WWE SmackDown 2012. március 9. – SD Laurinaitis módra

A SmackDown-t 2012. március 9-én John Laurinaitis vezette, mert egy megállapodás szerint Teddy Long irányítja egy este erejéig a RAW-t (ami hétfőn volt), ma pedig John lesz a SD General Menedzsere.
Egyből egy kis összefoglalóval indulhat az este, amiben az elejétől visszaemlékezhetünk erre a sztorira a két GM között.

A ring felett egy ketrec ereszkedik egyre lejjebb, a szorítóban pedig David Otunga és John Laurinaitis diskurálnak.

– (David Otunga) Hölgyeim és uraim, kérem köszöntsék a WWE egyik alelnökét, a RAW ideiglenes általános General Menedzserét, aki egy éjszakára átveszi a SmackDown irányítását: Mr. John Laurinaitis.
– (John Laurinaitis) Helló SmackDown! Köszönöm Davidnek a bemutatást és köszönöm az igazgatótanácsnak a lehetőséget, hogy ma én vezessem ezt az adást. Még mindig azt remélem, hogy én vagyok az az ember, aki vezetni fogja a RAW-t és a SmackDown-t is. Teddy Long még sosem indította el a SmackDown-t egy Steel Cage meccsel, de én egy Bajnoki övért folyó csatában ezt fogom tenni.

Majd David és John elhagyják a ringet és megszólal Lillian Garcia, aki bejelenti az első mérkőzést, ami a United States Bajnoki övért fog zajlani.

Jack Swagger vs Santino Marella
John Laurinaitis eléggé nehezen viseli, hogy egyik kedvence elvesztette a Bajnoki övet a RAW-n és most kiírta ezt a visszavágót, hogy Swagger-nek segítsen amennyire csak tud a sikerességhez. Az összecsapás eléggé tapogatózóan indult, de egy izgalmas, PPV-be is beillő meccs kerekedett belőle. Santinonak nagyon nehéz dolga volt, mert Ziggler és Vickie mindent megtettek azért, hogy elveszítse a harcot. Végül Dolph kapott egy Kobrát a ketrecen át és ezért otthagyta az arénát, dühében inkább kivonult. Vickie pedig a menekülő Snatino-ra akarta vágni a acélajtót, de sikertelenül, mert a saját mentoráltját ütötte le vele. Marella ezzel kimenekült a ketrecből és megvédte sikeresen a Bajnoki övét. Mikor elhagyta az arénát Teddy Long ugrott a nyakába és ünnepelt vele együtt. Marella kezet csókolhatna Vickie-nek, amiért gyakorlatilag leütötte és harcképtelenné tette Swaggert. 😀

A kulisszák mögött John Laurinaitis és David Otunga bosszankodik, amikor Teddy Long nyit be az ajtón…
– (John Laurinaitis) Az előző hét miatt ma este kiírok egy meccset Kane és Aksana között.
Teddy érthetően kiakad, mert a barátnőjét a Nagy Vörös Szörny elé akarják dobni és figyelmezteti John-t, hogy ezt nem teheti meg, ő azonban hajthatatlan. Teddy nem akarja Aksana-t a tűzvonalban látni, de Laurinaitis nem hajlandó megváltoztatni a véleményét, amíg nem mondja neki, hogy: Kérem. Long azt mondja, hogy kérem, de John azt feleli, hogy még egy bocsánatkérést sem kapott a viselkedése miatt az előző hét óta.
-(Teddy Long) Bocsánatot kérek!
-(John Laurinaitis) Ez nem volt elég jó, úgy kell lerendezni az ügyeket, mint egy férfi a férfival, a ringben, ma este.
Teddy azt akarja, hogy ha ő nyerne a mérkőzésen, akkor lefújják az Aksana és Kane közötti harcot. De John válasza: “Ha én nyerek, akkor megrendezik a meccset.”
Teddy elhagyja az irodát, ezután John és David gúnyos mosolyából következtetni lehet arra, hogy valamilyen tervük van, amivel csalni fognak.

Majd láthatunk egy részletet Shawn Michaels és HHH hétfői beszélgetéséből, és bejelentik, a következő RAW-n Undertaker és a “Heart Break Kid” azaz Shawn Michaels szemtől szembeni találkozását egymással és elmondhatják a véleményüket.

Megjelenik Drew McIntyre, aki elmondja:
-(Drew McIntyre) Az előző héten Teddy Long kirúgott engem, de van egy ember, aki visszaadta a munkámat, aki remeki üzleti érzékkel felismerte, hogy én vagyok a jövő. Ez az ember John Laurinaitis, aki kiválasztott nekem egy ellenfelet ma estére.
A rövid beszéd után felhangzott Great Khali zenéje, aminek hallatán még a skót is meglepődött, ám megjelent David Otunga, aki hozta John parancsát. Most ismét láthattuk Lauriaitis gonoszságát, az ellenfele a ma estére Drew-nak a WWE legkisebb alakja: Hornswoggle.

Drew McIntyre vs Hornswoggle
A meccsen egyértelműen Drew nyert, mert a bíró véget vetett az összecsapásnak. Ám mikor McIntyre a sarokban ünnepelt megjelent Great Khali és megtámadta a skótot.

Majd egy képsorban láthatjuk amikor Teddy Long nyugtatja Aksana-t, és azt mondja, hogy a mai este megleckézteti John-t.

Ezekiel Jackson vs Mark Henry
Egy nagyon gyors mérkőzésen a Világ Legerősebb Embere tudta megszerezni a győzelmet.

Megérkezik a szorítóba John Laurinaitis és Teddy Long is, ám mikor elindulna a meccs John a kezébe fog egy mikrofont és azt mondja, hogy egyféleképpen engedi el az Aksana vs Kane meccset. Akkor, hogyha Teddy letérdel elé, de ennek a követelésnek Long nem tesz eleget, mire Laurinaitis behívja Kane-t. Amikor a Nagy Vörös Szörny belépne kötelek közé, megjelenik Randy Orton, aki a múlt heti SmackDown-on elszenvedett sérelmei miatt ismét kiosztott egy RKO-t Kane-nek. Theodore pedig az idejét nem vesztegetve a történéseket bámuló John-t hátulról lekopogtatta, majd győztesként távozott az arénából.

R-Truth és Kofi Kingston vs Primo és Epico
A Tag Team meccset ezúttal elveszítették a latinok, amikor Kofi látványos mozdulata után következett R-Truth befejező mozdulata, majd lekopogtatta Primo-t.

Láthatjuk ismét The Rock és John Cena között a sztori folytatását, azokat az eseményeket ismétlik vissza, amit a hétfői RAW adásban már megnézhettünk.

Michael Cole lép be a ringbe, aki behívja a kötelek közé Sheamus-t. A Great White az első számú kihívó a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övért. Majd Cole megkéri a Bajnokot, Daniel Bryan-t is, hogy lépjen oda mellé. A beszélgetésükben Bryan ismét arról beszél, hogy a vegetáriánus életmód mennyire fontos. Sheamus pedig azt mondja ismét és ismét, hogy ő fogja megnyerni az övet a WrestleMania-n.

Cody Rhodes és Daniel Bryan és The Miz vs Big Show és Sheamus és Randy Orton
A mérkőzésen The Miz bemutatkozott az új pólójával, de ez a bemutatkozás nem volt számára túl sikeres, mert mikor Skull Crashing Finale-t akarta bevinni, Randy Orton kitért az útból és egy RKO-val küldte földre ellenfelét. Ezzel a befejező mozdulattal megnyerte a csapatának a harcot. Majd megjelent Kane, aki megtámadta a Viperát, az adás kissé befejezetlenül, a nézők közötti verekedéssel ért véget.

A sztorik azonban folytatódnak és biztosak lehetünk benne, hogy április 1-ig, a WrestleMania XXVIII-is még lesznek érdekes adások és meglepetések.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s