WWE RAW 2015. november 9. – Élőben Angliából

raw151109

A RAW 2015. november 9-én Manchester városából, Angliából jelentkezik, ahol legelőször a “King Of Kigns” című bevonuló zene szólal meg, amire Triple H érkezik, ezúttal felesége kísérete nélkül. A szorítóban egy vörös állványon díszeleg a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki öv, ami Seth Rollins sérülése miatt a Survivor Series-en új gazdára fog találni…

Természetesen az adás három kommentátora is köszönt minket Britanniából, JBL, Michael Cole és Byron Saxton egy pörgős adásra számítanak. Mielőtt még a COO elkezdené a beszédét a szakértők csapata megmutat nekünk egy Twitter-en megosztott képet, ami a Dublin-i Live Event-en készült, ahol Seth Rollins a Kane elleni csatájában elszenvedte azt a bizonyos izom és porcsérülést, ami miatt több mint fél évre becsülték a várható kiesésének időtartamát…Hunter elkezdi a beszédét, hogy szeretne elismerni egy nagyon kiemelkedő pankrátort és egy kivételes WWE Nehézsúlyú Világbajnokot, aki nem más, mint Seth Rollins. A kezdeteknél Triple H őt választotta ki a WWE jövőjének, hiszen látta benne a szenvedélyt és a lehetőséget. Rollins képes volt olyannyira megteremteni magának az utat, hogy mindenkit félresöpört, aki veszélyeztethette a pozícióját. Végül, az öv megszerzését követően hibátlanul képes volt venni az akadályokat és mindegyik kihívóját felülmúlta. Azonban tragédia történt. Dublin-ban, Írországban Seth-nek megsérült a térde, ami miatt képtelen lenne folyamatosan harcolni, így nem lehet a továbbiakban a szervezet Nehézsúlyú Világbajnoka. Azonban van valaki a szervezetnél, aki így nem tudja a Survivor Series-en megszerezni Seth ellen a címet. A COO felkonferálja Rollins első számú kihívóját, Roman Reigns-t.
A Big Dog a közönség soraiból érkezett és egyenesen a szorítóig sétált, ahol aztán kapott egy mikrofont és várta a COO mondatait. Triple H elmondja, hogy mivel Roman volt az első számú kihívó a Survivor Series-re eléggé rossz érzés lehet neki, hogy mégsem harcolhat egykori csapattársa ellen. A Roster-ből kijöhetnek a srácok, hogy harcoljanak egymással, hogy végül a győztes szembe nézzen Reigns-el a Survivor Series-en november 22-én, ez egy könnyű út lenne. Azonban tudnia kell a Big Dog-nak ,hogy amikor Triple H a WWE jövőjét kereste, akkor nem Seth Rollins-ra gondolt elsőként. Amikor az Evolution oldalán csatáztak a Shield ellen ,akkor valósággal lenyűgözte Roman fizikai adottsága és tehetsége. Az erő, a gyorsaság, az elszántság, a karizma és az agresszió is megvolt benne. Azonban volt valamije Seth Rollins-nak, ami maitt Ő lett a WWE Nehézsúlyú Világbajnok…Emlékszik-e még Roman arra, hogy a Royal Rumble megnyerését követően Brock Lesnar ellen harcolt a WreslteMania-n és csak egy picire volt attól, hogy legyőzze a Bestiát és megszerezze azt, ami minden pankrátor álma? Emlékszik-e milyen érzés volt, amikor megjelent Seth Rollins és valósággal kitépte Roman kezei közül a cég legfontosabb címét. Triple H pontosan tisztában van azzal, hogy milyen érzelmek kavarognak ilyenkor az emberben és ez nagyon szar…A COO ismét kérdéseket tesz fel Reigns-nek, hogy vajon képes lett volna megszerezni Brock ellen az öveket, valamint, hogy eltudná-e képzelni, hogy milyen érzés lenne az, hogy a dereka körül végigtekeredik a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki öv?
Triple H végül egy fél mosollyal azt kérdezi a Big Dog-tól, hogy az az ember szeretne lenni, aki birtokolja az övet? Akkor nincs semmi teendője, csak legyen Triple H embere. A közönség eléggé furcsának találta, hogy egyből Rollins sérülése után a COO szeretné újabb emberének Roman Reigns-t csábítani a Vezetőségbe. Reigns a szájához emeli a mikrofont és visszakérdez Triple H-től, hogy azt szeretné most éppen kérni tőle, hogy adja el magát? Azonban ez nagyon nem tetszett a COO-nak, hiszen úgy gondolja, hogy ezt a szót csak azok az emberek használják, akiknek nincsen üzleti érzékük és nem tudják megérteni, hogy egy jobb cél érdekében összefogásra és szervezkedésre van szükség. Triple H ismét elmondja, hogy mindent megkaphat, amit csak akar és egyetlen egy dolgot kell tennie. Az egyetlen dolog pedig az, hogy legyen a Vezetőség és Triple H embere.
Ekkor Hunter kezet nyújtott Roman-nek. Elmondja Roman, hogyha elfogadja az ajánlatot, akkor a saját útján fog haladni és senki sem veheti el tőle a lehetőséget és senki sem veheti át az Ő helyét. Triple H továbbra is mosollyal az arcán figyelte a végső választ, amely azonban Hunter szempontjából negatív lett. Roman visszautasította az ajánlatot. Triple H befejezésül megköszönte Roman-nek, azt hogy emlékeztette, hogy miért is nem a Big Dog-ot választotta elsőként. A COO a vállára fektette az övet és kijelentette, hogy most indul Roman Reigns küzdelme, ami a RAW első csatája lesz.

The Big Show vs Roman Reigns (Tournament Meccs – Nyolcaddöntő)

Egy eléggé jó küzdelmet láthattunk, amiben a tét nem más volt, mint a továbbjutás azon a bizonyos tornán, aminek a két döntőse a Survivor Series-en csaphat össze…A legelső küzdelemben végül a Superman Punch-ot és a Spear-t követően Roman tudta megszerezni a győzelmet. A nehezebb utat választotta a Big Dog, amin az első akadályt eléggé jól vette. Ezzel a sikerrel tovább jutott a negyeddöntőbe, ahol az ellenfele a “Sheamus-Cesaro” küzdelem győztese lesz.

Az első küzdelem után visszatekinthettünk Undertaker, valamint Kane debütálására a szervezetnél. 1990. november 19-én jelent meg a Survivor Series-en a Dead Man és 1997-ben debütált Kane a szervezetnél. Láthattuk, hogy a közönség soraiban megjelent a Manchester United támadója, valamint a jelenlegi Angol válogatott csapatkapitánya, Wayne Rooney.

Kevin Owens vs Titus O’neil (Tournament Meccs – Nyolcaddöntő)

Kevin a bevonulásánál elmondta, hogy egy eléggé okos közönségnek tartja magát az angol rajongótábor, azonban nem igazán érti, hogy hogyan tud mindenki leborulni és imádni egyetlen egy nőt, aki az országot irányítja. Viszont ezúttal nem a királynőről szeretne beszélni, hanem ,hogy mindenkinek a szeme csakis KO-ra szegeződjön, aki képes lesz megszerezni a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övet, valamint megvédeni az Interkontinentális díjat…
KO szavait követően megjelent Titus, akinek is hasonló elképzelései vannak a WWE Bajnoki övvel kapcsolatban. Kettejük összecsapása már nem sikeredett olyan hosszúra, mint Roman és Show mérkőzése. Végül Kevin képes volt a Pop-Up PowerBomb-ot követően lekopogtatni O’neil-t, amivel megszerezte a győzelmet és továbbjutott a negyeddöntőbe, ahol a “Neville-Barett” meccs nyertese ellen kell ringbe lépnie.

A Backstage-ben Paige ad egy rövid interjút Renee Young-nak, amiben elmondja, hogy a mostani RAW-n egykori legjobb barátnője ellen és egykori csapattársa ellen kell ringbe szállnia. Becky-t nem tartja jó pankrátornak, vagy akár jó személyiségnek, ami miatt Lynch el is vesztette az esélyt, hogy Charlotte ellen harcolhasson a Survivor Series-en.

Paige vs Becky Lynch

A küzdelem eléggé jóra sikeredett, amiben végül egy hirtelen fordítással Becky megszerezte a győzelmet. Paige-et azonban ez nem igazán hatotta meg és folytatta a küzdelmet, immáron a mérkőzés után. Végül a kommentátori asztal tetején a Norwich-i hölgy értékesíteni tudta a PTO nevezetű Finisher-jét. Charlotte érkezett ekkor a bejárat felől, aki Lynch segítségére sietett.

The Miz vs Dolph Ziggler (Tournament Meccs – Nyolcaddöntő)

A küzdelemben Miz nagyon közel került a győzelem megszerzéséhez, amikor képes volt értékesíteni a Figure 4 Leg Lock-ot, amit követően azonban ellenfele elvergődött a kötelekig, ahol Miz kénytelen volt befejezni a szorítást. Egyszer csak a semmiből Dolph bevitt egy jókora Superkick-et, ami után Miz már nem tudott kirúgni a PIn-ből, így vereséget szenvedett…Dolph a következő körben a “Tyler Breeze-Dean Ambrose” csata győztesével fog összekerülni.

Alberto Del Rio és Zeb Colter érkeznek, akik elmondják, hogy a nyolcaddöntőben Stardust-ot le fogják győzni és továbbjutnak a Tournament-en. Egészen el fognak menetelni a döntőig, hiszen Triple H hatalmas lehetőséget adott nekik, amit ki fognak használni. Végül pedig Alberto Del RIo lesz a szervezet következő WWE Nehézsúlyú Világbajnoka és a cég legelső MexAmerikai Világbajnoka.

Natalya vs Naomi

A Team B.A.D. figyelemmel követte a küzdelmet, amiben a győzelmet végül Natalya tudta megszerezni. Egy gyors fordítást követően Natalya kopogtatni tudta Naomi-t, ami után Sasha esett neki a kanadai dívának.

Sheamus vs Cesaro (Tournament Meccs – Nyolcaddöntő)

A csata előtt King Barrett hívta be a ringbe Rooney-t, aki azonban nem akarta elfogadni a kihívást. Barrett szerint csakis azért, mert félt, hogy a gyerekei azt fogják látni, hogy az apjuk elbukik…Végül hozzátette, hogy bár minden egyes alkalommal azt látják, amikor Wayne kilép a pályára.
A csata alatt a közönség egyértelműen Cesaro mellett állt. A harc győztese fog továbbjutni a negyeddöntőbe, ahol aztán Roman Reigns ellen léphet majd ringbe.

Tyler Breeze vs Dean Ambrose (Tournament Meccs – Nyolcaddöntő)

A küzdelem előtt Renee Young készített egy rövid interjút Tyler-el, amiben elmondta, hogy alaposan nézzék meg az arcát, hiszen nem csak egy csodálatos jelenség, hanem az arca annak a személynek, aki a Survivor Series-t követően képes lesz megszerezni a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övet…Az összecsapásban azonban nem igazán muzsikált úgy Tyler, mint ahogy arra számított még a kulisszák mögött. Dean komoly ellenfél volt neki, akivel nem is tudott végül megbirkózni. A Lunatic Frigne jutott tovább és kapta meg a lehetőséget ezzel, hogy a negyeddöntőben Dolph Ziggler-el csaphasson össze.

The New Day vs The Usos és Neville

Az Ikrek csapata összeállt Neville-el, akivel kiegészülve ringbe léphettek a New Day bandája ellen. Itt végül Big E. lelökte a sarokból Neville-t, aki szerette volt értékesíteni a Red Arrow nevezetű mozdulatát. Xavier-nek nem volt túlságosan nehéz dolga, csak kopogtatnia kellett az ellenfelét, amit sikeresen meg is tett.

A ringbe a főeseményen Bray Wyatt érkezett, aki elmondta, hogy a változásról szól minden. Itt és most szeretné egy kicsit dicsőíteni Taker-t és Kane-t, akiket egy fáklyával hamuvá égetett és letaszította őket az elveszett lelkeikkel a pokolba. Ez az egyetlen egy lényege annak, hogy irányítja a démonjait és a démonokat, akik megszállták a földet….Wyatt a rövid beszédét követően térdre ereszkedik és elkiáltja magát, hogy: “Follow, The Buzzards”.
Ekkor egy kisebb videó-összeállítást tekinthetünk meg Taker-ről és Kane-ről, amit követően egy villámcsapással lángolni kezd a ring négy sarka, majd a bejárat.
Ekkor megszólalt a gong, amit követően a ködfelhőből két alak rajzolódott ki, akik nem mások voltak, mint a The Brothers of Destruction. A ringbe érve megjelent a Wyatt Family többi tagja is, akik nekiestek a legendáknak.

A RAW legvégén Bray maradt egyedül a ringben Taker-el és Kane-el, akiktől kapott egy jókora Double ChokeSlam-et. A Monday Night RAW-t követően csütörtökön kerül adásba a SmackDown, amin több párosítást megtekinthetünk a Triple H által kiírt Tournament-ről.

Reklámok

WWE RAW 2015. november 9. – Élőben Angliából” bejegyzéshez ozzászólás

  1. “Kane nem legenda, én imádom, qrva sok mindent ki lehetne belőle hozni, de már évek óta jobberkedik. Nem vitte sokra, nincs nagy rajongótábora, ”
    Nem tudom koma,mit ittál,és mióta nézel pankrációt,de ilyen kijelentéssel sok helyen meglincselnének téged..

    Kane egy élő legenda,rengetegen imádják hatalmas rajongótábora van.Rengeteg mindent elért karrierje során.

    1x WWF Champion
    1x World Heavyweight Champion
    1x ECW Champion
    2x WWF Intercontinental Champion
    1x WWF Hardcore Champion
    9x World Tag Team Champion (je 2x mit The Undertaker, X-Pac, Mankind und je 1x mit Big Show, Rob Van Dam, The Hurricane)
    2x WWE Tag Team Champion (je 1x mit Big Show, Daniel Bryan)
    1x WCW World Tag Team Champion (mit The Undertaker)
    1x Gewinner des Smackdown-Money in the Bank Ladder-Matches 2010
    United States Wrestling Association
    1x USWA Southern Heavyweight Champion
    Smoky Mountain Wrestling
    1x SMW Tag Team Champion (mit Al Snow)

    Jobberkedik egy ideje,ezt a szerepet kapta sajnos,de nála jobban kevesen szeretik,tisztelik annyira a szakmát.Mindent megtesz érte,mindent bevállal,sokszor vesztett,mert azt kellett tennie.Undertakerral egy szinten van,nem az árnyékában él.A csapatuk a legjobb tt csapat ami valaha is létezett.És most újra összeálltak,utoljára…
    Kane a nagy vörös szörnyeteg egy élő legenda,aki 23 éve pankrátor,rengeteg mindent elért.Az egyik legszívósabb,legtöbbet bíró pankrátor.Olyan meccsket feudokat tolt,hogy elképesztő.Az egy dolog,hogy volt egy öltönyös majom korszaka,de amit az előtt csinált,elért 20 év alatt,tiszteletet érdemel érte.Ő az egyik utolsó renegát.Az egyik utolsó a nagy harcosok közül.És most újra itt van,maszkban,az igazi Kane.Azért nem nyerte meg az övet,mert már neki nem kelett nyernie,mindnet elért,amit csak el lehet érnie.júdásnak meg még jobban megerősödött ezzel a karaktere.
    Szóval koma,nézz utána ki is az a Kane,mielőtt ilyen hülyeségeket írsz.

    Wyatt egy állat,ahoz képest,hogy nem 40 kg ugrik vetődik ha kell,ringben veszélyes,ringen kívül még veszélyesebb.Nem a legtechnikásabb,leggyorsabb,legerősebb pankrátor,de piszok szívós,és kemény,mindig odateszi magát.Átlagon felül van a teljesítménye,de pl nem egy Cezaro stb.A promoi a legjobbak és ez az egész horror család amit kitalált az évtized legjobb ötlete volt.Nem is tudom mikor láttam utoljára anyira jó karaktert mint az övé.Beszédben simán lenyom bárkit még müzlit is.Sajnos amilyen jól indult az egyéni karrierje,feud müzlivel,az acélketreces meccs,amikor elvette tőle a gyerekeket!!Kegyetlenül jó volt%Feud Jerichoval hatalmas volt,de a legjobb feudja békapofával volt,igazi oldscool hangulat,kemény meccsek,minden volt.veszett kutya 1 meccs vicc,wmen a halott emberrel nem volt jó,és ki is fulladt az egész ezért jó h feltámasztották a családot,mert nem hagyták veszni őt.Képzeld el milyen durva lett volna ha a Wyatt family abban a legendás korszakban tűnt volna fel,amikor mindent volt,vér,brutalitás,agresszió,amikor a pankráció még pankráció volt nem pedig matiné…kegyetlen lett volna…
    harperke beteg,látszik rajta,hogy van valami beütése.Durva,brutális agresszív sokszor,korábbi meccseit nézve,csoda,hogy nem lett törés vagy más az ellenfeleinek..nem tudja fékezni magát,pedig muszáj.Jó pankrátor,sok van benne,és a wwe előtt is sokat elért,az egyéni karrierje is jó volt,bajnokként is jó volt,nem sokáig uralkodott,de jó meccseket tolt.Van benne tűz.
    vörike egy vicc,kakukktojás.Mindig szidtam őt anno is,egyszerűen egy semmilyen nagy 0 a karaktere.Nagy kemény erös,de kiaknázatlan az egész.szoloban mennyit szopott te jó isten..face ként..vicc volt.harperkével állítolag ku.. jó tt páros volt az nxt ben,itt is azok lehettek volna,csak a sérülés..amikor meg visszatért,már feltámadt a család.
    Lehet,máshol más szervezetnél töbn lehetőséget kapna,normális karaktert stb akkor még jó is lehetne,de itt…az új tag a szörny rt még nála is semmit mondóbb…
    Én veled ellentétben nem vagyok elfogult a kedvenceimmel szemben sem.
    A bukott,elpusztított csicska..esekről elmondtam a véleményem,rühellem őket,egyben szánalmasak voltak számomra,de békapofa és júdás tehetséges,kentaur meg egy fos.

    Kedvelés

    • Szerintem nem legenda. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ki ő, rengeteg meccsét, feudját visszanéztem és tényleg tisztelem, de ahogy telt az idő, egyre rosszabb szerepeket kapott és pont emiatt nem tartozik a legendák közé. 2012ben úgy tünt h újra felépítenek neki egy erős,pusztító,hátborzongató karaktert, aztán mi lett a vége? Team Hell No….és ezek annyi csalódást okoznak a rajongóknak, hogy egyszerűen nem tudnak rá legendaként nézni.(köztük én sem, idén is elhittem, hogy visszatér az igazi szörny de elcseszték. Nem azt mondom, hogy oda kellett volna adni neki az övet, küldhették volna Lesnar ellen is, de persze megint csak gyengítették) Egyszer szerezte meg a WWEövet, azt is már 20éve, ami azt jelenti, hogy főszerepben kb. alig volt. Márpedig a pankrációban egy legendának a meghatározó pillanatai általában bajnokként születnek.
      Szóval nem tudom legendának nevezni, ne haragudj, pedig nagyon tisztelem a munkásságát, szívét lelkét beletette, de sajnos benne többet csalódtam, mint Jerichoban. És ez nagy szó.

      Kedvelés

      • Jericho is legenda és azzal h jobberkedett fanszőrzetnek stb felpsuholta öket,vesztett másokért sok tiszteletet érdemel,mert ő azért van még mindig jelen,azért jár vissza legtöbbször veszteni..lásd legutóbb is Wyatték ellen,mert ő imádja szereti és tiszteli a pankrációt és segít azoknak akiknek kell.Nem a pénzért jön.Ő más történet.
        Kane legenda,szerintem ezt rajtad kívül mindenki így gondolja.20 éve szerezte meg a wwe övet?Az irónia az Én asztalom.
        2010 nem volt olyan rég.Szép uralkodása volt.Ajánlom,nézd meg a régi meccseit,feudjait,és akkor megtudod,hogy Kane miért is legenda.

        Kedvelés

        • Ha már itt tartunk, annak is sok értelme volt…hol van most Fandango? Curtis Axelnek is jobberkedett, belőle pedig egy hulk hogan imposztor lett. Gyakorlatilag a semmiért alázta meg azt, amit elért a hosszú évek alatt. Ahelyett hogy visszajött volna normálisan pankrátorkodni, mint az előtt, inkább h kijelenti hogy ő már csak a fiataloknak segít. Igen, szép gondolat, csak többet árt vele mint használ. Innentől kezdve bármilyen feudba kerül, tudod h nem nyerhet. Mi értelme? kb. semmi. A legutóbbi is nevetséges volt, kikapott Owenstől is, aki mit tett le az asztalra mióta itt van? volt egy egész jó meccse müzlivel, azóta meg semmi.
          Én nem tudom őket legendának nevezni ezek után, ahogy Mark Henryt meg Christiant sem. Hiába voltak jók régen, hiába voltak benne jobbnál jobb sztorikban, a jobberkedést nem veszi be a gyomrom.

          Kedvelés

    • Egyszerűen amiket Wyattékről írsz, nem igazak. Lehet, hogy te így gondolod, de köszönőviszonyban sincs a valósággal. (Egyedül a promoira vonatkozó mondatok igazak, sem Harper, sem Wyatt nem olyanok a ringben, mint amilyennek leírod őket).

      Kedvelés

  2. A lentebbi eszmecseréhez hozzászólva.
    A csicska…csapatmunka volt.Ott szerintem békapofa volt a legjobb,majd júdás ás kentaur.Együtt dolgozva elértek ezt azt,majd a Wyatt family szarrá alázta és előuszította őket 😀 MUAHAAHHAHAHAHAHAHAHA
    Szólóban békapofa új oldalát mutatta meg.A régi kemény vonalas oldscool pankrátorokat jutatta eszembe főleg a Wyattes feudjukban mindketten ilyenek.Állatok.
    júdás is tehetséges,van benne spiritusz,ő is sokat bír,jó meccseket told,de amióta bajnok,és csak csalással nyer,menekül stb azóta egy nagy 1.Dicsértem őket,pedig rühellem a csicska…et de ők ketten tehetségesek,és békapofa többet érdemelne mint heti 2 segnyalást kentaurnál.
    kentaur viszont egy tehetségtelen,ellenszenves,hozzánemértő,szar karakter,szar pankrátor.Fitikailag időzőjelben ő a legerősebb a 3 közül,néha mégis júdás meglepően erősebbnek bizonyul tőle.És igen,júdás sokszor volt suplex cityben..lesnar bevitte a málnásba és jól megba..a,de jól bírta a kis csicska.kentaur meg?Rongybaba volt,lesnar azt tett vele mait csak akart.Gyenge kentaur,nincs rendes állóképessége,hiába van kigyúrva keveset bír.Mindenki tudja,látja,ő maga is.
    Hatalmas pusht kapott,nagyobbat mint avicc bajnok júdás,pedig ő is nagyot kapott.
    Utálja őt a közönség 85%a okkal,és amikor bajnok lesz,mert az lesz,még jobban fogják utálni.müzlit persze nem lehetfelülmulni semmiben,ebben sem,de jó úton halad felé.
    Őt csak egy heel karakter mentheti meg..vagy az,ha stílust vált.Levágja rövidre a haját,normális szerkót kap,elfelejtik végre ezt a csicska ..es uniformist,kevesebbet néz szorulásosan morcosan,rendes bevonuló zenét kap,rendes bevonulása lenne,elhagynák ezt az erőltett “köztetek jövök le,mert én is a nép fia vagyok,én is egy vagyok közületek” áhítatos fas–got,normális karaktert kapna,elhagynák azt hogy samoai,azt h rock rokona,azt h ungabungák rokona,azt,h müzli kettőt akarna belőle csinálni.Mindezt elhagynák,normális új külsöt kinézetet karaktert kapna,normális felépített feudokat,akár még kisebb karakterek ellen,pl amerika mániás,tsz paraszt,gondos bocs,nem mindig a főöv felé terelnék,hanem csak úgy lenne.És végre lemenne abba a ku.. kiba.. edzőterembe és nem csak a női 5 kilós súlyokat emelgetné,hane rendesen edzene.odatenné magát,nem csak az izomra gyúrna,hanem a teljesítő,állóképességére is,kitartást tanulna és végre saját önálló mozdulatokat.És elhagyná végre a lopott faltörőt amiben 95%ban az ellenfélen van a hangsúly,neki kell odatenni magát,nem kentaurnak,elhagyná a legszánalmasabb mozdulatot,ami erősen vetekszik müzli legendásan fos aa jával,a superman ütést lol és elmenne egy beszéd terapeutához,akkor azt mondanám,esélyt adok neki,és talán meg is kedvelném őt magát.
    Sajnos ilyen nem lesz,marad ez a begyepesedett unalmas fos sehová nem tartó agyonpusholt érdektelen nyomorék hányadék fosadék baby face fejedelem müzli vol 2 karakter marad neki.Bajnok lesz,utálni fogják,kifütyülik,mindenkit legyőz,mi meg visszasírjuk júdást,mert a menekülős vicc bajnok aki mindig meccselt hiányozni fog,még annak is,akik sose kedvelték…

    Kedvelés

    • Nehéz ezt leírni,de az ungabungáktól még a trombitás fattyúk nevezetű anti pankrátor trió is jobb…Tényleg itt tartunk 2015 ben,hogy a kisebbb rakás szart kell választanunk,miközben vissszahozták a 9xes tt bajnok legendákat,ott cumizik non stop a jelenlegi két legjobb csapat a doom ivadékok és a törpe sárkányok,és a többre érdemes ppp is…

      Kedvelés

    • A nagy részével egyetértek. Reigns kraktere a totàlis csőd küszöbén van. A WM óta làtszij, hogy keményen dolgozott, voltak jó meccsei is, de az alapokban van itt a hiba. Egyszerűen a pali nem alkalmas top face karakternek. Heel turn nélkül egy utàlt, kifütyült karakter marad. A pusht pedig be kell fejezni. Ha Vince nem veszi észre, hogy nem fogadja be a közönség, akkor segghülye.

      A többi amit írsz, csak nettó ellenszenv. Az, hogy milyen mozdulatokat hasznàl, az tökmindegy. Vannak olyan meccsei, amikor kifejezetten sok fajtàt mutat be. Az meg hogy hogyan edz? Csak a sérvműtét utàn hasznàlt kis súlyokat, mert nem hasznàlhatott nagyobbakat. Ha most is ez lenne, nem tudna egy mark henryt vagy big showt megemelni, még ha kevés időrs is.

      Az meg sehol sem igaz, hogy ki van gyúrva. Nézd meg az nxt-s meccseit, nem egy izmos valaki. Rollins meg rossz ellenpélda, mert a vékony testalkata ellenére a csàvó fullra szteroidon van, ahogyan Ryback meg Cena is. De még vannak egy pàran, Reigns rànézésre viszont nem.

      Meg az a bajod, hogy hosszú a haja? Ha rövid lenne, jobb pankràtor lenne? Cseppet sem ez a gond. A gond az, hogy a csàvót le akarjàk nyomni a közönség torkàn. Ezt a döntést Vince a 2014-es RR utàn hozta meg, és azóta nem tàgít tőle. Ez a gond. És eg a push messzire bűzlik. A közönség fölemel egy pankràtort, nem pedig azt oda helyezik fölülről. De ezt Vince nem làtja be. És erre a közönség még inkàbb ellenszenvesnek làtja a pankràtort. Joggal. Nem a fizimiskàn kell vàltoztatni vagy a mozdulatain. Nem igaz, hogy rosszabb pankràtor, mint az àtlag. Rengeteg rajongója van ìgy is. Akik utàljàk azok sem a mozdulatai miatt teszik ezt. Vannak nàla gysngébbek. Azért ellenszenves, mert odahelyezték mesterségesen, és kérdezzük, hogy miért? Nem mi, a közönség emeltük oda, mert megérdemelte, hanem benyomtàtok. Ez meg nem kell nekünk. A màsik oldala meg az, hogy igazàn tehetséges pankràtorokat, akiket szertünk meg hagynak a B ligàban vergődni. Megvàltoztathatsz akàrmit, akkor sem lesz elfogadva addig, amìg rosszul építik föl.

      Kedvelés

      • Nem lesz jobb valaki ha levágja a haját.Én teljes megújulásról beszélek,külsőt is beleértve.Ha új külsővel rukkolna elő,lehet elfogadhatóbb lenne,szolidabb,többeknek sikerült már,neki is menne.Hajlevágás,új ruha stb dobna rajta.
        Az nxt-korszakáról nem tudok nyilatkozni,sose néztem,csak 2-3 meccset azt is pár hónapja.Nincs kigyúrva?Kivel kevered?
        Nem mindegy milyen mozdulatokat használ.Edge Goldberg profi a faltörőben mások is használták,kentaur meg egy bóvli..nem megy neki a mozdulat,nézd meg a meccseit..szánalmas.A superman ütés lol pedig egy tini nindzsa teknőcökben sem állná meg a helyét,hát még itt..
        Szerintem béna,tehetségtelen,és nem azért nem komálom,mert agyonpusholták.Ha régi tag lennél tudnád.A csicska … feltünése,megjelenése óta,az 1.perctől kezdve nem csípem,láttam az összes csapat meccsét,nem jön be,nem tartom sokra,a másik kettő tehetséges,ő nem.Egyszerűen nem pankrátornak való.

        Kedvelés

    • Wyatték egyszer sem pusztították el a Shieldet…éppen hogy csak túléltek a meccset győzelemmel. Utána pedig kikaptak Wyatték rendesen 😉 de ez nálunk örök vita marad

      Kedvelés

      • Nézd vissza a meccseiket koma.Azok számítanak bele,ami rendes győzelemmel értek véget,kopogtatással,nem pedig azok amik szájkarate,egymásra támadás,beleavatkozás,aztán elverés stb,hanem rendes meccsek.
        A feudjuk hogy zárult?Emlékszel még..?:D Persze h emlékszel:D
        A csicska..et a Wyatt család pusztította el.Az egyik feltámadt a másik nem,csak próbálkoztak vele,de a legutóbbi “összejövetel”annyira szánalmas volt,hogy mindent beárnyékolt amit valaha is elért a kedvenc csapatod.
        Legbelül te is tudod,hogy a Wyatt family sokkal jobb he he

        Kedvelés

        • Hány legendát is vert el a Shield? The Rock, Undertaker, Evolution stb. stb. meg sem tudom számolni.
          És a Wyatt family? igazából azt sem, mert egyre se emlékszem. Szénát elverték, de ő nem legenda. Persze a családot is szeretem félre ne érts. Amúgy meg nem azt csak azt kell nézni h a meccseik közül melyik fél jött ki győztesen többször… összesítve a Shield nagyobb dolgokat vitt véghez, mint Wyatték. Öveik is voltak, míg a két hajléktalan még a szerencsétlen Usost se verték el…hát sajnos ez van, mindig kell lennie egy 2.nak koma 😀
          A legutóbbi az tényleg szánalmas volt,de már azóta gyalázzák a Shield emlékét, mióta Román agyon van pusholva és Ambrose meg ugrik neki egy csettintésre. De ez nem számít, amíg rendesen egy csapatban tolták, addig ők voltak a legjobb trió.

          Kedvelés

          • rock legenda?Nem tudtam.Evolution már rég nincs,amikor a 3 majom összeállt,az megcsúfolása volt a legendás csapatuknak.Amúgy is a benne szereplő ortonka nem legenda.batistát se mondanám annak,hunter az.3 ból 1 nem rossz koma:D
            A család rengeteg mindenkit megvert.Fel se lehet sorolni őket.Sok legendát is,pl legelsőnek Kane-t.Azért őt kihagyni..
            Sok jó meccset tolt a család,a csicska..meg verhetetlen volt végig,amíg össze nem akasztották a nemlétező bajszukat a Wyatt familyvel:D a többi pedig történelem.
            harperke nyert csak övet,ezen a téren messze alulmaradtak a kedvenceiddel szemben,és valszeg nem is nagyon fognak nyerni,bár ha Wyatt ülne a wwe trónján…mekkora lenne már.
            Nos,mennyi is lett a feudjuk végeredménye?:D:D
            Pontosan.És nem hiába támasztották fel a Wyatt familyt,míg a csicska..et hagyták örökre elveszni.

            Kedvelés

          • Rock erős túlzás volt, ez tény, de kellett mondanom neveket. Kane nem legenda, én imádom, qrva sok mindent ki lehetne belőle hozni, de már évek óta jobberkedik. Nem vitte sokra, nincs nagy rajongótábora, Undertaker árnyékában van és ez mostmár szerintem így is marad.
            És akkor áttérhetünk a teljesítményre is, Bray nagyon jó promókat csinál, és kifejezetten kiemelkedően adja elő ezt a félelem új arca szerepet. A ringben átlagos, ebben azért remélem egyet értünk. És van Luke Harper, aki néha egy-egy durvább mozdulatokat tol, ami méretéhez képest brutál. De ennyi. Beszélni nem nagyon szokott, de amikor mégis, akkor sem alkot maradandót. Erick Rowan a legunalmasabb pankrátor akit valaha láttam. Solo karrierjéről inkább ne beszéljünk, de a családban sem csinál semmi érdemlegeset, csakúgy ott van mert nagydarab és szakállas. Az új tagot most kihagyom.
            A shieldben pedig ott van Ambrose, aki nem HF, de mégis minden meccsen ugrál összevissza, nem unalmas egyáltalán, a jelenlegi rooster legjobb face karaktere. Románnál nem sok rosszabb pankrátor van, de amikor csapatban volt, szórakoztatott, összetudott dolgozni a társaival, így összességében nem mondhatott róla az ember semmi rosszat. Rollins egy tehetség, voltak durvább megmozdulásai,de a Shieldben nekem ő tünt a leggyengébbnek és nem tudott kibontakozni rendesen.
            Szóval azok alapján, amiket leírtam a hat emberről, azthiszem világossá válik, hogy jobb teljesítményt nyújtottak a Shieldesek összességében.
            Én azt láttam, hogy a pajzs egy szervezett csapat volt, míg a Wyatt család igazából csak egy emberről szólt, aki irányít két másikat.

            Kedvelés

  3. Olvastam a nexusról szólo kis cikket.Valóban jöttek láttak romboltak,eltüntek..Majd úgy csapat és detto.Pedig rengeteg lehetőség volt bennünk,csak az volt a baj velük,hogy sokan voltak,és nem volt önálló karakterük.Minden adásban meg heteken át nem lehetett volna eljátszani,h ilyen sok ember ellen mindig egy face csapat álljon össze.Ha 3-4 fős lett volna össze vissza nexus,akár éveken át is fent maradhatott volna,na meg ha vannak benne húzó nevek,de szinte csak lehúzó nevek voltak benne..beretta viszont jó volt.A 2.felvonás nélküle háát erőltett volt,Na,de ha ez az egész nem lett volna,nem kapunk egy veszett kutyát,se egy Wyattet a későbbiekben…
    Azért lett vége a nexusnak mert kiffütyülték őket?Meg nem kedvelték őket?Ezért?Nem,nem ezért…
    Amúgy volt már olyan hogy valamikor kifütyülték volna a Wyatt familyit?Én nem emlékszek 1 ilyenre sem.Ők jól felépített csapat,teszik amit tenniük kell.Ezért vannak ott ahol most,és ezért imádja őket olyan rengeteg sok ember.És heel csapat,nem facek se nem baby facek..érdekes..

    Kedvelés

  4. Amikor HHH győzködte Reigns-t bárki azt gondolta, hogy kezet fog vele és igent mond??? Még ha tervbe van véve egy közeli heel turn, akkor is túl korai lett volna, hogy beáll a királyhoz csatlósnak. Túl nagy pálfordulás lett volna a karakterének, teljesen hiteltelen lett volna.

    Ha a kreatívoknak van egy kis eszük, akkor a következőt csinálják: Roman eljut a döntőig, ahol Ambrose-szal kerül szembe, és kikap. De valami olyan módon, hogy Ambrose-t ezután az ellenségének tekintse. És így egyszerre elveszíti az övről szőtt álmait és a legjobb barátját is. És ebben a traumában felkeresi Triple H-et, hogy mégis lenne az embere. Erre egyből kap egy visszavágót Ambrose ellen, ahol meg is nyeri az övet, és az Authority tagjává válik.

    No, az ilyen és hasonló szálakat hívják úgy, hogy KARAKTERFEJLŐDÉS. Ez például, amit leírtam egy olyan dolog lenne, ahol Roman-nal valami értelmeset is kezdenek. Lennének motivációi, lenne történet. De nem, mert Vince-t csak a hülye számok érdeklik. Ha neki a közvélemény kutatásból az jön le, hogy Roman-t a gyerekek szeretik leginkább, akkor csak face lehet, és csak győzhet, aztán pont. De teljesen idióta a vén hülye. Úgy gondolkodik, mintha a ’80-as években lennénk. Nem kezd semmit a karakterekkel. Értelmetlen önismétől, feudokat hoz, zéró karakterfejlődéssel. Lehet szidni Roman-t, nem vele van a gond, hanem az írással és az iránnyal. Nála sokkal rosszabb képességű pankrátorok vitték sokkal többre, mert jó volt a stáb, jók voltak a kreatívok.

    A legnagyobb gond jelenleg az, hogy a WWE egyeduralkodó. Azt tesz, amit akar. Régen volt egy WCW, aki kezdetben alárendelt szerepet játszott, ezért ki kellett valamit találnia. És volt mögötte egy Ted Turner, aki lóvét adott nekik, hogy kivásárolják a WWF pankrátorok egy jó részét, aztán megcsinálták az NWO sztorit, amivel egy csapásra le is nyomták a WWF-et. Akkor a Vince-éknek váltani kellett, mert szarban voltak, és elindították az Attitude Era-t. A pankráció legszebb időszaka volt. Voltak akkor is voltak olyan pankrátorok, akik nem voltak akkora számok, akár még rosszabbak is mint Reigns, de mivel a cégen nyomás volt, hogy hétről hétre jó, extrém, feltűnő, meghökkentő sztorikat írjanak. Nem amiatt érdekli az embereket egy pankrátor, hogy mennyire jól beszél, vagy mennyire über a ringben, hanem, hogy a karaktere milyen döntéseket hoz, milyen sztoriban van benne. Jelenleg nincsenek is igazán sztorik, csak értelmetlen feudok.

    Valószínű, hogy egyedül akkor változna a helyzet, ha Vince visszavonulna és Triple H lenne a főnök. Van egy könyve, amiben megoszt néhány sztorit a kulisszák mögött, és jelenleg pontosan ilyen emberre lenne szükség. Itt leírja, hogy anno lehetett volna ő tükrösima face karakter, azonban ő maga mondta, hogy nem, mert az nem érdekelne senkit. És azt is leírja, hogy ő mindenki ellen bevállalta a vereséget, ha az épp annak a pushját segítette, mert neki nem az volt a célja, hogy neki övei meg szurkolói legyenek, hanem, hogy olyan sztorik kerekedjenek ki az egészből, amire kíváncsiak az emberek. Már ekkor is hosszútávon gondolkozott, míg a mostani állapotokért elsősorban Vince rövidtávon gondolkodása felelős.

    Lehetne Roman-ból heelt csinálni tehát, de ahhoz olyan gondolkodás kéne mint HHH-é, és előbb megtörni a karaktert, hogy átálljon az Authority oldalára. De ehhez gondolkodni kell, és bevállalni azt, hogy néhány kisgyerek majd pityeregni fog.

    A Wrestlemania óta Reigns nagyon utált karakterét valamelyest visszaépítették. A szakírók is azóta pozitívan nyilatkoznak róla. Ha faceként fog világbajnoki címet nyerni, akkor egy életre eláshatják a karakterét, és bevallom, ha ennyire hülyék, meg is érdemlik.

    Kedvelés

  5. Számomra átlagos RAW volt. Cesaro győzelmére nem számítottam, bár amikor elkezdték Rooneyt csesztetni, elkezdtem reménykedni. Amit viszont a WWE kreatívoktól nem értek, hogy így most Roman-Cesaro meccs lesz, ami egyenes út Reigns még jobban megutáltatásához.

    Megjegyzem én nem utálom továbbra sem Romant, nekem átlagos, szerintem annyi gond van vele, hogy túl gyorsan pusholták. Mikrofonnal gyenge, az inringje nekem átlagos, de szerintem fejlődik valamit. Aki szerint kevés mozdulata van, az leírhatná a kedvencét, és szívesen összehasonlítanám vele. Nem, nem Cesaroval (aki egyébként a jelenlegi kedvencem), mert hozzá képest szinte mindenkinek kevés van. A jelenlegi rosterben kb Cesaro és Owens veri fölényesen (megjegyzem Owens lehozott most egy meccset azt hiszem egy db finisher-rel), és meglepő módon jobb napjain Ryback

    (Zárójelben: érdekes, hogy a magassága és kinézete miatt Roman volt a Shield erős embere, pedig a látottak alapján, testalkattól függetlenül, nekem Rollins erősebbnek tűnik. Pl úgy tűnik, hogy Roman nem nagyon tud felvenni senkit szabályosan power bombhoz, vagy feladják neki, mint a shieldes időkben, vagy a nyakába ugranak. Rollins is általában a sarokban ugrik be az ellenfél alá, de ő már többször bemutatta elég nagy embereken is szabályosan.)

    A Raw vége jó volt, viszont kicsit levesz a Wyat-BoD feud hitelességéből, hogy minden fél csúnya bukta után érkezik, és a következő vereség senkinek nem tenne jót. Megint érdekes szervezés, mert ha Wyatték kikapnak, megint csúnyán gyengül a karakterük, ha meg a BoD, akkor Undertakert a streak után az évfordulóján is sikeresen megalázzák. Kíváncsi vagyok mit hoznak ki ebből.

    Kedvelés

    • Undertaker a ss en ünnepli a 25.évét.Negyed évszázada pankrátor.Nyerni fognak,szép ajándék lesz neki.A Wyatt family hatalmas pusht kapott azzal,hogy Kane volt az első áldozatuk,aztán sorban támadtak meg mindenkit szinte majd legyőzték és elpusztították anno a csicska..et.Aztán amikor szoloban nyomta mr wrong turn,feudolt müzlivel,Jerichoval stb,hatalmas lehetőségek voltak,és bizonyított,remek meccseket hozott össze,de nekem legjobban a békapofás feudja tetszett.Aztán a wm en a legendával,magával a halott emberrel meccselt.Ku..nagy megtiszteltetés volt ez neki,és kikapott,de ettől csak erősebb lett a karaktere.És most a csalás nagy pusht kapott,és az,hogy minimum 2 legendával meccselhetnek,lehet ott lesz Sting és Boogeyman is..elképesztően nagy megtiszteltetés,lehetőség,és örök emlék.Kifognak kapni,nem lesz feud,csak 1 meccs úgy gondolom,de kitudja.Mindegy,a karakterük nem gyengül,hanem ku.. megerősödik.Legendákról beszélünk.Ellenük kikapni megtiszteltetés,főleg a Brothers of Destructiontol.

      Kedvelés

  6. Boogeyman szerződést kapott?Akkor tuti a démonokkal lesz,mert 1 x Wyatt elpicsázta..abból is jó feud lehetett volna,de csak 1 perces vicc volt..de itt a jó alkalom.

    Kedvelés

  7. Azt azért meg kell hagyni hogy Reigns tudta nemet kell mondania,de jó színészként játszotta hogy komolyan fontolóra vette 😀 az jött le az arcáról hogy simán belemenne (de nem ő dönt ugye.. :D)

    Kedvelés

  8. Én úgy látom itt jelen lévöknek teljesen mindegy ki játszik kivel nektek semmi nem jó
    akkor minek nézitek vagy minek olvasátok
    csak azt látom hogy bármilyen adás van felrakva nektek semmi nem tetszik
    Szerintem Pedig Roman az egyik legjobb karakter a WWE-be szerintem
    csak azt nem értem mért fikáza mindenki vagy az a csöves Wyatt család az talán jobb
    szerintem undoritoak

    Kedvelés

  9. Na akkor először is üdv mindenkinek! Jó rég voltam már errefelé 🙂
    Összegezzünk:az egész RAW hányadék volt. Roliins hiányzott.Orton hányzott.Roman szar.
    Kezdek félni hogy Ambrose is megsérült.
    Rooney szereplése tetszett.
    Egy értékelhető pillanat volt. taker és kane HOLY SHIT!!!! ez kellett ide!
    mekkora megtiszteltetés lesz ez a wyatteknek! Két legendával meccselni!
    várom a SS-t
    Ja és még valami ki figyelte a SS zenéjét?
    Már megint a kedvenceim zenéje! IMAGINE DRAGONS!!!!!
    ha valakit érdekel akkor a szám címe:Imagine Dragons-Warriors

    Kedvelés

    • En nem igazan emlékszem rad (sry) de amiatt biztos megjegyezlek h bírod az Imagine dragonst:D (meg persze arrol h szerinted is szar román)
      Ambrose nem hiszem hogy megsérült, csak a meccs volt ugy rendezve h a vallat fájlalja, mert Breze egyből azt támadta.

      Kedvelés

    • Ezt a számot eredetileg a 2014-es League of Legends vb-re írták, a Riot felkérésére, de látszik mennyire fasza lett 🙂 mondjuk a WWE eddigi legjobb zenekarválasztasa a múltkori NXT TAKEOVERen volt. Bring me the Horizon – Happy Song & Throne 😀

      Kedvelés

  10. Brothers of Destruction..végre valami értelmes és jó ötlet Vince papától..Az őv körüli dolgok nem érdekelnek,mert Roman fogja megnyerni.. Amúgy Sheamusnek is sok értelme volt a táskát adni…

    Kedvelés

  11. Nem tudom ki figyelt, de a Breeze – Ambrose meccs vége előtt, a földön fekvő Tylert “elkezdte oltagatni” valami 10 éves : “That’s what you can when you mess with Dolph Ziggler”… Az ilyen kölykök miatt tart ott a WWE, ahol…

    Kedvelés

      • Tyler Breeze egy személy, most hozták fel az NXt-ből és ahogy elnézem Fandango 2.0 lesz belőle, úgyhogy ne aggódj, nem maradsz le semmi olyanról, amit nem oltanál szét első látásra.

        Kedvelés

  12. Remélem mindenki hallotta a YES,YES-t mikor az volt a kérdés,csatlakozik-e Triple H-hez.. de nem ő megoldja bárki nélkül ő (hölgyeim is uraim – itt Royaltól elvárnék egy dobpergést) superCena 2.0 mindenkit legyőz ,éljen…. 😀 (hogy lehet ezt is így elbaszni..)Elfogadta volna,már most heel lehetne akár.. na mind1, Cesaro érdemelné az övet,de még Titusnak is odaadnám szívesen 😀 többet ér mint ez a tesó faszság,mert az már rohadt unalmas.. 😀 de mint az összes adás kb..

    Kedvelés

  13. Pusmogják,hogy halott ember vs baby face fejedelem lesz a em en..szánalmas.Undertakert két ember búcsúsztathatja méltókép.Kane,aki nem fogja ugye..és Wyatt.Igen ő,mert ő a jövő,és hasonló vonalon mozog.Gondoljatok bele.Ha nem lenne Wyatt és a család,milyen nagy üresség lenne a wwe ben..de jó h van és vannak.Undertaker és Kane nemsokára nyugdíjba mennek,és egyedül ő tudja tovább vinni ezt az egészet.Csak ő rá méltó.

    Kedvelés

  14. Nem túlzás azt állítani hogy Vince papa agya helyet mogyoró van!!! Ritka szar Rawot még egy ritka szar követte!!

    Pozitív: Cesaro nyert de Roman ellen ki fog esni ő így fog Heel turnt venni hogy be áll HHH mellé de ezt később ami még pozitív az hogy Owens, Ambrose és Ziggler is nyert de minek ha Roman viszi a fő övet ez boritékolható!!! Ami még jó hogy Alberto Heel karakterét nem szúrták el!!

    Negatív: Nem igaz hogy sem Sheamus,Barett, Neville,Ambrose, Ziggler és a többiekel semmit nem tudnak kezdeni!!! Sheamus lehet nyerte a táskát de nincs azon a szinten hogy be is váltsa, helyette barettel kezdenek lánykodni az helyett hogy komolyabb szerepet töltsenek be!!! Hol van a Dudley Boys, Lucha Dragons, Los matadoros és a PTP s fiúk vagy épp a nagy kedvencem The Aceshion? Erre tényleg nem tudok mondani semmit remélem HHH nem sokára fog várni mert nem hogy az Amcsi foci de még a mi focin az Bajnokok ligáka is jobb lesz mint a pankráció!!!

    Egyedül azért 3 as ez az adás mert a BOD visszatért és mentette a Rawot, remélem az SS re Roman hozza az övet és megkapja a Heel turnt és senki sem fogja dívat ból csesztetni még valami ez nem az NXT de hol van Sami Zayn nagyon rég nem láttam már és Finn Balor mellet 2. nagy kedvenc remélem itt van még az NXTbe aki tud róla valamit pls irja meg!!

    Kedvelés

    • Divatból max müzlit csesztetik sokan,rengetegen meg azért,mert igazuk van.kentaurt azért csesztetjük,mert megérdemli.0 karaktere van,3 mozdulata kb,beszélni alig tud,makog,és még is agyon van pusholva.Ja és ismét az öv közelében van,ő lesz a bajnok.Temérdek lehetőséget kapott már,mások egész karrierjük alatt,fele ennyit se kapnak..szánalmas idióta bohóc ez a kentaur,de a rosszabbik fajtából mert még nevetni sem lehet rajta..

      Kedvelés

      • Akkor én Ceasro-t is basztathatnám azért a sok fel ütéses mozdulatért ami át van tervezve mert csak az lehet tőle látni mást nem vagy épp kevin owens mert volt olyan nem 1x baromira be volt lassulva én értem hogy azt mondjátok rá 3 mozdulatos és mikrofonnal sem tud bánni de ez a 3 mozdulat onnantól lehet számítani mikor sérvet kapott és a TLC n visszatért jah és ezt mondjuk Deanre is lehet mondani mert meg kapta ő is azt esély Payback, Elimination Chamber, MITB az meg már más kérdés hogy mások miatt nem élhetett vele mint pl Roman Seth miatt vagy épp Dean is ugyan úgy Seth miatt!!!

        Kedvelés

        • Csak tudod azelőtt Roman gyengeségei nem jöttek ki addig amíg a shield létezett. Ő volt középen a triple powerbombnál és annyi. Amióta solozás van látványosan gyenge, ha nem a leggyengébb teljesítmény az övé. Értheteletlen nagy push-t kap. Cesaro az uppercutokat egy meccsen megcsinálja 20féleképpen, de ha valaki nem olyan szögben érkezik akkor Roman nem tudja beadni a superman punchot. És nem nem azért utálom mert nagy push kap, vagy mert nem az én kedvencem kapja a pushot, hanem mert Roman egyszerűen csak szar. Lehet reménykedni heel turnben vagy akérmiben ígyis úgyis szar marad. Owens kétszer akkora és mégis agilisebb, de nézd meg S Joe-t, rá ugyanez értve. Fura hogy tudod azt értékelni hogy a meccs 90%ban fekszik ténylegesen nem csinál semmit. Pofán köpése ez a pankráció rajongóknak. Azoknak akik kifizetik a jegyárat és azt kell nézniük hogy a meccsein nem csinál semmit (mondj olyan munkakört amiben tiszteletre méltó az ha valaki a munkaidejében végig nem csinál semmit), illetve a promói is magukért beszélnek. Mr morál, fehér lovag aki majd megküzd azért az övért nem fogadja csak úgy el. Milyen ironikus hogy a ringben ezt adják elő miközben a színfalak mögött mindent megkap. Tessék most jöttek vissza az unokatesói és sikerült máris elérniük, hogy azt mondjam inkább maradjon a New Daynél. Ha Cezaro és Kidd illetve a Dudleys nem tudta megszerezni a New Daytől az övet akkor az Uso se tudja. De ne aggódj meg fogják úgyis kapni.

          Kedvelés

          • A lentebbi eszmecseréhez hozzászólva.
            A csicska…csapatmunka volt.Ott szerintem békapofa volt a legjobb,majd júdás ás kentaur.Együtt dolgozva elértek ezt azt,majd a Wyatt family szarrá alázta és előuszította őket 😀 MUAHAAHHAHAHAHAHAHAHA
            Szólóban békapofa új oldalát mutatta meg.A régi kemény vonalas oldscool pankrátorokat jutatta eszembe főleg a Wyattes feudjukban mindketten ilyenek.Állatok.
            júdás is tehetséges,van benne spiritusz,ő is sokat bír,jó meccseket told,de amióta bajnok,és csak csalással nyer,menekül stb azóta egy nagy 1.Dicsértem őket,pedig rühellem a csicska…et de ők ketten tehetségesek,és békapofa többet érdemelne mint heti 2 segnyalást kentaurnál.
            kentaur viszont egy tehetségtelen,ellenszenves,hozzánemértő,szar karakter,szar pankrátor.Fitikailag időzőjelben ő a legerősebb a 3 közül,néha mégis júdás meglepően erősebbnek bizonyul tőle.És igen,júdás sokszor volt suplex cityben..lesnar bevitte a málnásba és jól megba..a,de jól bírta a kis csicska.kentaur meg?Rongybaba volt,lesnar azt tett vele mait csak akart.Gyenge kentaur,nincs rendes állóképessége,hiába van kigyúrva keveset bír.Mindenki tudja,látja,ő maga is.
            Hatalmas pusht kapott,nagyobbat mint avicc bajnok júdás,pedig ő is nagyot kapott.
            Utálja őt a közönség 85%a okkal,és amikor bajnok lesz,mert az lesz,még jobban fogják utálni.müzlit persze nem lehetfelülmulni semmiben,ebben sem,de jó úton halad felé.
            Őt csak egy heel karakter mentheti meg..vagy az,ha stílust vált.Levágja rövidre a haját,normális szerkót kap,elfelejtik végre ezt a csicska ..es uniformist,kevesebbet néz szorulásosan morcosan,rendes bevonuló zenét kap,rendes bevonulása lenne,elhagynák ezt az erőltett “köztetek jövök le,mert én is a nép fia vagyok,én is egy vagyok közületek” áhítatos fas–got,normális karaktert kapna,elhagynák azt hogy samoai,azt h rock rokona,azt h ungabungák rokona,azt,h müzli kettőt akarna belőle csinálni.Mindezt elhagynák,normális új külsöt kinézetet karaktert kapna,normális felépített feudokat,akár még kisebb karakterek ellen,pl amerika mániás,tsz paraszt,gondos bocs,nem mindig a főöv felé terelnék,hanem csak úgy lenne.És végre lemenne abba a ku.. kiba.. edzőterembe és nem csak a női 5 kilós súlyokat emelgetné,hane rendesen edzene.odatenné magát,nem csak az izomra gyúrna,hanem a teljesítő,állóképességére is,kitartást tanulna és végre saját önálló mozdulatokat.És elhagyná végre a lopott faltörőt amiben 95%ban az ellenfélen van a hangsúly,neki kell odatenni magát,nem kentaurnak,elhagyná a legszánalmasabb mozdulatot,ami erősen vetekszik müzli legendásan fos aa jával,a superman ütést lol és elmenne egy beszéd terapeutához,akkor azt mondanám,esélyt adok neki,és talán meg is kedvelném őt magát.
            Sajnos ilyen nem lesz,marad ez a begyepesedett unalmas fos sehová nem tartó agyonpusholt érdektelen nyomorék hányadék fosadék baby face fejedelem müzli vol 2 karakter marad neki.Bajnok lesz,utálni fogják,kifütyülik,mindenkit legyőz,mi meg visszasírjuk júdást,mert a menekülős vicc bajnok aki mindig meccselt hiányozni fog,még annak is,akik sose kedvelték…

            Kedvelés

        • Semmi baj azzal, hogy rajongsz valakiért, de:
          1. Tanulj meg fogalmazni és helyesen írni, mert így nem lehet komolyan venni az írásod.
          2. Roman rettenetesen túértékelt és “agyon” pusholt. Ez tény. Sokat dolgozik, de szegényes az arzenálja szóban és tettben egyaránt. Helyette van karizmája, ami úgy látom fontosabb minden másnál.
          3. Cesaro régebb óta dolgozik a WWE-ben, mint Roman és az nem kérdés, hogy kinek jobb (nagyságrendekkel) az in-ringje. Ugye nem kell videót linkelnem erről? Sajnos beszélni ő is csak kb. annyira tud, mint Roman…sucks.
          4. Owens helyzete kezdi felqrni az agyamat. Adott egy baromi jó pankrátor és a szokásos WWE logika. Minek itt bajlódni komolyabb mozdulatokkal…elég ha elfutkosol, fetrengsz, gurulsz párat meg hirtelen beadsz egy finishert azt jónapot. Ez bizony Kreativitás a javából.
          Szerencsére a raw végét nem baxták el és a BOD pusztított végre: Itt volt az ideje!!

          ui: Aki teheti az nézze meg az NJPW Power Struggle-t, a bollyrulezen még megtaláljátok. Elég jóra és szórakoztatóra sikeredett.

          Kedvelés

          • Az a vicc ebben a heel gimmick metában hogy ezt anno a michael cole csinálta amikor lawlerrel feudoltak, hogy mindig elrohant, hogy ki akart bújni a meccsek alól. Feltételezve azt, hogy a pankrátorok Michael Coleénál lényegesebben jobb fizikummal rendelkeznek (annak ellenére is, hogy jelenleg eléggé szálkásra gyúrta magát a Cole) nem a fizikai gyengeségük miatt futnak el, simán csak a meta heel gimmick miatt.

            Kedvelés

          • Nem ertem miert irja mindenki h Cesaro nem jo a mikrofonnal…multkor lattam vele egy interjút, semmi baj nincs a beszédével,Sheamus akcentusat persze senki sem emlegeti,erdekes.

            Kedvelés

  15. Jöhetett volna simán egy Román heel turn, manipulálja Hunter ilyesmi, legalább nézhető lenne amit csinál, de neeeeeeeeeeem. Hogy is lehetne ilyen. Pedig még a hülye face rajongó közönség is azt akarta, hogy Triple H-hez csatlakozzon. Cesarot is le fogja győzni természetesen, hiába tol a svájci jó meccseket, hiába szereti a közönség, akkoris erre az idiótára építenek. Tuti ő lesz a bajnok. Pedig azért még reménykedtem, hogy esetleg visszahoznak valami régi arcot, vagy valami.
    Sheamust is megnézném bajnoknak, de nagyon nem abban a körben mozog, hiába van nála a táska, ráadásul Barettel alakul valami tag team szerűség is, ami mellesleg messze felülmúlja a jelenlegi csapatok 99%-át, de úgy se lesz abból se semmi.

    Viszont azt örömmel látom hogy igazatok volt és müzli tényleg szabadságra ment. Remélem nagyon hosszú ideig nem látom a hülye fejét. Del Rio sokkal jobb a helyére, még ezzel a MexAmerikai baromsággal is ezerszer nézhetőbb mint Széna. De Swaggerrel minek feudol? annyira obvious h ki fog nyerni.
    Ennek az új arcnak kb. ugyanaz lesz a sorsa, mint Fandangonak vagy Adam Rosenak. persze előbb elveri Zigglert, mert őt bárki elveri, de utána rájönnek, hogy nem nem tudnak építeni rá.
    Vagy lehet még Rusev visszajön és vele is lesz egy feud, summer rae miatt, bár az nevetséges lenne. Tud valaki valamit a sérüléséről egyébként? hiányzik innen ő is

    Elég sok a sérülés mostanság, Xavier, Rusev, Orton, Rollins, Sting, nyáron még ugye Ryback is kiesett egy kis időre, meg persze ki felejthetné el Széna törött orrát :DDD szóval így elég durva arány.

    Az adás vége legalább kárpótolt mindenért, ahogy Kaneék visszatértek, hatalmas volt! Nagyon várom. Lehet hogy tényleg nem csatlakozik senki a brothers of destructionhöz,de nem is feltétlenül kell. Így lesz a jó. Jelenleg ezt a meccset várom a legjobban a ssen.

    Kedvelés

  16. Miután szétalázták Kanet és Undertakert ezzel akarják helyrehozni,hogy újra tagteam csapatba rakják őket.Vagy ez már a végső feud és mindketten egyszerre vonulnak vissza.

    Kedvelés

  17. Big Dog Nagy Kutya milyen becenevek már? Ambrosnak is Jerichonak is, HHH-nak is Hunter mi jön még? Istenem….. Jó lett volna látni csak az a baj akadozott a video a végén és belevágtak….
    A BOD visszatérése volt a főpont..

    Kedvelés

    • Egy kis pankráció történelem! Triple H-nek az nem beceneve, hanem 1995-ben “Hunter Hearst Helmsley” néven debütált a WWE-ben, amit később Triple H-ra rövidített.

      Kedvelés

  18. Tudtam h hunter mit fog lépni,és kentaur reakcióját is,így akarják nézőbarátabbra szabni a szar karakterét,de hiába.Minden meccs kiszámítható volt.hegyomlás csak szopni jár idei,kentaur megverte vagy 55 x most is alap,gondos bocs is nyert,békapofa is..meg se néztem őket,minek?
    Cezaro győzelmének örülök,de kár érte,ugy is kikap a csicskától,s a legvégén egy tesó tesó tesó meccs lesz az övért amit kentaur nyer meg és jöhet a feudjuk pffffffff kihagyom

    A tt vonal ritka nagy szarban van.Hol vannak Dudlyék?Hol?Minek hozták akkor vissza őket,ha nem nyertek öveket?Minek?A többi pfffffffff doom ivadékok szopóág,a csicska csillaglány csicskái..a törpe sárkányok is csak szopnak végig,kár értük.

    Te jóságos atyaúr isteeeeeeeeeeeeen!Mekkora volt már a két démon visszatérése!!!
    Újra együtt a Brothers of Destruction.Nagyon epic volt,csak a vörös lángokat hiányoltam.
    Wyatt szemében ott volt a félelem.A félelem,mely felfalta a lelkét…
    szörny rt vel gondok vannak,szar színész,nem is pankrátor..csak egy nagy állat,majdnem elrontotta az egészet..sokat kell vele fogllakozni,tanítani,idomítani,mert nem porond képes még..hiába egy szörnyeteg.
    A dupla fojtódobás Wyattnek!Kegyetlenül jó volt!!
    Az ss en nem kell más melléjük.2 vs 4 legyen.Ez az ő kettejük harca!
    Ku.. jó volt!!!!

    Kedvelés

    • Másik oldalon olvastam hogy elméletileg Boogeyman-al is legendás szerződést írtak alá szóval csapattársnak ő is jöhet mert van még egy lezáratlan ügye Wyattel + ott van Sting mekkora lenne már :PP a nyálam csorog:$ persze ha megkapja az engedélyt…2v4-ről meg hááát nem is tudom Braynek nem lenne rossz mind a négy ellen menni és akkor már tényleg elmondhatja magáról hogy szembe nézett a félelem ősi arcaival…

      Kedvelés

    • És ha 4v4 lenne? Csak előtte Wyatték kapnának egy jókora adag pusht. Bár nem tudok mondani egy csapatot sem, aki ekkora push lehetne számukra

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s