WWE RAW 2014. november 10. – Eredmények

raw141110

2014. november 10-én Európából, a liverpooli Echo arénából jelentkezett a Monday Night RAW 1120. adása. Már csak 13 nap van a Survior Series PPV-ig, így lassan kialakulnak a mérkőzések, illetve a csapatok.

A heti műsor a szokásos visszatekintéssel indul, és van is mire visszatekinteni, hisz Randy Orton nyíltan HHH ellen fordult, ezzel pedig kivívta a vezetőség haragját. Miután ismét látjuk, hogy Ortont milyen verésben részesítették “hűtlensége” miatt, John Cena érkezik az arénába. A közönség most is, itt is vegyes reakciókkal fogadja. Cena a Survivor Series tag team mérkőzésről beszél, ami az ő, illetve a vezetőség csapata között lesz.
John Cena szerint a vezetőség mindenki el akar ijeszteni attól, hogy az ő csapatához csatlakozzon. A múlt héten Randy Orton szembement velük és a bosszút a végtelenségig vitték. Mint mondja, már csak két hét van vissza az összecsapásig és emlékeztet bennünket arra, hogy Zack Ryder nagyjából hat hónapos kihagyásra kényszerült. Ő azonban talált két srácot, akik büszkén állnak mellé: Az Interkontinentális Bajnok Dolph Ziggler és a korábbi Nehézsúlyú Világbajnok, Jack Swagger. És van egy ember, aki nem fél senkitől, és aki ma este az ellenfele lesz… A közönség hangosan skandálni kezdi: Feed Me More! Igen, Ryback és, és mielőtt a vezetőség őt is leállítaná, Cena szemtől szembe akar vele beszélni a dolgokról. Ryback érkezik is. A nagyfiú visszatért! – mondja, majd azonnal megszólal HHH zenéje és a COO jön be felesége, Kane és Seth Rollins kíséretében. Nem kellenek a szavak, amikor behív még valakit: A Világ Legerősebb Embere, Mark Henry csatlakozott Triple H csapatához!
Stephanie emlékezteti az angol közönséget, hogy az ő bevonuló zenéje az Isten óvd a Királynőt… Aztán HHH veszi át a szót és elismeri, hogy mindenkit óva int attól, hogy csatlakozzon Cena csapatához. Féljék az istent, mert ő az isten és a játék megváltozott! Aki csatlakozni fog John Cenához számoljon azzal, hogy öngyilkosságot követ el a karrierjét tekintve, a vezetőség pedig újra és újra be fogja bizonyítani, hogy nem fog veszíteni!
Jack Swagger? – mondja gúnyosan, majd megkérdezi Rollinsot, hogy akarja-e ma estére az Igazi Amerikait. Mivel Dolp Ziggler már csatlakozott Cenához, neki is HHH egyik emberével, Mark Henryvel kell egy az egyben szembenéznie – jelenti be.
Stephanie Rybacket célozza meg, hogy csatlakozzon hozzájuk és el sem tudja képzelni, hogy a jövőben hány fő eseményen vehet majd részt. Nézi az erejét és szerinte Rybackben megvan a lehetőség, hogy a legnagyobb szörnyeteg legyen, akit a WWE valaha is látott, Triple H pedig azt ígéri neki többet kaphat, mint amit valaha is akart. Több ellenfelet, több fő eseményt, több bajnoki címet, több dicsfényt és sikert…
John Cena is megszólal és úgy véli, ha szétrúgják a seggét, akkor is ember lesz nem pedig egy darab eladott Shield, Kane vagy szexi csokoládé… Ha Ryback valóban olyan jó, mint amilyennek vallja magát, akkor hagyja, hogy a rajongók döntsenek a sorsáról, mert ha akarják őt, akkor ezt világosan meg is fogják mondani. Ismét kezdődik a Feed Me More, Ryback pedig győzködi magát. Nem fél a vezetőségtől, de ugyanakkor nem is John Cena nevét látja a fizetési csekkje alján! Ryback felkapja Cenát és egy Spinebusterrel vágja földhöz, ezzel pedig kinyilvánítja, hogy melyik oldalhoz csatlakozik.
Ó Igen! – kiált fel Steph, majd Daniel Bryan módjára folytatja: Yes! Yes! Yes!
Ryback távozik, Stephanie még bemutat Cenának, majd jön az első mérkőzés.

Seth Rollins vs Jack Swagger
A vezetőség kontra ellenség első mérkőzésén Swagger nem tud bizonyítani. Hiába a szorítások, feladatási és kopogtatási kísérletek, Seth végül beviszi a Curb Stompot és megnyeri a mérkőzést.

A mérkőzés után az orvos ellenőrzi Swaggert, Seth pedig ünnepli győzelmét.
A Veteránok Napja alkalmából JBL mond köszönetet minden veteránnak.
Visszapillantunk a SmackDownra, Bray Wyatt újabb promójára, majd Dean Ambrose tűnik fel a képen és azt mondja, hosszú a priusza, de nem fog bocsánatot kérni. Nem bújik el a démonom elől és nem akar hős lenni. A vezetőség nem volt képes kinyírni őt és ez Wyattnek sem fog sikerülni, mindkettőjüknek jut a pokolban egy különleges hely.
Michael Cole hivatalosan is bejelenti a Dean Ambrose vs Bray Wyatt mérkőzést a Survivor Seriesre.

A backstage-ben Kane “üdvözli” Rabacket a vezetőség csapatában. Úgy véli, Ryback számára remek lehetőség a mai John Cena elleni meccs, hogy bizonyítsa, egy irányba halad a vezetőséggel. Bár Ryback magabiztosan állítja, hogy kézben tartja a dolgokat, Kane közli, hogy ő is ott lesz a ring mellett a meccs alatt. Ha Ryback is akarja, a vezetőség fogaskerekének sikeres fogává válhat, de ehhez alázat is kell. Ő segíteni fogja Rybacket győzni – folytatja, ám Ryback elhárítja ezt: majd ha szüksége lesz rá, szólni fog, Kane pedig menjen az útjából.

Paige vs Alicia Fox
A lányok mérkőzése mindössze pár percig tartott, amikor Paige bevitte a Ram-Paige mozdulatát és kopogtatott.

A backstage-ben Stephanie gratulál Rusevnek a múlt heti győzelméhez és a bajnoki címhez. Emlékezteti a szupersztárt és Lanát, hogy a férje, Triple H adta neki a lehetőséget, hogy Bajnok legyen és hogy most ezt meg is ünnepelje. Steph célja, hogy Rusev csatlakozzon a csapatukhoz, Lana azonban politikai indokokkal ki akar bújni ez alól. A WWE-ben nincs politika, mondja Stephanie és még ezen az éjszakán dönteniük kell. Meg fogják vizsgálni az ajánlatot – mondja Lana, mire Stephanie kiakad és egy kis orosz balfácánnak nevezi a lányt, majd figyelmezteti, hogy visszaküldi őket a semmibe, ha semmibe veszik őt…

Láthatjuk Xavier Woods új promó videóját, majd ismét backstage jelenet következik.
Stephanie és Triple H végignézik Vince McMahon egy héttel ezelőtti beszédét és töprengenek, hisz Vince gyakorlatilag a vezetőség hatalmát tette fel tétként. HHH elmondja, Vince azt is megjegyezte, hogy szereti a meglepetéseket.
Stephanie szerint teszteli és teszteli őket, HHH úgy véli ez olyan, mintha szét akarná őket választani. Szerinte a Team Cena esélytelen a Survivor Seriesen, de Stephanie szerint ott van a nagy kérdés: Mi lenne, ha?… Ha mégis, akkor ott vannak ők ketten egymásnak és HHH megígéri, minden rendben lesz.

A WWE új US Bajnoka, Rusev vonul be Lana kíséretében, hogy megünnepelje bajnoki címét. Láthatjuk ismét a meccs döntő pillanatát, majd a jelen lévő két “orosz” férfi közül az egyik felolvassa Putyin gratulációját. Aztán kérik a közönséget, álljanak fel, és tisztelettel hallgassák végig az orosz himnuszt, de nem érnek a végére, mert megjelenik Sheamus és meg akarja támadni Rusevet…

WWE United Stated Bajnoki cím mérkőzés: Rusev vs Sheamus
Ha már bejött a Great White, azonnal meg is mérkőznek, itt a lehetőség, hogy visszaszerezze a bajnoki övet Rusevtől. Keményen kezdenek és bizony Sheamus nemsokára a kommentátori asztalon, majd a földön találja magát. Rusev ezután is kemény rúgásokat visz be neki, de a Kelta képes talpra állni és visszatámadni. Többször is visszajön a meccsbe és úgy néz ki, Rusev talán még egy kemény pofonba is beleszaladhat. A ringen kívül harcolnak, a mérkőzésvezető számol rájuk. Rusev még visszaér, Sheamust viszont a korábban látott két öltönyös megtámadja – ezt pedig a mérkőzésvezető nem veszi észre! Sheamus nem ér vissza időben a ringbe, így a hivatalos eredmény szerint Rusev kiszámolással nyeri a mérkőzést és továbbra is Bajnok.

Amikor a győztes és kísérője a backstage-be ér, Stephanie várja őket, gratulál, de leginkább a válaszukra kíváncsi. Lana igent mond, így Rusev is csatlakozik a vezetőség csapatához. Mint Steph mondja, együtt össze fogják törni Cena csapatát.

Rollis üdvözli Rybacket a csapatukban és megnyugtatja, hogy jól döntött. Rybacek szerint a játékterv egyszerű: talál egy célpontot és elpusztítja azt. Ma este John Cenát találja meg. Aztán kijavítja Rollinsot: Nem Big Man, hanem Big Guy…

Los Matadores vs The Miz and Damien Mizdow
Először a Los Matadores és El Torito érkezik, majd bevonul az Awesome Three, azaz Miz, Sandow és Hornswoggle is.
Mivel tag team mérkőzésről van szó, Sandow is ringbe lép, szerepe ezúttal nem korlátozódik az utánzásra.
A meccs rövidre sikerült és végül Miznek sikerült kopogtatnia. A győztesen tehát The Miz és Damien Mizdow / Hornswoggle.

A backstage-ben Ziggler és Cena beszélgetnek. Ma már Swagger elbukott, de fontos, hogy ők maradjanak pozitívak. Triple H lép oda hozzájuk, viccelődik, majd eltiltja Cenát a ring mellől Ziggler meccsén. A Show Off csak magára számíthat Mark Henryvel szemben…

Dolph Ziggler vs Mark Henry
A meccs előtt megnézhetjük, ahogy Mark megtámadta Big Show-t, majd megszólal a gong. Ziggler hiába sokkal mozgékonyabb, az elején szinte meg sem tudja érinteni a Világ Legerősebb Emberét. Hiába biztatja a közönség, többször földre kerül, majd Henry a lépcsőt is a ringbe viszi, láthatóan ki akarja készíteni ellenfelét. Bár emiatt diszkvalifikálják és a meccset így Ziggler nyeri, Henry nem áll le. Arra azonban már nem jut ideje, hogy Dolphot rávágja a lépcsőre, mert megszólal Show zenéje és bejön az óriás! Mark Henry a biztos menekülést választja. Elfutsz? – kiabál utána Big Show, de Henry a többszöri felszólítás ellenére sem megy vissza.
Big Show bejelenti, hogy csatlakozik John Cena csapatához és a Survivor Seriesen figyelni fog Mark Henryre! Mark Henry nem boldog a hír hallatán…

Show felsegíti Zigglert és hátrakíséri. Cena köszönetet mond az óriásnak, amiért csatlakozott hozzájuk és mivel Swagger nincs jó, még két embert kell találniuk, aki van olyan őrült, hogy szembeszáll a vezetőséggel.
Sheamus érkezik és kapcsolódik be a beszélgetésbe. Már csak egy ember kell, mert ő is Cena és csapata mellé áll!

Brie Bella vs AJ Lee
Aj érkezik először, majd Brie is bejön, aki szerepe szerint most nem más, mint Nikki személyi asszisztense. A második díva meccset sem húzták sokáig a lányok, AJ bevitte a Black Widow-t és nyert Brie ellen.

Ismét láthatjuk, ahogy a SmackDownban a sérült veterán, Dan Rose egy speciális eszköznek köszönhetően ismét lábra állt és a WWE felejthetetlen pillanatokat szerzett neki azzal, hogy az egész aréna köszönetét fejezte ki.

Mark henry megy be az öltözőbe Rybackhez és csap a vállára: Üdvözöllek a csapatban! Ránéz Ryback öltözékére és megjegyzi. Nagy fiú. Majdnem olyan nagy, mint én… Majd emlékezteti a korábbi összetűzésükre. Mielőtt Ryback komolyan venné, Mark bevallja, hogy csak viccelt.

Tyson Kidd vs Adam Rose
Érkezik Adam Rose és indul a parti. Pár perce tart a mérkőzés és épp Kidd támad, amikor Eric Rowan jön be. Körbejárja a ringet, mintha keresne valakit, majd megjegyzi, hogy nincs ott. A nézőtérre megy és eltűnik…
A közjáték nem zavarja meg a küzdő feleket, Tyson végig szorítja Rose nyakát, mintha mi sem történt volna. Adam Rose végül kiszabadul, és visszatámad. Tysonnak azonban sikerül elkapnia ellenfelét egy Sharpshooterrel, és feladatja a mérkőzést Adam Rose-zal.
A győztes: Tyson Kidd.
A nyúl érzi, hogy baj van, hisz neki is komoly szerepe volt ebben a vereségben (elterelte Rose figyelmét). Pitizve ugrál körbe-körbe, ám Adam Rose megunja ezt és úgy lerúgja a nyuszit, hogy talán még az állatvédők is reklamálnak.

Ismét láthatjuk Vince McMahon egy héttel ezelőtti megjelenését, amikor kijelentette, hogy amennyiben HHH csapata kikap, a vezetőség elveszíti a hatalmát.
A backstage-ben ott van Triple H és csapata – Ryback kivételével. Mikor HHH megkérdezi, hol van a hiányzó ember, Kane azt mondja, mindenki aggódik Ryback miatt, mert probléma van a hozzáállásával. Ryback lép be a képbe és megkérdezi Kane-től, miért beszél róla a háta mögött?
Triple H próbálja oldani a feszültséget és lenyugtatni az embereit. Azt mondja, ma este minden Rybackről szól, tegye csak azt, amit a legjobban tud és pusztítsa el John Cenát. Nem érdekli hogyan, Nem felejti el közölni, hogy Cena csapatának tagjait már eltiltotta a ring mellől…
Stephanie is lenyom egy buzdító beszédet hogy elérje, mindannyian egy oldalon álljanak.

újabb Bray Wyatt promó videót láthatunk. Wyatt szerint Dean Ambrose eddig még nem látta a rosszat…

Érkezik az arénába John Cena, de a mérkőzés előtt még egy kapcsolás a WWE Network-hoz, ahol Paul Heyman a vendég annak kapcsán, hogy november 10-től egész héten keresztül ECW Exposed címmel adnak adást. Ne feledjük, hogy az egykori ECW alapítói között ott volt maga Heyman is, sőt egy ideig kommentálta is az adásokat.
Az ügyvéd most szokás szerint bemutatja magát, megjelenése és kapcsolása azonban ezúttal csak reklámcélt szolgál.

John Cena vs Ryback
Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy John Cena és Ryback között volt már konfliktus és nem egy PPV adásban kerültek szembe egymással. Megmérkőztek a RAW-ban, a SmackDown-ban is, egyik emlékezetes meccsük pedig a 2013-as Payback-en megrendezett 3 Stages of Hell volt.
A gong megszólal, ők egymásnak esnek. Nem sokkal később láthatjuk, hogy HHH és felesége a backstage-ben elhelyezett monitoron nézik a meccset, úgy gondolták elég, ha négy emberük vigyázz a ring mellett Rybackre, aki épp kivágja a ringből Cenát.
Cena nehezen és csak pillanatokra fordít. Ryback erősebbnek tűnik és könnyebben alakít ki fölényt, amit aztán ki is használ. Kopogtatási kísérletei azonban rendre elhalnak, John Cenában mindig van annyi erő, hogy kirúgjon.
Kane feláll a ring szélélre, Cena pedig fejjel ront neki. Ryback már nyerő helyzetben volt talán, ám Kane bosszút szomjazik, a ringbe lép és leüti Cenát. Azonnal diszkvalifikálják Rybacket és ezt nem másnak, mint csapattársának, Kane-nek köszönheti. Felelősségre is akarja vonni ezért, Kane azonban az arcába kiabál. Ryback nem fél tőle, meglöki, mire Kane vetkőzni kezd. Érkezik Rollins, hogy közéjük álljon és megbékítse őket, ám Ryback megunja a dumát és leüti Mr.- Money In The Banket!
Kane-nek nem kell több, azonnal lerúgja Rybacket, majd elszabadul a pokol John Cena számára, mert a vezetőség összes embere körbeveszi és rúgják, ahol érik. Hiába az eltiltás, Sheamus bejön, hogy segítsen csapattársának, de őt is elkapják! Érkezik Show, aki már a rámpán kiüti a testőröket, majd Mark Henryt ragadja nyakon egy pillanatra. Igen, csak egy pillanatra, mert Rollins máris repül feléjük a ring sarkáról és leteríti őket. Show, Cena, Sheamus és Ryback – négyen négy felé fekszenek, HHH emberei pedig továbbra is fölényben vannak és meg akarják semmisíteni őket.
Aztán föléled Ryback. Rollins, Mark Henry, majd Rusev is kihúzza a gyufát nála, végül Kane is megkapja a Shellshockedet!
Ryback elindul kifelé, majd megáll a rámpa végén. John Cena már talpon van és megtapsolja korábbi ellenfelét. Stephanie és HHH a backstage-ben aggódva figyelik az eseményeket, amikor egy test repül el a lábuk előtt! Egy test, aki nem más, mint Dolph Ziggler. A kamera lassan fordul, mígnem szemben találhatjuk magunkat Luke Harperrel, aki annyit mond: Én csapatjátékos vagyok!
HHH és Steph szeme elkerekedik a csodálkozástól, nyitott szájjal bámulnak Harperre…

Összegezve tehát: alig két hét múlva Survivor Series. A már biztos mérkőzések:

– AJ vs Nikki Bella Díva Bajnoki cím meccs
– Dean Ambrose vs Bray Wyatt
– Tradicionális Survivor Series Tag Team mérkőzés: Team Vezetőség vs Team Cena.

Az utolsó mérkőzés 5-5 emberes, és Ryback mai akciója után egyértelmű, hogy korábbi csatlakozása a vezetőséghez már nem áll. Ugyanakkor nem csatlakozott Cena csapatához sem, így mindegyik oldalra egy-egy fő még kell. A vezetőséget Seth Rollins, Kane, Rusev és Mark Henry képviseli, és bizony úgy néz ki, hogy bejön a képbe Luke Harper. Cena oldalán Ziggler, Show és Sheamus áll, kérdés hogy az ötödik csapattag Ryback lesz, vagy valaki más száll szembe a főnökökkel.
A következő két hétben több meccsnek is körvonalazódnia kell, illetve meg kell találni azt az egyetlen tagot John Cena csapatába, aki akár még kulcsszerepet is tölthet be.
Bízzunk benne, hogy nem fogunk unatkozni…

 

Pre Show:

RAW:

Reklámok

WWE RAW 2014. november 10. – Eredmények” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Skacok bocs hogy csak most mondom. De most hallottam hogy ma Ryback 33.szülinapja van. Tehát boldogat a Big Guy nak. 🙂

    Kedvelés

  2. Az utóbbi évek ss adásaiból nekem kajakra csak anyi rémlik,hogy a jó öreg Mankind egyszer összeverbuvált pár szarfaszú kis buzit,de hogy kiket,illetve kik ellen,arra már nem emlékszek..
    szal ennyire színvonalas,és ss adások voltak,de ez elmondható bármelyik ppv nyalánkságról is.

    A liga biztos,hogy nyerni fog,föleg ha baby face karakterré silányodott vipera matyi is beáll a sorba az ő kis városkájában.
    Ezért vergődik mostanában tsz paraszt hófehérkével,hegyomlás giga csokigolyóval,pinki,Kane árnyékával…huu de eredeti sztorik ezek aztakurvahétszázátnekidetényleg

    Engem 2 dolog érdekel.Mi lesz a későbbiekben a családfővel,leszneke új tagok,kape normális sztorit,teret,szerepet,akár valamelyik öv közelébe engedike na meg,hogy bestia megint jol elveri a málészájú kis buzit.Az övek nála maradnak ugyis a wm ig..szal nagy izgalmak nem várhatóak,de egy kiadós müzli elpicsázást,mindig szívesen látok.

    veszett kutyából meg akár még lehet valaki is,mert anno,megérdemelte volna az övet mikor szarrá verte puncikát 1 x 2 x sokszor,de ugye…na majd jövőre!

    Kedvelés

  3. Szerintem Orton lesz a TeamCena 5. tagja VAGY alakít a végén egy “TeamOrton” csapatot,de szép lenne 😀 de 3 csapat ugye nem lehet szoval maradok annál,hogy Cena csapatát erősiti majd. (Esetleg beront es randomba szétpofozza a vezetőséget). Ryback valszeg kimarad ebbol,mert nem kíváncsi egyik félre se.. De ez, hogy egyedul lenyomta a vègèn Sell Out Scumbag-eket az már sok volt.. Maradjunk a földön azért.. A vezetőség csapata viszont szemmel láthatólag erősebb. Hiába az igazság ligája attól még egyenlőre sehol sincsenek. Az adás amúgy story kiegészítésnek jó volt,de többnek nem igazán.

    Kedvelés

  4. Hányok müzlitől.Egyszerűen nem unják meg ezt az örök baby face kis gecit.Állandóan őt szerepeltetik,minden címmecset ő kap meg,mindenkit legyőz stb.
    veszett kutyával meg mi volt ez a közjáték?szánalmas ahogy az ss is az lesz,főleg sok ilyen nyomorulttal.

    Okádék szar fos adás volt,amiben ismét a csori heel karakterek lettek megalázva,mint mindig.És ki állt a végén,egyedül a ringben,miközben körülötte minden gonoszka feküdt?Na ki???

    Ismét kitettek magukért.Csak így tovább.

    Kedvelés

  5. Hát, őszintén szerintem csak egy “töltelék” adás volt. Nem történt benne semmi újdonság, kilehetett következtetni, hogy a Team A.-ba csakis olyan karakterek kerülnek akik már heel-ek, és nem fognak az elkövetkezendő 2 hétben hirtelen – többen – heel turnt venni. Arra is számítani lehetett, hogy Ryback nem fog Triple H embere lenni, hiszen most tért vissza, ráadásul face karakterként, annyira a WWE “kreatív” szerkesztői sem hülyültek – még – meg, hogy hetente face/heel turn-t vegyen egy adott “karakter” . Van egy olyan érzésem, hogy Orton rohadt nagy meglepetést fog okozni az SS-en. Nem tudnám elképzelni, hogy a szülővárosában lévő eseményen épp ő nem vesz részt.

    Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s