WWE SmackDown 2015. november 19. – Miz TV az elődöntősökkel

002_SD_11172015ej_0585-576058294

A SmackDown 2015. november 19.-én egy rövid gyásszünettel kezdődik, amiben a cég egykori Szupersztárjára, a 80. évesen elhunyt Nick Bockwinkel-ről emlékezik meg. A Bobby Heenan által menedzselt pankrátor 1955-ben indította el profi karrierjét, amit követően végül 2007-ben Hall Of Fame tagságot kapott a cégnél.

A ringben legelőször nem más jelenik meg, mint a WWE Legnézettebbje, aki ezúttal szeretné megrendezni a “Miz TV” nevezetű Talk-Show-ját. Ezúttal helyet foglal mellette egy kisebb állványon a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki öv, aminek a megszerzéséért már két hete tart az a bizonyos Tourmanemt, aminek már az elődöntőjénél vagyunk. Az egyik ágon Roman Reigns fog csatázni Alberto Del Rio ellen, míg a másikon Dean Ambrose harcolhat az Interkontinentális címvédő Kevin Owens-el szemben. Végül a két győztes a vasárnap megrendezésre kerülő Survivor Series főeseményén küzdhetnek meg egymással a díjért.
Miz először is szeretne mindenkit köszönteni a műsorában, ami után felkonferálná a vendégeit, azonban erre nem volt lehetősége, hiszen az első meghívottja idő előtt érkezett a ringbe. Kevin Owens a bevonulását követően közölte Miz-el, hogy azt döntötte el, hogy elveszi a Szupersztár műsorát és most azonnal megrendezni a Kevin Owens Show-t. Azonban ez nem annyira tetszett a Hollywood-i sztárnak, aki nem szívesen mondott volna le a Talk-Show irányításáról. KO ezt követően rátér arra, hogy mit is vár a vasárnapi PPV-től, ami után az egyik vállán az Interkontinentális öv, a másikon pedig a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki öv fog heverni. Miután ez pedig megtörténik, Triple H szavaival élve, Ő lesz a “Man”…Kevin mondatait követően megszólalt Alberto Del Rio zenéje, amire a bejárat felől érkezett Zeb Colter és a United States Bajnok. Zeb elmondja, hogy Miz csak gyűlölködő, aki szereti a reflektorfényt és a csillogást. Nem képes elviselni, hogyha valaki nem vele foglalkozik és nem Ő lehet a média középső pontja. Ezért is Alberto bebizonyítja az embereknek, hogy nem gyűlölködésre van szükség, hanem az együttérzésre és közreműködésre, erről szól az a csodálatos nemzet, amit MexAmerikának hívnak. Elmond hasonlókat Kevin Owens-ről is a menedzser, akiről megjegyzi, hogy valójában Kanadában született és nem maradt hő a hazájához. Del Rio ekkor elsétál Colter mellől és a ringbe ballag, ahol kijelenti ,hogy Ő lesz a világ legelső MexAmerikai Bajnoka, ami után mindenki elismeri ezt a kiváló nemzetet. Azonban vigaszdíjat ajánl fel KO-nak, miszerint kelleni fog valaki majd MexAmerikába, aki takaríthatja a medencéjét, erre a feladatra Kevin-t tartja a legalkalmasabbnak…
Amikor már épp hogy nem került sor ütésváltásra, megjelent egy újabb résztvevő, aki ugyanúgy esélyes a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki öv megszerzésére, mint az Interkontinentális és a United States címvédő. A Lunatic Frigne bevonulása után odaállt The Miz mellé, akinek elmondta, hogy azért érkezett, hogy segítsen neki. KO és Del Rio nem tisztelik Miz rendszerét és nem törődnek azzal, hogy ez valójában kinek is a műsora. Miz ennek teljesen megörült és megköszönte Ambrose-nak, hogy Ő legalább törődik ezzel. Ekkor a Lunatic leültette egy székre Miz-t, akár egy jó gyereket, hogy ne lábatlankodjon ott, amíg a felnőttek beszélgetnek. Ambrose elmondja, hogy könnyedén átgázolna Del Rio-n, hogy megszerezze a címet, azonban nem Ő lesz az elődöntőben az ellenfele, hanem KO. Többször harcoltak már egymás ellen és pontosan tudja, hogy mire képes az Interkontinentális Bajnok. Azt akarja, hogy Owens hozza a legjobb formáját, hiszen Dean szándéka az, hogy Bajnokként fog kisétálni az arénából a Survivor Series után. Miz ekkor emlékeztetne mindenkit, hogy van még egy ember aki szóba jöhet a cím megszerzésének kapcsán. Viszont most sem tudott rendesen felkonferálni, hiszen idő előtt érkezett Roman a közönség soraiból. A műsorvezető gúnyosan üdvözölte, majd emlékeztette, hogy ez a Miz TV és Ő sem tiszteli a rendszert. Reigns ekkor kijelenti, hogy pontosan tudja mi is a rendszer: Miz jártatja a száját, amíg be nem fogják neki…
Ekkor azonban egy újabb bevonulózene szólalt meg, ami nem másé volt, mint R-Truth-é. A Szupersztár nincsen bent a legjobb 4-ben, akik közül kikerül majd a WWE Nehézsúlyú Világbajnok. Azonban kijelentette, hogy az egész életében hátrányban volt mindenkivel szemben, de egy túlélő volt, aki most határozottan kijelenti ,hogy Ő lesz a következő WWE Bajnok a szervezetnél. Truth ezt követően odaállt Roman mellé és várta, hogy mi is történik. Viszont kisebb mentegetőzést követően kijelentette, hogy csak azért érkezett, hogy sok szerencsét kívánjon mindenkinek. Lepacsizott Roman-el, és megölelte Dean-t, ami után távozott az arénából…Miz ekkor egy kicsit hangolja a közönséget, hiszen vázolja, hogy könnyen összekerülhet a döntőbe két barát vagy két bajnok, ami miatt a legdrámaibb Survivor Seires kerülhet megrendezésre, amit valaha látott a világ, köszönhetően Miz-nek. Roman ekkor kijelenti, hogy “Action” ahogy Miz szakmájában mondják, Hollywood-ban. Azonban a műsorvezető ekkor megmutatja neki, hogy hogyan is kell hitelesen mondani. Ahogy azonban elkiáltotta magát, Dean egy nagy jobbossal betakarta Miz-t.

The Miz vs Cesaro

A mostani SmackDown egy nagyon gyors csatával indul, amiben Miz Cesaro ellen léphetett ringbe. Bejött a papírforma és Cesaro a Crossface-t követően képes volt megszerezni a győzelmet.

Cosmic Wasteland vs The Dudley Boyz és Neville

A bejáratban találkozott egymással a Cosmic Wasteland csapata és Cesaro, hiszen egyik küzdelem a másikat követte…Az adás második összecsapásában Viktor elszenvedte a 3D nevezetű Finisher-t a Dudley Boyz-tól, amit követően nem volt képes kirúgni a kopogtatásból és vereséget szenvedett.

Tyler Breeze vs Zack Ryder

A SmackDown-on és RAW-n nagyon ritkán szereplő Zack léphetett ezúttal ringbe Tyler ellen, aki ismét egy eléggé értékelhetetlen beszédet tartott meg a csatáját megelőzően. A küzdelemhez Dolph érkezett a ring mellé, aki mindent megtett, hogy minél jobban elterelje Tyler figyelmét. Azonban ez nem volt kimondottan sikeres, hiszen Tyler megszerezte a győzelmet egy gyors küzdelemben, ami után Ziggler egy kemény Superkick-et osztott ki a Selfiekirálynak.

Ezt követően ismét érkeznek a druidák, akikkel már találkozhattunk az előző RAW-n. Sorfalat állnak a kecskemaszkos alakok, akik között bevonul a ringbe a Wyatt Family. Bray elmondja a kötelek közt, hogy Erick Rowan egy olyan ember, akit kiközösített a társadalom és ezért hajtja a bosszúvágy. Míg Luke Harper nem ismeri a kegyelmet és a megbánást. Braun Strowman pedig arról álmodott mindig is, hogy nagy embereket semmisíthessen meg, így örömet okozna a számára, hogyha porrá zúzhatná Taker és Kane csontjait…A rövid beszédet követően Undertaker jelent meg a kivetítőn, aki elmondta, hogy visszaveszik, ami az övék. Ekkor feltűnt a képen Kane is, aki éppen a lángoló kecskemaszkot tartott a kezében….

Charlotte vs Brie Bella

Az előző RAW-n Paige megsértette Charlotte családját, amikor olyat mondott a Díva Bajnok elhunyt testvéréről, ami nem igazán volt illő…A mostani küzdelemben Charlotte jól szerepelt és képes volt legyőzni Brie-t.

A Backstage-ben Paige adott egy rövid interjút Renee Young-nak, amiben elmondta, hogy azért is mondott olyan személyes és magánjellegű sértést leendő ellenfelének, hogy bebizonyítsa, hogy nem fél fájdalmas fegyvereket is bevetni, hogy visszaszerezze a WWE Díva Bajnoki övet.

Big E. vs Kalisto

Egy szintén nagyon rövid összecsapásban Big E. végül értékesíteni tudta a Diving Body Splash-t, ami után a mexikói ellenfele már nem tudott kirúgni a kopogtatásból, így a New Day tagja győzelmet szerzett.

Kevin Owens és Alberto Del Rio vs Roman Reigns és Dean Ambrose

A csata előtt Roman és Dean találkoztak a Backstage-ben, akik megvitatták, hogy nem lesz megállás és kegyelem, hogyha összekerülnek a Survivor Series főeseményén. Barátok és testvérek, de kemény csatát kell vívniuk, hogyha Ők lesznek a döntősök…A mostani összecsapásban mindkét csapat vereséget szenvedett dupla kiszámolással.

A Survivor Series előtti utolsó SmackDown nem sikeredett túlságosan jóra, azonban ez egyfajta kiegészítő, izgalom fokozó show-ként került megrendezésre.

8 comments on “WWE SmackDown 2015. november 19. – Miz TV az elődöntősökkel

  1. Olyan volt az adás amilyen az összes az elmúlt 1 hónapban mind: mínusz egyes. Remélem kárpótolni fog az SS azzal, hogy kisgyerekek könnyeit látom a döntő meccs után.

    Kedvelés

    • Nyugodtan fejtsd ki az ellenvélemányedet, kíváncsian várom melyik részével nem értesz egyet.

      Kedvelés

  2. Én az adást nem értékelném, csak R-Truth-ról szeretnék beszélni.Lehet, hogy nem túl jó pankrátor, lehet, hogy jobber, lehet, hogy ennél már csak nagyobb jobber lesz, de kérem, válaszoljon az, aki szerint még egy R-Truth is jobban megérdemelné az övet mint egy Reigns.40 felett van már.Közel 20 évet töltött a szakmában.A TNA-ben még bajnok is volt, és nem X-Division, hanem World Heavyweigh Champion.A bevonulása, a zenéje, az öltözéke mind nem egy jobber kategória.Szerintem mindenképp tiszteletre méltó, hogy ennyi év jobberkedés után is még itt van és még nem hagyta ott ezt a redvás szervezetet a fenébe.Mint már mondtam, nem a legjobb pankrátor közel se, de nem is egy jobber alapanyag.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s