WWE RAW 2015. július 6. – Cadillac

 

raw150708

 

2015. július 6-án Chicagóból jelentkezett a Monday Night RAW. Először egy kis visszatekintést láthatunk az előző adásból, abból ,amikor Seth megajándékozta a “családtagjait”, majd a kommentátorok köszöntenek bennünket és máris érkezik az arénába Paul Heyman és ügyfele, Brock Lesnar.

Mint mindig, Paul most is bemutatja magát, ám most úgy, mint a Suplex City rémálom, Brock Lesnar ügyvédjét. Heyman szerint, a kis vicces fickó, Seth Rollins azt hiszi, hogy Brock még mindig Japánban van. Megemlíti, hogy a Bajnokot, az önjelölt Justin Biebert végig kísérte a szerencse a bajnoki címig. Bárkinek adhatták volna az övet, a nap végén ilyen szerencsével ugyanúgy birtokolná. De Seth meg fogja ismerni a nehezebb utat is, mert Lesnar az isten, az erőszakos megtorlás istene. Ez a megtorlás pedig utol fogja érni Rollinsot és mindenkit, aki mellette áll. Lesnar a kard és átszúrja Seth pajzsát.
Megemlíti a streak megtörését, amire a rajongók azonnal felbúgnak. Brock nem tisztelte Undertakert, de nem volt tiszteletlen vele, csak legyőzte. Amikor Cenát bevitte Suplex Citybe, nem mutatott tiszteletet iránta, ugyanakkor nem volt tiszteletlen vele. Bajnok akart lenni és elvette, ami az övé. Amikor megmutatta Roman Reigsnek, milyen az, amikor vad verésben részesítik, ugyanez volt a helyzet. És most… Seth Rollins…
Heyman szerint az ügyfele nem csak nem tiszteli őt, hanem igen heves tiszteletlenséget érez, mert Seth megszegte a 11. parancsolatot: Nem provokáld Brock Lesnart! Seth pedig háromszor is provokálta őt, beleértve a legutóbbi alkalmat. De a fenevad még lélegzik és habzik a szája, folyik a nyála a Seth elleni bosszúért!
Paul Hemyan tudja a dolgát és közli velünk a tényt: a Battlegroundon az ügyfele a kezei közép kapja a Bajnokot és visszaveszi tőle, ami az övé! De hölgyeim és uraim erre a meccsre majd St. Louisban fog sor kerülni, a verés és a suplexek azonban MA kezdődnek! Brock hallotta, hogy Seth itt lesz ma este, ezért nem megy sehová. Jobb lenne, ha valaki megmondaná a Bajnoknak, hogy Lesnar vár rá és arra, hogy lerágja a képét!

Brock Lesnar és Paul Heyman üzent tehát Sethnek, majd távoznak, mi pedig megnézhetünk pát photoshop fotót, amin Kane-t helyezték hawaii-i környezetbe. Aztán láthatunk egy kis animált útvonal ismertetést is J&J fejével az ajándékba kapott új cadillacben.

Big Show vs Ryback
Elérkeztünk az első mérkőzésig, Shoe érkezik elsőként, majd bevonul Ryback is. Miz – aki az Interkontinentális Bajnoki övért folyó cím meccsen a harmadik résztvevő lesz – a kommentátorok mellett foglal helyet. A két termetes és erős pankrátor teszi a dolgát, Miz pedig úgy dönt, belebeszél ebbe. Mikrofont fog és mondja a magáét. Időnként biztatja egyik résztvevőt, majd közli, hogy ő soha nem fog visszavonulni. Látható, hogy a szöveg időnként zavarólag hat, ennek ellenére Ryback és Show szabályos mérkőzést produkálnak. A végén Show a kötélről ugrik Rybackre, de kopogtatni nem tud, mert berepül a ringbe Miz és a Show-ra támad. A mérkőzésvezető azonnal leállítja a meccset és így diszkvalifikációval Show-t hirdetik ki győztesnek.
Miz Show után Rybacket is ütni kezdi, ám amikor a két – hozzá képest – óriás talpra áll, azonnal menekülne. Nem sikerül. Először könyörgőre fogja a dolgot, majd azzal érvel, hogy a triple threat majd a PPV-n lesz, nem ma este. Nincs könyörület, először a Shellshockedet kapja, meg, majd jön a Chokeslam

Újabb Kane és Hawaii képek, majd láthatjuk, hogy a RAW előtt délután J&J a Seth-től kapott Cadillac-kel járták Chicago utcáit. A Wrigley Field-nél beszélnek kicsit a baseballról, majd Mercury közli: Az ő autójuk többet ér, mint a Field.

Brie Bella vs Paige
A Bella ikrekhez Alicia Fox is csatlakozik, és miközben Paige a ringhez megy, láthatjuk az egy héttel ezelőtti győzelmét Alicia ellen. A mai meccsen Brie jól kezdett és többször is nehéz helyzetbe hozta Paige-t. A lány azonban képes volt fordítani, sőt Briet nekivágta testvérének, így azonnal Nikkit is elintézte. Alicia sem úszta meg, ő egy jól irányzott rúgást kapott, ám ez a mozdulat egyúttal Paige vesztét is okozta. Brie kihasználta, hogy ellenfele másra figyel, azonnal visszatámadott, bevitte a Bella Bustert és kopogtatott.
A mérkőzés győztese: Brie Bella
Alicia is megragadta az alkalmat a törlesztésre és megtámadta Paiget, s ha ez nem lett volna elég jött Nikki is, aki bevitte a Rack Attackot.

Egy kis visszatekintést láthatunk Bray Wyatt Roman Reigns elleni támadásáról, majd máris jön a következő összecsapás.

Roman Reigns vs Sheamus
Roman már a ringben várja Mr. Money in The Bank érkezését, majd azonnal lökdösődni kezdenek, ám végül megszólal a gong és hivatalosan is indulhat a bunyó. Roman szinte idegesen-dühösen kezd és gyorsan arra kényszeríti Sheamust, hogy egy kis időre elhagyja a ringet. Aztán fordul a kocka, többször is, majd csak elcsattan a Superman Punch. Roman befejezhetné, ám ekkor kialszanak a fények… A sötét arénát több ezer telefon fénye teszi hasonlatosság az égbolthoz, a rámpán pedig viharlámpával a kezében közelít Wyatt. Roman kiugrik a ringből, lecsapja a szokásos punch-csal, majd megragadja, ám olyan történik, amire nem számíthatott: kezében marad egy paróka! Aki bejött, nem Wyatt! Bray a kivetítőn jelenik meg és gúnyosan, sátánian nevet. Aztán eltűnik és ismét felgyulladnak a fények. Sheamus is magához tér, a mérkőzésvezető pedig magasba emeli a karját. A mérkőzést Sheamus kiszámolással nyerte meg.
Magasba emeli a MITB táskát és ünnepeltetné magát, amikor megszólal a Voices! A WWE csúcsragadozója, Randy Orton ismét a színen! Sheamus kimegy a ringből, már a rámpán összecsapnak. Csattannak a pofonok, Orton adja, Sheamus állja, majd jön az RKO.

Backstage: Triple H telefonál, amikor Seth és a két J lép be. üdvözlik egymást, HHH érdeklődik, hogy milyen az új autójuk, majd mivel Seth-tel beszélne, elküldi a testőröket. Azt akarja tudni, mivel készül Seth Brock ellen. A Bajnok elismeri, hogy épp tanácsot akart kérni ezzel kapcsolatban. Triple H azt szeretné, ha Seth a Battlegroundról is Bajnokként távozna, Seth azonban nem előre néz, a mai estéről beszél.
HHH úgy véli, a bölcsesség azt diktálná, hogy Seth maradjon távol Lesnartól és várja meg, hogy a Bestia hibázzon a Battlegroundon, de ez Brocknál nem biztos, hogy működik. Sethnek tehát azt kell tennie, amire senki nem számít… Heyman azt mondta, a 11. parancs, azaz soha ne provokált a szörnyet. Az utolsó dolog, amire bárki is számítana, hogy Seth ki fogja hívni ma este Lesnart, tehát ezt kell tennie! Megmutatni neki, mi a félelem lényege, hogy Seth az igazi ember! Hogy Seth a WWE Nehézsúlyú Világbajnoka!

Visszatérve az arénába Rusevet és Summer Raet látjuk a ringben, Rusev még mindig két mankón támaszkodik. Azonnal felhangzik az USA bekiabálás, és Rusev elismeri, azért van itt, mert Summer arra inspirálta, hogy nyíltan elnézést kérjen. A közönség Lanát akarja, mire Rusev közli: Summert adom nektek! Aztán bocsánatot kér. Azért, hogy az életéből éveket pazarolt egy szőke kígyóra, Lanára. Bocsánatot kér minden hülye amerikaitól, hogy idehozta a lányt és szerette őt, mintha Lana soha nem tett volna semmi rosszat. És bocsánatot akar kérni Zigglertől, amiért Rusev lealacsonyította magát hozzá, holott Dolph kétségtelenül nem az ő szintjén van erőben és agresszióban. Rusev jobban néz ki és szenvedélyesebb!
Summer kicsit zavarodottan néz, aztán elkéri a mikrofont és azt mondja: Rusevnek meg kell adni azt a tiszteletet, amit megérdemel. A közönség más véleményen van, ezért Rusev azt mondja a lánynak, hogy ne pazarolja a drága szavait ezekre az emberekre. Mélyen a lány szemébe néz, ám ekkor megszólal Ziggler zenéje és érkezik Lana és Dolph.
Ziggler szerint Rusev valósága annyira torz. Tudja, hogy eltörte a a bokáját, de az agya is eltörött? Minden lehetőség, amit Rusev kapott a WWE-ben Lana miatt volt, csak neki köszönhető. Rusev panaszkodhat, hogy mit akar, de mélyen belül tudja, hogy a legjobb dolgot veszítette el, ami valaha történt vele. Egy dalra emlékezteti: Don’t Know What Ya Got Till It’s Gone. És az a helyzet, hogy Lana elment, Ziggler pedig rátalált a lányra. Megcsókolják egymást, ami Rusevnek láthatóan rosszul esik, Summer pedig szóvá is teszi. A két lány szemtől szemben áll egymással, Lana lassan leveszi a cipőjét… Summer is, ám Rusev közéjük áll. És amire senki nem számít: felkapja a mankót és ütni kezdi Zigglert! A fém kettéhajlik az ütésektől, Dolph szenved. Ahogy feláll, Rusev bevisz egy rúgást, a lábának már semmi baja. A rögzítőkötést is leveszi és elhajítja.
Közben Lana a földön térdepel Dolph mellett és próbálja lebeszélni Rusevet a további verésről. Summer azonban rátámad hátulról, megrúgja, majd kidobja a ringből. Rusev pedig rugdalni kezdi Zigglert, majd mikor Dolph visszatámadna, a másik mankóval intézi el: rárántja a fémre a torkát.
A mérkőzésvezetők érkeznek, hogy megfékezzék a bolgárt…

Kapunk egy kis visszatekintést a percekkel korábban történtekből, majd láthatjuk, hogy Zigglert hordágyon viszik ki, nyakán merevítő van. A wwe.com egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt a szupersztár állapotáról, mindössze annyit közöltek a RAW után, hogy a közeli egészségügyi intézménybe szállították és toroksérülést szenvedett. Sajnálkozni már nincs idő, érkezik Bo Dallas…

Dean Ambrose vs Bo Dallas
Jobb lenne, ha Bo kezéből kivennék a mikrofont, de most még ott van. Azt mondja, amit az előbb láttunk, az szörnyű és azt mutatja, hogy rossz dolgok történnek a rossz emberekkel és jó dolgok a jókkal. A jókkal, mint ő. Csak annyit kell tenni, hogy Bo-Lieve! Ellenfele, Dean Ambrose másfajta pozitivitással érkezik.
Bo a gong megszólalásakor kezet nyújt Ambrosenak (érdekes, hogy bal kezet), Dean pedig azonnal megragadja és földre küldi Bot, majd a sarokba löki és támadja. Bray Wyatt kisöccsének sikerül egyszer visszatámadnia, de érdemit nem tud alakítani. A mérkőzés rövidre sikerült és talán nem meglepő, hogy a Dirty Deeds után Dean Ambrose nyert.

Megnézhetünk pár pillanatot Jamie és Joey chicagói autókázásából, majd érkeznek a királyok.

King Barrett vs King What’s Up
Barrett a King of the Ring győztese, azaz King Barrett, R-Truth viszont elhiszi magáról, hogy ő a király, bár kétségkívül érdekesek a királyi kellékei.
Barrett első támadásait Truth sikeresen visszaveri, sőt övé az első kopogtatási kísérlet is, ami mintha felbőszítené az igazi királyt. Barrett átveszi az irányítást és pár perc elteltével már a Bullhammerre készül, de Truth kivédi a mozdulatot, sőt ismét kopogtatni próbál! Barrett kirúg, ám kap egy rúgást és R-Truth felmászik a ring sarkára, hogy ugorjon. Ekkor azonban csattan a Bullhammer, ami az utolsó mozdulat.
A mérkőzés győztese: King Barrett.

Láthatjuk, hogy Seth és testőrei komoly arccal haladnak a backstage-ben, majd visszanézhetjük Rusev Ziggler elleni támadását és azt, ahogy Zigglert elszállítja a mentő. Lana is vele tartott a kórházba.

Seth érkezik az arénába, kezében egy fejsze nyele. J&J is bejön, az ajándékba kapott Cadillac-kel gurulnak a rámpára, majd a csomagtartóból ők is előveszik a fejszenyeleket. Rollins azt mondja: Tripla H és Stephanie McMahon Brock Lesnart jelölték ellenfeléül, és mindenkinek meg kell értenie: Seth az igazi ember és a WWE vitathatatlan jövője! Bizonyította ezt újra és újra, legutoljára két héttel ezelőtt, amikor újra egyesítették a Vezetőséget és úgy hagyták Brock lesnart fekve a ring közepén, mint egy nyöszörgő kutyát! Ő meghódította a hódítót! Tüzet lobbantott Suplex Cityben és a Battlegroundon a földig fogja égetni! Brock Lesnar már a múlté.
A közönség kiabálni kezdi: Suplex City, mire Seth közli, hogy skandálhatnak amit akarnak, ez nem változtat azon a tényen, hogy ő az igazi férfi! Ő egy építész, aki lerombolta a Shieldet és újraegyesítette a Vezetőséget, aki a WrestleManián beváltotta a MITB szerződését és legyőzte Brock Lesnart, hogy ő legyen a Bajnok! Nincs senki más, aki képes legyőzni Lesnart! A Bajnoki címmel fog besétálni a Battlegroundra és azzal fog távozni is!
Korábban Paul Heyman említette a 11. parancsolatot: Ne provokáld a fenevadat! Tehát most ő itt van, és azon töpreng, vajon Brock a fenevad, akiről mindenki beszél, vagy Lesnar csak Paul Heyman ribanca?
Megtörténik, amire Seth számított: megszólal Brock zenéje és erre a provokálásra megjelenik Lesnar. Seth és a testőrei a fejszenyelekkel készen állnak, hogy ismét ellássák a baját, de Lesnarnak esze ágában sincs a ringbe lépni. Közelebb megy és megnézi őket magának, aztán arcán gúnyos mosollyal visszahátrál a rámpán. Kiint Heymannek, aki egy piros ládát tol be, és kinyitja, mint egy művész a varázsdobozt. Brock egy fejszét vesz ki. Nem csak nyelet. Aztán még egyet. Vállán a két fejszével már ő sem fegyvertelen, sőt… De nem a ringet veszi most sem célba, hanem hátrál, egészen a piros Caddy-ig. J&J eldobja a baltanyelet, mintegy megadásukat jelezve könyörögnek neki: ne tegye!
Lesnar megállíthatatlan: nekiesik a fejszékkel az autónak. Törnek az üvegek, szakadnak a burkolatok, horpad a fém. Brock megfosztja ajtajától az 55 ezer dolláros járművet, majd szanaszét hajigálja a kocsi megmentésére érkező Joeyt és Jamiet is. Elkapja Noble kezét és úgy tűnik, mintha eltörné. Megragadja Mercuryt és suplex a kocsi tetejére.
Seth áll a ringben, arcán már nyoma sincs a magabiztosságnak, sokkal inkább a döbbenet és a félelem tükröződik rajta. Lesnar nevet. Elindul a ring felé és Seth ekkor felszívja magát, most már dühösnek látszik. Brock felgyorsítja a lépteit és beugrik a ringbe, ám a Bajnok addigra eldobja a fejszenyelet és elmenekül. A nézőtéren át rohan ki az épületből, Lesnar nem éri utol.
Brock visszamegy a ringbe és magasba emeli a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övet.

Lucha Dragons vs The New Day
Érkezik a két highflyer, majd bejön a New Day is. Valamennyien a lepusztított és a rámpán hagyott Cadillac mellett haladnak el. A Prime Time Players két tagja a kommentátori asztalhoz ül, a meccset Kofi és Sin Cara kezdi. A maszkosok váltanak először és nem sokkal később Big E-nek kell közbeavatkozni, hogy megmentse csapattársát a kopogtatástól. A mérkőzés azonban itt is fordul, és a DDT/Big Ending kombinációval Big E és Kofi közösen fejezik be a meccset Sin Carával szemben.
A győztesek: A New Day.

John cena érkezik az arénába, következik az US Bajnoki cím open challenge. A közönség már Cena bevonulójának ritmusára kiabálja: John Cena sucks! Belepillanthatunk a Beast in the East szombati adásába, amin Kevin Owens elveszítette NXT Bajnoki címét Finn Bálorral szemben.
A visszajátszás után Cena megköszöni a közönségnek a szerenádot, amivel fogadták, és természetesen megjegyzi, hogy KO elveszítette az NXT bajnoki címet. Épp ezért, nem kell félni, a Bajnok itt van – kiáltja és magasba emeli az US övet.
A közönség ma este is láthat a RAW-ban bajnoki meccset. Ő már számos csodás pillanatot megélt ebben az épületben, ezért akar egyet ma este is. Kezdődik a nyílt kihívás, ám először Kevin Owens jön be. Megint azt mondja, amit már többször is, hogy Cena hétről hétre ugyanazt a szemetet hinti el. Ő már beteg ettől és ennek most itt vége lesz! Cena ideje lejárt és csak azért akarja az övet, mert szüksége van rá. Rendben várta a következő PPV-t, de most, hogy már nincs nála az NXT cím, el fogja venni az US övet Cenától most!

Érkezik a mérkőzésvezető és Lilian Garcia is, hogy hivatalosan bejelentse a meccset, ám érkezik még valaki: Cesaro! A svájci közli, senki nem akarja Kevint itt látni és nyafogni az elvesztett cím miatt. Nincs itt semmi dolga, álljon félre, mert ha valaki megérdemli, hogy cím meccse legyen, akkor az ő! Megmelíti az előző RAW-t, ahol ő készen állt, hogy legyőzze Cenát, az egyetlen ok, ami miatt most nem ő áll itt bajnokként nem más, mint Kevin Owens! Mert Owens féltékeny volt, amiért Cesaro képes volt megtenni, amit ő nem, hogy megverje Cenát az US címért! Tehát ha KO nem lép ki a ringből, nem csak Cenával, hanem Cesaroval is gondja lesz!
Cesaro határozott fellépése és szavai meggyőzik Kevint, elhagyja a ringet és távozik.

WWE US Bajnoki cím meccs: John Cena vs Cesaro
John Cena már az első percben fölénybe került, de Cesaro nem adta ilyen könnyen magát. Felemelte ellenfelét és erődemonstrációt tartott. Kivédte az AA kísérletet, sőt átfordította DDT-be, majd megpróbálkozott a feladatással is. Kivédte az első Five Knuckle Shuffle-t, a másodikat pedig ismét a maga javára fordította és befogta Cenát egy CrossFace-be.
Cena az STF-fel vágott vissza, ám Cesaro elérte a kötelet és utána ismét fordított. A két szupersztár meccse végül látványosan és keményen alakult. John Cena ritkán használt mozdulatokat is elővett, Cesaro pedig teljesen szinten volt a Bajnokkal. A közönség is kinyilvánította tetszését: This is Awesome! – kiabálták.
Számtalan kopogtatási kísérletet láthattunk és jött a Cesaro Swing is. Cesaro befogta Cenát a Sharpshooterbe, majd jött ismét a CrossFace. Cena nem adta fel, a mozdulatból máris STF lett, amiből Cesaro egy suplex-szel jött ki. Az este legjobb meccsévé alakult csatában nem nagyon bírtak egymással.
Cenának sikerült bevinnie az AA-t a második kötélről és ezt követően Cesaro – bármennyire is megérdemelte volna, hogy bajnok legyen – nem tudott kirúgni.
A mérkőzés győztese és a WWE US Bajnoka: John Cena.
Kevin Owens megvárta a végét, majd visszajött és megtámadta Cenát, de ő is kapott egy gyors AA-t.

A RAW egy remek mérkőzéssel ért véget. Kedd este Tough Enough, majd mindjárt itt a SmackDown. És egyre közeledik a PPV is. Maradjatok velünk!

Pre Show:

RAW:

77 comments on “WWE RAW 2015. július 6. – Cadillac

  1. http://wwewrestling-news.blogspot.it/2015/07/cesaro-united-states-championship.html?m=1

    Ez az triple h,támogassad csak és beszéld rá a csámpás uralkodót is.2012 rég volt.Akkor debütált Cezaro,s hamar bajnok is lett,jó meccseket is tolt,de most kb 3 x jobb saját magához képest is.
    Az a baj,hogy az öreg dönt..ő meg nem csípi a doom ivadékokat se,ezért van az egyik legjobb tt csapat szopóágon,s ezért kaptak kb 10 x amióta itt vannak…
    Cezaro szerinte nem mozgatja meg a közönséget.Nem a fa..t.Szét robban tőle a nézőtér,imádják őt.Őt kell pusholni nem az egykori csicska..eket.

    Úgy tűnik,egy álom véget ér..reménykedjünk,hogy nem így lesz.

    http://wwewrestling-news.blogspot.it/2015/07/tyson-kidd-karrierjenek-vege.html?m=1

    Melyik meccsén,ki ellen sérült meg?

    Mostanában rengeteg a baleset,sérülés a wwe ben…sok elrontott mizdulat,figyelmetlenség,az egymásra nem odafigyelés..stb stb stb rossz nézni.kecskepofát sose kedveltem,de kár érte is ha valóban úgy alakul,hogy game over,t k meg a másik,fiatal még ő is..az ilyet az ember nagyon nehezen tudja elfogadni,feldolgozni meg talán sose fogja teljesen…
    Reméljük a legjobbakat.

    Kedvelés

  2. Mit is kértem múltkor? ja igen Lesnar pusztitást, tombolást, zuzást, nem pont a Cadillacen értettem, de egy kis izelítőnek megteszi, azért a dzsé end dzsé kapott rendesen, és azt az ajtót is jól elhajlította, úgy olvastam hogy még a közönség is berepült valami darabja, de nem lett belőle komolyabb sérülés, mindenesetre köszi Brock hogy tomboltál, de a kövi rawn létszi Rollint is gyepáld már el egy kicsitt (persze ha megint nem futt hazáig 😀 )….. ahogy megmondtam most Ambrose, ilyen Bo Dallasok ellen fog menni, de bízzunk benne hogy nem sokáig, azért legalább nyert, mostmár ennek is örülni kell 🙂 ……. Big Show meg Ryback hát nem volt valami rossz meccs, de Míz szokás szerint beleszólt, nem értem miért kell ezt nyomatni, állandóan, engedjék egymásnak egymást azt csá, vagy rawkon nem lehett triple threat meccs? a díva osztag a béke segge alatt van, vannak a Bellák meg Paige, azt egyszer ez nyer, máskor meg az, ennek most mi értelme van? NXT-ből hozzák mar fel Saschat, Charlotteott, Emmat, Baylet, Beckyt….. és akkor talán még megmenthető a díva osztog, más esetekben ennek lőttek …. bár ez a Lana vs Summer Rae feud még jó is lehett, bár ők inkább a Zigi vs Rusev feud mellékszereplői, nem nevezném külön díva feudnak, hisz Lana még nem is meccselt, pedig elég komolyan edzegett ő is (https://scontent.cdninstagram.com/hphotos-xfa1/t51.2885-15/s320x320/e15/11311430_930784540306501_2020681267_n.jpg)…. Cena vs Cesaro hát igen Cesaro elég komoly erővel bír, és hát még Cenaval is tud elég jó meccsekett összehozni, ami nagy szó, remélem mostmár kap egy komolyabb pusht, nagyon kiérdemelné)…. az adás most nem volt nagyon rossz, de nagyon jó se, közepesre értékelem, szóval 10ből 6 pontott adok rá….

    Kedvelés

  3. Kár, hogy a meccs után a ringbe ment egyből Owens, menjen be a vége előtt és érjen véget a meccs No contestben ha már Cenanal marad az öv, vagy inkább ne is menjen be. Cesaronak pont az ilyen meccs utáni Cenaval kezetfogós momentumokra lenne szüksége, hogy a közönség mellé álljon. Ahogy haladt előre a meccs a közönség úgy állt folyamatosan Cesaro mellé, pontosan jellemzi ezt miután Cena kirúgott a neutralizer után mindenki visszaült csalódottan kivétel a Cena fan gyerek aki ugrált örömében.

    Kedvelés

  4. na, ez egy egész jó adás volt! 🙂
    BigShow vs Rback > eddigi legjobb meccsük volt amióta megy a feud. Show még egy ugrást is megkockáztatott a kötelekről, ilyesmit nem vártam már tőle egyáltalán. csak egy kicsit fárasztó hogy mindig DQ-ba fullad a meccsük a Miz miatt. 10/6

    Paige vs Bella bicsiz > grrrrrrr!!!! 😡

    Reigns vs Shemus > beletették a tudásuk olyan 80%-át. szerintem egész jó meccs volt, tetszik hogy Romanből kezd sugározni valami sötét (nem az agyi kapacitására utalok). Wyatt részéről ez az imposztoros meglepi egész jó ötlet volt, de azt már nagyon unom hogy nem harcol csak beszél. vagy akkor jön amikor már leverték Romant és akkor oszt ki egy Abigélt. nagy cucc. :/ 10/7,5

    Rusev vs Ziggler szegmens > uramisten! örömmel látom hogy Rusev bokája kezd rendbejönni és hamarosan újra láthatjuk harcolni. hatásos a szerelmi szál, kezd róla lekopni ez az USA vs Mother Russia. nagyon csípem Zigglert de ez a gyalázás kétség kívül erőteljes volt, egészen belopta magát a szívembe Rusev ezzel most. váratlan volt és brutális. azért remélem Zigglernek nem lett komoly baja, az a torokra mankó nem tűnt a végén annyira viccesnek. 😦 madarak azt csicseregték a zinterneteken, hogy Lana már alig várja az első meccsét. ????????????????? tud erről valaki valamit? végül is az hogy már másodszorra tépázták volna meg egymást Summer Rae-vel lehet valamiféle jel. 🙂 ha így van akkor én is alig várom. 10/9 (de csak azért mert aggódom Zigglerért)

    Bo Dallas vs Ambrose > rövid töltelékmeccs, Ambrose-nak levágták a haját és a meccs végén nagyon szexi volt. ennyit tudok hozzáfűzni, pontozni nem érdemes. 😀 (és a plakát, OMG!!! szeretem a meccseiket, mindketten hozták a formát. szerintem kezd beérni köztük a kémia, jó kontrasztot nyújt a vérkomoly ge*i vs komolytalan bohóc párbaj, de csak így hogy közben igazából mindketten odateszik magukat a ringben. 10/7

    Brock vs Cadillac szegmens > :DDDDDDDD 10/11 (az amúgy egy tűzoltó láda volt, meg tűzoltó fokos – vagy mi.) ezúttal nem hiszem hogy eltörte a hobbit karját. a bordái hivatalosan is eltörtek, de akkor meg nem értem hogy bírja az adásokat. mondjuk pankrátorként kell hogy legyen állóképessége de ez nekem azért egy kicsit gyanús… azért jó tudni hogy a WWE egy poénért bármikor kidob 55ezer dodót az ablakon. o_0

    TT meccs > ezúttal nem néztem meg, de talán majd később pótlom.

    Cena vs Cesaro > óriási meccs volt! \o0/ Cesaro zseniális, és baromi jó a kémia közöttük. pár hete feldobott ahogy K.O. leverte Cenát többször is, de Cesaroval valahogy jobban működik a dolog. Cesaro nagyon kreatív, eszméletlen ereje van és gyors. Cenáról a kreativitáson kívül ugyanezt el lehet mondani. ahogy Cesaro fel tudja kapni Cenát, fordítva ugyanez igaz. Cesaro sem hagyja heverészni egy pillanatig sem, akárcsak K.O., ő is kihozza Cenából a legtöbbet. tagadhatatlan hogy neki is voltak szép manőverei. 10/10

    ps..: nem volt Ambrose & Reigns bromance szegmens, se egymás seggének kihúzása a csávából. bíztató, yay!!!

    Kedvelés

    • nabasszus, valahol elveszett a komment egy része és összefolyt, kiigazítás következik:
      —–
      Bo Dallas vs Ambrose > rövid töltelékmeccs, Ambrose-nak levágták a haját és a meccs végén nagyon szexi volt. ennyit tudok hozzáfűzni, pontozni nem érdemes. 😀 (és a plakát, OMG!!! szeretem a meccseiket, mindketten hozták a formát. szerintem kezd beérni köztük a kémia, jó kontrasztot nyújt a vérkomoly ge*i vs komolytalan bohóc párbaj, de csak így hogy közben igazából mindketten odateszik magukat a ringben. 10/7
      ———
      na. így írtam meg eredetileg. :>

      Kedvelés

      • begépelem megint jól, posztolom és ugyanolyan hibásan jelenik meg. ???? adminok, plíz töröljétek a kiigazítást mert így teljesen értelmetlen. 😦 úgy látszik a gépem sem bírja a meleget vagy nem tudom.
        a 10/7-es értékelés a Dallas vs Ambrose után természetesen a két King-re vonatkozik. ezen kívül írtam még extra infot Ambrose-ról de még egyszer már nem gépelem be, a franc egye meg. 😀

        Kedvelés

      • Nem írok semmit a békapofás imádatodra..Nem ítélkezek.
        Cezaro most valahol face és heel között van ami jóóóóóóóóó.
        Amúgy meccseltek ők már nem 1 x,csak anno ugye B hategóriás heel volt most meg azért már más szintet képvisel mint egykor.Meg a többiekhez képest is.Működik a kémia köztük valóban.Olvastam anno egy cikket,lényegtelen ki nyilatkozott,hogy sokat gyakorolnak,de hiába jó egy pankrátor,ha nincs kémia.Lehet bármilyen ügyes,megcsinálhat bármit,ha pont az adott személlyel nem tud annyira együttműködni,hogy hihető,életszerű és eladható legyen az egész.Valóban így van.
        Cezaro előtt nagy jövő áll,és jó,hogy most kap egy kis pusht.Hiába vesztett zsinórban 3 ból 3 x,akkor is ő a győztes egyértelműen.
        Elképesztő fizikai ereje van.
        Korábban folytattam az egyik kedves fórumozóval egy bezsélgetést arról,hogy ki az erősebb Cezaro vagy ryback.Akkor is Cezarot mondtam,de ezek után aztán meg végleg.
        És az 1.Andre The Giant memory br győztese ugye Cezaro.A döntőben hogy felkapta már a hegyomlást!!!És úgy kivágta,hogy csak nyekkent.
        Elképesztő ez a pali!!!!
        Wyatt Cezaro tt akarok mauhahahahaahahah

        Kedvelés

        • Emlékszek az esetre, én Rybacket mondtam, de csak a WM-es edzése miatt, mikor a komplett edzőállványt nyakba kapva rohangált. Na a mostani meccs után amit Cesaro leművelt, nem tudnám egyértelműen kijelenteni a dolgot. Ez az ember képes lenne megszelidíteni a Bestiát is. 🙂

          Kedvelés

        • mostmár kiegészült a rajongásom Bálorral, Cesarot meg eddig is nagyon bírtam csak el volt tűnve, illetve TT-ben kicsit elveszik. de úgy látom hogy a Cesaro imádaton végre kb mindannyian osztozunk. :DDD

          Kedvelés

  5. Ettől a faxom Rollinstól már nagyon elkéne venni az övet,inkább legyen Lesnarnál megint.mert milyen bajnok az ilyen aki a HHHtól lopott befejező mozdulatot se tudja megcsinálni normálisan,hiányzik az erő hozzá ,szájra gyur biztos.
    Nekem bejött az autótörés,nem ilyen fasza kocsit kellett volna,hanem Skoda 105s t.

    Kedvelés

    • 12 menet..az 1.részben müzli égette magát,zsibbadt egy film volt.A 2.ban ortonka szégyenkezett,erre itt a 3.rész békapofával pffff

      A wwe filmek ritka gagyik,futószalagon készülnek és kritikán aluliak.Nagyon beindultak az elmúlt években,idén 9 filmet nyomnak ki,de persze csak dvd-bd re..A mozik környékére se mehetnek:D
      Agyatlan akciófilmekbe nem kellenek színészek,elegek oda ők is..:D
      A tengerészgyalogos is hasonló,1.ben müzli volt.A 3-4 ben meg már mizantéria elvtásr:D
      A hegyomlás is sokban játszott,giga csokigolyó is feltűnt már,Kane a “menekülj” ben nyomott pár fojtó dobást 2 mészárlás között,ennek is lett azóta 2.része.
      Színvonalas filmek ezek na..

      Kedvelés

      • engem mint rajongót ezúttal nem érdekel a Lionsgate színvonal, csak az hogy milyen lesz benne Jonathan Good. pedig válogatós vagyok nagyon és nem láttam egyet sem ezelőtt.
        szeretem Ambrose-t, get over it. ^^

        Kedvelés

          • Aha.Mert úgy kezdődik a film hogy próbálják újraéleszteni az 1. rész eseményei után,de nem sikerül,és úgy random felébred,aztán kaszabol.

            Kedvelés

          • nem keresek túl sok értelmet a Lionsgate filmekben szóval én oké vagyok ezzel. 😀 najó, bevallom hogy az első rész utolsó 20 percét láttam a viasaton, de csak azért nem kapcsoltam el mert benne volt Kane. 🙂 illetve egyszer láttam az első 10 percet, de akkor még nem tudtam hogy benne van Kane és olyan rossz volt hogy elkapcsoltam. 😀 egyszer megpróbáltam megnézni Cena filmjeit is, megpróbáltam, ez a helyes kifejezés, mert nem jártam sikerrel mert baromi unalmas volt mind.
            Stone Cold filmjei viszont egész tűrhetőek, legalábbis kettőt végig tudtam nézni és Sone Cold miatt még élveztem is. A halálraítélt és a Nyomodban a halál voltak azok. A halálraítélt sztorija még egészen rendben is van bár láttuk már párszor, lásd Battle Royal (könyvben még jobb <3). na meg benne volt a Feláldozhatóakban is. 😉

            Kedvelés

          • Mozikba kerül a 12 menet 3.Veszélyben a Jurassic World rekordja:P
            Stone Cold filmjei te jó isten..láttam belőle 4 et,az egyikben az 1000 arcú szegál pistával van..kegyetlenül tré filmek ezek.Őt mindig is bírtam,jó arc jó pankrátor és békapofának a karaktere rá hasonlít nagyrészt,mondjuk ez is volt a lényeg.

            Kedvelés

          • láttam ez első rész és nem is halt meg.Az volt a vége h asszem kiesett az emeletről és kifeküdt.Elmentek,de miután elmentek ő nagyon ügyesen,okosan kinyitotta a szemét ezzel is jelezve azt h éleg g*ci 😀

            Kedvelés

      • ja és kapaszkodj meg, ez a mozi ezúttal menni fog a mozikban is. “Get ready for WWE Studios’ “12 Rounds 3: Lockdown” in theaters and on-demand September 11!”
        az “in theaters” jelenti azt ebben a mondatban hogy ez bizony megy a mozikba is. (az on-demand meg azt hogy megnézheted a networkon ha fizetsz.)

        Kedvelés

  6. Nem hittem volna, hogy valaha ezt le írom, de Reigns és Cena kitettek magukért, végre láttam bennük a küzdőszellemet. Bár Cesaro olyan szintet képviselt ma (is) amit nem hiszem, hogy egyhamar valaki is felül fog múlni. Olyan erődemonstrációt tartott, hogy még Ryback is elrohant plusz 2 órát edzeni ebben biztos vagyok!!! 🙂

    Kedvelés

  7. Hányszor,de hányszor eljátszották már ezt a kocsi törést..unalmas.Az ajtó csak egy picit volt meglazítva..
    Kimura-Valóban eltörte anno triple h kezét 2 x és kancsi jancsi jbk kezét is lesnar?Vagy csak kamu?Most eltört a hobbiz keze?
    Tudom milyen a bordatörés.Az ember alig kap levegőt,és minden lélegzetvétel fájdalmasan gyötrelmes..ez meg az állítólagos törött bordájával szaladgál..
    Szánalmas színjáték volt.Bezzeg ha Kane itt lett volna…

    Mi van ezzel a Cezaroval?Olyan meccseket lenyom hogy beszarás.És ez volt zsinórban a 3.,talána legjobb és a leghoszabb.Persze,müzlit nem győzheti le…tudtuk a végeredményt,de öröm volt nézni a 150 %ot nyújtó Cezarot.3 bol 3 x kikapott,de komolyan mondom,az eddigi wwe pályafutása legjobb meccseit tolta most.Mit vakerált a medvebocsnak?Ő öv közelben lesz ez jó.

    Múltkor láttam egy meccset,myterio megölt egy embert a meccsen…durva.A kis gyilkos.Baleset..de attól még a tag halott marad örökre..

    Kedvelés

      • Mézes csupor a hóna alatt,nyalint belőle párat úgy cammog be és néz bambán,mint aki azt se tudja hol van.Aludna ő már ismét.Hosszú téli álom,mely még várat magára.
        Addig is itt nassol és brummog a kis medvebocs.

        Kedvelés

    • Figyej már neked mi bajod van vele ember divatból basztassátok, 1 elkezdte a többi folytassa kíváncsi vagyok ha te Lesnar elé állnál 1v1 ben ki mernél e vele állni? inkább hagyuk az öreg Kane-t meg inkább ne említsük mert már csak tiszteletből van itt és semmi másért sem, régen jó volt de annak már vége.Meg ha Reings ennyire fikázod mernéd e az arcába mondani haver? Wyatt re vissza térve nem rossz promot hoztak össze eddig kíváncsi leszek nagyon a Battlegroundra remélem lesz Orton vs Sheamus is 🙂

      Kedvelés

        • 😀 én is ezt mondanám ha már így megkérdezik. :DD én viszont akkor mostmár rákérdezek: te ilyen gyúrós vagy? űzöl/űztél valaha valamilyen küzdősportot? persze messziről jött ember azt mond amit akar, pláne az interneten, de tényleg kíváncsivá tettél.
          de a többiektől is kérdezem, fotelhuszárok vagytok vagy sportemberek? 😉

          Kedvelés

          • Voltam mma-ban 1,5 évig magyarországon (mondjuk inkább tanultam a harcot)

            Kedvelés

          • Személy szerint FotelHuszár vagyok, de kipróbáltam pár küzdősportot. Ezért én kicsit más szemmel nézem ezt a szappanoperát. A sok duma nem igazán érdekel,max az acting, hogy ki mennyire hitelesen adja elő magát. Mind a ringben, mind a ringen kívül.
            Egyébként ezt tessék megnézni, Cena a raw után Cesarot méltatta:

            Kedvelés

          • Ezért utálom a fetrengést..
            ilyen is csak a wwe-ben van.
            amúgy meg egyetértek veled imádom ambrose-t de nyilván más okból.

            Kedvelés

          • Nem vagyok valami jó angolból, de olyasmiket mondott széna: hogy amit Cesaro művel a ringben az egyszerűen elképesztő; hogy évek óta harcol, de még nem kapta meg az igazi lehetőséget; visszahívta a ringbe Cesarot és megkérte a tömeget, hogy éltessék, amit tömeg meg is tett.
            Azt gondolom ez a széna magánakció arra jó volt, hogy WWE vezetése lássa: Cesaroban több van, mint amit ők hisznek. Mellesleg, mintha valahol azt olvastam volna, hogy Vince kritikája az volt Cesaroval szemben, hogy nem tudja “megérinteni” a közönséget. Erre a kritikára pedig széna akciója a Chicagoi közönséggel karöltve, pont megfelelő válasz lehet.
            http://dailyddt.com/2015/07/07/john-cenas-emotional-message-to-cesaro-after-wwe-raw-video/

            Kedvelés

          • Akkor müzli imprózott és jól is sült el.Amikor kicsiny országunkban jártak,a közönség majd szét szedte Cezarot,annyira imádták,és meg is lepődött ezen.Nagyon sokan szeretik őt,jó lenne ha több lehetőséget kapna a későbbiekben is.

            Kedvelés

    • Cesaro max Owens győzelme után lesz kihívó, most nem hinném, hogy beengedik kettejük közé. Széna valszeg elveszíti az övet a BG-n, aztán, hogy utána mi lesz az Isten tudja. Biztos itt lesz, mert az ovikból az utcára vonulnának az amerikai gyerekek, ha véletlenül visszavonulna. Ez a Wyatt Reigns pedig…Elég undorító az, hogy minden héten csak ez a szánalmas kergetőzés megy. Bár ez már így van Bray jó pár feudja óta. Lesnar pedig…Ha tetszik ha nem, ő viszi most a Showt. Ha ő nincs akkor az adások olyanok, mint a múlt héten a RAW.

      Kedvelés

    • Cesaro azt mondta Owensnek hogy miatta nem ő jelenleg az US bajnok, mert amikor látta hogy ő képes arra amire KO nem (leverni Cenát az övért) féltékeny lett és a támadásával elhalászta előle a lehetőséget. meg hogy senkit sem érdekel itt a picsogása hogy elveszítette az NXT övet, ez után lépett le Owens. tulajdonképpen úgy néz ki a helyzet, hogy Cesarot is bevonták az US cím feudba (szerintem), ami bizony örömbódottá’. ^^ én azt tippelem hogy KO elveszi a címet Cenától a Battlegroundon, utána pedig Cesaro vs KO feud lesz az övért. (ez csak ott sántít hogy akkor viszont nem tudom, Cenával mit kezdenek. majd meglátjuk.)

      Kedvelés

      • Ilyet én is olvastam mert az terv volt hogy Owens el vesztette az övet és elvenné Cena tól a USA övet öt meg vissza tennék a WWE övre.

        Kedvelés

        • hét az nagyon szomorú lenne. :/ de azt sem tudom hogy ezt hogyan és mikor akarják lejátszani, mert egyelőre Seth vs Brock van ezen a vonalon, annak nem látom értelmét hogy Brock elveszi az övet Seth-től aztán újra kezdődik a Cena vs Lesnar bohóckodás, miután Cena majdnem belepusztult SuplexCity-be. ha valami kavarás folytán marad Sethnél az öv – hát az is elég kiábrándító lenne. 😀 akkor viszont Seth vs Cena? én nem látok benne fantáziát, de akkor meg mi lesz Lesnarral? ennyi volt a 2015-ös szerepe? 😦 erre is csak a szokásosat tudom mondani: meglátjuk. már csak 2 hét és többet tudunk. 🙂

          Kedvelés

    • “Múltkor láttam egy meccset,myterio megölt egy embert a meccsen…durva.A kis gyilkos.Baleset..de attól még a tag halott marad örökre..”

      ennek most utánanéztem, elég durva. 😦 még ha túl is élte volna, akkor is lebénul nyaktól lefelé és agyilag is lerongyolódik. a boncolás szerint a következő történt: Mysterio rúgása következtében elszakadt a gerincvelője, amitől nyaki stroke-ot kapott, ami pedig szívrohamhoz vezetett. és ez nem 2 perc alatt zajlott le, miután beértek vele a kórházba még egy órán át próbálták megmenteni. pocsék lehet most Mysterionak is, úgy látom gyerekkori barátok voltak.

      Kedvelés

      • azért nem teljesen mysterio ölte meg. Ugye minden pankrátor kockázatot vállal ahogy a ringbe lép.Onnantól csak a szerepet játszák el igazi ütések rúgások fogatókönyv szerint szal’ nem csak az ő hibája ez egy véletlen baleset volt.Bárki mással is megtörténhetett volna 😦

        Kedvelés

        • tovább olvastam még tegnap este, és megnéztem a videót is bár elég maszatos, a lényeg hogy – legalábbis ahogy én látom – Mysterio nem is a nyakát találta el hanem a vállát. ahogy ráesett nyakkal a kötélre és visszapattant róla a feje/nyaka, attól történhetett a baleset. jaés azonnal meghalt. 😦 Mysterio pedig fontolgatja a visszavonulást.

          Kedvelés

          • De a TNA megkereste mysteriot, úgyhogy lehet hogy nem utoljára láttuk

            Kedvelés

          • Az ő helyében Én biztos,hogy visszavonulnék.Ez egy szórakozás,mellette munka,mellette gyerekkori álom,mellette pedig sport.Egyik sem ér annyit,hogy egy ember meghaljon..Baleset volt.Veszélyes ez a mozdulata,de ezért gyakorolják orba szájba,hogy minden hasonlót elkerüljenek,csak ugye az élet írja a forgatókönyvet számunka,nem pedig mi magunk..
            Persze pénzből él az ember,így nem vonul vissza a gyilkos törpe,akit imádok de..

            A fentebbihez.Jó lenne ha bukná az övet müzli,medvebocs a bajnok és kezdődhet a Cezaros feud,de akkor müzlit megint a fő övre teszik oly rég volt ugye bajnok…
            A müzli vs júdás feudtól már csak a müzli vs kentaur feud lenne szánalmasabb..de ha heel lesz könnyen előfordulhat,mert akkor csak és kizárólag amerika kapitány lesz képes megállítani őt..hogy ismét,bajnok legyen,immár 1800000000000000000000000001 x is…

            Mikor volt utoljára olyan,hogy közel 70 komment volt egy adásnál?ppv adásoknál nem szokott ennyi lenni..ez jó,de ezért kéne valami külön topik is ahol lehet társalogni bármiről ami a wwe univerzumban történik.

            Kedvelés

          • Mivel mi is megírtuk, én akkor több videót is megnéztem és valóban az látszik, amit te is említesz. Aguayo talán nem volt még felkészülve a mozdulatra, hisz nagyon szerencsétlenül, nyakkal érte a kötelet. Bár sokan okolták Mysteriot, ez egy nagyon sajnálatos ringbaleset volt.

            Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s