WWE RAW 2016. szeptember 26. – Eredmények és videók

142_raw_09262016ej_5317-afbef178f166bb90a1e8189fd00f8aca

A RAW 2016. szeptember 26-án Cincinnati városából, Ohio államból jelentkezik, ahol legelőször Roman Reigns érkezik a szorítóba vállán a United States Bajnoki övvel. Egy kemény és pörgős csatát vívott a Clash Of Champions alkalmával a Bolgár Bestia, Rusev ellen, ahol végül képes volt kopogtatását követően megszerezni a győzelmet és a címet. A közönség ismét meglehetősen vegyes fogadtatásban részesíti a Szupersztárt, akit látszólag ez egyáltalán nem nyomaszt és próbálja kiélvezni első perceit United States címvédőként.

Roman Reigns vs Rusev (United States Bajnoki öv)

Rusev-nek nem kell sokáig várnia a visszavágóra, hogy bizonyíthasson és megpróbálja megszerezni újra a United States Bajnoki övet. A játékvezető magasba emeli a címet, amiért a küzdelem folyni fog, majd a gongszót követően kezdetét veszi a Szupersztárok keringője. Roman és Rusev is egészen teljesítőképességük legvégső határáig harcoltak, nem számított, hogy a ringben, a szorító mellett, vagy esetleg a közönség soraiban. A rajongók mellett annyira belemerültek a küzdelembe, hogy nem törődtek a játékvezetővel, aki folyamatosan számolta a másodperceket, amiket a felek a csatatéren kívül töltöttek. Végül a bíró kénytelen volt a csata szabályainak értelmében Double Count Out-al véget vetni a mérkőzésnek, így nem lett a harcnak győztese és az öv maradt Roman Reigns-nél…A harc lezárását követően előkerült egy szék, ami komoly résztvevője lett a bunyónak, végül Roman erődemonstrációt tartott, hogy miért is érdemli meg azt a bizonyos US övet.

Mick Foley érkezik a szorítóba, aki elmondja, hogy tegnap a Clash Of Champions-on megtekinthettük Sheamus és Cesaro hetedik küzdelmét, ami a döntő összecsapása volt a kettejük Best of 7 Series küzdelemsorozatának. Azonban egy döntetlennel zárult a küzdelem, amivel egyik fél sem tudta megszerezni a negyedik diadalát, hogy az egész sorozat győztesének mondhassa magát. Foley kérésére először Sheamus, majd Cesaro érkezik a szorítóba. Mindkét Szupersztár azzal szeretne érvelni, hogy Mick kérése értelmében a legjobbjukat hozták és arra volt kíváncsi a General Menedzser, hogy melyikőjük a keményebb és a dominánsabb. Egy rövid vitát követően Foley kijelenti, hogy Sheamus-nek van igaza…Valamint Cesaro-nak. Mindkettejüket meg tudja érteni, így az a fair döntés, ha mindketten megkapják a lehetőséget egy Bajnoki öv megszerzéséért. Nem is akárhogy, Ők ketten csapatott fognak alkotni és együtt ringbe szállhatnak a WWE Tag Team Bajnoki övekért. Ez természetesen hatalmas értetlenkedést váltott ki mindkét félből, ami után Foley kijelenti, hogy a mostani címmeccs győztesei ellen léphet majd ringbe Cesaro és Sheamus duója.

The New Day vs Karl Anderson és Luke Gallows (WWE RAW Tag Team Bajnoki öv)

A küzdelem eléggé rövidre sikeredett, amiben Kofi Kingston arca alaposan elkezdett vérezni. Ez azonban egy cseppet sem hátráltatta a highflyer-t, aki a Troube In Paradise után sikeresen lekopogtatta Karl Anderson-t és megszerezte a Bajnoki övek megvédését jelentő győzelmet.

A Backstage-ben Foley ismét Cesaro-val és Sheamus-el bonyolódik beszélgetésbe, ahol egy edzőhöz hasonlóan próbálja lelkesíteni a két Szupersztárt, miszerint megadja nekik ezt a hatalmas lehetőséget, mert lát bennük potenciált a Best of 7 Series küzdelemsorozatát követően. Ők ketten átírhatják azt a megszokott formát, amit Tag Team mérkőzésként ismerünk…

Bayley vs Anna Fields

A helyi hölgy ellen nagyon gyorsan győzelmet tudott szerezni Bayley, aki értékesítette a küzdelem végén a Bayley-To-Belly nevezetű Finisher-jét, ami után sikerült kopogtatnia…Tom Phillips szeretett volna egy rövid interjút készíteni a küzdelem után Bayley-vel, akinek azt a kérdést tette fel, hogy: Hogyan érzi magát 24 órával élete első WWE Women’s Bajnoki övéért folyó küzdelme után? Bayley szerint Sasha és Charlotte jelenleg a Díva részleg 2 legkiemelkedőbb alakja, akikkel nem könnyű feladat felvenni a versenyt. Viszont ezzel a vereséggel még semmi sem zárult le, biztosítja a rajongóit, hogy egyszer az Ő vállán fog pihenni az a Bajnoki öv.

A kulisszák mögött Stephanie McMahon és Mick Foley bonyolódtak beszélgetésbe, amiből egy nagyon kemény kritika és munkával kapcsolatos véleménykifejtés alakult ki. A Hölgy keményen és érthetően tudatta Foley-val, hogy neki kellett volna gondoskodnia a tegnapi Clash of Champions főeseményén a játékvezető minél hamarabbi megjelenéséről, valamint arról, hogy odafigyeljen a sérülések lehetőségének kizárására. Az Ő munkája lett volna, mert Ő a General Menedzser, azonban nem tudta elvégezni a feladatát. Steph azt szeretné látni, hogy Mick az eszével gondolkodik, mint egy üzletember, nem pedig a szívévével.

Cedric Alexander és Rich Swann vs Lince Dorado és Drew Gulak

Egy nagyon látványos küzdelmet láthattunk a Cruiserweight szekció pár képviselőjétől, ahol a győzelmet végül Rick Swann tudta megszerezni Gulak kopogtatásával.

Nick Cutler and Willis Williams vs Sheamus és Cesaro

A küzdelem során folyamatosan próbált Cesaro és Sheamus bizonyítani a csapattársának azzal, hogy megszerzi az irányítást és demonstrálja az erejét. Végül nem nagy meglepetésre Cesaro és Sheamus duója képes volt megszerezni a győzelmet.

Charlotte érkezik a szorítóba, aki elmondja, hogy ismét képes volt megvédeni a Women’s Bajnoki övet, amivel egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy Ő a WWE Díva Szekciójának igazi királynője. Nem csak beszél, arról, hogy mit fog tenni, hanem inkább elmondja azt, hogy mit tett. Igaz Ő nem egy ölelgető, mint Bayley, valamint nem az Internet megőrjítője, mint Sasha Banks, Ő a Money Maker és Ő az arca ennek a női szekciónak.
Sasha Banks szakítja félbe a Bajnok beszédét, A “Boss” elmondja, hogy talán a tegnap este Charlotte estéje volt, azonban arról ne feledkezzen meg a címvédő, hogy a Bajnoki öv még mindig Sahsa-é. Mivel a Clash of Champions-on Charlotte Bayley-t kopogtatta, Sasha-t nem győzte le. Ebből kifolyólag egy visszavágót akar, itt és most…A beszédet követően az elforduló Charlotte egy brutálisan nagy pofont kapott Sahsa-tól, amit követően elindult a hölgyek közt a bunyó.

T.J. Perkins vs Tony Nese

A küzdelem előtt láthattuk, hogy a mostani RAW-n megjelent a tegnapi főesemény vesztese, Seth Rollins. Seth találkozott a Backstage-ben Mick Foley-val, akinek elmondta, hogy nem fog hátradőlni és figyelni, hogy Kevin Owens a győzelmi balladáit zengi…A Cruiserweight Bajnok T.J. ezúttal Tony Nese ellen léphetett ringbe, ahol egy gyors küzdelemben sikerült győzelmet szereznie a Submission Finisherjét követően.

Chris Jericho érkezik a szorítóba, aki bemutat egy videót kezdésként, amiben Ashton Kutcher-t and Danny Masterson-t láthatjuk, akik egy bejelentik, hogy meg fognak jelenni a következő heti RAW-n sztárvendégként. Chris kis idő elteltével felkonferálja csapattársát, barátját, a WWE Universal Bajnokát, Kevin Owens-t.
KO elkezd részletesen beszélni a Clash of Champions-ról, ahol képes volt egy kemény, fordulatos csatában legyőzni ellenfelét, Seth Rollins-t…Kis idő elteltével Seth jelent meg az arénában, aki szeretett volna a ringbe lépni, hogy nekiessen a címvédőnek, azonban Mick Foley és pár biztonsági ember érkezett, akik nem engedték ezt a Szupersztárnak, aki még nem heverte ki teljesen a vasárnapi sérülését.

Enzo és Cass vs Chris Jericho és Kevin Owens

Enzo és Cass érkeztek, akik egy rövid szócsatát követően kijelentik, hogy nem sokkal ezelőtt beszéltek Mick Foley-val a Backstageben és úgy informálódtak, hogy mérkőzésük lesz a mostani RAW-n, méghozzá Chris Jericho és KO csapata ellen itt és most Cincinnati városában.
A főesemény pörgős volt, amiben Enzo és Cass közel kerültek a győzelem megszerzéséhez, azonban nem sikerült nekik végül megkaparintani a sikert. KO értékesítette a Pop-Up PowerBomb-ot, amit követően könnyen kopogtatta Enzo-t.

19 comments on “WWE RAW 2016. szeptember 26. – Eredmények és videók

  1. Ez a svájci-ír felállás akár működhet is. Kicsit olyasmi, mint Bryan és Kane párosa volt. Ők bajnokok is lettek. Remélem ezek fogják elvenni a seggrázó buziktól az öveket. Mindkettőjüket bírom külün-külön, igaz Sheamust főként addig csíptem amíg face volt. Ez a karaktere egy rakás szar volt eddig. Itt a lehetőség, hogy fejlesszenek rajta. Remélem összejön.

    Kedvelés

  2. Cesaro/Sheamus párosról a team hell no jut eszembe valamiért. Hasonló az egész szituáció, minden este imádkozni fogok hogy megverjék Pig E-t meg a bandáját. Nem érdekel hogy hiteles lenne-e vagy nem, de takarodjanak a tt vonalról. Ha meg a pénz miatt nem akarják feloszlatni a csapatot, akkor küldjék őket six man tt meccsbe, aztán lehet tovább árulni a müzlit meg a pólót -.-

    Kedvelés

  3. Sziasztok Ti hogy tudjátok megnézni nekem azt írja hogy letiltották az oldalt, valaki tudna segíteni?

    Kedvelés

    • Amíg ilyen sok pénzt termel a 3 majomparádé,addig nem,sem ők sem mások..
      Elképesztő h egy viccből született a trió ötlete és most 1 éve bajnokok..és lesznek kitudja meddig..ilyen se volt még..

      Kedvelés

      • Nem értem hogy lehet..
        Pontosan fogalmaztál,ez a csapat egy komolytalan ötlet volt,azért rakták őket össze,mert nem tudtak velük mit kezdeni.
        Olyanok,mint a social outcast,a 3mb,vagy a slater-gator..
        Erre ők lesznek azok akik hosszú-hosszú évek után megdöntik a rekordot,és a mai napig bajnokok..
        Elképesztő miket be nem vállal a wwe,nem tudom meddig akarják még őket bajnoknak,minden nagyobb csapatot megvertek,jelenleg nincs is olyan aki hiteles kihívójuk lenne..
        A club már hiteltelen a sok vereség miatt,más meg nincs,talán enzo és cass,de ők most nincsenek azon a szinten hogy kihívják őket.
        Esetleg primo és epico mostanában kezdenek feljönni,vagy sheamus és cesaro.
        De nem kizárt hogy az előbb említettek közül bármelyik bajnok legyen a közeljövőben,csak tudnám hogy még meddig akarják őket bajnoknak,örökre?
        Szerencse hogy már az sd nek is van tt címe,bár slater és rhyno csapata sem sokkal hitelesebb mint ez..

        Kedvelés

        • Hát azért ne hasonlítsuk a New Day-t a Social Outcast-hez meg a többi ratyihoz mert az ND tagjai külön-külön is elértek valamit leszámítva Woods-ot. Ettől eltekintve tényleg váltani kellene már, bár engem nem zavarnak annyira mert jó pankrátorok, jó meccseket hoznak össze általában.😀

          Kedvelés

          • Itt nem a tagok erősségére gondoltam,hanem magára a csapatra.
            És a csapat tényleg úgy indult,mint Social Outcast,meg a többi komolytalan ötlet,csak azért rakták össze őket,mert nem tudtak velük,mit kezdeni külön-külön.
            Egy halva született ötlet volt,de gondolom rájöttek,hogy van rájuk kereslet ezért felhozták őket..

            Kedvelés

        • A mai napig nem tudom ki ez a woods,de lusta vagyok rákeresni,meg am se érdekel ha ha.
          A 3 d fiúk felfuttatták őket,jobboltak neki a tejesség igénye nélkül MINDENKI
          maszkos törpék,doom ivadékok,ungabungák,szürke bohócok,kócos törpéék, kojak tesók STB
          Minden tt csapat,régi és új jobbolt nekik,majd a drift után is ez maradt…
          heel csapatból facek lettek és még jobban imádják őket,de kiket?1 műf.szt a homlokukra tűző dalolászó,riszálós senkiháziakat…szégyen és gyalázat..
          A 3 d fiúk már akkor bajnokok voltak amikor ezek még ágyba hugyoztak..és ők,a nagy öregek futtatták fel őket..nélkülük sehol se lennének.
          És gondoljatok bele,Dudley Boys,BOD,Hardy Boys és a többi legendás tt csapat SEM uralkodott addig mint ez a 3 buzeráns.Nincs rájuk jobb szó..
          Ez jellemzi a mostani viszonyokat.
          Tegyük fel,bárki legyőzi őket és bajnokok lesznek..rossz leírni..de nagy űrt hagynának maguk után a trombitás fattyúk,ami az anyagiakat jelenti..pl Cesaro + hipó is jó panki,együtt remekelni fognak ez tuti,de mennyire eladhatóak?Mennyire szórakoztatóak?
          A 3 majommal MINDENT eltudnak adni,legyen az egy cipőkanál,egy rúd szalámi,vagy egy fingós párna amin rajta vannak,,itt tartunk..
          kofi jó,rr ben remekelt a kannibállal,big e nrm rossz,sokkal több van benne mint amit eddig kihoztak belőlök,woods egy 0,és így együtt szánalmasak..de hát ez kel a gyerkőcöknek..
          szal ez a tt vonal idén már így marad,talán egy visszatérő régi tt csapat veri majd el őket..de kitudja..
          Az is biztos h ezek után egyéni karrierjük nem lenne sikeres a 3 majomnak,sőt már nem is nagyon lesz és ezt ők is jól tudják..

          Kedvelés

  4. Mankind a lehető legjobb döntést hozta azzal h a két kallódó jobbert Cesarot és hipót tt be rakta.Álltalában a nagy ellentétek mintdig jó csapatot alkotnak,remélem ez nem tiszavirág páros lesz..simán mehetnek majd az övekért is,persze nem nyernek,mivel a 3 évesek odáig vannak a trombitás fattyúkért,és elég sok pénzt termelnek,idén már bajnokok lesznek..de egy Cesaro hipó vs kojak fivérek feud még jó is lehet akár,vagy bármi más.

    Ko nagy forma,kell ő oda segítségnek ko nak,mert ő olyan egyedül bajnokként mint a málnásba tévedt cukorbeteg maci…

    És most akkor jövő kitudja meddig..nézhetjük hétről hétre h kentaur mindenki megver,és még most se heel..sose lesz az…

    És ennyi..

    Ja,amúgy Bayley nagyon jó kis csaj,ítéletnapig “szeretgetném” jó panki csajszi,de ez az egész bohóckodás a részéről stb nem jön be,túl édes bédii,cukormázas.
    Az milyen nagy volt már amikor először jött fel rendesen a rawra,mint vörös munkás,nem vendég ugye..kis iskolatáska a hátán..és mint aliz csodaországban rácsodálkozik a világra,és pont egyből a 3 trombitás fattyúval találkozott a retkes sárga köves úton..és velük majomkodott egyből..igazán jó példa neki..mindegy,nemsokára bajnok lesz ő is,egyem a zuzáját kis édes hmmm

    Kedvelés

  5. Tudom hülye kérdés,de hogy van az hogy a cwc meccseknél a kötelek is lilák lesznek?

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s