WWE RAW 2015. április 20. – Újra színen a Vezetőség

raw150420

A sikeres európai turné – benne a magyarországi előadás – után a WWE visszatért az Egyesült Államokba. 2015. április 20-án a Monday Night RAW élő adása New York államból, Albanyből jelentkezett. A Pre Show-t követően az előző heti RAW-ból – leginkább a Seth és Kane között történtekből – kapunk egy kis emlékeztetőt, majd a kommentátori asztal mögül Michael Cole, Booker T és JBL köszönt bennünket. A ring fölött ott lóg egy acél ketrec, ami lassan ereszkedni kezd és ez már a vasárnapi PPV adás, az Extreme Rules fő mérkőzését, a Seth Rollins vs Randy Orton Bajnoki címmeccset szimbolizálja. Meg is szólal a kihívó zenéje és a Vipera érkezik az arénába. Belép a ketrecbe és azt mondja, hogy van aki büszke magára, hogy milyen okos, de Seth Rollins egy barom. Múlt héten azt a kikötést választotta a cím mérkőzésükhöz, hogy betiltatja az RKO-t. Seth ezzel hibát követett el, hisz azt hitte az RKO Orton legnagyobb fegyvere, de nem az. A legerősebb fegyvere a képesség, hogy elképzelhetetlen fájdalmat okozzon, amikor az szükséges. Lassú és gyötrelmes lesz, és Seth megérdemli ezt, jobban, mint bárki más. Nincs szüksége RKO-ra, hogy nyerjen. Seth nem hagyott választást, amikor vasárnap belépnek a ketrecbe, bezárul az ajtó össze fogja törni Seth állkapcsát és a közönségnek nem kell tovább hallgatnia, ahogy hétről hétre jártatja a száját. Ha már összetörte az állkapcsát, berakja a ring sarkába, eltöri egy-két bordáját, majd a szőke hajánál fogva emeli fel és csapja a képét a rácsnak újra és újra! És ha egyszer véget ér a szenvedés, véget ér a verés, véget fog érni Seth uralkodása is Bajnokként!
Orton szavai nem maradhatnak válasz nélkül, Seth és a J&J azonnal megjelenik. A rámpa végéről mondja, hogy nem akar nyilvánvalóságokkal foglalkozni, de Ortonnak dühkezelési problémája van. A Vipera szerint azonban nem düh, hanem Seth Rollins problémája van és vasárnap mindent meg fog tenni azért, hogy ez a probléma megszűnjön!
Ismét Rollins beszél: Hátul a backstage-ben nem igazán figyelte Orton promóját, de azt hallotta, hogy bunkónak nevezte és azt mondta, le fogja győzni vasárnap, ezek a lúzerek – mutat körben a közönségen – pedig ezt meg is ették. De elmagyaráz valamit: Ő sokkal jobban játssza ezt a játékot, az emberi sakkot, mint bárki más, ezért halad afelé, hogy minden idők legnagyobb Bajnoka legyen! A ringben mindenkit lemanőverez, kívül pedig mindenkinek túl jár az eszén. Sokkal jobb, mint Orton, tehát nem érdekli, mivel fenyegetőzik a Vipera! Orton nagyon jó, talán még Hall of Famer is lesz, de ő sokkal jobb. Ketrec ide, ketrec oda, vezetőség ide, vezetőség oda, vasárnap az Extreme Rulesról Randy nem Bajnokként fog távozni és ez ígéret!
Orton begurul. Elege van Seth sületlenségeiből, hátra megy és RKO-t ad minden rohadéknak, aki elé kerül és ez az éjszaka nem ér véget úgy, hogy ne adjon egyet Rollinsnak is. Ez az ígéret!

A reklámblokkban megtudjuk, hogy Triple H egy Touh Enough bejelentésre készül, majd kezdődik az első mérkőzés.

Dean Ambrose vs Luke Harper
Ambrose érkezik elsőként, majd bejön Harper is és a rámpáról közli: Nem tudja, Dean miért nem fél tőle, de a mai este után majd fog. Megszólal a gong, azonnal egymásnak ugranak. Ambrose kezd jobban, de a lendületét Harper egy rúgással megtöri. A ringen kívülre kerülnek és nem érdekli őket, hogy a mérkőzésvezető számol. Ambrose lebontja a kommentátori asztalt, majd a nézők között ütik egymást.
A mérkőzés kettős kiszámolással fejeződik be, hivatalos győztes nincs. Ambrose a bejáratig pofozta Harpert, aki ott felkapta őt és nekivágta a LED falnak.

Backstage: Seth és testőrei vonulnak a hátsó folyosón. A Prime Time Players tagjai ugranak oda és alaposan rájuk ijesztenek. Jamie Noble tesz szemrehányást nekik ezért. A páros elmegy, ám Seth észreveszi, hogy a közelben álló technikus nevet. Odalép hozzá és megkérdezi, szerinte ez vicces és megfenyegeti, hogy feltörli vele a padlót. Triple H lép oda, Seth tőle is megijed. Kezet ráznak, majd HHH megjegyzi, hogy Rollins idegesnek tűnik, mintha minden sarkon egy RKO lenne. A Bajnok szerint nem, nem aggódik. Az jó – mondja Triple H – mert nem hagyhatja, hogy az emberek verejtékezni lássák a WWE Bajnokát.
Seth úgy érzi, kezelni tudja Ortont, de Kane… HHH javasolja, hogy hagyjanak időt Kane-nek, hogy kicsit lehűtse magát, mert az utóbbi időben kissé túl volt terhelve. Seth bízik a főnökben, de nem tud egy időben Kane-nel és Ortonnal is foglalkozni. Triple H megígéri, hogy beszélni fog Kane-nel, ám Seth megkérdezi: Mi a helyzet Ortonnal? Több testőrre lenne szüksége. HHH közli, Orton csak egy srác, utalva arra, hogy Rollinsék már most is hárman vannak. Seth mintha nem lenne nyugodt…

Lucha Dragons vs New Day – Mérkőzés az Első számú kihívói jogért
Sin Cara és Kalisto érkezik először, majd jön a New Day is. Felhangzik a “New Day sucks”, miközben a mai esti páros, Big E és Kofi elfoglalják helyüket. A mérkőzés rövid volt, akárcsak az első meccs. Big E az erejével harcolt, Kofi és a Lucha Dragons tagjai a fürgeségükkel és ügyességükkel, tehát kemény ütések és látványos ugrások egyaránt voltak. A végső pillanatokban a Lucha Dragons – főleg Kalisto – parádézott. A New Day mindkét tagjával szemben sikerült fölénybe kerülnie, és Kofit és Big E-t is a ringen kívülre juttatta. Sin Carával együtt ugrottak utánuk, a mérkőzésvezető pedig számolni kezdett. Kofi indult el először vissza a ringbe, Cara pedig követte volna, ám Xavier Woods észrevétlenül bebújt a ring borítása alá és megfogta Cara lábát! Kofi visszaért 10 előtt, így a győzelmet kiszámolással (és csalással) a New Day szerezte meg! A csapat ezzel hivatalosan is Cesaro és Tyson Kidd kihívója lett az Extreme Rules-on!
A New Day tagjai ünneplik győzelmüket, amikor Orton terem ott a semmiből és kiosztja az RKO-kat Xaviernek és Kofinak. Big E inkább meghátrál.

Újabb reklámblokk, amiben megtudjuk, hogy John Cena ma is nyílt kihívást intéz a WWE US övért. Hallhatunk egy részletet a Fall Out Boys dalából, az Irresistible-ből, ami az Extreme Rules hivatalos zenéje.
Láthatunk egy összefoglalót Big Show és Roman Reigns konfliktusából és hivatalosan is bejelentik kettejük között vasárnapra a Last Man Standing meccset!

Curtis Axel vs Fandango
Láthattuk, hogy a régi Fandango visszatért és ismét megosztja táncát a világgal. Curtis Axel is megpróbálkozik a mozdulatokkal, de nem arat osztatlan sikert. A rögtönzött táncbemutató után megszólal a gong és kezdetét veszi a harmadik rövid mérkőzés. Az AxelMania most sem eredményes, hisz Fandango egy vody slam, majd egy leg drop után máris kopogtat és nyer, utána pedig Fandangoing!

Láthatjuk, hogy ma este Miz és egykori dublőre Mizdow is megmérkőzik, a tét pedig az, hogy a győztes megkaphassa a Miz márkát.

Backstage: Triple H mosolyogva megy a folyosón, kezében telefon. Az aréna felé halad, következik a bejelentés.

A főnök tehát visszatért szabadságáról és ismét kezébe vette az irányítást, no meg a mikrofont is. Azt mondja: egy évvel ezelőtt a Vezetőség kereszteződéshez érkezett, ahol meg kellett vizsgálni a WWE jövőjét. Találtak egy férfit, aki a következő évtizedben a WWE arca lehet és most néhány héttel a WrestleMania után megállapíthatjuk, hogy ez a férfi Seth Rollins. Most azonban itt az ideje, hogy megtaláljuk a következő Seth Rollinsot, ezért június 23-án az USA Networkön visszatér a Tough Enough! A valóságshow, ami lehetővé teszi az embereknek, hogy megéljék az álmaikat és ki ne álmodna arról, hogy WWE szupersztár lesz!? CSukjuk le a szemünket és gondoljuk csak el, milyen lenne ott állni a rámpa végén, hallani a saját zenénket, a közönség hangját, idejönni, ebbe a ringbe, amit százezrek, milliók néznek otthonról… Kinek volt már ilyen álma? – kérdezi és körbemutat a tömegen és sorban emelkednek a kezek a magasba.
Ki ne álmodná azt, hogy a ring közepén áll a WrestleManián és 76 ezer ember nézi, ahogy a feje fölé emeli a bajnoki övet? érezni ezt az energiát, az erőt, a dicsőséget… Ez az álom, az, hogy WWE szupersztár legyen valaki sokkal jobb mindennél. A közönség most megkapja a lehetőséget, hogy az álmait valóra váltsa. Ma estétől küldjön mindenki videót a Toug Enough hivatalos oldalára, de ne felejtsük el, hogy mindössze tíz férfi és öt hölgy juthat el a valóságshow-ig, aminek a végén egy-egy fő kap WWE szerződést és lehetőséget, hogy szupersztár legyen!
Kane zenéje szólal meg.
HHH viccelődve megkérdezi tőle, talán ő is jelentkezni akar a show-ba? Kane azonban sorolni kezdi, hogy egész héten hangüzeneteket, sms-eket és e-maileket küldött Triple H-nek. HHH látja, hogy ideges, ezért javasolja neki, hogy hűtse le magát, nyugodjon meg. Kane folytatja: ő becsületesen szolgált operatív igazgatóként, de nem képes tovább foglalkozni annak az embernek, akit ő segített bajnokká válni, Seth Rollinsnak a folyamatos tiszteletlenségével. Mivel egyértelmű, hogy Triple H olyan emberbe helyezte a hitét, aki Kane megítélése szerint nem éri meg ezt a beruházást, neki nyilvánvalóan döntenie kell. Két hét haladékot ad HHH-nek! Triple H javasolja, hogy menjenek hátra és beszéljék ezt meg mint a férfiak, mint felnőttek.
Kane talán hajlana is rá, ám Seth jön be sietősen, hogy megkérdőjelezze Kane véleményét. Úgy gondolja, hogy ha Kane ki akar lépni, akkor hagyni kell, hisz nincs szükségük a Vezetőségben egy vesztesre! Kane szerint vicces, nem emlékszik rá, hogy a múlt héten Seth olyan tökös lett volna, hogy lúzernek nevezze, amikor a torkára szorította a kezét és chokeslamet adott neki! Rollins is emlékezteti Kane-t, hogy mi történt: legyőzte, mert Kane-nek az volt a munkája, hogy veszítsen! Kane egyszerűen gyáva volt, azt tette, amit mondtak neki.
Az egykori Vörös Szörny elkényeztetett kis punknak nevezi Rollinsot, aki mindent megkapott. Csak azért bajnok, mert ő azzá tette, ő adta át neki az MITB kontraktust! Bajnokká tehette volna El Toritot vagy Dean Ambroset is – ordítja. Triple H megunja és közéjük áll: Elég! nem így üzletelünk – mondja Sethnek. Kane azt tette a múlt héten, ami helyes volt. Azt tette, ami a legjobb az üzletnek, ahogy mindig is. Senki nem lojálisabb a Vezetőséghez, mint Kane! Épp ezért HHH bejelenti, hogy Seth Rollins vasárnapi, Randy Orton elleni mérkőzésén Kane lesz a ketrec ajtajának őrzője! Sethnek nagyon, de nagyon nem tetszik a döntés. Bárki, aki ki vagy be akar jutni, Kane-en kell, hogy keresztül jusson!
Kane megköszöni HHH bizalmát, ígéri, hogy nem fog csalódni benne és kezet ráznak, Rollins azonban nem akarja elhinni, hogy ez komoly. HHH megőrült, hogy megjutalmazza Kane-t? Triple H szerint Sethnek nagyon gyorsan meg kell tanulnia, hogy Kane és ők egy oldalon állnak. Kane teszi meg az első lépést, kezet nyújt a Bajnoknak, amit ő láthatóan nem szívesen, hanem kényszerből fogad el, majd duzzogva távozik.

Backstage: Az indulatok nem nyugodtak le, Kane és Seth vitatkozik. Triple H érkezik és kérdőre vonja őket, miért nem fejezik már be. Kane-hez fordul és azt mondja neki: 20 éve ismeri és tudja, hogy az egyik legkeményebb srác, de most már vállalati ember. Már nem a pokol tüze és nem kénkő! De igen, az vagyok! – feleli Kane, be fogom bizonyítani!
Kane távozik, HHH pedig Seth-hez fordul. Egy csomó ember van, aki segített neki bajnokká válni, köztük elsősorban Kane. Rollinsnak értékelni kell ezt. Nem a Bajnoki öv teszi emberré. Ki kell mennie minden este és bizonyítania kell, hogy férfi. Ezért ma megtartják azt a meccset, amit egy hete kellett volna és Seth szembenéz Zigglerrel! Seth ígéri, hogy megsemmisíti Dolphot, igazolni fogja magát, azt hogy ő már nem jövő, hanem A Férfi!

Naomi vs Brie Bella
Naomi egy hete megígérte, hogy ahol lehetőséget lát, meg fogja ragadni és nem titkolta, hogy Díva Bajnok akar lenni. Ma azonban a Bajnok testvérén, Brie Bellán kell átverekednie magát, Nikki a kommentátorok mellől figyeli a lányokat. Naomi mintha erősebb lenne, vagy jobban akarna nyerni mint Brie, így az elején képes fölényt kialakítani. Percek kellenek, mire Brie belendül és keményen visszatámad, eredményt azonban nem tud elérni.
Naomi gyorsan visszaveszi az irányítást, minden mozdulatát sikeresen viszi be és hamarosan kopogtat.
A mérkőzés győztese: Naomi.

Benézünk a backstage büfébe és látjuk, hogy Heat Slater ül le az asztalhoz Eric Rowan mellé. John Cena nyílt kihívását említi és közli, hogy el fogja fogadni és ő lesz a bajnok. Rowan otthagyja, mire Slater felháborodik, hogy az új US Bajnoknak fordít hátat! Aztán RKO! Ahogy Orton ígérte is, a backstage nem biztonságos hely most. Slater kapja a mozdulatot, majd elpihen az asztal romjai között.
Ő volt ma a harmadik…

Roman Reigns érkezik az arénába, közben pedig láthatjuk Show egy héttel ezelőtti támadását és a chokeslamet az autó tetején. Roman nem érzi, hogy dumálni kellene, inkább harcolni, ezért felszólítja Show-t, hogy hurcolja oda a seggét most rögtön! De nem Show zenéje szólal meg, hanem a sérülés miatt hosszabb kihagyásra kényszerült Bo Dallas érkezik. Azt mondja, düh van Roman hangjában. Ahogy Yoda mondta a legnagyobb Star Wars filmben, ami valaha is készült (Epizód I.): A harag gyűlölethez vezet, a gyűlölet pedig szenvedéshez. És mi mindannyian tudjuk, hogy Roman szenvedett a múlt héten, amikor egy taxi tetején kapott chokeslamet, és határozottan szenvedett, miután elbukott a WrestleManián!
Bo közben lassan halad a ring felé és beszédje alatt. Folytatja: Romannek szembe kell nézni vele, hogy olyan, mint egy mellszobor. Ő a WWE Tim Tebow-ja: esély esély után, de mindig elbukik. De ez nem kell, hogy így legyen,. Annek ellenére, amit milliók gondolnak, Bo tudja, hogy Roman Reigns lehet WWE Bajnok. Ha keményen dolgozik, az álmai valóra válnak. Minden amit tennie kell, hogy Bo-Live! Azonnal csattan a Superman Punch, majd mikor Dallas feláll, jön a Spear is.
Roman felveszi a mikrofont és annyit mond: Ha Big Show-nak lenne mersze, itt lenne ma este. De jön a vasárnap és nagy küzdelemre készül Show ellen és ő lesz az utolsó ember, aki állva marad. Bo-Live!

Zack Rydedr vs Sheamus
Shemaus mikrofonnal a kezében szólítja fel a mérkőzésvezetőt, hogy indítsa el a meccset. Ahogy megszólal a gong, azonnal ad Zacknek egy Brogue Kicket. A mikrofont még mindig fogja és azt mondja, most kopogtathatná is Rydert, 1-2-2, de hol van ebben az élvezet? Azt hiszi, ellenfele többet érdemel egy 5 másodperces meccsnél. A sarokba vonszolja és rugdalni kezdi, közben folyamatosan beszél. Ez a probléma a WWE-vel, a trónkövetelők és a közönség. Egyikük sem fog kitartani a ringben vele 2 másodpercnél tovább – mondja, közben üti Rydert. Daniel Bryan, Dolph Ziggler és Tack Ryder… önjelölt fiúbanda! Aztán remek ötlete támad és átküldi Rydert a kötélen. utána megy, de közben mondja a magáét. ő lehetőséget adott, hogy megtudhassuk, milyennek kellene lennie a WWE-nek, de a közönség ugyanolyan hülye, mint ez a srác itt – és kiosztja a második Brogue Kicket is Zacknek.
Be-beszól a közönségnek, közben a meccs hivatalosan még tart, hisz nem kopogtatott és nem követett el semmit, amiért diszkvalifikálni kellene. Visszarángatja Zacket a ringbe, megkérdezi a közönséget, jól szórakoznak-e, majd a harmadik Brogue Kick-re készül! Ekkor avatkozik közbe Dolph Ziggler! Megakadályozza a mozdulatot, sőt kioszt egy ZigZaget Sheamus-nek, aki ez után jobbnak látja elhagyni a ringet.
bejelentik, hogy a mérkőzés győztese diszkvalifikációval Sheamus, közben Dolph Ryderhez megy és felsegíti.

John cena érkezik az arénába. Eden felkonferálná, ám Cena elkéri tőle a mikrofont és belefojtja a lányba a szót. Azt mondja, mindenki tudja, mit ő is tud: vasárnap extrémbe kapcsolunk. A vasárnap a bosszúról szól. Felhangzik a Cena Sucks, ő azonban csak mosolyog ezen és folytatja: átnyújtotta Rusevnek az első vereségét és tudja, hogy minden egyes alkalommal összerezzen, akárcsak néhányan a közönség tagjai közül, amikor ő azt mondja: A Bajnok itt van!
Rusev egy orosz láncos meccset akar, amiben a győztesnek meg kell érintenie a négy sarkot egymás után, azonban ahhoz, hogy ezt megtehesse, a vesztest átkozottul meg kell verni, közel élettelenné. Rusevnek az a terve, hogy tegyen valamit, amit még soha senki azelőtt, le akarja láncolni, hogy a harci szellemet távol tartsa John Cenától. Vannak Rusev és vannak Cena rajongók, és mindenki tudja, hogy amíg benne élet van, harcolni fog és nem adja fel! Az elmúlt 10 év alatt bebizonyította, hogy bár nem tudott mindenkit legyőzni, amikor padlóra küldték, mindig visszaadta. Azt ígéri, hogy vasárnap a kutyaszart is ki fogja verni Rusevből és bebizonyítja, hogy a WrestleManián nem csak mázlija volt. és ez egy nyilatkozat. Nyilatkozat, hogy a Bajnok itt van, ez pedig egyúttal a kiválóság és a lehetőség szimbóluma is. Azzal fenyegeti meg Rusevet, hogy fel fogja tolni a láncot a seggébe. Cena tudja, a közönség mit gondol, hogy nem akarja ma este megvédeni az US övet. De a pokolba is, ma este harc lesz! Üzenetet küld mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy a kihívását elfogadja: Élete meccsére fókuszál, nem egy vesztes hangulatra. A John Cena nyílt kihívás tehát elkezdődik. Aki elfogadja, nem más, mint Kane! A zene megszólalásakor John Cena mintha kicsit megdöbbenne és veszítene magabiztosságából. Ránéz az övre, majd átadja a mérkőzésvezetőnek.

WWE US Bajnoki Cím mérkőzés: John Cena vs Kane
Kane nem viccelni jött. Keményen támadja Cenát és nehéz perceket szerez neki. Azh arénában harsog a Let’s Go cena – Cena Sucks! Cena kívül kerül a ringen, Kane utána megy, A Bajnok megpróbál visszatámadni, ám Kane a palánknak csapja. A ringben folytatják, mi pedig láthatjuk azt is, hogy a backstage képernyőjén Seth Rollins és testőrei is figyelik a meccset.
Kane kopogtatni próbál, de nem sikerül, ezért rúgásokkal szegezi a padlóhoz Cenát. A Bajnok megpróbál visszatámadni, de szinte lepattan Kane-ről, majd egy méretes ütés után ismét elterül. Kane felhúzza a földről és a sarokba lendíti, majd át a másikba. lendületből rohan neki, de Cena ellép, Kane pedig telibe kapja a ring sarkát. John Cena ekkor tud fordítani. Felemeli és odavágja Kane-t, majd magasba emeli a karját, jelezve, hogy mire készül. Lehajol és bemutatja a Five Kuckle Shuffle-t, Kane azonban torkon ragadja! Feláll és Chokeslame! Cena kettőnél kirúg a kopogtatásból, Kane pedig azonnal adni akarja neki a Tombstone-t!
Cena kifordul a mozdulatból, sőt a vállára veszi Kane-t és jön az AA! Kopogtatás 1, 2, 3…
A mérkőzés győztese és a WWE US Bajnoka továbbra is John Cena.
A backstageben Seth, J és J gúnyosan nevetgél.

Kane megy hátra az öltözőbe, fogja a derekát, liheg. HHH mellé ér, a COO arcára kiül az “én megmondtam” kifejezés.
Renee Young vendége The Miz. A lány felveti, hogy ma este a “Miz Márka” a tét azon a meccsen, amit egykori dublőre ellen fog vívni. Miz azonnal közli, hogy ő az A listás szupersztár, nem a dublőre. Damien csak miatta kapott munkát a WWE-ben, kihívni őt és elvitatni tőle a márkát abszolút vicc! A Tengerészgyalogos 4. DVD-t mutatja, ez az ő mozija! A saját dublőre volt, teljesített egy kiképzést. Ő egy harci gép és holnap győztesként fog felébredni és ünnepli… Renee félbeszakítja, mondván, hogy Byron Saxtonhoz kapcsolnak, aki mellett ott van az US Bajnok John Cena. Miznek nem tetszik a dolog, otthagyja a lányt.
Máris megkapjuk a képet Saxtonnal és Cenával. Byron gratulál a címvédéshez, Cena pedig elmondja, hogy váratlanul érte Kane megjelenése. De ez a RAW, ahol minden megtörténhet. Egy dolog biztos, vasárnap a Bajnok…. Bummm! Rusev támadja meg Cenát és hátulról hatalmasat üt rá a kezére tekert lánccal! Cena hasra esik, az orosz befogja az Accolade-be de úgy, hogy John fejét a lánccal feszíti. Egyetlen mérkőzésvezető jön, hogy meggyőzze Rusevet, hagyja ezt abba. Elengedi Cenát.

Mérkőzés a Miz védjegyért: The Miz vs Damien Mizdow
Miz mint márka, igen. A szupersztár és “dublőre” között egy ideje csak romlik és romlik a viszony, most sor kerül arra, hogy a jövőben ki lesz az, aki jogosan használhatja a stílust. A győztesé a bevonuló zene, az öltözék, a napszemüveg… Damient most is Summer Rae kíséri be, közben pedig láthatjuk, ahogy a SmackDown-ban megszületett az ötlet. A korábbi adásokból – beleértve a budapesti rendezvényt is – ismert kakaskodás a meccs előtt most sem marad el. Ezen az estén azonban Mizdow ahogy leveszi a szemüvegét azonnal támad. Miz a sarokba kuporodik és mintha időt kérne, Mizdow pedig ad neki. Miz fordít, majd ismét Damien kerül fölénybe, ekkor Miz elhagyja a ringet. Mint az várható, felváltva irányítanak, meg-megpróbálkoznak a Skull Crushing Finale-vel, ami szintén a meccs tétje. Mizdow a kötél fölé hajol és akkor váratlan dolog történik! Summer, aki vele jött be, a mérkőzésvezető háta mögött belekarmol az arcába! Miz azonnal beviszi a befejező mozdulatot és kopogtat.
A mérkőzés győztese Miz, akihez Summer csatlakozik az ünneplésben.
Miz mikrofont kap és azt mondja, amit most mond, az csak hozzá illik, mert ő a Miz és ő…. RKO! Orton mozdulata után JBL fejezi be Miz félbehagyott mondatát: awesome! A Vipera ismét lecsapott, kezén mutatja: negyedszer.

Bray Wyatt is itt van. Édes kis semmiségekről suttog, tudni akarja, mi készteti az embereket, hogy azt tegyék, amit. A pénz? A hatalom? A tekintély? A legtöbb ember számára ez a dolgok kombinációja. Az ismeretlenhez beszél, azt mondja, fel tudja emelni a világ összes súlyát, de senki sem képes elviselni a súlyt, amit a személyes kudarcok jelentenek. Ez a súly elvakítja “őt” és majd vakságában képes lesz észrevenni Bray arcát, ahogy fölötte lebeg. Bray azonban nem várhat arra a pillanatra, amikor “ő” rájön, hogy az összes eddigi kemény munkája nem vezet semmire.
Ímhol a félelem új arca!

Adam Rose vs Ryback
Adam Rose megpróbálta, de ez a meccs már előre eldöntetett. Rybacknek két percre volt szüksége, hogy végezzen Rose-zal és megnyerje a mérkőzést. Nem ünnepelhetett nyugodtan, ugyanis a hot dog és a banán megzavarta. Mindkettőt megette, egy dupla Shellshockeddel intézte el őket.

Backstage: Kane-t Renee Young állítja meg és megállapítja, hogy Kane mai éjszakája olyan, mint egy hullámvasút. Megkérdezi, mit szól ahhoz, amit a közösségi médiákon állítanak. Kane nem tudja, a lány miről beszél, ezért megmutatja neki, hogy J&J azzal szórakozik, hogy találgatják, milyen ajándékkal lepjék meg Kane-t. Talán egy kis műfogsor ragasztóval? Vagy egy doboz Depend inkontinencia pelenkanadrággal? Kane kiakad, szinte rájuk töri az iroda ajtaját és azt akarja, mondják a szemébe. Seth elnézést kér és elismeri tudja, hogy Kane segített neki, csak nagyon kínos, hogy Kane ezt újra és újra felemlegeti. Értékeli őt, és hogy ezt bizonyítsa, ma esti, Dolph Ziggler elleni meccsét Kane-nek ajánlja. Elismeri, hogy Kane nyert. Ő a nagyobb ember. szó szerint is.
Seth és a testőrök távoznak, mögöttük a folyosó végén a Vipera tűnik fel jellegzetes mosolyával.

Bejelentik, hogy a SmackDownban Rusev ellenfele Ryback lesz, majd érkeznek az utolsó mérkőzés résztvevői.

Dolph Ziggler vs Seth Rollins
Dolph már egy hete is erre a meccsre készült, ám Seth megtalálta a módját, hogy kibújjon alóla. A Bajnok most lendületesen kezd, gyorsan végezne és benne van a bizonyítási vágy is. Persze J&J is ott lebzsel a közelben. Rollins gyorsan padlóra küldi Zigglert, de a kopogtatás sikertelen. Dolphnak jó pár percre van szüksége ahhoz, hogy fölénybe kerüljön, és ezt követően is felváltva próbáltak kopogtatni. Egy remek rúgás után Dolph már talán közelebb volt a háromhoz, mint a kettőhöz, de befejezni még nem tudta. Őt a közönség, Seth-et J és J biztatta. Aztán megjelent Sheamus. Nem avatkozott közbe, de elérte, hogy megzavarja Zigglert és elterelje a figyelmét. Seth ezt ki is használta, elkapta a Show Off-ot és a saroknak vágta, majd adott neki egy facebuster-DDT-t és jött a kopogtatás.
A mérkőzés győztese: Seth Rollins.
Seth mikrofont kért és azt mondta, csak azt tette, amit előre mondott, hogy tenni fog és bebizonyította, hogy ő a férfi. És Orton… Az Extreme Rules-on nem fogja megmenteni a kis RKO-ja. Vasárnap ő majd bizonyítani fog egyszer és mindenkorra…
Triple H zenéje szólal meg, bejön a főnök és közli Sethre mutatva, hogy a férfi, aki vasárnap legyőzi Randy Ortont. Mondana még valamit, de Seth kiveszi a kezéből a mikrofont és közli, hogy befejezi, amit elkezdett. Tehát vasárnap be fogja bizonyítani, hogy ez az ő WWE-je, amikor földre nyomja Orton vállait és 1,2,3. Kane, mint az ajtó védője abszolút fölösleges és haszontalan lesz. Apropó Kane…
Azonnal megszólal a zene és felcsapnak a kivetítőn a lángok. Kane jön befelé, J&J már a rámpán várják és próbálják lenyugtatni. Aztán elé áll Triple H is, ő is nyugalomra inti, közben pedig látjuk, hogy Seth Rollins hevesen gesztikulálva követeli, hogy a díszletként a ring fölé helyezett acél ketrecet engedjék le. A rács le is ereszkedik, Seth most már biztonságban érzi magát. Közben Kane majdnem maga előtt tolva HHH-t és a két testőrt már a ring közelébe ér. Sethnek ismét nagy lenne a szája, ám a közönség hangzavara miatt megfordul. A Vipera a háta mögött áll, a rácsokon belül! Seth menekülne, de az ajtó zárva! Mászni kezd felfelé, de Orton visszahúzza, lerántja és a levegőből jön az RKO! Az ötödik.
Triple H elgondolkodva, Kane arcán széles és elégedett vigyorral szemléli az eseményeket. Orton felemeli a bajnoki övet, megnézi magának, majd rádobja a földön fekvő Seth mellkasára.

Az Extreme Rules előtti utolsó RAW-t láttuk. Csütörtökön SmackDown, majd vasárnap PPV, ahol valamennyi Bajnok címvédésre készül. Maradjatok velünk. 🙂

 

Pre Show:

RAW:

34 comments on “WWE RAW 2015. április 20. – Újra színen a Vezetőség

  1. Nah jellemző Kane beviszi a Chokeslam-et Cena kiszabadul, Cena beviszi az AA-t kopogtat, jellemző. Kane faceturn közelében? 😀 Jó lenne 😀

    Kedvelés

      • Ha face turn és úgy vonul vissza az nagy szégyen lesz rá nézve,hisz ő az egyik “legjobb” heel karakter aki csak létezik a wwe univerzumban.

        Kedvelés

        • Valamikor tényleg az volt… Ma már elcsépelt újra hasznositott karakter.
          Mikor még volt rajta maszk és Takerrel feudolt akkor tényleg jó volt.
          Bár nekem mindig is tweener marad nem face vagy heel.

          Kedvelés

          • A jó kis tweener karakter.Valakinek jól áll,valakinek nagyon rosszul.vipera matyi van most ezen a szinten.Fognak is vele kezdeni valamit,hosszú távon sok évre van szerződése,de Kane?Ő nem ez a kategória.Neki nemsokára nyugdíj sajnos,de remélem méltón fog búcsúzni.

            Kedvelés

  2. asztak**va!!!R-truth-ból ekkora jobbert csinálni!!!:O Már 44 éves,legalább egy ic övet adhatnának neki.

    Kedvelés

    • Ezen most lepődsz meg?Az egyik legnagyobb jobber.Nem mondom,hogy rossz pankrátor,de vannak tőle sokkal jobbak is,akik sajnos ugyan ebben a szerep körben tündökölnek.Sok olyan,aki kevesebb érdemileg a holdkóros kannibáltól,és sajnos sok olyan is van,aki hozzá képest egy másik,felsőbb kategória.Fény év távolság…
      És ugyan azon a szinten mozognak..

      Kedvelés

      • Pl. Ambrose. Az ő derekán övnek kéne lenni. Ahhoz képest jóformán nem tudnak vele semmit kezdeni ezért folyamat Harper ellen küldik. Az a bölény is jó pankrátor lehet különben csak neki is van egy tök bugyuta karaktere.. Nem tudom mikor kitalálják ezt a sztoriirók akkor mit gondolnak.. 😀

        Kedvelés

        • Ők ketten tehetségesek,és van bennük lehetőség,csak nem tudnak mit kezdeni velük,csak ide lökik őket,meg oda.A bogárszeműt is miért húzták el az övtől?Na miért?Ja,mert jobb ha a vöröske óbgat ott,mint “nagy heel”az ő karaktere amugy egy nagy 0.Ezért kár volt visszatérnie.

          Kedvelés

  3. kedj magaddal valami lol érted,kedj he he
    Wyatt a jelen és a jövő.Aktív,nem havonta 1 meccset nyomat,persze ha csak a viasat6os paródiát nézed,akkor nem is csodálom,hogy havonta 1 x látod okecupá.

    888 kolléga bezzeg tudja mi a dörgés.Jerichoval való pajkoskodása is ott volt a szeren.

    Kedvelés

    • Az akkor volt :-j Ambrose óta viszont – Ami nem ma volt hanem lassan fél éve – nem nagyon csinált semmit amivel a brutálisra rászolgálna. Legalábbis nem olyan szinten, amilyent Kane annó képviselt például, mert attól fényévekre van. Egy feudja volt Ambrose óta, Undertaker ellen, de az a meccs egy rakat szar volt. Úgyhogy sajnos buktad a viasatos adásidat, mert normális, teljes adásokban is olyan sablonos töltelék meccseket kap, hogy az hihetetlen. Persze te nagy ember vagy és úgysem látod ezt be. Lehet, hogy tehetséges, de ha nem engednek meg neki semmit, és nem újitanak azon a sztorin, amit lenyomott már a kecskével Szénával, Ambros-al, és még ki tudja kivel, akkor nem lesz fényes jövője :S 😦

      Kedvelés

      • Bizony,hogy nagy ember vagyok.Jó meglátás.
        Fél éve volt feudja békapofával?:D értem.És azóta,ugye,fél év óta,csak Undertakerral volt feudja.Tudod mit jelent ez amúgy?Tisztában vagy a jelentésével?1 meccse volt a halott emberrel.Nem lesz folytatása.Ez nem feud volt,csak egy jelképes meccs.
        Azóta róbertgidát verte el és annyi.Majd kap egy normális ellenfelet,történettel megspékelve,és jöhet az újabb feud.Addig meg be kell érned a fél évvel ezelőtti ambrose feuddal:D

        Amúgy olyan meccseket nyomtak ők ketten,amilyenek elég rég láttunk.Amikor te még egy rossz gondolat se voltál,durva,véres,brutális pankráció is létezett,nem csak ilyen gyermekbarát matiné mint most.És rengeteg rajongó,köztük Én is,azért örül annyira,mikor újra ilyet lát,mert jó érzés nosztalgiázni,és a jelenben látni a dicső múltat.

        Wyatt a jelen és a jövő.békapofa meg sajnos szopóágon van.Nem csípem,de elismerem tehetséges pankrátor,aki megérdemelné,hogy végre normális sztorit kapjon és lehetőséget.Elég jobber van rajta kívül is.Neki harcolnia kell,nem bohóckodni.

        Kedvelés

        • Dehát a Big Show Reigns 89. meccs fontosabb, mint ez :-?? Hidd el én is szivesebben látnám mindkettőt valami normális tag ellen :S Dehát be kell érni azzal ami van. És igen. Ambrose óta UT-en kivül nem volt más PPV ellenfele. És ez azért van, mert nem lehet mindig ugyanazt a sztorit leadni. Hiába élveznek el a hozzád hasonlók mindig amikor ilyent látnak, nem lehet. Ki kellene Wyattnek találni valami újat, mert ez a “I want your soul” meg “You will fear” dumákkal elkezdett és megindokolt feudok már monotonná váltak és elég furcsa, hogy mindenkibe ezekkel köt bele. Őszintén szólva én most a pszicho terrorista karaktere mellé nyomnék egy olyan Lesnar-Kane pusztitót, aki nem törődve semmivel, azt tesz meg amit csak akar. Dehát…

          Kedvelés

          • Szuper kentaurt sajnos meg kell szokni,mert ő a wwe új arca..3 mozdulatos,mindig nyerő,túlértékelt elsietett karakter az övé.Ez a superman ütés a legnagyobb csicskává teszi őt.A faltörő ha már viasat 6 os kabarén szocializálódtál,neki a leggyengébb.Anno volt 1-2-3-4 emberke aki olyan faltörőket levágott,hogy aki kapta,csak nyikkant egyet,majd irány álomország.A hegyomlás is közéjük tartozott,mert bika erős óriáés,de persze 10%os lehet csak neki a faltörője,nehogy kárt tegyen másokban…míg az új üdvöskéje úgy kemény 5%os..és mindenkit leterít vele hehe.
            Szokj hozzá,hogy sokszor látod még őt,meg a hegyomlással való bohóckodását is,mert a kreatívoknak még nem eléggé unalmas.A köv ppv adásban szuper kentaur diadalmaskodik majd,ki más is…lesnar meg pihin van..pedig ha most ott maradhatott volna,mint címétől megfosztott bajnok,átmehetett volna állatba és mindenkit elpusztíthatott volna…de jó is lett volna..na,de egyszerűbb kivenni őt a képből,hogy megtisztuljon az út..
            Wyatt a jelen és a jövő.Nála jelenleg nincs ‘jobb” heel karakter.júdás hiába bajnok,egy ócska szar puncika utánzat gyenge kivitelben,semmi eredetiség nincs benne.Wyattbe meg csak az van.Szal,őt is látni fogod még a jövőben elég sokszor.
            Abban van valami,hogy unalmas,hogy mindenkit ugyan olyan vagy hasonló szövegekkel csalogat be a tiltott rengetegbe.Hosszútávon ez se működik,mert unalmas lesz.
            Viszont,jelenleg őt imádják a legjobban,hiába vannak baby facek,unalmasak,ő viszont egy izgalmas,érdekes karakter.Nemsokára kap egy normális feudot egy normális pankrátorral és kezdődhet a rémálom.

            Kedvelés

  4. valaki le tudná írni angolul és magyarul hogy cena mit mond pontosan mikor megnyitja az kihívást mindig?

    Kedvelés

  5. Na ezt szeretem mikor Seth Rollins nem tud hova menekülni, ezt érdemli mert a testőrei nélkül Nevill vagy akár Zack Ryder is összecsomagolná!

    Kedvelés

  6. Látom én, hogy kezdenek már valamit a népekkel -kivéve a két kedvencemmel-, de most komolyan Kane,,,,a Cena elleni meccse valami felháborítóan szar volt, és nem azért mert öreg lenne, ugyan, fenét érdekel, de ő dominált 85-15-ben és ezután megy ez az undorító álszínészkedés, hogy milyen béna volt Kane,,,mégha egy 50-50-et hoztak volna is értelmetlen, de így hogy Cena 2 mozdulatot vitt be összesen…a története pedig elég egyértelmű, ez az utolsó nagy feud, csak tomboljon majd a végén és méltó módon vonuljon vissza.

    Sheamus szegmense az tetszett mondjuk, hogy mikrofonnal a kézben verte agyon a szellemlovast, ez adott egy löketet a karakterének, mégha tényleg lowcardból jött ellenfele.

    Lucha Dragons ismét jobb volt, kategóriákkal a pöppet sem sztereotip csapat ellen, dehát az értelmetlen “ők voltak itt hamarabb” végett vesztették a kihívó jogot,,,,

    Naomi karaktere még nincs tönkretéve, talán még azt is kockáztatom hogy ÉRTHETŐ heel turnje volt, nem kötelező légbőlkapott marhaság -ami azért is érdekes, mert nem neki tervezték-. Mondjuk kíváncsi vagyok mikor lépnek azon túl, hogy ő pankrátornak is jó, nem csak testnek. (Azon viszont mosolyogtam hogy a bellákról nem bírtak olyan címlapfotót csinálni, ahol mindketten nőnek nézzenek ki.)

    Miz-dow meccs az…egész végig untam és vártam, hogy Damien nyerjen, merthát papírforma, aztán mégse! És még így is rosszabb lett a vége, mintha a várt sablon lett volna! Ez mondjuk már teljesítmény.

    Neville sehol,,,,frappáns komment ahogy írva volt youtubeon, Vinceék olyan elfoglaltak a karaktere tönkretevésével, hogy adásidőt sincs idejük adni neki.

    Nagyjából ennyi, pár fokkal jobb volt mint az előző kettő, dehát..na igen. Sma…NXT adását várom nagyon ezután. Kiszúrta amúgy még valaki a SWAFT transzparenst? 😀 Nem is értem mit keresett ott, de vicces volt. Nxt-s cuccot meg egyre többet látok a népeken, mint main rosterest,,,ennek aztán tényleg nem tudom okát.

    Kedvelés

  7. Remélem Seth fog nyerni, mert ő legjobb pankrátor. /SZERINTEM/ Az adás 10/8.5 😀 😀

    Kedvelés

    • Te tudod mi az a 8,5? És úgy ámblokk mindenki aki előszeretettel pontoz ÁLLANDÓAN 7 pont fölé? 8,5 ponton az Apokalipszis most van IMDB-n. Ezek a rawok 3-4 pont közt mozognak. Öt pontnál már legalább az adás felének élvezhetőnek kellene lennie, nem féltucat háromperces szegemense,,,,

      Kedvelés

      • Nem csak a meccsek miatt adtam ennyi pontot. Szerintem itt jobban kialakultak a sztorik az év egyik legjobb /HA NEM LEGJOBB/ rendezvényére az Extreme Rules-ra
        És még az is közrejátszott hogy nem csak ugyanaz volt az adáson az öv körül.
        A PPV-re a következő emberekre voksolok
        Seth Rollins 😀 : Kane valahogy bele avatkozik a meccsbe.
        Daniel Bryan 😦 : Szimplán Bryan nyer mert a közönség azt az értelmetlen yes-t skandálja ezért kizárt hogy BnB nyerjen
        Dolph Ziggler 😥 : Sheamus fogja uralni a mecs háromnegyedét de Dolph valhogy nyerni fog.
        John Cena [sajnos -_- ] Cena nyer mert semmi értelme nem lenne ha Rusev nyerne, csak akkor ha DQ-val nyerne és akkor a Payback-en lenne egy I Quit meccs.
        Paige 😀 : 85% esély hogy nyerjen.

        UI.: Legalább ne divatból utáljátok a WWE. /KINEK NEM INGE NE VEGYE MAGÁRA/

        Kedvelés

        • Ki utálja itt a wwe-t? Még Royal is kerek perec megmondta, hogy ő is csak a mostani helyzetet utálja, ha az lenne mint tíz éve nem lenne semmi baja, gondolom. Én meg csupán azt hoztam fel, hogy hamár itt vagyunk éljek szóhasználatoddal, ne pontozzunk már mindent divatból 70% fölé mert, aki azt teszi annak lövése sincs, hogy mit is jelent az pontosan. 3-4 pont ez a raw semmi több, ez nem lenézés és nem divatutálat, szimplán reális pontozás. Pont amiatt nem két pont mint az előző kettő, amit mondtál. Azt azért hozzá tenném, hogy állandóan 7-8 pont közi rawot sem lehet összetenni mivel ez mégiscsak heti adás és ott vannak még a kisebb műsorok is. Egyszerűen azt kell látni, hogy ha ez a raw 8,5 pontos, akkor semmi értéke nem lenne egy tényleg tökéletes adásnak ami max egy ponttal kaphatna többet ennél pedig fényévekkel jobb lenne. Remélem érthető mit akartam kihozni belőle.

          Kedvelés

  8. Nekem tetszet ez az adás főleg a vége nekem orton a kedvencem nagy jó karaktere van es az is volt de félek az extreme rules-en csalás lesz vagy kane megint meg menti vagy amit én várok hogy rollins ki akarna jöni be csukja előte a ketrec ajtót es punt kick…. De majd ki derül jó kis meccsek voltam így röved mit gondolok a meccsekről dean vs harper jó kis meccs volt viszont ez így nem fog sokág működni 10\7
    Lucha dragons vs new day számítotam rá hogy kofiék nyernek jó meccs volt 10\7
    Curtis axel vs fandango 10\3
    Zack rayder vs sheamus nekem egyátalán nem tetszik sheamus karektere es nem sok értelme van hogy vissza tért mert szinte a sűlyedő sztárokal meccsel csak. szivesen meg néznék egy rayback sheamus meccset 10\4
    John cena vs Kane tudni lehetet előre hogy ruseven kívül akár ki jön ki cena nyer hiszen hivatalos meccsük van es le kell zárni ezt a történetet cenanál marad az öv es ennyi de jó meccs volt es alig várom hogy kane nagy vörös szörny legyen ha még lesz ilyen sajna már öregszik 10\8
    Rayback vs Neville rayback nagyon erős karakter de neki sincs semmi dolga mostanába semmi össze tűzés el veri a genge karektereket es ennyi azt is percek alat legaláb vamalmelyik öv közelbe lenne jó meccseket nyomna de sajnos nem kezdenek vele semmit 10\6
    Ziggler vs rollins jó meccs volt várható volt hogy sheamus bejön es zavar es rollins nyer 10\7
    Nos után érdekes volt hogy kane mintha el terelte volna a figyelmüket hogy csak rollins maradjön a ringbe mikor el kezdet le ereszkedni a ketrec tudtam hogy randy ott lesz a hátánál RKO hatalmas volt es en úgy gondolom persze mindenki máshogy lása de randy a leg veszélyeseb a wwe-be jeleleg nekem tetszet jó volt az egész raw 10\9 a 4 RKO miatt 😊

    Kedvelés

  9. Ismét egy 0 %os adás.Kane vagy takarodjon el a francba,vagy jöjjön a nagy vörös szörny,mert rossz látni,hogy mindig mindenkitől kikap,és csak egy rongybaba..
    bogárszemű vs békapofa mecs még akár jó is lehet,de hosszútávon sajnos egyik karakterrel se tudnka mit kezdeni,pedig ők ketten + Wyatt képviselik a durva,agresszív,véres,brutális retro vonalat ami nagyon jóóóóóóóóóóóóóó.

    Kedvelés

    • Wyatt milyen brutális vonalat képvisel ? LOL . A másik kettő oké, de Wyatt havonta egyszer lép szoritóba, akkor is ilyen R-Truthok ellen, és akkor sem mutat semmit, amire a brutális jelző ráillene.

      Kedvelés

      • Wyatt-nek igenis voltak brutális meccsei, tavaly Szénával a Last Man Standing, Tables,Ladders and Chairs meccs Amrose-zal, vagy a legelső meccse Kane ellen, a ring of fire.

        Kedvelés

    • Majd ha a kicsi ROYAL jobbat mutat akkor lefikázhatsz és tehetsz jelzőket a kinézetére,addig vagy búj el vagy kedj magaddal valami mert szánalmas vagy…wyatt tény hogy havonta egyszer lép fel és akkor is csak r-truth ellen kb de nagyon jó a karaktere és el tudja adni ami kifejezetten jó ebben a show bizniszben,de többet is kezdhetnének a tehetségével.

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s