WWE RAW 2014. január 13. – Színre lép a Bryan-Wyatt páros

2014. január 13-án a Rhode Island-i Providence adott otthont a Monday Night RAW következő adásának. Ahogy közeledünk a Royal Rumble felé, érthetően egyre fokozódnak az izgalmak és egyre több intrikát láthatunk.
Az adás rögtön egy tag team mérkőzéssel indít, amelyben Daniel Bryan és Bray Wyatt először alkot csapatot.

Daniel Bryan és Bray Wyatt vs The Usos
Mint azt egy hete láthattuk, Daniel Bryan csapattársa Bray Wyatt lett a családból és ez az első alkalom, hogy a páros egy másik csapat ellen lép ringbe. Az Uso testvéreknek nem sok esélyük volt, a mérkőzést szinte folyamatosan Daniel, illetve Bray uralta. Érdekes, hogy Daniel Bryant a közönség most is szereti és biztatja, annak ellenére, hogy csatlakozása a családhoz magával hozhatta volna azt is, hogy tábora eláll mellőle.
Jey és Jimmy Uso pont Daniel Bryannel szemben volt képes fordítani az összecsapáson és a testvérpár nagyon közel állt ahhoz, hogy az új párost már az első meccsükön legyőzze. Csakhogy a ring mellett ott állt Luke Harper és Eric Rowan, akik úgy döntöttek, ezt nem hagyhatják és megtámadták az Usokat. Természetesen ez azonnali diszkvalifikációt jelentett a Bryan-Wyatt kettősnek, így a győzelmet végülis az Uso fivérek szerezték meg és az első adandó alkalommal el is indultak kifelé.

Nem volt rossz nyitómeccs, ám az események itt még nem értek véget. A Wyatt Family látszólag Daniel Bryant okolta a vereségért és a közönség is érezte, hogy ez a pillanat az, amikor kedvencüket támogatni kell. Daniel térdre borult Bray előtt, aki pedig földre küldte büntetésként.

Damien Sandow vs John Cena
2014-ben először lép a színre John Cena. Damien Sandow annyira felpörgette magát a meccs előtt, hogy már a gongot is alig bírja kivárni és miközben harsog a Let’s Go cena – Cena Sucks! egy szorítással próbálkozik.
Cena gyorsan bepróbálkozik egy AA-vel,ám Damien ki tud fordulni a mozdulatból és visszatámad. S bár egy darabig nem képes komoly fölénybe kerülni, John Cena kopogtatási kísérleteiből rendre kirúg.
Összefoglalva: A mérkőzésen mindkét oldalról láthattunk fordításokat és remek mozdulatokat, de a végeredmény papírforma lett és az összecsapás John Cena győzelmével zárult.

A reklámblokkban bejelentik a ma esti hat emberes tag team meccsét, amiben CM Punk és a The New Age Outlaws a Shield ellen lép a kötelek közé.
A WWE Network hamarosan indul, ennek kapcsán láthatjuk, hogy a PPV adásokat is beleértve, valamennyi show elérhető lesz az új hákózaton havi 9.99 dollárért.

Backstage: Kane papírokat nézeget, amikor Brad Maddox lép oda hozzá. Brad úgy véli, hogy már az adás kezdetén kaotikus állapotok kezdtek eluralkodni a Wyatt családnál. Kane szerint Maddox az, akinek érvényre kell juttatni a szabályokat. A RAW GM javasolja, hogy rendezzenek még egy visszavágó meccset: Az Uso testvérek vs Daniel és Bray, de steel cage mérkőzésként! Kane-nek tetszik az ötlet, még annyival egészíti ki, hogy ő lesz az egyetlen ember, akinél a ketres kulcs lesz.

Big Show vs Jack Swagger
Show egy héttel az után, hogy könnyedén vágta oda Brock Lesnart, egy igazi amerikaival néz szembe. Swagger ritkán lép egyedül a ringbe, Cesaro és Zeb Colter ezúttal kívülről támogatja.
Show nem húzza sokáig a dolgokat, pillanatok alatt eljut a chokeslamig, és Swagger természetesen ezt követően nem képes kirúgni.
A győztes tehát Show, aki ellen Cesaro tesz egy nagyon gyenge és erőtlen támadási kísérletet, ami inkább komikus. Mivel Antonio végül megfutamodik, Show kinézi magának a ringben Swaggernek segítő Zeb Coltert és a nagybajszú hiába könyörög kegyelemért, kiüti.

CM Punk és a New Age Outlaws vs The Shield
Egy hete a RAW fő eseményén Roman Reigns legyőzte CM Punkot. Ma csapatban állnak szemtől-szembe és az első találkozásból Punk kerül ki győztesen. Gyors ütemben váltják egymást a Shield tagok és a következő alkalommal Reigns kemény rúgást mér Punk fejére, majd átadja Ambrose-nak, ő pedig Seth-nek.
CM Punk percekig gyakorlatilag csak állja az ütéseket, nem tud váltani és fogja a fejét.
Végül a ringen kívül sikerül Ambroset nekiküldeni a lépcsőnek, válatni azonban nem tud és ismét jön Reigns. Punk törleszt kicsit és bevisz egy rúgást, majd mikor végre a sarokhoz lép, hogy pacsizzon, csapattársai lelépnek a ring széléről és magára hagyják!
CM Punk tehát kénytelen egyedül megvívni harcát a Shield ellen, Road Dogg és Billy Gun az arénából is távozik! felveszi a kesztyűt, lerúgja a ring széléről Ambroset és Rollinst, ám mikor visszafordul, máris kapja a Speart Reignstől.
Roman Reigns kopogtat és ismét győzelmet arat CM Punk fölött, még ha most csapatban is.
Punk nem ússza meg ennyivel, jön a Triple Powerbomb.

Backstage: A Wyatt Familyt látjuk. Bray ideges és kiabál. Azt mondja, ezek mind félnek és a ma esti steel cage meccsükről beszél. Ma este a ketrecben megváltást és feloldozást fognak találni.
Daniel Bryan megismétli a záró szavakat: A ketrecben megtaláljuk a megváltást…

AJ Lee és Tamina Snuka vs. Cameron és Naomi
A Díva Bajnok és Tamina már többször bizonyított párosban, Naomi és Cameron pedig gyakorlatilag folyamatosan együtt szerepelnek.
Tamina Cameronnal kezd és gyorsan meggyengíti a lányt, mielőtt átadja AJ-nek. A Bajnoknak nincs más dolga, mint befejezni a meccset.
A győztesek: AJ és Tamina.
A meccs után a lányoknál is jön egy kis plusz támadás és Naomi, aki hivatalosan nem jutott szerephez, megmutatja, hogy képes megfutamítani a nagyokat.

Backstage: Randy Orton sietősen halad a hátsó folyosón, Triple H és Stephanie nevét kiabálja.
A reklám után láthatjuk, hogy Kane-hez megy be és ott is a főnökséget keresi. Ingerülten panaszkodik, hogy John Cena megkapta a címmeccset ellene a Royal Rumble-ön, Brock Lesnar is akar egy meccset, ráadásul visszatér Batista. Semmi nem jó, több védelmet akar, mert ő a WWE Nehézsúlyú Világbajnoka.
Kane megunja és ráordít, majd közli vele, hogy ő a ma esti történéseket kontrollálja. Orton levezetheti a frusztrációit Kofi Kingstonon! A viperának ez tetszik.

2014-ben a Hall Of Fame-be elsőként The Ultimate Warriort jelölik.

Renee Young társaságában Paul Heymant látjuk. Az ügyvéd egy promót nyom arról, hogyan fogja az ügyfele, Brock Lesnar elpusztítani a Royal Rumble-ön Big Show-t.

Kofi Kingston vs Randy Orton
Orton keményen kezd és szinte azonnal kivágja Kofit a ringből. Mikor már úgy tűnik megállíthatatlan, Kofinak sikerül visszatámadnia és több rúgást is bevisz. Fölénye azonban csak pillanatokig tart, Orton ismét fordít. Mikor már úgy tűnik, Kofi végleg alul marad, a ringen kívül sikerül visszatámadnia és Orton fejét nekicsapja a lépcsőnek. A Vipera megszédül, Kofi azonnal ugrik is és még egy találatot elkönyvelhet. Orton fekszik a földön, Kofi visszamegy a ringbe és csak azért kell szurkolnia, hogy a Bajnokok Bajnokát kiszámolják.
Randy Orton azonban időben összekapja magát és ismét felülkerekedik ellenfelén. Most kezdi kiélni magát, Kofit mindennek nekicsapja, de nem törekszik a mielőbbi győzelemre. És ez hiba. Kofi ismét összeszedi magát, kihasználja Orton gyengeségeit. Blokkolja a Vipera DDT kísérletét, sőt azonnal ad neki egy SOS-t és kopogtat!
A mérkőzés győztese: Kofi Kingston!
Randy Orton értetlen arccal fogadja a vereségét, reklamál, hogy csak kettőig számoltak, a tény azonban tény: kikapott.
Szó szerint habzik a szája, fel és alá járkál a ring mellett, ideges. A közönség még tovább hergeli, végül Ortonnál elszakad a cérna. Rugdalja a lépcsőt, ordít a kommentátorokkal és a közönséggel végül megtámad egy nézőt. A megtámadott nem más, mint John Cena édesapja!
A biztonsági ember próbálja Ortont megfékezni, majd rohanva érkezik John Cena és az orvos. Cena érthetően nem foglalkozik Ortonnal, a Vipera kényelmesen sétál kifelé. Az orvos hordágyat kér, Cena apja a földön fekszik. Nyakmerevítőt tesznek rá, majd mikor megérkezik a hordágy, kitolják az arénából.
Nos, ha Cenának eddig nem volt elég motivációja, hogy legyőzze Ortont, megvan a személyes bosszú oka is.
Láthatjuk, hogy az idősebb John cenát mentőbe teszik, fia is beszáll a kocsiba és elindulnak a kórház felé.

Cody Rhodes és Goldust vs Ryback és Curtis Axel
Paul Heyman korábbi kegyeltjei nem először néznek szembe a Tag team Bajnokokkal és annak ellenére, hogy ketten együtt Heyman nélkül is egész jó párost alkotnak, igazi sikereket nem képesek elérni. A mai sem a sikerek napja, hisz a Bajnokok irányítanak, Ryback kap egy Disaster Kicket, Axel egy Cross Rhodes-t és jön a kopogtatás.
A mérkőzés győztesei: Cody Rhodes és Goldust.

Láthatjuk, hogy Rey Mysterio halad az aréna felé, majd megnézhetünk ismét egy Batista összeállítást.

Rey Mysterio vs Alberto Del Rio
Ismét egy mexikói csata, Del Rio ellenfele azonban ezúttal nem Sin Cara, hanem Rey.
Alberto Del Rio nem mondhatja el magáról, hogy túl szerencsés és sikeres hetek állnak a háta mögött, és már az első pillanatban az látszik, hogy Mysterio ellen akar bizonyítani. Gyorsan letámadja, azonban Reyt sem kell félteni, visszavág.
Del Rio kerül többször fölénybe és rendszeresen támadja Mysterio bal karját. Reynek mindezek ellenére sikerül bevinnie a 619-et, a kötél tetejéről azonban már nincs ideje leugrani, mert Alberto ismét támad, sőt pillanatok múlva hallhatóan bevisz egy rúgást Mysterio fejére.
Jön a Cross Arm Breaker, Rey Mysterio pedig feladja.
A győztes feladatással: Alberto Del Rio.

Újabb WWE Network reklám következik, hisz 42 nap van már csak hátra a hálózat indulásáig.

Backstage: Kane telefonál, amikor CM Punk megy oda hozzá. Punk is Triple H-t és Stephaniet keresi, Kane neki is elmondja, hogy nincsenek ott. Punk belefáradt már abba, hogy HHH badája, a Shield ellen harcoljon, ráadásul most a New Age Outlaws is betett neki, mikor magára hagyták.
Kane úgy véli, nem rá tartozik a vezetőség és Punk dolga, de biztosítottak neki egy esélyt, hogy ott legyen a WresleMania fő eseményén, hisz benne van abban a 30 emberben, akik részt vesznek a Royal Rumble-ön.
Punk szerint ez rendben is van, de neki Kane-nel is akad egy kis problémája…

Még egyszer megnézhetjük, ahogy Randy Orton John Cena édesapjára támadt, majd következik a steel cage mérkőzés.

Steel Cage Meccs: Bray Wyatt és Daniel Bryan vs The Usos
A ketrec leereszkedett, a négy ember elfoglalta a helyét, érkezik Kane és leláncolja az ajtót. A ketrecben azonnal elszabadulnak az indulatok, a szupersztárok egymásnak esnek. Az a győztes, aki először kopogtat, feladatja a meccset, vagy először jut ki a ketrecből. Az egyik Uso fiú (nehéz eldönteni, melyikük az) gyorsan meg is próbálkozik a kijutással a tetőn át. Daniel Bryan próbálja megakadályozni, ám mivel nem elég eredményes, érkezik Bray és ő akadályozza meg.
Újabb harcos percek, majd az Usok Bryant akadályozzák meg abban, hogy átmásszon a ketrecen.
Időnként csattan egy-egy arc a dróton, vagy épp egy talp valakinek a nyakán. Hamarosan az Uso testvérek egymást segítve indulnak el a ketrec oldalán felfelé, azonban kívülről Luke Harper és Eric Rowan ennek megakadályozásával próbálják segíteni a családtagjaikat.
Mind a négyen a magasban vannak, ám Daniel Bryan és Bray Wyatt visszazuhan!
Jey és Jimmy Uso átlendülnek a ketrec peremén és fittyet hányva a fenyegető Luke Harperre és Eric Rowanre, rájuk ugranak és kívül érnek földet!
Megszólal a gong, a mérkőzés győztesei az Uso testvérek! Jey és Jimmy egy este két alkalommal is legyőzték a Daniel Bryan – Bray Wyatt párost.

A közönség ismét Daniel Bryan nevét kiabálja. Bray odamegy hozzá és valószínűleg azt súgja a fülébe, hogy mit vár el tőle. Daniel széttárja a karját, térdre ereszkedik és várja a büntetést a vereségért. Bray Wyatt elkapja, Daniel azonban ellöki magától! Kinéz a közönségre, akik egyre hangosabban biztatják. Daniel a sarokig hátrál, Bray pedig térdre borul előtte. Aztán Bray támad, Daniel pedig elmozdul és visszavág! A zárt ketrecben ők ketten most lerendezhetik a problémáikat. Daniel olyan, mint régen: rohan és minden mozdulata célba ér. Bray Wyatt térdre esik, ő pedig rúgja, a közönség őrjöng.
Luke és Eric tépik a láncot, de nem tudnak bemenni, Daniel Bryan veti le magáról a Wyatt ruhát. Daniel Bryan visszatér, Daniel Wyatt a múlté.
Bray Wyatt tehetetlenül tűri a rúgásokat, Bryan úgy csapja neki a ketrec oldalának, hogy az embereit is eltalálja vele.
Az aréna egy emberként ünnepel a régi-új Bryannel, aki felmászik a ketrec tetejére és onnan löki karjait a magasba: Yes! Yes! Yes!

Visszakaptuk tehát Daniel Bryant, aki csúfos vereséget mért a Wyatt család fejére. A RAW-ban ezúttal lényegesen több meccs és kevés beszéd volt. Ortonnál úgy látszik teljesen elgurul a gyógyszer, Triple H és Stephanie pedig a háttérben maradt.
Talán hamarosan kiderül, mi a problémája Punknak Kane-nel és kiderül az is, mi a helyzet Cena apjával.
Már nincs két hét a Royal Rumble-ig, addig azonban még bizonyára lesznek érdekes csavarok a történetekben.

Letöltés: http://www.multiupload.nl/9I0RQ2EECO

Reklámok

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s