WWE SmackDown 2015. május 21. – Eredmények és videók

sd150521

A SmackDown kezdésénél egy videót láthatunk, amiben az előző RAW főeseményére tekinthetünk vissza. Itt a Vezetőség egy ünneplést hozott létre, amiben Seth Rollins címvédése miatt éltették a Szupersztárt. Ahogy az összefoglalóban is írtuk, minden ünnepre kell egy ünneprontó, aki ez esetben nem más volt, mint a Lunatic Fringe, azaz Dean Ambrose. Itt egymásnak esett a Bajnok és a volt csapattársa, ahol Dean képes volt végül kiharcolni egy mérkőzést, ahol majd ringbe léphet Seth ellen a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki címért az Elimination Chamber-en.

A ringbe először a SmackDown elején Roman Reigns érkezik, aki mikrofont ragad a szorító közepén és üdvözli a rajongókat, akik meglehetősen barátságosan, nagy szeretettel fogadták. Elmondja, hogy rossz hír, hogy a Payback-en vereséget szenvedett és nem tudta megszerezni a Bajnoki övet, ám van ennek jó oldala is, hiszen a csatában jó párszor szájba vághatta Seth Rollins-t. Emellett pedig a Security bandáját is jó párszor arcon törölhette az öklével, ám ezért nem lehet övet szerezni. Így kénytelen új csatatervet kialakítani, aminek az első lépése nem más lesz, minthogy indul majd egy hónap múlva a Money In The Bank nevezetű PPV Eseményen a Money In The Bank Ladder csatában. Itt pedig meg fogja szerezni a győzelmet…Believe That!
Dean Ambrose zenéje szólalt meg, amire a Lunatic Fringe megjelent az arénában. A közönség szimpátiáját ismét kiélvezhette a “Holdkóros”, aki Roman mellé sétált a ringbe. Egyből elnézést kért, hogy félbeszakította, ám ahogy meghallotta a Payback-et és a Money In The Bank-et egymás után, úgy érezte, hogy csatlakoznia kellene. Ugyanis imádja, hogy mindenfelé emberek repkednek és mindenütt ropognak össze-vissza a csontok a létrás összecsapásban. Ezt követően pedig rátér egyből Ambrose arra, hogy mi is történik majd, amikor megszerzi a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övet, ám megjelent az Operatív Igazgató, aki félbeszakította őket. Elmondta, hogy egyet kell értenie Roman-el, mert nem igazán lehet ilyen gyorsan megszerezni a Bajnoki öveket a szervezetnél. Valamint nem igazán lehet kinevezni senkinek saját magát egy csatára sem önállóan. Így Roman nem fog szerepelni a Money In The Bank meccsen, hiszen nem érdemli meg, ugyanis vesztett a WreslteMania-n és a Payback-en is.
A beszélgetésük végén Kane bejelentette, hogy a főeseményen Bray Wyatt lesz az ellenfele Dean Ambrose-nak, ami mellett Roman-nek nem lesz összecsapása ebben a SmackDown-ban…

Lucha Dragons vs Los Matadores vs The Ascension vs Tyson Kidd és Cesaro

Ebben a Tag Team Fatal 4 Way csatában a 31.i Elimination Chamber-ről 4 csapat harcolt, míg a kommentátoroktól figyelték az eseményeket a Tag Team Bajnokok és a Prime Time Players. Nem volt egy túlságosan rövid összecsapás, amiben végül a győzelmet Kalisto bravúros teljesítményének köszönhetően a Lucha Dragons tudta megszerezni.

Dolph Ziggler vs Bad News Barrett

Visszaemlékezhettünk az előző RAW-ra, ahol Lana érkezett meg az arénába, aki odasétált Dolph mellé. Lana átkarolta a Szupersztárt majd pedig megcsókolta. A meglepő pillanatok után a rajongók egy újabb csókot követeltek, amit meg is kaptak. Rusev ezt viszont már nem tudta nézni a Backstage-ben ezért nagy lendülettel kirohant a ringbe és nekiesett Dolph-nak. Miután Ziggler-el végzett Lana-t vette célba, ám a hölgy nem tűrte el a folytonos üvöltözést és egy óriási pofont lekevert a Bolgár Bestiának. A sarokban álló Lana-t megtámadta volna Rusev ám ekkor Ziggler érkezett, aki egy Zig Zag-et osztott ki Lana volt mentoráltjának, majd a hölggyel együtt távozott…Ezt követően Dolph egy interjút ad a Backstag-ben, ahol elmondja, hogy ringbe fog szállni az Interkontinentális Bajnoki övért az Elimination Chamber-en, ahol egy gyönyörű orosz hölgy fogja majd támogatni őt, ám van ennek rossz oldala is, ahol találkozni fog a küzdelem során a Bolgár Bestiával, aki ebben a szerelmi háromszögben egy nagyon dühös exbarátot alakít.
A küzdelem eléggé rövid volt, amiben a győzelmet végül Dolph tudta megszerezni a Zig Zag nevezetű Finisherjét követően, ami után a koptatásból Barrett már nem volt képes kirúgni.

Paige érkezett ezt követően az arénába, aki egy kicsit beszélt a visszatéréséről, valamint arról, hogy mi is történt közte és Naomi között, amikor eltűnt egy kis kényszerpihenő miatt. Végül megjelent Naomi és Tamina is az arénában, ahogy arra számítani lehetett és nekiestek a Dívának. Végül az adok-kapok után megjelent Nikki Bella, akinek szintén volt törleszteni valója a hölgyekkel szemben. Végül mindhármukkal elbánt és még egy Rack Attack-et is kiosztott Paige-nek.

R-Truth vs Stardust

Kettejük küzdelmére a Payback-en is sor került, ahol végül a győzelmet Truth tudta megszerezni. Ezúttal sem alakult másképp és a korábbi rapper képes volt újra felül kerekedni Stardust-on.

Ismét a RAW-ra emlékezhetünk vissza, ahol Cena egy kicsit visszatekint az előző PPV-re, ahol ismét győzni tudott egy “I Quit” csatában. John elmondja, hogy ezúttal is létre szeretne hozni egy Open Challange-et aminek értelmében bárki kisétálhat a Backstage-ből és kihívhatja őt egy küzdelemre a Bajnoki övért. Nagy meglepetésre egy NXT-s debütáló érkezett, nem is más mint a Bajnok. Kevin Owens besétált a ringbe, ahol elmondta John-nak, hogy tudja, hogy Cena tisztában van azzal, hogy ki is Ő. Viszont, hogyha valaki nem tudná, akkor John bemutatta őt az egész publikumnak. Kevin szóba hozta az előző RAW-t, ahol Sami Zyan ellen lépett ringbe John, majd pedig az NXT Takeover-en KO fejezte be, amit elkezdett. John úgy gondolja, hogy nincsen teljesen tisztában azzal Owens, hogy mit is jelent a WWE. Valamint, hogy nem tudja azt sem, hogy a közönségnek mit jelent egy ilyen esemény és hogy mindig azért jönnek ki a ringbe és kockáztatják a testi épségüket, hogy a rajongók láthassák a harcot. Kevin szerint viszont John ne tartson semmilyen felvilágosítást neki, hiszen Kevin régebb óta csinálja ezt mint John. Cena szerint viszont még mindig egy félős gyereket lát, amikor belenéz KO szemébe…Ha tévedne, akkor lépjen ellene ringbe és bizonyítsa be ebben az Open Challange-ben. Kevin azonban nem akar harcolni és inkább kijelenti egyszerűen, hogy majd valamikor ringbe fognak szállni egymás ellen, ám az nem most lesz. Ahogy befejezte a mondanivalóját egy rúgással támadta meg John-t, majd pedig egy nagyon kemény Powerbomb-ot adott neki.

Curtis Axel és Macho Mandow vs Heath Slater és Adam Rose

A harc eléggé unalmas volt, amiben végül a győzelmet a legendaimitátorok csapata tudta megszerezni.

Bray Wyatt vs Dean Ambrose

A főesemény már mozgalmasabbra és fordulatosabbra sikeredett. Itt megjelent a csata végén Seth Rollins a J&J Sercurity kíséretében, akik után egyből Roman is bevonult. Reigns ellátta alaposan Joey és Jamie baját, ami után Wyatt is kapott egy jókora Superman Punch-ot, amíg a bíró nem figyelt. Végül Ambrose képes volt bevinni a Dirty Deeds-et, ami után megnyerte a csatát.

Ezzel zárult a SmackDown, amit majd a RAW fog követni hétfőn, valamint egyre közelebb vagyunk az Elimiantion Chamber éjszakájához…

36 comments on “WWE SmackDown 2015. május 21. – Eredmények és videók

    • Unalmas mindkettő..vs meg szánalmas lenne..Amúgy az ember fia azt hihetné,hogy triple nyalis h “átadta”örökségét a júdásnak,beleértve a befejező mozdulatát is,amit eddig minden egyes alkalommal elrontott..
      Ha összejön az összecsapás,az egyik face turnt kap,ciki lenne ha h bácsi lenne ajó,júdás meg a rossz,fordítva még akár működhetne is,aztán talán össze is áll újra a csicska …Ja nem,az a vonat már rég elment aztán kisiklott he he.

      Kedvelés

  1. alexa anno nagy reményekkel telve jött.Volt hájmen csaj,ami elég ciki,de ha azt nézzük,hogy anno kik voltak hájmen csajok és mire vitték..Nagy megtiszteltetés.És most?Farsangi bálos ember lett a másik jelentéktelen töltelék bohóc karakterrel.Most alexa és ahobó sokkal szánalmasabb mint fanszőrzet-rózsácska-és Wyatt fattyú öccse,és ez hatalmas szó..
    Csak így tovább.Bohóc nevelde lett a wwe.Sorba kerülnek levesbe a tehetségesebbnél tehetségesebb pankrátoork,mások lehetőséget se kapnak,se játékidőt,veretik őket,jobberkednek stb,ezek meg riszálják magukat..
    wwe 2015.
    Akkor,most,örökké…Ja meg egy nagy lóf…t

    Kedvelés

  2. Mekkora lenne már egy Wyatt + békapofa tag team:D:D
    Te jó isten….És működne!!!Ellentétei egymásnak,és mégis szinte ugyan olyanok..
    A csiszolatlan gyémántok..

    Kedvelés

    • Wyattnek amúgy sincsen már ellenfele kb. szóval egy tag team jót tenne neki.
      Egyébként ha létrejönne ez a tag team,akkor sem új ahogy te elképzeled…gyengítenék mind2 karakterjét és nem maradna meg a heel-face felállás, hanem valaki kapna turn-t. Ez a WWE logika sajnos

      Kedvelés

      • Nincs ellenfele,bizony.Túl erős és jó:D
        békapofa heel turn és máris megvan az ideális tt páros.
        Wyatt sose lesz face.Olyan isten nincs.
        Sajnos nem lesz tt..de valamit kezdeni kell a karekterével,mert lassan túlnú az egész wwe univerzumon.:D
        Ki lene számára az ideális ellenfél?Akivel olyan színvonalas,látváynos,britális feudot tudna csinálni mint békapofával?
        Amikor pl 4 vs 4 meccsekbe lökték be,egész jól elvolt,szal ha kell összetud dolgozni a szent cél érdekében.Egyedül viszint,ha nem kezdenek vele valamit,hanyatlás lehet..Amit nagyon nem akar a népes rajongótábora.

        Kedvelés

  3. Egyértelmű volt,hogy lesz egy mini visszavágó a hétfői után..
    És igen,békapofa legyőzte Wyattet,életében először.Persze csak és kizárólag segítséggel..mi mással is bírta volna legyőzni a jövőt..ha nem így.Ahogy írtam korábban,a győzelem az győzelem..A nagy push érződik mindkét karakteren.Ezzel válnak egyenlő felekké,hogy tisztán egyik se “bírta” legyőzni a héten a másikat,csak segítséggel..
    1-1 lesz megint meccsük,erőltetik a feudot?Vagy Wyatt is végre a fő sztoriba fog beszállni?
    veszett kutyát már máshova terelték,gondolom azért,mert nem igazán nyerte el a nézők tetszését az a meccs.Wyattnek meg új ellenfél kell,vagy egy régi új?Na,de ennek semmi értelme nincs.
    Be kell őt vonni az egyik övért folyó harcba.A fő öv lenne a számára a leg ideálisabb,de az egyik kisebb öv is jó lenne neki.Hoppá.müzlivel együtt temetik az övét,szal marad a másik he he.
    Ritka tré adás volt,pedig mostanában volt 1-2 jobb fajta sd.

    Kedvelés

    • “Be kell őt vonni az egyik övért folyó harcba. A fő öv lenne a számára a legideálisabb”
      Ámen!

      Kedvelés

        • Úgy hogy verné el, ha Lesnar meg sem jelenik az adásokon?Amúgy ez tényleg igaz, mert ha valakit Taker nem tud legyőzni, annak szerintem legyőzhetetlennek kell maradnia örökre(tiszta meccseken).

          Kedvelés

          • Esélyes,hogy a közeljövőben nem fogjuk a nagy porondon látni lesnart,így veretlen bajnokként,és a streak megtörőjeként tűnt el.Az utóbbi miatt élő legendává vált..
            Ha mégis visszatér,akkor jó meccsek is lehetnek,na meg izgi sztori,ami valjuk be,régóta nincs.

            Kedvelés

          • Wyatt bármekkora nagy push-t is fog kapni a közeljövőben, Lesnar kopogtatását még ő sem érdemelné meg.

            Kedvelés

    • Wyatt-et még kevésbé tudom elképzelni a WWE arcaként mint Ambrose-t. 🙂 ha szénát nevezed müzlinek (miért pont müzli? :D), én nem vagyok benne biztos hogy az övével temetik el. K.O. powerbombja bennem felélesztette a reményt hogy idővel széna is nyugdíjba megy. eléggé kifáradt a karaktere, itt lenne az ideje hogy egy kicsit a háttérbe húzódjon és a fiatalok útját készítse elő.

      Kedvelés

      • müzli ideje rég lejárt,de mivel gyermekbarát matiné lett a wwe,a kis taknyosok vele tudnak legjobban azonosulni,s ezért van méééég mindig itt,mert ő tesz a legjobbat az üzletnek.Wyatt bajnoknak született,szal idővel valamelyik öv felé terelik,remélhetőleg a fő öv felé,mert olyan karakter,mint ami neki van..kevesen rendelkeztek és még kevesebben rendelkeznek..
        Wyatt a jövő,ezt ne felejtsd el.

        Kedvelés

        • azt látom hogy Wyatt-et erősen favorizálod, és ezt nem felejtem el. te pedig azt ne feledd hogy a te véleményed is csak egy csepp a több tízmilliós tengerben. 😉
          én már leírtam korábban tán a RAW cikk alatt hogy miért szeretem “békapofát” és miért nézek fel rá, de a Wyatt iránti rajongást egyelőre nem kifejezetten érzem. megköszönném ha kifejtenéd nekem hogy miért őt tartod a jövőnek. mitől az? a technikája miatt? ha igen, akkor mit figyeljek legközelebb hogy én is észrevegyem? mert én nem látok benne semmi kiemelkedőt, de bevallom hogy valószínűleg elég felszínesen állok hozzá – szimpátia alapján. a promóit sem szeretem, olyan mint egy pszihopata Coelho, szerintem rémes közhelyeket puffogtat bolond szélbe csomagolva. ¯\_(ツ)_/¯
          ha szerinted ő a jövő, akkor hogyan fog beleférni a pszihopata karaktere *bajnokként* ebbe a méltán gyalázott PG erába ami miatt – ahogy írtad – müzlitől sincs szabadulásunk?

          Kedvelés

          • Pedig Wyatt az új generáció legizgalmasabb pankrátora Pepper. Nem a technikája miatt, hanem mert el tudja adni a karakterét. Sok neves sztár mondta már, hogy Wyatt az utóbbi idők legnagyobb hatású pankrátora, Stinget, DDP-t, Jake The Snake Roberts-et is lenyűgözte. Személy szerint nemigen tudok róla, hogy másnak megengedik-e, hogy saját maga írja a promóit.
            Ambrose az még, akinél megfigyeltem, hogy lenyilatkozza nem szeret a bejáróban pózolni, az ő dolga a ringben van és mit ad isten, neki nem kötelező megállni és pózolni; nem szereti a szkriptelt promókat és utána bedobnak neki pár nyomokban Jon Moxley-ra emlékeztető jelenetet.
            A mai pankráció már nem olyan, mint régen. Kevés a jó karakter, túl steril, kiszámított ez az egész és ebben egy üde színfolt Wyatt, aki nyomokban hasonlít a régi pankrátorokra. A színpadiasság, misztikum most sehol sincs, mindenhol szinte hibátlan alkatú emberek rohangálnak. Hol vannak ma már Bam Bam Bigelow vagy Vader féle pankrátorok? Mondjuk kit érdekel ez ma már, amikor Reigns-nek 7,7 millió követője van a fosbúkon.
            Ezt a WWE szappanoperát élvezni kellene, de kevés kiemelkedő karakter van ebben a bizniszben, akit szeretni lehet valamiért.

            Kedvelés

          • watta bácsi elmondta a lényeget.
            Te csaj vagy,így persze,hogy azzal szimpatizálsz aki bejön neked mint pasi,ez tipikus.Nincs is ezzel semmi baj,lehet valaki cuki muki meg tehetséges is egyszerre,ahogy érzed.
            Nem olvastam miért komálod békapofát,és miért nézel fel rá.Talán azért,mert magasabb tőled?kac kac.
            Kezdem komálni amúgy őt,igaz nagyon erőltett ez a teso teso teso megmentjük egymást,mert tesok vagyunk nyálas hülyeség amit leművel most még jobban szuper kentaurral.A kötél közé lökött hapsi,visszajön lendületből című magánszáma pedig ritka szánalmas.Vannak jó mozdulatai,szívós,tehetséges,és jó meccseket tol,de ezt az őrült vagyok a küszöbre szarok viselkedése nem igazán bejövős.Ebből sokkal többet is kilehetne hozni.Neki egy heel turn kellene,mert face ként gyengének érzem és tartom.
            Viszont elismerem,ahogy írtam már róla korábban is,a régi nagyokat jutattja eszembe,az old scool vonalat.Olyanokat akik nem féltették a testi épségüket,és keményen nyomták,sérülések ide vagy oda.Szal,csiszolgatni kőőő még őt,és akár,de tényleg csak akár,még igazán kedvelni is tudnám őt.A Wyattel nyomott feudja már most legendás főleg a tlc-és meccsük.Biztos láttad,hatalmas és kihagyhatatlan.Ki nyom mostanában ilyen durva meccseket?Jaaa,hogy senki csak ők ketten?Értem.

            Wyatt a JÖVŐ így nagy betűvel.watta pamacs leírta miért.Nem is emlékszek,hogy utoljára mikor láttam olyan pankrátort aki ennyire megfogott volna engem,és aki ekkora hatással lett volna a wwe univerzumra.Nem jut eszembe senki..még ha csak az elmúlt 10 évet nézzük,akkor se.A karaktere beteg,elborult,démoni..Ő egy igazi szörnyeteg..Látszik,hogy nagy hatással voltak rá a régi nagy öregek,Kane,Undertaker..stb.Másolás,utánzás,saját karakter kialakítás,és mindez úgy,hogy egy teljesen új,egyedi,eddig nem látott rémálmot teljesít meg.És tiszteleg is egyben a nagyok előtt.Nagyon egyben van a karaktere,nem tökéletes,mert olyan nem létezik,de ő közelit hozzá.És nagy showmen,eltudja és el is adja magát.Olyan dumákat levág,hogy csak lesel,hogy most mi van?
            Amikor még családi bizniszben nyomták,elérhetetlen,megközelithetetlen volt,ült,hintázgatott és kacagott magának,majd amikor kelett,akcióba lendült.Vezér egyéniség,dominált már ez 1.perctől kezdve.Aztán ő is harcolt,nem is akárhogy.A Wyatt family meccsei nagyon jók,de a legjobbak a csicska..el vívott ádáz küzdelmeik,amiket tanítani lehetne.Ja,és a csicska…et a Wyatt family pusztította el,főleg Wyatt..és ezt az érdemet senki nem veheti el tőle.
            Az,hogy nekik miért kellett ilyen hamar feloszlani…Kár értük,de az egyéni karrierjének beindításához szükséges volt valóban.müzlivel is jó meccseket tolt,Jerichoval is,de ahogy írtam a békapofás feudja a legjobb eddig.Undertaker legyőzte,így kelett lennie.Ennél nagyobb megtiszteltetésben nem is lehetett volna része,mert neki is az egyik nagy kedvence a halott ember.Azóta nem nagyon tudnak mit kitalálni neki…de majd talán most.
            Jó mozdulatai vannak,hatalmas erő rejlik benne,elég ha megnézed,hogy felkapta és földhözvágta a 130 kilós veszett kutyát.Mintha csak tollpihécske lett volna hehe.
            Ugrik,vetődik,.Ha kell ha nem 😀 Van,hogy ringen kívül veszélyesebb mint azon belül..Beteg a pali,de jól áll neki.Hatalmas karrier áll előtte.Lehet úgy is bajnok,hogy nem lesz új wwe arc.lesnar se lett az.
            Ami a legjobb az a bevonulása és a zenéje,aminek mindig elfelejtem a nevét..
            Imádják.Hatalmas rajongótábora van.És ahogy bejön az elektromos bányászlámpájával,közben meg a közönség megőrül érte..

            És a sötét égbolton milliónyi apró csillag járja őrületes táncát a végtelenségbe menetelve.

            Kedvelés

          • köszi mindkettőtöknek a kimerítő választ. 🙂 arra jutottam hogy olyanok vagyunk – mindannyian – mintha a kedvenc sorozatunkban lenne egy-egy kedvencünk és őt tartjuk a legjobbnak. 😀 tkp ti is az attitűdje miatt csípitek Wyatt-et, akárcsak én Ambrose-t. Royalnak nem jön be a küszöbreszarok punk attitűd, én meg pont azt imádom. 😉 amúgy minden amit leírtatok Wyatt-ről nálam megáll Ambrose-ra is (vad, bevállalós, saját promók, kiemelkedő egyéniség, sok öreg arc szerint nagy jövő áll előtte, kiemelkedő, etc.), kivéve azt hogy erős. legalábbis Bray-hez képest. azt már ő is lenyilatkozta hogy nem ő a legerősebb, de pótolja mással. én meg pont azt bírom a technikájában hogy kb mérnöki aggyal használja a ringet és a fizika adta előnyöket. (asszem erre írtad Royal, hogy szánalmas amit a kötéllel csinál. 😀 ) okos pankrátorkodás, én meg szeretem az okos embereket. 🙂 a mozdulatai meg, hát, a CZW-s időkhöz képest nagyon le lett korlátozva, ennél sokkal többet tud, de ezt meg leírtam már korábban. akárcsak az attitűdje, nagyon el van baszva, túl kell játszania a ketyóst, pedig enélkül is elég badass lenne, sőt. :/
            bevallom hogy amíg Shield voltak, addig én sem csíptem őket, nagyon nem. de ki volt ez találva, meghallgattam Jon-nal egy interjút amiben erről is beszél, hogy mindvégig ez volt a terv, hogy befutnak mint TT, aztán szétválnak és hogy milyen jól működött a terv. és tényleg. 🙂 a Wyatt család felbomlása után viszont igazából csak Bray lett kiemelkedő bármilyen szinten. a sister abigail-je különben kifejezetten tetszik, jó mozdulat! olyan közben tényleg, mint egy mocsári aligátor aki éppen elejti az őzikét. és a bevonulása is hatásos, ez tagadhatatlan. elég jól kitalálta. kicsit agyfaszt kaptam amikor live eventen a bevonulója alatt vettem észre hogy valamikor leszedtem a telefonomról a flashlight-ot, pedig a hangulat miatt én is lettem volna egy csillag/szentjánosbogár. 🙂 viszont a dumák amiket levág, hát, én meg erre írtam azt hogy pszihopata Coelho, nekem baromira közhelyes. igaz azon nem lepődnék meg, ha az univerzum sacc 70%-a azt se értené, éppen miről beszél – ezzel leplezi az ordas közhelyeket. azt viszont elismerem hogy még így is kiemelkedő és egyedi. 🙂
            és nem Royal, *annyira* azért nem vagyok felszínes hogy csak a külseje miatt kedveljek egy pankrátort. 😀 ha így lenne akkor a… hogy is hívod Reignst … tsz paraszt lenne a favorit. 😀 különben is, tudod te hogy miért nézek fel Jon-ra, mert ugyanabban a kommentben írtam hogy csaj vagyok, amiben ezt kifejtettem. :> de sebaj, értem én a viccet, különben is az internetnek egy olyan bugyrából érkeztem ide, ahol a duplacsavaros metatrollkodás a közös beszélt nyelv, szóval asszem’ elleszünk. 😀

            Kedvelés

          • Jól elleszünk:D
            regins kentaur volt,majd lett szuper kentaur.tsz paraszt az pedig rusev.
            békapofának heelnek kell lennie,hogy érdekesebb legyen,mert így elvan nyomva.

            Kedvelés

          • jahogy Rusev a tsz paraszt, így már stimmel! apránként csak megszokom a csúfneveiteket. 😀 Pinky gondolom Ziggler, hófehérke meg Sheamus. müzli, kentaur és békapofa már megvan. Rollinst minek becézitek?

            hát, ahogy most elnéztem a tegnapi RAW-t, egy ideig a heel turn várat magára. ez a letartóztatós-rendőrös sztori messziről bűzlik hogy Lockdown promó, amíg a filmet pushingolják addig Jon tuti hogy marad face/tweener. igaz, szerintem ő tipikusan tweener, egyáltalán nem kellene sem face sem heel szerepbe beletuszkolni. kb akármit csinálhat, a közönség élteti. (lásd CM Punk) nehéz lenne így hiteles heelnek lenni. 🙂 elég jól felosztották különben a pajzsot, Rollins ideális heel, Reigns ideális face (lesz, ő egyelőre a legvérszegényebb karakter hármójuk közül) és ott van középen a “kívülálló” attitűddel Ambrose mint ideális tweener. igaz a Shieldben eléggé heel volt, tkp meg tudná oldani. na de kinek menne neki?
            szuperkentaurnak? egy ilyen storyline megírása eléggé megizzasztaná a bookereket, miután – ahogy Kane mondta – megérdemlik a “bromance of the year” díjat. 😀 (igaz, ha ezt meg tudnák írni, megrázó és izgalmas feud lenne.)
            müzlinek? manapság bárki megy neki müzlinek, abból közönségkedvenc lesz, dang. Zigglernek? mindenki imádná mindkettőjüket. Bryan ellen lehetne jó heel, de őt meg el is felejthetjük. :/

            Kedvelés

  4. Azért eléggé vicces, hogy a Magyarországi rendezvényen 1000 biztonsági őr vette körben Roman Reigns mikor bevonult, más rendezvényeken meg szinte 1-2 ember vigyáz rá vagy egy sem. Pl. a fenti videóban látható, hogy 0 ember vigyázott rá és mégis lejutott a küzdőtérig.

    Kedvelés

    • Azon énis csodálkoztam, de aztán rájöttem h miért: mivel mo-n először voltak, ezért nem tudták h hogyan fognak a rajongók reagálni a szupersztárokra és a biztonság kedvéért jóval több security-s embert alkalmaznak. Amerikába már nem kell ennyi, mert ott már nem újdonság ez a sport.

      Kedvelés

      • Naja, mert HCW rendezvényeken is csak úgy beugrálgatnak az emberek a bevonuláskor, gondolták ők, vagy eszükbe se jutott, hogy itt nem ők az elsők…

        Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s