WWE SmackDown 2015. január 9. – Eredmények és videók

sd150109

A SmackDown 2014. január 9-ém szokásos módon a Monday Night RAW-ra tekint vissza, itt láthatjuk, hogy a Vezetőség rendezett egy kisebb show-t, amit John Cena-nak szántak tiszteletük jeléül, ugyanis a Cenation Vezetője tette lehetővé a COO-nak és feleségének, hogy ismét a szervezet élére állhassanak. Végül ebben az adásban Stephanie McMahon kirúgta a cégtől Dolph Ziggler-t, Ryback-et és Erick Rowan-t…

A ringbe először Seth Rollins érkezik, aki mikrofont ragad és elmondja, hogy a Vezetőség visszatérése egyértelműen John Cena-nak köszönhető. Emellett pedig hatalmas hálával tartozik neki az összes rajongó és az egész szervezet, hiszen Rollins így elindulhatott a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övért folyó csatában, amire majd a Royal Rumble-ön fog sor kerülni. Viszont voltak olyan Szupersztárok, akik továbbra is szembe fordultak ezzel a rendszerrel és meg is kapták méltó büntetésüket. Dolph Ziggler, Erick Rowan és Ryback ki lettek rúgva az előző RAW-n, ami szintét összefűzésben van John Cena döntésével. Ezért is Rollins megkéri a rajongókat, hogy hajtsák le a fejüket és egy rövid ideig emlékezzenek meg a pankrátorokról, akiknek most eltemeti a karrierjét. A rövid csend alatt pedig az egyik stábtag üsse meg a gongot. Végül Roman Reigns érkezik, akinek természetesen nem tetszik az, amit éppen Rollins csinál a ringben. Nem szaporítja a szót, a végén egyszerűen kijelenti, hogy azért van most itt ,hogy szétrúgja Seth seggét. Ahogy ezt kimondta egyből nekiesett a három Szupersztárnak. A J&J-t, majd Mr. Money In The Bank-et is kivágta a szorítóból. Big Show és Kane érkezett, akik egyenlőre nem akartak csatát vívni Roman ellen. A Vörös Szörny bejelentette, hogy a főeseménye Big Show és Seth fog csapatot alkotni, Reigns-nek pedig találnia kell egy Tag Team partnert, akivel karöltve csatáznak majd ellenük.

Big E vs Adam Rose

A csata előtt a Backstage-ben Kane bejelentette, hogy Miz és Mizdow ebben a SmackDown-ban egy címmérkőzésen fognak részt venni, ahol azonban nem csak a bajnokokkal kell szembe nézniük. Ez egy Triple Threat csata lesz: The Usos vs Goldust és Stardust vs The Miz és Damien Mizdow.

Ebben a harcban Tyson Kidd és Cesaro a ring mellett jelentek meg, ahonnan figyelték a történéseket. Az összecsapás eléggé rövidre sikeredett, amiben végül Big E tudta megszerezni a győzelmet a Big Ending-et követően.

The Ascension vs Két Helybeli Pankrátor

Újra két fiatal helybéli pankrátor ellen lépett szorítóba az Ascension csapata, ahol nem meglepő módol a Tag Team Finisher-t követően tudtak győzelmet szerezni.

Naomi vs Alicia Fox

A hölgyek összecsapásában mindketten eléggé átlagos teljesítményt nyújtottak, végül a győzelmet Alicia tudta megszerezni egy szimpla kopogtatással.

The Usos vs Goldust és Stardust vs The Miz és Damien Mizdow (WWE Tag Team Bajnoki öv)

Ezidáig ez volt az adás legjobb összecsapása, amiben mindhárom csapat jó teljesítményt nyújtott, végül az Ikrek sikeresen megvédték a Bajnoki övüket ebben a Triple Threat csatában.

Roman Reigns és ? vs Big Show és Seth Rollins

Kane bejelentése alapján megvalósult ez az összecsapás, amiben végül Roman csapattársa az egykori Shield-es “testvére” Dean Ambrose volt. Egy pörgős főeseményt láthattunk, amiben végül egy sikertelen Curb Stomp-ot követően Roman kioszott egy Spear-t ellenfelének, majd kopogtatta őt.

Ezzel ért véget a SmackDown, ami eléggé unalmasra és laposra sikeredett, reménykedjünk benne, hogy a RAW hétfőn sokkal fordulatosabb lesz majd.

És egy YouTube videó a bővebb adásról:

14 comments on “WWE SmackDown 2015. január 9. – Eredmények és videók

  1. Kivételesen jó volt a főmeccs, persze nem meglepő, hogy megint a face karakterek nyernek,de ettől eltekintve jó volt! Viszont ezért megfognak kövezni,de Rollins-nak több olyan szerep kéne, ahol egyedül győz! K*rva tehetséges és a mozdulatai is nagyon jók, kicsit emlékeztet Kofi-ra. Pörgős,jók a rúgásai,az ugrásai, csak nagyon buzis ez a szerep, hogy mindig kihúzzák a bajból..(akiből sajnos pornóst csináltak a 2 szintén idiótával, már elnézést – New Day-re gondoltam amúgy).

    Kedvelés

  2. Szerintem ez az adás inkább szólt a szájkaratéról, mint a meccsekről. A fő meccs volt egyedül értékelhető, Mizdow-t már kezdem unni, abszolúte nem vicces. A Tag Teamek sablonosak és olyan semmilyenek. Ez az új csapat se tetszik, mintha Kratos másod magával jönne be (The Ascension). Lesnar is csak néha feltünik elveri Cenat és elmegy. Lehetne már egy jó kis meccs Lesnar vs Reigns között, de közben jöhetnének be tombolni a kirugottak (Ryback, Ziggler, Rowan), mint régen a pajzs. 🙂

    Kedvelés

  3. Ez nagyon jó kis adás volt! Ellenben az eddigiekkel.
    Nem zavart, hogy Reigns győz, de még csak az Usok se! Mert mind jól szerepeltek.
    Kivételesen megérte majdnem minden perce az adásnak!
    Jó lenne ha felemelnék a földről ezeket a tag team öveket. Megnézném Deant meg Reigns tag team bajnoknak.
    Régebben Jerishow is volt meg Mizshow. Akár Seth meg Show is lehetne tag team bajnok.
    Nem szeretem, hogy az öveknek nem mindig van súlya.
    Cody Rhodesra meg ráférne egy új gimmick. Mint annó a Dashing 🙂
    De ezek csak észrevételek, hogy a szervezeten belül miken lehetne változtatni. Pl. Ez az Acenssion megszerezhetné az öveket és feudba kerülhetne Seth Rollinssal. Mindjárt nagyobb értéke lenne az öveknek. Jó ez még hamar van, de simán eltudnám képzelni a jövőben. 🙂
    A tag teamnek kéne, hogy legyen értéke.. DX is birtokolta, HHH vagy Vince ebbe belegondolhatna.

    Kedvelés

  4. Nem akarok kötekedni de muszáj, néhol a forditások sablonosak.. Nincsenek megemlitve a részletek. Gondolom te sem birod már és pörgeted, ez nem cink csak akkor felesleges az összefoglaló. Elég belinkelni a videót.
    Én nem vagyok 100%-os angolos, de azért gyakran feltűnik, hogy elsiklasz az összes promo és segment felett.
    Amúgy viszont köszönöm, hogy egyáltalán dolgoztok vele mert más meg nem tenné amúgy.

    Kedvelés

  5. Egyáltalán nem volt unalmas és lapos inkább az összefoglaló volt az… Seth azt mondta Reigns-nek először testvér. Reigns erre testvér? Szerintem találtál új testvéreket!

    Kedvelés

  6. A smackdown-hoz képest szerintem egy jó adás volt, a főesemén is ott volt, hálIstennek Wyatt nem mászott bele és hál Istennek Széna sem. Az Ascencion meccs előtti beszédje szerintem kicsit erőltetett, szerintem először eg komolabb sikeresebb csapatot kellett volna csinálni belőlük és utána használni ezt a szöveget, de jó lesz az. A hármas TT meccs is jó volt, Mizdow végre kiállt magáért. Az adás többi része nem sokat ért de ez a hármas TT meccs meg a főesemén felemelte a szinvonalat.

    Kedvelés

  7. Az egyetlen èrtèkelhető meccs, a főmeccs volt. De az legalàbb èrt vmit. Ezt a tag team övet, meg bohóckodàst meg fejezzèk be inkàbb. Cody Rhodes Stardust karakterère mèg mindig nem jöttem rà, h az mi akar lenni, de a lènyeg, h sz.r.Miz-Mizdow, bohócok. Pedig Miz nem ezt èrdemelnè. Az Usók úgy ahogy az egyetlen tag team mostanàban. Ilyen fronton majd akkor lesz előrelèpès, ha az NXT csapatait felhozzàk talàn. A Smack down szekerèt az ex shield húzza. Rantuk kìvül semmi

    Kedvelés

  8. nagyon jo csata volt a fö mecs és megint csak gyözöt a jobb
    nagyon jo volt látni a 2 régi testvért ahogy harcolnak az a nyálas Seth meg el mehet a picsába
    Big Showal és a picsa nyaloival együt
    hajrá Román és Dean öröké bennük hiszünk 🙂

    Kedvelés

    • Bizony bütíyök így van. De idézve Roman Reins t ” believe thaht”. Az hiszem valahogy így kell írni. 🙂

      Kedvelés

  9. Jó kis adás volt ,teszett.Átpörgettem ahol a mocsok vezetőséget vagy Rollinst lehetett látni ez kitett vagy 40 percet,a többi jó volt.Legjobban az Ascension csapat tetszett,hamar kivégezték a 2 nyomorékot,jó csapat lessz ez,jöhetnek komolyabb ellenfelek.Meg persze Ambrose és Reigns is ott volt a szeren.Damien Sandowról nem is beszélve aki egyedül marad vicces komolytalan pankrátornak a wwe ben.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s