WWE RAW 2016. június 6. – “Holla-Holla”

005_RAW_06062016ej_0066--d8687a3babbc6f08bf1253cf10152308

A RAW 2016. június 6-án a Money In The Bank Ladder küzdelem leendő résztvevőivel indul. Lilian Garcia sorban ismerteti a Szupersztárokat, akik a ring közepén, egy-egy létrán állva foglalnak helyet.

Ahogy Lilian befejezte a felsorolást, Kevin Owens ragadta meg az alkalmat, hogy elkezdje a mondanivalóját. Először a hölgy tevékenykedésével kapcsolatban fejezte ki elégedetlenségét, hiszen KO véleménye szerint teljesen felesleges bemutatni őket a rajongóknak, hiszen Sami Zayn-en kívül mindenkit ismernek a WWE rajongói. Kevin apró odaszólását követően kijelenti, hogy mindannyian rendkívül híresek, így teljesen szükségtelen a nevek ismertetése. Chris Jericho egyetért ezzel kapcsolatban, majd nem túl szerény módon kijelenti, hogy közülük is Ő a legsikeresebb és leghíresebb. Ezért pedig megragadja az alkalmat, hogy tudassa mindenkivel, hogy Ő a legjobb a világon. KO ismét közbeszól és elmondja, hogy egészen a Money In The Bank PPV-ig mondhatja el ezt magáról Y2J. Június 19-én saját állítása szerint Kevin fogja megszerezni a táskát, amelyben a szerződés lapul, amit követően híresebbé fog válni bármelyiküknél. Az ellenfeleit pedig mindenki csak úgy fogja emlegetni a küzdelmet követően, hogy azok a srácok, akik a szorítóból figyelhették Owens diadalát. KO szerint nem kell aggódniuk, hiszen a mérkőzést követően továbbra is posztereken fognak díszelegni, a pólókon fognak feszíteni a vesztesek. Csak annyi lesz számukra a probléma, hogy háttérbe fognak szorulni, Kevin árnyékába…Dean szólalna meg, aminek a közönség nagyon megörült és hangos ovációval reagált a Lunatic szavaira. KO szerinte Ambrose félbeszakította őt, hiszen még nem fejezte be a beszédét. Dean megadja a lehetőséget Owens-nek, hogy folytassa, amit követően KO elmondja, hogy miután megszerezte a táskát, megkapja a lehetőséget, hogy bárhol és bármikor beváltsa azt a WWE Nehézsúlyú Világbajnok ellen. Így képes lesz megszerezni a szervezet legfontosabb Bajnoki övét és a cég legelső Szupersztárja lesz. Sami szerint ez a különbség közte és Kevin közt, hiszen amíg KO ígérget és határozottan kijelenti, hogy megszerzi azt a táskát, addig Sami egy lehetőséget lát a küzdelemben. Egy lehetőséget, amiért harcolnia kell, hogy megszerezhesse azt, amit az egész Roster szeretne, azt a bizonyos WWE Bajnoki címet. Ambrose ismét megszólal és kijelenti, hogy mindenki tudja, hogy Ők ketten mennyire különbözőek, azt is pontosan tudja mindenki, hogy a Lunatic Fringe képes elmenni a teljesítőképessége legvégső határa utánig. Harcolna bárkivel a Rosterből, Ambrose kijelenti, hogy még egy jegesmedvével is megküzdene. Dean végül odaszól Jericho-nak, aki eléggé furcsa módon keresztezte lábait. Alberto kiált ekkor leendő ellenfeleire, akiket “Gringo”-nak nevezett. Majd Sami felé fordult és kijelentette, hogy Zayn sosem lehet majd WWE Nehézsúlyú Bajnok. El kell fogadnia, hogy egyszerűen csak egy “Perro” (Kutya), és egy poszterfiú.
Az ezidáig csendben figyelő Cesaro is megszólalna, azonban Chris Jericho félbeszakítja, aki rászól a svájcira, miszerint: “Fogja be a megcseszett száját”. Y2J kijelenti, hogy Cesaro nincsen tisztában azzal, hogy milyen egy Money In The Bank csata, amiben Chris is szerepel. Ezt a küzdelmet Jericho hozta létre, a MITB Ladder küzdelem Y2J specialitása, az Ő mérkőzése. Cesaro ezt követően csak annyit kérdez vissza, hogyha ez tényleg Chris összecsapása, akkor ezidáig miért nem nyert egyszer sem Money In The Bank meccsen? Jericho erre azt válaszolja, hogy egyszer már képes volt győzni. Sami ekkor kíváncsi lett, hogy mégis mikor, amire Chris azt felelte, hogy a legelső ilyen küzdelemben. A rajongók tiltakoztak, hiszen tisztában voltak azzal, hogy a legelső ilyen összecsapást Edge nyerte meg a WrestleMania XXI.-en. Chris ezt követően változtatott, miszerint a hatodik Money In The Bank harcban tudta megszerezni a győzelmet. Sami ekkor visszakérdez, hogy mégis hol nyert Money In The Bank-et? Erre Y2J egyszerűen annyit felelt, hogy Apple (alma). Ebből kialakult Appleton városának a neve. Azonban ez nem volt túlságosan jó fedősztori, amit követően a Big Apple szót jelentette ki, ami New York városának beceneve. Chris ezt követően idióta hülyének nevezte Zayn-t és Cesaro-t, amit követően a rajongók elkezdték kántálni a “Stupid Idiot” szavakat. Chris nem is akarta folytatni a mondanivalóját és inkább csak egy Jericho ajándékát adná a rajongóknak, aminek értelmében csodálhatják Őt. Mindegyik Szupersztár lemászott a létráról, amit követően Dean egyből felsietett a behunyt szemű Y2J mellé, akinek lekevert egy fülest. A Szupersztárok egymásnak estek az aréna több területén.
Nem más szakította félbe a bunyót, mint egy régen hallott bevonuló zene, amire nem más érkezett, mint a végtelenül szimpatikus, egykori SmackDown General Menedzser, Teddy Long. Theodore azért van itt a RAW-n, hogy szóba hozza a hamarosan élő adásban folytatódó SmackDown, aminek szeretne a General Menedzsereként tevékenykedni az elkövetkezendő időszakban. A közönség a Teddy nevet kezdte kántálni. Ez látszólag tetszett a “Nagy Öregnek”, aki a New Era SmackDown adásai alkalmával létre hozna No Dq, Fatal 4 Way, Triple Threat küzdelmeket. Stephanie hangja töri meg Theodore mondanivalóját, aki kijelenti, hogy nagyon jó itt látni az egykori GM-et. Steph szerint remek ötlet, hogy Ő irányítsa a SmackDown-t július közepétől, azonban ez nem a megfelelő idő és a megfelelő hely, hogy kinevezzék General Menedzsernek Theodore-t. Teddy nem adta fel a reményt és szeretett volna Shane McMahon-al beszélni ezzel kapcsolatban. A hölgy ekkor kijelentette, hogy testvére nincs itt a mostani adáson, hiszen Shane vakációzik jelenleg. Stephanie ekkor elküldi az aréna területéről Teddy-t, aminek a közönség nem igazán örült. Theodore táncolni kezdett, viszont nem engedte Steph, hogy megszólaljon az egykori GM zenéje. A hölgy ezt követően szeretett volna rátérni a Money In The Bank Ladder küzdelem résztvevőinek ma esti programjára. Sami Zayn Alberto Del Rio-val mérheti össze tudását, Dean Ambrose ringbe szállhat Kevin Owens ellen, valamint Chris Jericho ringbe léphet Cesaro ellen, ez a harc pedig itt és most kezdődik. Steph ezt követően megszólaltatta Teddy zenéjét, amire eléggé tiszteletlen módon táncolni kezdett.

Chris Jericho vs Cesaro

A küzdelem végén Chris képes volt értékesíteni nagy nehezen a Walls of Jericho-t, amiből egyből kiszabadult Cesaro. A svájci bevitte a Swing-et, amit követően sor került a Sharpshooter-re, amiből Y2J már nem tudott kiszabadulni, így kénytelen volt feladni a küzdelmet.

A cég megragadja az alkalmat, hogy megemlékezzen az egyik legkiemelkedőbb sportolóról, aki valaha tevékenykedett. Muhammad Ali nemcsak a hihetetlen sportteljesítményéről volt híres, ami a csúcsra repítette, hogy több Nehézsúlyú Világbajnoki övet szerezzen. A bokszon kívül rengeteget jótékonykodott, valamint komoly politikai harcokat folytatott az Afroamerikaiak egyenjogúságáért. Nyugodjon Békében!

Egy hosszabb hangvételű összefoglalót láthatunk Seth Rollins karrierjéről. A Shield-es debütálásától egészen a mostani visszatéréséig. Egyértelműen kijelenti, hogy a célja ezzel a visszatéréssel nem más, mint a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki öv visszaszerzése, valamint ,hogy képes legyen bizonyítani mindenkinek, hogy jobb, mint egykori csapattársa, Roman Reigns.

Rusev vs Jack Swagger

A United States Bajnok, Rusev több posztot megosztott már, amiben tudatta a világgal, hogy Ő a Real Madridnak szurkol. Ezúttal egy Cristiano Ronaldo-t idéző bevonulással érkezett meg az arénába. Titus O’Neil helyet foglalt a kommentátorok mellett, aki később szerepet is kapott a szorítóban. Rusev volt képes megszerezni a győzelmet kiszámolással, amit követően Titus és Jack közös erővel esett neki a Bolgár Bestiának.

John Cena érkezett az aréna területére, akit vegyes reakcióval fogadott a közönség. A bevonulása alatt megtekinthettük az előző RAW-n történteket, ahol a The Club egy emberként esett neki a visszatérő John-nak. Cena azzal kezdi a mondanivalóját, hogy mindenki izgatott és tele van kérdésekkel, hiszen a WWE történelme során először néz farkasszemet egymással a szervezet ringjében John Cena és AJ Styles. Egy ilyen pillanat egyetlen egyszer adódik meg egy generáció alatt, hiszen normális állapotban a közönség talpon áll és zajong. A kiáltozások a két tábor közt létre hozzák a “Let’s go Cena, Cena Sucks” mondatokat. Ahogy a Szupersztár ezt kijelentette a két tábor egyből rázendített. John szerint van, aki örül a visszatérésének és van, aki egyáltalán nem akarta ismét itt látni őt. Viszont az előző RAW-n más volt a helyzet, hiszen két perc erejéig az egész arénában a “Let’s go Cena, AJ Styles” kántálást lehetett hallani. Ahogy ezt mondta a pankrátor ismét a két Szupersztár nevét kezdte kántálni a publikum. Cena egyetlen egy olyan karaktert tudna mondani, akivel hasonló energiákat tudtak felszabadítani, az pedig nem más volt, mint The Rock. Valóban nagyon sok mindenben különbözik Styles és Rock karrierje és felfogása, viszont közös kettejükben, hogy hihetetlen hatással voltak a rajongókra, amikor Cena-val szemben jelentek meg a szorítóban.
Cena-nak több kérdése is lenne, viszont egyetlen egyre szeretne választ kapni most, hogy “Miért AJ”? Kihívja az arénába leendő ellenfelét, aki eleget tesz John kérésének és megjelenik Karl Anderson és Luke Gallows kíséretében. Cena felteszi a kérdést, hogy AJ miért is a könnyebbik utat választotta? Styles elmondja, hogy volt egy terve, ez a terv pedig nem más volt, minthogy a ringbe áll John-al szemben, a szemébe néz és kezet ráz vele. Ezt követően pedig egyenesen arcon vágja a Cenation Vezetőjét. Styles választ arra, hogy miért is tette ezt: Inzultálja John, nem a filmjeire, valamint a Late Night Show-ra gondol, amiben Cena szerepelt. Egyszerűen csak a Szupersztár jelenlétére gondol és tisztában van azzal, hogy Cena még a legjobb napján sem tudná legyőzni AJ Styles-t.
A beszédük végén John megkérdezte, hogy miért kell ennek Styles vs Cena küzdelemnek lenni, amikor lehetne John vs The Club is. Styles szerint Cena-nak fogalma sincsen arról, hogy mire vállalkozott. Ekkor Styles vezetésével Karl és Luke is elindult a szorító felé. Ahogy a Club a ringbe léptek volna, megérkezett a New Day, akik John segítségére siettek.

The Vaudevillains vs Enzo és Cass

Enzo és Cass a bevonulásuknál elmondták a szokásos mondanivalójukat, “How You Doin’?” A küzdelem a gong megszólalását követően elkezdődött a küzdelem. Amikor utoljára harcoltak a csapatok egymás ellen, Enzo egy komoly ütést kapott, amit miatt kénytelen volt kényszerpihenőre vonulni. Ezúttal Aiden English hasonlóképpen vágta ki Amore-t a szorítótól, ahol ismét odavágta a tarkóját, azonban most nem volt olyan komoly a helyzet. Big Cass ezt látva teljesen bepöccent és hatalmas erővel esett neki két ellenfelének. A játékvezető szavai nem hatottak, így a bíró kénytelen volt diszkvalifikációval véget vetni az összecsapásnak. Enzo most nem sérült meg, azonban a mostani dobásban is alaposan benne volt a veszély.

A Backstage-ben Teddy Long jelenik meg Stephanie irodájában, aki egy tanácsod adna a hölgynek, hiszen szerinte hatalmas húzás lenne, ha a Money In The Bank-en egy Fatal 4 Way Tag Team küzdelem kerülne megrendezésre, aminek a tétje a WWE Tag Team Bajnoki öv. Steph elküldi az irodából Theodore-t, amit követően egyből telefont fog. A telefonba előadja Teddy ötletét, mintha a sajátja lenne, hiszen lát potenciált ebben a küzdelemben. A következő PPV-n így megrendezésre fog kerülni egy The Vaudevillains vs The New Day vs Enzo és Cass vs The Club harc a Bajnok címekért.

Alberto Del Rio vs Sami Zayn

A harc nem sikeredett rosszra. A győzelmet végül Alberto tudta megszerezni a Finisherjét követően.

Dean Ambrose vs Kevin Owens

Ismét két Money In The Bank Ladder küzdelem résztvevő harcolhat egymás ellen. A harcban végül Dean tudta megszerezni a győzelmet a Dirty Deeds-et követően. A sikert követően egy létrát állított fel az arénában, hogy jelképesen megszerezze a táskát. Ahogy felmászott, megérkezett KO, aki eldöntötte a létrát, amin éppen a Lunatic foglalt helyet.

Dana Brooke és Charlotte érkeztek a szorítóba, akik közül a WWE Women’s Bajnok szólalt meg. Nem tudott sokáig beszélni, hiszen Natalya zenéjére érkezett Natalya és Becky Lynch. Ahogy a ringbe értek, Charlotte elmondta, hogy Becky-nek itt semmi keresni valója sincs. Nattie pedig hasonló verésben részesülhet, mint amilyenben egykor Ric Flair részesítette Natalya nagybátyját Bret Hart-ot. Charlotte kijelenti, hogy Natalya lehet a Hart Dinasztia következő csődtömege. A beszédet alatt Becky elmondta, hogy Dana csak egy újabb abban a sorban, akit Charlotte az ujja köré teker. Ezt már eljátszotta Paige-el, valamint Lynch-el is. Ezen Brooke elgondolkozott és lassú léptekkel átált Becky és Natalya oldalára, aminek a közönség megörült. Azonban nem pártolt ár a Face Szupersztárokhoz, egy hirtelen támadással válaszolt Natalya és Becky duójának.

Tyler Breeze vs R-Truth

A küzdelem nagyon rövid volt, hiszen Goldust és Fandango beavatkozott a csatába, így a játékvezető kénytelen volt diszkvalifikációval lezárni az összecsapást. Teddy Long zenéje szólalt meg, aki ezúttal ismét tevékenykedni szeretne az adás alatt, úgy, hogy Steph már felszólította arra, hogy távozzon az épületből. Teddy kiírt egy Tag Team küzdelmet a felek között, ami itt és most indulna. Azonban senki sem mozdult meg, hogy újra indítsák a küzdelmet, aminek következtében két biztonsági ember sétált ki a bejárathoz. Theodore kisétált, amit követően a felek is távoztak Tag Team meccs nélkül.

The Club vs The New Day

A mostani RAW főeseményén A Club volt képes megszerezni a győzelmet a Phenomenal Forearm-ot követően. A kopogtatás után nem állt le AJ csapata és folytatták a támadásokat. John Cena érkezett a New Day segítségére, aki képes volt a Tag Team Bajnokkal karöltve a Club trióján.

Ezzel zárult a mostani RAW Oklahoma városában, amit majd a SmackDown fog követni, valamint egyre közelebb kerülünk a június 19-én megrendezésre kerülő Money In The Bank-hez.

12 comments on “WWE RAW 2016. június 6. – “Holla-Holla”

  1. Ez Shane színrelépése óta (vagy New Era-ban) a leggyengébb tévés adás volt eddig.

    A meccsek elég gyengék voltak, plusz rém unalmas a MITB résztvevők random összekeverése és egymásra dobálása. A Cesaro-Y2J meccs még elment, de a Del Rio-Zayn kifejezetten gyenge volt. A Dean-KO átlagos volt, bár már annyiszor láttuk, hogy inkább időhúzásnak tűnt.

    A Rusev-Swaggert szintén láttuk százszor (new era és a “fresh match ups”), ha Rusevet fel akarják futtatni, mindig jön Jack feküdni. Titus egy push-sal még lehetne hiteles kihívó, de ilyen hamar Rusev tuti nem bukja az övet.

    Enzo és Cass TT meccse sem jött be. Cass túl nagy pusht kap, pedig Enzo mikrofonnal sokkal jobb és a ringben minimum Cass szintjén van.

    A MITB-en látok némi esélyt, hogy a Club elviszi a övet a New Daytől, bár meglepő lenne, ha a szétválás előtt elvennék tőlük.

    Nekem nincs bajom Reigns-szel, de lassan nonszensz, hogy egyetlen meccsét sem képes promózni. Most is inkább felvették előre a három mondatát, mint hogy kimenjen a ringbe? Értem én, hogy így nem volt feltűnő, hogy Rollins mennyivel jobban dumál, de meddig akarják hülyíteni a népet?

    Ez a Golden Truthos bohóckodás a pankrátorok megalázása, a két egymást borotváló ratyiról (akik egyébként rohadt tehetségesek lennének, ha hagynának teret nekik) nem is beszélve.

    Wyattről már több helyen megírták, hogy 13-án jönnek, kíváncsi vagyok milyen szerepben.

    Cena-AJ: szerintem legvalószínűbb forgatókönyv, hogy AJ valami csalással, új Club taggal (Finn?), stb nyerni fog, Cena majd elismeri a Rawn, hogy “itt helyed, ez igen, blabla, de most aztán never give up…”, aztán megy tovább a feud és szokás szerint Cena 2-1-re behúzza.

    Kedvelés

    • Jó is lenne Finn debütálása már
      de szerintem sziiiina fog nyerni. de remélem NEM!
      #iAmPhenomenal
      #AJ4Life

      Kedvelés

  2. Nagyon reklámozták a bullet/báloer/ratyi clubbot és ez lett belőle lol
    jobboltak a lóembernek most a majomfejűnek és kuka. Ennyi.
    A létrameccs,ha nem jön Wyatt kihagyom,imádom Jericchot és Cezarot,de amit egyben leművelnek itt a többivel hetek tóa pfff szánalmas. Ha Wyatt jön,lemészárol mindenkit.

    Azért az mekkora már..h egy legenda ül a létrán,Jericho..aki az 1.vitathatatlan bajnok..aki annyit ért el mint amásik többi ott a többi létrán,összesen,együtt se,se most se soha…ezután se…aki kitalálta a mib játékok,akik sose nyerte meg azt..és most arról hazudglk h melyiket nyerte meg…Tényleg a valaha volt legnagyobb jobber Jericho..de ő tudatosan csinálja,ő diktál a wwe nek és nem fordítva.
    Attól még ugyan olyan szomorú…

    Kedvelés

  3. Jaj de szar finálét sikerült összehozni. Cena egyedül legyakja a bulettclubot. Mekkora nem várt fordulat …😀
    Én mondjuk megértem, hogy AJ eljött a WWE-be. Nagy a család, sok a gyerek, kell a pénz, de ennél tuti többet ki lehetne hozni a karakteréből, ahogy egyébként eddig szinte mindig ki is hozták a régi helyein.

    Kedvelés

  4. MEgint hogy beharangozták azt megint sehol. Mellesleg a meccsek hogyis mondjam elégé langyosak voltak pl ez a ütés amit Dean nyomott Jerichonak az nagyon gáz vol, meg volt pár mozdulat is Cesaro-Jericho meccsében ami full erőtlen és nevetségesnek tünk. Reméljük azért ennél többet fognak mutatni. Wyatt meg nemhiszem hogy jönni fog.

    Kedvelés

    • Jövő héten megérkeznek erre mérget vennék! és átrendezik az eddigi résztvevőket mint a szél már szinte látom magam előtt:D és szerintem meg is nyeri…

      Amúgy értem én hogy jön a MITB de nem áll az adás másból minthogy a létra meccsben lévők gyilkolásszák egymást na meg persze AJ Cena feud amiben bizakodom mert elméletileg az öregnek nagyon bejött AJ teljesítménye a Payback-en és az ER-en is és elméletileg az évvégéig övet is akar neki adni

      ami engem nagyon zavar az hogy az IC öv körül nem történik semmi felhoztuk Apollot az NXT-ből akkor kezdjünk vele már valamit egy IC övet odaadnék neki mint a húzat fellendítheti a karakterét és az öv értékét aztán jöhetne utána Cesaro addig is haladna az övvel és nem egy helyben várna a csodára…bár gondolom sok minden nem fog történni (júli 11-ig akkor lesz a Draft ha jól tudom nem ?) azt a napot bevárják addig elbohóckodnak valamit aztán majd meglátjuk mi lesz ha két adás van…

      Kedvelés

      • Legyen igazad,remélem visszatér Wyatt és a két martalóc hegyiember mert az ami nélkülük itt van szánalom. 1 ku.. meccset nem tudok mondani ami tetszett volna Wyatt távolléte alatt.
        Eseménytelen,unalmas,sablonos papírforma meccsek,feudok hétről hétre hónapról hónapra. A ppv-ék pedig sorban mind rangon aluliak. A 2 kis öv nagy szarban van már régóta,pedig a 2 babíface ugye korábban “felfuttatta” kac kac A főöv körüli hacacáré se jobb,kentaur marad a bajnok,csori júdás szopóágra kerül ez tuti.
        És Wyatt ha jön..jöjjön!és ha nyer..nyerjen!!! biztos h nem most váltja be,kivárnak vele szépen. És ha megmerik lépni,egy új,sötét korszak kezdődik..olyan,amilyen talán még nem is volt…

        Kedvelés

        • talán a ketté válás hozhat változást, de Shanenek vagy HHH-nak teljesen szabad kezet kellene kapnia az egyik adás fölött ebben az esetben az SD-ről beszélünk, tudjuk hogy The Game mit tud hiszen aki néz NXT-t az tudja hogy ott mi a színvonal…

          Kedvelés

          • müzi sd ba,kentaur raw ba kerül,ha Wyatt a sd be kerül nem lesz wwe bajnok…Logikusan már levannak osztva a szerepek a nagy “sorsolás” előtt.

            Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s