WWE SmackDown – 2012. 08. 24. – eredmények

Az eheti SmackDown-t Bakersfieldben, Kaliforniában rendezték meg és egy visszatekintéssel indult a SummerSlam-en történt Sheamus vs Del Rio meccsről.

Majd egyből Randy Orton vonul a ringbe, és közben visszajátszás következik a RAW-n történt Orton vs Del Rio meccsről. Orton mikrofont ragad és ezt mondja: “A nevem: Randy Orton.” Majd arról beszél, hogy soha nem töltötte félig a poharait, mindig telerakta, majd millió darabra törte. Érti ezt úgy, hogy nem szeret fél munkát végezni és elmondja azt is, hogy szembesítést akar Del Rióval a múlt heti konfrontáció miatt, hisz a mexikói azt állítja, hogy Orton győzelme csalás volt. Megkéri Albertot hogy jöjjön ki ide a ringbe de ehelyett a WHC bajnok, Sheamus jött ki.
A nagy fehér megerősíti, hogy Ortonnal akar szembenézni a WHC bajnoki cím megvédéséért. Megjelenik a SmackDown GM Booker T is, aki elsimeri Orton képességeit és tudja, hogy a közönség is kettejük között szeretne címmeccset látni. Ám nem sokat mondhatott mert megjelent Del Rio aki megkérdezte Randy-t, hogy “Mit keres itt? Ez a cím nem téged illet, és te Booker beszélnem kell veled.” Del Rio Sheamust csalónak és bűnözőnek nevezi, Ortont őrült álltnak titulálja és megkérdőjelezi az ötszörös WCW bajnok intelligenciáját. Szándéka megint megküzdeni Sheamus-szel a címért. Majd elmondja, hogy ő nem veszített volna a meccsen. Ő irányított azon a meccsen. Ez egy összeesküvés, ahol mindenki ellene van! Booker T megkéri, hogy álljon le és hagyja, hogy befejezze, amit mondani szeretne és elismeri, hogy Alberto megérdemelne még egy lehetőséget a cím mérkőzésre. Aztán kihirdet egy meccset ma estére, méghozzá egy visszavágót a hétfői RAW mérkőzés után, ami Orton vs Del Rio az 1. számú kihívói jogért a WHC címért!

Kivonulnak és visszatekintést kapunk arról amint Kane a SummerSlam-en rombolt.

Ryback vonul be és Teddy Long is elfoglalja a helyét Michael Cole mellett mint kommentátor. Ryback követeli hogy Jinder Mahal jöjjön ki és meg is kapja.

Ryback vs Jinder Mahal
Furcsa módon a mérkőzés viszonylag kiegyenlített volt. Mahal perceken keresztül előnyben volt, ám Ryback a nyers erejével győzedelmeskedett.

A következő meccsen Kaitlyn foglalja el a helyét Michael Cole mellett mint 1. számú kihívó.

Layla vs ALicia Fox
Átlagos mérkőzést láthattunk melyben Layla lett a győztes.

Kaitlyn bemegy Layla mellé és gratulál neki, majd megöleli. Ekkor Eve zenéje szólal meg és a ringbe érkezik. Nem csinál mást mint mosolyogva felemeli Layla és Kaitlyn kezét a magasba, furcsa gratuláció, a két díva nem igazán érti. (Talán Eve szeretne ismét a közönség kedvence lenni?)

Visszanézhetjük amint Punk a RAW-n kiválasztotta Cena-t 1. számú kihívónak és azt, hogy Cena és Jerry Lawler nem ismeri el Punk-ot a legjobbnak, illetve, hogy Punk rendkívül gonosz módon hátulról lerúgta Jerry “The King” Lawler-t.

Képet kapunk Ziggler és Vickie beszélgetéséről (vagyis Jericho elleni dicsekvéséről). Ziggler nem érti AJ döntését, azt hogy miért tette fel a táskát a meccs tétjeként, ám Vickie közli: a lányt bízza csak rá. Sheamus zavarjameg őket és azt akarja, hogy Dolph váltsa be a táskáját ma este, ám Ziggler nem ezt tervezi. Teddy Long jelenik meg aki egy meccset javasol kettejük között ma estére és hergeli Zigglert, hogy ha tényleg olyan jó, mint állítja, váltsa be a szerződését.

Ma minden meccsen kapunk egy bónusz kommentátort. Aki most nem más mint Cody Rhodes, aki Sin Cara eltorzított arcú, maszk nélküli fotójával mászkál.

Sin Cara vs Heath Slater
Elég jó mérkőzés volt amiben Sin Cara végig csodálatos mozdulatokat mutatott be. Végül mikor a bíró Slater-t oktatta ki a szabályosságról, Rhodes megfordította Sin Cara maszkját aki így nem láthatott semmit és ez a vereségéhez vezetett. Ez még nem volt elég, a meccs végén Cody meg is támadta Sin Cara-t és csak a mérkőzésvezetők közbelépése akadályozta meg abban, hogy a maszkját letépje.

Most is kapunk egy meglepi kommentátort de ezt a hangot inkább nem akartuk volna hallgatni, hiszen nem más volt, mint Vickie Guerrero.

Sheamus vs Dolph Ziggler
Nehéz leírni a meccset de végül Ziggler fogta a táskát (amit Vickie vitt oda neki) és leütötte vele Sheamus-t. A mérkőzést azonnal leállították és Zigglert diszkvalifikálták. Ő azonban ismét lesújtott a Great White-ra, majd be akarta váltani a Money In The Bank táskát. A bíró el is vette tőle, ám pont a gong kongatása előtt Dolph kikapta a kezéből, mivel látta hogy Sheamus még kész a harcra.

A következő kép Wade Barrett promója majd Santino jön a ringbe.
Marella elmondja hogy 166 napig 14 óráig 33 percig és 22 másodpercig volt az US bajnok, de ebben az egy hétben (mikor nem volt nála az öv) egyre kevésbé érezte magát amerikainak. Nem érezte az almáspite ízét, de nem ez a lényeg… Úgy érzi, mindenki leírta, amikor elveszítette a címet és azt kérdezik tőle: biztos, hogy a Kora ugyanazon az oldalon áll, amelyiken ő?
Elő veszi a bábot ée beszélni akar vele. Emlékszik arra, amikor a Kobra még kisbaba volt és tudja, hogy Aksana gyönyörű és a kobrák között nem nagyon van olyan gyönyörűség, mint ő, de… A bábot hibáztatja a cím elvesztéséért, de nem lehet rá dühös! nem az a lényeg, hányszor esel el, hanem az, hányszor állsz talpra – mondja, majd megerősíti, hogy ismét ő lehet a US Bajnok.
Ekkora Aksana-val az oldalán megérkezik az US bajnok. Antonio elmondja 5 nyelven azt hogy: Győztes! Legutoljára franciául mondja ezt (a szerelem nyelvén, ahogy Aksana hívja) és megcsókolja a Dívát. Santino kirohan Antonio elé és meg is támadja. Ám a Cobra ismét Aksana felé húz és emiatt megint Santino kerül a padlóra.

Hátul Del Rio veszekedik Ricardo-val, közben pedig a The Prime Time Players tagjai foglalnak helyet a kommentátori asztal mögött.

Primo és Epico vs R-Truth és Kofi Kingston (+ Little Jimmy)
Egy ideig ment a szabályos adok kapok aztán a Tag Team bajnokok győzedelmeskedtek.

Képeket kapunk az Ázsiai turnéról.
Majd egy kis interjú jön Truth-al és Kofi-val. Matt Striker arról kérdezi őket, ki a következő ellenfelük, ők azonban nem válogatnak, bárkinek a kihívását elfogadják. Little Jimmy szerint sokan vannak még az öltözőben…
A Prime Time Players szakítja félbe őket, majd megérkezik Primo és Epico, az Uso fivérek, no meg Justin Gabriel és Tyson Kidd is. Addig vitatkoznak, hogy kik lesznek a következő Tag Team bajnokok, míg nagy bunyó kezdődik a színfalak mögött.

Booker T telefonál az irodájában és valakinek megerősíti, hogy mindent ellenőrzés alatt tart. Teddy Long megy oda hozzá és Book megkérdezi tőle, mit gondol Teddy, ki érdemli meg az esélyt. A volt GM szerint nehéz a válasz és maga sem biztos benne… Eve jelenik meg, aki megnézte a rekordok könyvét, amimben az elmúlt hat hónap összes győzelme és veresége fel van tüntetve. Egyúttal közli, hogy átszervezte Booker T programját és átírta a naptárját úgy, hogy semmiről sem fog lemaradni. Közli azt is, hogy nagyon komolyan veszi a munkáját, majd ismét beszól Teddynek: észre sem vette, hogy ott van…

Képeket kapunk Brock Lesnar és Triple H SummerSlam mérkőzéséről, közben pedig Sheamus foglal helyet, mint kommentátor.

Randy Orton vs Alberto Del Rio – mérkőzés az 1. számú kihívói jogosultságért
Hétfőn Orton győzelmet aratott Del Rio fölött, láthattuk, hogy hogyan. A visszavágó – és nem kis téttel bíró – meccsen először a Vipera irányított, de Alberto képes volt fordítani. Ám Randyt sem kellett félteni, az első lehetőséget kihasználva ismét kezébe vette az irányítást és kemény ütésekkel, rúgásokkal küldte padlóra ellenfelét. Amikor úgy tűnt, végleg eldöntheti a mérkőzést, Del Rio kirúgott a kopogtatásból és ismét támadásba lendült, ám a bíró itt is csak kettőig tudott számolni.
Pillanatokkal később Ortonnak nem sikerült az RKO, Del Rio viszont alkalmazni tudta a Cross Arm Breakert és feladatta ellenfelével a mérkőzést.
A győztes és az 1. számú kihívó a WWE Nehézsúlyú Bajnoki címért tehát: Alberto Del Rio.

Az eredménynek Sheamus láthatóan nem örült és elindult a ring felé. Rocardo próbálta volna Albertot elrángatni onnan, ám a földön végezte. Del Rio lekapta segédje cipőjét és megcélozta vele Sheamust, aki viszonzásként megtámadta őt és a segítségére siető Ricardot is. A mexikóiak azonban leterítették a bajnokot, aki Ortonhoz hasonlóan a ringben feküdt.

Mr. Money In The Bank, azaz Dolph Ziggler zenéje szólalt meg és a Show Off azonnal egy mérkőzésvezetőt hívott, hogy beválthassa a táskát. Ez azonban most sem sikerült neki, mert Orton egy hatalmas RKO-val terítette le.

A SmackDown erre a hétre ennyit tartogatott. Két nap múlva RAW és vészesen közeledik a Night of Champions PPV is.

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s