WWE SmackDown 2014. december 16. – Super SmackDown Live!

supersd

 

2014. december 16-án ismét élőben nézhettük a SmackDown-t. A Super SmackDownnal a WWE második legnagyobb heti adása a 800. epizódjához érkezett.
Azonnal a közepébe is csapunk, hisz máris érkezik az első két szupersztár, hogy a tegnapi összeakaszkodás után megküzdjenek egymással.

Fandango vs Roman Reigns
Nehéz eldönteni, hogy műtétje után még Roman formája nem az igazi, vagy éppen Fandango táltosodott meg, de a két szupersztár többször is teljesen egyenértékű volt. Meglepetés azonban nem született, végül jött a Superman Punch és a Spear, így a mérkőzést Roman Reigns nyerte meg.

A kommentátorok bejelentik a ma esti fő eseményt, ami egy Ryback vs Seth Rollins meccs lesz. Megtudjuk, hogy a kemény TLC meccset követően ma már jelen van Dean Ambrose is.
Még ezen a héten sor kerül a WWE Tribute to The Troops adásra is, amivel a szervezet minden évben az amerikai katonák előtt tiszteleg.

Láthatunk egy összefoglalót Dean Ambrose és Bray Wyatt TLC meccséből, majd máris érkezik a vesztes, azaz Dean Ambrose. Azt mondja ők mindketten a poklot járták meg a TLC-n, de minden percét élvezte. Veszített ugyan, de látta, hogy Wyatt fél. Bray Wyatt életében először nézett szembe valakivel, aki ugyanolyan becsavarodott, mint ő.
Bray azonnal megjelenik az óriáskivetítőn és közli, Dean csak azért lélegezhet még mindig, azért van életben, mert ő élvezi ezt a kis játékot. Ha valaki meglátja a szeme mögött a fényt, az már az ő hívó szavának rabszolgája. Azt ígéri, nem áll meg egészen addig, míg nem látja elbukni az összes hőst és a gyűlölete Ambrose világa iránt csak táplálja benne azt az érzést, hogy ez itt egy csatatér és semmi nem ér véget addig, míg nem látja porig égni.

A SmackDown egy hat emberes tag team mérkőzéssel folytatódik:

Eric Rowan és az Uso testvérek vs The Miz, Damien Sandow és Luke Harper
A WWE egybegyúrta a Tag Team Bajnokok és az Uso ikrek, valamint a volt Wyatt Family tagok konfliktusát erre az estére.
A szokásosnak mondható meccs végén az Uso testvérek rábeszélték Rowant, hogy a felső kötélről ugorjon Mizre, aki előtte már egy dupla superkicket is kapott. Nem csoda, ha a kopogtatásból képtelen volt kirúgni.
A győztesek: Az Uso testvérek és Eric Rowan.

Naomi épp melegít, amikor Jimmy besétál és próbál a lány lelkére beszélni. Naomi a ma estére akar koncentrálni és kéri Jimmyt, ne legyen ott a ring mellett. A fiú megígéri, hogy a backstage-ből szurkol.

Egy komolyabb méretű összefoglalót kapunk az előző esti RAW-ból, majd meglátjuk, mire képes Seth Ryback ellen.

Ryback vs Seth Rollins
Ryback bejön és még a rámpa végén áll, amikor oldalról berobban Rusev és megtámadja. Rollins mikrofont fog és azt mondja, éppen ez az, amiről beszélt, itt a tökéletes példa, hogy itt bolondok háza van, a WWE-ben nincs kontroll és vissza kell hozni a Vezetőséget!
Roman Reigns ellopta tőle a győzelmet a TLC-n, de a RAW-n megmutatta, hisz megtámadta Chris Jerichot és egyedül képes volt legyőzni a steel cageben John Cenát! Kijött ide sérült bordával, de még mindig hajlandó lenne a meccsre, de az ellenfele a támadás miatt nem képes kiállni! Úgy dönt, hogy vége, az elmúlt két éjszaka után megérdemli, hogy ma éjszakára kikapcsoljon. Testőreivel együtt készül elhagyni a ringet, amikor a WWE Interkontinentális Bajnoka, Dolph Ziggler érkezik meg.
Emlékezteti Seth-et, hogy a Vezetőséget leváltották és ő volt az egyetlen ember, aki képes volt legyőzni őt azon a bizonyos meccsen a Survivor Seriesen. Felvilágosítja, hogy a szerződése értelmében ma este köteles Rollins a ringbe lépni és szerepelni, mert a rajongók megérdemlik, így azonnal ki is hívja egy meccsre!
Azt mondja, ha Seth fél, mondja meg, ám végül J&J tiltakozása ellenére Rollins elfogadja a kihívást és megfogadja, hogy Ziggler egy Curb Stomp alatt végzi.
Ziggler annyit közöl: később jönni fog és elveri Mr. Money In The Banket, mert ez a legjobb az üzletnek.

WWE Díva Bajnoki cím mérkőzés: Nikki Bella vs Naomi
Naomi lehetőséget kapott, hogy Díva Bajnok legyen, ehhez azonban Nikkin kellene átküzdenie magát. A mérkőzés megkezdése előtt láthatjuk, hogy Miz ígéretéhez híven meghívta a Miz TV-be a Main Eventen Naomit, ám megjelent testvérével a férj, Jimmy Uso és ismét felszólította Mizt, hogy tartsa magát távol a feleségétől.
Megszólal a gong, a két lány kezd. Miz most is megjelenik és amikor Naomi földre kerül, biztatja, hogy szedje össze magát és folytassa. A lány egész jól szerepel, ám Nikkinek sikerül kihajítania a ringből. Miz épp fölé hajol, amikor hátulról érkeznek az Uso tesók! Jimmy kikergeti Mizt az arénából, Nikki pedig kihasználja Naomi figyelmetlenségét, támad és megvédi az övet.

Adam Rose vs Kane
Kane tegnap már egy dupla chokeslammel padlóra küldte Adam Roset és Mr. Bunnyt, ma itt a visszavágás lehetősége. A helyzet annyit változik, hogy Adam ma már bő egy percig talpon tud maradni, a vége azonban ugyanaz: jön a chokeslam és Kane győz. Elindul kifelé, majd fél útról visszafordul és elkapja a nyuszit, akinek – akárcsak tegnap – most is kioszt egy tombstonet.

A backstage-ben Renee Young beszél Seth Rollins-szal. Mint kiderül, Seth a nap folyamán megállapodást kötött Paul Heymannel és Brock Lesnarral, Renee erről kérdezi.
Seth azt mondja, a Survivor Series meccs kikötése értelmében John Cena az egyetlen ember, aki visszahelyezheti a Vezetőséget a pozíciójába. Addig, amíg Cena nem dönt úgy, hogy visszahozza őket, ő gondoskodni fog arról, hogy John Cena “sikertelen” legyen! Beleértve Brock Lesnar elleni cím mérkőzését is a Royal Rumble-ön. Bevallja, hogy ő vezényelte tegnap Brock Lesnar támadását is Chris Jericho ellen mert senki nem helyettesítheti a Vezetőséget! Megfogadta, hogy mindenkinek az életét nyomorulttá teszi egészen addig amíg a Vezetőség vissza nem fog térni!

Seth Rollins vs Dolph Ziggler
Elérkeztünk a Super SmackDown utolsó mérkőzéséhez és meglátjuk, képes lesz-e Seth “nyomorulttá tenni” Dolph Ziggler életét.
A két szupersztár jó negyed órát harcolt, közben mindketten többször is közel álltak ahhoz, hogy lekopogtassák ellenfelüket. Talán nem meglepő, hogy J&J minden apró lehetőséget kihasznált, hogy segítse Seth-et.
Zigglernek egyszer sikerült úgy átlendítenie Seth-et a felső kötélen, hogy pont a ring mellett álló két testőrre zuhant és leterítette őket, ráadásul rögtön utána megkapta Rollins a Fame-assert is.
Az egyik J elterelte a mérkőzésvezető figyelmét, majd a háta mögött a másik behúzott egyet Zigglernek. A vége az lett, hogy mindkettőjüket eltiltották a ring mellől, így Seth Rollins csak magára számíthatott!
Hevesen reklamált, Ziggler pedig ezt a helyzetet használta ki: hátulról jött a Zig Zag és a kopogtatás!
A mérkőzést Dolph Ziggler nyerte.

Seth Rollins tehát vereséget szenvedett és az élő Super SmackDown az ő dühöngésének képeivel ért véget. A WWE hét azonban folytatódik, hisz a RAW és a SmackDown mellett volt Main Event és lesz Tribute to The Troops is.

Reklámok

WWE SmackDown 2014. december 16. – Super SmackDown Live!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Csá skacok. Csak azt szeretném veletek közölni, hogy tudom ki fogka elvenni Rusev től a United states championship et. Ez az ember pedig nem lessz más mint Ryback. 🙂

    Kedvelés

        • Nem is olyan rég kérte valaki, hogy ne cseréljük le azonnal a bajnokok képét, mert tudni lehet a meccsek eredményét, mielőtt megnéznétek az adást. Persze, lehet mindenhez megjegyzést fűzni, egy azonban biztos: nehéz úgy dolgozni, hogy az mindig mindenkinek megfeleljen.

          Kedvelés

          • Meg amúgy is, csak az intercontinental bajnok lett más, szóval nem égető szükségletű a csere.. 😀 ráadásul amilyen sokszor váltott ez az öv gazdát a végén le se kell cserélnetek Harper képét..

            Kedvelés

  2. Na ez a Smack Down Rawval egyenértékű adás volt! Nem értem miért nem tudják az összes adást így megcsinálni! Nem csak 100 adásonként kéne ilyet összehozni…Mindegy az adás tényleg nagyszerű volt ez a rövid véleményem! 🙂

    Kedvelés

    • Minden évben előfordul 1-2 alkalommal, hogy a SmackDown élőben jelentkezik, nem pedig felvételről adják le. 🙂

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s