WWE RAW 2014. május 12. – Eredmények és videók

wweraw140512

A RAW 2014. május 12-én egy Pre-Show-val indul, amiben Josh Matthews köszönt minket a megszokott módon Booker T, Alex Riley és Jimmy Hart társaságában. Miután bemutatkoztak nekünk visszatekinthetünk az előző RAW-ra, ahol Dean Ambrose-nak egy nagyon nagy megpróbáltatáson kellett helyet állnia. 20 Emberes Battle Royal összecsapásban próbálta megvédenie a Unides States Bajnoki övet, ám végül sikertelen lett, amivel az új US címvédő a Kelta Sheamus lett. Emellett pedig fontos volt ebben az adásban a főesemény is, ahol a Shield szembenézett a Wyatt Family-vel, ahol vereséget szenvedtek, ám ezzel még koránt sem fejeződött be az összecsapás. Érkezett az Evolution és megtámadták a veszteseket, akiknek kiosztották a Triple Powerbomb-ot.

A mostani RAW elindulásával egyből visszatekinthetünk az előző RAW-ra, aminek az elején Justin Roberts Dean megérkezése után bejelenti, hogy ezt a csatát a Vezetőség írta ki, ami nem más lesz, mint egy Over The Top Rope 20 Emberes Battle Royal összecsapás. Ez a harc egy jó negyed órás küzdelem volt, amiben végül Jack Swagger, Dean Ambrose és Sheamus maradtak bent. Ambrose-nak sikerült kivágnia a szorítóból az All American American-t, ám a Kelta kiosztott ezt követően egy Brouge Kick-et a címvédőnek, akit ezt követően kidobott a ringből. Az új United States Bajnok ezzel nem más, mint Sheamus. Ám ezzel még nem ért véget minden, hiszen megszólalt Triple H bevonuló zenéje, amit követően a COO a bejáratban mikrofont ragadt. Elmondta, hogy az előző este, az Extreme Rules-on egy kemény és hosszas háborút láthattak a rajongók, ami minden bizonnyal felejthetetlen volt. Viszont Triple H tudja, hogy a Shield-nek csak szerencséje volt, ami ezúttal már nem állt melléjük. Dean elvesztette a US Bajnoki övet, valamint a mai RAW-n egy kis 6 Emberes Tag Team mérkőzése lesz a Hounds Of Justice-nak. Az ellenfeleik pedig nem mások lesznek, mint a Wyatt Family tagjai. HHH véleménye szerint ezzel a trió szerencséje végleg elfogyott.
Ezt követően a főeseményen pedig a Wyatt Family ellen lépett ringbe a Shield. Ahol a harc eléggé hosszas volt, amiben végül Roman teljesen lendületbe jött és brillírozott. Ám, amikor már csak egy finisher választotta el a Shield-et a győzelemtől, megszólalt ez Evolution zenéje. Teljesen elterelték a trió figyelmét, ami miatt Reigns kapott egy Sister Abigail-t majd Bray kopogtatni tudta. Ezzel viszont még nem ért véget a harc, hiszen az Evolution csapat nekiesett a Shield-nek. Az adás egy Triple Powerbomb-al ért véget, amit Triple H, Orton és Batista osztottak ki Roman-nek.

A ringbe legelőször a Hounds of Justice lép be, akik közül legelőször Dean Ambrose ragadja meg a mikrofont és mondja el, hogy olyan dolog történt, amit még nem látott eddig. Elvesztette a Bajnoki övet, ám ez koránt sem volt elég, egy könyörtelen és gerinctelen csapat ezt követően még képes volt jóformán a szart is kiverni belőlük. Majd Dean a rajongókhoz fordul és elmondja, hogy nem másokról beszél, mint az Evolution tagjairól. Majd Ambrose kijelenti, hogy nem fognak megtörni és meghátrálni a csatában, hanem inkább büszkén, felemelt fejjel lépnek be a ringbe, hiszen nem mást akarnak: Az Evolution ellen kell egy csata nekik. Ezt a pár mondatot követően Seth Rollins ragadja meg a mikrofont és elmondja, hogy elszeretné oszlatni a kételyeket, hiszen ők nem elfutnak az Evolution elől, hanem egyenesen nekik rohannak. Ehhez viszont még egyetlen egy dolog szükséges, hogy a trió elfogadja a kihívásukat egy visszavágóra. Seth emellett kijelenti azt is, hogy nem úgy álltak be ebbe a ringbe, hogy sokkal jobbak Triple H bandájánál, hiszen el kell ismernie, hogy ez Evulution jó. Mindegyik tagja egykori Nehézsúlyú Világbajnok és WWE Bajnok, tehát egy nagyon jó csapat, ám a Hounds of Justice felveszi a versenyt és keményen odateszi magát. Roman-hez fordult Seth, ám Reigns csak megrázza a fejét, jelezve ezzel azt, hogy nem kíván beszélni. Ám végül a csapattársai győzködésére ő is megfogja a mikrofont és elmondja, hogy minden egyes pillanat nagyon tisztán él benne: Ahogy kapott Batista Bomb-ot, RKO-t, Pedigree-t és Triple Powerbomb-ot. Végül pedig, ezek után annyit tud csak kérdezni, hogy ez volt minden, amire képesek az Evolution tagjai? Roman kijelenti, hogy meg kell tanulnia az Evolution-nek, hogy higgyen a Shield-ben, valamint higgyen Roman Reigns-ben.
Ezt követően láthatjuk a kivetítőn, hogy begördül egy limuzin a parkolóba, amiből nem más száll ki, mint Triple H, Batista és Randy Orton. Ennyi elég is volt a Hounds Of Justice-nak, akik egyből rohanni kezdtek a backstage felé. Itt nekiestek az Evolution-nek, akiket alaposan helyben hagytak.

Rob Van Dam vs Jack Swagger

RVD érkezik először, akit Jack és Zeb követ, akik mondanak pár szót Adam Rose-ról, aki megjelent az előző RAW-n és kivágta a ringből Jack-et. Ahogy megszólal a gong, ami a csata elindulását jelenti, felcsendült Adam Rose muzsikája. Rose körbeviteti magát az arénában, aminek következtében Jack teljesen elfelejtette, hogy elindult a csatája. Ahogy Adam-el volt elfoglalva kapott egy Five Star Frog Splash-t, ami után nem tudott kiszabadulni a kopogtatásból.

Paige vs Alicia Fox

A dívák megérkezése után Alicia bírálni kezdte a Díva Bajnokot és kijelentette, hogy mindenkinek csak baja van vele a díva szekcióból. Utána pedig arra utasította, hogy menjen innen, majd nekiesett. Ezzel elindult kettejük összecsapása, amiben egész végig a rendkívül lelkes Alicia dominált. Teljes mértékben ő irányított, végül azonban Paige finisherje után nem volt képes kirúgni a kopogtatásból.

Ezt követően visszatekinthetünk a RAW-ra, ahol Daniel és Brie folyamatosan félt amiatt, hogy mikor fog megérkezni Kane, aki majd megtámadja őket. Steph ezt pedig látszólag nagyon nagy kedvel nézte végig. Végül Bryan-nek csatája volt Del Rio ellen, amiben folyamatosan számítani lehetett arra, hogy Kane megjelenik, ám nem történt semmi. Daniel simán megszerezte a győzelmet, amit követően Brie kicsit nyugodtabban lépett be a ringbe, hogy ünnepeljen férjével. Ekkor felgyulladtak a lángok és a házaspár gondolkodás nélkül menekülni kezdett. A parkolóba siettek, ahol egyből autóba szálltak, ám nem indult be a jármű. Daniel felhajtotta a motorháztetőt, hogy megvizsgálja, hogy mi is a hiba forrása, ahogy lecsukta Kane már a kocsiban volt. Hasonló volt ez a pillanat egy lélekölő horrorfilm jelenetéhez. Végül egymásnak esett a két Szupersztár, miközben Brie a kocsiban sikítozott. Végül Daniel és Brie elhajtott az autóval.

A visszatekintést követően Daniel érkezik a szorítóba, aki megragad egy mikrofont és elmondja, hogy tisztán él benne még az, amikor a SummerSlam-en legyőzte John Cena-t, akitől elvette a WWE Bajnoki övet, ám ekkor érkezett Randy Orton a Money In The Bank táskájával. Mindenki a Vipera mellé állt ezt követően, hogy mondjon pár nevet: Triple H, Batista, Steph McMahon, valamint a Shield is őt szolgálta egy kis ideig. Daniel viszont ekkor sem adta fel, hiszen neki sokkal nagyobb volt a támogatása, az egész aréna, minden szurkoló mellette állt, akik folyamatosan segítettek neki. Rengeteget jelentett ez a számára és tisztán látja, hogy a közönség nélkül nem tarthatná a vállán ezt a két övet. Viszont volt valaki, aki nem tudja elviselni, hogy ismét WWE Nehézsúlyú Világbajnok lett Daniel, ő pedig Kane. Ahogy a SummerSlam-re arra is emlékezik, hogy kapott a Vörös Szörnytől Tombstone-t a ringben, a padlón, a lépcsőn és a kommentátori asztalon. Valamint feledhetetlen marad az a pillanat is, amikor legyőzve a sérülést és kiszabadulva a nyakmerevítőből az Extreme Rules-on lekopogtatta az Ördög Kedvenc Démonját. Bár legyőzte Kane-t összeszedett egy komoly sérülést, ami miatt úgy tűnik, hogy ismét műtéti beavatkozásra szorul. Nem tudja még pontosan, hogy mit mondhatna a szurkolóknak, hiszen fogalma sincsen róla, hogy mikor tér majd vissza, valamint, hogy hogyan. Ám az teljesen biztos ,hogy vissza fog térni, erre viszont mindenki tudja is a választ. Megkérdezi az arénából, hogy vissza fog e térni, amire az egész publikum a “Yes” szót kezdte kántálni.

The Usos és John Cena vs The Wyatt Family

A következő csata egy 6 Emberes tag team összecsapás volt, amit már láthattunk egyszer a SmackDown-on is. A pénteki adásban a Wyatt Family triója tudta megszerezni a győzelmet. Ebben a visszavágóban egy jó kis csapatjáték dominált, aminek a végén Erick Rowan kapott egy Attitude Adjustment-et. Cena miután kiosztott a finisherjét lekopogtatta ellenfelét és megszerezte a csapatának a győzelmet.

A Tag team meccset követően az Evolution triója lépett be a szorítóba. Mielőtt viszont mondanának bármit is visszatekinthetünk ennek a RAW-nak az elejére, ahol a Shield megtámadta Triple H, Batista és Orton trióját a Backstage-ben. Randy ragadj meg először a mikrofont, aki nagyon hevesen kezd bele a mondanivalójába. Kijelenti, hogy már elege van, valamint tudja, hogy Hunter és Batista is kezd aggódni és befejezné ezt a történetet. Orton a szívére és a lelkére hallgatott és úgy látja, hogy fel kell venniük a versenyt a Shield-el. Muszáj ringbe szállniuk és elindítani a háborút. Elege volt már a Hounds of Justice-ből, akiket jobb lenne végleg elaltatni. A Vipera ezt követően átnyújtja a mikrofont The Game-nek, ám mielőtt megszólalna Batista is többször kijelenti, hogy elege volt. Triple H folyamatosan figyel a csapattársaira, mint az Evolution vezére. Végül HHH megszólal és elmondja, hogy természetesen neki is elege van már a Shield-ből, akik minden áron visszavágót akarnak az Evolution ellen. Triple H a későbbiekben kijelenti, hogy egyesével akarja elintézni a Hounds Of Justica tagjait. Először Dean-t, akinek csak a szája jár, nem lesz nagy ellenfél. Utána következik a szárnyaló highflyer, akit egyetlen egyszer kell csak elkapni, hogy legyőzzék, ő Seth Rollins. Utoljára pedig marad a nagykutya, a kemény fiú. Roman, akit nagyon keményen elvernének, tehát megígéri, hogy Roman-nek a Payback-en…
Ám Triple H nem tudta befejezni a mondanivalóját mert érkezik a Shield, akik a mai RAW-n másodszor is megtámadják az Evolution-t.

Nikki Bella vs Natalya

A csata nem alakult túlságosan hosszúra, amit végül Nikki Bella tudott nyerni a kopogtatása után.

Curtis Axel vs Sheamus

A harcban mindkét fél átlagosan szerepelt, végül viszont feladatással tudta Shemaus megszerezni a győzelmet, amit követően Ryback lépett be a ringbe és esett neki a United States Bajnoknak. Ezt követően egyből elindult egy újabb mérkőzés, amiben Ryback volt a Kelta ellenfele. A bestia felkapta a nyakába ellenfelét, hogy kiossza neki a finsiherjét, ám Sheamus kiszabadult a fogásból és kiosztotta Ryback-nek a Brouge Kick-et, amit követően egyből lekopogtatta.

A csata után Steph McMahon érkezik a szorítóba, aki mond pár szót Daniel bejelentéséről. Véleménye szerint jót fog tenni majd a Bajnoknak ez a kis pihenés, valamint a legjobbakat kívánja neki. Szeretné, ha minél előbb felépülne és harcképes lenne Daniel. Ám van pár dolog, amit egyenesen Bryan-nek szeretne mondani szemtől szemben, ezért arra kérni a szupersztárt, hogy jelenjen meg az arénában. Elsőre nem történik semmi, majd utána legyulladnak a lángok az arénában és érkezik Bryan. Ám kicsit váratlanul, hiszen Kane vonszolja a földön maga után. Ahogy a Vörös Szörny berángatta az arénába Daniel-t érkeznek a stábtagok és az orvosok, akik mentőbe teszik a WWE Nehézsúlyú Bajnokát.
Steph ezt követően mentegetőzni próbált, odasétál Brie-hez, akinek elmondja, hogy mennyire nagyon sajnálja a történteket. Ám Daniel felesége hajthatatlan és dühében egy jókorát lök a COO feleségén. Brie ezt követően rákiált, hogy menjen el innen, majd beszállt a mentőautóba Bryan mellé.

Fandango vs Dolph Ziggler

A harcban Fandango dominált, ám végül nem tudta megszerezni a győzelmet, hiszen Layla, aki fellépett a ringkötelek mellé segíteni próbált a táncoslábúnak. A hölgy lába azonban beakadt a ring szőnyegébe. Fandango ekkor a táncosához sietett, aminek következtében kapott ez Zig Zag-et és elvesztette a csatát. A mérkőzést követően pedig kijelenti Layla-nak, hogy nem igazán hatja meg az a harc, hiszen Layla-nek segített, ami fontosabb számára, mint bármilyen összecsapás megnyerése. Utána pár szép szóval bókol a hölgynek, majd kerek perec kijelenti, hogy szereti Layla-t, amit követően nem habozott, hanem egyből megcsókolta a dívát.

A ringbe ezt követően a WWE Legendája lép be, aki nem más, mint Jim Duggan. Hacksaw elkezd egy kicsit beszélni Amerikáról, amit nem más szakít félbe, mint Lana. A hölgy érkezése után következik a Bolgár Bestia is, aki készül nekiesni a Hall Of Famer-nek. Ám megszólal Big E zenéje, amire a Szupersztár sprintel a szorítóba, ám Rusev felülkerekedett rajta.

Damian Sandow vs Cody Rhodes

Ebben a harcban inkább Sandow dominált a csata indulásánál, ám fordult a kocka és a Disaster Kick-et követően Cody kopogtatni tudta egykori csapattársát.

Roman Reigns vs Batista

A főeseményen Roman ismét sziporkázott, ám ahogyan számítani lehetett rá, diszkvalifikációval zárult kettejük összecsapása. A Shield az Evolution fölé kerekedett, amit követően Steph a ringbe küldte azt a bizonyos 11 karaktert, akik megpróbálták megállítani a Hounds Of Justice-t. Végül ők sem bírtak a Shield triójával. Roman, Seth és Dean pusztítottak és kemény, kíméletlen verésben részesítették ellenfeleiket.

Ezzel ért véget a RAW, amit majd a pénteki SmackDown fog követni, valamint hamarosan elérkezünk a Payback-hez.

Letöltés: http://www.multiupload.nl/OYFST9SCB0

Pre-Show

WWE RAW

Backstage Pass

Reklámok

WWE RAW 2014. május 12. – Eredmények és videók” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Az adás nem volt rossz, ez a Shield-Evolution sztori jól ki van találva. 🙂 Én csak azt nem értettem, hogy Fandango-t miért erőltetik hogy nővel csókolózzon… Látszik rajta, hogy nem ezt szokta meg… 🙂 🙂 🙂

    Kedvelés

    • Erre adnom kellett egy felfelé ujjat, ez jó poén volt. 😀
      Fandango lehet tényleg nem a csaj csókot szokta meg. 😀

      Kedvelés

  2. jaj azt meg kifelejtettem,hogy Rusev feltünése csak azért tetszik mert jön vele Lana is.

    Több kedvencem is van (Bigshow,Cena,DBryan,S Marella)de legjobban CM PUNKot szerettem.Remélem ez csak egy trükk és visszafog térni.
    Elsősorban azért kedvelem ,mert :
    Nagyszájú ,nemfél beszólni a főnökségnek.Egy jó karakter ,jól tud a mikrofonnal is bánni.
    nem úgy mint a Brock Lesnarfélék akiknek egy épkézláb mondatot is elég összerakni,ezért más beszél helyettük.

    Kedvelés

  3. Nagyon köszönjük a leírást ismételten ,bár lehetne kicsit bővebb is mert sokminden kimaradt.:)
    Én ismételeten egy jó showt láttam,elégedett voltam vele.
    Én most élek,a régi pankráció nemérdekel.Mielőtt valaki írná hogy régen jobb volt.

    Rob Van Dam vs Jack Swagger – ez nem volt igazi meccs ,és már megint feltünt a buzi Rózsa Ádám.
    Paige vs Alicia Fox-tetszett a nuniharc,de legjob utánna jött a spontánnak kinéző Alicia tombolás.
    És hogy meglepődtek a komentátorok is.Ez jó volt.
    Paige? mielőtt megszerezte az övet nem is hallottam rólla,és már öve van .

    The Usos és John Cena vs The Wyatt Family-ez is jóvolt mert végre kikaptak a verhetetlen favágók.
    Bezzeg ha a favágók győznek sorozotban nincs fanyalgás ,ha Cena győz akkor meg Cena Sucks van ,kiérti ezt?

    Curtis Axel ,Ryback vs Sheamus jó voltt a győzelem előrelátható volt.
    Axel ,Ryback ki sorsolták ,hogy ki verekszik előbb,mintha nem lenne mindegy ,behaltam rajta.:)

    Fandango vs Dolph Ziggler -gondoltam hogy Ziggler győz,mindegy semlegesek számora.

    Damian Sandow vs Cody Rhodes-sajnálom hogy Damiant boxzsáknak használják,több van benne.
    tavaly a mony and the bank táskával jó sztorit csináltak vele.
    De jó látni hogy hogy szent a béke a Rhodes testvérek között.

    Roman Reigns vs Batista – tetszett,tök feleslegesen állt össze az Eloution.

    Várom a Smackdownt.

    Kedvelés

    • Régen jobb volt ;). Am egyetértek azzal amit írtál amit másként gondolok az, hogy számomra zigglerben van lehetőség népszerű meg minden csak ne ilyen töltelék meccsekbe tegyék.

      Kedvelés

      • Sajnos azzal hogy egyesitették a két övet azzal nagyon sok lehetőséget vettek el szupersztároktól hiszen emlékezzünk csak hogy Zieggler volt WHC bajnok és igy hogy együtt van a két öv…. Igy csak az olyanok lehetnek bajnokok mint Mr.Kecske. És hát ugye Interc. agy US övért se küldik be és attól amúgy se jönne vissza a karrierje 🙂 :S

        Ebből a szempontból el****ták z övek egyesitését… tény hogy nem sok értelme volt.
        Nem tudom ha érthető volt amit mondani akartam.

        Kedvelés

    • Jelenlegi rosterben bray wyatt, ugyanis karaktere remekül kidolgozott és tökéletesen alakítja.Mozdulatait változatosan használja és időnként frissíti a mozdulat sorait (lásd Cena ugyanaz az 5 mozdulat bár nem csak ezért utálják).Nagy népszerűségre tett szert még heel karakterként is.A promoi tökéletesek abból a szempontból nézve, hogy magának csinálja.Heel karakterségét nem csak egy gonosz mosoly határozza meg ezt el kell ismerni.Valamint húzza a másik 2 ember karrierjét, hogy ne úgy vergődjenek mint sokan most. Nagyjából ennyi remélem értékeled a választ

      Kedvelés

      • Ja és régen mikor még nézni kezdtem a WWE-t akkor Jeff Hardy volt a kedvenc 😀 Csak sajnos drogozni kezdett és akkor az akkor még heel Punk-al kiiratták a sztoriból 😦

        Kedvelés

    • Nekem Bray Wyatt nem szinpatikus, de tényleg állat egy fazon.Az 5 legjobb pankrátor szerintem: CM Punk,Undertaker,Kane,Stone Cold,Shawn Michaels. The Rockykát oda sem írom, mert az a csávó egy vicc.De Mick Foley, Jeff Hardy, és Kurt Angle is nagyon jó pankrátor.Roman Reingsből is nagy szupersztár lesz.

      Kedvelés

  4. VELEMENY:

    Imadtam ezt az adast….:1.Kikaptak vegre Erdo Lakoek…2.A SHIELD ismert bebizonyitotta hogy ok a legjobbak….hat hogy elvertuk mar ezeket a szerencsetleneket….

    RVD VS TROGGER: Adam Rose megnyerte a meccset RVD-nek..ennyi es nem tobb…de egyre jobban kezdem csipni ezt a buzit…jo a zeneje…10/2

    PAIGE VS IDEGBETEG RIBANC: Hat Paige vegulis varhato volt a gyozelme…..de ez az idegbeteg ribanc hat o biztos nem erdemel ovet….Paige a legjobb diva…10/5

    USOK,JOHN CENA VS ERDO LAKOK: Nem is hittem el,hogy vegre kikaptak erdo lakoek….hat ennek most nagyon orultem….10/10

    NIKKI BELLA VS NATALYA: Nem volt nagy szam…10/1

    RYBAXEL VS SHEAMUS: Varhato gyozelem,de nagyon jo kis meccs…..10/6

    FANDANGO VS DOLPH ZIEGLER: Hat ez se volt nagy szam,Ziegler jo elverte Fandangot…aki aztan megint elkezdet smarolni Laylaval….10/2

    SANDOW VS CODY RHODES: Ez se volt nagy szam,Sandownak semmi eselye nem volt….10/3

    ROMAN REINGS VS BOOTISTA: Huh ez qrva jo volt,ahogy elinteztuk az Evolucios majmokat…utana meg a csicska embereit…a SHIELD a legjobb…BELIEVE IN THE SHIELD 10/11

    u.i: ROYAL kerlek menj el orvoshoz…mert veled komoly gondok vannak

    Kedvelés

  5. Aszta……
    Ilyen szánalmas szar adást se láttam még idén,pedig valljuk be őszintén,volt jó néhány.
    Minden egyes mozzanata ócska volt.Idejöttem,mondom láthatok legalább 1,azaz 1 jó meccset legalább,de még ezt sem adták meg…
    Most ilyen “meccsekket”pl törzsgyökér vs coffos,ami nem is volt igazi meccs…vagy fanszőzet vs pinki.Kit érdekel?
    Vagy hófehérke vs alexa.Alap,hogy a friss bajnok nyer,főleg egy ilyen ember pótlék ellen.Meg se néztem,mert minek?S lám,ő nyert.
    bajuszkirály vs hobo is beszarás…
    Ki a francot érdekel???
    Vagy a cica picsa harcok.Sose nézem meg őket,mert szánalmasak.
    Írják sokan paige verhetetlen mindig nyer,jó picsa.Minek nézzem meg?Hisz most is nyert.
    És babtista vs kentaur.Várható volt,hogy a 2 szánalmas,nevetséges támadás után jön a 3,s lám.
    Aztán 3 an legyőznek mindenkit,legyen szó 3,10 vagy 100 emberről,mert ők az atyaúristenek ismét.Kecskepofa monológjáról már nem is írok.Ez az egész csicka shield vs evolúciós zsákutcák egy kalap szart sem ér.Már az elejétől fogva unalmas.
    Majd a visszavágó!
    Borítékolható,hogy nyernek babtistáék,hisz 2 vereséget nem enged meg a vezetőség.Még is csak az evolúcióról beszélünk.A csicska shield kikap és feloszlik végre.
    Ámen.

    (Amúgy elég gyakran rakjátok ki a kentaur képét az összefoglalóhoz.Vagy az övét vagy az egész díszes meleg bagázst.Mi ennek az oka?Most is ő van aképen,pénteken is,előtte meg amikor meccseltek ők meg az evolúciós zsákutcák stb.Ennyire kedvelitek őket kedves szerkesztők?)

    Kár,hogy a wyatt családdal nem folytatódik az affér.Ahogy írtam az ő meccsük volt idén a legjobb számomra.Élveztem minden egyes kibaszott percét.Nem hiába jobbak a csicska shieldnél.
    Olyan érzéssel ébredtem ma,s tártam ki csodás szemeimet e romlott,erkölcstelen rothadó világra,hogy a 3 kibaszott vadember kikapott.S lám,igazam lett.A megérzéseim mindig bejönnek.
    És persze,hogy amerika kapitány kopogtatott,ki más.
    Kellett nekik ez a vereség,mert így is túlzásba vitték a pusht,de még mindig hatalmas rajongójuk vagyok,és imádom őket,teljes szívvel,és lélekkel.
    Ez az adás kritikán aluli volt.

    Kedvelés

    • ROYAL te egy beteg ember vagy…akinek nagyon kene segitseg….hulyesegeket irsz,ha meg nem szereted a pankraciot,mi a fasznak nezed? komolyan teged kezeltetni kene….orvosi eset vagy….

      Kedvelés

      • Ki lopkodja kinek a szoveget? Szerintem nekem megvanak a sajat szovegeim….ha meg neked ennyire bejon ez a beteg ember,akkor ved felesegul vagy ferjul….komolyan akiknek ez tetszik,azok mind orvosi esetek…..

        Kedvelés

    • Igaz, te is egy WWE hírekről szökött elmebajos gyökér vagy? Jó troll lehetsz. Undertakernek milyen becenevet adsz? Sorozatgyilkos?? Látott már pszichológus, nőgyógyász vagy agysebész? Gondolom még a meleg bárból is kidobnak, a transzfesztita közgyűlésről és a Justin Bieber fan club találkozójáról nem is beszélve…

      Kedvelés

      • Véleménye lehet bárkinek, csak valahogy ez royal gyerek egy olyan ittkiélemazösszesgyermekkorisérelmemet típusnak tűnik! Vagy az asszony elnyomja, vagy még anyu otthon 🙂 Aki azt hiszi a trágárkodástól lesz istenkirály 🙂 én eleget káromkodok az életben, de legalább nem “vetem papírra” pár alultáplált meg isteníti… hangsúlyozom nem a véleménye a probléma. Sőt néhol osztom is!

        Kedvelés

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s