WWE SmackDown 2015. július 16. – Eredmények és videók

sd150716

A SmackDown 2015. július 16-án Alabama államból, Birmingham városából jelentkezik, ahol legelőször az adás megszokott kommentátorai köszöntenek minket. Ez az adás lesz az utolsó show a Battleground előtt, szóval egy olyan műsorra számíthatunk, amiben tovább fog fokozódni a hangulat, valamint még jobban kiélesednek az ellentétek a Szupersztárok között.

A ringbe először nem más érkezik, mint Roman Reigns, akit ezúttal is hatalmas szeretettel fogadott a rajongótábor. A bevonulása alatt megtekintettük, hogy mi is történt az előző RAW-n, amikor Bray Wyatt-nek Dean Ambrose ellen lett volna csatája, ám Roman Reigns váratlan támadása miatt a “New Face of Fear” nem volt képes szorítóba szállni…Reigns a kötelek között mikrofont ragad és elmondja, hogy az egész konfliktus közötte és Bray között akkor kezdődött, amikor elvette Wyatt Roman-től az esélyt arra, hogy megszerezze a Money In The Bank táskát. Akkor bizonyára Wyatt azt gondolta, hogy jó ötlet és megfontolt lépés kikezdeni Reigns-el, ám nem volt sikeres a horrorisztikus előadása, valamint az elmejátéka, amivel próbálta összezavarni leendő ellenfelét. Roman-t nem tudta kizökkenteni egy pillanat erejéig sem a játékból és képtelen volt megtörni a koncentrációját.
Ezeket a mondatokat követően Roman bejelenti, hogy a mostani SmackDown főeseményén ringbe fog szállni Dean Ambrose csapattársaként Big Show és Sheamus ellen, ahol egy kemény harcra van kilátás…Ekkor azonban elsötétül az egész aréna és megjelenik a kivetítőn Bray. Wyatt gúnyosan tapsol, majd kijelenti, hogy nagyon jól volt ez a beszéd és a RAW-n intézett támadás Reigns részéről. Azonban az az egyetlen egy probléma van vele, hogy kiszámítható volt. Bray tisztában volt azzal, hogy meg fog jelenni Roman, érezte a jelenlétét. Emiatt a kiszámíthatóság miatt pedig a Battleground-on lesújt majd Bray ellenfelére és a földbe tiporja. Roman ekkor visszakérdezett, hogy csak beszélni tud arról, hogy mit akar, vagy képes is lenne megtenni? Szóval ne az egész adás alatt egy tévé kamera mögött állva mondja a hegyi beszédet, hanem sétáljon ki a ringbe és mutassa meg, hogy mire is képes most azonnal!
Ezt követően tovább folytatták a társalgást, aminek a végén nem került sor ütésváltásra, ám számíthatunk egy ilyen komoly hangvételű szócsata után arra, hogy Wyatt megjelenik majd a mostani főeseményen.

Lucha Dragons vs The New Day

A Prime Time Players csapata a kommentátorok mellől figyelték az összecsapást, amiben végül egy Tag Finisher-t követően a New Day csapata tudta megszerezni a győzelmet.

A küzdelmet követően a Backstage-ben Roman és Dean Ambrose találkoztak, akik beszéltek egy keveset a főeseményről, amin Ők is főszereplők lesznek Big Show és Sheamus duója ellen. Azonban kérdéses, hogy mennyire tud koncentrálni majd erre a Tag Team csatára Reigns, aki ezúttal is Bray-el volt elfoglalva.

Jack Swagger vs King Barrett

Az összecsapás nem sikeredett túlságosan hosszúra, hiszen Barrett hamar végzett ellenfelével, miután bevitte a Bull Hammer-t és lekopogtatta. Azonban ennyivel még nem ért véget semmi, hiszen megjelent R-Truth, aki ismét viccet csinált Barrett-ből, amikor megjelent királynak öltözve. Azonban King elmondta neki, hogy mit is szimbolizál a korona, amit Ő visel, valamint, hogy mekkora értéke is van egy King Of The Ring győzelemnek.

Láthattuk ezt követően az előző RAW főeseményét, ahol egy szerőzédst írt alá a Battleground-ra Seth Rollins és Brock Lesnar. A Bajnok érkezett először, majd jött Heyman és Brock Lesnar is. Lesnar leül, Seth óvatosan foglalja el a helyét vele szemben. Heyman azt mondja Sethnek, nem kell, hogy ránézzen, figyelje csak Lesnart, majd bevallja, hogy mióta Rollins elárulta a testvéreit a Shieldben, azóta várja, hogy valaki végre a keze közé kapja. Mióta Seth eladta a lelkét és saját magát, hogy a WWE jövője lehessen, ők (kimutat a közönsége) akarják látni, hogy valaki a keze közé kapja a Bajnokot! És mióta Seth megszegte a 11. szabályt, mióta beváltotta a MITB táskáját, mióta ellopta az övet Brocktól, azóta Lesnar is azt akarja, hogy rátehesse a kezét Rollinsra! Most vasárnap este, minden ember, aki nézni fogja a Battlegroundot azért fizet, hogy lássák, ahogy Seth seggét szétrúgják! És Paul Heyman esküszik a megtorlás istenére, Brock Lesnarra, hogy minden egyes ember, aki 9,99 dollárt fizet meg is fogja kapni ezt a pénzéért! Seth megvert, fájó, agyoncsapott, agyonsuplexelt,F5-ölt, trónfosztott lesz! Vasárnap Seth Suplex Citybe megy! Egy fenevad fogja odavonszolni, a WWE igazi jövője, Brock Lesnar! Brock mosolyog, míg Seth mintha duzzogna kicsit, majd mindketten aláírják a szerződést.
Seth felállna, de Heyman rákiabál és felszólítja, hogy tegye a kezeit az asztalra! Seth azonnal paranoiával vádolja meg az ügyvédet, azt mondja nem készül semmire. Brock viszont borítja az asztalt. Seth a kötélig csúszik a székkel és döbbenten látja, ahogy a fejreállított asztal alól Lesnar elővesz egy fejszenyelet. Tanácstalanul néz Kane-re, ő azonban rezzenéstelenül áll. Méregetik egymást, a közönség pedig kiabálni kezd: Suplex City! Brock helyrerakja a bútorokat, majd mintha mi sem történt volna, visszaül és az asztalra teszi a nyelet. Seth még tanácstalanabb, de lassan beleereszkedik ő is a székbe, kicsit közelebb gurul az asztalhoz, épp annyira csak, hogy el tudja kapni az odarakott fadarabot. Arcán kaján vigyor terül szét, hisz úgy érzi, már nem fegyvertelen. Emelné a nyelet, Lesnar azonban felkapja az asztalt és teljes testsúlyával együtt nekirohan. Seth elterül, Brock Kane-t kezdi osztani a sarokban. Jön ugyan Rollins is, de azonnal kap egy suplexet! Brock kilöki Kane-t a ringből, mire ő elkapja a Bestia lábait és maga után húzza. Rollins ugrik a kötélről és leterítené Lesnart, a másik oldalról Kane is támad. Ketten a földre küldik, megrugdalják. Seth megragadja a fejszenyelet és azzal is lesújt. Úgy tűnik, Lesnar ismét alul marad velük szemben és Kane az acéllépcső egyik elemével is telibe találja. Úgy vélik eleget kapott, a kegyelemdöfés jönne, Pedigree a lépcsőre. Brock azonban derékon kapja a Bajnokot és nekivágja a barikádnak! Fordul a másik irányba és Kane kap egy F5-ot a padlóra! Rollins maga marad és szokásához híven futni kezd. A nézőtérre ugrik, menekül. Brock nem éri el, így visszatér Kane-hez. Egyik lábát a lépcsőre teszi, majd a másik lépcsőelemmel rácsap. Kane ordít fájdalmában. Lesnar belép a ringbe, felemeli a bajnoki övet, amit Seth a menekülésben otthagyott. Magasra emeli, majd elhagyja az arénát.

Rusev vs Cesaro

A küzdelem jól alakult, amiben végül a győzelmet Cesaro tudta megszerezni, miután értékesítette az European Uppercut-ot és a Neutralinzer-t.

Neville vs Stardust

Nagyon fordulatos csata volt, amiben Neville ismét pörgősen és látványosan harcolt. Végül képes volt egy Highflyer fordítást követően kopogtatni ellenfelét.

Roman Reigns és Dean Ambrose vs Sheamus és Big Show

Egy jó főeseményt tekinthettünk meg, amiben végül a győzelmet diszkvalifikációval a Face csapat szerezte meg.

Ezzel zárult a SmackDown, ami az utolsó adás volt a Battleground előtt. Egy pörgős jó PPV-re számíthatunk, ahol több érdekfeszítő csatát is megtekinthetünk majd.

Reklámok

WWE SmackDown 2015. július 16. – Eredmények és videók” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szeretnék itt elnézést kérni mindenkitől.Igazából xsak 5 éve nézek wwe-t,utálom Wyatt-etet és a kedvenc pankrátorom Rollins.

    Kedvelés

        • Amúgy amit egyszer említettél azt hiszem hogy legyen valamilyen olyan szavazás hogy ki kinek a kedvenc top 3 pankrátora vagy dívája idézlek: ” hogy tudjuk ki kit kedvel” az mikor lesz megoldva ? 🙂 (adminok?)

          Kedvelés

          • Kb 2 hónapja írtam igen,és az admin írta jó ötlet,majd valamikor megoldják.
            Minél előbb annál jobb.

            Kedvelés

        • Igen, ki is töröltem. A komnentelő rendszeresen ír a saját neve alatt is, a következő alkalommal, amikor más nickjét használja, fel fogom fedni a kilétét. Köszönöm, hogy jelezted, nem vettem volna észre.

          Kedvelés

          • Máskor is.Nem lehet valahogy megoldani,hogy ilyen ne forduljon többet elő se velem se másokkal?A dedo korszak már véget ért,csak 1-2 szaladgál még erre.

            Kedvelés

          • Azt meg tudjuk oldani, hogy ha valaki mas nevében írogat, spamlistára tesszük. Ilyenkor ugye hiába kommentel, nem fogja más látni, csak az adminok. Ha észrevesztek hasonlót, légyszi jelezzétek. Köszönjük.

            Kedvelés

  2. Másolok

    A 15 legtöbbet meccselt szupersztár a WWE-ben

    Az eredmények a Live Eventekkel (house show-kal) együtt értendőek.
    Dean Ambrose (120 mérkőzés_84 győzelem)
    Roman Reigns (118 mérkőzés_103 győzelem)
    Seth Rollins (117 mérkőzés_27 győzelem)
    Cesaro (107 mérkőzés_61 győzelem)
    Luke Harper (103 mérkőzés_23 győzelem)
    Kane (99 mérkőzés_12 győzelem)
    Ryback (99 mérkőzés_84 győzelem)
    Dolph Ziggler (95 mérkőzés_61 győzelem)
    Big E (93 mérkőzés_47 győzelem)
    John Cena (93 mérkőzés_86 győzelem)
    Kofi Kinsgton (93 mérkőzés_42 győzelem)
    Sin Cara (92 mérkőzés_74 győzelem)
    Adam Rose (90 mérkőzés_7 győzelem)
    Tyson Kidd (89 mérkőzés_39 győzelem)
    Bray Wyatt (88 mérkőzés_17 győzelem)

    ???
    Én se értem.Ha a csicska ….esek vezetnek,akkor nem régóta számolhatják,de vannak ott régebbiek is,na,de akkor se tiszta itt valami.Kane 99 meccs?Hány év alatt?pfff

    Kedvelés

    • Gondolom a mi oldalunkról szedted, így szeretnénk egy kis kiegészítést nyújtani: ez a 2015-ös meccslista, amely House Showkal értendő. (magyarul lényegében ott a heelek mindig kikapnak), a TV-s adások általában 40 mérkőzés körül vannak, a legtöbb Cesaroé, aki 49-et harcolt eddig össze. Remélem, sikerült pár dolgot tisztáznom és nagyon örülök, hogy a nagy ROYAL is másolt egyet az oldalunkról. Remélem sok ilyen lesz még.

      Kedvelés

    • Szerintem ez a tavalyi vagy extrémebb esetben az eddigi évbeli mérce. Ex-Shieldesek minden héten legalább két adáson meccselnek. Az meg nettó nevetséges, hogy egy hatéves meg tudná ez alapján állapítani, hogy ki a face és a heel és azon belül is ki mekkora kaliber. Komolyan kíváncsi vagyok -igazából nem, csak felidegelném magam rajta-, hogy kik voltak azok a szerencsések, akiknek megadták 7 alkalommal a nyereséget Cena ellen. Na meg, hogy abból hány lehetett dq. House Showkat meg nem értem miért számolják, ott egy koreográfiát tolnak le egész évben, halál értelmetlen belevenni -egynél többször-.

      Kedvelés

      • Wyatt 88 meccsből csak 17 x nyert?Ezt nem hiszem el.harperke se meccselt egymaga 103 at…ha még a Wyatt familys korszak is beletartozna akkor se,de igy..itt valami nem stimmel.
        2015 ös adat meg nem lehet.Látszik ki a 2 baby face szuperhős..magukat verték meg,mert őket senki se győzi le.
        Kane átlaga meg….vicc kategória

        Kedvelés

        • Bray Wyatt mérkőzései:
          Roman Reigns defeats Bray Wyatt
          WWE Live SummerSlam Heatwave Tour @ Prudential Center in Newark, New Jersey, USA
          House Show
          2 12.07.2015 Roman Reigns defeats Bray Wyatt (15:18)
          WWE Live SummerSlam Heatwave Tour @ Knoxville Civic Coliseum in Knoxville, Tennessee, USA
          House Show
          3 11.07.2015 Roman Reigns defeats Bray Wyatt
          WWE Live SummerSlam Heatwave Tour @ Bridgestone Arena in Nashville, Tennessee, USA
          House Show
          4 10.07.2015 Roman Reigns defeats Bray Wyatt
          WWE Live SummerSlam Heatwave Tour @ Wells Fargo Center in Philadelphia, Pennsylvania, USA
          House Show
          5 05.07.2015 Roman Reigns defeats Bray Wyatt
          WWE Live SummerSlam Heatwave Tour @ BMO Harris Bank Center in Rockford, Illinois, USA
          House Show
          6 04.07.2015 Roman Reigns defeats Bray Wyatt
          WWE Live SummerSlam Heatwave Tour @ MTS Centre in Winnipeg, Manitoba, Canada
          House Show
          7 30.06.2015 Bray Wyatt defeats Dean Ambrose
          WWE Thursday Night SmackDown #828 @ GIANT Center in Hershey, Pennsylvania, USA
          TV-Show
          8 28.06.2015 Roman Reigns defeats Bray Wyatt
          WWE Live SummerSlam Heatwave Tour @ Berglund Center Coliseum in Roanoke, Virginia, USA
          House Show
          9 27.06.2015 Bray Wyatt vs. Roman Reigns – Double Count Out
          WWE Live @ TD Garden in Boston, Massachusetts, USA
          House Show
          10 21.06.2015 Intercontinental Title: Ryback (c) defeats Bray Wyatt
          WWE Live SummerSlam Heatwave Tour @ Allen County War Memorial Coliseum in Fort Wayne, Indiana, USA
          House Show
          11 20.06.2015 Ryback defeats Bray Wyatt
          WWE Live SummerSlam Heatwave Tour @ Thomas & Mack Center in Las Vegas, Nevada, USA
          House Show
          12 15.06.2015 Dark: Dean Ambrose, Randy Orton, Roman Reigns & Ryback defeat Bray Wyatt, Seth Rollins, Sheamus & The Big Show
          WWE Monday Night RAW #1151 @ Quicken Loans Arena in Cleveland, Ohio, USA
          Dark Match
          13 13.06.2015 Intercontinental Title: Ryback (c) defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Hulman Center in Terre Haute, Indiana, USA
          House Show
          14 12.06.2015 Intercontinental Title: Ryback (c) defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Prairie Capital Convention Center in Springfield, Illinois, USA
          House Show
          15 09.06.2015 Dark: Dean Ambrose defeats Bray Wyatt
          WWE Thursday Night SmackDown #825 @ Cajundome in Lafayette, Louisiana, USA
          Dark Match
          16 08.06.2015 Dark: John Cena defeats Bray Wyatt
          WWE Monday Night RAW #1150 @ Smoothie King Center in New Orleans, Louisiana, USA
          Dark Match
          17 07.06.2015 Intercontinental Title: Ryback (c) defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Lake Charles Civic Center in Lake Charles, Louisiana, USA
          House Show
          18 06.06.2015 Intercontinental Title: Ryback (c) defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Baton Rouge River Center in Baton Rouge, Louisiana, USA
          House Show
          19 05.06.2015 Intercontinental Title: Ryback (c) defeats Bray Wyatt (12:00)
          WWE Live @ Mississippi St. Fair Coliseum in Jackson, Mississippi, USA
          House Show
          20 01.06.2015 Roman Reigns defeats Bray Wyatt (12:12)
          WWE Monday Night RAW #1149 @ AT&T Center in San Antonio, Texas, USA
          TV-Show
          21 30.05.2015 Ryback defeats Bray Wyatt (11:18)
          WWE Live @ Laredo Energy Arena in Laredo, Texas, USA
          House Show
          22 25.05.2015 Dark: Randy Orton defeats Bray Wyatt
          WWE Monday Night RAW #1148 @ Nassau Veterans Memorial Coliseum in Uniondale, New York, USA
          Dark Match
          23 24.05.2015 Ryback defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Floyd L. Maines Veterans Memorial Arena in Binghamton, New York, USA
          House Show
          24 23.05.2015 Ryback defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Utica Memorial Auditorium in Utica, New York, USA
          House Show
          25 19.05.2015 Dean Ambrose defeats Bray Wyatt (13:27)
          WWE Thursday Night SmackDown #822 @ Norfolk Scope Arena in Norfolk, Virginia, USA
          TV-Show
          26 18.05.2015 Bray Wyatt defeats Dean Ambrose (13:27)
          WWE Monday Night RAW #1147 @ Richmond Coliseum in Richmond, Virginia, USA
          TV-Show
          27 17.05.2015 Bray Wyatt defeats Ryback (10:54)
          WWE Payback 2015 @ Royal Farms Arena in Baltimore, Maryland, USA
          Pay Per View
          28 16.05.2015 Ryback defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Bob Carpenter Center in Newark, Delaware, USA
          House Show
          29 10.05.2015 Ryback defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ WesBanco Arena in Wheeling, West Virginia, USA
          House Show
          30 09.05.2015 Ryback defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Charleston Civic Center in Charleston, West Virginia, USA
          House Show
          31 18.04.2015 Bray Wyatt defeats Jimmy Uso
          WWE Live @ Arena Nürnberger Versicherung in Nürnberg, Bayern, Deutschland
          House Show
          32 17.04.2015 Bray Wyatt defeats Erick Rowan
          WWE Live @ Westfalenhalle in Dortmund, Nordrhein-Westfalen, Deutschland
          House Show
          33 16.04.2015 Bray Wyatt defeats Erick Rowan
          WWE Live @ László Papp Budapest Sports Arena in Budapest, Ungarn
          House Show
          34 15.04.2015 Bray Wyatt defeats Erick Rowan
          WWE Live @ Torwar in Warschau, Polen
          House Show
          35 14.04.2015 Bray Wyatt defeats R-Truth (1:37)
          WWE Thursday Night SmackDown #817 @ The O2 in London, England, UK
          TV-Show
          36 12.04.2015 Daniel Bryan, Dolph Ziggler & Erick Rowan defeat Bad News Barrett, Bray Wyatt & Sheamus
          WWE Live @ Phones 4u Arena in Manchester, England, UK
          House Show
          37 12.04.2015 Daniel Bryan, Dolph Ziggler & Erick Rowan defeat Bad News Barrett, Bray Wyatt & Sheamus
          WWE Live @ First Direct Arena in Leeds, West Yorkshire, England, UK
          House Show
          38 11.04.2015 Daniel Bryan, Dolph Ziggler & Erick Rowan defeat Bad News Barrett, Bray Wyatt & Sheamus
          WWE Live @ Nottingham Capital FM Arena in Nottingham, Nottinghamshire, England, UK
          House Show
          39 10.04.2015 Daniel Bryan, Dolph Ziggler & Erick Rowan defeat Bad News Barrett, Bray Wyatt & Sheamus
          WWE Live @ Odyssey Arena in Belfast, Northern Ireland, UK
          House Show
          40 09.04.2015 Daniel Bryan, Dolph Ziggler & Erick Rowan defeat Bad News Barrett, Bray Wyatt & Sheamus
          WWE Live @ 3Arena in Dublin, Ireland
          House Show
          41 07.04.2015 Bray Wyatt defeats Erick Rowan (8:29)
          WWE Thursday Night SmackDown #816 @ American Airlines Center in Dallas, Texas, USA
          TV-Show
          42 31.03.2015 Dark: John Cena & Roman Reigns defeat Bray Wyatt & Seth Rollins
          WWE Thursday Night SmackDown #815 @ Save Mart Center in Fresno, California, USA
          Dark Match
          43 29.03.2015 The Undertaker defeats Bray Wyatt (15:13)
          WWE WrestleMania 31 @ Levi’s Stadium in Santa Clara, California, USA
          Pay Per View
          44 23.03.2015 Daniel Bryan, John Cena, Mark Henry & Roman Reigns defeat Bray Wyatt & The Authority (Kane, Seth Rollins & The Big Show) (19:30)
          WWE Thursday Night SmackDown #814 @ Staples Center in Los Angeles, California, USA
          TV-Show
          45 22.03.2015 Roman Reigns defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Citizens Business Bank Arena in Ontario, California, USA
          House Show
          46 21.03.2015 Roman Reigns defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Honda Center in Anaheim, California, USA
          House Show
          47 15.03.2015 John Cena & Randy Orton defeat Bray Wyatt & Seth Rollins
          WWE Live @ Target Center in Minneapolis, Minnesota, USA
          House Show
          48 14.03.2015 John Cena & Randy Orton defeat Bray Wyatt & Seth Rollins
          WWE Live @ BMO Harris Bradley Center in Milwaukee, Wisconsin, USA
          House Show
          49 10.03.2015 Dark: Bray Wyatt defeats Zack Ryder
          WWE Main Event #128 @ Joe Louis Arena in Detroit, Michigan, USA
          Dark Match
          50 09.03.2015 Dark: John Cena defeats Bray Wyatt
          WWE Monday Night RAW #1137 @ CONSOL Energy Center in Pittsburgh, Pennsylvania, USA
          Dark Match
          51 08.03.2015 Randy Orton defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ PPL Center in Allentown, Pennsylvania, USA
          House Show
          52 07.03.2015 Randy Orton defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Barclays Center in Brooklyn, New York, USA
          House Show
          53 03.03.2015 Dark: Daniel Bryan, Dean Ambrose & Roman Reigns defeat Bray Wyatt & The Authority (Seth Rollins & The Big Show)
          WWE Thursday Night SmackDown #811 @ Verizon Center in Washington, District Of Columbia, USA
          Dark Match
          54 02.03.2015 Dark: Dean Ambrose, Dolph Ziggler, John Cena & Roman Reigns defeat Bray Wyatt & The Authority (Kane, Seth Rollins & The Big Show)
          WWE Monday Night RAW #1136 @ Prudential Center in Newark, New Jersey, USA
          Dark Match
          55 01.03.2015 Randy Orton defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ First Niagara Center in Buffalo, New York, USA
          House Show
          56 28.02.2015 Randy Orton defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Ricoh Coliseum in Toronto, Ontario, Canada
          House Show
          57 27.02.2015 Randy Orton defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Madison Square Garden in New York City, New York, USA
          House Show
          58 24.02.2015 Dark: Roman Reigns defeats Bray Wyatt
          WWE Thursday Night SmackDown #810 @ Philips Arena in Atlanta, Georgia, USA
          Dark Match
          59 23.02.2015 Dark: Daniel Bryan, Dean Ambrose, John Cena & Roman Reigns defeat Bray Wyatt & The Authority (Kane, Seth Rollins & The Big Show)
          WWE Monday Night RAW #1135 @ Bridgestone Arena in Nashville, Tennessee, USA
          Dark Match
          60 16.02.2015 Dark: John Cena defeats Bray Wyatt
          WWE Monday Night RAW #1134 @ Amway Center in Orlando, Florida, USA
          Dark Match
          61 15.02.2015 Daniel Bryan & Randy Orton defeat Bray Wyatt & Kane
          WWE Live @ Germain Arena in Fort Myers, Florida, USA
          House Show
          62 14.02.2015 Daniel Bryan & Randy Orton defeat Bray Wyatt & Kane
          WWE Live @ Tampa Bay Times Forum in Tampa, Florida, USA
          House Show
          63 10.02.2015 Bray Wyatt defeats R-Truth (5:02)
          WWE Thursday Night SmackDown #808 @ Nutter Center in Dayton, Ohio, USA
          TV-Show
          64 09.02.2015 Bray Wyatt defeats Dolph Ziggler (11:34)
          WWE Monday Night RAW #1133 @ Schottenstein Center in Columbus, Ohio, USA
          TV-Show
          65 08.02.2015 Dean Ambrose defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Canton Civic Center in Canton, Ohio, USA
          House Show
          66 07.02.2015 Dean Ambrose defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Jacksonville Veterans Memorial Arena in Jacksonville, Florida, USA
          House Show
          67 06.02.2015 Dean Ambrose defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ North Charleston Coliseum in North Charleston, South Carolina, USA
          House Show
          68 03.02.2015 Dark: Dean Ambrose defeats Bray Wyatt by DQ
          WWE Thursday Night SmackDown #807 @ World Arena in Colorado Springs, Colorado, USA
          Dark Match
          69 02.02.2015 Bray Wyatt defeats Dolph Ziggler (14:49)
          WWE Monday Night RAW #1132 @ Pepsi Center in Denver, Colorado, USA
          TV-Show
          70 01.02.2015 Daniel Bryan defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Budweiser Events Center in Loveland, Colorado, USA
          House Show
          71 31.01.2015 Best Two Out Of Three Falls: Daniel Bryan defeats Bray Wyatt [2:1]
          WWE Live @ Tingley Coliseum in Albuquerque, New Mexico, USA
          House Show
          72 30.01.2015 Best Two Out Of Three Falls: Daniel Bryan defeats Bray Wyatt [2:1]
          WWE Live @ Pan American Center in Las Cruces, New Mexico, USA
          House Show
          73 29.01.2015 Dark: Dean Ambrose & John Cena defeat Bray Wyatt & Seth Rollins
          WWE Thursday Night SmackDown #806 @ XL Center in Hartford, Connecticut, USA
          Dark Match
          74 25.01.2015 Royal Rumble: Roman Reigns defeats Adam Rose and Bad News Barrett and Big E and Bray Wyatt and Bubba Ray Dudley and Cesaro and Curtis Axel and Damien Mizdow and Daniel Bryan and Dean Ambrose and Diamond Dallas Page and Dolph Ziggler and Fandango and Goldust and Jack Swagger and Kane and Kofi Kingston and Luke Harper and R-Truth and Rusev and Ryback and Sin Cara and Stardust and The Big Show and The Boogeyman and The Miz and Titus O’Neil and Tyson Kidd and Zack Ryder (59:43)
          WWE Royal Rumble 2015 @ Wells Fargo Center in Philadelphia, Pennsylvania, USA
          Pay Per View
          75 24.01.2015 Dean Ambrose & Roman Reigns defeat Bray Wyatt & The Big Show
          WWE Live @ Izod Center in East Rutherford, New Jersey, USA
          House Show
          76 23.01.2015 Dean Ambrose defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Sun National Bank Centre in Trenton, New Jersey, USA
          House Show
          77 20.01.2015 Bray Wyatt defeats Jack Swagger
          WWE Main Event #121 @ Frank Erwin Center in Austin, Texas, USA
          TV-Show
          78 20.01.2015 Dark: Daniel Bryan, Dean Ambrose & Roman Reigns defeat Bray Wyatt, Kane & Seth Rollins
          WWE Thursday Night SmackDown #805 @ Frank Erwin Center in Austin, Texas, USA
          Dark Match
          79 19.01.2015 Bray Wyatt defeats Daniel Bryan (16:13)
          WWE Monday Night RAW #1130 @ American Airlines Center in Dallas, Texas, USA
          TV-Show
          80 18.01.2015 Street Fight: Dean Ambrose defeats Bray Wyatt (14:08)
          WWE Live @ Toyota Center in Houston, Texas, USA
          House Show
          81 17.01.2015 Street Fight: Dean Ambrose defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Mandalay Bay Events Center in Las Vegas, Nevada, USA
          House Show
          82 16.01.2015 Street Fight: Dean Ambrose defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Scottrade Center in St. Louis, Missouri, USA
          House Show
          83 11.01.2015 Best Two Out Of Three Falls: Dean Ambrose defeats Bray Wyatt [2:1]
          WWE Live @ Mobile Civic Center Arena in Mobile, Alabama, USA
          House Show
          84 10.01.2015 Best Two Out Of Three Falls: Dean Ambrose defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ Garrett Coliseum in Montgomery, Alabama, USA
          House Show
          85 09.01.2015 Best Two Out Of Three Falls: Dean Ambrose defeats Bray Wyatt [2:1]
          WWE Live @ McKenzie Arena in Chattanooga, Tennessee, USA
          House Show
          86 05.01.2015 Ambulance: Bray Wyatt defeats Dean Ambrose (19:34)
          WWE Monday Night RAW #1128 @ American Bank Center in Corpus Christi, Texas, USA
          TV-Show
          87 04.01.2015 Dean Ambrose defeats Bray Wyatt
          WWE Live @ State Farm Arena in Hidalgo, Texas, USA
          House Show
          88 04.01.2015 Dean Ambrose defeats Bray Watt
          WWE Live @ State Farm Arena in Hidalgo, Texas USA
          House Show

          Remélem most már mindenki hisz ennek az adatnak.

          Kedvelés

          • Mindig jólesik ha elismerik emberi nagyságomat muahahahaha
            Részletes kis élménybeszámoló volt ez.Szóval szinte minden “shown” kívüli meccsét elvsztette..remek sőt csodálatos

            Kedvelés

  3. vasárnap brock fog nyerni mert mindenki arra számít hogy a vezetőség közbe fog avatkozni a meccs után visszatér a nagy vörös szörny és elveri sethet

    Kedvelés

    • Vártuk már a videódat, Mester! Micsoda elemzés lett ez kéremszépen, lenyűgöző a szakértelmed, az előadóképességedről nem is beszélve! Kíváncsian várom, hogy mivel rukkolsz elő legközelebb, hihetetlenül jó videókat csinálsz! Kérlek sose hagyd abba a munkásságod!
      Üdvözlettel: a legeslegnagyobb rajongód!!!!!!!!!!!!!!

      Kedvelés

  4. Istenem szegény Wade.
    Mikor bekerült a wwe-be mindenki azt hitte hogy ő a jövő köztük én is,és mit tettek vele.
    Neki már minimum akkora névnek kellene lennie mint Sheamus erre még világbajnoki címet sem nyert.
    Az elején túl sok lehetőséget kapott és egyszer sem távozott a címmel sem a raw-on,sem az sd-n.
    Nem jutott tovább az ic-nél pedig hatalmas sztár lehetett volna.
    Mikor megnyerte a tornát azt hittem kezdenek vele valamit,de úgy fest tévedtem.
    Tavaly simán kiütötte Sheamus,Zigglert,RVD-t,pár éve Ortont is simán lenyomta most meg kikap Truth-tól.
    Grat wwe sikeresen tönkretettétek egy ember karrierjét már megint.

    Kedvelés

  5. Wyatt ismét ellopta a showt na,persze nem big showt muahahahah
    Annyira tudtam,hogy kentaur kiszabadul a ebigélből,amúgy is sokáig húzta a vadember.Aztán superman ütés lol,meg lopott gyenguska faltörő.Itt megjegyzem,remélem Goldberg visszatér,és megmutatja kentaurnak milyen is az igazi faltörő.
    Már csak az a kérdés,hogy ki hozza a feud 1.meccsét?Szerintem Wyatt,mivel ő a jövő haha.
    Azt értem,hogy veszett kutya lerobbant,nem lesz címvédés,és már a hegyomlást se tudják sehova se betenni,de nem igaz,hogy nincs jelenleg olyna ráérő heel,akit be ne tudtak volna tenni hófehérke mellé..csak és kizárólag megint a hegyomlást,aki ismét beégette magát..
    Ez a teso teso teso vonal hányinger,én már nagyon unom,és hol van még a vége..
    hófehérkét ezzel a nyamvadt menekülős gyáva töltelék heel karakterrel nem tudom miként bírják beilleszteni a sztoriba.Nem azért kapta meg a táskát,mert megérdemelte volna,hanem mert,már tavaly neki igérték,csak közbe jött ez meg az.
    júdás is menekülö gyáva heel,de felépítettek neki egy karaktert,amit személy szerint rühellek,de nevetni jó rajta.Na,de hipócskának..nem tudom mit bírnak kihozni belőle,főleg ha hamar beváltja a táskát.Anno jó karaktere volt,faceként,heelként is,de ez…kritikán aluli.

    Jött a kát maszkos törpe és kikapott ettől a 3 ratyitól..mi értelme van ennek is?Az egyik legjobb tt csapat és ezt csinálják velük.A 2 vadember csapata úgy látszik végleg elbukott,még mielőtt elkezdhették volna..a csámpás uralkodónak nem szimpik a doom ivadékok,szopóág,12 vagy mennyi vereség egyhuzamban…süllyesztő,és most úgy látszik,ezek is jó úton haladnak..mert ugye jobb a tehetségeseket elnyomni,jobbert,boxzsákot csinálni belőlük..és futtatni a 3 iidótát,a ppp majmokat,primikót meg tropicót,van még valaki?Szánalmas ami itt folyik.
    triple h-t sose bírtam,de mint pankrátort elismerem jó volt fénykorában,és jobban ért a dolgokhoz mint az öreg,ezért is remélem hamarosan trónfosztás lesz,mert az,hogy ez a vén ge…ugat és dirigál hozzá nem értően az már mindennek a legalja..

    Nem is tudom mikor láttam utoljára törzsgyökeret.2 hónapja vagy régebben,mondjuk akkor is kikapott,mint most,csak nem ilyen gyorsan…jobber beretta simán verte,az egykori nehézsúlyú világbajnokot,akiben rengeteg potenciál van még most is,csak már nem kap lehetőséget.Simán benyomhatnák pedig az egyik kis övhöz,de minek..jobb ha veretik őt is..

    Sokan nem tudják…de egymás után veszik fel a rawot és az sd-t is.Cezaron látszott,hogy fáradt,sokat kivett belőle a nagy csata,nem is volt olyan vehemens most,de azért most is odatette magát.Az a kötélről visszapattanó,csavart könyökös!!Tanítani lehetne s kéne is.
    A végén a könyököse nem találta el tsz parasztot,kis hiba,de belefért.Jó meccs volt ez is,zsinórban 5 x is lenyűgözött Cezaro,és végre nyert!!
    Hogy örült már neki!Imádják őt,majd szétrobban a nézőtér miatta,csak kár,hogy nem lesz bajnok.
    medvebocs kap hatalmas pusht..

    Undertaker visszatér!!!Ilyen híreket akaork Én olvasni,látni hallani mauahahahhaahha
    Úgy gondolom,jó ötlet visszahozni őt,mert unalmas,hogy csak wm eken bukkan fel..és ugy tünik jövőre visszavonul,csak az a kérdés ki ellen?
    lesnar feud jó lenne,mely a wm en robbana fel,s az ő legyőzésével vonulhatna vissza.
    Na és júdás..még mindig bajnok marad,ami nem jó..bár ha lesnar nyerne,és ugy üzenne Taker,hogy mindkettőt szarrá veri,majd berohan az idióta a táskával,és ő is kap,majd megvan oldva a dolog haha.
    Túl szépen hangzik mi?Ha jól emlékszek szinte mindenki bajnok lett akinek volt tásjája,kivételt képez természetesen a csilliószoros bajnok müzli,aki előre bejelenetette,hogy mikor fogja beváltani pff ratyi.

    2 meccs kivételével nem érdekel a bg,mert nagyoon gyenge a felhozatal.Undertaker,Wyatt,gyertek !!!!!!!!!

    Kedvelés

    • Undertaker visszatérése nekem is megütötte a fülem már korábban… Szép meg jó csak épp nem ér semmit… Kane visszatérését valószínűsítem inkább, de ha visszajön, Taker meg inkább arra lesz jó, hogy kivonja Lesnart a fő sztoriból…

      Kedvelés

      • Én abban reménykedek,hogy még 1 x utoljára őssze fog állni a Brother Of The Destruction..és elpusztítják az egész univerzumot.
        Szép búcsú lenne a két legendától.Így kéne nekik visszavonulni.Egyszerre,együtt.Mindketten olyan sok mindent letettek már az asztalra,hogy tényleg elképesztő.Imádom mindkettőt,de ideje visszatérniük a pokolba…

        Kedvelés

          • Ha visszahozzák akkor mi értelme volt a Streak vs Career meccsnek ?:SS:/

            Kedvelés

          • Ric Flair is meccselt a tna-ben a “visszavonulása” után, de már HHH is többször “visszavonult”, mégis meccsel évente 2-3-szor.

            Kedvelés

          • Jó de Ric Flairt nem láttad a WWE-ben meccselni a WM 24-óta és HHH-nak nem volt Career lezáró meccse ahol vesztett volna mert ugye Lesnart megverte a WM29-en de viszont a WM26-on tudod mi volt a tét és az eredmény…ezzel nem a te véleményedet szólom le mert baromi jó lenne a BoD vs DX de ha visszahoznák HBK-t azzal a WWE köpné magát szembe őszintén én még egy Sting&Undertaker&Kane vs Evolutionon is gondolkoztam..csak van olyan amikor jó ötletnek tűnik és van amikor nem…pl: jó mert ha már nem lesz Sting vs Taker ami lássuk be már nem lenne szerintem olyan jó de attól még egymás oldalán harcolhatnának. Viszont akkor meg eszembe jut ,hogy lehetne egy Sting vs HHH visszavágó mert, a másik ok a TT meccs mellett ,hogy ha a “Félelem Harcosai” nyernek az méltó lezárása lenne a karrierüknek…ha meg más lesz nem az Evolution akkor meg más..sőt az is lehet ,hogy csak a BoD áll össze valaki ellen Sting meg HHH visszavágó ahol Sting nyer “bosszú” beteljesedik + Taker és Kane is megnyeri a meccset és visszavonulnak méltóképpen emelt fővel ahogy pár kommenttel feljebb leírtam :):$

            Kedvelés

          • Lesnar legyőzte Triple H-t a 2012-es Summerslam-en, ahol Triple H karrierje volt a tét.Itt úgy volt, hogy visszavonul végleg, de 2013-ban mégis visszajött. 🙂
            De még nem is említettem a Cactus Jack(Foley) vs HHH 2000-es no way out Championsip vs Career meccset, ahol Cactus Jack kikapot, de később Mick Foley néven mégis visszajött.Ezért nem találok semmi izgalmasat egy carrer meccsben, mert előre tudom, hogy néhány hónap, vagy év múlva úgyis meccsel újra az a “visszavonult” személy.

            Kedvelés

    • Wrestlezonen nézegettem a híreket és állítólag Taker és Sting is ott lesz a SummerSlamen csak azt nem tudtam kivenni ,hogy Taker a BG-n tér vissza vagy az azutáni RAW-on..na mindegy már VÁRROOOM:$$! az nagyot ütne ha a WM32-őn Brother Of The Destruction vs valaki Sting vs Undertakernek már nem látom értelmét max HHH elleni visszavágót amit megnyer….én csak abban reménykedem ,hogy Deadman nem kap ki majd a WM-n mert azt nem bírnám megint elviselni:SS elég volt egyszer átélni a Pankráció legsötétebb napját….Kaneval lehozzák majd a meccsüket utána meg eltűnnek a tűz és a sötét ég martalékába :$$$ az egy tisztességes Karrier lezárás lehetne, nem hiszem hogy minden karrier lezáró meccsnek vereséggel kéne záródni….Mert ha Taker most visszajön ő még megmenthetné Kanet és visszaterelhetné a Démoni “pályára” és aztán a WM-en győznek és ennyi volt:) szerintem ez lenne a legszebb pillanat a WM-en, szomorú is de viszont nagyon szép:):”) Ha viszont vesztenének akkor nagyon agyf@szt kapnék…nem tudom mit akarnak velük külön vagy együtt de így lenne a leghelyesebb!!!!!!! Csak 1 van aki letudta győzni Takert és az Lesnar SENKI DE SENKI MÁS!!!

      Kedvelés

      • Baby face karakterről pusmognak Kane-el kapcsolatban..Remélem kamu vagy poén,mert nehogy már a nagy vörös szörny face ként térjen vissza majd vonuljon vissza.
        Ha a tesók,az igaziak újra összeálnak,az kb olyan lesz mint a..nem tudom mihez hasonlítani,mert ez minden eddigit felül fog múlni!!!
        A csámpás uralkodó azt nyilatkozta korábban,hogy a jövő évi wm minden eddiginél nagyobb lesz…remélem a 2 szörnyeteg újra összeál,mert ha úgy vonul vissza Taker vagy úgy vonulnak vissza,hogy ezt kihagyják…szomorúbb leszek mint amikor megtört a streak…

        Kedvelés

        • Nyilatkozhatja hogy a legjobb WM lesz de ha Takerék veszítenek akkor a nézők arénát bontanak az biztosxdd remélem most a BG-n Kaneér jön és majd a WM-en nyerik a meccsüket ha így lesz és méltóképpen tudnak visszavonulni…mert gondolom a WWE is belátta amit csináltak Kaneval így nem lehet visszavonulni….a Vezetőségből akar távozni emelt fővel ? Vagy a Halott ember a fivére oldalán :D:$ amúgy mindegy hogy Face vagy nem romboljanak élvezzék amíg tehetik majd a WM meccset győzelemmel zárva emelt fővel ott hagyva a ringbe a két ellenfelük földimaradványait távoznak:)

          Kedvelés

          • pepper csajszi he he
            Együtt vonuljanak vissza,heelként,győztesen,mert face ként..sehogy se jó ez

            Kedvelés

      • Nem hagyják azt meglépni hogy taker és kane veszítsen. Nem a wwe hanem a pankráció történetének legjobb tag teamjét senki nem fogja megverni

        Kedvelés

        • Ők külön külön is legendás szörnyetegek,de együtt…halhatatlanok.
          Majd amikor 20-30 év mulva azt se tudják ki volt az a müzli,akkor is emlékezni fognak rájuk,mert olyanok mint ők,nem lesznek soha.

          Kedvelés

          • Cenara ne emlékezzenek ? xddd nehéz lenne elfelejteni hisz ki tud olyan mesterien végig feküdni meccseket mint ő ? és úgy beleéli magát a meccsekbe mint még senki hát a mostani Tokiói Live eventen hogy végig izgulta a meccset amikor Ziggit verték azt hittem lekábul a sarok mellől….és még sorolhatnám azokat a fejeket amiket levágott….mostani RAW-on Rusev ellen “meccselt AA-t hárította a bolgár az Accoladeba hogy szenvedett te jó isten kb. úgy ahogy mi amikor kiderül hogy az adás fénypontja egy Reigns vs Big Show lesz te jó isten meecsodaa csata lesz már lehet benne rutinuk hiszen csak a 5632. meccset nyomatják egymás ellen….szóval nem fogják elfelejteni a nevét mert a WWE Shop még sok sok év elteltével is tele lesz a cuccaival….

            Kedvelés

  6. Jó adás volt.
    Újra láttuk Jack Swagger t,kár hogy jobber lett belőlle.pedig jó kis feudja volt Albertó del Rioval (bevándorló vs igazi amerikai).azt gondoltam többre lessz hivatott ez a srác.
    A Lucha Dragons is többre hivatott de most ezt a szar new dayt kel nyomatni.
    Csak én vettem észre hogy Kofy kingston már nem az a highflyer pankrátor mint régen,menydörgés a paradicsombant már régláttam tőlle.
    Xavier woods nagyon kilóg a bandából ,csak jobbernek lenne jó egyedül.
    Rusev – Cesaró ,frakó srác ez a Cezaro a legnagyobb állatokat is felkapja és földhözvája,. van nálla power nem úgy mint az aktuális bajnoknál.
    Rusev karaktere sokkal jobb mióta abbahagyták ezt a verhetetlen ruszki buziskodást.
    Szimpatikus mostmár hogy ős is kikap néha,legalább úgy van beállítva hogy ő is ember nem terminátor.
    Neville vs Stardust ,rövid meccs volt szeretném hozzaban élvezni ennek az iszonyat tehetséges highflyer pankrátor meccseit.
    Stardustról annyit hogy csak szánalomból van ott mert meghalt az apja,sótlan egysíkú pankrátor egyedűl.a bátyussal jobban ment neki.
    Roman Reigns és Dean Ambrose vs Sheamus és Big Show unom már nagyon őket ,unalmasak.

    Ami a legjobb hogy az,egyből megkapokmindentkinyalják a seggem Kevin Ovens nem volt ott.Vasárnap úgy is elveszi Cenától az övet,ennyi öröme legyen az életben semmi több.
    Inkább akkor Fandango vegye el az övet mintsem ez a köcsög.még Bré Wájettet se gyűlöltem ennyire.
    Helyette Samoa Joet kellene felhozni az NXTből mert a kibaszott jó pankrátor akár heel akár face karakter nekem mindegy.

    Kedvelés

    • Azért hozzák fel Joet mert jó pankrátor? Mannie, ez alapján Kevint -is- kéne imádnod, nem láttad az eddigi meccseit?

      Kedvelés

  7. Sajnálom hogy a Lucha D. megint kikapott, szerintem többet érnek !!!!
    Annyiban örülök hogy most legalább barrett kiosztotta truth-t, remélem ez valamiféle feljődés jele !!!
    A Rusev-Cesaro meccs megint király volt, én örülök hogy cesaro nyert.
    Neville stardus meccset inkabb nem kommentalom !!!
    A főmeccs az egesz jóra sikerült, bár én sajnélom hogy reign kerekedett felül

    Kíváncsi vagyok vajon wyatt elpusztít egy ujabb face szupersztárt !!!??

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s