WWE SmackDown 2015. május 28. – Eredmények és videók

sd150528

A SmackDown 2015. május 28-án az adás hivatalos intro videójával indul, amit követően egyből megkapjuk a képet az arénáról, ahol az adás kommentátorai köszöntenek minket. Legelőször az Elimination Chamber előtti show-ban Dean Ambrose jelenik meg, aki a ringbe sétál, hogy mondjon pár szót.

Dean elmondja, hogy az előző RAW-n volt egy mérkőzése, ami már hivatalos volt, valamint ezt követően szemtanúja lehetett annak, hogy a Vezetőségnek mindig van egy B terve. Ez a B terv pedig most elintézte, hogy az adás alatt Ambrose letartóztatás miatt őrizetbe kerüljön. Ugyanis Rollins nekilökött az előző hétfőn Dean-nek egy operatőrt, akinek Ambrose lendületből levágott egy jókorát. A szervezet szerződésének értelmében pedig semmilyen civilt és stábtagot nem lehet fizikailag bántalmazni. Dean azzal folytatja, hogy a letartóztatása után elcipelték a kapitányságra és higgye el mindenki neki azt, hogy valójában a börtön koránt sem vicces. Ezt követően ahogy bevitték azt mondták neki, hogy egyetlen egy telefonhívást engedélyeznek neki…Elgondolkodott, hogy pizzát kéne rendelnie, de végül úgy döntött, hogy az egyetlen olyan embert fogja megkeresni, akiben megbízik, az egy barátját, a testvérét, Roman Reigns-t. Roman pedig ismét segített nekem és segített megosztani YouTube-on egy olyan videót, amiből tisztán kiszűrhető, hogy mi is történt akkor, amikor az operatőrt megtámadta Dean. Ezt is a szervezet Bajnoka, a cég Justin Bieber-e intézte el, hogy ne kelljen ringbe lépnie Ambrose ellen a következő PPV-n. Nagy szerencséjére emellett a rendőrök hatalmas Dean Ambrose szurkolók voltak, akiknek adott pár aláírást, valamint csináltak jó sok képet. Emiatt pedig lehetővé vált a számára egy visszatérés, még annak a RAW-nak a főeseményére, ami nem is akármilyenre sikeredett. Egy rendőrautóval érkezett Dean az arénába, ahol aztán Roman-el karöltve neki estek a vezetőség csapatának. Az Elimination Chamber-ön, már nem lesz semmilyen segítsége Rollins-nak, egyszerűen csak csatázni fog Dean ellen, ahol nem számíthat a Vezetőségre, sem senki másra. Itt végül vereséget fog szenvedni és a Lunatic Fringe megszerzi a szervezet legdrágább címét, ami után Ambrose kora elkezdődik.

Lucha Dragons vs Tyson Kidd és Cesaro (Lumberjack Meccs)

A csata értelmében a többi Tag Team csapat, akik majd szerepelni fognak a következő PPV-n a ringet köröl állták és ha akarnak, akkor a ringből kieső Szupersztárokat akár megtámadhatják, vagy esetleg támogathatják. A küzdelem végül fordulatosra és izgalmasra sikeredett, amiben a Lucha Dragons hozta a szokásos lenyűgöző formáját. Végül a szintén jól szerepelő Tyson-Cesaro duót képesek voltak legyőzni egy fordítást követően.

R-Truth vs King Barrett

A csata eléggé rövidre sikeredett, amiben végül a győzelmet Truth tudta megszerezni, aki a Finisherjét követően kopogtatta ellenfelét. A küzdelem után viszont már nem volt lehetősége az ünneplésre, mert megjelent a Celtic Warrior, aki megtámadta mind a győztest, mind a vesztest.

A Backstage-ben a csatát követően Renee Young készít egy interjút Lana-val, aki elmondja, hogy az előző RAW-n elhitte, hogy Rusev képes lenne megváltozni. Egy olyan cél vezérli, ami miatt képes lenne meghajolni valaki előtt, viszont ismét tévedett és beleesett abba a hibába, amiben a hetek során már oly sokszor. Emellett pedig elmondta, hogy jelenleg nincsen semmilyen kapcsolatban Dolph Ziggler-el, hanem csak szimplán barátok, viszont ennek ellenére támogatni fogja a Shiw-Off-ot az Elimination Chamber-ön az Interkontinentális Bajnoki övért folyó csatában.
Ekkor Rusev érkezett meg, Rusev itt elmondja, hogy tisztában van azzal, hogy Ziggler vagy a kórházban hever, vagy pedig csak szimplán nem mer megjelenni itt a SmackDown-on, mert tudja, hogy Rusev itt van.

Rusev vs Ryback

A küzdelemben mindkét fél inkább a fizikai képességeit próbálta érvényesíteni, végül Rusev kicsit túlzásba is vitte a támadássorozatait, ami miatt a játékvezető diszkvalifikációval véget vetett a csatának. Ryback nyerte a küzdelmet, ám egy kemény verésben részesítette Őt a Bolgár Bestia.

Paige vs Naomi

A hölgyek összecsapása nagyon rövidre sikeredett, amiben végül a Ram-Paige nevezetű Finisherjét követően Paige tudta megszerezni a győzelmet.

Ezt követően Kevin Owens érkezik a ringbe, aki beszél a Cena elleni csatájáról, ami majd következő PPV-n lesz esedékes, valamint egy visszatekintés után elmondja, hogy minden egyes dolog, amit tett azért volt, hogy erősebb legyen és, hogy készüljön Cena ellen…

Dean Ambrose és Roman Reigns vs Seth Rollins és Kane

A főeseményen a tag team csata eléggé látványos és fordulatos lett, amiben egyértelmű volt, hogy melyik csapat fog közelebb kerülni a győzelemhez. Végül a J&J Security megjelent és kizárással Roman és Dean szerezte meg a győzelmet. Ám ezt követően tovább folytatódott az adok-kapok, amiben végül Kane és Seth képesek voltak felül kerekedni Rollins két volt csapattársán…

Ezzel zárult a SmackDown, amit majd vasárnap az Elimination Chamber fog követni, ahol Seth-nek a Lunatic Fringe ellen kell bizonyítania és megvédenie a Bajnoki övet.

Reklámok

WWE SmackDown 2015. május 28. – Eredmények és videók” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Jöjjön már vissza a Wyatt család és kapjanak Face turnt és utána verjek le már a New dayt mert ez nem állapot! !!!

    Kedvelés

  2. See no evil 2-t látta valaki?
    Én valahogy eddig azt hittem hogy az összes wwe film pocsék.De kellemes csalódás volt.
    Kane-re nagyon ráillik a szerep.Nem is értem a wwe-ben mi ez a szánalmas jobber szerep neki mikor még így is majd 50 évesen szanaszét alázná a roster 98%-át

    Kedvelés

      • Még nem néztem meg, de szerintem nem mostani, mert Lesnar eléggé fiatalosan néz ki, ráadásul arról, hogy Punk megy az UFC-be, már egy évvel az első meccse előtt bejelentették.Vagyis bizos, hogy nem mostani, mert még nem láttam róla híreket.

        Kedvelés

        • Ez kb. 5 éves video. Ebben zúzza be Velasquez Lesnart és teszi a helyére a dolgokat. Már Shane Carwin ellen is rezgett Lesnarnak a léc, de azt még szerencsésen megoldotta. Overeem letérdelte a Velasquez után következő meccsen és ott vége is lett Lesnar karrierjének a UFC-be.

          Kedvelés

  3. Ez alatt az adás alatt derült ki, hogy a wwe-nek sikerült állóvizet csinálnia a whc után minden egyes övéből. Eljutott arra a szintre, hogy az övsztorik gyakorlatilag nullák. Semmi nem fog változni. Whc: már majdnem úgy tűnt Kane kilép a szerepéből aztán mégsem, hatalmas ötlet volt fel lehetett volna szítani a tüzet az authorityvel szemben, de ez a láng hamar kialudt. Ugyanaz 3-4 ember lebzsel az öv körül, Lesnar szépen eltűnt a sztoriból. It öv, valaki említette a múltkor az itt megjelenő résztvevőket, vegyük is sorjába. Truth valahogy sikerült ismét egy övmeccsbe terelni azok után, hogy Bryan megnyerte azt a létrás meccset (Stardust ellen minipusholták, aki valahogy elfelejtett Goldustal megküzdeni azért hogy újra Cody legyen). Sheamus, még mindig nem gyorsult fel, Ryback sem túl pusztító, Barrett megnyerte a koronát aminek örömén meccset már nem nagyon nyer. Bár most legalább finisher végzett vele. A végére hagytam azt a 2 embert akik között elfog ez dőlni de kételyek ne legyenek nem Rusev fog nyerni. Őt most beleültetik szépen abba a kommersz wwe sztorivonalba ami akkor jön elő ha végképp elfogy az ötlet: ilyenkor kezd átmenni undorító szappanoperába az egész. Az amerikai patriotizmust megerősítettük azáltal, hogy legyőzte a legnagyobb amerikai a Földön (nem Jack Swagger), a legnagyobb oroszt a Földön (aki nem is orosz). Most elkezdődhet az Esmeralda vagy Rosalinda vagy a ki tudja milyen undormányra hasonlító szerelmi szál: a szegény védtelen gyöngédségre vágyó nő más karjaiba fut, és így jutunk el az öv új győzteséhez: Zigglerhez. Hogy miért fog övet nyerni Ziggler?: 1, a Love story-ért 2, Bryan az övet ha úgy tetszik pont Ziggler ellen szerezte meg, 3, Sheamus ellen pöcit megpusholtatták, aki most rajolt picit az öv mellett de nem fog nyerni későbbi feud esélyes, 4, Ziggler a szervezet csótánya (ezt inkább fizikai megnyílvánulásában értem) fekszik a Földön vonaglik már úgy tűnik nincs is benne több erő, majd hirtelen DDT és ZigZag és nyert. ezt a szerepet kapod ha twitteren osztod ki CM Punkot azért mert ott hagyta a szervezetet. TT öv: Cesaroék sajnos nem nyernek, remélem ez a csapat nem haragban válik szét és valamelyiküket akár mindkettőjüket az egyik-egyik öv felé terelik. Most vagy marad még az öv a ND-nél vagy nyer a LD most vagy a köv ppv-n, aztán még hamarosan visszajönnek az USO-k is gondolom ők is a kincses bödön köré gyűlnek, meg még a többi csapat is talán kap egy kis szeretepet. Az egyik legfantáziadúsabb divízió lenne, de csináltak belőle egy állóvizet azáltal, hogy az ND-nél van az öv. Szóval Cesaro és Kidd jobban járna, ha most válnának szét és uzsgyi valamelyik öv mindkettejüknek, mert az lesz ebből mint a két Dustnál. US öv, a Cena image sikeres újraélesztésen ment keresztül a Rusev elleni faszfelszopás-golyópolírozásnak köszönhetően. El sem tudom képzelni mennyire lett volna jobb ha a Ruthless Cenaról van és azért veri meg Rusevet mert ő az aki nem pedig azért mert U-S-A, U-S-A. Egyrészt meglopták a Swagger karakterét másrészt undorító demgaóg faszság ami végbement, ez az ostoba Oroszország mocskolás ebben a proli suttyó hipokrita stílusban hát az eszem megáll. Cena nem veszít övet de nem is fog nyerni, szerintem DQ-val nyer és remélem Owens inkább( nem akarok túl obszcén lenni inkább nem írom le, hogy mit csinál vele metaforikusan, ezt találjátok ki a verbális orális kielégítés után) fogja vele tenni. Az ócska Cena wwe-s napoknak pukedlizik ez a US öves Cenaság, és ha volt igen szar év a wwe-ben akkor az a 2010-es volt. No one here is a waste of time. Ez arra emlékeztet amikor Miz volt a wwe bajnok és volt egy nagykivetítős intejú amiben a könnyeivel küzdött, hogy sajnos nem lehet itt, mert hogy őt ez élteti meg blablabla kommersz Cena, karakterfejlődés milliben mérhető és még úgyis nulla. Szóval előbb-utóbb eljön az az idő amikor Cena már Heel lesz és arról szól majd a karaktere, hogy csalással védje azt övét stb. láttunk mér ilyet is. Díva divízió: visszasírom Aj-t. Szerintem az öv is. Szerintem a Bellák is. Ctrl+c, Ctrl+v az nxt-s dívákat azonnal fel. Vagy nyerje meg ezt az övet is Cena és mondja el mennyire nagy múltú fontos öv is ez, mennyire megtisztelő, hogy díva bajnokként itt állhat. Jelenleg a díva övnek nincs renoméja. Lehetett volna, volt is amíg AJ-nél volt vagy Paige-nél. Ez átment cicaharcba, sikítás hajrángatás no mozdulat no élvezet. Remélem Paigehez visszakerül inkább előbb mint utóbb, és az övet vele vonultatják vissza. Nincs a szervezetben jelenleg rajta kívűl aki méltó lenne erre az övre, sőt a dívák között nincs jelenleg olyan karakter aki méltó lenne arra, hogy pankrátornak hívja magát, ez a wwe szégyene. Tippek a PPv-re: övcsere sehol, mivel ez csak egy mini ppv értelme nincs is, az így kialakult storyline-ok, elkapkodottak érdektelenek, it öv megy Zigglerhez (pici esély Sheamusre, de nagyobb az esély élvezhetőbb Sheamus meccsre mint hogy ezt az övet megnyerje, a kettő egyszeri megtörténése természetesen nem zárja ki egymást). Ja + mégvalami a whc övhöz mégiscsak szerintem ez az öv vagy HHH-hez kerülhet a későbbiekben és az authority egyszere bukik el és kerül face karakterhez az öv de aszervezet még ezt keresi, vagy nagyobb legendához, jelenleg 1 ilyen van a szervezetnél aki komolyan vehető Lesnar, és mégegy ember képes beugrani ebbe a szerepbe max egy hónapra, ha már sikerül ezt az övet is nevetségesen fossá varázsolni: ő pedig a The Rock. Közülük HHH-t és Rockról elhiszem hogy ez benne lehet későbbi story alakulásban. Elnézést a hosszért, sziasztok és Kellemes hétvégét!

    Kedvelés

    • Teljesen egyetértek, szintúgy a többi hosszan íróval -rendes véleménynyilvánítókkal- is. Mélyponton vagyunk. Nincsen érdekes sztori. Azt pedig végképp nem mertem volna elképzelni, hogy Ambroseal is megléptetik ezt a pofázzunk negyed órát a semmiről szégyenletességet. Olyan szinten banális és ostobaság volt az a szöveg, hogy még az ő karaktere se mentette a helyzetet, és ez szerintem az egyik legfenyegetőbb omen a wwe-nek.

      Mi van még… most tényleg mindent leírtatok, örülök is neki, legalább nem Royal szidásból áll a hozzászólás szekció. Talán még az első rész fejtegetése, hogy ennyire nem veszik észre magukat és a pg a píszí és a mára szemét szenny hulladék szinten lévő előre megírt dialógok megöltek mindent. Még Roman is egész jó, ha magát adhatja. Ja, hogy igazi karakterei alig vannak Vince papának jelenleg és HHH “újoncait” kéne sorra felhozni, hogy történjen valami,,,,hát akkor inkább nem. Hatványozottan igaz a női részlegre, Unstopabblen konkrétan én életem legjobb női mérkőzését láttam, mainban meg tekerem az összest,,,,,sötét idők ezek.

      Kedvelés

      • Azután, hogy Punk kilépett a szervezetből, egy időre felhagytam a wwe követésével. Egyáltalán nem jutott el hozzám információ, nem érdeklődtem eziránt (kiv WM). Aztán tavaly később olvastam egy indexes cikkben Rusevről, és a karakteréhez kapcsolt orosz image-ról, ahogy előttünk forgatják újra a Rocky 4-et. Valahogy, újra elkezdtem nézni, és a rengeteg karakter miatt még eleinte érdekesnek tűnt, új storyvonal alakulások, karakterváltozások, új karakterek stb. De ez az érdekesség mostanra ki is merült, félbehagyott storyk pl a Dust fivérek esetében. Visszajött Goldust, hogy visszaszerezze a család büszkeségét, elsőként verik meg a shieldet rendes tt meccsen, ennél nagyobb hype talán nem is kell, aztán itt vannak mint mondtam egy félbemaradt történettel. Ez a hanyatlási idő ráadásul eléggé rövid volt. Cody-t felemésztette Stardust azóta nem talál vissza, és mintha metaforikusan a wwe-t is felemésztette volna valami és azóta nem talál vissza. Így zárásképpen Punknak nagyon-nagyon durván igaza volt.

        Kedvelés

      • Túl sok pankrátor van a rosterban.A nagy részükkel nem tudnak mit kezdeni,pedig ha lehetőséget kapnának,jobb meccseket is tudna egyik másik produkálni mint az állando cegykori csicska..es trió…Na,de hát ez kell a népnek,szuper kentaur,üvöltés,superman ütés ami még mindig lol,nyálas menekülös csalós júdás,és a szerepéből egyre jobban kieső békapofa.Más nem is kap lehetőséget a fő övnél,csak ezek,mert vipera matyi..a többi övnél is teltház van,szal aki nem kell sheová,az jobberkedik,boxzsákot játszik,táncikál,buziskodik stb.
        Minek ennyi pankrátor,ha nem tudnak mit kezdeni velük?

        A tesókról.aranyember egy egész karriert épített fel,s mindvégig kivolt festve és csili vili ruciban volt,és a múltat ezáltal képviselni is tudta a jelenben,majd jött a csillaglány,majmolva a bátyuskát..ami nagyon nem jött össze.Nyáron visszafog ő térni a régi karakteréhez,mert a mostaninak nincs értelme főleg együtt.
        Jó tt csapat voltak anno,megérdemelték az öveket újra és újra,de egyszer minden véget ér,ahogy ez is.
        Az aranyember is süllyesztőbe kerül megint pedig annyira örültem amikor visszatért!És lehetőséget kapott,és jelen volt,harcolt,küzdött!Az ilyen momentumokat szeretem.Majd összeállt az öcskössel.Jó csapat volt az övék,de ennek már vége.
        csillaglány jelenleg a elsgzánalmasabb karakter,pedig van 3 homokozó is a rosterban..pedig még akár jó karakter is lehetett volna az övé,de nem lett az.

        Kedvelés

        • Nagyon egyszerű okból van itt ennyi pankrátor. Így nem máshol vannak. NXT átalakulását, ahogy írtam nemrégiben pont ez indokolja. Most már elsődlegesen nem fejlesztési részleg az NXT, most már harmadik adás, amit jövőre utazó cirkusszá akarnak átalakítani, mint a nagy adásokat -nemvicc-. Az jó kérdés viszont, hogy ehhez kell-e ennyi pankrátor, vagy ha már direkt ennyi pankrátort leigazoltak, hogy ne más szervezet arculatát erősítsék, akkor gyártanak -jelen esetben átalakítanak- még egy hosszabb adást, ahol már nagyjából mindenki elfér. Tény és egyben más kérdés, hogy a kreatívoknak negyed ennyi emberre sincs elég tehetségük és kapacitásuk.

          Kedvelés

      • ……………””””……………..
        ……………””””……………..
        ……………””””……………..
        ……………””””……………..
        ……………””””……………..
        ……………………………….
        ……………””””……………..
        ……………””””……………..

        Kedvelés

  4. Csakis Royal kedvéért rászánom magam arra, hogy írok erről az adásról.Kezdjük az Ambrose promo-val.Egyszerűen hihetetlen, hogy ekkora “tesák” még mindig Román gyerekkel.Ébresztő kreatívok!A Shield már egy éve feloszlott, már semmi közük egymáshoz.Hát persze, hogy Reigns volt az, aki kihozta a zsaruktól Ambrose-t, ki más lenne?És ki miatt lett letartóztatva?Hát persze, hogy a Bieber gyerek miatt.Egyszerűen annyira kiszámítható volt a Raw is és a SmackDown is, hogy az hihetetlen.Hol vannak az olyanok, mint Stone Cold, Undertaker, HBK?Hát az NXT- be bazmeg!Legalább van olyan műsora a wwe- nek, ami még nézhető.Bejött szépen az összes tag-team a roster-ból(kivéve Harpert és Rowant, akik sajnos szopóágra kerülnek, mert van egy ilyen megérzésem).Maga a meccs szerintem élvezetes volt, csak az a nyomorult “nyú déj” már rohadt unalmas, hogy minden tag-team meccsbe beleavatkoznak.Végül győzött a Lucha dragons, ami azt jelenti, hogy egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert így Kalisto-ék mennek felfele a ranglétrán, de Cesaro-éknak szintén szopóág jön.Jöjjön a nap legszánalmasabb meccse:A KotR győztese, az ötszörös ic bajnok, a korábbi nexus vezér kikap egy olyantól, akit még egy Axel, vagy egy Rozália is legyőzne.R-Truth-nak gyorsan adjanak egy övet, mert már lassan vége a karrierjének.Mondjuk megnyerhetné ő az ic övet.
    Ryback vs Rusev:Ryback-ben óriási erő van, ezt ismét bebizonyította.Hiába van Lesnart,Batistát,2000 környéki Triple H-et megalázó kigyúrt teste, még így is hihetetlenül erős.Amúgy tudtátok, hogy Rusev megsérült?Na mindegy.
    A dívameccsek nem nagyon szoktak lekötni, úgyhogy ezt át is ugrom.1885-nek üzenem, hogy telóról írok.:)
    Jöjjön a főmeccs:Rollins-nak már majdnem jó volt a pedigree-je, néhány év és hátha sikerül rendesen megcsinálnia.Na kb nagy sz*r volt ez is.Mindig ugyanazt nyomják le a közönség torkán.Rengns-ből túlságosan sok volt az elmúlt egy évben, akárcsak Rollins-ból, Ambrose-ból pedig túl kevés, Kane meg ebben az öltönyös bu*i szerepben nagyon szánalmas, térjen csak vissza Mr.Big Red Monster.Ez az adás ahhoz képest, hogy az elmúlt hetekben már azon gondolkodtam, hogy abbahagyom a wwe nézését,azért egész jó volt.Szóval 10/5

    Kedvelés

    • Vele nincs semmi bajom, bírom őt és sokkal többet érdemelne, mert már majdnem 20 éve pankrátor, de ne a KotR győztesét verje már el a wwe egyik legnagyobb jobbere!

      Kedvelés

    • Azon kívül,hogy egy lecsúszott joberr töltelék karakter,akit legtöbbször veretnek,ide löknek,oda löknek,nem tudnak mit kezdeni vele,akinek már rég nem adnak normális történetet,meccseket,nem fejlődik sehová,csak visszafelé,súlytalan,jellegtelen az egész bohóc lénye,ezen kívül semmi probléma nincs vele.

      Kedvelés

    • ha sorra vesszük akkor r-truthnak volt lehetősége sok mindenre
      volt tag team mizzel
      kapott wwe cím meccsett Cena ellen
      tag team BAJNOK volt Kofival
      lehetősége volt de mostanra már csak töltelék jobber

      Kedvelés

      • Tudod ez pankráció. Nem arról volt szó, hogy nem élt vele, hanem a fogyi kreatívok ezt hozták ki belőle. Cena ellen lett jobber amikor a folytonos lil jimmyzések után egyik meccsén egy kisgyerek! “verte meg” CCena-val karöltve.

        Kedvelés

        • Az hatalmas volt olyat röhögtem
          ja és igazad van. amúgy nincs bajom r-truth-tal és persze little jimmyvel sem

          Kedvelés

  5. Ez igen…Meddig képes még süllyedni a wwe?
    Jobber berettát elveri jobber kannibál.Meglepő?Nem.Szánalmas?Igen.
    A maszkos törpék nyertek,cezaroék szopnak,nem lesznek ők már bajnokok.
    Az nxt szökevény magánszáma unalmas,de arra jó lesz,hogy elkenje müzli száját.
    veszett kutya vs besenyő még akár jó meccs is lett volna,ha nem lett volna ilyen ratyi.
    A “főesemény” 10343363 x is ugyan azt eladják nekünk…Nem tudtam eldönteni mi volt a legszánalmasabb.szuper kentaur,úgy cakom pakk ahogy van az egész pali,békapofa erőltett őrült karaktere a habzó szájával,a bohóc szakmát kitanuló Kane állandó beégése,megalázása,júdás mini családfája,ami az eddigi legszánalmasabb volt tőle,még annál is gázabb volt,amikor elrontotta viper matyinál,vagy a tt “bajnokok”indokolatlan megjelenése.Nehéz kérdés,mert holt verseny az egész…
    Csak így tovább kreatívok.

    Kedvelés

      • “Ez igen…Meddig képes még süllyedni a wwe?
        Barrett-et elveri R-Truth.Meglepő?Nem.Szánalmas?Igen.
        A Lucha dragonsnyert,cezaroék szopnak,nem lesznek ők már bajnokok.
        Owens magánszáma unalmas,de arra jó lesz,hogy elkenje Cena száját.
        Ryback vs Rusev még akár jó meccs is lett volna,ha nem lett volna ilyen ratyi.
        A “főesemény” 10343363 x is ugyan azt eladják nekünk…Nem tudtam eldönteni mi volt a legszánalmasabb.Roman Reigns,úgy cakom pakk ahogy van az egész pali,Ambrose erőltett őrült karaktere a habzó szájával,a bohóc szakmát kitanuló Kane állandó beégése,megalázása,Rollins mini családfája,ami az eddigi legszánalmasabb volt tőle,még annál is gázabb volt,amikor elrontotta Orton-nál,vagy a tt “bajnokok”indokolatlan megjelenése.Nehéz kérdés,mert holt verseny az egész…
        Csak így tovább kreatívok.”Tessék!Így lefordítva mennyivel jobban hangzik már!

        Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s