WWE RAW 2015. február 16. – Eredmények

raw150216

2015. február 16-án a floridai Orlandoból jelentkezett a Monday Night RAW következő adása. Már csak pár nappal  vagyunk a WWE új PPV adása, a FastLane előtt…

Miközben Michael Cole vezeti fel a show-t, John Cena zenéje szólal meg és ez most is vegyes reakciókat vált ki a közönségből. Amíg Cena bevonul Cole-tól megtudjuk, hogy ma este Daniel Bryan Big Show-val, míg Roman Reigns Kane-nel fog szembenézni.
John Cena azzal kezdi, hogy már csak hat nap van vissza a FastLane adásig, ahol fel fogják rázni a memphisi közönséget, de ma este itt Orlandoban is lenyűgöző a tömeg, hisz telt ház van. Szereti, ha a rajongók búgnak és szereti, ha szurkolnak, hisz ez a RAW és arról szól, hogy jól érezzék magukat. Beszélni kell arról is, mi is történt az előző héten. John Cena a szemsérülésére és Rusevre gondol természetesen, és mindjárt láthatjuk is egy rövid videón, ahogy az előző hétfőn a ringen kívül összeverekedtek és Rusev Cena sérült szemét ütötte meg. Elmondja azt is, hogy sokan kérdezték tőle, mikor fog megváltozni. Nem számít, hogy ki az ellenfél, ő mindig hitte, hogy képes lesz győzni és mosolyogni tud a meccs után. Cena szerint megszokott dolog, hogy Rusev lezúzza az ellenfeleit, de ennyi és nem több. Tudjuk, hogy egy szuperatléta, aki veretlen (nem kopogtatták le és nem adattak fel vele mérkőzést, ám diszkvalifikációval többször is az ellenfelet hirdették ki győztesnek). Ő azonban John Cena, vasárnap pedig FastLane, ahol ő le fogja győzni Rusevet! Rusev vasárnap nem fog mosolyogni, ha bemutatja neki a nagy ötöst. Történelmet akar írni azzal, hogy elsőként győzi le őt, de ami még fontosabb, azért harcol, hogy megnyerje az Egyesült Államok Bajnoki címét! Cena gyakorlatilag fogadalmat tesz, hogy megfosztja veretlenségétől ellenfelét.
Természetesen ezt nem hagyhatja szó nélkül Rusev sem, azonnal megszólal a zenéje és Lana kíséretében máris megjelenik. Megállnak a rámpa végén és Lana kezd beszélni. Azt mondja, ez tipikus John Cena, ugyanazt a promót nyomja újra és újra és Lana belefáradt már az amerikai retorikába. John Cena problémája nem csak az, hogy egy hülye amerikai – itt belefojtja a közönség a szót és hangosan kiabálni kezdik: USA!
Lana folytatja: John Cena egy rögeszme világban él, ahol a pohár félig van tele. Ő és Rusev azonban a valóságban van, ahol Rusev a legnagyobb US Bajnok és jobb, mint bármelyik WWE Szupersztár, beleértve azt az embert is, aki soha nem adja fel – utal John Cenára. Ez alkalommal azonban Cena számára nem lesz visszaút.
Rusev veszi át a mikrofont és a közönség még hangosabban kiabál, mint az előbb. Azt mondja: el fogja pusztítani John Cenát, és mindent, amit képvisel, Cena élni akarását fogja összetörni! Cena szerint Rusev seggét még senki nem rúgta szét és figyelmezteti, hogy ha még egy lépést közeledik, ő meg fogja tenni. Lana és Rusev “you can’t see me” pózban gúnyolódik, mire Cena kirohan a ringből és verekedni kezdenek. A mérkőzésvezetők érkeznek, hogy rendet tegyenek, de Cena rájuk szól, maradjanak távol ettől és visszarúgja a padlóra Rusevet. Majd megragadja az oroszt és nekivágja a díszletnek, rátapos a fejére. Ismét a térelválasztó falnak vágja, majd ütni kezdi a fejét. A közönség minden ütést hangosan számol. Végül Cena a földön fekvő Rusev arcába kiabálja: Minden embert meg lehet verni!

Láthatjuk, ahogy Dean Ambrose stúdióból, mint műsorvezető mondja el, hogy Dean Ambrose kit győzött le előző héten és kivel lesz meccse ma este. Végül bejelenti, hogy Bad News Barrett ma este aláírja a szerződését a FastLane PPV-re, ahol Dean Ambrose lesz az ellenfele az Interkontinentális Bajnoki címért rendezendő meccsen.

Luke Harper vs Dean Ambrose
Ambrose a korábban rögzített stúdiófelvétel után a ringben Harper elleni meccsével üzenhet Barrettnek. A szerződés most is nála van, leteszi a kommentátorok asztalára. Megszólal a gong és a közönség hangosan biztatja Ambrose-t, ennek ellenére a mérkőzés elején Harper termetéből adódó fölénye érvényesül. Aztán percekig hol egyikük, hol másikuk kerül fölénybe és próbál kopogtatni.
Végül Dean Ambrose pár kemény clothesline után be tudja vinni a Dirty Deedset és kopogtat.
A mérkőzés győztese: Dean Ambrose, aki fogja a szerződését és talán Barrettet keresi?

A kommentároktól megtudjuk, hogy Dusty Rhodes ma megjelenik a RAW-ban, a fiai közötti problémát akarja valahogyan megoldani. Stardust és Goldust között hetek óta gondok vannak, Stardust szerint Cody meghalt…

Backstage: A COO irodájában Triple H és Kane beszélgetnek, amikor Big Show lép be. Kane megkérdezi, mit keres ott, ám Show ugyanezt a kérdést teszi fel neki. Azzal érvelnek oda-vissza, mi történt a Tag Team Turmoil meccsen. HHH szól közbe, szerinte úgy viselkednek, mint a hatévesek. Ez megy a Royal Rumble óta és épp ideje befejezni. Kane elmondja, hogy volt egy terve a Rumble-re, de Show túl ostoba volt és eltért tőle. Show szerint Kane volt hülye, mert ő ment neki először. Aztán Show megemlíti Stinget, de azonnal észbe is kap és elnézést kér. HHH megjegyzi: gondoskodni fog Stingről ma este, majd hozzáteszi, hogy ők ketten a saját mérkőzésükkel foglalkozzanak, megoldást keressenek, ne kifogásokat.

Bray Wyatt ismét elmond egy promót annak a bizonyos valakinek, akiről csak ő tudja, hogy ki. Ami azzal a valakivel történt “tragédia” volt, mélyen megrázta őt. Végig egy szöget forgat az ujjai között.

Az öltözőben Goldust és Stardust. Hall of Famer apjuk, Dusty Rhodes lép oda hozzájuk és szomorúan mondja, hogy a Rhodes család összetört és ő azért van itt, hogy megragassza. Goldust hetek óta próbál közelebb jutni Codyhoz, ma este ő is megteszi. Amire Cody felnéz, a galaxis, a csillagok semmit nem számítanak – mondja. Ők egy vérből vannak, és nem érdekli mi történik, egyformán szereti őket, Dusty pedig szereti az öccsét. Cody mintha megértené, kezet ráz testvérével és megölelik egymást.

The New Day vs Goldust és Stardust
Meglátjuk, elért-e valamit Stardustnál az atyai szó, hisz Goldusttal együtt kell dolgoznia Kofi és Xavier Woods ellen. A New Day-ből ezúttal Bi E. kap pihenőt, ő a ring mellett foglalja el helyét, míg Dusty Rhodes a backstage-ben marad és onnan figyeli az eseményeket.
A New Day tagjai már az elején irányítani akarják az eseményeket, főként Kofi mutat jó formát. Amikor padlóra küldi Goldustot, Stardust érkezik, hogy megmentse a kopogtatástól. Fordítani próbálnak, de a közös finisher nem sikerül, és Goldust kemény rúgást kap Kofitól, majd jön a kopogtatás.
A mérkőzést percek alatt a New Day tagjai, Kofi Kingston és Xavier Woods nyerik.
Az eredményhirdetés után Stardust a ringbe lép, hogy felsegítse testvérét. Nehezen sikerül talpra állítania Goldustot, ám utána elkapja hátulról és megtámadja! Stardust az őrültség jeleit mutatva, a közönség fújolása között hagyja el a ringet.

A backstage-ben Roman Reignset látjuk. Byron Saxton lép oda hozzá és azt kérdezi, mihez hasonlítaná a WrestleMania XXXI. előtti útját. Roman azt mondja, amikor megnyerte a Rumble-t az neki olyan volt, mint a Yes mozgalom. Most azonban egy valamire koncentrál: hogy szembenézzen a szörnyeteggel. Mindent erre összpontosít, a cél a WrestleMania. Hozzáteszi: minden tisztelete Daniel Bryané, de akkor lenne a szemében igazán ember, ha képes lett volna eliminálni őt a Rumble-ön. Így azonban csak azért juthat el a WM fő eseményéig, mert ő, Roman Reigns van. Ő adta neki az egyetlen esélyt és most ő is fogja tőle elvenni.

Daniel Bryan érkezik az arénába, hogy kicsit felvillanyozza a közönséget a következő mérkőzés előtt. Most azonban nem ő lép ringbe, Roman és Kane meccsét fogja a kommentátorok mellől figyelni.

Belesünk a backstage-be is, ahol Stardustot és Dusty Rhodes-ot látjuk. Stardust ismét ideges lesz attól, hogy Codynak szólítják. Azt mondja, a galaxis hatására Cody megsemmisítette saját magát, felrobbant és most a csillagokkal táncol. Cody Rhodes halott. Dusty megdöbbenve néz, miközben fia otthagyja.

Roman Reigns vs Kane
Még a mérkőzés előtt ismét megnézhetjük, mi történt a SmackDown-ban Show és Kane között, majd érkezik Roman és Kane.
A két szupersztár nehezen bírt egymással, Daniel Bryan pedig néha felállt és egy kis Yes! Yes! kiabálásra buzdította a közönséget. Kane többször is földre küldte Romant, majd amikor kívül voltak nekiállt, hogy lebontsa a kommentátorok asztalát és arra adjon neki egy Chokeslamet. Roman kifordult a mozdulatból, sőt azonnal bevitt egy Speart. Kane elterült a földön, a mérkőzésvezető közben számolt. Roman volt képes visszaérni tíz előtt a ringbe, így gyorsan győztest hirdethettek.
A meccset kiszámolással Roman Reigns nyerte.
Roman most is megnézte magának Daniel Bryant, aki válaszul a kommentátori asztal tetejére állt és magasba lökte a karjait. Az egész aréna vele kiabált: Yes!

A backstage-ben Daniel azt mondja Renee Youngnak, hogy Romannek érdemes lesz megszokni a Yes kiabálást, mert a FastLane-en lesz része benne bőven.

Ismét Bray Wyatt. Azt mondja, hogy az a bizonyos valaki lehet, hogy építi a világát, de ő le fogja rombolni. Bray Wyatt várja.

Byron Saxton arra vár a női öltözőnél, hogy Paige-dzsel válthasson pár szót. A Bella ikrek érkeznek és náluk van Paige ruhája. Paige is jön, egyetlen törölköző az öltözéke. Saxton megmondja neki, merre mentek az ikrek, ám közben érkezik Cameron, akitől segítséget, kérne, ám a lány nem foglalkozik vele. Jön a táncoló Rosebuds csapat. Végigmérik a törölközőbe öltözött Paiget, ő pedig elkapja egyiküket – feltehetően a ruhájáért.

Summer Rae vs Paige
Summer már a ringben van, amikor Paige megérkezik, rajta a Rosebuds lány fodros, rózsaszín ruhája. Summer gúnyolódni kezd,ám Paige megmutatja neki, hogy nem a ruha teszi az embert és jól ellátja a baját. A szőke lány egyszer még vissza tud jönni a meccsbe, Paige azonban ismét támad, befogja a PTO-ba és feladatja vele a meccset.
A mérkőzés győztese: Paige.
Megjelennek a Bella lányok, kezükben Paige ruhája. Nikki is kigúnyolja, azt mondja neki, jó Rosebud lány lenne. Ecsetelné a kettejük közötti különbséget, Paige azonban félbeszakítja. Szerinte épp az a különbség közöttük, hogy neki nincs szüksége ruhára ahhoz, hogy jól nézzen ki. Csak meg kell nyernie a FastLane-en a Díva Bajnoki címet és viselhet valami még jobbat: a Díva övet.

Látjuk, hogy a backstage-ben Seth Rollins a két testőrével diskurál, majd ismét láthatjuk Sheamus visszatérésének reklámfilmjét is.

Seth Rollins vs Dolph Ziggler
Seth a ringbe érve mikrofont fog és mivel az Egyesült Államokban ünnep van, ezzel kezdi. Hölgyeim és Uraim, ez a Presidence’Day – mondja, a nap, amikor tisztelegnünk kell a múlt előtt. Bár ez Rollins szerint időpocsékolás, ha a jövő ott áll az emberrel szemben. Jövő – még a szó is múlttá válik, mert most ő a legtehetségesebb előadó az egész világon! Ő a legértékesebb eszköz az egész WWE-ben és érinthetetlen! Megtehet mindent, megnyerhet mindent, amit akar és senki nincs, aki megállíthatná. Elnök is lehetne, ha akarná, vagy átvehetné a The Daily Show vezetését, hogy egy nézhetőbb adást produkáljon. De amit valójában akar: beváltani a MITB táskát és a WWE Nehézsúlyú Világbajnokává válni! Ő lehetne a WrestleMania XXXI. fő eseménye, de olyan emberekkel kell foglalkoznia, akik alatta vannak! Olyan emberekkel, mint Eric Rowan, mint Ryback és különösen mint Dolph Ziggler.
A rajongók azonnal reagálnak Ziggler nevére, majd megszólal a zene és érkezik a Show Off. Először – válaszként az elhangzottakra – megkérdezi Rollinstól miért ilyen dühös? Talán J&J rossz csokoládét adott neki Valentin-napra? 😀 Esetleg Stephanie túl szorosan szíjazta az autó ülésére? Vagy HHH beszélgetett el vele a madarakról és a méhekről?
Seth szerint Ziggler semmi hozzá képest, vicc, hogy a karrierjét karriernek nevezi. A Show Off ezzel egyet is ért, különösen, mióta Seth egy nyálas, védett, magát kiárusító valaki lett. Ő azonban emelte a mércét azzal, hogy egyedül intézte el a Vezetőség összes emberét. Felszólítja Rollinst, hogy állítsa le J&J-t, különben azt fogja tenni velük, ami a legjobb a show-nak.
Vetkőzni kezdenek, és Ziggler még a gong megszólalása előtt nekiugrik Sethnek, ő pedig szokás szerint kigurul a kötél alatt.
Láthatjuk, hogy amíg az élő adásban reklám volt, Rollins átvette a meccs hivatalos részében az irányítást. Keményen támadta Dolphot, aki a ringen kívül terült el. J&J arra készült, hogy alattomosan megtámadják, ezt azonban a mérkőzésvezető észrevette és a testőröket eltiltotta a ring mellől! A döntés persze sem nekik, sem Sethnek nem tetszett, de távozniuk kellett.
Ziggler azonban nem volt olyan állapotban, hogy azonnal a saját javára fordítsa ezt, ráadásul Seth még a barikádnak is nekivágta. A közönség egyre hangosabban biztatta, ő pedig lassan összeszedte magát és sorban vitte be az ütéseket Rollinsnak. A kopogtatás egyelőre nem sikerült, Seth kettőnél kirúgott és visszatámadott. Végül Ziggler végképp padlóra küldte ellenfelét és kopogtatott volna, ám ekkor berohant J&J és megtámadták! A mérkőzés így diszkvalifikációval és Ziggler DQ győzelmével ért véget.
A java azonban most kezdődött, hisz Noble és Mercury tovább ütötte Dolphot, egészen addig, míg Ryback és Rowan nem rohant be. Ekkor már arra kellett koncentrálniuk, hogy Rowan ne intézze el Sethet és biztonságban kimenekíthessék Mr. Money In The Bank-et az arénából.

A reklámblokk után Triple H érkezik az arénába, mi pedig kapunk egy videó-összefoglalót a közte és Sting között történtekről. A közönség hangosan kiabálja Sting nevét, HHH pedig azt mondja, ez a dolog tovább tart, mint egy elme, vagy társasjáték. A trükkök a bőrük alatt vannak és a FastLane-en olyat fog tenni Stinggel, amire ő nem is számít. Nevetséges, hogy az emberek azt gondolják, ő fél Stingtől. A FastLane-en a WCW a WWE-vel szemben fog a ringben állni. The Game-mel, nem a COO-val.
Rick Flair zenéje szólal meg és érkezik a WWE Hall Of Famere. Azt mondja azért jött ide, mert tiszteli Tripe H-et. Felidézi, hogy ő iktatta be a Hall of Fame-be, mondván, hogy saját szárnya lehessen. Tehát csak azért jött ide, hogy megmondja, szereti és tiszteli…
HHH közbeszól. Úgy véli, Flair egészen másért van itt. Azért, hogy szajkózza a frázisokat, hogy Sting mennyire jó. Flair spóroljon a levegővel, ő maga is nagyon jól tudja, milyen Sting. Flair megismétli, hogy tiszteli őt, és felhívja a figyelmét: Ne vegye félvállról Stinget! Vince McMahont idézi, aki azt szokta mondani Flairnek: “Ne hozd magad olyan helyzetbe, hogy elbukhass.”
HHH ismét megismétli, tudja, mennyire jó Sting. Szerinte ez egy iskolás játék. Megemlíti a Sting vs Flair Clash of the Champions mérkőzést. Sting a WCW-ben volt. Amikor a WCW gongja utoljára szólalt meg. Sting ott állt a ringben. Az összes patkány menekülni kezdett, de ő akkor is maradt és a WCW-vel süllyedt el,  ő pedig tiszteli ezért. Ha Sting átjött volna a WWE-be az lett volna HHH személyes küldetése, hogy kiüldözze onnan, mert Sting öröksége Rick Flair hírnevére épül. És ez bosszantja őt. Elvi alapon már számtalanszor szétrúgta ezért a seggét. Flair szerint HHH nem úgy gondolkodik, mint The Celebral Assassin – utal HHH egykori ringbéli nevére. Triple H szerint az akkor volt, most más van. Most Sting személyesen vele megy szembe, el akarja venni tőle mindazt, ami van, a WWE-t. Sting a WCW, ő a WWE!
Flair elmeséli, hogy az emberek kérdezték tőle, szerinte ki a legnagyobb ma. Azt felelete, Triple H, amikor verekszik. Megkérdezték, Daniel Bryan le tudná-e győzni őt, mire azt válaszolta: A pokolba is, Nem! A pankrátor legnagyobb ellensége az, hogy elfogy az ideje. Flair azt akarja, hogy Triple H az legyen, aki. The Game, The Hunter. Ez minden. HHH szerint azonban ő nem Rick Flair. És ha Flair azért jött, hogy szétrúgja Sting seggét, akkor figyelmezteti: ő nem Triple H.
Úgy tűnik, mintha HHH csak szópárbajt akarna Stinggel, mérkőzést nem. “Elvi alapon szétrúgni a seggét”.
Rick Flair arra kéri, tegyen neki egy szívességet és ne üljön csak a fenekán, mint ahogy hétfőn tette. HHH begurul és a földre löki az öreget, majd szinte az arcában kiabálja, hogy a feleségén és a gyerekein kívül semmi nincs, ami olyan fontos lenne neki, mint a WWE. Nem érdekli, ki áll közé és a cég közé, szét fogja rúgni a seggét. Megígéri, hogy a FastLane után Sting soha többé nem mutatja meg itt még egyszer az arcát.
HHH ledobja a mikrofont és elindul kifelé.

The Ascension vs Darren Young és ?
Az első meglepetés Darren Young, akit első ránézésre sokan talán fel sem ismernek. A teljesen megváltozott szupersztár alig hasonlít a korábbi Prime Time Players tagra. Partnere egy helyi pankrátor, akinek a neve sem derül ki. Viktor és Konnor azonnal nekik is esnek és pillanatok alatt ellátják a bajukat, pedig még a meccs el sem kezdődik. Titus O’Neil rohan be és áll Darren mellé, így az egykori csapattársak közös erővel gyakorlatilag kikergetik az Ascension tagjait. Az ismeretlen fiúról a végén sem derül ki semmi.

A backstage-ben Mizt és BNB-t látjuk. Miz panaszkodik, hogy Mizdow nem hallgat rá, ezért megkéri Barrettet, hogy ma este üsse le. Cserébe ő majd figyeli Ambroset és azt a szerződést, amit mindenképpen alá akar íratni Barrettel…

Damien Mizdow vs Bad News Barrett
Miz most is elfoglalja helyét a kommentátorok mellett és amikor Damien fölénybe kerül, azonnal rázni kezd egy csengőt és megállítja arra hivatkozva, hogy van egy kis kosz a cipőjén, amit Mizdow-nak le kellene tisztítani. A figyelemelterelés vége, hogy Damien belefut BNB öklébe és elterül a ring mellett. Ennek ellenére képes fordítani és sarokba szorítja Barrettet. Persze megszólal Miz csengettyűje, ismét igen fontos problémája van, ugyanis koszos a napszemüvege és Mizdow-nak meg kell azt is tisztítania. Amikor nem ugrik azonnal megkérdezi tőle: Azt akarod, hogy kirúgjalak?
A dolog vége egy hatalmas Bullhammer, ami után Bad News Barrett megnyeri a mérkőzést.
Barrett tehát kiütötte Mizdowt, Miz viszont nem figyel elég jól, mert máris rohan be Dean Ambrose és Barrettre támad. A ring sarkához kötözi a kezeit és addig nem akarja elengedni, amíg alá nem írja a szerződést. BNB szerint ez illegális, ám Deant nemérdekli. Fogja a megkötött kezet és rávési vele a papírra: BNB. Miz persze sehol…

Újabb Wyatt rész: a korábban már látott szöget üti be egy tárgyba, miközben azt mondja: Nincs hová menni. Az angyalok leégett szárnyakkal jönnek. Keress engem, vagy én megtalállak.

Jimmy Uso és Naomi vs Tyson Kidd és Natalya
Házaspárbaj. Mindkét oldalon férj és feleség, Tysont és Natalyát Cesaro is kíséri, miközben hivatalossá válik a FastLane-re a Tyson és Cesaro vs The Usos tag team mérkőzés.
A fiúk kezdtek, ám a lányok döntötték el a mérkőzést. Natalya közel állt ahhoz, hogy kivitelezze a Sharpshootert, ám Naomi kifordult a mozdulatból. Néhány ide-oda gördülés után pedig kopogtatott is, így a mérkőzés győztesei Jimmy Uso és felesége Naomi.
A meccs után Cesaro lépett oda Natalyához, hogy felsegítse. Tyson arrébb tessékelte, majd kiabálni kezdett a feleségével, ami mintha nem annyira tetszett volna Cesaronak (sem).

Daniel Bryan vs Big Show
Ezúttal Roman érkezik elsőként, hogy elfoglalja a helyét a kommentátorok mellett, majd jönnek a meccs főszereplői is. Daniel Bryan pontosan tudja, mivel lehet Show ellen eredményt elérni, ezért az óriás lábait támadja. Show ereje azonban sántikálva is hatalmas, egyetlen mozdulattal képes arrébb lökni kisebb és könnyebb ellenfelét. Hol egyikük, hol másikuk támad, majd Show a feje fölé a magasba emeli Danielt. Eldobni azonban nem tudja, mert ő, mint a kullancs, úgy kapaszkodik Show fejébe és nyakába.
Reigns mintha unná, feláll, megmozgatja a tagjait, beszélget a nézőkkel, aláírásokat osztogat. Közben Daniel lóg Show-n és szorítja. Szorítja addig, míg az óriás térdre esik. Jön az ismert rúgás-sorozat és fél szemmel figyeli azt is, mi történik oldalt, ahol Reigns továbbra is a közönséggel diskurál.
Az utolsó rúgásnál Show elkapja Daniel lábát és fordít. Miközben Show támad, Reigns visszaül a székre, de nem csak ő unja, hanem a közönség közül is be-bekiabálnak: Unalmas.
Daniel Bryan eközben mindent megpróbál, hogy fordítson. Ismét szorítja Show nyakát és lassan, lassan áthúzza a felső kötélen. Show nagyot esik és fekve marad. Közben Roman ruhadarabokat dobál a közönség közé, egyelőre nem tudjuk pontosabban, hogy mit is, a kommentátorok szerint pólókat és zászlókat.
Show lassan feláll, Daniel nekiküldi a ring sarkának. Cserébe ő nekivágja Danielt Reignsnek. Show lendül, Bryan elugrik és Reigns kapja a Speart! Big Show fordulásból lendíti az öklét és leteríti Bryant is, majd visszarakja a ringbe. Sarokba szorítja, és nekifut, majd ismét lendületet vesz. Ekkor azonban D. Bryan előreugrik és páros lábbal száll neki Show térdeinek. Az óriás megroggyan, majd amikor feláll, Daniel kétszer is nekifutásból rúgja meg. A harmadik nem sikerül, mert Show elkapja a nyakát és jönne a Chokeslam. Bryan kifordul a mozdulatból és elkapja Show karját. Befogja a Yes Lock-ba. de Show hason csúszva eléri a kötelet, így el kell, hogy engedje. Újabb rúgások és kopogtatási kísérlet, ám Show kirúg. Bryan felmászik a ring sarkára, de ugrani már nincs ideje…
A dühös Roman Reigns repül be a ringbe és kiosztja Show-nak a korábbi Spear-ért a Superman Punchot. Megszólal a gong, Roman közbeavatkozása miatt a mérkőzést diszkvalifikációval Big Show nyeri.
Daniel Bryan összehúzott szemekkel guggol a ring sarkán. Nem tetszik neki az eredmény, Roman elvette a meccsét. Lassan felegyenesedik, majd mikor Reigns megfordul, páros lábban landol a mellkasában. A közönség Daniel Bryan nevét kiabálja, Reigns pedig rátámad és kihajítja a ringből.
Kívül is folytatják, keményen, mintha ez már a FastLane volna. A mérkőzésvezetők próbálják megfékezni őket se ez nagy nehezen mintha sikerülne is. A két srác talán lehiggad? Daniel kezet nyújt, Roman elfogadja. Majd mindketten egyszerre támadnak ismét! Teljesen elveszítik a kontrollt és már lassan az összes stábtag azon dolgozik, hogy megfékezzék őket. Roman orra vérzik, olyan, mint egy sebzett vad.

Vasárnap FastLane PPV. Az új adás egyben az utolsó megálló a WrestleManiához vezető úton. Vasárnap eldőlhet, ki jut el a célig.

 

Pre Show:

RAW:

Reklámok

WWE RAW 2015. február 16. – Eredmények” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Ez a John Cena most jobban tetszett mint a korábbi. Agresszivitás viszont nem állítható példaként a gyerekek elé, aki Cena célközönsége, és a kik százalékosan és abszolut értékben is a legnagyobb bevételt hozzák a cégnek. Ezt sajnálom. Nem azt, hogy nem ez a Cena a gyerekek példaképe, hanem az, hogy szerintem “visszaváltozik”. Pedig Cena rajongóként mondom, hogy ez nekem jobban tetszik. Azt viszont nem csípem, tudom ez sokaknak nem tetszik majd, hogy a US bajnoki övig “alacsonyítják le”. Szerintem még mindig a fő öv közelében a helye. Nem kell, hogy folyton nála legyen, de legyen ott. A Fastlane-en sajnos Rusev fog nyerni, méghozzá “csalással”, hogy a VM-en vehesse el tőle Cena az övet és “megdicsőüljön”. Az esetek 75%-ában az nyer a PPV-n, aki a közvetlenül előtte lévő RAW végén vesztesen jön ki a ring melletti bunyóból.

    Daniel Bryan-nel sincs bajom. Látványosabb meccseket produkál és mozdulatai is jobbak, mint mondjuk Reigns-nek. De nem hiteles ha az UFC bajnok ellen egy fele akkora pankrátor fog nyerni, na azt végképp nem hiszi majd el senki. Ezért Reigns lesz a meccs győztese. Viszont azt továbbra is tartom, hogy a WM-ról Rollins fog elsétálni bajnokként!

    Ha már a látványnál tartottunk Ambrose tehetségét Barattekre pazarolni vétek. Szerintem neki az “A” listás sztárokkal kellene küzdenie, nem holmi rossz hír hozóval. Jó meccsei vannak, látványos és Cena mellett a másik kedvencem.

    Aki szintén magas szinten teljesít, az Wyatt. Szerintem baromi jó lesz az Undertaker elleni meccse. Az eső promóról mekem is ez ugrott be. Ez lesz a nagy öreg utolsó VM-je és majd egy győzelemmel búcsúzik. Habár szerintem tavaly is győzött volna, de nem tartotta magat Lesnar a forgatókönyvhöz.

    Orton? Sheamus? Van egy olyan érzésem, hogy a Kelta Harcos heel-ként tér vissza, de nem ez lenne az egyetlen melléfogásom mostanában.

    Kedvelés

  2. Hát sokkal rosszabra számítottam, nem volt olyan rossz, a töltelék meccsek megint csak töltelékek voltak, és remélem hogy végre Dean megkapja az ic övet és ezt az egymozdulatos köcsögöt jó időre még csak öv közelébe se engedik, még jobbernek is borzasztó, ami kimondottan tetszett az Cena pusztítása, jó lenne valami ilyesmiféle Cenat látni és ezt a gyerekbarát szart végre kidobni a kukába, a gyerekeknek meg ott van a micimackó nézék azt, meg az is jó hogy végre lehet látni egy kis vért is, mint már mondtam a gyerekek nézzenek micimackót, bár az Attitude era közelébe ez nem ér, de azért jó látni néha néha egy két csöpp vérecskét, a meccsek borzalmasak voltak, talán Dean hozta a várhatót, meg Zigler a többi borzadály, a vége tetszett ahogy a két szuperhős egymásnak esett, Batman vs Superman? szóval amit értékelni tudok, az Cena pusztitása, Batman vs Superman és Dean ahogy aláírata azzal az egymozdulatos majomal a szerződést, Orton még mindig nyaral, remélem egyszer még viszont látjuk…. szóval addok egy 3 pontot a 10ből, de ma végre NXT remélem ma sem kell csalódnom…

    Kedvelés

  3. Őszintén nem értem mi baja van mindenkinek Rollins karakterével.
    Szerintem jó ő úgy ahogy van,attól hogy “segítséggel” nyer meccseket a győzelem az győzelem.
    Ilyen egy heel karakter,és szerintem illik hozzá,kétség kívül nagy jövője van a wwe nél,fiatal,tehetséges,dumálni is tud,hiteles karaktere van,és egész jóképű.
    Mindene megvan ami egy remek karrierhez kell,egy nap majd nyilván eljön a face turn ideje,de remélem az nem mostanában lesz,mert remekül játssza a heelt,és jelenleg erre a karakterre van szüksége a fejlődéshez.

    Kedvelés

  4. Hát ez most nagyon unalmas volt. Valaki árulja már el nekem, hogy Reignsnek ez új mozdulata vagy hobbija, hogy az asztal mögé ugrik/esik/dobják? Mostanába minden meccsén eljátsza ezt a mozdulatát. 🙂

    Kedvelés

  5. Nem volt ez rossz a két main eventert leszámitva, bár a sztorijukhoz képest ez előre lépés volt.
    Rollins meg már kibeb@szott unalmas. Lehet akármilyen tehetséges mostmár menjen a süllyesztőbe mert ezt a karaktert az életbe nem mossa le magáról ha csak össze nem veszik Triple H-el.
    Cena a US champre megy, kifejezetten tetszik. Gondolom Sheamus is ezért tér vissza , és mehetnek hárman érte.
    Interkontira is BNB meg Dean. Erősitik az öveket. Ez jól is van igy. Akár Miz & Mizdow is beszállhat a feudba.

    Kedvelés

  6. Hát… láttunk megint egy ritka szar RAW-t.
    A kecske kontra a bazinagy árulo: mennyi fordulat. Ugyanez vonatkozik reings vs. kane-re ziggler megint rohadt jo volt. ami tetszett az cena agresszivitasa es az hogy darren young visszatert es titus o neil segitett neki. remelem ujra osszeallnak. A new day sz.tem kaphatna nagyobb szerepet wyatt promoi… hat nagyon erdekel ki lesz az aldozat dean megint nagyot alakitott miz megerdemelne egy komoly verest mizdowtol

    Kedvelés

  7. Ha értékelnem kéne az adást egy 10 es skálán 7 pontot kap tőlem. Nekem ebbe a Raw ba most viszonylag sok minden tetszett. 1 Dean odakötözte Barret et a ringoszlophoz aztán nagy nehezen aláírta Barett el a szerződést( ezen röhögtem vagy 10 percig). Aztán Cena helyben hagyta Rusev et ( nekem bejön ez a pusztítós Cena). Aztán a finálé amit nem gondolam volna hogy megtörténik. Roman és Szuperkecske összeugrottak. Viszont mostmár nagyon hiányolom Ortont . Jöhetne már. Ezen történések után amit leirtam kiváncsian várom a Fast Lane t. 🙂

    Kedvelés

  8. RAW értékelés:

    Az adás eleje egészen jól sikerült.Tetszett ahogy Cena elverte az orosz komcsit.Egy kicsit már sok volt belőle.

    Luke Harper vs Dean Ambrose:A meccs maga eléggé pörgősre sikeredett.Ambrose ismét hozta azt az idegbeteg formáját.

    The New Day vs Goldust és Stardust:Ez a mecccs valami kurva szar volt.A 3 fekával nem tudnak semmit sem kezdenni pedig mennyire promózták őket és amire nem számítottam Stardust elárulta csapattársát Goldust ,ha a FastLanen még nem de a Wrestlemanian biztosan egymásnak eresztik a feleket érdekes meccs lesz az biztos.

    Roman Reigns vs Kane:Ha nem lett volna még elég megtekinthetjük szazadjára is a meccset.Olyan igzalamas volt majdnem bealudtam rajta.Hamar lerendezték a meccset amiben Reigns diadalmaskodott (hú de meglepődtem).

    Seth Rollins vs Dolph Ziggler.Ezt a meccset is láttuk már vagy százezerszer.Ettől eltekintve izgalmas meccset láthattunk és a befejezés megint szarul sikeredett amiben a 2 buzi jön be ,hogy mentse Rollins irháját.Rollins ezt a meccset is elveszítette volna ha nincsenek a csicskásai.

    The Ascension vs Darren Young és ?: ezt inkább kihagynám

    Daniel Bryan vs Big show:Rohadt unalmas volt a meccse(látszott,hogy a kommentátori állásnál Reigns is unta magát nem csodálom).Nekem csak a befejezés tetszett amiben Reigns nekitámadt Bryannek.

    Összeségégen nem sikerült olyan szarra a RAW amint azt már megszokhattuk.Kivácsian várom a Fastlant.

    Kedvelés

  9. Roman megint elképesztő volt, kane fölött elsöprő győzelmet aratott a faltörővel, a végén meg ha nem lépnek közbe a bírók nem is tudom mi maradt volna danielből…persze ő is erős harcos, de nem olyan jó mint Roman. John is király volt ma, megmutatta h jobb bunyós mint rusev, hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena hajrá cena
    hülye öreg meg megérdemelte amit kapott,utálom triple h-t de bírtam h megtámadta ezt a vénembert, mit keres itt kiez egyáltalán…

    Kedvelés

    • Utolsó kis gyökér ez, nem is kell vele foglalkozni, 1 like van a posztján, valószínűleg a sajátja, szerintem 10-nél nem lehet több, anyja meg egyszer megengedte, hogy megnézze a V6-os adást, azóta tántoríthatatlan WWE fan 😀

      Kedvelés

    • Te, nem akarsz Cenától, vagy a román szuperkidobótól egy körszakállat? De ez nálad egy szuperkecske-szakáll lesz már…

      Kedvelés

    • Most így oszinten hany eves vagy?? Latstik rajtad hogy a v6-os adasokat anyucival nezed most miattad lesz rajta a 12-es karika

      Kedvelés

    • Ha tudni akarod ric flair sokkal jobb mint amilyen dzsón szííínáá valaha is lesz.utálom,de tény hogy egy legenda.

      Kedvelés

  10. Nos, hol is kezdjem… Ez az adás szerintem elég jóra sikerült mindent összevéve. Az elején mintha nem is a szokásos szuperszénát, hanem az oldschool, mr. “ruthless aggression” Cenát láttam volna! Kellemes meglepetés…
    Csillaggyerek buziságai még mindig nem kötnek le, ahogy a Pride Time players se. Barett és Ambrose, tudtuk mind, hogy ez lesz, de azért nem volt katasztrófa. Érik a Miz vs Sandow is, WM-re talán meglesz…
    Felbaszott h se Orton, se Sheamus nem jelent meg, bár a WM-re már lesznek meccseik…
    Ez a Cena2 és 3 közti látványos összeverekedés megérte az árát, ha már a meccseikben nem volt fantázia (Reigns is olyan látványosan unatkozott, mint a nézők nagytöbbsége), a vége egész jóra sikeredett.
    Végül kitérve a talán legérdelesebb dologra, Wyatt promóira… (Aki nem akar spoilert, ne olvassa tovább, bár ez csak magànvélemény) Szerintem két lehetőség van, hogy kinek üzent, a tárgyak és a kifejezések alapján. A valószínűbb, hogy a hamarosan visszatérő Sheamus ellen lenne meccse a Wm-en, hiszen ez tűnik logikusnak… De ott a másik lehetőség, ami ugyan kevésbé valószínű, de nem is lehetetlen: Undertaker. A promóiban nem egyszer beszélt a “dead man”-ről, koporsót is emleget nêha, meg ahogy démonnak nevezte az első ilyen promójában, erre enged következtetni… Én is egyből rá gondoltam, bár azon a véleményen vagyok, hogy az öregnek már nem kéne többet meccselnie… Ha meg Wyatt mégis Sheamus ellen menne, akkor egy kissé túlbonyolították ezeket a promókat…

    Kedvelés

    • Még ez a kis közjáték Ric Flairrel, ami eddig elkerülte a figyelmem… El sem hiszem, hogy kimondhatják végre, ami szerintem régóta bökte a csőrüket, főleg Flairnek… Tények: a WCW megszűnésével rengetegen átigazoltak a WWE-hez (nWo, Goldberg…), míg Sting kijelentette, hogy inkább a munkanélküliség, mint Vince McMahon (mintha csak előre látta volna ezeket az éveket)… Többször is visszautasíthatatlan ajánlatot kapott, de mind visszautasította, porig alázva a McMahon dinasztiát és Huntert is (Illetve Flairt, aki valóban társtulajdonos volt akkoriban). Azonban ahogy Közeledett az Undertaker streakje a 20-hoz, úgy ő akart lenni, aki lezárja azt (Ennek az öreg sem volt ellenére, de amíg bírta, addig oda nem adta volna senkinek), de Ghost Lesnarként akarta ezt, így HHH el is küldte a *****-ba messzire, vissza a TNA-hoz… Azonban most végül úgy tűnik, a WWE (Beletörődve a Ghost Lesnar-jelenségbe) mégis leigazolta, egy meccsre legalábbis. Ha másért nem is, csak azért, hogy bizonygassák: a WCW utolsó ikonját is megtörték, az egyeduralkodó a WWE…
      A story részre visszatérve, örülök, hogy HHH újra The Game-ként beszél magáról, ezzel előrevetítve a jövőt… Már csak a fenti okokból sem fogják Stingnek átengedni a Fastlane-s győzelmet, a WM viszont még kérdéses.

      Kedvelés

  11. Számomra az adás meglepetése egyértelműen John Cena (pedig egyáltalán nem kedvelem), tetszik ahogy szétverte Rusevet és ahogy most kezdett pózolgatásba pofázásba egyszerűen barbár módon szétverte főleg a rúgás a földön fekvő Rusevbe kurva jól nézett ki, Ha ilyen fordulatot venne a karaktere és ilyen maradna az fasza lenne, ráadásul ebből a gimmickből könnyedén születik a heel,

    Kedvelés

  12. Ennél szarabb RAW-t én még életemben nem láttam.. 😀 egyetlen aminek örülni tudtam, hogy Roman Reigns ráunt Róbert Gida hülyeségeire és nekitámadt! VÉGRE! Mikor felállt az a pöcs Bryan (Roman meccse után) és nyomta h “YES! YES!…” azt hittem átütöm a monitort.. -.- könyörgöm valaki jöjjön és verje úgy agyon, hogy egy évig mellőze a WWE-t,plssss 😀
    Ezektől eltekintve,tényleg unalmas volt.. Kane vs Roman Reings,hű micsoda fordulat,Big Show vs. R. Gida mekkora váratlan csapás.. a többi “meccs”nek nevezett valamit hagyjuk is.. 😀
    De várjunk csak!!! Ami nagyon tetszett, hogy Titus bejött és megvédte Young-ot ! Na ez tetszett,mert ez szép fordulat volt!

    Kedvelés

  13. Múltkorokban írtam, hogy végre úgy tűnik mindenkivel kezdenek valamit, szerencsére folytatták. A siralmas sd után ez kimondottan élettel teli raw volt! Persze itt is voltak olyan csodakörök mint a Roman – Kane és Bryan – Show amit csak éppen a nem szereplők dobtak fel.

    Az első dolog amin meglepődtem, hogy Cenának most valami iszonyat semmitmondó és unalmas szöveget írtak, pedig róla legalább el lehetett mondani, hogy átlagos minőségű pofázásokat legalább le tudott hozni, hát most nem jött össze.

    Ambrose és Harper, két kedvencem újra ugyanakkor a ringben, elfogult vagyok de ez jobban ellopta a showt most, mint Ziggler. De azért gratulálok, hogy pont ebbe reklámoztak bele,,,,,szerencsére még a közönség sem feledkezett el Ambroseról!

    Wyatt promói pedig szépen fel vannak építve, egyértelműen -most még- a halott embernek szólnak, kíváncsi vagyok mit hoznak ki ebből. Wyatt nem egyszer okozott sérülést már meccsek alatt, Takerrel pedig mégjobban kell vigyázni, mint….Riccel. Vicces, hogy ő lassan 70 éves de többet mozog a ringben mint Hogan,,,,

    Bellás színjáték…hát nem is tudom, hogy fogalmazzak hogy ne bántsam meg a Bella rajongókat, ehhh, mindegy is. SZÖRNYŰEK, heelnek, facenek, feleségnek, pankrátornak, bárminek amit el kéne játszaniuk. Igen tudom még Nikki is szidta a kreatívokat, hogy lényegében nem írták meg a testvérével folytatott feudjuknak a végét hanem instant átdobták Briet is heelnek, de ennek valahol ott lehet a gyökere, hogy ők -mm a kreatívok- is tudják, hogy a Bellák ha törik ha szakad itt maradnak, és úgy sem tudnának egy átlagosnál jobb teljesítményt bármiből kihozni, akkor meg a minden mindegy alapon,,,,,

    Seth-Ziggler jó volt, Rollinson nagyon lehetett látni a twitteres incidens feszültségét. Viszont hiába nem tetszik a wwe-nek, hiába mutatják állandóan a kb műsoronként egyetlen “you sold out” táblát, Sethet így is meg fogják szeretni a teljesítménye végett, és ez így van rendjén.

    Triple H arca tetszett mikor Ric jött, próbált karakterben maradni de feladta mert elmosolyogta az egészet, hiába, Flairt nem lehet nem szeretni. És végre nem valami halál unalmas marhaságról üvöltözött fél órát kivéve a műsoridőből. Azon viszont mint fentebb írtam nagyon meglepődök alkalomról alkalomra, hogy előbb ütik le a 65 éves Flairt a ringben, semmint a 61 éves szétgyúrt pózoló Hogant, aki folyton lenyilatkozta hogy mennyire szeretne még egy meccset, amire edz de nagyon.

    Miz – Mizdow viszály…nélküliséget nem tudom meddig akarják húzni. Szerencséjükre a Miz nagyon de félelmetesen nagyon jól hozza az ütnivaló kis gcit.

    Nem tudom hányszor játszották el ezt a lekötözős trükköt az évek alatt, mert gondolom nem Dean volt az első aki megcsinálta, de ezen bevallom én felnevettem, ahogy valami felismerhetetlenségig firkált pacát kiszenvedett Barettből, aki ordítja a nyilvánvalót, hogy még csak nem is hasonlít az aláírására. Itt nagyon sajnálok viszont 2 kihagyott ziccert is:
    -nem fordított még egy lapot Ambrose, amiből kiderül, hogy valami extrémebb meccstípust “írt” alá BNB
    -nem hagyta ott Barretet a kövi meccs kezdéséig, hogy még az érkezők is kiröhögjék

    Kidd-Cesaro látom gyorsan elfelejtették a múltkori beöltözésüket, az tényleg szörnyű volt. Most viszont összehozták, hogy kétszer nevessem el magam, mikor Cesaro kérdőre vonta Natalyat, majd Kidd eltessékelte Cesarot hogy ő hatványozottan üvöltse le szerencsétlen feleségét. : D Ez volt talán az első, amit jól eladtak.

    Ja igen, volt még egy Illuminátus vs meleg fekete csávó a semmitmondó másik fekete csávóval. Állítom vissza nem hozták volna Darent, ha nem derül ki, hogy homo és nem mondhatná erre rá Vince, hogy igenis mennyire toleráns és befogadó bárkivel.

    Pólóosztás…és rosszabbul mint ahogy Dean csinálta, na sebaj egyszerre úgy sem láthatunk 3 kameraállást. Meglepődtem, hogy most hagyták őket pár percet verekedni és nem farkasszemezéssel lett vége. Sőt megkockáztatom még tetszett is.

    Szóval összességben nem állunk olyan rosszul csak egy smackdownt kell végülszenvedni, vagyis nem mert hamarabb lesz nxt, szóval a csütörtök sem lesz olyan rossz. Ez a fast lane pedig mai napig nem értem miért “fast”, eddig csak annyit látok, hogy szépen meganimált fénycsíkok száguldoznak és egy egész jó zenét találtak hozzá, de hogy miért fast…

    Amúgy Randy fanok tényleg azt hitték, hogy 1 héttel ppv előtt behozzák rawon őt? Vagy most sd-n? Ugyan, itt vagy Sting hozza őt vissza vagy random nekimegy Sethnek majd, vaaagy most sem jön vissza.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s