WWE SmackDown 2012. február 17. – Megvan Orton helyettese

A SmackDown 2012. febrár 17-én egy összefoglalóval indul, amiben bemutatják az előző RAW eseményét, pontosan azt, amelyiken Randy Orton és Big Show szerepeltek egymás ellen, miközben Daniel Bryan a kommentátorok közül nézte a meccset. Végül Orton RKO-jával földre küldte az óriást, de megjelent a Nehézsúlyú Bajnok és leütötte mindkettőjüket az övével.
A következő képen pedig Teddy Long irodájában láthatjuk a Viperát, aki meglehetősen mérges és bosszús arckifejezéssel hallgatja végig a SmackDown General Menedzser mondanivalóját.

– (Teddy Long) Randy te a RAW-n elszenvedtél egy agyrázkódást, ezért nem szerepelhetsz a mai SmackDown-on. Tudom, hogy dühös vagy, éppen ezért egy biztonsági csapat készen áll, hogy ne támadhass meg senkit. Kiveszlek a mai adásból, és az Elimination Chamberen sem verekedhetsz…Sajnálom.

Randy feláll dühös arckifejezéssel, majd elindul kifelé, miközben a közönség a nevét kiálltja: Randy…Randy…

Big Show és Great Khali vs Wade Barrett és Cody Rhodes

A Fresno-ban megrendezett SmackDownegy mérkőzéssel indul, amire már régóta nem volt példa, de ez nem is olyan fontos, mint az, hogy összeállt egy csapattá az estére a két óriás. Khali nem rég tért vissza és egyszerűen megbabonázta a közönséget, kinőtte magát egy nagyon kedvelt és remekül szereplő karakterré. Emellett viszont ott van a csapattársa, aki az örök halhatatlan, a hatalmas Big Show.
A meccs nem alakult rossznak, sikeresen győztek az óriások, mikor Great Khali váltott. Show belépett a ringbe és egy bravúros mozdulatsor után földre küldte Wade-et, majd kivágta a szorítóból Cody-t. Befejezésül, pedig egy hatalmas Chokeslam-et adott Barrett-nek, aki nem tudott kirúgni a kopogtatásból.

A kulisszák mögött, ismét Teddy Long tűnik fel, aki a mobiltelefonján beszél Orton agyrázkódásával kapcsolatban, amikor feltűnik Mark Henry, akit 2 SmackDown-nal ezelőtt felfüggesztett.

– (Mark Henry) Teddy, én akarok szerepelni Randy helyett az Elimination Chamber-en. Nézd meg honnan-hóvá jutottam el, te is tudod, hogy én kellen neked, kellek neked az Elimination Chamber-en. (Majd megjelenik Big Show)

– (Big Sohw) Teddy láttad, nyertünk a tag meccsen, ezért szeretnék egy mérkőzést ma estére Daniel Bryan ellen.

– (Teddy Long) Rendben Show…

– (Mark Henry) Hey! Bárjatok egy percet. Teddy várj csak…Te Show csak bejössz, lihegsz és megkapod amit akarsz, inkább legyél csendben és menj innen.

Ez után Show kioszt egy hatalmas W.M.D.-t a Világ Legerősebb Emberének. Majd nem kapta meg a meccset ezért nekiáll rombolni az irodában.

Ted DiBiase vs Hunico

A két szupersztár mér nagyon régóta szerepelnek egymás ellen folyamatosan, mostani összecsapásukon Hunico nyert, mert Camacho megtámadta Ted-et és Hunico-nak már csak egyszerűen kopogtatnia kellett.

Ez után láthatunk egy összefoglalót a RAW-ról, amin Triple H és Shawn Michaels szólalkozott, össze, akik korábban a legjobb barátok voltak, a DX tagjai. Majd miután HBK egyedül hagyta HHH-t, megjelent Underkater promoja a kivetítőn, amiben azt mondja: “Még nincs vége”.
Majd a következő összefoglaló a WrestleMania XVIII-ra vonatkozik a PPV hivatalos zenéjére.

Epico és Primo vs The Usos

A meccset ismét a Tag Team Bajnokok nyerték, mert Primo bevitte a BackStabber-t.

A ringbe Daniel Bryan érkezik, aki elmondja:

– (Daniel Bryan) Végre megmutattam, hogy milyen is vagyok én, Big Show és Randy Orton nem tudják megmutatni, most ők lennének itt velem az arénában, de nem tehetik. Úgy érzem, hogy félnek tőlem, úgy tervezem, hogy zavarba hozom őket, mert nem gondolkodnak, csak futnak a győzelem után. Majd vasárnap éppen ezért fogom megvédeni a Bajnoki övemet. (Daniel kisétáll Lillian Garciához) Kérlek állj fel és jelentsd be, hogy a mai meccsemet megnyertem. (Lillian bejelenti és Daniel ünnepelni kezd, ám ebben a pillanatban megjelenik Teddy Long)

– (Teddy Long) Daniel túl korai ünnepelni, mert ennyire könnyedén nem fogsz nyerni. Orton sérült, de van itt valaki, aki szerepelhet helyette: Ekkor megszólal a Great White zenéje.

Sheamus vs Daniel Bryan

Teddy Long bejelentése alapján a küzdelem azonnal elindult. A harcot diszkvalifikációval Daniel nyerte, mert Sheamus annyira nekiesett volna ellenfelének, hogy arréblökte a játékvezetőt.

Teddy irodájában Cody Rhodes és Wade Barrett tűnik fel akik azt akarják megtudni, hogy ki kerülhet majd Randy helyére az Elimination Chamber-en, erre Teddy bejelenti, hogy a majd SmackDown Battle ROyal győztese vehet részt.

Jinder Mahal vs Ezekiel Jackson

A győztes Jinder lett.

Alicia Fox és Tamina vs Natalya és Beth Phoenix

Beth és Tamina az Elimination Chamber estéjén szerepelhetnek egymás ellen, most viszont egy Tag Team meccsen kellene megmérkőzniük egymás ellen. A meccset Tamina ugrása után megnyerték, de Beth megtámadta volna a győztest, ám Tamina egy nagy rúgással földre küldte.

John Lauranitis és David Otunga jelenik meg Teddy irodájában és belekötnek a SD General Menedzser ötletébe, nem tartja jó ötletnek, hogy Battle Royal mérkőzést rendezzenek, inkább David Otunga szerepeljen Orton helyett, de ebbe nem megy bele Teddy és megrendezi a Battle Royal-t.
Láthatjuk a RAW összefoglalóját amikor Kane és Cena sztorija tovább folytatódott.

SmackDown Battle Royal

A lényeg, hogy kidobjuk a másikat a ringből, aki utoljára benn marad, az lesz a győztes, ez a szerep Santino Marellajé let, ő vehet részt az Eliminatino Chamber-en.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s