WWE RAW 2014. november 17. – Szerződéskötés

raw141117

A heti adás most is egy kis visszatekintéssel indul, láthatjuk, ahogy Ryback nyíltan a vezetőség ellen fordult.
Hat nappal a Survivor Series előtt már ismét az Egyesült Államokból, Virginiából jelentkezik a Monday Night RAW 1121. adása. Vince McMahon bejelentése szerint hat nap múlva – eredménytől függően – a vezetőség elveszítheti minden hatalmát. Ennek tudatában érkezik a WWE COO Triple H, felesége Stephanie és csapatuk…

Triple H emlékeztet mindenkit, mi forog kockán. Elmondja, hogy három héttel ezelőtt, Vincew McMahon kijött a ringbe és azt a kikötést tette a Survivor Series csapatmérkőzéshez, hogy amennyiben ők, azaz a vezetőség csapata veszít, minden hatalmuk is veszni fog. Nem lesz több RAW, SmackDown, nincs több erőfölény… Ez tetszik a közönségnek, mire HHH meg is kérdezi: Hatalom nélkül akartok látni bennünket? Olyan alkalmazottként, mint amilyenek ti is vagytok? Azonnal felharsan a YES! YES! YES!
Triple H-nek nincs ötlete, miért kívánják a rajongók ezt, hisz birkák, akiknek szükségük van valakire, aki vezető őket. Nem felejteni megemlíteni azt sem, hogy Vince McMahonra ma hősként néznek és éljenzik, évekkel ezelőtt viszont gyűlölték őt. Kicsit távolabbra is visszatekint, azokra az időkre, amikor a WWE megvette – szinte árverésen nyerte meg – a WCW-t és HHH azt mondja akkor megesküdött, nem hagyja, hogy a WWE-vel is hasonló történjen!
Minden a Survivor Series egyetlen meccsén dől el.A vezetőség csapata a legdominánsabb és megsemmisítőbb csapat, amit valaha is látott, kapitányuk a WWE jövője, Seth Rollins. Cena csapata nem más, mint az elégedetlenkedő Golden Boy vezette álszentek gyülekezete.
Ha HHH csapata nyer, a WWE felemelkedik és a rajongók is hasznot húznak ebből. Ha veszítenek… Nem tudnak veszíteni! – mondja.
Természetesen nem marad ki az sem, hogy a WWE Network egész hónapban ingyenes, így mindenki szemtanúja lehet a hatóság és személyesen Triple H győzelmének és annak, hogy a WWE majd megy tovább az ő vezetése alatt.
Stephanie is megszólal. Azt mondja: Mindent megpróbáltak, hogy John Cena csapatának tagjai megvilágosodjanak, de ők mégis hűek maradtak Cenához, a csapat kapitányához. Triple H úgy gondolja, épp emiatt nekik nem maradt más választásuk, minthogy képletesen, vagy akár szó szerint is megtizedeljék John Cena csapatát és a mai adás végén sor kerüljön a WWE történetének eddigi legsúlyosabb szerződéskötésére. Akkor majd kiderül, kinek lesz még mersze, aláírni a papírt John Cena mellett.
Miután ismét megmutatja saját csapatát, ami – ellentétben Cena csapatával – teljes. Luke Harperhez érve a szakállas szupersztár ismét megismétli, hogy ő egy csapatjátékos. Ezzel Steph is egyetért és büszkék is rá.
Nem hagyja szó nélkül Ryback tettét sem. Rybacknek csatlakoznia kellett volna a vezetőség csapatához, ám valami hiba történt… Mielőtt Stephanie kielemezné Ryback személyiségét, megszólal a Feed Me More, így talán közvetlen forrásból is magyarázatot kapunk az egy héttel ezelőtt történtekre.
Ryback megáll a rámpa végén és azt mondja: A vezetőség azt akarja, ami a legjobb az üzletnek, John Cena pedig azt akarja, ami a legjobb a WWE Univerzumnak! Ryback azt akarja, ami a legjobb Rybacknek!
Stephanie megérti, sőt tiszteletben is tartja ezt, és sajnálják, hogy a múlt héten túl sok volt a feszültség és rossz döntések is születtek. ő, mint McMahon személyesen is és Kane nevében (amit aztán Kane meg is erősít) is csak azt tudja mondani, hogy sajnálja. Ryback természetesen nem hisz neki. Steph szerint nem kell neki hinni, de a Nagyfiúnak el kell döntenie, akar-e csatlakozni ahhoz a csapathoz, amit egy olyan ember vezet, aki semmilyen tiszteletet nem mutat iránta. Hogy szavait alátámassza, egy régebbi felvételt mutat be, néhány korábbi RAW adásból, amin John Cena Rybacket gúnyosan osztja ki.
A felvétel nem hazudik – mondja Stephanie. John Cena féltékeny Rybackre. Ismét megkérdezi, akar-e Cena csapatában töltelék lenni, vagy tiszteletet akar kapni a vezetőség csapatától?
Ryback egyértelmű választ ad: ő az egyetlen olyan csapat tagja, amiben megbízik, ez pedig a Team Ryback.
A Sin City Cyborg elhagyja az arénát, HHH és Steph arcán pedig egyértelműen látszik, nem örülnek annak, hogy valaki ismét ellent mondott nekik.
Triple H azonnal be is jelenti, hogy a tizedelés elkezdődik, csapatának legfrissebb tagja – ha már úgyis ott van a ringben – megkapja ellenfelét, aki nem más, mint Dolph Ziggler. A mérkőzést ráadásul a WWE Interkontinentális övééért írják ki.

WWE Interkontinentális Bajnoki Cím mérkőzés: Dolph Ziggler vs Luke Harper
Azok után, hogy egy hete Harper épp Ziggler dobta Triple H és Stephanie lábai elé azért, hogy bekerülhessen a csapatba, vajon lesz-e esélye a Show Off-nak megvédeni az övet? Ráadásul a hivatalos mérkőzés még el sem kezdődik, a gong meg sem szólal, amikor a két gyakran látott testőr máris Zigglerre támad, utána pedig Harperrel közösen rugdalják a ringben. Jön Rollins is, aki a MITB táskával üti le a Bajnokot.
A mérkőzésvezető végül rendet rak, és a már megrugdalt, megvert Zigglernek készen kellene állnia a meccsre. Alig tudta talpra küzdeni magát és már az első másodpercekben beleszaladt Luke rúgásába. Dolph kétszer is kirúgott a kopogtatásból, majd a behemót ellen megpróbálta mozgékonyságát bevetni. Amikor Harper támadott, elugrott előle, csak hagyta, hogy Luke a saját testtömegének köszönhetően essen át a köteleken. Ez az esés azonban nem volt elég, így a meccs és Ziggler megpróbáltatásai folytatódtak. Nem sokáig kellett szenvednie, pár perc múlva jött a kopogtatás, amivel a mérkőzés győztese és a WWE új Interkontinentális Bajnoka Luke Harper lett.
A győztessel együtt ünnepelt “csapatkapitánya” Seth Rollins is, aki nem hagyta ki azt sem, hogy kiossza a Curb Stompot Zigglernek. A Cena csapat megtizedelése tehát valóban elkezdődött.

Kofi Kingston New Day promó videóját nézhetjük meg, majd bepillantunk a backstage-be, ahol Mizt és Damient látjuk. Nem csak őket, ott van egy macsesz is, nevezetesen Grumpy Cat, azaz morgó macska. Mizéknek is van egy, amit Grumpy Stunt Catnek hívnak, de a cicabábú hidegen hagyja az igazit.

Adam Rose vs Tyson Kidd
Annak ellenére, hogy Adam Rose lerúgta a Nyulat, úgy tűnik szent a béke, hisz a szokásos bevonulást láthatjuk a meccs előtt. A meccs alatt pedig megismétlődik az egy héttel ezelőtti eset: Mr. Bunny ott ugrál a ring körül – mint általában -, Adam pedig el akarja onnan zavarni. Ez a pár pillanat, amíg nem Tysonra, hanem a nyúlra figyel épp elég ahhoz, hogy Tyson bevigye a Sharpshootert és feladassa Rose-zal a meccset.
A nyúl próbál segíteni Adamnek a talpra állásban, ő azonban ismét meg akarja támadni. csakhogy a nyuszi most résen van, védi a mozdulatot, majd eliszkol. Vajon kicsoda Mr. Bunny? Akárki is, egyre nyíltabban csinál hülyét Adam Roseból.

Néhány képkockát láthatunk a WrestleMania jegyeladás kezdetére rendezett buliból, ahol többek között Hulk Hogan is Daniel Bryan is jelen volt.

A szünet után Bray Wyatt gyújtja meg viharlámpáját és természetesen Dean Ambrose-ról beszél. Szeretné, ha Ambrose megtudná, milyen az, amikor ő megmenti. Ambrose hangját is halljuk, majd képe is megjelenik a kivetítőn, amint azt mondja, Wyattnek be kéne fejezni a fecsegést.
Aztán kiderül, hogy ez csak egy rögzített felvétel, Dean Ambrose valójában a nézők között van. Mire Bray felfogja, hogy csúnyán átverték, Ambrose már támad. Wyattnek sikerül kijutnia a ringből és szégyenszemre megfutamodik. Ambrose utána kiabál: nincs szüksége arra, hogy megmentsék, Bray azzal foglalkozzon, hogy megmentse saját magát tőle.

Ryback vs Cesaro
A két szupersztár viszonylag kiegyenlített küzdelmet vívott és láthattuk azt is, hogy összecsapásukat John Cena a backstage-ből feszülten figyelte. Bár Cesaro mindent megtett, Ryback végül bevitte a Shellshockedet, kopogtatott és nyert.

A backstage-ben John cenát és Renee Youngot látjuk. Cena csak remélni tudja, hogy csapata ott lehet a szerződéskötésnél és a Survivor Seriesen eltávolítják a vezetőséget.

Rusev vs Heat Slater
Úgy látszik, Rosevnek nem jutott Cena csapatából ellenfél, így Slatert kapta meg egy gyakorló meccsre. Slater stílusosan amerikai öltözékben jelent meg, ez azonban kevés volthiszen Rusev első rúgása után sem volt képes felállni. A WWE US Bajnoka villámgyőzelmet aratott.

Újabb backstage Grumpy Cat szegmens és persze most is Mizékkel. Eric Rowan jelenik meg és a macskát akarja. Nem az igazit, elveszi Sandow-tól a bábot és kimegy.

Big Show jön a ringbe, ám mielőtt érkezne ellenfele, megjelenik Stephanie McMahon. Steph arról beszél, hogy nézte a Monday Night WAR adását a WWE Netwörkön és nézte az akkori Show-t, aki úgy debütált, mint Adre The Giant fia és azóta is mindig valakinek az árnyékában volt. Amikor hallgatnia kellett volna a főnökeire, csak teketóriázott.
Most azonban a nő felajánl neki egy monumentális lehetőséget! Ha Show kilép a Cena csapatból, ő lesz 2015-ben az egyetlen szupersztár, aki aktív korában bekerül a Hall of Fame-be! Hatalmas elismerés egy hatalmas embernek.
Show mintha megingana egy pillanatig, majd szétnéz a közönségen, tőlük remélve támogatást. Az arénában egyre hangosabban hallható: Nem!
Stephanie biztatja, hogy nem hallgasson ezekre az emberekre, de Big Show már döntött. Ő az embereket hallja meg, a válasza: NEM!
Megszólal Sheamus zenéje.
A Great White azt mondja, alig várja, hogy a Cena-csapat tagjaként jövő vasárnap megfosszák a vezetőséget a hatalmától és a jövő héten Stephanie és Triple H csak akkor láthatja őt, ha jegyet vesznek a show-ra.
Stephanie szerint van egy kis probléma Sheamus útlevelével és szégyen lenne, ha deportálni kellene a szupersztárt. De ad egy másik okot is mindkettőjüknek, amiért majd elhagyják Cena csapatát: Most azonnal kiír egy meccset kettejük között és a győztes hamarosan lehetőséget kap, hogy kihívja a WWE Nehézsúlyú Világbajnokát egy cím meccsre!

Big Show vs Sheamus
Úgy látszik tehát, Triple H nem csak a saját embereit küldi a Cena-csapat tagjai ellen, hanem magukat a csapattagokat is egymás ellen uszítja. Show és Sheamus egyaránt Cena mellé állt a vezetőséggel szemben, most pedig ellenfélként kell szembenézniük. Láthatóan ez egyiküknek sem tetszik, de teszik, amihez a legjobban értenek. Már percek óta tart a bunyó, amikor Rusev és Mark Henry jelenik meg. Rusev kirúgja a ringből Sheamust, így a meccs hivatalos részét diszkvalifikáció miatt leintik. Ami ezután jön, az már ismét a megtizedelésről szól. Big Show-nak és Sheamusnek össze kellene fognia, de olyannyira kivették az energiát egymásból, hogy szinte védekezni sincs erejük. Henry és Rusev pedig keményen támad. Shemus alatt törik az asztal, közben Show kapja az Accolade-t Rusevtől.
A közönség Cenát követeli.

Nikki Bella vs “AJ Lee”
Brie Bella érkezik AJ-nek öltözve, majd jön Nikki is. Közlik, hogy ez egy bemutató mérkőzés, amit a valódi AJ, a Díva Bajnok a kommentátorok mellől fog megnézni.
Nikki többször is földhöz vágja a testvérét, majd fúriaként esik neki és tépi. AJ nem nézi tovább, a ringbe megy és lerúgja Nikkit. Brie Bella azonnal a magasba löki a karjait: Yes! Yes! Yes! A közönség vele együtt kiabál. AJ azonban őt is megtámadja.

Láthatjuk, hogy Mark Henry előző akciója után a kommentátorok asztal nélkül folytatják a munkát, majd megnézhetjük Big E. New Day promó videóját is.

A backstage-ben Cena tesz egy utolsó kísérletet, hogy meggyőzze Rybacket, csatlakozzon a csapatához. Ryback közli vele, hogy nem szereti a sértéseket, különösen nem John Cenától. Cena próbálja megértetni vele, vegye már észre, hogy a vezetőség akarja csak manipulálni. Szerinte a Big Guynak két lehetősége van. Az egyik: hagyja, hogy a vezetőség egy nap úgy döntsön, hogy ő mégsem egy A+ szintű játékos. A másik, hogy kezébe veszi a sorsa irányítását.
Ryback tudja, mit akar a vezetőség elérni, de ő csak a saját csapatában hisz. John Cena más oldalról közelít. Szerinte Ryback önző. Itt van ez a remek srác, aki mindig enni akar és amikor végre kap egy esélyt és a nagy asztalhoz ülhetne, már nem éhes…

The Usos és a Los Matadores vs Goldust, Stardust, The Miz és Damien Sandow
A Survivor Seriesre hivatalosan is bejelentették a Tag Team Fatal 4 Way mérkőzést a Tag Team Bajnoki övért, a résztvevők pedig ugyanazok a párosok lesznek, akiket most is láthatunk a ringben.
A nyolc szupersztár látványos, pörgős meccset mutat be, amiből végül Stardust, Goldust, The Miz és Sandow csapata kerül ki győztesen.

Nincs más hátra ma estére, mint a szerződés megkötése a két csapat mérkőzésére. Azok után, amit láthattunk az este folyamán, kérdés, hogy Cena csapatából hány ember lesz képes részt venni ezen.
Természetesen Triple H érkezik elsőként feleségével, mögöttük jön Kane, Seth Rollins, Rusev, Mark Henry, Luke Harper és az elmaradhatatlan két testőr.
Ismét megnézhetjük közben, hogyan intézték el Zigglert, majd később Sheamust és Big Show-t is.
A kommentátorok már ekkor bejelentik, hogy az asztalos akció következtében Sheamus megsérült, így a Survivor Series mérkőzésen nem tud részt venni! Cena csapata tehát ismét nem teljes!
Triple H azt mondja, ezen a vasárnapon az egész világ történelmet láthat élőben a WWE Networkön. Amikor a vezetőség csapata győzni fog és a WWE… Többször is elakad a mondandójában, majd a közönséghez fordulva megjegyzi, tudja, hogy ők mind szeretik a WWE-t. John cena is szereti a WWE-t. De senkinek fogalma sincs, milyen érzés ez számukra. Sem Stephanie nagyapjának, sem az apjának, sem a gyerekeiknek… Ez neki a levegő, hogy lélegezhessenek. Nem veszíthetünk! – mondja a feleségének, aki már-már sírva fakad és azt válaszolja: Nem fogunk. Nem fogunk veszíteni.
Triple H ezt szuggerálja az embereibe is: Nem fogunk veszíteni!
Majd fordít: John Cena csapattagjainak most van az utolsó lehetősége, hogy kilépjenek abból a csapatból, vagy a Survivor Seriesen azt fogják kívánni, bárcsak el se mentek volna oda.
Stephanie azt mondja: nem szégyen meghátrálni a harctól azok után, hogy a vezetőség és csapata egész éjjel tizedelte a John Cenát pártolókat, megmutatták a legnagyobb pusztító erőt a WWE történetében. Majd ami még hátravan: felkonferálja a Cena csapatot.

Megszólal a zene, ám a Cenation vezetője egyedül érkezik. Gúnyos mosoly szalad át az ellenfél csapat tagjainak arcán, ám Cena határozottan indul meg a ring felé. Triple H körbenézi, majd a Five Knuckle Shuffle-t mutatva jegyzi meg, hogy nem látja a csapata maradék tagját.
Viccelődsz? – mondja Cena – De a viccelődésnek vasárnap vége lesz! Azt ígéri HHH-nek, hogy vasárnap, élete legfontosabb napján bele fog nézni a szemébe. Ezt az egész WWE Univerzum láthatja élőben világszerte, mint ahogy azt is, ahogy a vezetőség veszíteni fog és elveszti mostani hatalmát is!
Stephanie megkérdezi, mégis milyen hadsereggel akarja John Cena legyőzni a csapatukat? Sheamust kórházba kellett vinni és nemlesz képes ringbe lépni vasárnap, köszönhetően a vezetőségi csapat akciójának. Senki nem fog csatlakozni Cena csapatához, mert senki nem akarja eldobni az életét ebben a harcban, úgyhogy ideje lenne John Cenának végre felébredni!
Ő azonban nem akar, sőt felháborodik, hogy Steph ezt mondja neki és állítja, hogy a Team Authority veszíteni fog! Ők szabotálták a csapatának minden tagját egyetlen kivétellel és ha kell, ez az egy ember is elérheti, hogy veszítsenek! Mindig azt hangoztatják, hogy ez a legjobb az üzletnek, meg az a legjobb az üzletnek, de valójában azt teszik, ami a legjobb nekik. Ha kell a tömegből választ négy embert maga mellé – mondja Cena, mire a közönség hangos éljenzésben tör ki. Négy emberre van szüksége – mondja, majd gyerekekkel pacsizik le, érzékeltetve a különbséget az ő elképzelése és a vezetőség akarata között. A csapata minden tagjának szenvedélye a WWE – teszi még hozzá, miközben a vezetőség csapata seggnyalókból és magukat eladottakból áll.
Lenyomja a szokásos promót a WWE Network ingyenességéről, így az elég világ láthatja, ahogy a királynő és álomcsapata megsemmisíti John Cenát. Elvesz egy széket, közben HHH láthatóan unja a dumát. John Cena szerint a vezetőség csapatának tagjai egytől egyig el fognak bukni. Kane először. Az a Kane, aki mágikus hatalmat birtokolt, most pedig egy öltönyös vicc. Luke Harperre tér át, majd Mark Henrynek is beszól. A Golden Boy Seth Rollins sem ússza meg Cena ironikus szavait. Végül HHH-hez szól: Amikor a mérkőzésvezető számolni kezd, egy, kettő és három, ez a három másodperc olyan lesz, mint háro évvel ezelőtt volt. Mindazok után, amit ők tettek ironikus lesz látni, ahogy Stephanie-val együtt hátralévő életükben a WWE WC-it pucolják. Folytatná, de Steph pofon csapja. John Cena válaszként arrébb löki az asztalt és felszólítja Stephaniet, hogy hagyja el a ringet! Felkészül a harcra, egyedül mindenki ellen. Ekkor azonban megszólal Dolph Ziggler zenéje és a korábban elintézett szupersztár a nyakát fájlalva ugyan, de Cena mellé áll ismét! Jön Big Show is, így már hárman vannak, a három ember azonban még mindig kevés. Triple H számolgatni is kezdi a létszámot, hogy láttassa a különbséget. Nem ér a mateklecke végére, amikor ismét megszólal egy zene és nem más, mint Eric Rowan érkezik. Rowan csatlakozik John Cenához és így szembe fog kerülni egykori csapattársával, a már Interkontinentális Bajnok Luke Harperrel! Megjelenésére Harper szeme furán elkerekedik, Stephanie, HHH és Seth arcán pedig némi aggodalom tűnik fel.
Ez valóban nagy meglepetés, mondja Steph, de ez még mindig csak négy fő. Egy emberrel kevesebben vannak, de Stephanie eljátssza ismét a jó tündért és egy utolsó lehetőséget ad nekik, hogy gondolják végig ezt. Senki nem lép ki, ekkor újabb sokkoló pillanat következik: megszólal Cesaro zenéje. A Svájci Superman odaáll Cena mellé, majd kineveti és átáll a másik oldalra, csatlakozik Triple H seregéhez. Mindannyian azon nevetnek, hogy Cena és társai milyen meglepett arcot vágnak, mennyire csalódtak Cesaroban.
A nevetést belefagy a nőbe, amikor megszólal a Feed me More! Ryback hatalmas léptekkel közelít és a Team Cena oldalán nekiesik a Team Authority embereinek!
Elszabadul a pokol, mindenki üt mindenkit. Cena csapata öt fővel – Zigglerrel, Big Show-val, Eric Rowannel és Rybackkel az oldalán – készen áll arra, hogy végleg megfossza a vezetőséget a hatalmától.

Amikor Cena a vállára kapja Mr. Money In The Banket, Triple H megtámadja, jelezvén, hogy a végsőkig képes elmenni a győzelem érdekében. Ryback áll azonban a háta mögé, Cena pedig kiosutja az AA-t egy asztalra.

Hogy mi lesz a végkimenetel? Vasárnap megtudjuk.

Pre Show:

RAW:

Reklámok

WWE RAW 2014. november 17. – Szerződéskötés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. szerintem nem egy igazságos dolog hogy a John Cena csapatait küldjék egymás ellen. Meg hát megmondom mi a véleményem The authority vagyis a (A vezetőség nagyon szar. ) A Cena csapat fog majd diadlmaskodni a túlélő túrán és a vezetőség megy a süllyesztőbe.Meg különben is Randy Orton jól tette hogy szembe szállt Seth Rollins-sal és kiosztott neki egy RKO-t .Meg hát Bray Wyatt nem fogja sokáig húzni mert a labirins Deam Ambrose úgy leveri mint a Sz”’rt . És mi az hogy beleavatkoznak Sheamus vs Rusev macht-be amikor épp úgy látszott hogy sheamus megnyeri a match-t . The rock vagyis a szikla szerintem nem szórakozott volna főleg nem HHH -dzsel.Meg a nyers erőben a színfalak mögött azt mondta az öltönyös Kane és HHH hogy már ki nem állhatják Seth Rollins. Megjegyezném csak a The Authority csak csalni tudni

    Kedvelés

  2. Komolyan mondom, sírni fogok, mint egy kisgyerek, ha Ortont nem láthatom bunyózni az Authority ellen. Ő lenne az ami értelmet is vinne az egészbe, mertígy ez csak annyiból fog állni, hogy jófiúk va rosszfiúk. Ahogy itt elmondták néhányan. Orton, Ambrose, Reigns kéne a Széna csapatba, nem ilyen Rowan, Zieggler, meg Sheamus.

    Kedvelés

  3. Az egész egy tré volt már megint, a tag team meccset kivéve; a végén egyedül Eric Rowan jelentett meglepetést, de igazából az sem sokat enyhített ezen a szar adáson… A SS amúgy sem híres a jó meccsekről, idén se várok sokat, de úgy néz ki, hogy már szinte formaszerűen megint 5 km-rel süllyedni fog a színvonal… Orton visszatérés biztos, ahogy a Team Cena győzelme is 75%-ra vehető… Bray Wyatt visszatérésénél is azt hittem, hogy lesz valami, de csak a szokásos bohóckodás, most Ambrose-zal. Mondjuk egy no DQ meccs még jó is lehetne, de ezek még ezt az örömöt se adják meg…
    Lesnar? Hát még szép, hogy nem meccsel, mert készül a nagy UFC visszatérésre (amit meg is tudok érteni, hiszen csak ott tud bármit is felmutatni). Csak tudnám, hogy minek tették meg bajnoknak akkor… Ja, mert más “NEM VOLT” (ááá, csak 7 másik top szupersztár kaphatott volna címmeccset, de mégis a Ghost Lesnar kellett, mert az olyan menő)… Az IC öv szintén nem kerül terítékre a SS meccs miatt, de sebaj, majd az US… ja az se, mert Rusev is a csapatban van… Övmeccsek csak a díva (máig nem értem, hogy miért kellett megszüntetni a Női bajnoki övet, hiszen a díváért csak az ilyen cicababák indulhatnak, mert a sok gyökér amerikai nem recskázna a Kharma-féle nőkre, akik meg mehetnének a női övért, és produkálhatnának is valamit…) meg a TT övek körül lesznek (ami meglehetősen szégyenteljes, hisz olyan jó csapatok lehetnének bajnokok, de el kellett rontani az összes nagy lehetőséget, a csillagporos buzi, aki egykor büszkén viselte a Rhodes nevet, és az egyébként mindig csak többedmagával sikeres Goldust, aki nem viselte büszkén “igazi” nevét (ami egyébként Runnels, véletlenül sem Rhodes), az ikermajmok, a matadorok, és a Miz, és a giggolója, aki jobb sorsra is érdemes, mert Sandowként legalább volt egy karaktere, ami azért ebben a borzalmas érában meg is állná még a helyét.) És mégis, egyedül itt várhatunk egy jónak ígérkező meccset, a többire nem is fogunk emlékezni.
    Várom, hogy olyan alakok térjenek vissza, mint BNB, aki azért nem egy A+-os sztár, de ezerszer jobb, mint az adás élvonalában bohóckodók. És soha nem hittem volna, hogy így lesz, de Bryan visszatérését is várom már, hiszen legyen akármennyire is gyűlöletes figurája, azért mégis az egyik legjobb előadó, illetve bevállalja minden adáson a meccseket, egyesekkel (és itt nem csak Lesnarra gondolok).
    Utolsó reménységem Kane, aki hátha újra felkapja magára a maszkot (még jobb lenne, ha a régit, a vörös gúnyájával együtt) és tombol még egy kicsit, nem pedig öltönyben bohóckodik… De ez 98% hogy nem történik meg, de a remény hal meg utoljára (miután az Attitude éra fanok főbe lőtték magukat).

    Kedvelés

    • Ja és a maradék 25% lehetne éppen több is az Authority javára, hiszen ne felejtsük el, hogy Paul (HHH) amúgy a COO, nem mellesleg résztulajdonos, valószínűleg sokkal több hatalma van mint a vén McMahon-nek. Az “igazgatótanács” sem létezik (legalábbis amelyik beleszól a sztoriba), úgyhogy HHH lesz a jövőbeli korlátlan hatalmú diktátor. A feleségéről, az örökösről meg nem is beszélve… Ezzel a közjátékkal max. egy kicsit visszavonul a színészkedéstől, de WC-t pucolni valószínű sosem fog (max a sajátját, mikor visszanézi, hogy éppen mit produkáltak egy RAW-n…). Ne élje bele magát senki, HHH sosem fog eltűnni a központi hatalomból, ezt garantálom.

      Kedvelés

  4. OMG ERIC ROWEN team cena csapatában.. Ez komoly xdxd ez egy kurvajóadás volt. És most leszögezem nem szeretnék negatív kommenteket olvasni mert felkeresem őket és a hangszálaikon fogok gitározni…

    Kedvelés

    • nem szoktam szurkolni Cenának, de ez az adás elérte a célját végülis 😀
      csak izgalmassá teszik ezt
      bármi történhet
      az ép ész azt mondja , hogy nem bomlik ezt a vezetőség dolog de azért na.. csak meglett Cena csapata is a végére
      de nem értem miért cserélték ki Sheamust, viszont örülök neki 😀 Rowannek jót tehet ez a meccs

      Kedvelés

  5. Nemtom melyik RAW-ot néztétek, de kurva jó volt 🙂 Inkább a Cena Team mint a Hunter uralom, amiből sztem már elég volt akkor mikor Triple H bíró volt a Bryan vs Orton meccsen…

    Kedvelés

  6. Komolyan felbassz ez az egész már.. mi ez a TeamCena uralom a végén?! Bejött a kecske fejű majom és hirtelen,visít a csürhe közönség.. nem akarom bántani őket,de szánalom,hogy CSAK annak tudnak visítani aki face.. nincs olyan kedvencük,aki mellett kitartanának heel “állapotába” is.. 😀 vicc.. nézzük már meg a 2 csapatot.. kezdjük a vezetőséggel Rollins,egy majom,ez oké.. Mark Henry,egy pusztító gép,Rusevről már nem is beszélve.. Kane akármilyen tata attól még letud vágni egy két C.Slam-et. A 2 bizti őr jó lesz figyelem elterelésnek,de pl. Harper clothesline-i eléggé nyaktekerőek..és a TeamCena?! Ne vicceljünk már.. 😀 Róbert “Kecske” Gida a micimaciból,festet hajú sexy legény “Show Off”, akkor egy benga állat aki jóformán járni se tud a meccsein, Ryback aki visszatért ő még jó csak ne felejtsük el a “Rybaxe” alatt hányszor picsázta el őket RVD,Reigns,Sheamus stb.. 😀 és akkor még Cena? örök győztes.. hmm I know,de vicc, hogy ő a legyőzhetetlen szupersztár aki egyedül leül a székre és ledumál mindenkit.. Ambrose,Orton,Reigns ott lenne a TeamCenaba, na akkor mondanám, hogy “bakker ezek nyerni fognak”.. félre ne értsen senki nincs bajom igazából a TeamCena csapattal csak vicc ami itt megy.. hogy jönnek és elsöpörnek mindenkit.. ja és utolsóként a vezetőségből.. ki is a COO?? Ja igen megvan.. Triple H nem tudom ki emlékszik rá a “mélyen tisztelt” közönségből.. Evolution megalapítója,többszörös világbajnok,legyőzte a Legacy-t majd Sheamust,Edge esküvőjét füstbe tette.. könyörgöm és most fújol a sok gyökér,mert nem face,meg kicsit rájött mi kell a bírka népnek.. 😀 elfelejtik kikért sikongattak, mert most húúúú rossz fiút játszanak.. szánalmas ez már de komolyan.. fogadni mernék Triple H face lenne (eltérve mindentől) a szart is kiverné Ryback-ből,Cena-ból.. 😀 utolsó szó jogán: tudom, hogy ez csak story stb.,csak betelt a pohár, hogy félévente látni egy jó műsort..

    Kedvelés

  7. Ez kell , ez a divat, előjött a semmiből és kapott egy övet Harper.:(
    Mindegy, azt azért elmondanám , hogy Cena tagja lessz a Hírességek Csarnokának, az ilyen Harper, Wyatt, Rollins…. a közelébe nem fog kerülni, mennek majd a süllyesztőbe.

    Kedvelés

    • Csak hogy tudd Cena is így kezdte.
      Ő sem 15x-ös bajnokként jött a wwe-be,és az első meccsét el is bukta,ős is us övvel kezdte évek múlva kapta az első wwe címét te nagyokos.
      Rollins,Reigns,Harper,Wyatt,Rusev ők a jövő tehetségei idővel ők is vihetik annyira mint a szeretett Cenátok!

      Kedvelés

  8. Mekkora lenne már, ha Stone Cold visszajönne és beállna Cena mellé 😀 esélye nem lenne a vezetőségnek ellenük 😉

    Kedvelés

    • Ja komoly egy pofája volt neki.:) Amugy tényleg egyre mocsokabb lesznek az adások, a felét már átpörgetem , mert elegem van a vezetőség uralmából.nemelég hogy a valóéletben köcsögök még a tvben is ezt kell nézni.
      egy jó ideje inkább régi meccseket nézek meg NXTt, mert ez a heel uralom ami most van nem jön be nekem.

      Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s