Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE RAW 2014. március 10. – Hogan ötlete és lázadás

raw140310

2014. március 10-én Memphisből jelentkezett a Monday Night RAW. Az adást most is gyakorlatilag keretbe foglalták a beszélgetések, előtte Pre Show, utána Backstage Pass volt látható a WWE Networkön.
A Pre Show-ban Josh Matthews köszönti a nézőket, ezúttal Booker T, Alex Riley és Jimmy Hart társaságában vezeti az adást. Hart elmondja, milyen jó érzés ismét itt lenni, majd bejelentik ma estére a Big Show és Daniel Bryan vs Randy Orton és Batista mérkőzést.
Visszatekinthetünk az előző RAW-ra, ahol Brock Lesnar ismét elverte Mark Henryt, majd Undertaker osztotta ki Lesnart. Láthatjuk Christian támadását Sheamus ellen, illetve az adás végén történteket Daniel Bryan és HHH között.
Beszélnek Sheamus és Christian ellentétéről, arról, ami John Cena és Bray Wyatt között alakul és természetesen a WrestleManiáról is.
Renee Young Sheamust kérdezi a Christian elleni mérkőzés kikötéséről, ám a Keltát ez nem igazán érdekli, a vége így is úgy is ugyanaz lesz.

A heti RAW adás első érkezője a WrestleMania házigazda, Hulk Hogan.
Hogan beszél a saját WM meccseiről Randy Savage, Andre The Giant és The Ultimate Warrior ellen. Azt mondja: minden alkalommal, amikor visszanézi az Andre elleni mérkőzését libabőrös lesz és úgy érzi, kígyók mászkálnak a testén.
Hulk Hogannek történelmi ötlegte lett és alig várta, hogy elmondhassa a RAW-ban. Arra gondolt, hogy legyen egy 30 emberes Battle Royal mérkőzés, “Over The Top Andre The Giants Memorial” meccs, aminek győztese kapna egy Andre The Giants emléktrófeát.
A mérkőzést hivatalosan is bejelenteti a WrestleMania XXX-ra, azonban a 30 résztvevő kiléte egyelőre nem ismert.
Hogan megkérdezi: Mit fogsz tenni a WM XXX-ona, mikor Andre emléke és a Hulkamania érzése végigfut rajta?
John Cena zenéje szakítja félbe Hulkot, a szupersztár megjelenése most is vegyes reakciókat vált ki a közönségből.
Cena azt mondja, rohadt jó, hogy Hogan visszajött a WWE-be, Hogan megköszöni neki. Cena elmondja, hogy a WrestleMania 3-ról a Hogan-Giants összecsapás volt a kedvenc mérkőzése.
Hihetetlen! A Hulkamania visszatért és André emlékének szentelnek egy meccset a WrestleManián! – mondja ismét. A Hulkamania örökké élni fog! Mikor egy olyan ember, mint Hogan kijön a ringbe és létrehoz egy battle royalt megemlékezésként, csak egyetlen kérdést tesz fel magának Cena: “what you gonna do brother” – utánozza Hogant. A válasz nagyon egyszerű: itt és most bejelenti, hogy az elsők között lép ringbe a 30 emberes meccsen!
Elsötétedik az aréna, és a Wyatt család jellegzetesen villogó képkockáit látjuk. Brayn Wyatt jön be kezében a viharlámpással és leül a ring melletti hintaszékébe. Sötét marad továbbra is, Bra beszél. A büszkeség mindig is a kedvenc bűne volt, mert elvakítja még a legerősebb embereket is, azokat is, akik azt állítják magukról, hogy halhatatlanok. Kigúnyolja Cena és Hogan közhelyességét, szerinte mindketten hazugok és csak az ostoba büszkeségük teszi lehetővé, hogy élősködjenek a gyengéken és reménnyel töltsék el őket.
Bray Wyatt szerint a remény meghalt és ez a sors vár John Cena örökségére is. Ha John Cena lenéz rá, ellenséget fog látni, de ha felnéz rá, akkor barátot. Ha egyenesen néz a szemébe, látni fogja Istent! Kinyújtja a kezeit, Cena szerint pedig elég furcsa dolgokról beszél. Ő nem Istent látja, hanem egy hajléktalant, aki talált egy fáklyát meg egy hintaszéket. John Cena elnézést kér Hogantől és úgy dönt, hogy a 30 emberes Battle Royal helyett másik meccset választ és nyíltan kihívja a WrestleManiára Bray Wyattet.
Wyatt szerint mindig mókás John Cenával játszadozni, egészen addig, amíg John nem fog fent akadni a pók hálójában.
A család megindul a ring felé, ahol Hulk és John felkészülnek az összecsapásra, ám végül ez nem történik meg.

John Cena vs Eric Rowan
Hogy azért mégis legyen egy kis kakaskodás Cena és a Wyattek között, kezdődik az első meccs, amin a család egyik tagjával mérkőzik meg. Bray és Harper, illetve Hogan ott marad a közelben és figyelik az eseményeket. A meccs nem szolgált sok érdekességgel és rövid is volt. Ha pontozással kellett volna dönteni, lehet, hogy Rowan javára billen a mérleg, ám a kopogtatás John Cenának sikerült.
A meccs után Bray dühöngött és úgy tűnt, emberei megtámadják Hulk Hogant és Cenát, azonban ez most is elmaradt.

A WWE applikáción keresztül a közönség döntheti el, hogy Sheamus és Christian mérkőzése milyen típusú meccs legyen, Michael Cole biztatja a WWE Univerzumot, hogy minél többen szavazzanak. A reklámblokkból azt is megtudjuk, hogy ma este is itt lesz a RAW-ban Undertaker.

A backstage-ben Triple H és Stephanie sétál, láthatóan jó a kedvük.
Miközben érkeznek a következő meccs résztvevői, a kommentátorok mellett elfoglalják helyüket a volt Tag Team Bajnokok, azaz a The New Age Outlaws.

The Usos vs Ryback és Curtis Axel
A testvérek nem sokat vacakoltak, rövid meccsen, alig több mint 3 perc alatt megszerezték a győzelmet, miután Jimmy egy Superfly Splash után kopogtatta Axelt.

A backstage-ben Kane-t és a Shieldet látjuk. Kane a szemükre veti, hogy egy hete a RAW-ban ismét veszítettek a Wyatt Family ellen. A SmackdDown-ban tisztára moshatták volna a szennyesüket, de sugárzott belőlük a szakszerűtlenség. Régebben a Shield értékes eszköz volt, és Kane eldöntötte, hogy ha kell, ő gyújt tüzet alattuk, hogy ismét jók legyenek. Az első repedések akkor jelentek meg a pajzson, amikor elvesztették a Tag team öveket Cody Rhodes és Goldust ellen. Hogy ismét magukra találjanak, ma este lesz egy visszavágójuk, azaz egy Seth Rollins és Roman Reigns vs The Rhodes Brothers meccs.
Seth emlékezteti Kane-t, hogy ő sem verhetetlen, hisz Daniel Bryan lekopogtatta, Big Show pedig kiütötte.
Kane dühös lesz, de erre nem igazán reagál, inkább azzal folytatja, hogy megadja a srácoknak a lehetőséget, hogy feljebb lépjenek, tehát menjenek és csinálják meg! Ambrose megjegyzi, hogy ők figyelmen kívül hagyják az útjukba kerülő démonokat…

Jack Swagger vs Big E.
Ez a meccs sem tartott sokáig, s bár Cesaro és Colter ott volt a ring mellett, teljesen szabályosan zajlott le. Az interkontinentális Bajnok, Big E. kopogtatással szerezte meg a győzelmet a Real American Swagger fölött. Swaggeren látszott, hogy nagyon dühös, Cesaro azonban inkább jót mulatott ezen. A két srác ismét összevitatkozott és Zeb Colternek kellett megint békíteni őket, de most valahogy ez sem sikerült tökéletesen.

Megszólalt a harang és a közönség nagy örömére Undertaker érkezett meg. Az ismert nagy bevonulás után a ring körül kék fény dereng, a közönség pedig Taker nevét kiabálja. A Phenom mikrofont fog, de már nincs ideje megszólalni, ugyanis a bejáratnál Paul Heyman tűnik fel. Zavartnak tűnik és azonnal enézést is kér, hogy megzavarta Undertaker gondolatmenetét. Bemutatkozik, elmondja hogy ő Paul Heyman és ő az ügyvédje Taker WrestleMania ellenfelének, Brock Lesnarnak. dícséri Taker teljesítményét, a streak a legnagyobb a sportban, a szórakoztatásban – mondja. A 21-0 eredményt elismerve rámutat, hogy Mr. WrestleMania, azaz Show Michaels soha nem nyert két egymást követő WM eseményen. Triple H kétszer tudta megcsinálni, de a harmadik már nem sikerült neki. Hulk Hogannek három egymást követő győzelme van, de a negyediket már nem érte el. Stone Cold Steve Austin egy 4-es streaket tudhat magáénak, de nem volt képes megdönteni saját rekordját egy ötödik nyert meccsel. Ugyancsak 4 egymást követő győzelme van John Cenának. Gondoljon bele Uram – mondja Undertakernak: Shawn Michaels, Triple H, Stone Cold Steve Austin, Hulk Hogan, John Cena – a legnagyobb nevek a WWE történelemben és Undertaker 21-0-ás streakje nagyobb, mint az övék együttesen.
Heyman kiböki, miért is mondta mindezt és megkéri Undertakert, hogy a WrestleMania XXX-on ne lépjen ringbe Brock Lesnar ellen! Ne lépjen ringbe, mert a WWE rajongóinak kell, hogy imádják a streaket. Heyman állítja, hogy ő is imádja és miközben Lesnar belép a WrestleManián valami ismeretlenbe, Undertaker az, akinek félnie kell. Ha Taker ringbe lép Lesnar ellen, a legendás streak meg fog szakadni!
Undertaker vesz egy mély levegőt, majd válaszol: Mivel Heyman nem más, mint Lesnar küldönce, vigyen el egy üzenetet neki. A halálfélelem sokkal nagyobb, mint maga a halál. Ám a félelem az ismeretlentől, a legnagyobb félelem az összes közül. Ha Lesnar megjelenik a WM XXX-on hogy szembenézzen vele, megtudja mit jelent, hogy nyugodjék békében!
Paul Heyman arcán mintha némi kétségbeesés látszana…

Cody Rhodes és Goldust vs Seth Rollins és Roman Reigns
Valljuk be, ez volt az első látványos és jó mérkőzés. A legnagyobb csata Cody és Seth Rollins között zajlott és felszálló ágon lévő Seth volt az, aki végül megszerezte a győzelmet is Cody kopogtatása után.

The Bella Twins vs AJ Lee és Tamina Snuka
A dívák mérkőzését Natalya – aki pénteken legyőzte AJ-t – a kommentárok mellől figyelte. Tamináról tudjuk hogy erős és kemény, ezt most Brie Bellán be is mutatta, majd átengedte a lányt AJ-nek. Lehet, hogy ez hiba volt, hisz Brie fölénybe került, majd jött Nikki, aki végül kopogtatta is a Díva Bajnokot.
A győztesek: A Bella ikrek.

A közönség soraiban ott van az NCIS LA két főszereplője, LL Cool J és Chris O’Donnell, akikkel Renee Young beszélget pár szót a RAW-ról, majd megkérdezi, ha megtehetnék,m hogy választanak egy szupersztárt és csatlakoztatnák az NCIS cspathoz, ki lenne az. LL Cool J John Cenát választaná, míg O’Donnell Undertakert és a Bella ikreket.

Megnézhetjük ismét, mi történt az adás elején a Wyatt Family és John Cena között, majd Daniel Bryan érkezik.

Daniuel szerint a YES Mozgalom itt él igazán, Memphisben. Beszél arról, hogy Stephanie McMahon korábban megpróbált magyarázkodni, de senki nem hitte, hogy őszinte. Úgy véli, a vezetőség meg akarja őt ijeszteni és el akarják taposni. Már régen arcon kellett volna rúgni HHH-t – teszi hozzá. Daniel Bryan úgy döntött, hogy kiáll magáért és ha Triple H kezet akar emelni rá, ő harcolni fog. Egyetlen szava van csak a főnökhöz: Nem! Ma este a dolgok véget érnek. Triple H nem hallgatott rá, nem hallgatott a közönségre, nem hallgatott senkire. Ma este, hogy HHH végre meghallja a WWE Univerzumot és meghallgassa őt elfoglalják a RAW-t! Daniel Bryan közli, hogy addig nem hagyja el a ringet, amíg nem kapja meg, amit akar: a meccset Triple H ellen a WrestleManiara. Nem távozik, mert ma este nincs egyedül! Meg fogja tölteni ezt a ringet, az aránét a YES Mozgalom tagjaival és be is hívja az embereket. Ma este Daniel Bryan és a mozgalom együtt áll a ringben. A kommentátorok sem nagyon értik, mi történik, a ring pedig igen, lassan megtelik emberekkel, valamennyien ugyanolyan pólóban vannak, mint Daniel Bryan. Nem férnek el a ringben, így körbe is veszik azt, sokan vannak és HHH-nek valóban tennie kell valamit.
Meg is jelenik a főnök, természetesen feleségével az oldalán és megállnak a bejáratnál. Egyikük arca sem derűs. Szétnéznek a jelenlévőkön, az arénában ülők is csatlakoztak a YES Mozgalomhoz és egy emberként kiabálnak.
HHH gúnyosan gratulál Danielnek, hogy létrehozta ezt a mozgalmat, aminek tagjait hippiknek és trolloknak titulálja, majd közli, hogy eljött az igazság pillanata, ami alatt össze fognak omlani: 30 másodpercet ad az embereknek, hogy távozzanak, vagy hívni fogja a biztonságiakat és őrizetbe veszik őket. A válasz azonnal No! No! No! kiabálás, HHH pedig elkezdni nézni az óráját és számolja vissza a kevéske időt.
A tömeg nem tágít, HHH lúzereknek nevezi és ingerli őket, majd be akarja hívni a biztonságiakat. Daniel Bryan egy pillanatra megállítja és rákérdez: mi van akkor, ha valamennyi néző egyszerre kimegy az arénából a parkolóba? Triple H-nek lesz egy RAW-ja üres székek előtt, ők pedig felállítják a saját ringjüket odakint. HHH behívja mind két biztonsági őrt, akiknek láthatóan nem nagyon akaródzik a több tucatnyi emberrel szemben intézkedni. Daniel gúnyosan meg is jegyzi: ó srácok, itt jönnek mind a ketten! A két testőr elsétál az emberekig, majd megfordulnak és távoznak a ringtől, ez pedig tetszik a közönségnek. Stephaninek azonban eldurran az agya és ordítva utasítja a két férfit, hogy végezzék a munkájukat és tisztítsák meg a ringet! Mivel nem sikerül, megpróbál az emberekre hatni és azt mondja: Mindenki Daniel Bryan manipulációjának áldozata. Egy hatalmi harc részesei és ez a hatalom most a fejükbe szállt. Komolyan azt gondolják, hogy D.Bryan ér ennyit?
Daniel úgy véli, épp az a probléma, hogy Steph és HHH és nem ismeri a nép hatalmát. Emlékezteti a nőt, hogy mőlt héten azt mondta, övé a ring, az egész aréna sőt még Daniel is, de semmi nem az övé. Ez a ring az övék, az embereké.
Triple H és felesége tehetetlen és úgy tűnik, nem is nagyon van ötletük a megoldásra. Aztán HHH úgy döont, hogy ennek most van vége, jöjjön a következő meccs. Ő és felesége távozik, Damien Sandow zenéje pedig megszólal. Ám hiába jön be Sandow, nem tud a ringbe menni. Visszajön HHH is, és szinte felelősségre vonja Damient, hogy miért nem megy harcolni, ő pedig próbálja megértetni vele, hogy ez jelen körülmények között lehetetlen.
Stephanie McMahon kitépi férje kezéből a mikrofont és ordítani kezd, végképp elveszíti az önkontrollt. Azért született, hogy minden az övé legyen és az övé is, takarodjon mindenki kifelé! Ám hiába ordít, Daniel közli, hogy nem mennek el onnan, amíg nem kapják meg, amit akarnak. Triple H pedig pontosan tudja, mit akarnak: egy meccset kettejük között. HHH addig nem kapja vissza a show-ját, amíg nem kapja meg a meccset.
HHH azt válaszolja: ő valóban kedveli Bryant épp ezért magára vállalta, hogy megvédje mindattól, ami történhet vele, ha sikeres lesz. A SummerSlam óta próbálja megvédeni és mégis ez történt. Az ok, amiért nem akar harcolnin vele a WrestleManián, épp a saját jósága, mert annak akkor lenne vége, ha kicsinálja Bryant. Harcolnin akar Daniel a WrestleManián? Óvatosnak kell lenni a kívánságokkal, mert megkapja, amit akar – teszi hozzá, majd elfogadja a kihívást! Most pedig kuss legyen – teszi hozzá és mindenki takarodjon a pokolba a ringjéből.
HHH elindul kifelé, ám D.Bryan utána szól. Ez nem minden, amit akarnak – mondja. Amennyire ezek az emberek látni akarják azt, hogy ők ketten egymás ellen harcolnak, legalább annyira akarják látni, hogy Daniel a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki övért harcol. Tehát amit valójában akarnak az a következő: Ha Daniel legyőzi HHH-t a WrestleManián, adják hozzá a fő eseményhez és a címért folyó meccs legyen Randy Orton vs Batista vs Daniel Bryan!
HHH besokall. Ledobja a zakóját és rohanva indul a ring felé, ám a két biztonsági ember visszatartja. Daniel Bryan végül megkapja, amit akart!

A kicsit hosszúra nyúlt közjáték után Jerry Lawler jelenti be a szavazás eredményét. A beérkezett szavazatok összesítése után a Memphis Street Fight mérkőzéstípus 67 %-ot kapott, így a két szupersztár ezen a módon méri össze erejét.

Memphis Street Fight: Sheamus vs. Christian
A Great White érkezik elsőként, majd bevonul Christian is. Közben láthatjuk, hogy a kommentátori asztal előtt dobfelszerelést, a ring mellett gitárokat helyeznek el, majd visszanézhetjük Christian egy héttel ezelőtti támadását Sheamus ellen.
A két szupersztár nem sokat vacakol, azonnal keményen esnek egymásnak és pár másodperc elteltével már a ringen kívül folytatják. Gyorsan leamortizálják a gitárokat, használják a kommentátori asztalt, a lépcsőket is, hisz street fight meccs lévén mindezt most szabad. Nehéz eldönteni, ki kap és ki ad többet. Christiannak megsérül a háta, de ezzel most nincs ideje foglalkozni.
A harcos meccs végén Christian az egyik dobbal támadna Sheamusra, ő azonban keresztül rúgva a hangszert kioszt egy Brogue Kicket és kopogtat.
A mérkőzés győztese tehát: Sheamus.

A backstage-ben Brad Maddox Dave Batistával beszél, amikor Orton lép oda hozzájuk. Maddox elmondja, hogy a főnökök már elhagyták az épületet, de az utasítást adták a két szupersztárnak, hogy tegyék félre a nézeteltéréseiket ma estére. Orton hajlandó erre, ha Batista is, ő azonban válasz nélkül faképnél hagyja a Viperát és Maddoxot.

Ismét láthatjuk a bolgár Alexander Rusev promóját, majd egy rövid összefoglalót Hulk Hogan adás eleji beszédéből.
A Wyatt Family küld üzenetet John Cenának. Bray szerint eufóriukus pillanat volt látni Cenát és Hogant egymás mellett a ringben és felveti, hogy Cena talán magát látja Hoganben. Úgy véli, hogy John Cena ugyanolyan szörnyeteg mint ő, csak a nevük más. Elfogadja a kihívást a WrestleManiára és közli, hogy Cena ideje lejárt, az övé pedig örökké tart.

Big Show és Daniel Bryan vs Randy Orton és Dave Batista
Elérkeztünk az utolsó mérkőzéshez, ahol Orton és Batista most együtt kellene hogy dolgozzon úgy, hogy hamarosan egymás ellenfelei lesznek. Batista próbálta gyorsan meggyengíteni Daniel Bryant, majd átengedte Ortonnak, aki tovább gyötörte. Aztán ismét Batista jött, Bryan pedig nem tudott váltani Show-val és úgy tűnt, fordítani sem képes.
Végül csak lepacsiztak és Show került össze Dave Batistával. Már fölényben volt, amikor elkövette azt a hibát, hogy Ortonnal is foglalkozni akart, Batista pedig ezt kihasználva a lábára támadott és földre küldte. Show-nak egy idő után sikerült felállnia, és váltott is csapattársával. Daniel Bryant biztatta a közönség, ő pedig ütötte és rúgta a Bajnokok Bajnokát. Bár a kötél tetejéről az ugrást elvétette, sikerült bevinnie a Yes Lockot, ám Batista megmentette Ortont. Show lerúgta Batistát, majd Orton azonnal kiosztott egy RKO-t az óriásnak. Mind a négyen a földön feküdtek, majd Daniel Bryan lassan felállt, mögötte Orton készülődött egy újabb RKO-hoz. Jött Batista a Spearrel, de Daniel elmozdult, így saját csapattársát találta el. Ortonnak fájt, de összeszedte magát és egy DDT-vel küldte padlóra Bryant. Ő védte a mozdulatot, majd két lábbal szállt bele a Vipera mellkasába és kopogtatott.
A mérkőzés győztesei: Big Show és Daniel Bryan.

A heti RAW adást egy 20 perces úgynevezett Backstage Pass zárta, amiben visszanézhettük a legfontosabb pillanatokat és a műsorvezetők értékelték a meccseket és az eseményeket.
Már csak 26 nap van hátra a WrestleMania XXX-is és szépen sorban körvonalazódik a PPV programja. A következő bő 3 hétben még bizonyára mélyülnek az ellentétek.

Pre show:

WWE RAW:

Backstage Pass:

Letöltés: http://www.multiupload.nl/JLA3TW0RMH

17 gondolat “WWE RAW 2014. március 10. – Hogan ötlete és lázadás” bejegyzéshez

      1. Nagyot tévedsz 😀 Épp az hogy két heel karakter nagyon fasza meccset csinálna 😀 Ha Bryant akkor abbol állna a mecs hogy Bryan 10 percenként feltámad ‘s szarrá rugja oket 😀 Ez az Orton vs Batista tokeletes 😉 😀

        Kedvelés

      2. Egy heel vs heel jó csata lenne csak nem Batistával és Ortonnal…
        Bryant pedig utálom…. de azért kell valami a másik két szerencsétlen mellé

        Kedvelés

  1. nem értem mér huzák a pajzsot legyen meg a wm re a 3 az igaság mecs szerintem egyedül wrestlemania30 érdemli meg ezt a mecset a törtébelme miat

    Kedvelés

  2. AZ IDEI UNALMAS PPV -K UTÁN remélem jó WM -át hoznak össze. Remélem nem lesz pofájuk a
    WM 30 at is elcseszni. Remélem legalább erre az egy nagy eseményre visszakapjuk a régi eredeti WWE t.

    Kedvelés

  3. sztem kicsit unalmas raw volt de ez a danieles közjáték szuper volt . maugy még annyit hogy sztem tök jó lesz a WM kiváncsi leszek taker streakjére meg a danieles harcra is.

    Kedvelés

  4. Továbbra se látom, hogy hol lesz a nagy durranás a XXX. Wm-en, bár nyilvánvalóan építik a YES! movement rekordot, ahhoz meg az kell, hogy HHH-t legyőzze és a cím meccsen fölénybe kerüljön, akkor az egész aréna nyomni fogja, szerintem meg is nyeri, bár ki tudja mit ígértek Boootistaanak…
    A Christian vs. Sheamus meccs, olyan jó lehetne a WM-en,de minden héten van egy meccs meg egy beavatkozás, hihetetlenül elkoptatják S: (őszintén nem is tudom, hogy van e hírdetve ez a meccs a WM-re)
    Undertaker meccse se dob fel különösebben, max akkor, ha valahogy Brock győz, de akkor is csak a csalódott értetlenség lesz úrrá rajtam, mert hülyeség lenne sztem
    Lehet, hogy Hogan öreg mint az országút, deszerintem Cenaval tudnának csinálni egy meccset, valami jó sztorival, persze nem arra tartunk..mondjuk nagy ötlet ez a 30 emberes meccs, elég töltelék szagú, brother….
    ja és jól építik Steph-et Vince bácsi ellen, figyeltétek, mikor a felmenőit hangoztatta, greatgrandfather, grandfather és nem jött a father 🙂

    A legnagyobb gondom, ha nem a WM-re akkor mikor hozzák vissza Punk-ot?. after-raw-n? esetleg még később és a SummerSlam-re kap egy állat sztorit?

    Kedvelés

    1. Mazu: én úgy vélem, inkább a SummerSlamre tér vissza egy nagy durranással. De persze a kreatívok gondolatmenetét nem lehet kiszámítani. 😀

      Kedvelés

      1. igen, valószínűnek tűnik nekem is, nyaranta amúgyis jól megy Punknak, jó sztorikat nagy meccseket csinál. Mégis azért fura, hogy nem a WM-re mert az én agyam azt dobná, hogy a legnagyobb eseményre, ráadásul az kerek évfordulót ünnepel stb. Persze az egészség az első.

        Kedvelés

    2. Nyár előtt semmi pénzért nem engedném vissza Punkot. Az elmúlt időszakban (WWE bajnoki címétől számolva) rengeteg kisebb nagyobb sérülést szedett össze és mivel tartotta az övet nem is volt lehetősége ezekből 100%-osan felépülni, de még utána se.Kell neki egy hosszabb megszakításoktól mentes pihenő, hogy ne legyen később komolyabb problémája ebből. Most amúgy se látok olyan sztorit, amibe lenne értelme beleírni. Valószínűleg egy jól felépített feuddal hozzák vissza, bár ezektől a kreatívoktól nem várok csodát.

      A következő jelöltem, aki így fog járni, mint Punk az nem más, mint D. Bryan. Most őt hajtották halálra az elmúlt pár hónapban és még fogják is egy darabig.

      Kedvelés

      1. hűű és ha véletlenül egybeesik a két időszak, Punk még pihen és megsérül D.Bryan, mit fogunk nézni? 😀

        Kedvelés

Vélemény?