WWE SmackDown 2013. május 17. – Az emberek emlékezni fognak…

A SmackDown 2013. május 17-én két összefoglalóval indul, aminek témája egyrészt a Nehézsúlyú Világbajnok, Dolph Ziggler sérülése, aminek következtében Theodore Long bejelentette, hogy az Extreme Rules-on egy No. 1 Contender mérkőzést fog vívni Del Rio és Jack. Ez az összecsapás egy “I Quit” mérkőzés lesz, ami nagyon nagy izgalmakat fog tartogatni a nagyérdemű közönség számára…Emellett láthatjuk az előző pénteki adásban, ahogyan Big Show egy W.M.D.-vel földre küldte Tensai-t, majd Brodus Clay-nek is akart adni egy jobbost, ám ez a próbálkozása sikertelenül ért véget, hiszen megérkezett Randy Orton, aki az RKO-t levágta a vasárnapi ellenfelének.

Az adás nem mással indul, mint a WWE Legnézettebb Szupersztárjával, aki ismét megtartja a Miz TV nevű kis talk show-t. Elsősorban mindenkit szeretne köszönteni, majd elmondja, hogy a ma esti két vendége szerepelni fog vasárnap egy Extreme Rules mérkőzésen, ahol egy emlékezetes csatát fognak majd produkálni. Ám előtte még megjelennek itt a Miz TV-ben, amiben reméljük, hogy legalább annyira feledhetetlent mutatnan, mint majd a szorítóban. Miz nem is rabolja tovább az időt bejelenti, hogy érkezik az első vendége, aki nem más, mint a Vipera, Randy Orton.

A közönség egyből talpra áll és tombolni kezd, hiszen a Szupersztár megjelenése és személye képes minden egyes alkalommal a legjobbat kihozni a rajongótáborból. Míg Orton a ringbe sétál a kommentátorok bemutatkoznak nekünk, a szokásos módon JBL, Michael Cole és Josh Matthews fogja elmondani nekünk a legfrissebb infókat és végignézni velünk az adást. A Vipera szóhoz sem jut, hiszen Miz egyből felkonferálja a második vendégét, Big Show-t. Őt már nem fogadja a közönség olyan lelkesen, mint az előző Szupersztárt. A félreértések elkerülése végett a műsorvezető elmondja, hogy ők ketten vasárnap egy Extreme Rules mérkőzésen fognak küzdeni egymás ellen, amiben nem lesznek olyan szabályok, amik megzavarják a harc végkimenetelét. Miz emlékezteti őket arra, hogy az előző SmackDown-on Tensai kiütése után érkezett Randy Orton, aki lecsapott az óriásra. Megmutatja ezt a pillanatot a nagyivetítőn, amit aztán a rajongók megtapsolnak. Miz ez után a videó után megkérdezi Show-t, hogy szerinte mégis mi várható az Extreme Rules-on. Erre a Világ Legnagyobb Sportolója azt feleli, hogy Orton hátulról képes csak nekiesni, megtámadta őt a WrestleMania-n, megtámadta a Tensai elleni meccsén, de az Extreme Rules-on nem lesz semmi ami a pusztítást megállítsa. Az RKO helyett TKO (Technikai KO, amikor a bíró leállítja a csatát, mert az egyik fél harcképtelenné válik)-t fog látni mindenki, ami megalázó lesz Orton-nak a szülővárosában. Randy ekkor körbetekint az arénában és elismeri ezt a már mondatot, de nem ért egyet a hétvégi ellenfelével, az ügyben, hogy St. Louis-ban kiüti majd őt. Ott lesznek a barátjai, a családja és a városa, Show-nak nem lesz semmi esélye sem, mert vasárnap a Vipera kivégzi az óriást.

Orton kemény szavai után érkezik az Igazi Amerikai, aki majd Alberto Del Rio ellen harcolhat ugyanezen az éjszakán. Zeb Colter szólal meg, aki egyáltalán nem ért egyet egyik Szupersztárral sem, hiszen ezen az estén nem Show-ra és Orton-ra fog szegeződni a legnagyobb figyelem. Ringbe fog lépni Jack Swagger is, aki küzdeni fog Amerikáért és legyőzi Alberto Del Rio-t, akinek ezzel összetörnek az első számú kihívóságról szőtt álmai. Az emberek figyelni fognak és mindannyian a Swagger lába előtt fognak heverni, amikor azt mondják, mi vagyunk az emberek.

A szokásos Amerika hű beszéd után megszólal a Mexikói Arisztokrata zenéje, aminek nem túlzottan örül egyik heel karakter sem. Ricardo kíséretében érkezik Del Rio, aki felszólítja Colter-t, hogy kussoljon. Del Rio már teljesen elfáradt ezektől a semmitmondó üres szavaktól, amiket Zeb folyamatosan mondogat. Alberto szerint az egyetlen dolog, amire az emberek emlékezni fognak majd vasárnap után az az lesz, hogy a mexikói megszerzi az első számú kihívói címet és visszarugdalja Zeb-et oda, ahonnan jött.

Del Rio is elmondta a magáét, ami után érkezik a Világ Legerősebb Embere, aki pedig Sheamus ellen fog csatázni ezen a bizonyos estén egy Strap (szíjas) mérkőzésen. Ez a meccstípus az után alakult ki, miután a RAW-n Henry egy övvel nagyon keményen ellátta Sheamus baját. Ez a pankrátor is az emberek emlékezetét hozza szóba, aki szerint egyedül ő lesz feledhetetlen, hiszen felállított egy világrekordot, megverte úgy a Keltát, mint még senki az életben és az egész világ tudja, hogy ő a Világ Legerősebb Embere.

Ennek hallatán érkezik Sheamus, akinek az egyik kezében mikrofont tart, a másikat pedig a háta mögött tartja, mintha fogna benn valamit. Nem nehéz kitalálni, hogy mégis mi lehet az…A Kelta szerint a mérkőzések most azonnal elkezdődhetnek, majd ahogy kimondta a háta mögött rejlő szíjjal berohant a ringbe és nekiesett a heel karaktereknek, különösen Henry-nek. Ezzel kialakult, hogy mi lesz a ma este főeseménye: Randy Orton, Sheamus és Alberto Del Rio vs Big Show, Mark Henry és Jack Swagger.

The Usos vs The Shield

A Shield két tagja lépett ringbe, akik majd szerepelni fognak vasárnap a Tag Team Bajnokok ellen. Roman Reigns és Seth Rollins nagyon jól szerepelt, ami végül meghozta nekik a győzelmet. Jey Uso támadta folyamatosan a Roman-t, aki egy váratlan Spear-rel kifektette ellenfelét, majd lekopogtatta. A 3 tagú banda nekiesett Jey-nek a csata után, akit Kofi Kingston mentett meg. Egy székkel rohan a ringbe és üldözte el a triót.

A kulisszák mögött The Miz, Daniem Sandow és Teddy Long beszélgetnek a Szellemi Felszabadító legújabb ötletéről, ami nem más, mint egy újabb talk show. Damien a Damien Sandow Show nevet választotta ehhez, bár tisztában van azzal, hogy ennek a megvalósulásához szükséges Teddy engedélye is. Long elgondolkodik és szerinte nem könnyű egy ilyet létrehozni, a legelső lépcsőfok ami ehhez elfog vezetni az a ma esti csata lesz, amit meg kell nyernie Damien-nek, az ellenfele, pedig nem más, mint The Miz.

Ezt követően visszatekinthetünk a RAW-ra, ahol A Shield nekiesett John Cenának, akinek kiosztották a Triple Powerbomb-ot. A trió távozott, de érkezett Ryback, aki egy székkel megütötte John sérült bokáját. Láthatólag a bestia nagyon komolyan veszi a vasárnapi PPV-t, ahol egy Last Man Standing összecsapásban bizonyíthat Cena ellen.

Brodus Clay és Tensai vs Prime Time Players

A PTP kissé el volt tűnve a nagyobb adásokból, nem kapták nem azokat a csatákat, amiket régebben, hiszen a helyükre egy keményebb és karakteresebb csapat lépett, ami a Shield nevet viseli. Ezúttal viszont újabb lehetőséget kaptak, ám ezzel sem tudtak élni, hiszen ellenfeleik elverték őket.

Chris Jericho vs Antonio Cesaro

Ez a mérkőzés abból a szempontból izgalmas, hogy egyik fél sem tudott mostanában komolyabb győzelmet elérni, hiszen a WrestleMania óta Jericho-t sakkban tartja Fandango, akivel majd az Extreme Rules-on újra megküzdhet. Antonio-nak pedig nincsen előre bejelentett mérkőzése, valamint még az United States Bajnoki övet is elvesztette Kofi ellen. A csata eléggé hosszan elnyúlt bár nem lehetett azt mondani rá, hogy talpon állva figyelték a rajongók. Végül Jericho szabadult a Neutralinzer-ből és elkapta ellenfelét a Walls Of Jericho-val, ami után Antonio kopogásra kényszerült. A csata után azonban megszólalt Fandango muzsikája és a kommentátorok felől érkezett támadva, ám nem tudott sokat mutatni, mert Jericho került fölénybe. Akárcsak a RAW-n ezúttal is megfutamodott a táncoslábú pankrátor. Antonio amint felállt a földről egyből kapott egy Codebreaker-t. Y2J kezd magára találni, elképzelhető, hogy a régi formájához visszatérve győzelmet fog aratni vasárnap.

The Miz vs Damien Sandow

A kommentátorok sorából figyelte a csatát Miz vasárnapi ellenfele, Cody Rhodes. Csapattársa pedig éppen küzdött a WWE Legnézettebbje ellen. Nem volt túl hosszú a harc, amiben végül The Miz nyert a Figure 4 LegLock-kal, amiből nem tudott ellenfele szabadulni és kopogásra kényszerült.

Kaitlyn vs Aksana

A hölgyek összecsapásában a Díva Bajnok lépett ringbe, méghozzá Cesaro régebbi barátnője ellen, Aksana ellen. A harc rövid volt, amiben végül Kaitlyn nyert.

Ezt követően láthatjuk, Brcok Lesnar-t, aki elpusztította Triple H irodáját, ami után The Game a ketrecben nekiesett a harci robotnak. Hatalmas csatára számíthatunk majd az Extreme Rules-on…Ebben az összefoglalóban Triple H érkezik meg, a ring fölé pedig egy acél ketrec ereszkedik. Azzal kezdi, hogy közte és Lesnar között már lassan egy éve dúl a háború és vasárnap történik meg az elszámolás.

Azt mondta a múlt héten, hogy ez a ring az otthona – emlékezteti a közönséget – és ez az a hely, ahol emberré vált, ahol megtanult harcolni. De egy ember, akit nagyon tisztelt, a karrierje elején azt mondta neki, hogy ha igazán jó akar lenni, akkor meg kell tanulnia a gyűlöletet is. És megtanulta. Otthon érezte magát ebben a ringben, amit körülvett az acél – utal a ketrecre. Az acél összetöri a húsodat és a csontodat – mondja, majd hozzáteszi: “Brock Lesnar itt van, én itt vagyok, ők itt vannak (mutat a közönségre) és az acél itt van. Itthon vagyok.” Triple H kihívja Lesnart, aki meg is jelenik – szokás szerint Paul Heyman kíséretében.

Heyman szólal meg, de HHH már a köszönésnél belefojtja a szót és közli, hogy fogja be. Hőúúzzon cipzárt a szájára, Brock pedig vonszolja oda a seggét és harcoljanak. Lesnar el is indul, De Heyman láthatóan próbálja erről lebeszélni. Aztán az ügyvéd ismét elkezdi és elmondja, hogy igen, Triple H tudja ki ő és ki is valójában az ügyfele. Aztán kioktatja HHH-t, mondván olyan szót használt, mint a gyűlölet, ez pedig a WWE tiltólistáján szerepel, sőt világszerte tiltott dolog a sportban. Heyman szerint mindannyian tudjuk, hogy Triple H és Brock Lesnar utálják egymást, ám most vasárnap az ügyfele, Brock Lesnar megtanítja HHH-nek, mit is jelent a gyűlölet szó valójában. Vasárnap, miután Brockk Lesnar, a ketrecharcos ragadozó megsemmisíti, HHH gyűlölni fogja,hogy szembe kell néznie a családjával és gyűlölni fogja azt a tényt, hogy vesztesként vonul be a történelembe. Brock lesnar készen áll a harcra, de ezzel HHH-nek vasárnapig várnia kell. Mert Brock Lesnar nem harcol ingyen – fejezi be Heyman, majd megszólal Lesnar zenéje és távozni akarnak.

HHH azonban utánuk szól és az érdekli, miért nem néz vele szembe Lesnar úgy, mint egy férfi. Talán azért, mert Paul Heyman nem engedi meg neki? Mert ha Lesnar bemegy a ringbe és ő megint szétrúgja a seggét, az nem tesz jót Heymannek, mint üzletembernek?

Amikor vasárnap megveri ismét Lesnart, Paul Heyman nem csak a közönséget hallja majd ordítani, hanem Lesnar misztikumát, amint kiszáll az ablakon és az ügyvéd ezzel elveszti az “étkezési jegyét” – utal ezzel HHH arra, hogy Heyman Lesnar menedzseléséből él. Paul Heyman ezt követően már nem fogja elhinni, hogy Lesnar a legrosszabb, leggonoszabb ember az arénában.

Aztán HHH egyenesen Lesnarnak szegezi a kérdést: Most mit fog tenni? Megy és bebizonyítja, hogy valóban ő Lesnar, a szörnyeteg, vagy ott áll az ügyvéd oldalán mint Lesnar, a kurva?

A provokáció elérte célját: Lesnart sikerült annyira felingerelni, hogy Heyman tiltakozása ellenére megindult a ring felé. A mérkőzésvezetők megpróbálták tétova módon megakadályozni, de igazából senki nem mert az útjába állni, csak kérték, ne lépjen a ketrecbe. Brock azonban belépett és farkasszemet nézett Triple H-dzsel. Aztán egymásnak estek! Paul Heyman jobbnak látta becsukni a ketrec ajtaját, de nem sikerült, HHH pedig nekivágta a ketrecből Lesnart. Azt ügyvéd és az egyik mérkőzésvezető elterült a földön.

Randy Orton, Sheamus és Alberto Del Rio vs Big Show, Mark Henry és Jack Swagger

A főesemény hosszasan tartott és eléggé jóra sikeredett. Végezetül a ringbe Orton és Swagger lépett, a Vipera bevitte a Backbreaker-t és a Comeback-jét ellenfelének. A továbbiakban pedig elszabadult a pokol, mindenki nekiesett mindenkinek. A két csapat kemény csatát vívott, amiben végül a face karakterek csapata győzött. Amikor Randy segítséget nyújtott az éppen Angle Lock-ban szenvedő Del Rio-nak. Orton az RKO után kopogtatott.

Ezzel zárult a SmackDown, ez volt az utolsó adás az Extreme Rules előtt, vasárnap láthatjuk a kemény PPV-t utána pedig egyből hétfőn a RAW jelentkezik.
Letöltési link: http://www.multiupload.nl/Q3MUCMV8HK

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s