WWE RAW 2017. július 17. – Döntéshozatal

Nasville városa, Tennesse állam adott otthont a Monday Night RAW heti epizódjának. Visszatekintéssel indítunk, melyben feleleveníthetjük azokat az eseményeket, amik a ma esti Angle-bejelentéshez vezettek.

Ahogy azt már az elmúlt hetekben/hónapokban megszokhattátok, a sokszor letiltott dailymotion linkek helyett a szervezet által feltöltött és kissé rövidebb youtube változatot szúrjuk be. Mindez az elmúlt két-három hétben elmaradt technikai problémáim miatt, mostantól viszont helyre áll a rend. Jövő héttől annyi lesz a változás az eddigiekhez képest, hogy a kedd este felkerülő HD RAW és szerda este felkerülő HD SmackDown youtube változata mellett meghagyjuk a dailymotion linkeket is azoknak, akik a HD-ból kimaradt részekre is kíváncsiak. 

Elsőként nem más érkezik az aréna területére, mint Dean Ambrose. A Lunatic Fringe elszántan, tettrekészen, acélszékkel a kézben tesz jelenést. Dean bemutatja kis barátját Steely Dan-t (a széket) a közönségnek, majd lényegretörően felszólítja Miz-t és bandáját, hogy tolják ki a valagukat a ringbe amiatt, hogy befejezhessék az elkezdett dolgokat.. Dean helyet foglal, s mivel riválisai nem akarnak megjelenni, jobb híján forclizni kezdi őket.
Viszont erre sem ők, hanem Seth Rollins bukkan fel. Seth is mikrofont fog, majd megtudakolja Ambrose-tól, hogy mégis miért akar belefogni egy olyan csatába, amit nem vehet sikerrel? Rollins megemlíti a legutóbb történteket, amikor is Dean arra kérte, hogy ne avatkozzon a dolgába. Ehhez képest, az adás végén Ambrose pontosan ezt tette fordított felállásban. Seth értékeli egykori társa szívosságát, mégis inkább az a tanácsa, hogy Dean vegyen egy jó mély levegőt, és álljon elő egy a jelenleginél jobb tervvel. Ambrose gúnyosan reagál, ugyanakkor egyérteműsíti, hogy komolyak Miz-verési szándékai, mindemellett pedig újfent utasítja Seth-et, hogy törődjön a saját dolgával. A baj csak az, hogy Rollins mindezt a saját ügyének érzi, hisz Miz belekeverte. Ő sem mond le a maga részéről, így végső soron pusztán arra kíváncsi a tesójától, hogy ha eljön a harc ideje, Dean hogyan cselekszik majd? Az útjába, vagy az oldalára áll?
Dean azonban, válasz helyett a testvér jelzőre fordítja a figyelmet. Nem tartja magát Seth testvérének, mert az övéi a Shield-ben voltak. Felemlegeti a múltat, amire Rollins indulatosan elordítja magát, hogy sajnálja. Mindez már három éve volt. Azóta egyszer sem mondta ezt, de sajnálja. Ne higgye Dean, hogy elfelejtette a történteket, ugyanis együtt élt vele minden egyes nap. Emlékszik rá, mint ahogy arra is, hogy utána darabokra szedték egymást a Cellában, vagy amikor Dean beváltotta rajta a Money in the Bank táskát a világbajnoki övért. Ezek a múltat jelentik, viszont ha attól jobb lesz törlesszen csak Ambrose.. Hátat fordít neki, és kérleli, hogy üsse meg amilyen erősen csak tudja. Dean elgondolkodik, nevet, de végül kihajítja a széket a ringből.
Megérkezik Miz, aki persze nem szalasztja az alkalmat, hogy ércelődjön picit. Véleménye szerint Ambrose sosem fog megbocsátani Seth-nek. Dean a Lunatic Fringe, ráadásul ugyanaz, akit Miz kordában tartott. Ambrose-nak nincsenek meg a képességei ahhoz, hogy legyőzze őt. Ezen felül túlságosan kiszámítható, hisz Miz pontosan tudta, hogy kijön majd a ringbe és kihívja őt. Miz partit rendezett volna, de látva a felállást levonja a következtetést, hogy két legyet üthet egy csapásra.. Körbe veszik a ringet, hamarosan pedig kitör a bunyó. A heel trió felülkerekedik, Ambrose és Rollins továbbra is tehetetlen.

Bayley Vs. Alexa Bliss 
A Hugger számára nagy a tét, hisz egy esetleges győzelem újra title shot közelébe juttathatja. Ebből eredően, Alexa igyekezhet mindennek gátat szabni. Bliss egy pofonnal téríti magához az örömködő Bayley-t, aki erre felkapja és a sarokba cipeli. Alexa fordít, de csak pillanatokra.. Felbukkan Nia, akinek szintén komolyan a szándékai. Egyelőre csak figyel, mindenesetre Bayley kénytelen megosztani a figyelmet. A korábbi bajnok lendületben, Alexa nagy nehezen hárít bár továbbra sem lélegezhet fel. Bayley erőteljes manővereket vet be, de mielőtt kopogtathatna Bliss menekülőre fogja. Jax közbelépésével előnybe kerül, de pillanatok múlva berobban a képbe Sasha. Ráveti magát Nia-ra, ami így eltereli a címvédő figyelmét. Bayley ezt kihasználva kopogtat, Alexa viszont időben rántja fel a vállát. Nem úgy mint ezután.. Rögtön villan a Bayley-to-Belly, amiből már nincs kiút. Bayley pinneli a bajnokot!

Kurt és Corey tart egy utolsó tanácskozást a nagy bejelentés előtt. Angle bizonytalan amiatt, hogy nyilvánosságra kerüljenek a dolgok. Corey ellenben azt érzi, hogy a social media aranykorában úgyis kitudódna az ügy. Kurt meghozza a végső döntést: feltárja a titkot.

Roman készül a főeseményre, miközben elmondja, hogy akkor nyújtja legjobbját mikor a legnagyobb a tét. Megverte Undertaker-t a WrestleMania-n, ma pedig Joe-t fogja lenyomni. És amint végzett vele, Brock következik a Universal övért.

Seth és Dean civakodnak az öltözőben, amikor is megérkezik Angle. Közli velük, hogy jövő héten megütközhetnek a trió két tagjával. Ambrose mindhármat akarja, Angle-nek pedig nincs különösebb kifogása. Hivatalosítja.

Elias Samson Vs. Finn Bálor 
Legutóbb Bálor tisztán nyert, Samson nyilván nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy ez még egyszer megtörténjen. Mikor forrósodott a lába alatt a talaj, segítségül hívta gitárját, amivel végül megütötte Bálor-t.
Érkeztek az orvosok, hogy vizsgálják, majd kitámogassák Finn-t. Ekkor azonban megjelent a kivetítőn Bray Wyatt, aki kacagva mondja, hogy Bálor arcára nézve tetszik neki az a fájdalom, szenvedés, amit lát. Ez gyújtja meg a lángot a lelkében, a lelke pedig szomjas. Érzi a szükségét, hogy ezt kielégítse, valamint, hogy Bálort fájdalomba és gyötrelembe taszítsa. Ekkor a szíve egyre gyorsabban ver, és egyszerűen igényli hogy kínozza. Ő nem egy mítosz, hanem valódi, és a legrosszabb rémálma. Ő a vihar szeme, és meg fogja idézni az ördög összes mocskos, kínzó szellemét, hogy aztán rászabadítsa. Minden percét élvezni fogja.

Angle készülget, mire betoppan Bayley és Sasha. Mindketten úgy érzik, hogy őket illeti a lehetőség a SummerSlam-re Bliss ellen. Kurt szerint mindketten érdemesek a címmérkőzésre, viszont csak rajtuk áll, hogy ki kapja meg. Jövő héten ugyanis összecsapnak egymással, és a győztes mehet majd Alexa ellen Brooklyn-ban.

Angle érkezik a ringbe, hatalmas szeretet közepette. Először is bevallja, hogy kissé ideges. Elnézést kér a WWE Univerzumtól a történtekért. Azt tanulta, hogy a tetteknek következménye van. Rájött, hogy komoly dolgok történtek, és a következményekkel bizony szembe kell néznie. Félt attól, hogy ez rosszul érinti a családját, de ők teljes mértékben mögötte állnak, mint ahogy a WWE Univerzum is támogatja.. Rátér a sztorira, miszerint a kollégiumi időkben randevúzott egy fiatal lánnyal, aki a kapcsolat végét követően kilenc hónappal életet adott egy gyermeknek. Kurt maga nem tudott a születésről, a gyermeket pedig örökbe fogadták. Nem is akármilyen család fogadta örökbe, hanem egy olyan, akik hatalmas amerikai értékekkel rendelkeztek. A kölyök nagyszerű atléta, és sportoló volt. Az MLB-be is draftolták, de ő inkább elindult a WWE Szupersztárrá válás rögös útján. Angle boldog, hogy így tett. Nagy levegőt vesz, majd közli, hogy szertné bemutatni a RAW rosterének legújabb tagját, aki ráadásul a fia: Jason Jordan!
Angle könnyekben tört ki, miközben “gyermeke” a ring felé menetelt. Összeölelkeztek, a büszke apuka pedig magasba emelte fia kezét.. Érdekes, ugyanakkor szomorú történés, hisz ezzel vége az American Alpha-nak. Az viszont továbbra is rejtély maradt, hogy ki próbálta mindezzel megfúrni Angle-t. Reméljük, hamarosan választ kapunk.

Hardy Boyz Vs. Revival – Tag Team mérkőzés 
A fivérek nem késlekedtek, nyomban nekirontottak a Top srácokra. Nagyszerű küzdelmet láthattunk, amiben a fontosabb pillanatokat uralták Hardyék. A Revival viszont túlélt, és végül túljárt ellenfeleik eszén. Jeff már-már értékesítette a Swanton-t, de ekkor Wilder megrántotta alatta a kötelet. Dawson szemfüles volt, majd kopogtatott.

Roman Reigns vs. Samoa Joe – #1 Contender mérkőzés 
A tétnek megfelelő, újabb nagy ütközetet tettek le a srácok. Roman küzdött az elemekkel, valamint a ténnyel, hogy mindeddig még nem volt képes legyőzni Joe-t, aki most sem adta olcsón a bőrét. Egyikük sem tudott a másik fölé kerekedni, s hogy ez így is maradjon, arról Braun Strowman gondoskodott.. A Monster Among Men visszatért, útját pedig káosz és pusztítás kísérte. Természetesen Reigns volt a főbb áldozat, de Joe-val is éreztette a törődést. A Destroyer kimerülten is felvette a kesztyűt, néha pedig az volt érezhető, mintha összedolgozna Roman-nel a hegy leküzdése érdekében.. Roman egy Superman Punch-csal térdre kényszerítette, de a következő kísérletnél Braun felkapta, és a szőnyegbe vágta egy irgalmatlan Spinebuster-rel. Joe-nak egy Clothesline után kiosztotta a Powerslam-et, ami még Roman-re is várt. Ráadásul kettő..

Braun tehát újra nyeregben, Angle pedig jövő héten dönt, hogy ki legyen Lesnar kihívója. Érik az a Fatal 4 Way.

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s