WWE SmackDown 2014. július 11. – Megszakad-e Rusev veretlensége?

sd140711

A SmackDown 2014. július 11-én Ottawa városából jelentkezik, ahol legelőször egy mérkőzést tekinthettünk meg, aminek a főszereplői Fandango és Adam Rose voltak.

Fandango vs Adam Rose

A két Szupersztár bevonulása után kezdetét vette a Táncoslábú és a Buliőrült csatája. Ebben igazából egyik pankrátor sem mutatott valami lehengerlő teljesítményt. Végül kiszámolással ért véget az összecsapás, hiszen Layla és Summer Rae a ringen kívül egymásnak estek, Fandango pedig igyekezett szétválasztani őket. Amíg a bíró 10-ig számolt nem tért vissza a szorítóba, ami miatt a harc győztese Adam Rose lett. Fandango ezt nem igazán volt képes elfogadni és reklamálni kezdett a játékvezetővel. Adam ekkor odasétált a veszteshez és megkínálta nyalókával. Ekkor Fandango megpróbálta megtámadni Adam-et, ám Rose elhajolt és egyből kiosztott egy Party Foul-t.

A Backstage-ben Renee Young köszönt minket és jelenti be, hogy a mostani interjúalanya nem más lesz, mint Y2J, azaz Chris Jericho. A hölgy felveti, hogy ebben a SmackDown-ben Chris csatázni fog Randy Orton-al, valamint a Battleground-on egy hét múlva szembe néz Bray Wyatt-el. Jericho erre kijelentette, hogy a WWE történelmében először harcol egymás ellen ő, valamint Bray. Jericho, mint 6x-os Nehézsúlyú Világbajnok, valamint Bray, a nagykutya pókjárásban. Viszont egyenlőre még a mostani csatájára akar koncentrálni, ahol a Legend Killer, a Vipera lesz az ellenfele, akit azonban össze fog törni, akárcsak majd a Battleground-on Wyatt-et.

A ringben ezt követően Lana és Rusev jelennek meg, akik közül Lana megragad egy mikrofont és ezúttal Amerika mellett Kanadát is megpróbálja röhej tárgyává tenni. Végül kijelenti, hogy Rusev kemény lesz a mai SmackDown-on, ahol Roman Reigns lesz majd az ellenfele, akit valósággal össze fog törni… Ennek hallatán megszólalt Roman zenéje és a közönség soraiból érkezett az elmúlt hetek legkiemelkedőbb Szupersztárja. Regins megragadott egy mikrofont és elmondta, hogy ő egy üzletember, egy üzletember pedig mindig tisztában van a tényekkel. Ha Rusev azt hiszi, hogy ez az ő ringje, akkor kijelenti azt a tényt Roman, hogy a Bolgár Bestia ezúttal téved, mert ez az ő szorítója. Valamint tévhitet éltet, hogyha úgy gondolja, hogy képes lesz legyőzni Reigns-t majd a főeseményen. Nem tudja összetörni, mint az eddigi ellenfeleit, valamint nem lesz semmi sansza a harc alatt. Lana ekkor mosolyog majd a szájához emeli a mikrofont és kijelenti, hogy egy tipikus amerikai beképzelt katona, majd azt ajánlja Roman-nek, hogy legyen óvatos. Reigns ezen mosolyog egyet, majd rávágja, hogy neki nem kell óvatosnak lennie, akár most is harcolhatnának. Ezt követően pedig azt kéri, hogy szólaljon meg a gong és kezdődhessen a harc. Ám ekkor egy játékvezető érkezett a ringbe és próbálta távol tartani őket egymástól, amire Lana annyit felelt, hogy: “Még nem”.

AJ Lee vs Cameron

A hölgyek összecsapásában AJ szerepelt jobban, amit Cameron is érzett, ezért inkább távozott volna az arénából, hogy kiszámolással érjen véget a csata. Ekkor azonban megjelent a díva egykori csapattársa Naomi, aki visszavágta a szorítóba Cameron-t. Itt AJ egy sikertelen kopogtatási kísérletet követően kiosztotta a Shining Wizard-ot, majd lekopogtatta ellenfelét és megszerezte a győzelmet.

The Usos vs Heath Slater és Titus O’Neil

Az adás legelső Tag Team meccsében mindkét fél jól szerepelt, ám azonban az összeszokott Bajnokok szerezték meg végül a győzelmet. Jimmy bevitt egy Diving Body Splash-t, amit követően kopogtatni tudta Slater-t. Az össszecsapást követően Byron Saxton jelent meg a szorítóban az Ikrek mellett, akiknek feltette azt a kérdést, hogy mit gondolnak a közelgő Battleground-ról, ahol majd Erick Rowan és Luke Harper ellen csatázhatnak egy 2-out-of-3 Falls mérkőzésen. Erre a két iker eléggé viccesen reagált, hiszen biztosra veszik, hogy megszerzik a győzelmet.

Randy Orton vs Chris Jericho

Két kemény és komoly Szupersztár csapott ezúttal össze a SmackDown-ban, akiknek a harca az elvárások szerint fordulatosra és pörgősre sikeredett. Befejezésül Jericho bevitte a LionSault-ot, amit követően megszólalt a Wyatt Family zenéjének intro-ja. Chris természetesen egyből a bejárat felé figyelt, hogy mikor érkezik leendő ellenfele Erick és Luke társaságában, ám csak Orton érkezett, aki kiosztotta az RKO-t. Ezzel a finisher-el Y2J nem volt képes kirúgni a kopogtatásból és elvesztette az összecsapást.

Visszatekinthetünk a RAW-ra, ahol a WWE történelmében először egymás mellett harcol Paige és AJ, akik között komoly viszályok alakultak ki folyamatosan. Ezúttal viszont más volt a helyzet és a veszekedő ellenfeleiket képesek voltak legyőzni. A harc után pedig egy kis kakaskodásra került sor Naomi és Cameron között, amiből egy hajtépős bunyó alakult ki.

Summer Rae vs Layla (Speciális játékvezető: Fandango)

Akárcsak a Money In The Bank-en ezúttal is egymásnak eshettek a komoly viszályok után a hölgyek egyrészt azért, hogy bebizonyítsák, hogy jobbak ellenfeleiknél, másrészt pedig a WWE Szupersztárjának, Fandango-nak a kegyeiért. A gong megszólalása után Layla keményen elindult Summer felé, de a Táncoslábú nem engedte, hogy pofonok csattanjanak el a hölgyek között. Végül Fandango elkezdett táncolni, hogy jelezze, hogy nem muszáj versengeni a Díváknak. Ennek látták két oldalról nekiesett Fandango-nak Layla és Summer. A Szupersztár a ringen kívülre került, amit követően a ellenségek egymás kezét megragadva táncoltak a ringben.

Curtis Axel vs Goldust

A ring mellől Stardust és Ryback figyelték a harc eseményeit. Nem volt túlságosan hosszú az összecsapás, amiben végül Goldust szerezte meg a győzelmet a finisherje után. Ryback rohant ezt követően a szorítóba és kapta fel a nyakába a győztest. Ám nem tudta kiosztani a finisherjét, mert Stardust jelent meg és esett neki a Bestiának, akit aztán kivágott a ringből.

Ismét a RAW-ra tekinthetünk vissza, ahol a kommentátorokhoz csatlakozott Fandango, aki a mostani sztori szerint eléggé összekaphat Dolph Ziggler-el, aki megcsókolta Summer Rae-t az előző RAW-n. A gong megszólalását követően egy jó harc vette kezdetét, amiben mindkét pankrátor fordulatosan szerepelt. Végül Fandango táncolni kezdett az asztal tetején JBL kapaljával, aminek hatására Ziggler egyáltalán nem tudott a mérkőzésére koncentrálni. Del Rio szerezte meg a győzelmet, miután kiosztott egy kemény Superkick-et ellenfelének, akit aztán lekopogtatott.

Bo Dallas vs Diego és El Torito (Handicap Meccs)

A csatában Bo ismét jól szerepelt, aki képes volt tovább növelni a veretlenségi sorozatát azzal, hogy a 2:1 Handicap Csatában diadalmaskodott Diego és El Torito felett.

Rusev vs Roman Reigns

A harcban Rusev nagyon jól indított, ám végül Roman sikeresen bevitte a Comeback-jét, amit követően pedig levágott ellenfelének egy jókora Superman Punch-ot. Ahogy a Spear-re készült megjelent Randy Orton, aki nekiesett Roman-nek, így a Rusev elszenvedte a legelső vereségét diszkvalifikációval (Bár ez nem egy kimondott vereség, hanem csak segítség miatt hirdették ki vesztesnek). A harcot követően Orton és Roman maradtak ketten a szorítóban, ahol Randy még levágott egy RKO-t a győztesnek.

Ezzel ért véget a SmackDown-on, hétfőn jelentkezik a RAW, jövőhéten ilyenkor pedig ismét a SD. Valamint egyre közelebb vagyunk már a Battleground-hoz.

Reklámok

23 comments on “WWE SmackDown 2014. július 11. – Megszakad-e Rusev veretlensége?

  1. Hát sok előrelépés volt a korábbi adásokhoz képest…
    A legjobb rész amikor Fandangot elverték a csajok. A két Usot is bírom szórakoztatóak meg minden. Mondjuk már unalmas hogy nincs egy normális feudjuk.
    Amúgy én vagyok az egyetlen, akit ez a Bó gyerek hangja jobban irritál mint Vickie Guerrerojé, még annak fénykorában?
    Főmeccs: Reigns kapott egy RKO-t, ezér már megérte nézni. Rusev meg sztem az egyik legjobb karakter a jelenlegi dábljúdábljúíben. Az hogy bolgár-e vagy ruszki, az meg úgyis mindegy az amerikaiaknak 😀

    Kedvelés

  2. Hogy van az,hogy ha visszanézzük az elmúlt hónapok adásainak kezdőképét,szinte mindegyiken szerepel szuper kentaur.Ennyire bejön nektek?..

    Jericho kikapott,ezt biztosra lehetett venni,így meg se néztem,hisz minek is nézzem meg az egyik nagy kedvencem vereségét?
    Gondolom,hogy a következő nagy,hatalmas,dicsőséges ppv adáson mr wrong turn nyer,aki mostanában a hatalmas push ellenére is gyakran kikapott,Jericho meg ugye jobber tölteléknek jött vissza,így egyértelmű a meccs kimenetele.Kár érte.

    A dicsőséges,gigászi küzdelmet bemutató,és igazi hősöket felvonultató rr en persze szuper kentaur nyert,tsz paraszt meg a 2,lett.Írtam,hogy lesz még köztük seggre pacsizás se íme.
    Persze szuper kentaur fog nyerni a folytatásban,hisz ki más is nyerne?
    Ez a szarakodás se fog sokáig menni,hisz öv közelében kell tartani ezt a majmot is.

    Ismét egy nagyszerű adást láttunk,tele izgalommal,fordulatokkal,meglepetésekkel.Csak így tovább.

    Kedvelés

      • Lali, gondolom ő is hasonlóképpen van, mint én. Reménykedik abban, hogy hátha lesz valami pozitív fordulat és a wwe örökre “kilép” ebből a nem is tudom, hogy nevezzem… Superhero era-ból? Mert számomra is egyre szánalmasabb, hogy a WWE már csak 2-3 szuperhősről szól és azok minden egyes adásban hülyére verik az ellenfelüket vagy a teljes rostert és ha egyszer netán véletlenül kikapnak az sem face to face, hanem legalább 2 ember kell hozzá. Úgyhogy John Cena, Daniel Bryan, Roman Reigns megfoghatják egymás kezét és visszahúzhatnak oda ahonnan jöttek.

        Rohadtul nem értem, hogy mi értelme van annak, hogy az olyan veterán/tehetséges pankrátorokat, mint Kane vagy Y2J, Orton úgy állítják be, mint egy tehetségtelen analfabéta pankrátort, akiről meg se látszik, hogy több, mint 10 éve van a szervezetnél.

        Kedvelés

      • Ezt értem,de 1.ha csak ennyi lenne nem játszaná itt az agyát hanem szimplán leírná,hogy szar!
        2.Y2J Nem győzöm hangsúlyozni CSAK azért van itt,hogy pusht adjon azoknak,akiknek kell!
        Őt már NEM érdekli a WWE,ha érdekelné full time ba jönne vissza,mert a teste még bírná,nem úgy,mint Rey-nek,vagy Christiannak,de ő ezt NEM akarja!
        Egyszerűen nem érdekli a cég,meg a bajnoki övek se!
        Annyit még megtesz,hogy évente párszor beugrik meccselni,meg pusht adni azoknak,akik rászorulnak(elveretni magát),és ennyit!
        Többek közt ezért is tisztelem annyira Y2J-t nem csak a korábbi sikerei miatt,de szerintem maradt annyi tisztelet a WWE-ben,hogy adjanak neki egy utoljó WWEWHC uralkodást a visszavonulása előtt de ennyi!
        Nem értem,miért kell ezt eljátszani Jericho minden egyes meccsénél!

        Kedvelés

    • Kezdesz nagyon, de nagyon unalmas lenni! Minden adás alatt a te Royal fostos semmitmondó és semmitérő hozzászólásaidat kell nézni, amikor az ember, kíváncsi a többiek véleményére, az adással kapcsolatban, de te léptem nyomon, csak a szarságaidat tolod és elrontod mindenkinek a kedvét a baromságaiddal. Remélem, már nem sokan foglalkoznak veled és figyelmen kívül tudják hagyni. A másik meg, amit tudok neked ajánlani, amit már láttam korábban is írtak neked, hogy, ha utálod a WWE-t, mert minden egyes hozzászólásod szinte erről szól, na meg arról, hogy, csak arra gondolsz, hogy nem a te kedvenc pankrátoraidat push-olják! Kit érdekel a véleményed egyáltalán? Menjél trollkodni inkább egy Disney rajongói oldalra, mert annyira se vagy komoly, mint egy 6 éves gyerek, bár még azt is eltudom képzelni, hogy elég fiatal lehetsz, ha meg nem, akkor csak szimplán túltengő feltűnési viszketegséged van. Cöööhhh! XD

      Kedvelés

      • Imádom az ilyen kis gyerekeket, akik a semmiből tűnnek föl, álnévvel, azt egyetlen egy kommentelőt szidnak mindig, ahhelyett, hogy az adást véleményeznék… 😀 Imádtam az előző portálon is a kis szarházikat, akik aztán egytől egyig elhalgattak, míg royal tovább osztotta az észt… Nem érdekel? hát ne olvasd, te istenverte idióta! Azért van ott a vastagbetűs ROYAL felirat, hogy lásd, ha nem szereted a kis babyface kedvenceidet megalázva látni, ne olvasd el! De a ROYAL ellen kommentelőkben SOHA nem volt meg ez az értelmi szint…
        Az is igaz, hogy RYAL is visszavehetne a trágárkodásból is, meg a helyesíráson is van mit javítania (nem, mintha másoknak, pl. neked nem lenne mit), de ő legalább annak látja a dolgokat, amik. És azért feldobja ezeket a valóban szar adásokat, de te ezt soha a büdös életben nem fogod elmondani magadról. És tényleg, minden Royal ellenes, keményebb komment gazdájáról kiderült, hogy nem múlt el 14, aztán mindegyik bekussolt egy életre… Vagy egy kis gyökér visszatért talán csinálni a feszkót? Az adást, a pankrátorokat, lehet, sőt illik is szidni, de a kommentelőket a véleményükért azért már nem ilik…

        Kedvelés

      • Richard Iron te tényleg ilyen hülye vagy, vagy, csak ennyire jól tetteted….? XD Egyik az, hogy én eleve nem 14, hanem 22 vagyok és örülnék neki, ha kurva sokat visszavennél az arcodból, ami annyit tesz, hogy a gyökerezést meg a szarházizást, amíg én nem pofáztam hozzád ilyen hányadék módon! A másik meg az, hogy én megírhatom neked az eredeti nevemet is Eichorn Richárd, nyugodtan meg is nézheted, ha épp az igazi nevemre vagy kíváncsi! 😉 Jah, egyébként meg, ha észrevetted én nem sűrűn szoktam hozzászólogatni itt a dolgokhoz, de, amilyen hangnemben ez a srác irkál, ez megengedhetetlen. Folytatnám rögtön azzal, hogy olyan dolgokat is ír, amire abszolút senki se kíváncsi, ha jól láttam, már elég sokan megmondták neki az igazat, noha őt, ez kicsit sem zavarja és nem hinném, hogy az összes ember, akinek unszimpatikus, ahogy most már nekem te is az vagy vele együtt, nem hinném, hogy mi mindannyian 14 évesek vagyunk! XD Egyébiránt meg. A helyesírásomról meg annyit, hogy lehet, hogy itt, ahogy én gyorsan gépelek, vétek hibákat ( leginkább elírások ), de sztem ne pedzegessük a helyesírás témát, mert, akkor bárkibe bele lehet néha kötni, na, de, ha más nem, ez pont, hogy kurva gyerekes, pl. tőled is, hogy a helyesírásba kötsz bele, mert másba nem igen tudsz! 😀 Az a szép, hogy az ember ír, egy kommentet egy másiknak és egy harmadik személy, aki most te vagy, odaállsz valaki mellé és elkezded lehordani az előtted hozzászólót. Holott azt hiszem, hogy én nem írtam neked semmi hasonlót. Nem gyökereztelek le, bár most már simán megtenném, ha épp azt akarnám, csak valahogy ez engem nem érdekel. A lényeg, hogy ahhoz képest, hogy te meg Royal-ban a trágárságát pedzegeted, ahhoz képest, te ugyanolyan trágár és ellenszenves vagy! Evvel én befejeztem a sajtótájékoztatót! 😀 Ha szerintetek az a módja, a véleményetek kinyilvánításának, hogy undorító mocskos írásokat készítetek, akkor nyilván velünk van a baj! Ne vedd személyesnek a problémát, bár engem igazából, ez a rész se nagyon zaklat, de szerintem és még jó pát ember szerint, Royal és TE is, normális emberi módon is megírhatnátok, amire gondoltok és eközben még, csak bírálnotok sem kellene, azokat, akiket kurvára nem ismertek!

        Kedvelés

  3. Minden adás előtt reménykedek,hogy majd hátha most valami rohadt nagy pálfordulás lesz és egy rohadt jó adást látunk majd végre,de hát ebből már soha nem lesz semmi (talán ha Punk visszatér)erre meg lássuk be elég kicsi az esély
    Na szóval……Fandingó és Rózsa meccse hát,hogy is mondjam szépen…. szart sem ért….. természetesen a Bácsalmási diszkókirály tovább növelte a veretlenségét(És még vagy fél évig ez így is lesz)Fandango meg ha ennyire szereti a lányokat akkor a színfalak mögött rendezze le mindkettőt is kész
    A Backstage-ben Y2J elmondta az ilyenkor megszokott dumát,hogy úgy is nyerni fog blablablabla…. tudjuk,köszönjük Emese
    Aztán megérkezett a Bolgár,vagy Orosz vagy akármilyen nemzetiségű szuperhős aki a szexpartnerével mondott pár szót,majd megjelent a legyőzhetetlen agyonpush-olt Széna 2 aki természetesen forróbbá tette a levegőt közöttük
    A 2 cigánycsaj majd lerendezi egymást jövőhéten,ez nem annyira érdekel
    Gátúszók vs A 2 hihetetlen tehetség akiket elnyom a wwe:Ez a 2 ember alkot csapatot egymással?Hihetetlen jó csapat lenne ha ez összejönne.Természetesen az ikrek nyertek,de ez már megszokott sajnos… remélem az erdő rémei elnyomják őket és megszerzik az öveket
    Ohh és végre elérkeztünk egy olyan mecshez amik kiba…..ott jó lett volna,ha egy 5 éve történik de ebben a mai helyzetben szánalmas így elcseszni egy meccset….. 5 éve az ilyen meccsekért éltem-haltam volna…. Most meg persze zavaró tényezőként ott volt Wyat…. Aztán bum RKO…… amúgy a mecssel nem volt semmi bajom,pörgős volt
    Fandango-t jól elintézték a lányok…… végülis miért ne?
    Aztán hopp egy töltelékmecs…… Szardust kivágja a ringből Ryback-et?? ez mi már….szánalmas
    Aztán a csicska Bo megint nyert…… töltelék mecs,egyben szánalmas is
    És aztán a főeseményen meglepődtem…..azthittem hogy a legyőzhetetlen széna 2 majd megtöri a streak-et de nem így történt(nálam a DQ nyerés nem számít)…… Bejön Orton és RKO…… és végre nem a face kis aranyos Román áll a végén magasan,hanem egy Heel…. ISMÉTLEM EGY HEEL…… na majd 3 hónap mulva megint lesz egy ilyen,mert addig tuti nem
    Majdnem jó adás volt…….. hehe vicceltem
    Jah és szuperszéna ott sem volt,……. hihetetlen

    Kedvelés

  4. Na kéremszépen… Új hét új SD, új remények…Aztán az adás eleje rögtön ráébresztett arra hogy hiú reményeket táplálok az iránt hogy ez egy jó adás lesz.

    Ez a buzeráns majom fejét riszáló Adam Rose kinek kell? ki szereti ezt? Az 5 évsek?… Szánalom. Fandango…Szánalom 2.0 Milyen meccs lehet két ilyen balfaszból? A választ küldjék el a 06 86 66 -66 – 66 os telefonszámra. – Igen…szánalmas….

    A Rusev és Reignes bohóckodásnak szerintem csak az adásidő kitöltése szempontjából volt értelme.

    Mi ez a Slater Titus párositás Istenem? Oké hogy kevés csapat van de azért ne vegyük ennyire lazára a “Ha nincs ló jó a szamár is” közmondást. Az Usoknak érik a TAG Team öv vesztés nagyon remélem hogy a két csöves elveszi már tőlük.

    Jerricho vs Orton: Töltelék meccs hogy az a harmadik hajléktalan idegesitse Y2J-t azzal hogy úgymond beleszól.Nagyon jó volt mit mondjak. Qyattből már kurvára elegem van…Egymás után folyton folyvást hónapról hónapra és PPV-ről PPV-re ugyanazt eljátszák vele és még valakivel…Vegyük csak sorra mert igazából nem is emlékszem már kik voltak… Mr.Kecske, Shield, Cena, asszem azelőtt Kofi… Ritka unalmas már…És sorra nyomtaják egymás után a baromságokat…. A feudjaiban csak az ellenfele különbözik a sztori mindig ugyanaz… Egyszer csak megunják ők is ezt….

    Fandango végre kibaszódott…Yeeeeeey. A két tyúk ellene fordult :3 Mostmár csak annyi kéne hogy valakitől egy jó kiadós verést kapjon és dughatják is bele a szemeteskukába amit majd Adam Rose ürithet ki személyesen 😀

    KhmKhm….Goldust Stardust tündérmeséről nem irnék semmit mert ekkora marhaságot ritkán talál ki a WWE. Taps-taps.

    Ez az Alekosz bugyiban riszáló buzernáns bikakúró Dallas gyerek ez rémes. Nem tudom hogy kinek jó ez hogy itt van… De ekkora homárt még nem b*szott Európa. Annyira idegesitő hogy nagyon.Kezet foghat Fandangoval Rózával meg a többi homokossal a szervezet kreativ stábjából.

    Főesemény. Megint egy kalap kaki. Az végre jó lett hogy Reign is kikapott mert már járt neki.

    Igazából nem is izgulok a RAW vagy a jövő heti SD miatt mert ennél már csak jobb lehet valami.

    Kedvelés

    • Nem azért khm “majmolom” mert szerintem rosszul alakitaná a WWE-t vagy mert rosszul látná a dolgokat (Néhány kivételével), hanem mert kb ugyanolyan unalmas a véleménynyilvánitása minden adás után mint Cena uralkodása.

      De nyugodtan nyalizz csak tovább neki.

      Kedvelés

  5. Jajj. Soha rosszabb adást neeee. 😦

    Kiszámítható,és papírforma mint mindig..
    Nem tudom,hogy miért erőltetik még mindig ezt az Ortont…annyira gyengusz,hogy nincs egy normális győzelme sem…

    Y2J-t pedig megint boxzsákként hozták vissza ami számomra nagyon fáj,mert hatalmas kedvencem.
    Remélem a wwe hamarosan belátja,hogy normális szerepet kéne adnia ezeknek az embereknek,mert ők tartják még valamennyire talpon a céget..de úgy gondolom,hogy sosem fogják belátni.. :/

    Kedvelés

  6. hülyeség… rég memgszakadt ár Rusev verettlensége…Volt még régebben egy 14vsTheShield a RAW-n amibe benne volt rusev,és a shield nyert dq val.

    Kedvelés

      • Hát nem!
        Azt a meccset a bíró úgy ahhogy van lefújta,mejd nézd vissza.
        a ringen kívül elszabadult a káosz és ennyi volt,annak a meccsnek nem volt győztese!

        Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s