Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE SmackDown 2015. április 2. – Eredmények és videók

sd150402

A SmackDown 2015. április 2-án Fresno városából, Kalifornia államból jelentkezik, ahol legelőször az adás kommentátorai köszöntenek minket. Amit követően megszólal a WWE Nehézsúlyú Világbajnokának a zenéje, aki szokásos módon Big Show-val, Kane-el, valamint a J&J Security-vel együtt érezik a szorítóhoz.

Seth Rollins a ringben mikrofont ragad és elmondja, hogy kimondottan jól érzi magát azért, amiért az előre elhatározott terve tökéletesen működött. Aki nem tudná, a WreslteMania főeseményre Rollins becsatlakozott, ugyanis beváltotta a még előző nyáron megszerzett Money In The Bank táskáját. Legyőzte Brock Lesnar-t, valamint Roman Reigns-t, amivel megszerezte élete legelső WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övét. Tehát ezután már nem a WWE jövőjeként, hanem a WWE új arcaként szeretné leírni a személyiségét. Seth ezt követően elmondja, hogy miután megszerezte a Bajnoki övet jelenése volt mindenhol, tehát fel kellett ülnie egy magánrepülőre, amivel az egész országot átszelte, hogy részt vehessen egyik Talk-Show után a másikon. Azonban, amikor végzett ezekkel az interjúkkal ismét kénytelen volt az egész világot körülrepülni, hogy megjelenhessen a RAW-n San José városában. Itt pedig egyből Brock Lesnar akart egy visszavágót ellene a Bajnoki címért. A közönségnek ez nem annyira tetszik, hiszen az előző RAW-n szerették volna ringben látni a Bajnokot a Bestia ellen. Seth ekkor azzal magyarázza a helyzetet, hogy a szurkolóknak meg kell érteniük, hogy 2 nap alatt végigutazta oda-vissza az országot, tehát nem volt olyan állapotban mentálisan, hogy ringbe lépjen. A rajongók megérdemelnek egy 100 %-os formában lévő Seth Rollins-t, pont, mint ahogy Brock Lesnar is megérdemel egy visszavágót a Bajnoki övért, csak egyszerűen a legutóbbi hétfő este nem az ő napja volt. Ezt követően sajnos egy kisebb adáshibát következik, amit követően már láthatjuk, hogy Randy Orton megjelent az arénában a bejáratnál és elmondja, hogy emlékszik, amikor Rollins Curb Stomp-ot adott neki az acéllépcsőre, valamint amikor a WrestleMania-n válaszul Randy Orton kiosztott neki egy RKO-t. A Vipera erre most is kész lenne, tehát akar egy visszavágót Seth ellen, ahol a Bajnoki öv a tét…itt és most. Rollins ekkor megszólalt és válaszul elmondta, hogy ő egyszerre a jelen és a jövő a szervezetnél, hiszen ez az ő Univerzuma, az ő Bajnoki öve, az ő emberei és fogalma sincsen arról, hogy Randy ki a fenének gondolja magát, hogy félbeszakítja őt és egyből mérkőzést követel? Randy ekkor elgondolkodik, majd ezt követően kérdőre vonja ő is Seth-et, hogy mégis mit ért el a jelenlegi Bajnok saját erőfeszítéséből? Csak akkor volt eredményes, amikor a J&J, Show és Kane ott állt mellette, viszont közülük senki sem tudott semmi nagyot alkotni a WreslteMania-n. Kane-t nem is látta ezen a nagyszabású adáson, sőt nem hiszi, hogy Operatív igazgatóként a Vörös Szörny már tett volna valamit amivel hozzá járult volna a cég munkájához. Ekkor Kane dühösen mikrofont ragadott és elmondta, hogy viszont Operatív Igazgatóként képes mérkőzéseket alkotni, mint most is: Randy ringbe fog lépni az André The Giant Memorial Battle Royal győztesével, Big Show-val. Ha a Vipera képes lesz legyőzni az óriást, akkor a Vezetőség, talán, de csak talán átgondolja a címmérkőzésre vonatkozó kérelmét. Kettejük harca pedig most azonnal indul!

Randy Orton vs Big Show

A harc nem volt túlságosan hosszú, hiszen Orton igen hamar eljutatt arra a pontra, hogy bevigye az RKO-t, ám nem volt lehetősége rá, mert a J&J, Kane és Seth megtámadták hátulról, ami miatt diszkvalifikációval zárult a csata. Ám a Backstage-ből Ryback érkezett, hogy segíthessen Randy-nek ebben a kicsit nehéz helyzetben. Ketten alaposan ellátták a támadók baját, Rollins pedig a Bajnoki övvel a vállán szokásos módon meglehetősen gyorsan kereket oldott.

Natalya vs Naomi

A hölgyek összecsapása sem sikeredett túlságosan hosszúra, amiben a győzelmet egy látványos mozdulat után Naomi tudta megszerezni.

The Miz vs R-Truth

A harc az előzőkhöz hasonlóan eléggé rövid lett, amiben végül The Miz tudta megszerezni a győzelmet a Finisher-jét követően. A csatát követően Miz ünneplését Mizdow rontotta el, aki hátulról érkezett és megtámadta egykori mentorát.

Ezt követően a ringbe John Cena lép be, aki elmondja, hogy Amerika a lehetőségek földje, ahol minden megtörténhet. Ezzel kapcsolatban azonban vannak problémái Rusev-nek és Lana-nak, akik megjelennek az arénában és kihívják egy csatára az Extreme Rules-ra JOhn Cena-t. Aki elfogadja ezt, így tehát ők ketten ismét megmérkőznek egymással a United States Bajnoki övért.

Luke Harper vs Dean Ambrose

Dean a Backstage-ben korábban diskurált Kane-el, aki kiírta ezt a csatát. Nem sikeredett rosszra az összecsapás, ami után Dean-t úgy kellett kitámogatni az arénából, hiszen egy hatalmas Powerbomb-ot kapott Luke-tól egyenesen a kommentátori asztalra.

Sheamus vs Daniel Bryan

A főesemény előtt Sheamus beszélt egy keveset a tettéről, miután az új bevonuló zenéjére megérkezett. Daniel bevonulása után pedig megszólal a gong, ami a csata kezdetét jelzi. A korábbi Interkontinentális Bajnok, Bad News Barrett a kommentátorok mellől figyelte a történéseket, valamint egyszer bele is avatkozott a csatába, amikor a bíró nem figyelt. Egy kemény harc volt, amiben Daniel-nek eléggé csúnyán felrepedt a fejbőre. Végül a mérkőzést Sheamus nyerte kiszámolással.

Így zárult a SmackDown, ami egy eléggé átlagos adás volt. A szervezet az utóbbi adásokon egyre inkább keményít és inlább Attitude Era-ra emlékeztető harcokat láthatunk. Hétfőn következik a RAW, valamint egyre közelebb érkezünk az Extreme Rules-hoz.

18 gondolat “WWE SmackDown 2015. április 2. – Eredmények és videók” bejegyzéshez

  1. Kiváncsi leszek jövőhéten Wyattre.Most nem volt a héten sajnos.Lehet visszavágót akar kiharcolni?Undertaker utolsó meccse volt nagy valószínűséggel,de ugye a pénz…ha vissza is tér,akkor csak jövőre a wm re,szal ez a vonal bukta.Ki lesz a következő áldozata mr wrong turnak?Remélem nem müzli lesz az már megint..és nem vonják be a kecskepofa sztoriba se.

    Kedvelés

  2. Hát mit ne mondjak.Tré,gyenge,kiszámítható adás.Mint az összes többi.Én már nagyon unom,hogy csak a júdás fattyúról szól minden.Egy korrekt visszavágót kell lesnaral összehozni,és egyből nem lenne vagány ez a kis mócsing.Jaaaa,hogy lesnart senki nem tudja legyőzni,ezért csak csalással lehetett elvenni tőle az övet.Aláírom tré 1 év van a bestia mögött,hiába “győzte”le a halott embert,hiába lett bajnok,egy nagy 0.Mennyiszer is jelent meg 1 év alatt?Nincs szükségünk ilyen bajnokra.Olyan kell,aki minden héten ott van,aki küzd és harcol,hogy bajnok maradhasson,de ettől függetlenül ő is megérdemel egy normális visszavágót,mielőtt elkotródik megint,csak sajnos jobb a népnek a vipera matyi bevonása,majd csatlakozik a kentaur is stb.
    Már most unalmas ez a vonal..

    müzlit a bajnoki övvel temetik el..

    a kelták szégyenét sose bírtam,de egy igazi harcos.Olykor a régi nagyokat juata eszembe,de ez már elmult.Volt benne lehetőség.Bajnok volt sokáig,majd elbukott,aztán sérülés,sok kihagyás,visszatérés és csúfos bukta,mert visszatért és nem bírtak mit kezdeni vele,,,majd leves.Most megint visszatért heelként méghozzá,de nekem nem jön be.Sokkal durvább brutálisabb agreszívabb is lehetne,A külseje egy fos,de ez mellékes.Lassan,lomhán mozog még,elvan szokva a ringtől.Átlagos meccset produkált,a vége szánalmas volt,hiába örültem a kecske gida kifektetésének,kis vérecske is,vagy igazi vagy nem,mindegy is.Ez kell ide,brutalitás.

    harper meg..öröm nézni ahogy őrjöng.Ebben a paliban sok lehetőség rejlik még,remélem most ráfeküdnek a karakterére és nagyobb teret adnak neki és lehetőséget is,mert nagy kár lenne érte,ha eltünne.békapofa jobberkedik..sose kedveltem ,de jó meccseket tolt wyattal,mindig odateszi magát,és ezt kapja?Minden fordítva megy itt is.

    Kane remélem vagy elkotródik végre a francba mert rossz nézni azt amit közel 2 éve csinál…Vagy mennyen el vagy térjen vissza a nagy vörös szörny,mert amit most csinál,és ami most Ő,az kritikán aluli,Imádom,de ez az állapot tűrhetetlen.

    Kedvelés

  3. Sheamus új mozdulatai nagyon tetszettek, bár látszik ,hogy régen lépett ringbe, de amint teljesen hozzászokik az energikussága is a régi lesz. Ez a Randy-Ryback páros tetszik, remélem lesz egy fatal 4 qy még Rollins és Brocki részvételével. 🙂

    Kedvelés

  4. SmackDown-hoz képest amit általában nem szoktam megnézni (most kivételesen megnéztem) elég jó volt, ez az Orton vs Rollins feud jó is lenne, remélem hogy az ER-en csak ők ketten mérkőznek meg, nem kell belevonni senkit, csak ők ketten, egy jó kis kemény meccsen mondjuk, nekem m1 ki nyer, de ebből lehetne egy jó storyt meg meccsett csinálni, csak Rollinsnak csinálják már meg a karakterét egy bajnokhoz méltoan, mert az hogy állandóna elfut, a pincsi kutyái mindenhova követik, az nálam nem jön be, ha ezt megcsinálnák qrva jó karakter lehetne, engednék neki hogy megcsinálja a fasza mozdulatait, nagyon jó bajnok lehetne, ha a kreatívok vagy Vince papa egy kicsit gondolkodna, és nem a pénzt látná mindenhol, meg a 10 éves szína fanokat… az útobbi időben egyre több vér van, ez nem tudom minek tudható be, de én bizakodok, hogy ezt a gyerekbarát szart így kidobják a kukába, és visszahozzák az igazi kemény pankrációt…. Lesnar zúzása, Harper zúzása, Rusev zúzása, erre következtett, reméljük a legjobbakat…. ami nagyon nem tetszik az az hogy Dean-t ennyire jobbernek használják már szinte, pedig Rollinsal mekkora feudokat nyomott, vagy Wyattal, és Berretaval is kilhetett volna hozni valamit, de ezt szépen elbaszták belevontak mindenkit összevissza a meccsbe, és persze hogy Hobo-t is bekelett rakni, és persze hogy ő nyerte meg, anyám… csak hozzák már vissza a régi Deant, ÉS ADJANAK MÁR NEKI EGY QRVA ŐVET AZ ISTEN SZERELMÉRE IS MÁR…. Hobo-t meg küldjék el egy hajléktalan szálóra…. Sheamus na igen , belőle egy nagyon jó heel-t lehet csinálni, új külső, új zene, új mozdulatok…. totális heel lehet, remélem hogy majd ő is jönni fog törni zúzni, mert egy totál idegbeteg karaktert lehetne belőle csinálni…. az adás SmackDownhoz képest nem volt rossz… kap egy 10/6.5-et….

    Kedvelés

  5. Le merem fogadni hogy lesz majd egy meccs még Roman és Brock között, Summerslamre tippelek, gondolom addigra Roman lesz bajnok és Brock akkor kapja meg a visszavágót. Kíváncsi vok most mit kezdenek Dean Ambrose-al, kicsit sajnálom hogy a 2 volt Shield társa WM main eventet kaptak, míg ő el van felejtve. Hogyhamár ténleg Luke Harper-el lesz majd meccse, akkor remélem az Extreme rules-ra lesz vmi jó kikötés a meccsre. Hajrá Dean 🙂

    Kedvelés

  6. Skacok van egy olyan érzésem, hogy Steh vagy Orton vagy Ryback ellen de el fogja veszíteni az övet kb 2 hónapon belül.

    Kedvelés

  7. Folytatom amit a WrestleMania 31 után elkezdtem, és értékelem az adást.
    Először is Rollins és Orton. Seth valóban megérdemelte a címét, most már csak a karakterét kellene megerősíteni az ER-ig. El kellene hagynia maga mellől először Kane-t és Big Show-t, majd J&J-t is. Ebből jó sztorit lehetne kihozni a következő PPV-ig, ha a Vezetőség leveszi a kezét a bajnokról.
    Az első mérkőzés jobban örültem volna, ha Kane és Orton között zajlott volna, de végül is így sem volt annyira rossz. Talán az időt lehetett volna még kissé nyújtani a DQ előtt. Mikor Ryback jött, azt hittem tag team lesz, de szerencsére ez elmaradt. 7/10 pont.
    A díva meccset kicsit erőltetettnek éreztem. 6/10 pont.
    Mikor Kane Ambrose-nak írt ki meccset Harper ellen, az nagyon ott volt! Deant meg akarta szívatni, de ő csak megköszönte. Ez a hardcore karakter, aki semmitől nem riad vissza, ez kell nekünk. Erről szólna a pankráció. Ez a jelenet 10/10.
    Miz és R-Truth meccse nem nagyon tetszett. Nem értem, miért kapott ilyen szerepet Truth….. Kár érte. Többet ér ő ennél. 5/10.
    Dean Ambrose vs Luke Harper….. Most komolyan itt vége lett? Arra számítottam, hogy Dean felkel a PowerBomb után, de ettől még nem volt gyenge a mérkőzés. 8/10 pont.
    Akkor a főmérkőzés….. Oké, legyen egy Kelta Harcos, egy vérbeli ír, egy kőkemény heel. De hogy néz már ki? 😀 Ha ezt látnák az ősei, akikről mindig mesél, most jól pofán vágnák, és kopaszra nyírnák. xĐ Bryannel pedig vicc lenne folytatni a harcukat. Ha pedig IC öv, akk Ambrose-t is jó lenne bevonni, az ER-re egy szép meccset előkészíteni….. Ez a meccs 8/10 pont.

    Kedvelés

    1. Sokadjára olvasom, mostmár nem tudom elsiklani fölötte.. Mitől vagy ennyire ráizgulva Sheamus hajára? 😀 Különben semmi baj nincs vele , az egyetlen probléma a gumik a szakállán mert az tényleg röhejes , de minden más a helyén van.
      Mr.T és veréb volt mert taraja volt? Takernek is csik volt a fején WM-en. Meg még tudnék mondani.
      Ambrosessal valamiért folyamat jobbolnak. Miért? Magasan az egyik ha nem a legjobb előadó mégis mindig kikap. Wyattel jó feudjuk volt.

      Kedvelés

      1. Tökéletes szegmenssel a lehető legjobban egyetértek. Most tűnt ki a legjobban, mivel Dean előtt egy rosszul felépített és egy végtelenségig levizezett szerencsétlen karakter volt. Mikor Ambrose megjelent ugrás szerűen nőtt a színvonal, hihetetlen a csávó. Olyan kisugárzása van, hogy valami embertelen….ha megszólal és nem előre megírt szöveget mond vissza akkor aranyat kapunk. Nemhiába egyik kedvem Moxley promómban ő mindössze, ha 10 másodpercet szerepel. Harpertől kikapni nem is szégyen de Dean állandóan kikap mikor kivégezné a fél rostert tehetségben,,,,másik felét gyönyörű meccsek keretein belül verné meg. Csak kapjon egy igazi turnt végre, mondjuk Exreme Ruleson,,,,,új császára lenne a wwe-nek.

        Roman karaktere pedig egyre jobban épül le, egyre súlytalanabb az egész, és ez nagyon nem jó.

        Sheamus kinézete furcsa, de tökéletesen illik a heel szerepbe és badass furcsa, új zenéje pedig sokkal de sokkal jobb mint a Written in My Face.

        Más említésre méltó nemigazán történt, bár nem terveztem “teljes” értékelést írni mindössze Deanes témához akartam hozzászólni dehát így jött össze.

        Kedvelés

    2. Nagyon sok embernek tetszik Dean karaktere, remélem ezt a “kreatívok” is észre veszik már. Itt szinte mki Dean mellett van, talán Royalt kivéve, de neki ki tetszik? 😃 Elfelejthetnék már ezt a jobber feladatot, mert ennél sokkal több van benne.

      Kedvelés

  8. Végre,egy normális heel karakter.
    Imádom ezt az új,vagy inkább régi Sheamust.
    Nem nagyon tetszik,amit a külsejével csináltak,de meg lehet szokni,és illik a heel karakterhez,az új zenéje is király,remélem hamar a wwe cím közelébe kerül,mondjuk egy több fős meccsen.

    Kedvelés

      1. Nekem sem nagyon tetszik,de hozzá lehet szokni,és mint már mondtam illik a heel karakterhez,persze nekem is jobban tetszett a régi,de ez sem olyan rossz.

        Kedvelés

        1. Amikor először megláttam a RAW-on akkor csak néztem, de viszont akkor sem volt már rossz csak a régi zenével nem illett szerintem ehez a kinézetéhez de viszont az új zenével szerintem nagyon is jó. nekem nagyon tetszik az új zenéje.:D

          Kedvelés

Vélemény?