WWE SmackDown 2012. december 7. – Sheamus és Big Show szerződése

A SmackDown-t 2012 december 7-én Charleston városában rendezték meg, ahol az adás egy kis összefoglalóval indul arról a már eléggé jól ismert Shield csapatról, akik kezdik átvenni a RAW-t, azzal, hogy megtámadják a fontos szupersztárokat, akárcsak akkoriban az NXT első szezonjának pankrátorai. Valamint arra is visszatekintést nyerhetünk, hogy Ryback mekkora verésben részesítette CM Punk-ot a Hétfői adásban. A TLC-re hangolódva egy létrával, egy székkel és egy asztallal látta el a WWE Bajnokának baját. Ám ez a verés olyan jóra sikeredett, hogy már túl ment a határokon és CM Punk térde komoly sérülést szenvedett, amit egyből műteni kellett, ezért a Tables Ladders Chairs PPV eseményre törölték a mérkőzését Ryback-kel. A mérkőzés pótlására Ryback csapatot fog alkotni a Hell No-val és szembenézhetnek a Shield-del.

A SmackDown ringjébe először a show General Menedzsere, Booker T lép be, akit már régen láthattunk ebben a beszélő szerepben. Rendszerint mostanában csak a backstage-ből szokott irányítani. Booker elsőként azt mondja, hogy a rajongók végigkísérték az ő karrierjét az elejétől a végéig, két oldala volt az ő pályafutásának, a face és a heel karakter. Ám akármelyikben is volt, mindig is volt viszálya valakivel, ha valaki, akkor ő tudja, hogy mit éreznek a felek, amikor egy őrületes viszálya van valakivel. Most viszont ismét egy viszályba került, de most SmackDown General Menedzserként. Ez a csata Sheamus és Big Show között van, amire meg kell találni a megoldást. Ez a viszály nagyon személyessé vált, amibe már több másik szupersztár belekerült, akárcsak William Regal, aki a Kelta jó barátja, ezért kapott egy W.M.D.-t az óriástól. Az elmúlt egy hónapban minden egyes eseményen csak egymással csatáztak, aminek voltak komoly és nagyon kemény eseményei, akárcsak a parkolóban vívott harcuk, ami után Big Show eszméletlenül feküdt a beton padlón. A Survivor Series után a következő PPV a TLC lesz, amire egy székes mérkőzés van már kihirdetve közöttük, ami minden bizonnyal óriási lesz. Ám a GM attól tart, hogy a mérkőzés akkora indulatokat fog kiváltani a pankrátorokból, fél amiatt, hogy a csata előtt keményen egymásnak esnek majd, akárcsak Ryback és Punk, Booker nem akarja, hogy itt is sérülés miatt maradjon el a csata. Ennek az elkerülésére a SmackDown General Menedzser egy szerződést hozott, ami szerint, ha aláírják, akkor nem érhetnek egymáshoz a TLC mérkőzésükig.

Booker bejelenti, hogy érkeznek a pankrátorok, először a Nehézsúlyú Világbajnok, másodszor pedig a volt Nehézsúlyú Világbajnok. Egyértelműen a rajongók a Kelta felé húzódnak, őt sokkal jobban szeretik, mint Show-t. Erről beszélnek tovább is, majd Sheamus végigolvassa a szerződést és aláírja. Show is olvasgatja, de ő nem azt csinálja mint a Kelta. Show ráborítja az asztalt Sheamus-re, majd aláírja a szerződést. Így nem tud semmit csinálni már Sheamus. Booker elmondja, hogy a Great White megkapja a főmérkőzésre ellenfeléül Alberto Del Rio-t, Show pedig most fog harcolni, az ellen, aki 45 másodperc alatt elvette tőle a Bajnoki övét.

Big Show vs Daniel Bryan

A csata hosszasan alakult és a Nehézsúlyú Bajnok győzelmével ért véget, mert megjelent a Shield, akik ugyan nem támadtak, de elterelték Daniel figyelmét, Show ezt kihasználva pedig a finisherje után legyőzte ellenfelét. A harc után a ringbe lépett a három tagja a csapatnak és nekiállták ütni rúgni Bryan-t. Segítségül a másik Tag Team Bajnok, Kane érkezett, de őt rávágták a kommentátori asztalra.

Damien Sandow lép be ez után a szorítóba, aki hasonlóképpen feltesz egy rajongónak 3 kérdést, amire tudnia kell a választ. Egy Santino Marella pólós fiatalembert választ ki, akinek az első kérdése az, hogy: Mennyi 5 + 5? A választ természetesen tudja a néző, majd megkérdezi tőle, hogy ki az USA elnöke, erre is hibátlanul válaszol. A harmadik kérdés pedig, hogy ki volt az a 17. Századi holland festő, aki élete során minden egyes művében a halandóságot és a mulandóságot alkotta meg? Erre a szurkoló nem tudja a választ, amin Damien nem lepődik meg, majd elmondja, hogy a helyes válasz Vinita. Ez után a rajongó kifárad a ringből és Sandow ismét azt mondja, hogy: Szívesen. Megérkezik The Miz aki megkérdezi, hogy ki az a 21. Századi WWE Szupersztár, aki az öltözőben Victoria’s Secret-es rózsaszín bugyiban szaladgál? Majd válaszol: Te vagy az Damien, Szívesen.

Majd visszatekinthetünk a RAW-ra, ahol Sheamus és John Cena legyőzte Ziggler-t és Show-t, majd Vickie Guerrero-val kimondatja Vince McMahon, hogy egy mérkőzése lesz Dolph-nak a TLC-n John ellen, ahol a Money In The Bank táska lesz a tét.

Brodus Clay és The Usos vs 3MB

Nem volt hosszú a harc, amit végül a rockbanda nyert meg, mert sikeresen tudott kopogtatni Drew McIntyre.

Randy Orton vs Wade Barrett

A csata előtt láthatjuk az előző RAW összefoglalóját, ahol Orton legyőzte Brad Maddoxx-ot egy gyors mérkőzésen, majd megjelent a Shield, akik megtámadták a Viperát.
A Wade elleni csatáján a kommentátoroktól figyelte a harcot Kofi Kingston, aki majd a TLC-n Wade ellen harcolhat, az Interkontinentális övért. A Vipera tudta megszerezni a győzelmet egy hosszú csatában az RKO után.

Great Khali és Hornswoggle vs Primo és Epico

Nem volt hosszú a küzdelem, amit Khali-ék csapata nyert meg Hornswoggle Frog Splash-e után.

Láthatjuk CM Punk hazugságvizsgálatát és a Shield bemutatkozását.

Antonio Cesaro lép a ringbe, aki arról beszél, hogy R-Truth semmi képen sem tudja majd legyőzni őt, majd érkezik Truth, aki nem bírja nézni, hogy nem egy Amerikai-nál van a United States Bajnoki öv, majd egymásnak esnek, ebből pedig Truth jön ki jobban.

Alberto Del Rio vs Sheamus

A hosszú csatát a Kelta nyeri meg, mert feladatja a jól ismert szorításával a mérkőzést. Majd a ringbe lép Big Show, aki lehunyja a szemét és kéri az írtől, hogy támadja meg. Sheamus a mellét üti és készül a Brouge Kick-re, de inkább hozzávágja az óriáshoz a ringbe tétlenkedő Ricardo-t. Ezzel nem ért hozzá Sheamus a Bajnokhoz, viszont ellátta a baját. Ricardo egyenesen ágyékon fejelte Show-t.

Ezzel zárult a SmackDown, hétfőn a RAW, 1 hét múlva pénteken a SmackDown, vasárnap 16-án pedig a TLC jelentkezik.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s