WWE SmackDown 2014. június 20. – Hangolás a Money In The Bank-re

sd140620

A SmackDown 2014. június 20-án Columbus városából jelentkezik, Ohio államból, ahol legelőször Seth Rollins mérkőzését tekinthetjük meg. Előtte azonban visszakalandozhatunk a Main Event-hez, ahol a Shield egykori tagja rendesen nekiesett Dean Ambrose-nak.

Seth Rollins vs Kofi Kingston

A harchoz először Seth érkezik, akit Kofi követ. A gong megszólalását követően egymásnak esnek a felek, ám az irányítást kétségtelenül Rollins tudta először megszerezni, ám a későbbiekben Kingston egyre komolyabb és nehezebb ellenfélnek bizonyult. Végül Kofi megpróbálkozott a Trouble In Paradise nevű finisherjével, ami elől ellenfele elhajolt, így Kingston nekivágódott a ringköteleknek. Látszólag ez eléggé megviselte a highflyert, amit követően elcsattant egy jókora Curb Stomp, ami után Rollins kopogtatni tudta ellenfelét és megszerezte a győzelmet.
A harcot követően Seth egy mikrofont ragadt és elmondta, hogy mint tudhatjuk a Money In the Bank-re kiírtak egy létrás meccset is, aminek ő a legelő résztvevője, valamint garantálni tudja, hogy…Ám nem tudta befejezni a mondatát, mert a kivetítőn megjelent Dean Ambrose, aki félbeszakította. Dean elmondta, hogy jobb, hogyha Rollins aggódik, hiszen Dean akármikor nekieshet és végezhet vele, okos dolog lenne, hogyha állandóan figyelné a hátát, nehogy valamiféle meglepetés érhesse. Seth ekkor kijelentette, hogy az is okos dolog lenne, hogyha a Main Event-et követően Dean vigyázna Kane-el. Ambrose viszont ekkor bátran kijelenti, hogy akkor lesz az összes hangsúly Kane-en, amikor visszaküldi őt Rollins-al együtt a pokolba.

A ringben John Cena jelenik meg, aki elmondja, hogy remek a hangulat ezen a SmackDown-on. John egy kicsit visszatekint, hogy miért is lógnak fent az övek a ring fölött, valamint, hogy miért is lesz megrendezve a történelemben először Money In The Bank létrás csata a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övekért. Hiszen ez még akkor kezdődött, amikor Orton ellen harcolt a Cenation Vezetője, ahol végül a Vipera szerezte meg a győzelmet és egyesítették a két Bajnoki övet. Ezt követően harc indult el Bryan és a Vezetőség között, amiből Daniel rosszul jött ki, amit követően visszatért Batista, akit mindenki csak Bootista-nak nevezett. Bootista végül megelégelte a szervezetet és kilépett ismét, majd Daniel Bryan-nek a Yes Mozgalmát nem tudta elviselni a Vezetőség és ezért megfosztották őt a két övtől. John mindezt egy levegővel gyorsan végigmondta, majd utána a rajongók a Yes szót kezdték el kántálni. John kijelenti, hogy ebben a létrás harcban részt vesz majd Mexikói, Közép Európai, Ír, Biztonsági őr, Kígyó, Őrült gyilkos és Ő maga. Azzal fejezi be a mondanivalóját, hogy ő lesz az, aki megragadja a két Bajnoki övet és elkiáltja magát, hogy: “The Champ is Here!”

A mondatait követően megszólalt a Mexikói Arisztokrata zenéje és érkezett Alberto Del Rio a bejáratból. Del Rio elmondta, hogy nemes a cél, ami Cena szemei előtt lobog, bár azt tudnia kell, hogy Alberto már rutinosabb a létrás csatákban, hiszen jóval több ilyen típusú csatában szerepelt, mint a Cenation Vezetője. Így végül John fölé fog kerekedni és megszerzi a WWE Nehézsúlyú Bajnoki öveket. Ekkor az Ír Sheamus érkezik, akinek szintén van mondanivalója. A Kelta kijelenti, hogy a résztvevők közül kétségtelenül neki van a legnagyobb esélye a Bajnoki övek megszerzésére, hiszen ő minden egyes PPV-n megvédi a US címet. Valamint a Money In The Bank után ő lesz a United States és a WWE Nehézsúlyú Világbajnok. A következő megjelenő nem más, mint Paul Heyman és Cesaro. Paul ismét egy kicsit beszél Brock Lesnar-ról, aki megdöntötte a hihetetlen Undertaker sorozatot. Valamint lesz egy másik ügyfele, aki megszerzi a két címet a WWE történelem legelső övekért folyó Money In The Bank csatájában. Ahogy Paul végzett a mondanivalójával Roman Reigns érkezik a ringbe, aki elmondja, hogy miután Seth Rollins hátat fordított neki és kilépett a Shield-ből eléggé nagy figyelmet kellett fordítani az árulóra. Viszont most csak a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övek lebegnek a szeme előtt és nem számít, hogy hány ellenfele lesz, valamint, hogy kik azok, senki nem lesz képes megállítani őt. Orton is megérkezik, aki hasonló szavakat mond el mint az előtt megjelenők. Roman végül kirohan a ringbe és nekiesik a Viperának, a szorítóan, pedig szintén harc alakul ki.

Bad News Barrett vs Dolph Ziggler

A harcban szint végig Bad News Barrett irányított, aki befejezésül felemelte a nyakába ellenfelét, akit egy Powerbomb-al szeretett volna földre küldeni. Ekkor a Show-Off azonban egy könnyed fordítással két vállra fektette BNB-t, aki innen már nem tudott kirúgni a kopogtatásból. A győzelmet végül Ziggler szerezte meg finisher nélkül. Az Interkontinentális Bajnok nem tudta elviselne a vereséget, aki a harcot követően kiosztott egy Bull Hammer-t Dolph-nak.

Adam Rose vs Titus O’Neil

Titus érkezett elsőként a harchoz, akit a buli őrült követett. Rose bevonulása alatt megtekinthettük, hogy mi is történt az előző RAW-n, amikor Kevin Hart megjelent az adáson, mint a speciális vendég. A csata elindulását a gong jelezte, amit követően Adam elkezdett szökdelni a kötelek között, miatt a rajongók Rose zenéjének a refrénjét visszhangozták. A harc kettőjük között borzasztó gyors, volt, amiben Adam képes volt lekopogtatni Titus-t. Ám nem ért véget ezzel minden, hiszen O’Neil mikrofont ragadt és követelte, hogy Adam lépjen vissza a kötelek közé és harcoljon vele ismét egy visszavágón.
Rose eleget tett Titus kérésének, ám ezúttal is egy hirtelen fordítást láthattunk, valamint egy még rövidebb csatát. Adam továbbra is veretlen maradt és -bár nem szép ilyet mondani- egy újabb Szupersztárból csinált hülyét.

Kane vs Dean Ambrose

A harcban inkább Dean kezében volt az irányítás, amit remekül ki is használt. Végül Ambrose túlzottal el volt foglalva a kommentátorok sorában helyet foglaló Seth Rollins-al. Egyszer nekiesett egykori csapattársának, ám végül Kane fordítani tudott és egy ChokeSlam után lekopogtatta Dean-t. Rollins ezt kihasználva érkezett a ringbe és egy Curb Stomp-ot vágott le Dean-nek.

Big E vs Jack Swagger

A következő csata sem volt valami hosszú, amiben végül Big E sikeresen bevitte a Big Ending-et és megszerezte a győzelmet Zeb Colter tanítványa ellen.

Fandango vs Bo Dallas

A gong megszólalása után a két harcoló fél nem igazán tudott nagyot alkotni, mert érkezett a ringbe Summer Rae és Layla, akik egymásnak estek. A játékvezetővel együtt próbálták szétválasztani a civakodó dívákat, végül Layla rúgása célt tévesztett és Summer helyett Fandango-t találta el. Bo ekkor odasietett ellenfeléhez, hogy ellenőrizze, hogy minden rendben van-e. Amikor a táncoslábú jelzett, hogy kész a harcra Bo kiosztotta neki a Springboard Bulldog-ot és lekopogtatta. Dallas is tovább tudta növelni a veretlenségi sorozatát itt a WWE-ben.

John Cena, Roman Reigns és Sheamus vs Alberto Del Rio, Bray Wyatt, Randy Orton és Cesaro (3:4 Hanicap Meccs)

A Money In The Bank-en ők heten csatázni fognak majd a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övért, ezúttal viszont két csapatra osztva csapnak össze egymással. A főesemény hosszú volt, amiben végül Cena pacsizni tudott Roman-nel, aki a ringbe viharzott és a Comeback-jét követően kiosztott egy Superman Punch-ot Bray-nek, amit követően levágott egy jókora Spear-t Del Rio-nak. Végül kopogtatni tudta a Mexikói Arisztokratát.

A SmackDown ezzel zárult, amit követően a Money In the Bank előtt láthatunk még egy RAW-t, valamint egy másik SmackDown-t. Kíváncsiak lehetünk arra, hogy milyen összecsapásokat jelent még be a szervezet a közelgő PPV-re, valamint, hogy kik fognak a szerződésért folyó létrás csatába csatlakozni Seth Rollins mellé.

Reklámok

32 comments on “WWE SmackDown 2014. június 20. – Hangolás a Money In The Bank-re

  1. Mmenő lenne ha Sheamus nyerne szerintem és még az is ha Wyatt nyerne de ami szar aza az hogy cesaro,orton vagy rollins ynerné mert az UNALMAS. Amuyg meg Wyatték nem is azért jöttek hogy bajnokok legyenk erre röögtön mindegyik BAjnoki öv közelébe kerül elrontják az egészet! Most képzeljétek nagyon meggyőző lezs Bray wyatt két csillogó övel a vállán odhaton !!!!!!!!!!!
    Én inkább arrra szavazok hogy CM PUNK TÉRJEN VISSZA ÉS Ő NYERJEN NA AZ MÁR JO LENNE AZ ÜZLETNEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Kedvelés

    • Te inkább menj tanulj meg irni… Mert ha még billenytűzettel sem megy…akkor kéozelem hogy normálisan mit csinálhatsz… meg hogy hány éves lehetsz.

      Kedvelés

  2. Hisztis renickes kis oxigén pazarlók.Öröm látni,hogy mennyire kikészítelek benneteket idegileg muahahahahahahahaha.
    Lentebbről idézek

    Cena 2000 szerint:
    2014-06-21-14:01

    “Ihorgasz, teljesen egyetértek veled.
    Azt mondom neked, amit cenának és TT-nek: …”

    Ebből is látszik,hogy elfelejtett nicket váltani cena2000 lol
    Kikell gyomlálni az ilyen trollokot innen.
    Most egy rövid ideig fellélegezhettek,mert nem leszek,de aztán amikor nem várjátok,megjelenek muahahahahah

    Kedvelés

    • Kár cinkelni másokat tudatlanul. Cena és Cena2000 két különböző nick és email. A gyomlálással kapcsolatban pedig fenntartjuk a jogot magunknak.

      Kedvelés

      • barbenita, bocsánat, hogy így kellett válaszolnom ROYAL-nak, de egy állattal csak így lehet beszélni.

        Kedvelés

    • HAJRÁ ROYAL Lehetz próbálkozni de engem SOHA NEM FOGSZ INNEN “kigyomlálni” MUAHHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAH

      Kedvelés

    • Látom ma még nem néztél tükörbe, muhaha.
      idézek:
      Kikell gyomlálni az ilyen trollokot innen.
      Látom letudtad írni ebbe az egy mondatba az egész személységdet!
      Amúgy nem teszel ki idegileg, csak mondom, hogy igaza van Ihorgasznak, ha sz*r, nem kell nézni, ennyi!!!!!

      Kedvelés

  3. Valaki tudna linkelni oldalt vagy honlapot ahol az adásokat élőben lehet nézni ingyenesen!!(dátumokkal)??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

    Kedvelés

  4. Nagyon merem remelni hogy Roman fogja nyerni az ovet, neki kell megnyerni….Sheamus mi a faszt keres ott nem is ertem? az Erdolako? meg csak az hianyozna…Cesaro? vicc…Orton? most volt bajnok…Del Rio? meg nagyobb vicc….Cena? akkor kapnek agyfaszt…egyertelmu Romannak kell nyerni….BELIEVE IN ROMAN REINGS….

    Kedvelés

  5. azt írták több oldalon is hogy heel fog nyerni a létrás meccsen.És Ortonnak ne volt még visszavágója a WM óta hajrá randy

    Kedvelés

    • Egyrészt ezek szerintem pletykák másrészt erősen kétlem hogy Orton nyer most volt bajnok és unalmas lenne.

      Kedvelés

  6. Az átlagosnál jobb Smackdown volt véleményem szerint, bár a money in the bank előtt mindig izgalmasabbak az adások, mint úgy általában.
    1. meccs mondjuk papírforma, Kofi Kingston-t még nem láttam fontos meccset nyerni (remélem nem is fogom 😀 )
    BNB vs. Ziggy: Meglepődtem Ziggler győzelmén, ő is már a minden héten levernek kategóriába tartozik, nagy jobber lett, pedig tavaly volt pár jó meccse. Szerintem nem fog nyerni a létrameccsen
    Big E vs. Swagger: Ennek mi értelme volt?
    Kane vs. Ambrose: ROYAL-nak teljes mértékben igaza van, Kane-nek járna egy push, 1999-ben volt WWE Bajnok mostmár igen csak megérdemelné még 1x azt az övet. Oké hogy most győzött, de ez egy jelentéktelen meccs volt.
    Bo Dallas…. mint aki be van tépve,semmi értelme hogy itt legyen a WWE-nél. Tudom hogy részben azért idegesítő, mert ez a szerepe, de akkoris szerintem nincs rá nagy igény.
    Főmeccs: Jó volt, bár ittis lehetett tudni az eredményt, a face-ek sose kaphatnak ki….lehetett volna 10 a 3elleni handicap, akkoris müzliék győznek, de ennek ellenére azért élvezhető volt.
    Am valaki árulja már el hogy Sheamus mit keres a létrameccsben, mert nem vágom. Nem kellene megvédenie az övét???? Nincs értéke annak a US övnek, pont azért mert meg se kell védenie a tulajdonosnak. A létrameccsen jó lenne látni egy Cesaro győzelmet látni, vagy akár nyerhetne Bray Wyatt is, de sajnos Reings fog nyerni (The Rock unokatestvére, még szép hogy ő nyer, ki más…..-.-)

    Kedvelés

    • Miért ne engedné? Mostanában nincs benne trágár szó sem, tehát neki is joga van a véleményét elmondani. Az meg más kérdés, hogy igaza van, mert a WWE 1 évben 1 jó adást hoz össze, azt is a jó közönségnek köszönhetik! De persze egy egy óriási szuperszína fantól, mint te nem vártam mást..

      Kedvelés

  7. Royal! Nem vágom, hogy Te tulajdonképpen miért is nézed a WWE-t. Az Adminokat sem értem, hogy miért engedik a megnyilvánulásaidat.

    Kedvelés

    • Ihorgasz, teljesen egyetértek veled.
      Azt mondom neked, amit cenának és TT-nek: mindketten tudjuk, csak azért nézik, hogy végre lássanak egy jó adást, de ez számukra lehetetlen, mivel ha megnyernék az ötös lottót, akkor is azt mondanák, hogy ratyi.

      Kedvelés

  8. PFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFF

    Ilyen ratyi adást te jó isten…Ismét szuper müzli és szuper kentaur diadalmaskodott.És sajnos egyre valószínűbb hogy vagy kettejük közül kerül ki a győztes a miben vagy mindketten nyerni fognak.Ilyen szánalmas,erőltettet agyonpusholt szardarabokat mint ezek…

    Kane kb 3 hónapja tért vissza,volt vagy 6 meccse,és most győzött elsőnek egy irtó gyenge semmilyen szar meccsen.
    Kár érte.Hiába nert,ez a győzelem felért egy vereséggel.Mellékszereplő már csak ő..Reménykedni is kár,hogy a későbbiekben nagyobb szerepet kapjon.müzli ugyis mindig megfogja verni,mert ő az etalon.
    Úgy látszik békapofa eldobta fekete gúnyáját,és a bogárszemű vadember harpert majmolva,farmerban és fehér atlétában nyomul.
    Ő lassan szépen kikerül a képből,kentaur meg bajnok lesz,veretlen atyauristen mint müzli.
    Pedig h emlékeztek,az elején amikor megjelent ez a 3 nyomorult,békapofa volt a főnök,és az is maradt jó 1 évig,s utána kezdett el dominálni kentaur,s lett belőle fönök,majd ezért is kap külön karriert.Mondjuk attól még egy retardált buzi.Ismét felesleges adás volt,egy agyon pusholt meleg duóval a közép pontban.
    Csak így tovább.Már nagyon várjuk a mib meccset ahol is vagy ez vagy az a verhetetlen szuperhős lesz bajnok,vagy kézen fogva mindkettő.
    Erre van a legnagyobb szükségünk.Szóval hajrá kreatívok.

    Kedvelés

    • Teljesen igazad van Royal, fölösleges volt megnézni a meccs 100% volt, hogy ez a 2 ratyi nyerni fog… Ugyanúgy ahogy a MIB-et is fölöslegesen nézem meg, mert valamelyik szuperhős nyeri meg. Ezen már csak az segíthet egy picit ha ketté vennék a két övet és egy Heel és egy Face bajnok lenne, de reménytelen ez a 2 szuperhős lesz és nagyon érdekes, hogy ha ezt a 2 szuperhőst szidja valaki dislikeolják mivel ennyi face szerető ember van, hogy lehet ezeket szeretni?? Semmi élvezet benne.

      Kedvelés

    • ROYAL, légyszi mondj egy adást az utóbbi 4 évből, ami szerinted nem ratyi.
      (nem hiszem, hogy lesz olyan)

      Kedvelés

  9. A Money in the Bank-en az Uso-k úgy is elvesztik az öveket, Babyface lesz a Nehézsúlyú bajnok is….Szuper jó PPV mondhatom….(Szar)

    Kedvelés

  10. Durva lenne, ha a Money In The Bankon Sheamus akasztanná le az öveket és akkor lenne egy személyben a : wwe nehézsulyu világbajnok és az united states bajnok a vezetöség tuti rászállni és minden pankrátor elenne fordulni. De erre minimális esély van!!!

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s