WWE RAW 2015. május 4. – Kane tovább folytatja…

raw150504

A RAW 2015. május 4-én a Bell Centre-ből Montreal-ból jelentkezik, ahol a kommentátorállásban Booker T, Michael Cole és JBL köszönt minket. Egy jó adásra számíthatunk hiszen már nincsen két hét a következő PPV-ig, ami nem más, mint a Payback.

A RAW kezdésénél Randy Orton érkezik először a ringbe, aki elmondja, hogy mit is gondol a hamarosan következő Triple Threat csatával kapcsolatban, amiben a rajongók szavazata alapján Roman Reigns is részt fog venni. Személy szerint nem igazán törődik azzal, hogy egy vagy két Szupersztárral szemben kell majd nagyon alakítania. Egyenesen csak a cím megszerzésének lehetősége lebeg a szeme előtt, amiért képes lenne bárkin felül kerekedni és bárkit legyőzni…Ezt követően megszólalt Roman Reigns zenéje, ami nem igazán tetszett a rajongóknak. Roman a ringbe sétált, ahol elmondta, hogyha valakinek lehetősége lesz a törlesztésre az egyértelműen ő lesz. A két Szupersztár beszélgetése kezdett egyre komolyabbá válni, amit végül a New Day szakított félbe, akik közül Xavier mondta el, hogy senki sem törődik Orton-nal és Roman-el, hiszen a WWE Tag Team Bajnokai is itt vannak, akik szintén szerepelni fognak majd a következő PPV Események…Ezt követően a rajongók elkezdték a már sokszor kántált “New Day Sucks” kiáltozást, ami után kiírtak egy csatát a csapat, valamint a két leendő ellenfél között.

Roman Reigns és Randy Orton vs The New Day (2-3 Handicap Meccs)

A harcban mindkét csapat képes volt jó teljesítményt mutatni, ám ahogy arra számítani lehetett Roman és Randy duója volt a meghatározóbb a harc végén. Ennek ellenére viszont elvesztették a csatát, hiszen Orton levágott egy RKO-t Xavier-nek, ami után Kofi-t vette célba. Azonban a másik sarokból Roman egy Spear-el indul el Kingston felé, viszont azzal nem számolt Reigns, hogy a Tag Team Bajnok arrébb ugrik, így a Finisher-t egyenesen a Vipera kapta. Big E. kirántotta a kötelek alatt a ringből Reigns-t, amíg Kofi könnyedén tudta kopogtatni Randy-t. A küzdelmet követően az Ördög Kedvenc Démonja érkezett a bejáratból és egyenesen a rámpáig sétált, ahol a szájához emelte a mikrofont:
Kane elmondja, hogy a mostani történések eléggé felkavarhatták a Szupersztárokat, hiszen a Tag Team Bajnokok ellen szenvedtek komoly vereséget, amikor már a győzelem kapujában voltak. Ekkor pedig bejelenti a Vörös Szörny, hogy a mostani RAW főeseményén Roman és Randy ezt a kis nézeteltérést rendezhetik is, hiszen egy az egy ellen fognak szembenézni egymással.

A Backstage-ben Kane sétálgat, amíg a New Day ünnepel. Itt találkozik Seth Rollins-al, aki szokásos módon a J&J Security társaságában jelenik meg. Elmondja a Bajnok, hogy nagyon nem tetszik neki az, amit Kane az utóbbi időben vele tesz, ezért biztosíthatja, hogyha visszatér a Vezetőség, akkor komoly büntetés vár majd a Vörös Szörnyre. Ezzel mit sem törődve Kane kiír egy csatát erre az adásra Seth-nek, ahol egy korábbi csapattársa és korábbi ellenfele lesz ismét vele szemben a másik harcos, aki nem mást, mint Dean Ambrose. Emellett pedig egy kicsit még ront a Bajnok helyzetén a stábtag, hiszen eltiltotta Joey-t és Jimmy-t a ring mellől a csata leforgásának idejéig.

Ryback érkezik a ringbe, aki egy kisebb interjút ad Renee Young-nak, itt pedig a téma nem más, mint az a bizonyos támadás, ami elindított egy feud-ot közte és Bray Wyatt között. Ryback elmondja, hogy nem tudja, hogy Bray miért esett neki, de ez minden bizonnyal egy hülye húzás volt, hiszen a Big Guy egy olyan Szupersztár a Roster-ben, aki egy cseppet sem fél Wyatt-től. Ryback elmondja, hogy már több sérülést is összeszedett karrierje során, például a bokáját három különböző helyen eltörte, ami miatt az orvosok azt tanácsolták neki, hogy hagyjon fel a pankrátorkodással, mert komolyan veszélyezteti az egészségét, hogyha tovább űzi ezt a meglehetősen veszélyes sportot. Ő viszont nem aggódott, hanem inkább ismét ringbe szállt és bizonyított, bizonyította, hogy éhesen kel fel minden reggel, hogy hős legyen, hogy győzzön, hogy egy újabb szintre emelhesse a tudását. Ezért nem fél Bray-től és ezért nem fog soha tartani tőle!
Ekkor megjelent a kivetítőn Wyatt, aki elmondta, hogy a kemény és erőteljes külső mögött Ryback-ben egy kisfiú rejtőzik, aki a szíve legmélyéig retteg. A Big Guy-ből pedig idővel előtör ez a kölyök, aki lassan elveszít mindent maga körül, ami egy cseppet is fontos neki….Fusson amíg még teheti!

Tyson Kidd és Cesaro vs The Ascension

A harcban Tyson és Cesaro ismét lenyűgözően szerepeltek, amivel képesek voltak megszerezni a győzelmet. Végül Viktor nem tudott már mit tenni, így az ellenfeleik a közös Finisherjüket értékesítették.

Dean Ambrose vs Seth Rollins

Első hallásra eléggé ígéretesnek tűnt a harc, hiszen a J&J Serurity-t Kane eltiltotta a kötelek mellől a harc leforgásának idejéig. A Szupersztárok bevonulását követően Kane érkezett ismét a bejárat felől, aki elmondta, hogy Seth szerint értelmetlen volt ez az összecsapás létrehozása, ezért a Vörös Szörny szeretne egy kisebb tétet hozzáadni a küzdelemhez, még az elindulás előtt….Ha Dean Ambrose ezúttal képes megszerezni a győzelmet, akkor a Payback-re kiírt csata módosul és a Triple Threat-ből Fatal 4 Way harc lesz, ahol a negyedik tag nem más lesz, mint Rollins mostani ellenfele. Seth egyből hevesen tiltakozni kezd, ám Dean-nek ez inkább vicces és kiélvezi, hogy a közönség élteti Őt. Kane viszont egy idő után megelégelte azt, hogy a Bajnok folyamosan ellenkezett és utasította a bírót, hogy indítsa el az összecsapást.
A küzdelemben mindkét fél jól szerepelt, ahogy arra számítani is lehetett. Végig mozgalmas és fordulatos volt a csata, hiszen Dean egyből kihívói jogot kaphatott volna, Rollins pedig egy esetleges vereséggel sokkal nehezet helyzetbe került volna. A csata végén Rollins kezében kicsúszott az irányítás, ami miatt megjelent a J&J, akik hiába próbálkoztak beleavatkozni a küzdelembe Dean hatalmasat alakított és képes volt megszerezni a győzelmet. Ezzel a Payback főeseményén Randy Orton, Seth Rollin,s Roman Reigns és Dean Ambrose fog ringbe szállni egy Fatal 4 Way csata keretein belül a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övért.

A Backstage-eb Kane-t kereste meg a vereség után Rollins, aki teljesen idegesen és feldúltan kiáltozni kezdett az Operatív Igazgatóval. Itt a Vörös Szörny próbálta nyugtatni a Bajnokot, miszerint csak 3 ellenfele lesz, hiszen kiírhatna akár most 6,7 vagy esetlen nyolc ellenfelet is Seth-nek. Ám ez csak egy terv, amit azért eszközül, hogy Rollins minél többet tudjon fejlődni, tehát gondolja végig ezt az egészet, mert minden itt csak a tervek része.
Szintén a Backstage-ben Byron Saxton egy interjút készítene Lana-val, akit Rusev jelenlegi formájáról és a leendő “I Quit” csatáról kérdezett, ám a válasz nem volt túlságosan sokat mondó, mert Fandango jelent meg, aki félbeszakított a hölgyet.

Fandango vs Rusev

A csatában Rusev elzavarta a ring mellől a hölgyet, aki csak segíteni akart neki, úgyhogy rövid ideig eltereli ellenfele figyelmét, ám ez egyáltalán nem tetszett a Bolgár Bestiának, Végül a harcban Rusev tudta megszerezni a győzelmet, eléggé könnyedén.

R-Truth vs Stardust

A csatában mindkét fél körül belül ugyanolyan átlagos teljesítményt nyújtott, végül azonban Stardust eléggé furcsa módon tudta megszerezni a győzelmet. Truth a harc végén megragadta ellenfele zsákját, ami az egyik sarokban volt lefektetve. Ekkor pedig pókok potyogtak ki belőle, ami miatt Stardust képes volt egyből kopogtatni összezavarodott ellenfelét.

John Cena’s Open Challange

Ezt követően John érkezik a szorítóba, aki ismét megrendez egy nyitott kihívást, ami értelmében bárki kisétálhat a Backstage-ből, hogy ringbe szálljon a United States Bajnok ellen a címért. John elmondja, hogy bizonyára nagyon sok ember jelent meg itt Montreal-ban, valamint rengetegen szeretnék a világ minden táján azt, hogy a közelgő PPV-n Cena kimondja, hogy “I Quit”. Ismerik őt, és minden egyes pillanatban azon lesz, hogy bebizonyítsa a rajongóknak és saját magának azt, hogy képes kiállni a megpróbáltatásokat, valamint egy ilyen kemény összecsapásban is ő lesz végül az, aki felemelt fejjel távozhat. Harcolni fog mindazért, amire büszke, valamint amit képvisel. Nem fogja engedni, hogy egyetlen egy meccs miatt feledésbe és homályba merüljön a “Hustle, Loyalty, Respect”, valamint, hogy az a férfi akivé vált megmutassa az utálóinak és az imádóinak, hogy a Bajnok itt van és sosem adja fel!
Cena elindította az Open Challange-t, amiben nem másnak a zenéje szólalt meg, mint a kanadai Hall Of Famer, a korábbi United States Bajnok, Bret “The Hitman” Hart! John arcára kiült a döbbenet, hogy esetleg egy óriási legenda ellen kell majd ringbe szállnia. Bret mikrofont ragadt és elmondta, hogy csak azért van itt, hogy bemutasson valakit, valakit, aki hihetetlenül lenyűgöző… Ekkor azonban félbeszították Hitman-t, méghozzá nem más, mint Heath Slater. A rocker a bejárat felől érkezve elmondta, hogy volt egy kis nézeteltérése Rusev-el, amiért elégtételt akarna venni, mert senki sem ütheti meg Őt következmények nélkül. Ekkor Bret a mikrofonnal levág egyet Slater-nek, ami után nyugodtan folytatja a mondanivalóját, mintha misem történt volna. Aki ezúttal Cena ellen ringbe fog lépni, nem mást mint Kanada szülöttje, egy NXT-s Highflyer, aki előtt hatalmas jövő állhat…Sami Zayn!

Sami Zayn vs John Cena (United States Bajnoki öv)

Igazából nagyon kevés olyan debütáló pankrátort volt eddig a szervezetnél, mint Sami, hatalmas dolog, hogy a megjelenésénél egyből címmérkőzést kap egy sokszoros Bajnok ellen, úgy, hogy előtte egy kimondottan népszerű legenda konferálja fel…A csata nem volt rossz, amiben egy kicsit megcsodálhattuk egy újonnan érkezett Szupersztár mozdulatrepertoárját. Végül azonban a győzelmet már nem tudta megszerezni Zayn, mert Cena kiosztotta neki az Attitude Adjustment-et, ami után kopogtat tudta a kihívóját. John felsegítette a földről a vesztest, akinek sportszerűen magasba emelte a kezét, hogy a rajongók egy kicsit éltethessék őt az első komoly WWE mérkőzését követően. Sami ezen kívül pedig még egy sérülést is összeszedett, amiről egyenlőre nem tudni, hogy milyen súlyos és jár-e komolyabb kényszerpihenővel.

Ezt követően a Bella Ikrek érkeznek a bejárat felől, akik közül Nikki vett volna részt egy mérkőzésben, ám a ringig sem értek el, mert Naomi és Tamina érkeztek hátulról, akik egy komoly verésben részesítették őket.

Neville és Dolph Ziggler vs Sheamus és King Barrett

A King Of The Ring győztese a korábbi győztessel állt össze egy harc erejéig, ahol az ellenfeleik Dolph és Neville voltak. A csatában mindkét fél képes volt komolyabb mozdulatokat bemutatni, ám végül az irányítás Neville kezébe került, aki egy Dropkick-el küldte földre Sheamus-t. Ezt követően pedig a szorítóba ugrott, hogy leterítse King-et. Ez viszont nem sikerült neki, mert Barrett oda figyelt és kiosztott egy hatalmas Bull Hammer-t, ami után kopogtatni tudta a fiatal HighFlyer-t.

Randy Orton vs Roman Reigns

A főeseménynél Joey megragad egy mikrofont és elmondja, hogy a ringmester Ő lesz az összecsapásnál, amíg a ring mellett az Operatív Igazgató fogja a történéseket figyelni, a WWE Bajnoka pedig speciális vendégkommentátorként fogja megállni a helyét. A gong megszólalása után egy eléggé fordulatos és izgalmas csatát láthattunk, aminek a végén Roman sikeresen kivédte az RKO-t és egy kemény Superman Punch-al küldte földre ellenfelét. Ezt követően pedig Kane, Seth és a J&J közbeavatkozott az összecsapásnak és mindkét Szupersztárt megtámadták. Dean Ambrose érkezett segítségül, akivel együtt Reigns és Orton kidobták a szorítóból Kane-t, Joey-t és Jimmy-t. Csak négyen maradtak, akik majd a Payback főszereplői is lesznek. Roman kiosztott egy Spear-t Rollins-nak, Orton egy RKO-t Roman-nek, végül a Vipera is földre került, amikor Ambrose bevitte a Dirty Deeds-et. Vajon a következő PPV-n is ez lesz a forgatókönyv és a Fatal 4 Way harcban Dean lesz sikeres?

Ezzel zárult a RAW, amit majd a SmackDown fog követni a csütörtökön, valamint egyre közelebb vagyunk a következő PPV Eseményhez, ahová egyenlőre csak két csata van előre bejelentve. Cena-Rusev és a Fatal 4 Way összecsapások mellett kíváncsian figyelhetjük, hogy a következő pár adás során milyen küzdelmek lesznek még előre nyilvánosságra hozva.

Pre Show

WWE RAW

27 comments on “WWE RAW 2015. május 4. – Kane tovább folytatja…

  1. Lehet hogy csak én vagyok ezzel így, de Ortont ki kéne szedni a főmeccsből… Végre itt az esély arra, hogy megvalósuljon az “álommeccs”, a hőn áhított FCW visszavágó, a Shieldes leszámolás, de nem, mert nem elég 1 top face, kell mégegy… Emellett még túl sok a face is, ami már kicsit aránytalan…

    Kedvelés

  2. Nem igazán szoktam hozzáírni,mert “Ti vagytok a nagyok, akik tudnak mindent előre és egyébként is..” alakok!
    Viszont lassan el sem olvasom az eseményeket és meg sem nézem a videókat, mert sokkal nagyobb produkciót mutat itt néhány bazárimajomivadékra hasonlító ivadék.
    Tipikus magyar bohócképzőbe járó nemzedék (TISZTELET A KIVÉTELEKNEK!!!)!
    A jelek szerint a pankrációt is már majdnem olyan jól műveljük, mint a labdarúgást!
    Néhány embert még politikusnak is felkérnék innen, annyira jól eladja a semmit, amit mások már 15 éve szajkóznak.
    Ami pedig azokat illeti akik bizonyos “megmondópocok” szavaira reagálnak, hogy szánalmas!
    Nem az,amiket Ő véleményez, hanem az ahogyan reagálnak rá mások.
    Tipikus semmirekellő chates stílus, amire oly sokan ugranak..
    Ő kihasználja a szánalmas ugráskényszereteket, bár ettől csak egy nulla “odaírtam ezt is” hernyó marad!
    Az adások színvonaláról annyit, hogy várnék pár teljes, egymást követő adást megtervezve, részletezve, felépítve..
    Tőletek, Ti ” ez egy szar, ilyet a halott kishúgom babája is kreál” majd én tudom mi lenne a jó emberek.
    Amúgy legyek még jobban közkedvenc.. minden adás eléri a 10/12-es szintet ’78 óta:D
    Na jó nem:)
    ’73:)
    muhahahahahha

    Kedvelés

  3. Továbbra is Ryback-et sajnálom. Sajnos a “daginak” nem adnak még egy vereséget. Pedig hát… Majd beviszi valamelyik jó kis mozdulatát. Ja, vagy csak egy van neki? És az sem a legjobb… Sorry. De a karaktere jól el van találva, csak ezek a légből kapott konfliktusok, ezek nagyon elcseszik. Valaki írta, hogy megtámadhatna heel-eket is. Ez sokat dobna rajta, és ha valami tényleges sztorit tennének köré, az meg egyenesen szuper lenne.

    Dean Ambrose!! Végre a megfelelő helyen van. Főöv közelében. Látványos, jó meccseket csinál. Eladható. Sajnos tény, hogy eddig sokat nem tudtak vele kezdeni. Illúzióink most se legyenek, nem nyerhet. Ezt is Rollins viszi. Hacsak valami nagyon váratlant nem húznak a kreatívok.

    Cena. Továbbra is tartom, hogy sajnos ezt a nyílt kihívást sokáig nem tudja csinálni. Elfogy a rooster. Ennek sok értelme nincs. Ezzel szerintem nem emelik az öv értékét. Az értéke akkor növekedne, ha raknának köré értelmes sztorit, értelmes karakterekkel. Azt biztos kajálná a közönség. Sajnálom, pedig ő az egyik kedvencem.

    Kedvelés

  4. Szigorú kronológiában.

    Erős lelombozással indítottak, hogy már a legelején promózták a Roman-Orton-Rollinst. Fáj belegondolni, hogy ők itt vannak, és lesznek örökké főeseményben Dean meg lényegében sztori nélkül,,,na nézzük a meccseket.

    A tag olyan átlagos vérszegény volt. Nem vállalhatatlanul rossz, de semmi olyan amire emlékezni kéne. Mai napig nem értem meg a New Day létjogosultságát, mint trió mikor nincs más trió rajtuk kívül,,,,

    Kane képernyőn! Mostanában egész megörülök neki, rajta jól áll a háttérből szivató szerep, rövidtávon legalábbis. Na és eljutottak odáig, hogy kimondják múlthéten nem tisztán nyert Seth?? Mifene,,,azért hasra nem estem, az igazi az lett volna, ha azt mondják, hogy egyszer sem nyert Seth tisztán Dean ellen, de azért így sem rossz, legalább egy garantáltan jó kör lesz most. No de várjunk…ha most Dean veszít, mert minek nyerne egy lényegében értelmetlen meccsen, akkor neki tényleg vége MiTB-ig.

    Illuminati meccs egész jó volt, sőt mostani valódi csapat-csapat tagben tényleg jó. Azt viszont valóban fáj nézni ahogy Conorék hanyatlanak -hát nem ironikus?-, vissza kéne menniük a régi gimmickhez, kategóriákkal jobb volt. Mozdulatok maradnának, tökéletes csapat lennének. Amit pedig a legfájdalmasabb nézni Ambrose hányattatásán kívül az Cesaroé, szerencsétlen úgy örül, ha végre szerepelhet kicsit és éljenezheti a közönség…iszonyat sok lenne benne, szintén felfoghatatlan számomra, hogy nem képesek semmit se kezdeni vele.

    Hm, ha Dean netán tán elverné Sethet még kihívó jogot is kapna, de mikor? Talán egy F4W-ben? Áh, álmodozz csak marha.

    Kane újra, és MI A FENE, ha nyer Dean mégis F4W? Ezt vagy nagyon megéreztem, vagy most kezdem kiismerni teljesen a wwe működését,,,,na meg ott van az a bizonyos “ha” is. Maradjunk a kezdődő meccsnél, ők ketten még átlagosig süllyedőt se hoztak össze eddig és nem ma akarok csalódni bennük.

    És nem is csalódtam! Ha most mondanom kéne egy raw tökéletes meccset, na az pont ez lenne. És nem azért mert maximálisan élvezhető volt, ugyan, olyat már azért kettő-hármat láttunk ezévben. Ha megfigyeljük látjuk, hogy valami csodálatos mixtúrát láthattunk kettejüktől. Volt birkózás, volt pofozkodás, volt rengeteg mozdulat, voltak gyönyörű fordítások, normál meccstípushoz képest ringen kívül is pont eleget voltak, pörgött ahol kellett és még humort is vitt bele Ambrose. Seth meg valami fájdalmasan jól adta el a Tornado DDT-t. A két hobbit is minimálisat mozdult bele, és a végén még Ambrose nyert! El is morzsoltam egy könnycseppet. El nem hiszem, hogy nem látják, vagy csak félszemmel és alig kinyitva, hogy a jövő tíz éves rivalizálása kettejükből oly könnyen kikerülhetne,,,,

    Persze ahhoz nem fűzök sok reményt, hogy Dean elvinné az övet paybacken. Ha ő bajnok lesz, akkor azt táskás beváltással és azt mindenképp Rollinson kell megléptetni vele.

    Kane terve szintén tetszik, hogy lényegében Rollins karakterét formálgatja, hogy végre “igazi férfi” legyen. Vicces, hogy ez most szinte minden heelt próbáló alakítónak lehetne tanítani.

    Russevvel én nem tudom mit akarnak kezdeni. Nem elég, hogy esett KÉT hatalmasan Cena ellen, még Lanát is elvennék mellőle??? Ez mekkora marhaság már.

    John Cena ittúgysemnyerhetsz kihívása. Ó köszönöm, hogy nem Slater jött, hanem Sami!! Akit sikeresen a három mozdulata egyike két bevitele után a C-bajnok le is sérültetett, gratulálok. Viszont még így sem volt rossz ez a meccs, pedig aztán John minden tehetségét bevetette, hogy szar legyen. Ami mondjuk vicces Cenában, hogy ő nagyobb heel, mint a szerep szerinti heelek fele, azok csak álmodnának ennyi gyűlöletről, mint amennyit ez a nyomorult kap.

    A töltelékmeccs ahol Neville volt egyszerűen kevés. Alig adtak nekik időt és senki nem tudott semmi emlékezeteset alkotni, pedig Adrian nagyon igyekszik, dehát ilyen ellenfelek ellen…nem értem mit bír Royal BNB-ben,,,Sheamus meg tényleg egy lomha unalmas mamlasz, semmi több ezzel a karakterrel.

    Főesemény mocsok unalmas volt, Seth kommentálása sem dobta fel, hiába, ő nem a legjobb, mindenben legalábbis. Végére nagyon papírforma volt, aki állva marad az nem fog nyerni ppv-n, és persze ki maradt állva? Meh.

    Szóval számomra ennyi volt a raw, nem volt összességében nagy szám, de rég nem örültem ennyire győzelemnek, mint most Deannek. Apropó…

    Figyelte valaki hol lesznek a következő rawok? Én is csak az adás közbeli kiírásokból, és csak elkaptam, hogy az egyik bizony Ohio megye Cincinnati városában lesz. Az pedig Ambrose csodálatos szülővárosa. Remélem lesz jelentősége, ami nem merül ki annyiba, hogy az odatervezett scriptet játszották el most itt,,,,,

    Kedvelés

    • Azt furcsállom egyedül, hogy most lényegében egy Shield + Orton meccs lesz. Ezt azért így meglépni egy tiszta Shield Triple Threat nélkül elég fura. Talán úgy érezték, hogy már kezdik elfelejteni a népek a Shieldet -ez mekkora bullshit lenne már-, és még gyorsan egy kis plusz felhajtásért meglépték ezt. Eh, nem tudom. Remek ez a felállás, de így meg Randy tűnik ki a többiek közül. Fene érti, majd meglátjuk.

      Kedvelés

    • Szerény személyemen és 88 kollégán kívül végre egy értelmes szerzet errefelé.
      cezaro az egyik legbikább pankrátor jelenleg.Hatalmas erő lakozik benne és szívós.Amikor tavaly az óriás emlékére rendezett br-en megfogta és kidobta a ringből a hegyomlást..az kegyetlen volt.Volt bajnok,miután megjelent a színen pár éve,sokáig volt nála az öv,jó kis heel karaktere volt antonio “szállítósan” kopaszodunk cezaronak,majd buka az övet,szopóág felé szédelgett,aztán összehozták a törzsgyökérrel és létrejött az amerika mániások nevezetű csapat,ami szerintem az elmúlt évek egyik legfaszább csapata volt.Olyan jól összeillettek,kiegészítették egymást,mindketten durvák voltak és agresszívak,és az a mocskos,ganéj csalás,és igazi “heel kedés” he he nagyon jólállt nekik.Jó meccseket nyomattak és toltak,öröm volt őket nézni.És nem nyertek övet..Miért is nyertek volna,inkább másokkal nyerették meg..aztán öri hari,szétvállás,majd hájmen csajjá válás,amiben hatalmas potenciál volt ugye..de nem bírtak vele élni,hiába..szopóág,egyéni karrier tovább úgy ahogy,semmi öv,semmi fő történeti szál,semmi,majd új csapat és most ez van..
      Bírom a tagot az elejétől fogva,olyan könyökösei vannak,hogy még beretta is megirigyelheti.Amúgy,szerintem pont olyanná fog válni,mint beretta,nagy jobber lesz..jelen lesz továbbra is,de csak egy jelentéktelen töltelék karakter lesz..amig rá nem unnak..pedig cezaro bajnok típus.Rég láttam hozzá hasonlót,akiben minden megvan,ami bajnokká tehetné őt.Erős szívós,agresszív,brutális,jó mozdulatai vannak,sokat kibír,mindig jó meccseket produkáll,és piszok jól hozza a heelt,csak sajnos valahogy még se illik bele a nagy elképzelésbe,a fő sztoriba meg úgy cakom pakk,a trendi kis nyáladék heel vonalba…Nem kap lehetőséget,se normális sztorit.A karaktere jó,de sokkal többet is kilehetne belőle hozni…de úgy gondolom,amikor megszűnik a csapata,szintet fog zuhanni..Most stabil felső B kategóriás..de nyár végére,ha nem előbb..mélyrepülés…
      Remélem nem lesz igazam,és kap lehetőséget és talán egyszer még a fő övért is mehet majd..Álom édes álom.

      Kedvelés

    • Kb annyi szerepe lesz a szulovarosanak mint Hell In Cell-en volt.. Ramdy szulovarosa megis kikapott… Pedig Cena ott is csak 3 mozdulatot volt kepes bevinni.. Undorito az az ember.. Minek push-olni

      Kedvelés

  5. Nem hiszem el roman vs dean soha nem gondoltam rola a paybackban ő is fog verekedni randy és seth ellen 😦

    Kedvelés

  6. Royal, a közjátéknak Cena és a US öv körül az a célja, hogy a US cím értékét visszaállitsák. Ha az IQ-d meghaladná egy tubus mustárét, már rég leesett volna. Pl.: Amikor Ambrose volt a bajnok, akkor alig volt 6-7 címvédése az egy év alatt, most viszont a US címre nagyobb a figyelem mint a WWE övre.

    Kedvelés

    • Olvass,értelmezz,ne csak az orrod túrd.
      Annak nincs értelme,hogy egy tehetséges,de sokak által ismeretlen figura beköszön,és egyből címmecset kap müzli ellen.Mindenki tudja,hogy a jó isten se veheti el müzlitől az övet,így felesleges közjáték volt ez müzli és az övecskéje körül.Az meg,hogy a besenyőnél volt (aki az egyedüli kihívója,nincs más jelenleg,így nem tudnak sztorit akotni,mert mindig csak ő van,senki más) egy rahedli ideig az öv,most meg müzlinél lesz kb ugyan ennyit vagy még többet,ennek nincs értelme,ez nem tartogat semmi izgalmat.Az us öv felkapott lett,aminek örülhetnél,mivel nagyon elvolt hanyagolva mostanában.Már évek óta nem volt rangja,bár ennek most sincs sok így…egy mindent megnyerő baby facnél van,lesz..de mivel ő az arc,a nagy arc,a legnagyobb,szintet lépett lefelé,magához képest,így mégis csak valamicske rangot adott az övnek ezáltal,de ez így önmagában nagyon kevés.Na,de ott van kecskepofa,és az ő öve.Elég sok panki hajt rá,ott szépen mehetnek a dolgok és még izgalmas is lehet,de csak akkor,ha nem a kecskepofánál lesz évekig az öv…
      Az utolsó sorodnak annyi értelme volt mint a létezésednek.S E M M I

      mauahahahahahahahahaaahahha

      Kedvelés

      • Hülyébb vagy a sok éves átlagnál. És a tiszteletnek a szikrája is hiányzik belöled. Az utolsó sorom pedig példa volt, szóval, hogy idézzelek: “Olvass, értelmezz, ne csak az orrod túrd” Jelentkezz kreatívnak a céghez ha ennyire kreatív vagy. A te létjogosultságod is erösen vitatott LENNE ha érdekelne bárkit is egy pocskondiázó, “szakértö”, okostojás. Részemröl én lezártam ezt az eszmecserét.

        Kedvelés

    • Nem az ad értéket az övnek hogy odaadják müzlinek. Kiszámítható meccseket produkál, szánalom hogy 10éve ugyanaz a karaktere. Az övnek az adna értéket, ha normális meccseket látnánk, dehát Szénától biztos nem fogunk….

      Kedvelés

  7. Szegény Sami… Debütál a nagy show-ban, mindenki happy, de higgyétek el nekem, a Cena-imádó közönség nem fog vele mit kezdeni, azt se tudják, ki volt El Generico.. maradt volna a PWG-nél…
    A koronát én is Barrettnek adtam volna, más kérdés, hogy a közönség leszarja, ha nem Angliában van. King Bookert viszont nem fogja tudni felülmúlni 😀

    Kedvelés

  8. Barrett a szívás nem Cena… Mindig Cena sucks ezt kell hallgatni, utálatos egy közönség hétszentség….. Barrett a Király? esetleg a WC-n…

    Kedvelés

  9. sd jobb volt mint a raw mi a szösz.

    szuper kentaur és a vipera matyi kikapott ezektől az alsóbbrendű lényektől lol persze színjáték,és csalfa faltörő,de akkor is vesztettek,mert mindketten nagy vesztesek he he

    cezaro meg van bolondulva 😀 könyökös itt,könyökös ott,könyökös mindenhol.
    Sajnálom a doom ivadékokat.Hatalmas potenciál volt bennük,amikor megérkeztek,jó meccseket toltak,jól összedolgoztak stb,fasza kis csapat az övék,erre szopóágra kerültek ilyen hamar..Miért?Talán a közönség érdeklődését és a szimpátiáját sem nyerték el?Kár lenne értük,ha valóban csak szopóágon tengődnének,vagy mennének a levesbe ilyen hamar…Rendesen leszerepeltek ezen a meccsen,pedig csapatként sokkal jobbak mint a bucifejű meg a nyáladék.Remélem kapnak lehetőséget és még az övet is megszerzik valamikor.

    Imádom Wyatett,ő a jövő!!! de ez a szöveg amit most levágott a veszett kutyának szánalmas és unalmas.Miért nem lehet neki egy rendes normális feudot felépíteni?Normális sztorival..Undertaker elleni meccset megelőző kis provokáció jó pofa volt,de nem volt értelme neki,mert nem volt történet,csak a halott embernek gyorsan kellett egy ellenfél (nem mellesleg jövőre is ott lesz a wm en…) akit legyőzhet,és Wyatt idális választásnak bizonyult.Kár,hogy nem volt rendesen felépítve a sztori,és kár,hogy nincs és nem is lesz folytatása…Na mindegy,veszett kutya kifog kapni 1 x 2 x aztán remélem Wyatt következő áldozata már egy normális sztori része lesz.Szerintem az lenne a legjobb,hogy heel létére heel karaktereket is megtámadna,mert az lenne csak az igazán faintos.pl a jelenlegi bajnokot..Ja,hogy ez nem lehetséges,értem.

    berette élvezi az uralkodását a szarkupaca felett,de nem nagyon tudnak mit kezdeni vele.hófehérke meg maga a szánalom.Sokat ront mostanában ha megnézitek,vagy nem tudja mit kell tenni,vagy nincs formában,vagy csak béna,de sokat ront.Neki itt már nincs és nem is lesz rendes karrierje.Egy töltelék karakterré süllyedt,és ott is marad.Így járt.

    Mi értelme volt enne a közjátéknak müzli meg az öv körül?Hitmant is mindig jó látni,de ezért kár volt eljönnie.nxt-ből mindenki lehetőséget kap itt,ennyire szarban van a cég..Vannak tehetségek,de a nagy része selejt.Ez az új figura nem rossz,de rengeteget kell még gyakorolnia.Ki is kapott,meg is sérült,érdemes volt felkelnie reggel.müzlinél marad az öv..ez amúgy mire jó?Kpajon ki,verjék meg,alázzák meg,legyen más a bajnok,azt se bánnám ha a bolgár lesz az ismét,bárki,csak ne müzli..

    A “fő” meccs szokás szerint szánalmas volt,de lehet,hogy a végén még békapofát is bevonják a fő sztoriba rendesen?Talán még a övért is mehet valamikor,amit természetesen ő biztosan nem fog megnyerni..

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s