WWE SmackDown 2016. augusztus 23. – Új övek a láthatáron

003_SD_08232016ej_0247--1418a274ed4d7289b1ede619fc9e9be4

A SmackDown Live adása 2016. augusztus 23-án egy öltözői jelenettel indul, amiben láthatjuk, hogy AJ Styels pár Szupersztárhoz sétál oda, akiknek elmondja, hogy a SummerSlam után Ő lett az a “Face who runs the place” aki korábban John Cena volt. Ezt követően előkapott egy fejpántot és felhelyezte a homlokára. Egy szuvenírként gondolt erre a kiegészítőre, amit Cena elleni győzelme után hozott el a helyszínről…Látta, hogy valaki nagyon kesereg, aki nem más volt mint Dolph Ziggler. AJ odahajolt a Show-Off-hoz és különféle sértésekkel illette Őt a PPV-n elszenvedett veresége miatt. Dolph ezt megelégelte és nekiesett a Phenomenal One-nak.

Shane McMahon és Daniel Bryan érkeztek a ringhez, akiket nagy szeretettel fogadott a közönség. A rámpán végigsétálva mikrofont fogtak és a SmackDown női pankrátorai, valamint Tag Team-jei mellé léptek a szorítóba. El volt helyezve a kötelek közt két asztal, amiken egy-egy Bajnoki öv hevert. Shane először is szeretne mindenkit nagy szeretettel köszönteni a mostani SmackDown-on, ami minden bizonnyal történelmi adás lesz. O-Mac szerint Daniel Bryan a szervezet történelmének egyik legkiemelkedőbb General Menedzsere, így szeretné, ha Daniel vezetné fel először a nőknek járó címet. Bryan eleget tesz a kérésnek és elmondja, hogy mindegyik SmackDown Live-ban szereplő díva nagyszerűen szerepelt a SummerSlam-en, viszont csak egy valaki szerezheti meg ezt a Bajnoki övet. Az új SmackDown Women’s Bajnok megkoronázására a Backlash-en fog sor kerülni, amit megelőzően megrendezésre fog kerülni egy Women’s Six Pack Challange, amit még nem láthattunk a cégnél ezidáig egyszer sem…Emellett pedig a Backlash-en sor fog kerülni egy SmackDown Tag Team megkoronázására. Daniel szerint ahhoz, hogy valaki sikeres Tag Team Bajnok legyen nagyon sok minden kell, de legfőképpen egy csapattárs, aki végig ott áll mellette. Olyannak kell lenniük, mint a testvéreknek, akik velük tartanak a háborúba, valamint akik ott állnak mellettük a szebb és a nehezebb pillanatokban. Egy Tag Team Tournament-et fognak megrendezni, amit követően a Backlash-en kiderül, hogy melyik csapat szolgált rá legjobban a SmackDown Tag Team Bajnoki címre.
Ezt követően Heath Slater hangja töri meg a csendet, aki a közönség felől érkezik a ringbe. Slater elmondja, hogy rettenetesen közel volt ahhoz az elmúlt hetek alatt, hogy SmackDown szerződést szerezzen, viszont még mindig szabadon igazolható. Amiért itt van, az pedig nem más, mint ez a két Bajnoki öv. Daniel kijelenti, hogy nem hiszi, hogy megszerezhetné, hiszen nem tűnik Slater hölgynek. Heath nem is arra a két övre gondolt, hanem a két Tag Team Bajnoki címre. Shane szerint ennek egy kisebb bökkenője van csak, miszerint Slater nem a jelenlegi Roster tagja, valamint nincs Tag Team partnere. Heath garantálja, hogy kisétál a Backstage-be és onnan valakivel fog visszatérni, aki a csapattársa lesz. Ha ez sikerül neki és a Tournament-en győzelemmel megszerzik az öveket, akkor nagyon komoly szerződést ígér neki a General Menedzser.
Slater nem is szeretné tovább vesztegetni az idejét, inkább elindul, hogy keressen valakit csapattársának. Ahogy kisétált a ringből AJ Styles érkezett a bejárat felől, aki nem azért jelent meg most itt, hogy a Tag Team vagy a Women’s Bajnoki övről beszéljen, sőt nem is azért ,hogy Slater csapattársának jelentkezzen. Azért van itt, hogy Cena-ról ejtsen pár szót…Viszont a Phenomenal One nem tudta tovább folytatni a mondanivalóját, mert Dolph Ziggler érkezett hátulról, aki nekiesett AJ-nek.

Becky Lynch vs Alexa Bliss

Egy nem túl hosszú összecsapással indult a mostani SmackDown, amiben a hölgyeké volt a főszerep. Itt végül Becky volt képes megszerezni a győzelmet, méghozzá Submission mozdulatával, amiből nem tudott kiszabadulni ellenfele, így kénytelen volt feladni a küzdelmet.

A Backstage-ben Heath Slater The Miz-hez sétál oda, akinek elkezdi ecsetelni, hogy képesek lennének ketten megsemmisíteni az egész WWE Roster-t és Tag Team Bajnokként távozni a Tournament-ről. Miz mindenre helyesen, amit követően leveszi a kapucniját és láthatjuk, hogy éppen telefonál. Az Interkontinentális Bajnok elköszön Mr. Spielberg-től, amit követően kijelenti, hogy a felesége talán az új Indiana Jones-ra néz ebben a pillanatban. Heath látja, hogy egy ilyen hírt követően nem lesz esélye meggyőzni Miz-t, így tovább keresgél.

The Usos vs The Ascension (SmackDown Tag Team Tournament)

A küzdelem elég rövid volt, amiben végül az Uso Ikrek tudták kopogtatással megszerezni a győzelmet, amivel tovább jutottak a tornán. Az Ascension csapatának pedig az első körben befejeződött a harc a Bajnoki övekért.

AJ Styles érkezik a ringbe, aki mikrofont fog és elmondja, hogy a SummerSlam-en legyőzte John Cena-t amiért mérkőzést érdemelni a WWE Világbajnoki övért Dean Ambrose ellen. Természetesen ismét megjelent Dolph Ziggler, aki egy visszavágót szeretne, azonban Styles szerint ez nem érdemli meg a Show-Off. Pár játékvezető kíséretében érkezett Dolph, akik megakadályozták, hogy ütésváltás alakulhasson ki. Daniel Bryan érkezett a bejárattól, aki szerint mindkét Szupersztár megérdemelné, hogy az övért lépjenek ringbe. Ezért is, ha ennyire harcosok, akkor a mostani SmackDown főeseményén Dolph Ziggler és AJ Styles összemérhetik az erejüket. Ha Styles szerzi meg a győzelmet, akkor megkapja a lehetőséget, hogy Dean Ambrose ellen lépjen ringbe a Backlash-en. Ha Dolph nyer, akkor pedig AJ-Dean-Dolph Triple Threat küzdelem fog megrendezésre kerülni.

Carmella vs Nikki Bella

A küzdelemnél talán tovább tartottak a bevonulások. Carmella nagyon gyorsan célba vette Nikki nyakát, ami nem rég műtét miatt gyengébb lehet. Nikki nem volt képes folytatni a küzdelmet, ami miatt a bírók véget vetettek az összecsapásnak.

Randy Orton érkezik az arénába, aki egy nagyon kemény és nagyon brutális küzdelemben vett részt a SummerSlam-en, ahol a bírók döntése alapján TKO-val a Vipera vereséget szenvedett. Orton elmondja, hogy volt egy komolyabb kiruccanása Suplex City-ben, ami valószínűleg élete meccsét jelentette, viszont a lényeg csak annyi, hogy még mindig itt van, és nem számít neki a fájdalom, valamint nem számít neki az a sok öltés és kapocs, amivel összevarrták a fejét…Bray Wyatt jelent meg, aki elmondja, hogy Randy bármit is mondhat, akkor is csak egy ember. Egy ember, aki érez fájdalmat és aki képes meghalni. Viszont itt van Bray, aki egy Istennek nevezi magát, aki nem fog sosem meghalni.

Breezango vs The American Alpha (SmackDown Tag Team Tournament)

A csatát megelőzően Heath Slater-t Rhyno kereste meg a Backstage-ben, aki szívesen lenne a Tag Team partnere. Ez nagyon megtetszett Heath-nek, aki alig várta a közös munkát.
A küzdelem pörgős volt, amiben végül az American Alpha volt képes győzelmet szerezni, méghozzá a Tag Team Finisherjüket követően Chad Gable koptatásával.

Dolph Ziggler vs AJ Styles

Dean Ambrose a kommentátorok mellől figyelte a küzdelmet, amiben a győzelmet AJ tudta megszerezni a Styles Clash-t követően, ami után nem tudott már Dolph kirúgni a kopogtatásból.

Ezzel ért véget a SmackDown, AJ megszerezte a lehetőséget, hogy Dean Ambrose ellen lépjen ringbe a WWE Világbajnoki övért a Backlash-en.

33 comments on “WWE SmackDown 2016. augusztus 23. – Új övek a láthatáron

  1. 1. Slater viszi a műsort
    2. A női banda Becky,Nati és tőgyBella. A többi sallang…Ez kicsit kevés…
    3. Az AJ-DZ meccs szinte nézhető volt.😀
    4. Bírom Ambrose-t de tényleg nem csinál semmit,remélem AJ-vel normálisat fog meccselni
    5. 500 Dollár büntit kapott Lesnar Stephanie-tól.

    Kedvelés

  2. Új öv, régi hulladék banda. Egyetlen egy normális tag teamet mondjatok….hát igen, énsem tudok.
    De legalább alakul a Styles vs Ambrose feud, ezek ketten egy ringben mit művelnek majd:D

    Daniel Bryan minek van itt? olyan jelentéktelen, csak bejön, yes yes yes (ilyenkor legszívesebben átütném a monitort) aztán mosolyog, mond valami benyalós szöveget a közönségnek és ennyi. Nem is értem, ha visszavolnult, akkor mit keres itt? De biztos ez is valami Mcmahon féle üzleti döntés, ééértem.

    Kedvelés

    • Alphat ismered az NXT-ből ? Jordan és Gable piszok jó csapatot alkotnak, az már más kérdés hogy 5 percet kapnak minden áldott adáson…:S

      Kedvelés

    • Royal, te vagy az? Átnevezted magad? Most komolyan, te miről beszélsz ember? Normális tagteam? The Ascension, American Alpha, Vaudevillains… Ezekről hallottál már? Daniel Bryan pedig azért van még itt, mert ha képben lennél tudhatnád, hogy nem felmondott, csak a pankrációt fejezte be a sérülései miatt. Rajta kívül rengeteg visszavonult pankrátor dolgozik a WWE-nél edzőként, műsorvezetőként vagy itt például GM-ként. Annyira kíváncsi lennék egy olyan adásra, amit az ilyen emberek valósítanának meg. Megmondom, csőd lenne.

      Kedvelés

      • Először is nem, nem Royal vagyok, hiszen ahogy láthatod, tudok helyesen írni. Másfelől meg mar 600 éve ide kommentelek, erre meg mindig nem ismer senki? :'((((
        Az általad felsorolt tag teamekrol hallottam,csak annyi a gond, hogy vagy jobberek vagy pedig unalmasak. De tényleg, unom magam, miközbe nézem. Utolsó normális bajnokok Cody-ék voltak, azóta leejto egészen addig, míg a New dayhez nem kerültek az övek. Na ott megállt ez a leejto…. Hiszen nincs mar lejjebb.
        Rázzák a picsajukat mint valami prostik a sarkon, es ennek meg örül a közönség???? Erre van igény? Nice.

        Kedvelés

  3. Becky a Smack Down női arca ez vitathatatlan már csak az a kérdés hogy ki ellen nyerje meg az övet…ezzel a Carmella heelturnel nagy esély van rá hogy ő lesz de én a legszívesebben egy Becky vs Naomit néznék meg, és nem érdekel hogy face vs face , ők vannak itt a legtöbb ideje (Natalyat azért nem mondom mert nem vagyok kíváncsi az 1000. Becky elleni meccsére) Noami új entranceja és ez a potenciál ami benne van most ez nagyon adja nekem😀 és szerintem neki alapból nem állt jól a heel karakter…

    Kedvelés

    • A 6 Pack Challenge meccsen belül Naomi-ra van a legnagyobb esély, hogy kopogtatja, vagy feladásra kényszeríti Becky. Bár ez a meccs típus nagyon kiszámíthatatlan, simán benne van Bliss, vagy Naty sikere is. Carmella és Nikki győzelme szerintem kizárható a közös feud miatt.

      Kedvelés

      • Tényleg a mostani Bliss vs Becky nem ilyen volt…elnéztem.S ha Bliss ott lesz azt szeretni fogom😀 igaz hogy Becky érdemli az övet és ő is fogja megkapni de Alexa-nak remek kis karakter építés lesz az a meccs

        Kedvelés

        • Mivel most Alexa Bliss a Muscle & fitness magazin borítója, nem tartom kizártnak, hogy egy kis plusz hype kedvéért megkapja a bajnoki címet.

          Kedvelés

          • Igaz hogy kedvelem de Beckyt is és most öv ügyben inkább felé hajlok, Bliss is jó bajnok lesz csak járassák be előbb a karakterét hogy legalább a közönség reagálja le valamilyen módon mert ahogy hallgattam nagyon Carmella turnjére se jött nagyon semmi

            Kedvelés

  4. Wyatt annyira hiteltelen és unalmas, hogy az valami hihetetlen. Kb másfél éve nem nyert feudot. Mindig ugyanaz a séma.. Interfere.. vagy támad, vagy elmondja, hogy mekkora nagy császár, a feud végén pedig cumi.

    Kedvelés

    • Az a gáz hogy olyanokkal rakják össze akik ellen nem nyerhet kb.. Takert nem verhette meg, utána betámadta Romant, ahol megint nem nyerhetett mert Roman övért ment utána, vesztes feud után nem mehetett volna. Most nem ezt mondom hogy a jobb nyert Roman személyében vagy ilyesmi, de ez igy logikus hogy nyer és utána megy övért, tény hogy igy sem sikerült Romant megszerettetni vagy valami.. felesleges áldozat volt wyatt ugymond
      Utána Lesnart kóstolgatta de feud nem lett belőle. Wrestlemanian Rock kóstolgatás aztán megint eltűnés..Most is draft óta csak van..

      Az a probléma vele hogy tavaly is volt 2 kemény feudja.. idén meg eddig egyse?! Ebből nehéz nyerni meg megélni.. Hónapok telnek el ugy hogy vagy sérült esetleg vagy csak van.. és ennyi, van és kész nem csinál semmit kóstolgat jobbra balra van de minek… Kezdeni kéne vele valamit amire annyiszor volt már lehetőség minden eltűnésekor nulláról kezdve visszatérhetett volna értelmesen épitve, de soha semmi.. csak ugy elvan

      Kedvelés

  5. Amúgy az SD végre kezdi összekapni magát.
    Érdekes hogy az új övek pont olyanok,mint amilyennek először elképzeltem őket…
    Csak a Női meccsekkel kéne kezdeni valamit,mert azok rém gyengék.
    Látszik hogy ezekbe is sok időt fektettek,de annyira nem rosszak,a tt övek kifejezetten tetszenek,és a női öv is jobban néz ki kékben persze attól még ugyan olyan ronda..
    Slaterrel meg komolyan kezdeni kéne már valamit.
    Lassan ott tartunk,hogy az emberek megszeretik az állandó szerencsétlenkedése miatt.
    Még arra is látok esélyt hogy ők nyerjék meg a Tournamentet.
    Csak nem értem miért nem lett még draftolva ha úgy is javarészt az SD-ken szerepel..

    Kedvelés

  6. Elején, új övek, egy kis színezés, és kész ennyire nincs kreativitás.
    A SD Women cím, férfiasabb mint a Universal champions😄
    Slater lopja a showt, szívesebben elnézném IC bajnoként, mint Miz-t
    A kreatívok szerintem, nézik az ÉNB-t mert kísértetien hasonlít Slater karaktere Laliéhoz. xd
    AJ nem fogja egyből megnyerni az övet, de 2-1-re behúzza.
    Wyatt-Orton feud még érdekes is lehet ha nem basszák el.

    Még egy pozitívum a SD levezető műsorán Miz lenyomott egy elég szép kis promot😀
    Egy kis pipebomb-ot.

    Kedvelés

  7. A tegnapi alázás volt a karrierje mélypontja.
    Erre ki kell állnia és azt mondani hogy ez volt élete meccse?
    No comment.
    Most valószínű hogy Wyattnak fog jobbolni,bár kitudja,a draft óta annyira nem törődnek Wyatt felfuttatásával.
    De szerintem ebből ő jön ki győztesen.
    Úgy tűnik a közeljövőben nem fogjuk Randyt a main mezőnyben látni..
    Pedig karrierje nagy részében szinte végig ott volt,még ha nem is volt öv közelben.
    Még csak 36 éves de már úgy néz ki temetik.

    Kedvelés

  8. Megint egy unalmas sd. AJ bajnok lesz és majd rollunst megveri, de bálor ellen majd veszít. American alpha senkit nem érdekel. BRYAN azt mondja történelmi adás. Volt két értékelhető meccs. Szegény zigglert sajnálom. Majd Roman add nektek: D

    Kedvelés

  9. Most komolyan ennyire nemtudnak új övet kitalálni hogy átszínezik a mostaniakat és akkor hurrá “új” öv új egy f@szt 2013óta ezt a fos övet kell nézni ._.

    Kedvelés

  10. Sziasztok.

    Nem értem!!! Egy szó sem esett a Lesnar/Ortonról/Shane balhéról??!
    Talán meg sem történt?
    Mi lett a Lesnar dopping döntés?
    Tud valaki valamit erről?

    Kedvelés

  11. Najó:D Kajak Heath Slater szegmens volt legjobb a showban. Jó lenne ha most kapna valami komolyabb szerepet mert a közönség is kezdi lassan imádni ezt az embert😀 A show többi részéről inkább nem mondok semmit..

    Kedvelés

  12. Nem értem mért kellene szót ejteni lesnarrol a sd-ban csak egy meccs volt a sok közül és ha tényleg tervezett volt a befejezés ami szerintem az volt csak kicsit hatásosabbra sikerült mint tervezték, akkor pláne fölösleges róla beszélni..ziggleren nem csodálkozom hogy elveszik az öv közeléből elég gyenge meccset produkált ambrose ellen AJ vs ambrose sokkal jobban hangzik..ez az Orton vs wyatt vonal nem igazán hozott lázba wyatt eléggé vissza szorult mostanában, kicsit mintha elfáradt volna a karaktere..lehet hogy a sérülések is közre játszottak de lényeg a lényeg ortonnak cím meccset kéne kapnia hiába van már ő is benne a korban még mindig az egyik legjobb a szakmában.

    Kedvelés

  13. Ez igen…Már amikor aszt hinné az ember h a béna rawot simán lefogja nyomna az sd…
    lesnar tettét szó nélkül hagyják?Meg sem említik?Mintha mi sem történt volna?Az új övek nyilván fontosabbak…

    túrpi úrfi és kecskepofa olyan mint egy elk..t stan és pan..

    slasher lopja a showt mostanában..ennyire telik az sd től?

    aj simán veri pinkit és megy az övért,ahogy annak lennie kell,és 2-1 arányban nyeri a feudot majd és bajnok lesz,ismét heel bajnok,remélhetőleg ő nem lesz olyan unalmas bajnok mint bákuci.

    tt szekció,amcsikat pusholják,mindenki mást elnyomnak,remek stratégia…

    Az egyedüli értékelhető momentum az a Wyatt-orton közötti kialakuló feud ami remélem jó lesz.

    Kedvelés

  14. Ez az adás magasan verte a tegnapi RAW minőségét.
    A két öv eléggé ötletszegényre sikerült, de szerintem nem is vártunk többet, itt is látszik, hogy továbbra is csak a RAW számukra a “zászlóshajó”. A smack nem érdemel annyi egyediséget, hogy saját dizájn legyen, végülis minek az?

    A No.1 Contander mérkőzés szerintem magasan verte a Ziggler-Ambrose meccset, ami hát na nem csak Ziggler érdeme.. AJ még nem elég potenciális, de jól fog működni, kell még neki az az 1-2 main event feud bejáratás.

    Az adás legjobb, illetve legszórakoztatóbb jelenete pedig ismét Heath feltűnése, mint a Split óta kb mindig. Ez az ember, amit rábíz a WWE elvégzi, és mindazt baromi jól teszi, hihetetlen figura.

    Igazából az új övek jövőbeli tulajdonosai között sem lesz nagy meglepetés, a TT-t az Alpha-nak KELL!!! vinnie, a női övet pedig Becky-nek, hogy, amikor Eva eltiltása lejár tudják Eva-t küldeni ellene, ott lesz csak igazi a reakció Eva-ra🙂

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s