WWE SmackDown 2015. január 22. – Eredmények és videók

sd150122

A SmackDown 2015. január 22-én egy kisebb visszatekintéssel indul, amiben az előző RAW főeseményét láthatjuk ismét. Ekkor John Cena vállait egy hatalmas kihívás terhe nyomta, miszerint ringbe száll Rollins, Big Show és Kane ellen. Ha győzni tud, akkor visszakaphatja Dolph Ziggler, Erick Rowan és Ryback a munkáját, ám ha nem jár sikerrel, akkor John nem léphet szorítóba a Royal Rumble-ön a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övért. Végül John győzelmet tudott szerezni, ugyanis megmutatta ismét magát Sting, aki már a debütálása után másodszor tett keresztbe a Vezetőségnek.

A ringbe először nem más lép be, mint Daniel Bryan, akit a szokásos hihetetlen hangulattal fogad a publikum. Bryan a elmondja, hogy csak pár nap van vissza Royal Rumble-ig, ahol remélhetőleg ő is részt fog venni. Először azonban még egy nagyobb akadályt le kell birkóznia. Ebben az adásban szorítóba kell lépnie Kane ellen, és ha Daniel vereséget szenved, akkor nem harcolhat a 30 Emberes csatában. Amióta megfosztották őt a címétől, azóta csak a visszatérés járt a fejében, most viszont, hogy újra itt van a cégnél az első számú cél a győzelmek megszerzése lett. Ezúttal a Vörös Szörny ellen kell diadalmaskodnia, hogy a későbbiekben a Royal Rumble-ön is megpróbáljon sikerrel csatázni. Bryan ezt követően kijelentette, hogy beszélhetne arról, hogy Sting mit is tett az előző RAW-n, valamint, hogy a Vezetőség szar, de ezt mindenki nagyon jól tudja. Inkább szóba hozná azt, amit John Cena vállalt hétfőn, ugyanis a címmérkőzését kockáztatta azért, hogy három szupersztár visszakaphassa a munkáját. Daniel ekkor felkonferálta Ryback-et, Rowan-t és Dolph Ziggler-t, akik sorban egymás után a ringbe érkeztek. Egymás után mindegyik visszatérő pankrátor mond pár szót, valamint nagy köszönetet John Cena-nak. Azonban nem tudnak teljes nyugalomban diskurálni egymással, ugyanis megérkezik Seth Rollins, Big Show, Kane és a J&J. A heel és a face Szupersztárok összeszólalkozásából végül az alakult ki, hogy Dolph nagyon szívesen ringbe szállt volna Seth ellen, ám Kane ekkor közbeszólt és kiírt egy mérkőzést azonnali hatállyal a Show-Off-nak. Egy amolyan Royal Rumble kvalifikációs csatát, amiben az ellenfele nem mást lett, mint Bad News Barrett.

Dolph Ziggler vs Bad News Barrett

Az adás első összecsapása eléggé átlagosra sikeredett, amiben azonban láthattunk szépen kivitelezett mozdulatokat és manővereket. Végül a győzelmet Dolph tudta megszerezni, aki parádés teljesítménnyel kitért a Bull Hammer elől, amire egy Dropkick-el tudott válaszolni. Barrett-nek ideje sem volt lereagálni a történteket, ugyanis Ziggler értékesítette pillanatok alatt a Zig Zag-et, amit követően kopogtatni tudta ellenfelét.

A Backstage-ben Roman Reigns-el készítettek egy viszonylag eléggé rövid interjút, ami előtt visszatekinthettünk a RAW-ra. Itt Roman megcáfolva Big Show állításait, miszerint ő egy óriás és senki nem lesz képes kihajítani őt a ringből a Royal Rumble-ön, Reigns egy az egyben simán kicsapta a Világ Legnagyobb Sportolóját a szorítóból. Az interjúban elmondta, hogy elszánt, és készen áll a csatára, valamint arra, hogy idén ő szerezze meg a PPV főeseményén a győzelmet.

Rusev vs Ryback

A két pankrátor harcát a fizikum és a testi erő határozta meg. Végül Ryback tudta megszerezni a győzelmet, annak ellenére, hogy az összecsapás túlnyomó részében Rusev dominált. Egyenlőre még azonban nem lekopogtatással vagy feladatással vesztett a Bolgár Bestia, hanem egy egyszerű kiszámolással.

Brie Bella vs Naomi

A hölgyek összecsapását Natalya és Paige a kommentátorok mellől figyelte, amíg Nikki a ring mellől szurkolót a testvérének. Egy eléggé rövid harcban végül a Finisherjét követően Brie szerezte meg a győzelmet kopogtatással.

Erick Rowan vs Luke Harper

A csata előtt láthattuk, ahogy Goldust és Stardust egy kicsit produkálta magát a backstage-ben, végül pedig abból a bizonyos kerékből választottak két golyót. Azt nem mutatták meg a rajongóknak, hogy hányadikként fognak érkezni a Royal Rumble-re.

A csatában Harper dominált, ami látszott az összecsapás kimenetelén is, ugyanis a végén ő szerezte meg a győzelmet a Superkick és a Clothesline-t követően.

Daniel Bryan vs Kane (No DQ)

A harc tétje Daniel Bryan Royal Rumble szereplése. Ennek tudatában mindkét szupersztár jól szerepelt, végül viszont Daniel csak-csak megszerezte a sikert. Ezzel pedig kvalifikálta magát a 30 Emberes csatába. Az összecsapást követően Big Show, majd Ziggler, Ryback és Luke érkeztek a ringbe, végül szépen sorban szinte az egész Roster, akik adtak nekünk egy kisebb ízelítőt arról, hogy mire is számítsunk a PPV-n.

Figyelem! Ha a videó nem jelenik meg, a böngésződ címsorának jobb felső sarkában klikkelj a pajzs szerű ikonra, majd kattints a “load unsafe script” feliratra, és a tartalom pillanatokon belül látható lesz. (Firefoxban a script futtatását a bal felső sarokban kell engedélyezni!

21 comments on “WWE SmackDown 2015. január 22. – Eredmények és videók

  1. Érdekes lesz ez a Rumble.. hát most nagyon megosztó véleményem lesz,de ne Reigns és ne Bryan nyerje.. abszolút 0 a 2 ember tudása.. tiszta Cena karakterek lettek.. végig fekszik az egész meccset és a végén felkelnek levágnak valami olyat,mint én még óvodában szórakoztam és hopp nyertek.. mellesleg Bryan olyan mint egy rossz csöves.. komolyan WWE pls.. 😀 vicc.. De a másik legjobb.. ugye akik rendelkeznek k*rvajó tehetséggel,képességekkel,azokat leviszik a süllyesztő szintre és akik meg lófaszt nem csinálnak csak elbasszák a műsort azok a főszereplők.. (itt most Rollins-t kivéve,mert jó képességekkel megáldott csávó). Ja és ma nézem.. Justin Gabriel valószínűleg elhagyja a WWE-t.. menjenek már a kurvaannyukba.. kibaszott jó képességű volt nexxus tag és erre tessék.. nem csoda, hogy kilép,nem szerepeltetik, pedig őt aztán lehetne.. Rowan,Harper,Reigns,Bryan,Kane,Big Show,Cena-t dobnám ki a picsába és Kofi,Ziggler,Rollins,Justin Gabriel,Randy Orton,R-Truth (őt is nagyon elfelejtik), Del Rio,Mysterio és Sin Cara-t raknám rivalda fénybe.. :d szarok a Cenation-re,meg, hogy Reigns mekkora nagyágyú.. ja persze.. 😀 bemegyek a ringbe,3 mozdulatot én is megtudok csinálni.. 😀

    Kedvelés

  2. Ziglert nagyon futtatják a seriesen is ő volt a végén a középpontban! Szerintem ő lessz a befutó ,mert ebből lehetne egy ujab sztorit csinálni! Rollins bajnok lesz szerintem! Undertaker szerintem visszaakar vágni a tavalyi wm vereségért ,de csak akkor tud,ha lesnar nem bajnok,vagy ha taker nyeri a rumbelt! Orton szerintem még nem tér vissza bár jó lenne! Cenára leszek kiváncsi hogy milyen szerepet kap,nameg wayetre hogy kivel fog összetűzésbe keveredni! Sting szerintem hhhel fog mecselni a wmen! Rockot helyettesíti! Persze ezek csak találgatások,én sem ennek örülnék ,de az előjelek most ezt mutatják! Holnap már okosabbak leszünk kicsit!

    Kedvelés

    • The Undertaker Rumble meccset nyer? Viccnek is rossz. Ne egy kiöregedő, néha napján visszatérő nyerje meg, hanem egy fiatal és tehetséges. Tavaly semmi értelme nem volt annak, hogy Batista nyerte meg, ugyanúgy nem lenne értelme annak ha Taker nyeri. 50 éves, eljárt felette az idő, tegyétek a vitrinbe. Ráadásul egész évben nem volt egy adáson sem. Ezt a HHH vs. Sting feudot sem értem, hogy mire alapoz és mi lesz a tétje WM-en.

      Kedvelés

      • Sting már másodszor szurt ki a vezetőséggel én csak azért gondolom hogy a vezetőség fejével,aki hhh,egy nem kevés sting szivatás után,a wm-n egy mecsé csucsosodna ki! Persze csak találgatok! De nekem van egy előérzésem takerrel kapcsolatban! Szerintem lessz lesnar taker visszavágó a wm-n

        Kedvelés

        • Azt értem hogy Sting piszkálja a vezetőséget, de mi lesz a meccs tétje? Ha Taker jelezte volna azt hogy szeretne a Rumble meccsen részt venni akkor egy bevonuló zene nem ártott volna sem a Raw-n, sem a Smackdown-on. Így a semmiből megnyerni egy Rumble-t azért durva. Batista legalább volt előtte adáson.

          Kedvelés

          • Én csak azt mondom hogy a taker lesnar mecs,ugy jöhet létre,ha lesnar bajnok marad és taker nyeri a rumbelt,aminek szwrintem kicsi a valószínüsége! Ezért ,szerintem lesnar vasárnap nem lesz bajnok,méghozzá,a taker segítségével! A xxxik wm ota hayman szajkózza hogy megtörték a sorozatot! Ezt bem hagyhatják anyiba! Ahoz tul nagy ember az undertaker! Rumbelt meg szerintem ziggler nyeri!

            Kedvelés

          • Heyman azért mondja folyton a streak törést hogy legyen értéke. Ziggler-t nem kedvelem de azt elismerem hogy az utóbbi időben odatette magát, talán megérdemelheti a Rumble győzelmet. Mindegy hétfő hajnalban minden kiderül.

            Kedvelés

  3. Egyébként szerintem az idei Rumble meccsnek 4 esélyese van. Ez a 4 ember pedig a következő: Roman Reins; Randy Orton; Dolph Ziggler és Ryback. De egyébként elmondom nektek azt hogy álmottam meg, hogy Randy fogja megnyerni az ideit. 🙂

    Kedvelés

  4. Remélem Reigns vagy Ryback nyer vasárnap, bár így hogy Bryan kvalifikálta magát, attól tartok ő fog nyerni :S

    Kedvelés

    • Nem fog Bryan nyerni :-j Vagy Reigns nyeri, vagy a minden reményeim szerint visszatérő orton. Vag legvégső esetben Ambrose. Nekik lehet bármilyen gondjuk is az elkövetkező bajnokkal, Rollinssal.

      Kedvelés

      • Nem úgy van hogy Reigns és Big Show nem lesz ott a Rumble meccsen, mert nekik külön meccsük lesz egymás ellen? Vagy ez csak pletyka?

        Kedvelés

        • Máskor is volt már olyan hogy meccselt valaki a 30 emberes meccs előtt, és aztán benne volt a 30-ban. ha jól emlékszem pont Ziggler volt néhány évvel ezelőtt mikor még Vicky Guerrero mentoráltja vagy mi a bánatja volt.

          Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s