Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE RAW 2016. november 14. – Szemtől-szemben a PPV előtt

154_raw_11142016dg_1571-dbbb8f99a7da64a8dcbd211ecefc36ff

Hat nappal a Survivor Series előtt Buffalo városából jelentkezik a Monday Night RAW legújabb epizódja, ami ezúttal visszatekintő videó nélkül veszi kezdetét. A rámpán már felsorakozott a Roster összes tagja, a ringben pedig Stephanie McMahon, valamint Mick Foley látható. Közösen köszöntik a publikumot, ezt követően pedig Stephanie folytatja mondanivalójával, amit a szupersztárokhoz címez.

Mint mondja, azok az emberek ott a rámpán az elit, a legjobbak legjobbjai a WWE-ben. Vasárnap a Survivor Series-en lehetőségük is lesz mindezt bizonyítani. A hölgy azzal folytatja, hogy Shane és Daniel itt lesznek ma este a RAW-n. Felhívja rá a figyelmet újra, hogy Daniel Bryan lustának, valamint önteltnek nevezte a RAW szupersztárjait, így hát ők ma este megmutathatják, hogy többek ennél. Ezt követően kiemelik a főbb szereplőket, és mindegyikükre próbálnak ösztönzőleg hatni a nagy esemény előtt. Bejelentik a mai este több mérkőzését is, Cesaro és Sheamus furcsa párosa a még furcsább Reigns & Owens duóval csap össze, Rollins, Jericho, valamint Strowman triójának a New Day ellen kell közös nevezőre jutni, Sasha Banks-nek pedig Charlotte-al kell csapatba állni Nia Jax, illetve Alicia Fox ellenében.

Cesaro & Sheamus vs Kevin Owens & Roman Reigns – Tag Team mérkőzés 

Owens nyugodt szívvel hagyja, hogy közülük Roman kezdje a meccset. Eközben a túloldalon Sheamus és Cesaro kő papír ollóval döntenek, amit a svájci nyer, s ennek láttán örömittasan parancsolja ki a ring szélére társát. Cesaro és Reigns kezd tehát, Owens ráfekszik a kötelekre ezzel is jelezve, hogy már most borzasztóan unja a szitut. Cesaro ostromolta Roman-t, ami könnyen átcsapott erőfitogtatásba azáltal, hogy a felütések közepette váltogatták egymást. A US bajnoknak két pofonra tellett az erejéből, Sheamus kifeküdt, Cesaro egy Sharpshooter-rel próbálkozott, de ellenfele menekült a kötél alá, amit követően már a ringen kívül találta magát a svájci Clothesline-ja után. Owens persze azonnal odasietett partneréhez, kissé számon kérve az előbbi perceket, ami szerinte leegyszerűsítve szánalmas volt. Amíg pöröltek egymással, Cesaro érkezett a kötél felett egy Corscrew Plancha-val, ami mindkettejüket leterítette.. A reklámot követően Reigns került hamar fölénybe, könnyűszerrel intézte el Sheamus-t, aki elszenvedett egy Superman Punch-ot. Jött a kopogtatás, Cesaro viszont mentette a meccset. Ő sem járt jobban, kapott egy Superkick-et Owens-től, majd azonnal egy Superman Punch-ot Roman-től, amivel ezzel számára le is húzták a rolót mára.. A BigDog készült a Spear-re, de ekkor Owens önkényesen beváltotta magát a meccsbe. Pillanatokon belül összevesztek, kisebb lökdösődés következett, ami után KO folytatta volna a csatát, de ahogy megfordult Sheamus egy Brouge Kick-el kifektette.. Reigns azonnal kapcsolt, nekifeszült a köteleknek, és kiosztotta a Spear-t a Keltának. Owens volt meccsben, így Roman nemes egyszerűséggel ráhúzta őt Sheamus-re, a bíró pedig leszámolta a hármat. Könnyed, ám nem feszültségmentes győzelem.

Visszatekinthetünk a múlt heti főmeccsre, amiben Rollins rápowerbombolta Jericho-t az asztalon fekvő Strowman-re.. Ezután a backstagebe kapunk bepillantást, ahol a három érintett sorakozik egymása mellett. Jericho megpróbálja összefogni a triót, sőt ajándékkal is készült számukra. Rollins dobozában egy sál lapul, de ezt Seth a tőle telhető legfinomabb módon utasítja vissza, és inkább a későbbi viszontlátás tudatában tovább áll. Jericho nem bánja, neki elég ha Strowman viseli a kiegészítőt, de az óriás azonnal tudatosítja: neki Chris sálja kell. Y2J eleinte akadékoskodik, kihangsúlyozza, hogy ez a darab 750 dollárba került, de végül enged a szónak és átadja a sajátját. Ő megelégszik azzal, amit Braun-nak szánt, s ahogy kibontja a dobozt láthatjuk, hogy ez a szupersztár méreteihez van szabva. Strowman ezután beletép Jericho sáljába, amit Chris elképedve figyel. Braun közéi vele: nem kedveli a sálakat, sőt magát Jericho-t sem.

Bo Dallas vs Sami Zayn 

Nem vacakolt sokat az Interkontinentális bajnoki cím első számú kihívója, könnyed győzelemmel üzent Dolph Ziggler-nek.

Brian Kendrick próbálja összefogni a Cruiserweight divíziót a színfalak mögött azáltal, hogy kihangsúlyozza jövőjük fontosságát, ami nagyban függ az ő vasárnapi teljesítményétől, hiszen ha győz maradnak a RAW-n, ha viszont veszít mennek a SmackDown Live-ra.. A kis társaság nem igazán veszi komolyan, pontosabban fogadja el egyfajta főnökként a bajnokot. A kisebb “lázadást” Perkins kezdi, aki a duma helyett inkább egy újabb meccset, visszavágót akar a címre. Swann közbeszól, igazán nem akar tiszteletlen lenni a korábbi címvédővel, de ugyanakkor kiemeli a tényt, miszerint az elmúlt időszakban kétszer is legyőzte Kendrick-et. Noam Dar is felszólal azon az alapon, hogy múlt héten lecsapta a bajnokot – ezáltal is jogot érez ahhoz, hogy kihívhassa. Cara is felbukkan, de ő inkább Kalisto barátját védi a párbeszédben. Dulakodás kezdődne, de a srácok megelőzik a komolyabb balhét.

New Day vs Chris Jericho & Braun Strowman & Seth Rollins – 6 Man Tag Team mérkőzés 

Kofi kezd a bajnok triótól, miközben a túloldalon Chris pörgi túl a dolgot azzal, hogy bizonygatja Ő a kapitány, tehát ő kezdi a meccset. Ebből nem enged, Strowman megunja és egyszerűen leinti, de Rollins is hagyja, így kezdetét veheti a meccs, amiben Jericho kezd jobban, ám a közönség New Day Rocks Chant-je kizökkenti, így Kofi át tudja venni az irányítást. Rollins és Woods hozza a következő szakaszt, Seth-nek nem igazán okoz gondot a játékkirály, egy Slingblade után beváltja Jericho-t, amit egy szép Tag Team manőver követ. Y2J elkezdi “oktatni” Rollins-t, de ebbe csúnyán belefő, amint Woods magához tér. Érkezik Big E, majd a Splash – Jericho viszont kitör a tusból. Nehezebb pillanatokat él át Chris, de végül nagy nehezen eljut a váltásig, Rollins várná ezt, de Y2J inkább Strowman mellkasára csap, amivel munkára inti az óriást. Látva, hogy a stílus miatt könnyen zakót kaphat, inkább ki iszkol a ringből.. Strowman ezután ismét nem okoz csalódás: nem nagyon lehet megálljt parancsolni neki. A reklámot követően is Braun dominál azáltal, hogy Kofi-t gyötri. Rollins nem sokkal később önkényesen beváltja magát, és tovább folytatja Kingston gyepálását, de emberünk fordít a kockán egy dupla térdessel.. Rollins váltani akar, Kofi is, de végül csak Seth-nek sikerült Strowman-nel, aki végül megakadályozza, hogy Kingston elérjen a társakhoz.. Hamarosan elérkezünk a záró szakaszhoz, a New Day első sorban Strowman-t próbálja likvidálni, de az könnyűszerrel intézi el Kofi-t, majd Big E-t is. Rollins közben Woods-al van meccsben, jönne a Pedigree, de Jericho beváltja magát. Woods ezzel a közjátékkal ki tudja hajítani a kötelek felett Seth-et a ringből, Jericho pillanati jönnek, legalábbis szerinte. Xavier megpróbálja kopogtatni, de ez nem jön össze. Sőt, Jericho váratlanul hatékonyan dolgozik össze Strowman-nel, aki ellentmondást nem tűrő módon fejezi be a küzdelmet Woods kopogtatásával. Braun egyfajta “Látod, így kell ezt” tekintettel néz Seth-re, Jericho is elkezd rátenni egy lapáttal, de Rollins kioszt neki egy Pedigree-t.

Backstage jelenet, Foley és Stephanie tanácskoznak csapatukról. Heyman lép az irodába majd kijelenti, hogy imádja nézni a McMahon család versenyszellemét. Stephanie arról érdeklődik hogyan érzi magát a képviselő a Goldberg-től elszenvedett Spear után, Heyman pedig erre elmondja, hogy a lélegzetvétel is fáj, de Goldberg vasárnap este nem vele, hanem ügyfelével Brock Lesnar-ral néz szembe. Ha bárki látni akarja egy élet verését a Fenevad által, vasárnap láthatják. Brock Lesnar a RAW-t fogja képviselni, ugyanakkor Heyman kifelé menet megjegyzi, hogy a SmackDown csapata elég jónak tűnik.. Biztos ami biztos alapon, Foley biztonsági személyzetet rendel az arénába a Face-Off idejére.

The Brian Kendrick vs Sin Cara – Cruiserweight divízió mérkőzés 

Kendrick azonnal letámadta Cara-t még a gong előtt, így a mexikói győzelmi esélyei alaposan csökkentek. Vállalni tudta a csatát, de a bajnok ismét lerohanta, s immár meccskörülmények között tartotta ostrom alatt. Cara-tól egy fordításra tellett, abból kopogtatni próbált, de a címvédő persze kitört. Nagy nehezen újabb rohamokat indított a mexikói, egy sikeres Suicide Dive-on felbuzdulva megpróbálkozott még egyel, de ezt már hárította Kendrick, így a reklám előtt Cara ismét földre került. A szünet után mondhatjuk, hogy kiegyenlítettebb csatát láthattunk, amiben végül a bajnok bizonyult jobbnak egy feladásos fogást követően.

Enzo, Cass, valamint a “Club” poénkodása után láthatjuk, hogy Foley tart eligazítást a derék biztonsági személyzetnek, ugyanis a folytatásban következik Goldberg és Brock Lesnar, akik 12 esztendő elteltével találkoznak ismét a WWE ringjében.

A ringet átszelik a biztonsági személyzet tagjai, Lesnar érkezik elsőként, aki a szorítóba érve rögtön arrébb rak egy-két legényt. Goldberg elképesztő extázisban érkezik, a közönség pedig megőrül. A fantázia valósággá válik.. Goldberg face to face Brock Lesnar! Az a taktika, ami pár hete Minnesotaban nem működött, most beválik. Heyman-nek nem is nagyon kell azon lenni, hogy a publikum Goldberg mellé álljon. Semmi extra nem történik, Goldberg többször is felszólítja Heyman-t, hogy hagyja a dumát és inkább hagyja őket érvényesülni. A képviselő azonban nem tágít, akárhányszor megszakítják, annyiszor kezd bele előröl mondandójába. Lesnar végül megunja a közönség mindent elsöprő Goldberg Chant-jét, és Ő maga ordítja a mikrofonba, hogy fogják be. Heyman szerint most nagyon felidegesítették ügyfelét, akiről amúgy lerí, hogy akárhol szívesebben lenne jelenleg. Heyman persze ismét kihangsúlyozza, hogy Lesnar megveri és meghódítja majd Goldberg-et. A biztonsági személyzet is csak azért van most itt, hogy Mr. Goldberg valagát mentsék, de vasárnap bekövetkezik az elkerülhetetlen. Heyman kicsit szájára veszi Goldberg családját, amit egyre nehezebben visel a legenda.. Hamarosan elérkeznek a komoly pillanatok, Lesnar meglöki az egyik legényt, de Goldberg ezzel sem feledi Heyman szavait. Rés keletkezik a pajzson, érzik is a legények, de mire összezárnának Goldi elkezdi az aratást. Lesnar inkább kimászik a ringből, Goldberg takarít, csapkodja a legényeket, az utolsó érintetlenek pedig inkább menekülnek. Bill Goldberg egyedül a ring közepén, a tömeg őrjöng, Lesnar letépi magáról a trikót, de végül nem vállalja a fizikai kontaktust. Távozik Heyman-nel az oldalán, miközben Goldberg megünnepelteti magát a közönséggel.

Charlotte Flair & Sasha Banks vs Alicia Fox & Nia Jax – Tag Team mérkőzés 

Sasha és Charlotte ellentéte végig nagyon érezhető volt, nem egyszer emiatt kerültek majdnem hátrányba. Nia-val egyikük sem tudott mit kezdeni, egyértelműen Alicia volt a gyenge pont, amit végül Bank használt ki egy fordítást követően. Bank Statement-be fogta Foxy-t, aki kopogni kényszerült.. Bayley kísérelte meg enyhíteni a feszkót, több-kevesebb sikerrel. Vasárnap ennél azért hatékonyabban kell dolgozni a csajoknak.

Foley próbálja tüzelni csapatuk tagjait a backstage-ben, de továbbra sem igazán derül ki, hogy mégis ki a csapatkapitány. Annak ellenére sem, hogy Jericho egyértelműen annak tekinti magát, s hogy Foley-t ez egyértelműen nem érdekli.. Hajajj mi lesz ebből vasárnap?!

Enzo Amore, Big Cass vs Gallows, Anderson vs Shining Stars, Golden Truth – 8 Man Tag Team mérkőzés 

Nem sok említésre méltó dolog történt, Gallows és Anderson hozta a meccset a Magic Killer-t követően.

Következik a főesemény, Stephanie és Foley már a ringben. A hölgy azzal kezdi, hogy van egy befejezetlen ügyük.. Ekkor fel is hangzik a tesó zenéje, és érkezik Shane O-Mac. Majd rögtön Daniel Bryan, amit követően indulhat a szópárbaj. Egy kis SD promó után Shane komolyra veszi a figurát is kijelenti, hogy a Survivor Series promótálása miatt vannak ma itt. Stephanie szerint azért vannak itt, hogy a vasárnapról tárgyaljanak, amikor is a RAW bizonyítja, hogy ők a kiemelkedő brand. O-Mac szerint ezt mondja Steph, de ez nem igaz. A SmackDown jobban draftolt, és igazság szerint jobb műsor is. Stephanie csodálkozik, hogy miért éljeneznek az emberek a RAW-n a SmackDown-nak. Shane úgy véli, hogy ameddig testvére a szerződésekkel “fenyegetőzik, addig a SmackDown igyekszik jobbá tenni a dolgokat. Stephanie jobb híján abba köt bele, hogy miért áll csatasorba Shane a PPV-n. Az emberek kedvelik őt mert a cinkosuk, és mert leugrál magas szerkezetek tetejéről, de mi történik akkor, ha a SmackDown miatta veszít? Bryan is megszólal, szerinte Steph ezekkel a kijelentésekkel egyúttal leírja Foley-t, akit az emberek szeretnek. Ő tette a SmackDown csapatába Shane-t, mert tudja róla, hogy egy igazi vezető, aki képes összehozni az embereket. Mikor ringbe lép, ugyanolyan őrült és vad, mint bárki más. Bryan azért oda is szúr Foley-nak azzal, hogy a megállapodásuk értelmében a Cruiserweight divízió akár a SmackDown-ra kerülhet, Daniel szerint pedig nagyon jól néznének ki a kék adáson. Foley érzelmesen reagálja le Daniel kijelentését – mondván hisz Kendrick-ben, és hisz Sami Zayn-ben is, aki visszahozhatja az Interkontinentális bajnoki címet a RAW-hoz. Ők nem lusták, vagy épp önteltek azért, mert két nőt raktak a Hell In A Cell főmeccsébe a történelem első női Cella meccsén. Bryan ráhagyja, mondván lehet igaza volt, de ezt vasárnap úgyis látni fogjuk. Shane kijelenti, hogy belehajszolhatta Stephanie-t ebbe a mérkőzésbe, mert ez egója nem képes ezt kezelni… Stephanie nem nagyon tud érdemleges válasszal előállni, inkább felfedi az adu ászt. Kihívja a RAW csapatának tagjait, akik ezt követően körbeveszik Shane-t és Daniel-t, mire Bryan megkérdezi tőlük, hogy azt hiszik egyedül érkeztek ma ide? Pillanatokon belül, a közönség ovációjában megjelenik Styles, majd Orton, Ambrose, Ellsworth, és Wyatt.. Elképesztő jelenetek, szemtől-szemben egymással a két csapat.. Owens köszönti őket a Kevin Owens Show-n, majd rögtön kipécézi magának a vele szemben álló Styles-t, akinek azt mondja, hogy a vállán lévő bajnoki cím semmit sem ér ezen a show-n. A világbajnoki cím nem jelent semmit? -kérdez vissza Styles. Szerinte inkább az Owens vállán lévő öv nem jelent többet, minthogy Kevin egy papír bajnok. Jönnek a catchprase-ek is Styles-tól, amikhez Owens ironikusan gratulál, utalva rá, hogy az egyiket sikerült John Cena-tól lopnia. KO szerint ez a bajnoki cím többet jelent már csak azért is mert ő birtokolja, és vasárnap bizonyítani is fogja mindezt. Styles megpróbálja elmagyarázni Owens-nek, hogy a Jericho-val való nyomulás egyúttal előrevetíti a jövőt, szóval inkább aggódnia kellene, hogy kés lesz a hátában, vagy rajta lesz a listán. KO viszont úgy gondolja, hogy Chris sosem fog hátat fordítani neki mert jobb bajnok, és mert jobb barát. Meg is öleli Jericho-t, aki ezután kioktatja Styles-t, majd felírja a listára. Wyatt következik, aki természetesen Strowman-hez szól, mondván kulcsot adott neki a királysághoz, s ezt ő így hálálja meg? Elhagyta a testvéreit, és elhagyta Bray-t is. Cserébe elpusztítják majd a szörnyet, amit maga Wyatt teremtett meg. Rollins is beszáll az eszmecserébe, a legmélyebb nyomot pedig azzal a mondattal hagyja, hogy sosem tudhatod mire számíts ha ők egy oldalon állnak Roman-nel. Ambrose-nak ez kicsit sok, járkál egy sort, majd nekitámad Jericho-nak, ami persze kirobbantja a tömegverekedést. Mindenki ütött akit ért, a bunyó legnagyobb pillanata pedig egyértelműen az volt, ahogy Rollins és Reigns felkapják a Powerbomb-hoz Styles-t, majd kivágják a ringen kívül álló többi SmackDown szupersztárra.

A RAW-osok tehát megvédték a territóriumot, a SmackDown kénytelen volt visszavonulót fújni. Parázs hangulatban ért véget az adás, amit ma esti a 900. SmackDown követ. Ne felejtsétek, visszatér Edge, valamint The Undertaker is.

23 gondolat “WWE RAW 2016. november 14. – Szemtől-szemben a PPV előtt” bejegyzéshez

  1. Goldberg állítólag 129 kg, de Lesnar mégis sokkal nagyobbnak tűnik, pedig a UFC 200 mérlegelésén 120,2 kg volt csak. Nem számolták volna hozzá a testsúlyához azt a tömérdek mennyiségű zsírt, amit néhány év alatt felszedett?

    Kedvelés

    1. Az UFC 200-as mérlegelésre Lesnar befogyasztott, az oktagonban érdemes valamivel könnyebbnek lennie, hogy mozgékonyabb legyen.

      Amúgy meg csak úgy kérdezem, hogy mi ez a nagy probléma Lesnar fizikumával? Egyrészt Owens, Rusev, Miz, Sin Cara, Reigns, Ambrose…stb. sokkal szarabbul néznek ki nála, másrészt meg megnéznélek téged hozzá képest, és azt is, hogy fogsz majd kinézni 40 éves korod fölött.

      Kedvelés

      1. Téged ki kérdezett? Én csak leírtam a véleményemet, te meg egyből belém kötsz, mint általában mindenkibe.. A kedves adminok bírják már jobb belátásra ezt a Warlock gyereket, mert elképesztő, amit művel. Okoskodni azt tud, de a szülei nem tanították meg arra, hogy nem mindig éri meg visszapofázni.

        Kedvelés

  2. kentaur ellen senki nem megy az övérT?rusevet már leépítette..de senki más nincs ott az öv körül..annyira szánalmas ez az egész..

    Kedvelés

  3. A stupid idiotnál felrobbant az aréna:DD
    Jericho meg a listája overebb, mint az egész roster.

    Kedvelés

  4. Goldberg korához képest brutális kondiban van, Lesnar viszont hatalmas csalódás, magához képest elhízott és leeresztett. Megveretik vele minden idők egyik legnagyobb nevét is, és arra nem képes, hogy legalább rendesen felkészüljön? Értem én, hogy az 50 éves Goldberg ellen még punnyadtan is bőven bírni fogja a meccset, de ennyi tiszteletet megadhatna neki és a nézőknek. Brock tényleg már csak a nullákat számolja a csekkjén.

    A női divízióban sokkal erősebb a Raw csapata, TT-ben kb egál, a férfiaknál is kb egál lenne, ha Braunt nem pusholnák ennyire. AJ nagyobb név, mint KO, Y2J és Randy kb egy szint (pályafutásukat tekintve abszolút egál, jelenlegi szakaszban inkább Randy), Rollinst és Reignst viszont minfig jobban pusholták, mint Deant. Bray és Shane nehezen elhelyezhető (Bray elméletben top heel lenne, csak ezer éve nem nyert feudot), Shane meg vészmegoldás. Szerintem SD nyeri a meccset, de várom a gálát.

    Kedvelés

    1. Sokan szeretnének úgy “leeresztve” lenni, mint Lesnar.

      Goldberg meg a bevonulásába beleizzad és liheg, ami elég para. Az Ultimate Warrior volt ilyen, azt láttátok mi lett a vége.

      Kedvelés

  5. Ha követik a szokásos sémát akkor Lesnar veri most Goldberget később pedig lesz még meccsük. Megfogja nekik fizetni Vince papa ebben biztos vagyok.
    És ha tényleg követik a sémát akkor a SD behúzza a meccset.
    Viszont mintha valami megváltozott volna. Szerintem magasabb szintet hoznak most szinte mind.
    Jericho valami hatalmas arc ezzel a listás dumával 😀
    Roman és Seth pedig iszonyat jó duó lehet.
    Strowman egy gép, kemény pali.
    Owens bohóckodása meg kell ide.
    Egyénileg a SD csapatban Styles emelkedik ki. Orton és Wyatt páros nagyon érdekes, egyelőre szimpatikus idővel majd Orton lecsap , de még felhasználja.
    Shane egy állat, ahogy Dean is, az extrémebb dolgokat tőlük várom.
    Amit hiányolok , ill. akit az Triple H. Steph jelenleg iszonyat gyengén ad elő nélküle bármit. A karaktere persze , hogy idegesítő mert az is kell, hogy legyen , de amit előad magából azt borzasztó gagyin csinálja. Húsbandi mellett sokkal jobb színész.
    Érdekes lesz ez, történhetnek váratlan dolgok akkor is ha az eredményben biztosak vagyunk. Bár ezegyszer talán az sem tuti.
    Most pozitívan tudok hozzá állni a ppv-hez!

    Kedvelés

  6. Az adás vége igen jóra sikeredett,de sejthető volt hogy a RAW hazai pályán nyerni fog,de a SS-en kíváncsi vagyok melyik csapat fog nyerni. Mindkét csapat erősnek tűnik, ugye raw-ba most Seth és Roman kezd “egymásra találni” de így is még mindkét csapatba ott vannak az ellentétek. Amúgy mivel olvasható volt hogy Orton veszi majd el Styles-tól az övet,simán maradhatna a Wyatt-ek közt,mert esetlegesen, Bray és Haprer védhetné Ortont. Nem lenne rossz story ha nem lépne ki.

    Kedvelés

  7. Csak a Smackdown Live!!!
    Draft óta sokkal jobbak szerintem..remèlem ök nyerik a PPV-T..
    Jobb emberek vannak ott mind a Raw-ba..

    Kedvelés

  8. Ez egy egészen jó kis adás volt. Jó bemelegítés a PPV előtt. A cirkálósúlyúakkal valamit kezdeni kéne, mert nagyon jók a ringben, de zéró történet, zéró karakter. Nem tudom, hogy milyen lesz, ha saját adást kapnak, de valamit fakítani kell ott, mert semmi értelme nem lesz, ha lesz még egy brand. Eleve miért nézzük azt, amikor ott az NXT? Mind1.

    Goldberg egészen jó formában van kinézetre, de könyörgöm, mit akar, ha már a bevonulása alatt leizzad. Nem fogja bírni a tempót Lesnarral. Szerintem az elején egymásnak feszülnek, aztán Bill fáradtásga miatt csak fetrengeni fog, a végén majd feltámad, kioszt egy jackhammert és egy speart, aztán nyerésre fog állni, de valami megszakítja, megzavarja, és Lesnar feltámad, még egy nagy csata, aminek a végén F5, és vége. Merész tippem van, hogy ki fog beleszólni a dologba: a szamoai József, aki Lesnar ellenfele lesz majd később.

    A Shield összeborulás érik, Tag szinten mindenképp. Szerintem Cesaro és Sheamus csapata hamarosan felbomlik. Lesz még egy meccsük egymás ellen, mert ugye döntetlen lett a 7-es torna, a Roadblockon eldől a dolog. Aztán Cesaro megy Reigns ellen az USA övért a rumble-on, ahol a New Day betámadja Romant, aki bukja az övet. A WM-re pedig összeállnak Rollins-szal az övekért (szerintem nem lesz HHH feud, csak WM után, de ha mégis, akkor is lesz Reigns-Rollins tag, és ők fogják elvenni a New Daytől az öveket szerintem).

    Az Universal öv sorsa: Owens nem túl jó bajnok, mármint nehéz neki érdekes ellenfelet találni. Szerintmem a RAW csapat bukja a Survivor meccset, méghozzá azért, mert Jericho és Owens összebalhéznak. A Roadblockon Owens védi az övet Jericho ellen, vagy akár el is bukja, de mindenképp visszavágó a Rumble-ön. Magát a Rumble-t Lesnar nyeri, így Owens ellen megy, időközben visszatér Bálor, mire bejelentik, hogy ő valójában el sem bukta az övet, tehát a WM főesemény triple threat lesz, amit Bálor nyer.

    Az meg nagyon fontos lesz, hogy a Taker mit fog ma csinálni, mert ez fogja meghatározni a WM meccset. Két esélyes van: Cena és Sting.

    Én tehát ezeket jósolom WM-re Raw oldalról:

    Brock Lesnar vs. Kevin Owens (c) vs. Finn Bálor – Universal Championship
    Undertaker vs. John Cena/Sting
    Roman Reigns és Seth Rollins vs. The New Day – Raw Tag Team Championship
    Triple H vs. ???
    Cesaro vs. ???? – USA Championship

    Kedvelés

    1. Sose lesz tt kentaur és júdás,mert az nekik szint zuhanás lenne..de abban van igazság h csak kentaur képes megverni a trombitás fattyúkat,mert ő az atyaúristen amugy..

      Általánoságban kérdem hátha valaki tudja.A 3 d fiúkkal mi van?Aláírták a szerződés hosszabbítást,de mondták h lelépnek..ennyi lett volna?..

      Kedvelés

  9. A kötelező kentaurszegmens most sem maradhatot el a végéről…hányok már tőle,és tuti ő lesz az utolsó ember az ss en IS..

    Jericho a legnagyobb arc!

    aj régóta bajnok és unalmas..akárcsak ko..mindkettő heel…de csak bohócok..na majd Wyatt!

    A gólem sokkal nagyobb is lehetett volna mint a pályája csúcsán lévő big show…sokkal nagyobb…de nem tud bírkózni..ugy szar ahogy van..hiába kap mini pushokat amik összeadódnak…semmit enm fog itt elérni..

    Cesaro kur..a jó pankrátor és nem kezdenek vele SEM semmit..a csapatuk kezd tetszeni,de ez tiszavirág lesz..

    goldberget sajnálom..

    Kedvelik 1 személy

    1. Royal, őszintén szólva szerintem agyadra mehettek a rossz adások. Sok dologgal most nem értek egyet.
      Úgy gondolom már megszokásból fogsz rá karakterekre dolgokat amik korábban valóban léteztek , de el-el tűnni látszanak.
      A szuperszína téma jut eszembe a gondolkodásodról. Lesnar óta jobbol a csóka ami tegyük hozzá nem ma volt! Mégis sokszor hozzávágod még az adásokhoz.
      Jelenleg nincs ilyen hős karakter, leszámítva az “antihős” Lesnart. Bár tegyük hozzá neki nemigen van rendes kihívója. Most Goldberggel egész jól felvezették ezt a meccset, úgy gondolom lesz valami gebasz ami miatt nyer Brock és csinálnak egy visszavágót is ahol tiszta küzdelem lesz és ami által sokak örömére Lesnar majd veszít egy cseppet a karaktere erősségéből.
      Amúgy ne értsd félre, nem cseszegetni szeretnélek a komment első felével!

      Kedvelés

Vélemény?