelégedve nagyon jobban is összehozhatták volna. Clubot szétszedték vélhetőleg ezzel megalakul a Balor Club akik tippre Seth ellen fognak menni. És így nem kell nézni hónapokon keresztül Roman vs Seth feudot hamár Romanke nem élvezi Csámpika óvó kezét a vállán. Családot kicsinálták kár értük….. Feketebarinak egy esélye van ha csatlakozik Balorhoz másképp annyi neki.
    Sdnél kevesebb a heel így szerintem ott lesz pár heel turn míg a Rw-nél pont fordítva ott face turn várható.
    Kérdés kié lesz a WWe öv és kié WHC öv. Ha egy kicsit sztori hűek akarnak lenni Dean marad a WWe bajnok és Step gyorsan kreál egy övet Sethnek ez jobban illene hozzá mint a tesójához.
    Am nem volt rossz remény nem halt meg ebből elég jó dolgok kisülhetnek.

    Kedvelés

  14. Persze Rollins tisztán veszít hogy ne pedig még az elején ő támadta le durván Ambroset….Clubbot is szét szedik? miéééért?? Orton smackdown????Bayley sehol de Nia van azta kurva hogy lehet valamit ennyire elbaszni?

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s