Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE SmackDown 2014. december 12. -Eredmények

sd20141212

2014. december 12-én a WWE Friday Night SmackDown a 799. epizódjához érkezett. Már csak két nap van az év egyik leglátványosabb PPV gálája, a TLC előtt, és ez az utolsó televíziós adás, amin még mérkőzést jelenthetnek be, illetve egyéb kiegészítést határozhatnak meg.

A visszatekintések után az élő képeken John Cena érkezik a ringbe, majd mikrofont ragad. A TLC meccséről beszélne, ám érkezik Seth Rollins – természetesen nem egyedül, hanem „csicskáival”.
Mr Money in the Bank azt mondja, minden úgy volt, ahogy John akarta, 100-ból 99 dolgot
megvalósíthatott tervei szerint. Viszont most vasárnap Seth szerint fordul a kocka: az ő tetteinek 99%-a fog megvalósulni ezentúl. „És állandóan a jövőt emlegeted, hát akkor hadd mondok neked valamit: a jövő nem létezik Seth Rollins nélkül!” Mert az exshieldes szerint Cena ideje lejárt, az övé pedig eljött. „Mert minden amit tennem kell, az amit az elmúlt két hétben tettem, hogy valagon rúglak az asztalba.” A volt bajnok viszont nem látja a „jövő” mellett sem az „Igazság Pajzsát”, sem a Vezetőséget. Csak egy öntelt Seth Rollins-t, aki abban ringatja magát, hogy vasárnap első számú kihívóként hagyja el a ringet. „Mert miután vasárnap elvertelek, másnap felkelsz, tükörbe nézel, s így szólsz: még nem állok készen…..” Mert a jövő nem most kezdődik, nem vasárnap, nem is egy év múlva, hisz John Cena még mindig itt van! Seth szerint viszont „Vasárnap nem csak legyőzlek, nem csak megfosztalak a kötelező kihívói jogodtól, de ez a vasárnap a kezdete John Cena bukásának!”
Mr MITB-nek elege van a „Cena-Cena” skandálásokból, mert „belebetegszik”. Most a TLC után pedig ígérete szerint John csak egy emlék lesz, ő pedig végre felemelkedhet. Cena viszont bolondnak nevezi. Elismeri, hogy fényes jövője van itt a WWE-ben, de van valami, ami őt mégis férfivá teszi: hogy a WWE az ő élete.” Őt a szenvedély hajtotta, így emelkedett felül az évek során a legnagyobb ellenfelein: sosem adta fel.

Cesaro & Tyson Kidd (w/Natalya) vs The Usos
A mérkőzés alatt Miz és Mizdow voltak a kommentátorok vendégei, akik egy idő után “üzleti ügyben” elhagyták helyüket. Jimmy megszerezte a győzelmet, mikor kopogtatta Antonio-t. Aztán Miz-ék kerültek képernyőre: Naomi-hoz lépnek oda, majd ismét ajánlatot tesznek neki. Uso-t problémának nevezik, egy akadálynak, ami miatt a lány nem érvényesülhet. Majd azt a tanácsot adták Naominak, gyorsan döntsön, mit is akar.
A RAW-ra tekintünk vissza a két exwyatt-family tag meccsére, majd Naomi kerül ismét képernyőre, akihez az ünneplő ikrek csatlakoznak. A lány szerint Jimmy csak lejáratja őt. Az Uso srác veszélyben érzi kapcsolatát, a testvére tanácsára viszont a TLC-re koncentrál.

Wyatt áll a kamera előtt. Beszédében kiemeli, hogy a mérkőzés után kétezer évvel, azután a meccs után, melyet Dean Ambrose-zal vív, az iskolákban fogják tanítani a gyerekeknek, ki is volt Bray Wyatt.

Nikki Bella (w/Brie Bella) vs Alicia Fox
A küzdelem alatt AJ volt a kommentátorok vendége. A győzelmet a Díva Bajnok szerezte meg. Kérdés, Punk felesége vissza szerzi-e címét, esetleg beigazolódnak a pletykák, miszerint AJ távozik a szervezettől?

Big E [w/The New Day (Kofi Kingston & Xavier Woods)] vs Goldust (w/Stardust)
A győzelmet Big E szerezte meg.

Titus O’Neil vs Jack Swagger
A győzelmet a Real American szerezte meg. Aztán leereszkedett a szorító fölött az orosz zászló, és megszólalt Rusev zenéje. A bajnok csak a rámpáig ment, ahol felemelte címét. Reméljük, a TLC-n visszakerül jogos tulajdonosához, egy hű amerikaihoz.

A backstage-ben Dean beszél. Azt ígéri, vasárnap bármi lesz, nem fog leállni és végez Bray-jel. Mert mikor kezében lesz Bray Wyatt világa, fogja és összetöri.

Dolph Ziggler, Erick Rowan, RyBack vs Luke Harper, Kane & Big Show
A főmérkőzésen RyBack szerezte meg a győzelmet csapatának, mikor kopogtatta Harpert. Az igazi harc csak ezután kezdődött, mikor Kane megtámadta a nyertes csapat tagját egy acélszékel. A facek gyorsan reagáltak, elszabadultak az indulatok, ahol végül a heel-ek maradtak alul. Vajon hasonlóképp fog történni vasárnap is? Asztalok, létrák és székek…..és most először lépcsők!!!!! Nehogy lemaradjatok!!

Fekete István

7 gondolat “WWE SmackDown 2014. december 12. -Eredmények” bejegyzéshez

  1. Csá skacok. Azt szeretném veletek megosztani, hogy az olvastam a wwe.com on, hogy a volt Nxt bajnok Adrian Neville bent lessz a jövőévi Royal rumble meccsben. Szerintetek majd arat ott valami sikerfélét? Az adáshoz hozzászólva csak annyit mondanék , hogy az átlaghoz képest szerintem jó volt. 🙂

    Kedvelés

  2. Hát Raw-t és SmackDown-t se nagyon van kedvem nézni az után hogy mit lenyomtak az NXT-s srácok és lányok. Az eszementdurva volt. Ez lof@sz ahhoz képest

    Kedvelés

    1. Megérdemelte már,a hobbitfülűnél már volt eleget.Amúgy már kezdem jobban szeretni az NXTt,jó highflyer pankrátorok vannak,sokuk tehetségesebb mint akiket itt hétről hétre láthatunk.Hálisten ezt a Bo Dallast hanyagolják mostanában.Gondolom látják hogy a közönség nagyívben tesz rá.

      Kedvelés

Vélemény?