WWE SmackDown 2016.Február 11. – Eredmények és videók

055_SD_02092016jg_0385-2145074894

A Smack Down eheti kiadása Portland városából jelentkezik, ahol igencsak foghíjas mezőnyt láthatunk az elkövetkező másfél órában, hiszen a szervezet nagyágyúi egytől-egyig a németországi turnén tartózkodnak. Panaszra így sem lehet okunk, vár ránk egy óriásinak ígérkező visszavágó Chris Jericho, valamint AJ Styles között.

A kivetítőn elindult a visszaszámlálás, felcsaptak a tűzijátékok, ami csak egy dolgot jelenthet..Chris Jericho nyitja a csütörtök esti Smack Down-t. Y2J a ringbe vonult, mikrofont ragadott, majd mosolyogva hallgatta, ahogy a közönség élteti. Ezt követően üdvözölt mindenkit a csütörtök esti Jericho-n, majd izgatottan elmondja, hogy két hét után végre megkapja a visszavágóját AJ Styles ellen. Chris hasonlóságot vél felfedezni kettejük debütálásában, ettől függetlenül magát kiáltja ki a világ legjobbjának. Elmondja, hogy pontosan ebben az épületben vívta karrierje legnagyobb mérkőzését még 2008-ban, amikor is Shawn Michaels volt az ellenfele egy létrameccsen, ami a Nehézsúlyú világbajnoki övért zajlott. Jericho ezután nem húzza tovább az időt, felszólítja AJ-t, hogy jöjjön a ringbe, hogy kezdődhessen a csatájuk. Nem kellett sok a Phenomenal-nak, érkezett, és indulhatott is a mérkőzés.

Chris Jericho vs AJ Styles

Pontosabban kezdődött volna, ha szinte azonnal félbe nem szakítja a dolgokat az érkező Social Outcasts három tagja. Slater fenomenális négyesnek nevezte magukat, igaz ma este csak fantasztikus hármas, hisz Bo Dallas épp a rap albumán dolgozik. A ringbe érve Rose és Axel is különféle nevekkel illette a csapatot. A bohóckodást Jericho unta meg, aki miután elhallgattatta őket, kijelentette, hogy ő csak három idiótát lát maga előtt. Slater felháborodott ezen, de Jericho hamar lecsapta a mikrofonnal. Rose és Axel nekiesett Y2J-nek, de Styles lassacskán a segítségére sietett. Miután kitakarították a ringet, Jericho riválisa felé fordulva azt mondta, hogy ők még nem végeztek ma estére egymással, most azonban csapatba állnak, és megküzdenek a Social Outcasts-el.

Chris Jericho & AJ Styles vs Curtis Axel & Adam Rose

Nem volt hosszú mérkőzés, de ebben a pár percben is érezhető volt, hogy mindkét fél igyekszik bizonyítani a másiknak. Jericho kiosztott egy Lionsault-ot Rose-nak, de eahogy hátrált a kötélhez, AJ hirtelen a hátára csapott. Chris kissé mérges lett az önjelölt akcióra, Styles a kötélre ugrott, onnan pedig egy könyökössel kifektette Adam Rose-t, majd pedig könnyedén kopogtatta. Jericho nem sokkal később kiosztott egy Codebraker-t, majd elégedetten elhagyta az arénát.

Láthatunk egy visszajátszást a hétfői RAW adásból, ahol is Brock Lesnar nyomatékot adott aláírásának egy kis pusztítás jegyében. Bejelentik, hogy a Bestia, jövő héten itt lesz a Smack Down-ban. Ezt  követően a Dudley Boyz csapata érkezik a ringbe, majd Bubba elmondja, hogy a Raw-n tettek egy nyilatkozatot, de az emberek csak Daniel Bryan-ről akartak hallani. D-Von is megszólalt, nem nosztalgiából tették azt amit hétfőn, hanem mert ők a leggonoszabb csapat a WWE-ben. Bubba vette vissza a szót, aki szerint mindenki jól nézze meg a ringet körülvevő asztalokat, mert ez az utolsó alkalom, hogy látjuk őket. Utasította a rendezőket, hogy tüntessék el az asztalokat, majd gúnyosan szólt a közönséghez, hogy most kántálják, hogy We Want Tables..! Bubba szerint innentől az asztalok helyett őket kell éltetni, őket kettejüket, ezután pedig maguk tüntették el a maradék egy asztalt, mondván soha többet nem látjuk ezt a kelléket.

Sasha Banks vs Naomi

Becky a kommentátorok mellől figyelte a csatát, Tamina pedig a ring mellől. Utóbbi rendre próbálta megzavarni Sasha-t, amit végül Becky elégelt meg. Tamina és Becky egymásnak ugrott, de az érkező Sasha hamar rendet tett. Miután visszatért a ringbe Naomi egy Roll-Up-al próbálkozott, de Banks fordított, majd a Banks Statement-el feladatta a küzdelmet korábbi társával.

AJ Styles szólal meg a backstage-ben. Azt mondja ő nem egy kezdő, Jericho a világ egyik legjobbja, de tudja mit próbál meg tenni, ma este pedig bebizonyítja neki, miért is ő a Phenomenal One.

A Wyatt Family érkezik a ringbe, amit követően Bray elmondja, hogy embereket küldtek a háborúba, de nem tértek vissza. Az istenek királyának nevezi magát, embereit pedig a hadseregének. Felsorolja azokat, akik elbuktak, mint például Big Show, vagy épp Ryback. Azt mondja, az apokalipszis körülöttünk van, az isteneink elleni háború pedig elkezdődött.

6-Man Tag Match: Neville & Lucha Dragons vs Stardust & The Ascension

Fantasztikusan hosszú, mintegy három perces összecsapást láthattunk, melynek végén Neville kiosztotta a Red Arrow-t, megszerezve a győzelmet a Face szupersztároknak.

Chris Jericho vs AJ Styles

Látványos és fordulatos mérkőzést tekinthettünk meg, aminek végén Chris Jericho kiosztotta a Codebreakert, megszerezve ezzel a győzelmet. AJ Styles elszenvedte első vereségét a WWE ringjében, de vajon ezzel véget a párharc, vagy láthatunk majd egy mindent eldöntő harmadik mérkőzést, akár a FastLane-en?

Ez volt az eheti Smack Down, melyet a hétfői Raw követ majd. Kíváncsian várhatjuk, miként fordulnak a célegyenesbe történeteink, a jövő vasárnapi FastLane előtt.

Reklámok

WWE SmackDown 2016.Február 11. – Eredmények és videók” bejegyzéshez ozzászólás

  1. “R-Truth defeated Tyler Breeze in 00:10.”<—– Német Live Event…-.-"
    és még hogy nagy pusht fog kapni a közeljövőben….hogy lehet így elbaszni embereket ? méghozzá Truthal ? akit szinte csak bohócnak használnak…elveretnek vele egy baromi tehetséges srácot…és miért ? …még szerintem ők se tudják….szégyen…

    Kedvelés

  2. AJ nekem sem unalmas, viszont nem véletlenül nem engedték eddig mikrofon közelébe, sajnos beszélni nem tud. Nekem inkább az a problémám vele, hogy nem igazán indokolja semmi az itt létét, csak azért kellett a WWE-nek, hogy ne a konkurenciánál legyen.

    Már nem fiatal, nem ő fogja megváltani a WWE-t, és bár tehetséges pankrátor, nem látom sokkal (vagy egyáltalán) jobbnak, mint jópár már meglévő WWE tehetséget. A finishing move-ja bár látványos, ordít róla, hogy megrendezett és az ellenfél segítsége nélkül soha nem vinné be. A többi mozdulata jó, de annyira nem különlegesek. A kötélről könyököse szép, de pl egy Cesaro hasonló mozdulathoz vagy akár egy Cody (nem Stardust :/) disaster kick-hez képest semmi extra.

    A lényeg, hogy egy tehetséges, de már nem fiatal pankrátor, aki a pénz miatt átjött, és aki arra kell, hogy a konkurenciát szivassa a WWE. Közben a meglévő (fiatal vagy régen itt güriző) tehetségek, pl Neville, Cody, Cesaro, stb – meg csak várják a lehetőséget, és akkor az NXT-s rosterről még nem is beszéltem.

    Kedvelés

  3. Nekem AJ egyáltalán nem unalmas csak ha ennek a feudnak vége akkor mehetne már övért ahogy Jericho is.. Legyen meg a 10. interkonti aztán vonuljon vissza vagy nem tudom..

    Kedvelés

  4. Mint azt mar leirtam parszor, szerintem Wyattek karaktere jol ki van talalva. Bray meg a mikrofonnal is jo viszonyban van. Kar, hogy nem pankrator testalkata van. Ja es a ringbeli tehetsegbol sem jutott tul sok neki. Ezert en kizarnam, az foov kozelebol. Szegyen, hogy Ryback-et elintezik. A tobbi csaladtag mar jobban megfelel a klasszikus pankrator kepenek. De Harperen kivul meg Braynel is sokkal tehetsegtelenebbek. Foleg az uj tag. Te jo eg, kinek jutott eszebe ezt idehozni. Vagy csak nem engedik neki megmutatni mit tud. Osszefoglalva, ha nem lenne ilyen jol kitalalt karakteruk, csak egy sima Ryback vagy Sheamus vagy Ambrose szintu sztori lenne mogottuk, nagy ivben repulniuk kellene.

    Kedvelés

  5. Styles egy nagyon jó pankrátor.Majdnem annyira, mint Jericho fénykorában, nem is csoda, hogy SmackDown-hoz képest ilyen meccset össze tudtak hozni.

    Mi ez a We Want Tables?
    A f_szomba!!!!!Heel-ként mégtöbb asztalt kéne törnötök Dudley-ék, nem egyet se!

    Kedvelés

  6. A főmeccs és a díva meccs elég jóra sikeredet…Naomi nem minden tudását mutatta meg de tud ő ha akar csak kéne neki valami komolyabb sztori…Taminát el mellőle Team BAD-nek már úgyis vége…Dudley Boyz is jó hogy heel lett na de mi ez az asztal durci ? -.-“” hülyeség ahogy van….
    rátérve a főmeccsre nekem baromira tetszett AJ szimpi bár kicsit még fura hogy ilyen csendes de ahogy majd jönnek neki a másnál más ellenfelek , feudok meg kell szólalnia ki kell bontakoznia szóval hajrá:D
    Bray még mindig istenien promozik csak nem ártana ha az amiről beszél meg is valósulna :S
    olvastam olyat tegnap hogy elméletileg ugye most megint az van Roman és az Authority között mint 14-ben Bryannel na most ha igaz (DE NAGYON REMÉLEM NEM ÍGY LESZ) Wyatték lesznek HHH “segédjei” ez nagyon rossz ötlet…1. az RR-en Bray neki ment Hunternek akkor hogy állna ha most becsicskulna neki ?
    2. Wyattéknek alapból nem állna jól ez az irányítás alá vonható szerep, had csinálják azt amit csak akarnak hozzák el az apokalipszist amiről beszélnek….

    Kedvelés

    • Wyatték ne legyenek eszközök.Miért kell az egész rostert beálldozni 1 kentaurért?miért????
      Anno amikor a csicska … és az evolucios zsákutcák feudoltak,ott voltak Wyatték,ki is végezték a 3 csicskát lol régi szép idők.Mondhatni segítséget nyújtottak hunter ratyi bandájának,de nem nekik dolgoztak.Most se tegyék,mert ha így lesz nagyot fog zuhanni az értékük..főleg ugy h feudolniuk kéne lesnarral hegyomlással stb,előre kéne haladniuk,mert csak egy helyben vannak..Abigel is jön valamikor talán..Újra egyesült a család,de úgy érzem ha így folyttaják a kretén kreatívok,nem sokáig lesznek együtt..
      Képzeld már el mekkora lenne ha Wyatt lenne a bajnok,és minden kihívót elintézne a család?Aljasak lennének,és még ettől is jobb heelek!!!Wyatt uralkodna és új korszak kezdődne mauhahaha
      Közben tt bajnokok lenne vörike meg harperke us bajnok vagy inter a szörnyeteg…mekkora lenne te jó isten!!Egy egészbirodalmuk lenne…és kentaur mehetne ellenük..akkor lenne értelme a létezésének..milyen szép is volna..de ilyen soha nem lesz…

      Kedvelés

      • Wyatt vs hunter feud az övér..istenem mekkora lenne!!!és Wyatt nyerne…majd menne ellene lesnar és üt is legyőzné…aszta…milyen szép is ébren álmodni…

        Kedvelés

      • Bray ha bajnok lenne nem kéne neki segíteni…legalábbis nem folyton, meg van neki az a karakter ami egy önálló mocskos heelhez kell aki megfertőzi az elméket…a család mögötte meg csak hab a tortára…Rollinsnál se jött be az hogy állandóan a seggében voltak…

        Kedvelés

        • A csicska…esekek voltak bajnokok nem 1 x nem 2 x volt aki 3 x van aki 3 x lesz…Wyatték közül harperke volt tiszavirág bajnok oszt ennyi..Pedig nekik kéne ott lenniük…nem értem miért nem terelik öket za öv köré,ott is lehetne molesztálni a jó népet..mekkora feudok lehetnének már..4 fronton…aszta mindenit neki h nem tudnak élni a lehetőséggel..

          Kedvelés

  7. A fekete bárány jó pankrátor is lehet,olyan pusztító mint a nagy elődei,és ehez nem kell beszélnie.Wyatt a hangja,úgy mint lesnarnak hájmen,csak meg kéne tanulnia a szakmát rendesen,mert ez a 2-3 mozdulat és a lomhaság..lomhább mint khali,pedig ő aztán a lomhaság szobra..
    Rendesen fel lehetne építeni a karrierjét,feud hegyomlással amit megnyer,feud veszett kutyávalakit széttép,feud lesnarral amit elbukik,így tovább erősödne stb deelfogják ezt is rontani..pedig benne hatalmas potenciál van..

    1 érdekes kérdés.Teszem azt,lesnar megöl valakit,vagy megerőszakol valakit,vagy bármi aljasságot csinál a jövőben,és törlik őt IS a wwe történelméből,akkor Undertaker wm veretlen marad?
    A streakja nem szakadt meg?21-22 stb – 0? Akkor ez lenne?bruhaahahahahahah

    Kedvelés

  8. Értékelhetetlen…
    Jerichot imádom,de ezért kér itt lennie,aj nekem unalmas már most…
    Abigél jöhetne már
    Nincs több asztal széttörés?az utolsó asztalt meg úgy viszik ki mint a fogyatékosok?
    Széttörtek 1000000000000000000000000000000 x asztalt,erre nem tudják normálisan kivinni?
    pffffff DD mi lett veletek?Rem a heel turn jó lesz és 10.x bajnokok lesznek.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s