Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE SmackDown 2015. november 5. – Oscar Díjas alakítás

sd151105

A SmackDown 2015. november 5-én Colorado Springs-ből jelentkezik, ahol legelőször Alberto Del Rio jelenik meg Zeb Colter társaságában, akik közül a mentor elmondja, hogy milyen nagyon csodálatos MexAmerika, ahol minden egyes ember egyforma. Egy olyan állam, ahol nincsenek előítéletek és az összetartás, valamint a csapatmunka mindennél fontosabb az személyeknek.

Alberto Del Rio vs Neville

A United States Bajnok egy rövid beszédet követően a ringbe vonult, amit követően megjelent az ellenfele, Neville. Kicsit meglepő, hogy ezúttal nem beszéddel, hanem összecsapással indult az adás, azonban nem panaszkodhattunk, hiszen a két Szupersztár egy eléggé pörgős csatával nyitotta a show-t. A harcban végül Del Rio tudott fölénybe kerülni és a mostanában használt új Finisherjét tudta értékesíteni, ami után képes volt könnyedén kopogtatni a Highflyer-t…Ennyi azonban nem volt elég a MexAmerikainak, aki a küzdelmet követően még nekiesett a vesztesnek. A Cross Armbreaker-el fogta szorításba Neville-t, azonban kénytelen volt abbahagyni a támadást, amikor megjelent a bejárat felől Jack Swagger. Kettejüknek a RAW-n már volt nézeteltérése, azonban most a viszályuk nem torkollott ütésváltásba. Végül Del Rio távozott az arénából, miközben a tömeg a “USA” szót kántálta.

The Ascension vs The Usos

Az előző RAW-n visszatérő Jey Uso-val ismét kiegészült az Uso Ikrek csapata, akik unokatestvérül, Roman Reigns oldalán léphettek ringbe egy 5-5 Traditional Survivor Series Elimination Tag Team Meccs-en, ahol végül képesek voltak diszkvalifikációval megszerezni a győzelmet. Ezúttal az Ascension duója léptek ringbe, ahol a tőlük megszokott látványos és ugyanakkor eredményes csapatmunkával szerepeltek. A küzdelem végén képesek voltak kiosztani a Superkick-et először Konnor-nak, majd Viktor-nak, amit a Diving Body Splash követett. Befejezésül a ikrek kopogtatással képesek voltak megszerezni a győzelmet a mostani SmackDown második mérkőzésén.

Visszatekinthettünk a Hell In a Cell végére, valamint az azt követő RAW-ra, ahol a Wyatt Family egy komolyabb verést követően egyszerűen felkapta Undertaker-t és Kane-t, akiket magukkal vittek a Backstage-be. Bray elmondta, hogy egyszerű, tehetetlen testek maradtak csak a legendák után, hiszen a lelküket Ő birtokolja. Képes megidézni a vihart, a villámot és a tüzet, amik a két Szupersztár védjegyei voltak.

The Wyatt Family vs The Prime Time Players és The Lucha Dragons (Survivor Series Elimination Tag Team Meccs)

A RAW-t követően most a SmackDown-on is megtekinthetünk egy Elimination Tag Team Meccset, amiben az egykori WWE Tag Team Bajnokok csapatot alkottak a mexikói Highflyer-ekkel. (A csata értelmében, akit kopogtatnak, vagy feladatják vele a küzdelmet az kiesik. Amelyik csapatnak elfogy az összes tagja az szenvedett végül vereséget. Természetesen a harcban él a diszkvalifikáció)…A csatában legelőször Darren Young esett ki, aki elszenvedte Braun feladatásos Finisherjét és a szorítón kívülre esett. A bíró 10-ig számolt, de a Prime Time Players tagja nem volt képes visszatérni a kötelek közé. A következő kieső szintén a Face Szupersztárok közül került ki, aki nem más volt, mint Sin Cara…A harc legvégén Titus maradt a 4 Family taggal szemben, ahol nem tudott már komolyabbat alkotni. Elszenvedte a Sister Abigail-t, amit követően a Wyatt-ek hibátlanul megnyerték a küzdelmet.

A Backstage-ben Renee Young készített egy rövid interjút Dean Ambrose-al, amiben arról kérdezte a Lunatic Fringe-et, hogy hogyan érez a Kevin Owens elleni csatája előtt, hiszen ez lesz kettejük legelső 1 az 1 elleni harca? Dean elmondja, hogy nagyon korán felkelt és alig várja, hogy kettejük első csatájában győzelmet arasson és felemelkedjen. Kevin jelent meg ekkor, aki kérdőre vonta, hogy mégis miről beszél, hiszen minden idők legnagyobb Interkontinentális Bajnoka ellen fog ringbe lépni. Ekkor Dean emlékeztette KO-t, hogy mi is történt az előző RAW-n, amikor végül az a csapat nyert, amiben a Lunatic Fringe szerepelt, míg Kevin bandája vereséget szenvedett. Végül Owens felhívta a figyelmét Dean-nek, hogy ott volt rajtuk kívül másik 8 Szupersztár, most viszont csak ketten lesznek…

King Barrett vs Ryback

A küzdelem nem volt túlságosan hosszú, amiben végül a győzelmet a Big Guy képes volt megszerezni a Shell Shocked nevezetű Finisherjét követően, ami után sikeresen kopogtatta a legutolsó King Of The Ring győztesét.

A kulisszák mögött Renee ismét készített egy interjút, amiben a Team B.A.D.-et vonta kérdőére az előző csütörtöktől, ahol Natalya-t a csatája után megtámadta Naomi, Sasha és Tamina. A csapat elmondja, hogy most Tamina ringbe fog lépni a kanadai hölgy ellen és nem tudják elképzelni, hogy Natalya-nak legyen bármi esélye is a mérkőzésen.

Natalya vs Tamina

A harcban rendkívül szemfüles módon Natalya képes volt egy gyors fordítást követően lekopogtatni ellenfelét, ami után gyorsan távozott a ringből, hiszen teljesen tisztában volt azzal, hogy ezt nem fogja elviselni a Team B.A.D.

Dean Ambrose vs Kevin Owens

A csatában Dean jól szerepelt, amivel tisztában volt az Interkontinentális Bajnok is és egy eléggé régen láthatott módszerrel szerezte meg a győzelmet. Amikor Ambrose a hasra indított egy rúgást Kevin a földre került és az ágyékához kapott. Teljes mértékben meggyőzte a játékvezetőt, hogy olyan helyre talált be a rúgás, amit tiltott támadni. Régebben Eddie Guerrero-tól láthattunk hasonló szimulálásokat, amikkel képes volt meggyőzni a bírót és kicsikarni magának egy diszkvalifikációval megszerzett győzelmet.
Végül kizárással KO győzelmet aratott, de azért a Lunatic Fringe még nekiesett a Bajnoknak, csakhogy érezze a törődést.

A SmackDown ezzel zárult. Beszédmentes adást tekinthettünk meg, amiben a csatáké volt első sorban a főszerep. Kíváncsian várhatjuk, hogy hogyan fogja a szervezet tovább folytatni a történetszálakat hétfőn, a RAW adásán.

32 gondolat “WWE SmackDown 2015. november 5. – Oscar Díjas alakítás” bejegyzéshez

    1. Ahogy olvastad az első kommentet van benne valami….sőt biztos így lesz..ha megveri Takert akkor Cenat élve megnyúzzák….én egyszerűen nem tudom elképzelni hogy Cena megverje…azért az nagyon nagy sokk lenne..a nagy gyerek kedvenc megverné a Völgy Démonát ? én nem akarom se látni azt és se elképzelni olyan NINCS…. az oké hogy nagy gyerek fan de lássuk be az előző WM-eket mind nyerte majd most megveri a Halott embert ? az azért nagyon nagy szembe köpés lenne mindenkinek….csak azért megveretettni vele egy legendát mert ha kikap akkor nem fogynak a cuccai….mert az indok az lenne…Owensnél is az volt…. nem tudom miért Cena és hogy kapcsolódik vele de nem… Bray se tudta pedig ő lehetett volna Taker hagyatéka az utókornak de nem nem nem..bocsi a sok nemért de egyszerűen most se fogom fel amit olvastam pedig nem ma hanem már tegnap láttam egy oldalon és már most félek mert tudom mire képesek ha Cenaról van szó…most már csak abban bízom hogy van eszük..hogy nem verettetik meg és Cena is nemet mond mert hiába utolsó meccs de miért kell kikapnia ? már elvesztett mindent hogy úgy fogalmazzak ahogy ő mondta akkor most úgy kell emlékezni rá hogy ő volt az akit a 3kombós Superhero földbedöngölt majd amikor megünnepelte magát oda megy felsegíti és ünnepelteti Takert…..???-.-” ez volt a WM 29-en is csak Rockal….én mindig úgy képzeltem el ha visszavonul hogy kettétört ellenfelével a háta mögött eltűnik a sötét ég villám ölelésében és nem látjuk többet…bár lehet hogy ez másnak betegesen hangzik amit leírtam de rettenetesen becsülöm és tisztelem amit letett az asztalra és amit véghez vitt és elért, örök kedvencem marad..és gondolom itt sokaknak más a kedvence és szeretné hogy tisztességgel vonulhasson vissza saját kedvencük, amit meg kell hagyni a mai korban már igen nehéz…és igen nehéz karriert befutni…akárhogy is lesz akárki ellen mert ez még remélem nem biztos..de viszont egy igen
      #ThankYouTaker

      Kedvelés

      1. Karrier meccsről is pusmognak..de azt eggyértelműen müzli nyerné,van még benne vagy 5 év,Takerban már 1 se..Így ez kilőve.
        A halott ember ismét heel lesz,mert ugye amcsi kapitány baby face fejedelem.A kérdés az,milyen sztorit kerekítenek?
        Wyatt a jövő,és ez a hatalmas push és amegtiszteltetés,hogy a wm en meccselhett a legendával!és most az ss en ismét!!!Jócskán előre lendíti a karrierjét.A Wyatt family erősebb mint valaha.100%h kikapnak a legendáktól,de ez is csak erősíti őket.
        Visszatérve.müzli…egy okádék.De ha Taker utolsó meccse,és “biztos nyer”miért müzlit verné meg?Milért?Csak az lenne az értelme,hogy hivatkozási alap lenne,hogy müzli volt az utolsó ellenfele.
        Mint pl hbk utolsó ellenfele Taker volt,aki nyugdíjazta.Ezzel is nőtt a halott ember már addigra is nagyra nőtt legendája.Ezzel meg müzlié fog.
        De ha az utolsó meccsén kikap és pont müzlitől..soha nem bocsájtom meg nekik!!!!
        60-40 h ez lesz..

        Kedvelés

        1. nem hiszem hogy szüksége lenne még nagyobb pushra így is eléggé az egekbe szökött..amúgy még egy WM vereséget nem is tudok elképzelni azért is mert akkor számomra Brockban nem lenne semmi különleges hiszen nem csak neki sikerült legyőzni a Halott embert és ezzel nem tudna a mostani szerepében maradni “Lesnar az egy a 22-1-ben” most gondold el még egyszer megverik Takert és akkor Heyman ezentúl azt mondja hogy “Lesnar az EGYIK a 22-2-ben” vagy az első? xd…kicsit hülyén hangzik érted….

          Kedvelés

          1. És akkor müzli még nagyobb lenne mint lesnar,mert elmondhatja magáról,hogy legyőzte lesnart és a halott embert is..S így válna müzliből legenda…te jó isten…egy lapon se lehet említeni őket.
            Ha Undertaker eladja magát és megint kikap…
            Remélem itt csak az lesz,hogy müzli lesz az utolsó ellenfele.Milyen normális történetet lehet kerekíteni köréjük? Kis vigasz bárhogy is lesz,Taker heelként vonul vissza..

            Kedvelés

          2. Az egészet ott basz..ák el h erőltették a visszavágót..Ha csak az lett volna,az marad az utókor számára,hogy lesnar megtörte a streaket és legyőzte a legyőzhetetlent,kevésbé fáj volna mint ami most történt.Taker a bosszúját csak csalással bírta beteljesíteni..de hiába mert a minden eldöntő meccsen megint kikapott.Így hiába 2-1,3-0 ra kapott ki,mert a csalással szerzett győzelem felér egy vereséggel.Így magát alázta meg és a legendáját amit 25 alatt épített fel.
            Imádom az egyik legnagyobb kedvencem,de ez a lesnaros feud az egész karrierje legalja..és müzli búcsúztatja?El se merem képzelni mi lesz Kane sorsa a fináléjában…

            Kedvelés

          3. Remélem ez a Cena elleni meccs valami kamu csak vagy soha nem fog megtörténni vagy Taker megveri Cenat…Cena a Streak megtörése óta nem verte meg Lesnart…hozzá se ért..jóformán
            am Kane-ről már lemondtam…az öltönyös korszaka számomra megsemmisítette….majd visszatér pusztítóként de nem lett belőle semmi….szomorú…amúgy ha megnézed mindenkit utol ér a “vég” Dudley Boyz-al is mit tettek ? gondolom amikor visszahozták őket akkor még nem ez volt a terv de hát a szerencsétleneké a mai WWE…NXT-be is ha megnézed kiket kell futtatni ? NiaJax, Eva Marie….az ausztrál lányokkal meg mi van ? Peyton, Billie, Shazza, Evie és még sorolhatnám csak jobberkednek a jobbereknek valóknak….

            amúgy visszatérve a Lesnar Taker HIAC feud “záró meccsre” számomra értelmetlen nem tartom lezárva mindketten nem verték meg egymást tisztán hiába HIAC-on mindent szabad és szabályos volt az övön alul ütés..az SS-en tényleg az a kopogás finoman szólva beb*szott de én azt is megértem Taker miért ment bele…egyrészt a pénz hiába nem lehet tenni ellene…a másik meg szerintem a szép 25 év megünneplése még is csak majdnem 3 évtizedet küzdött napról napra hétről hétre hónapról hónapra évről évre míg 25 évvel később vagyunk…bár eddig nem valami fényes a 25. éve de csak a szokásos és ez a WWE hibája hogy a régi emberekre akikre azt mondják hogy mindig mernek építeni és bíznak bennük ezt teszik velük….

            Kedvelés

  1. Az elimination meccset tartottam (volna) valamire,mert jó leosztás volt. Titus O’Neil főleg eléggé helyt állt,de igazából mindenki más,de ez, hogy a Wyatt familyt így tolják fel, hogy az ÉRTELMES tag team csapatokat meg elnyomják.. gratulálok.. a New Day pl oké, k.rva hülyék,de még elmennek,de pl a Lucha Dragons,PTP sokkal jobban megérdemelné az övet.. most a Dudley Boyz is csak úgy kikerült vagy mi?! ennyi?! nem nyertek és csókolom vagy mi?! 😀 nagyon rendet kéne már tenni a story megírásában..
    Olvastam azt is, hogy Cena 2.0 elvette volna Rollinstól az övet.. eskü még Rollins jobban járt, hogy nem alázzák meg azzal, hogy egy nála sokkalta tehetségtelenebb embertől kap ki.. nagyon nem örülök, hogy lesérült,annak végképp nem, hogy le kell adnia az övet.. Ez van viszont,csak SzopósCena meg Cena 2.0-nál ne legyen öv, könyörgöm.

    Kedvelés

  2. Nézzétek meg és lássátok ti is azt amit és akit Én.A legtehetségesebb pankrátort a wwe ben,aki igazán megérdemelné,hogy bajnok legyen!

    Kedvelés

      1. Segítek Én.Azért lenne jó bajnok kentaur,mert 2 mozdulata van.Lopott faltörő és superman ütés lol,így még a 3 mozdulatos müzlit is túl szárnyalja.Továbbá,morcosan,hasgörcsösen néz,ami szerinte jó,mindenki más szerint rossz.szamoai,ezzel eltudja adni magát,hisz rokona rocknak,ennyi.
        Nagyon strapabíró pankrátorról beszélünk,aki a meccseinek a 90%át a ringen kívül és vagy a földön fekve tölti.Közben elmélkedik a világ ról,az élet nagy dolgairól,és minden másról.Amikor ezt megunja,visszamászik a ringben és megmutatja híres nevezetes,lélegzetelállító 2 mozdulatból álló repertoárját amivel mindíííígg minden körülmények között nyer.Jól fog mutatni rajta az öv,és jó bajnok lesz.Beáll a verhetetlen,sose vesztő,mindig nyerő bajnokok sorába,mert így kerek a világ.
        A közönség 85%a kifújjoja,de ő arra gyúr,hogy ez a szám 100%legyen.
        Bajnokként lesz rá ideje.Szóval ő az ideális bajnok,mert minden megvan benne,ami jó bajnokká teheti.2 mozdulat,tehetségtelenség,együgyüség,beszéd zavar és minden más is.Szép időszak lesz.Köszönjük wwwe.Köszönjük csámpás uralkodó.Karácsonyra már nem is kérünk semmit.

        Kedvelés

  3. Én valahogy megint a világos oldalt láttam most meg. Nem igazán értem miért, talán a standardjaim hatalmasat zuhantak az elmúlt egy hó RAW-jai miatt, így most ott tartok, hogy örülök, hogy Swagger szakállat növesztett, sokkal kevésbé néz ki lapátpofájú ostoba idiótának. Del Rionál kezd kibújni a szög a zsákból, remélem valami olyan lesz a történet hátterében, hogy felvásárolta Zebet, és az US övet akarja átalakítani Mex övre, mekkora lenne már. Rusev-US champ szintű arconköpés lenne annak a sok egydimenziós júeszé kántálónak. A felemelkedés újból elbukott, várható volt, legalább kaptak egy kis reflektorfényt, kár, hogy minden alkalommal fáj a szívem értük, remek TT az övüké, de egy éve nem nyertek még sima meccset se. Usoék már most idegesítenek, de közel sem annyira, mint a táncoló majmok. Wyattes lélekvadászat tetszett, maga meccs nemigazán, alig volt benne értékelhető mozdulat a család részéről, de a tény és a történet, hogy ennyire erősek nagyon bejövős. Ambrose Kevin feud? Na végre! Istenem mit össze nem tudnának ők ketten hozni…mondjuk egy fél-egy órás ironman keretei közt….nagyon remélem, hogy ebből tényleg feud lesz és nem egyszeri random főmeccs, mert remekül működnek a ringben, promószobában pedig zseniálisan. Ráadásul amit Dean letolt a falloutban az megint arany volt. Kár, hogy Owensre még mindig erőltetik ezt az elfutkozós szerepet,,,,,persze persze a promókkal meg az ilyen színesített DQ győzelmekkel már más kategória, amit egy Sheamus képvisel lassan egy éve, de én akkor is az NXT-s Owenset akarom itt látni.

    Kedvelés

    1. Ó igen Rollins. Emberek. Az egy dolog, hogy szar bajnok volt, mert az volt, hányinger volt az a karakterkezdemény, amit el kellett játszania másfél évig. De ő legalább érdemmel volt bajnok, egyik legjobb pankrátora a szervezetnek. Ha már a top3-ból van WHC, akkor azt mondom semmi gond a választással, ha a top 5-ből, akkor azt mondom jó. Most azt mondom jó. De ha Roman lesz a bajnok és vele döntetik meg Punk rekordját, én sírva fakadok. Nem utálom a csávót, mert hiba középszerű a ringben, nála a napnál világosabb, hogy Vince retardált utasításai miatt ENNYIRE szar, amúgy sokkal jobb lenne, persze én nem adnék neki sosem WHC övet, mert egyszerűen ő nem az a pankrátori szint, de US és Internek teljesen jó lenne. Főövnek igenis Rollins, Ambrose, Kevin, Cesaro és az átlag felett valamennyire lévők körül kéne forognia. Noha erős karaktert kéne felépíteni mindüknek, meg normális történeteket. Csak én tudnám Harpert elképzelni még WHC-ként?

      Kedvelés

          1. Royal te egy vaddisznó vagy. XD
            Harper 35 éves, ha nem sérül le, kinéz neki minimum 10 év a WWE-ben és addig (akár rövid időre) lehet bajnok.
            Amit viszont érdekes, hogy Wyatt-en és Ambrose-on kívül NINCS jelentősebb sztár a WWE main-ben 30 év alatt!! 25 év alatt pedig csak a lányok vannak. Ez elgondolkoztató…

            Kedvelés

    1. Bocs, de itt közbe kell szóljak… Nem akarom lehúzni Cesaro-t, hisz a ringbeli teljesítménye alapján nem is lehetne mivel. Itt a probléma a mic skill-lel van. Cesaro egyszerűen NEM TUD beszélni! Nem nem engedik (azért ez így nem teljesen igaz), nem tud… Előre megírt, felemáshogy előadott szegmensek állnak mögötte, hasonlóan Roman Reignshez. Azért ezeket nyomják, mert nem tudták úgy elsajátítani a dumát, mint pl Rollins, Owens, vagy Punk anno. Rengeteg gyakorlás kellene nekik, de ahhoz meg ugye idő kell, és lehetőség. De ha meg se próbálja Cesaro (Reigns erőlködik egy keveset), nem lesz soha bajnok, mert egy bajnoknak nemcsak 150%-ot kell nyújtania, hanem promóznia, szegmenseket lenyomnia, mert ezt váérja el a közönség nagy része (és itt jegyezném meg, hogyha Cesaro hirtelen bajnok lenne, úgy repülne a fele mozdulatsora a kukába, mint a hétszentség…) . Megoldás lehet még egy manager, aki beszélne helyette, ez működött pl: a Kane – Paul Bearer, a Brock Lesnar – Pauy Heyman, vagy például pont a Cesaro – Heyman párosnál is kifogástalanul. Ezért is nem lesz a svájciból WWE bajnok.

      Kedvelés

  4. Nos,vajon kik lesznek részesei az övért folyó küzdelemnek?
    kentaur,békapofa,hófehérke,talán lesz visszatérőegy legenda a többi meg töltelék áldozat jobber lesz,mert kentaur fog nyerni,na meg a másik két öv körül is mozgolódás van,nem nagy,de van.
    Lehet henrynek adnak egy esélyt,meg a hegyomlásnak is.Talán már most visszatér kecskepofa..
    Mindegy,úgy is kentaur lesz a bajnok,és most lehet vele fogják megdönteni puncika rekordját…
    Örülök a Wyatt family feltámasztásának,de Wyatt is megérdemelne egy esélyt a fő övért…

    Kedvelés

    1. Milyen érdekes,hogy a Wyatt family egy tagja se volt még itt bajnok..pedig egy szörny rt vs gondos bocs feud mekkora lenne már..aztán próbálják a szörnyetegtől elvenni az övet..tt vonalon ott lehetnének harperék vörikével,a fő övért mehetne Wyatt s így szinte minden öv a Wyatt familynél lenne muahahahahahahaha
      Kér,hogy a család feloszlása után se lépték ezeket meg,meg ugye vörike lesérült,a böhömke nemrég jött,Wyatt meg szólóban nyomta,messze minden övtől..
      Így nem is lesznek bajnokok..bár nem is bánom,mert az összes bajnok együtt véve se csinál olyan meccseket meg hangulatot mint a Wyatt family

      Kedvelés

      1. Azt ne felejtsd el, hogy Harper volt tavaly az Interkonti bajnok. Zigglertol vette el, pont egy éve a Survivor Series előtt

        Kedvelés

  5. Szánalmas az egész wwe…úgy ahogy van.
    medvebocs nem bír el békapofával,szétalázza és még el is menekül pfff most már az ú meccseiket se nézem meg külön,számomra mindkettő ember nagy csalódás,unalmasak,sablonosak,semmit nem kezdenek velük.Mindegy.

    beretta vesztett,nem oszt nem szoroz.veszett kutya nyert,nem oszt nem szoroz.

    Jöhet egy unalmas,semmit mondó,minden izgalmat nélkülöző,tét nélküli,papírforma meccs és feud el patronka és a törzsgyökér ellen..Jujjj vajon ki fog nyerni???Kur..izgalmas lesz..

    A Wyatt family mindenkit elpusztít.Jók voltak,igazi kemény brutális heel mind a 4.Most is jól látszott,hogy harperke és vöröske jól összedolgozik,több lehetőséget kap vörike és él i svele,odatezsi magát,Wyatt az Wyatt mindig jó,és most a szörny rt is jobb volt magához képest,de még mindig nem mutatott semmi különlegeset vagy egyedit,újat..csak ugyan azt mint mindig,annyi különbséggel,hogy most aktívabb és agreszívabb volt.
    Na,de most komolyan.A 2 törpét minek lökték oda eléjük?Látványosak,meg jók,de azért mégse egy súlycsoport..sőt..A ppp nem rossz csapat lett,de nekik nincs itt jövőjük úgy látszik..titus jó heel lehetne,hiteles heel,de sose lesz az..elvan nyomva.

    Remélem a két démon mellé valóban csatlakozni fog Sting,kegyetlenül jó meccs lenne!Ha még se akkor 2 vs 4 lesz az is pöpec lesz.
    Kane ismét kitett magáért:D gondolta ha már nem lehett bajnok és soha a büdös életben nem lesz már bajnok,akkor tönkreteszi júdást lol és sikerült neki.
    Persze véletlen volt,meg sérülés,de kecskepofa után ismét egy top bajnokot intézett el..nekem gyanús..persze véletlenek vannak,de…
    Mindegy ki lesz a bajnok csak ne kentaur legyen!Mert ő még júdástól is 100 x unalmasabb,semmitmondóbb.A fa arcú félember,ne legyen bajnok.

    Kedvelés

    1. Mondtam én hogy Royalnak jó meglátásai vannak.Most is egyet értünk.
      Rollist tőllem jobban nem únta senki,mondom ezt úgy hogy nem is néztem emiatt a fasza menekülős ,beavatkozós meccseit.

      Kedvelés

  6. Gratulálok neked Vince a Hétfő szar Raw után sikeresen össze tudtál hozni egy 2 es nek mondható Smack Down!!

    Pozitív: Neville visszatért, de ki is kapott, Alberto nyert megint, 🙂 Wyatték vitték megint a primet és nem tudom hogy vagytok vele de ez a Hétfőinél sokkal de sokkal jobb TT meccs volt Lucha Dragons atom jól küldik neki rég TT bajnoknak kellene lenniük, Ryback is nyert és ennyi enyit tudtam mondani pozitívnak!!

    Negatív: Hol is kezdjem, kezdem ott hogy Nevillet sem fogjuk mostanában megint látni, ugyanis akik emlékeznek még 2011 ben Del Rio vs Rey meccsre a WWE címért Del Rio ugyan így letámadta a meccs után és 1 évet kellet ki hagynia ez nem volt jó döntés Vince papa.Nem elég az hogy az csinálták vele is mint Seth Rolinsal és Kevin Owensel 3/4 dére csökkentették a fegyver tárát és még el is veretik pedig ennél több van benne!! The Usos vissza tért és a The Ascension ittak meg a levét rohadtul unalmas már mikor nem Cody Rhodes csicskái akkor meg elveretik őket ha tényleg nem tudnak ennél jobb szerepet szánni nekik pls tegyék vissza őket az NXT be ennek semmi értelme sincs!! Mikor nyertek meccset itt a WWE ben? hát nem most volt!!! Felháborító… Mint ahogy az is hogy a Lucha Dragons és a PTP is csak ennyit érdemelnek meg?? értem hogy a Wyatt familyt erősíteni kell de milyen áron?? sokkal többet érdemelnek ennél főleg a Lucha Dragons Kalisto és Sin Cara mérfőldekel tehetségesebb mint Uso ék!!! Számalmas ja és persze szinte biztos Uso ék megint TT bajnokok lesznek és újra 1 TT s lesz ez a cím is nem mintha nem lenne már az!!! Ha Dean Ambroset nem veretik ősze akkor beteszik egy siralmasnak mondható meccsbe és ennyi!! Úgy látszik a kreatívoknak és Vince papának nem tud jobb is kisülni a fejükből Vak vezet világtalant kb!! Nem igaz hogy nem látják ezeket a tehetségeket??

    Még annyit hogy Seth Rolins lesérült és le adta az övet,6 és 9 hónapot jósoltak az orvosok neki Jobulást Seth baromi szar szerintem ha valaki nem tud cím meccset vívni és így bukja az övet :/ Most ez pont kapóra is jött a WWE nek hogy végre olyan ember is ennek az övnek a közelébe kerüljön aki tényleg meg érdemli. És mikor végre mikor Seth visszatért nem azt fogom várni hogy öv közelében térjen vissza hanem egy normális és jó karakter adjanak neki vegyék el tőle a pedigrét és adják neki vissza a Curb Stomp ot és had használja azokat a mozdulatokat amit a FCW ban és az NXT ben is!!! Sting returns de minek??? semmi értelme ennek ha normálisabban bántak volna a tehetségekkel nem hogy Kane hanem Takernek sem kellet volna ebbe a storyba bele tenni őket itt lett volna Finn Balor a The Ascension és melléjük még 1 embert és ha őket le verik utána esetleg lehetett volna gondolni ilyenre mert Wyatt karakterét velük lehett volna erősíteni szerintem 🙂

    Kedvelés

Vélemény?