Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE RAW 2014. február 24. – Visszatérés

2014. február 24-én Green Bay adott otthont a Monday Night RAW-nak. Ez a nap több szempontból is érdekesnek ígérkezett, hiszen most indult el a WWE Network, a hivatalos bejelentések szerint visszatér Hulk Hogan és 24 órával korábban érdekes események történtek az Elimination Chamber PPV-n.

A RAW-t ezúttal rendhagyó módon egy Pre Show előzte meg, amiben a fő téma természetesen a WWE Network volt. Az új hálózat egyelőre sajnos csak az Egyesült Államok területén érhető el. Mindenkit üdvözölt Josh Matthews, aki mellett megjelent Booker T, Alex Riley, valamint Ric Flair. Természetesen szóba került egyből a mostani RAW hatalmas eseménye, ami nem más, mint Hulk Hogan visszatérése. Minden bizonnyal a szervezet óriási felhajtást fog alakítani, valamint egy történelmi adáson fogja ismét köszönteni a szervezetnél a WWE egyik legikonikusabb alakját.

A Pre-Show-t követően nincsen semmi más hátra, elindulhat a RAW, amin legelőször a Real American című zeneszám szólalt meg. Ez pedig nem másnak a bevonuló muzsikája, mint Hulk Hogan-é. Hulk 17 év elteltével ismét megjelent itt a WWE-nél, a rajongók pedig állva tapsolták meg, valamint meghajoltak az élő legenda előtt. Szinte hihetetlen hangulatot teremtett az érkezése az egész arénában. A közönség egy emberként kántálta a “Hogan” nevet. Ahogy kicsit elhalkult a tömeg Hogan kijelentette, hogy van egy kis mondanivalója, valamint ezt követően szokásos módon mögé tette, hogy “Brothet” azaz testvér. Azzal folytatta, hogy nagyon sok ismerőse mondta neki azt, hogy próbálja meg a visszatérést, mert az emberek kíváncsiak rá. Majd lebeszélte az időpontot a szervezettel és végre ismét beállhat a WWE ringjébe, itt Green Bay városában. Emellett kijelenti, hogy ez egy nagyon fontos fordulópont az ő életében és a karrierjében, hiszen ezúttal hazatért. Amikor ő 30 évvel ezelőtt belépett áprilisban a WrestleMania I-en a ringbe, akkor történelmet írt, azokkal együtt, akiknek még volt meccse azon a különleges eseményen. Most pedig ismét történelmet fog írni a szervezet, valamint azok a Szupersztárok és Dívák, akik képesek lesznek elkápráztatni a közönséget. Ez a HulkaMania nagyon kemény lesz, amit majd megtalálhatnak a WWE Network-ön. A rajongóknak elmeséli, hogy Hogan figyelt, valamint küzdött olyan Szupersztárokkal a ringben, mint Bruno Sammartino, Shawn Michaels, Stone Cold Steve Austin, emellett pedig volt szerencséje csatázni milliók kedvence, The Rock ellen is. Ezek a személyek mint történelmet írtak a WWE-ben, ezúttal pedig Hogan lesz a WrestleMania-nak a Házigazdája. Ezért is olyan fontos neki ez a show, ezért ez lesz a fordulópont a karrierjében és megígéri mindenkinek, hogy ez a WrestleMania lesz a legjobb, amit eddig a rajongótábor valaha látott.

Batista vs Alberto Del Rio

A harc elkezdőse előtt kapunk két bejelentést, amik értelmében Kane ringbe fog szállni ezen a RAW-n Daniel Bryan ellen. Sokáig vártunk már erre az összecsapásra, kíváncsiak lehetünk arra, hogy mit fog kihozni belőle a szervezet. Emellett pedig pár kérdőjellel mert találgatni a cég, miszerint lehetséges, hogy Brock Lesnar megjelenik ezen a RAW-n.
A csatában mindkét Szupersztár jól szerepelt, végül egy eléggé rövidke, és átlagos csatát láthattunk. Az Elimination Chamber-en Batista képes volt bevinni a Batista Bomb-ot, amit követően lekopogtatta ellenfelét. Ezúttal nem volt nyugalmas számára a harc vége, hiszen megszólalt Randy Orton bevonuló zenéje, ami miatt teljesen szem elől tévesztette az Állat a mexikóit. Del Rio ezt kihasználva egy kisebb fordítással egyből kopogtatta ellenfelét. A Vipera a bejáratban mondott pár szót leendő ellenfelének. Orton szerint Batista hiába jött vissza ekkora lendülettel, hiába nyerte meg a Royal Rumble-t, régen a Revolution-ben együtt harcoltak, ami miatt eléggé kiismerte Batista minden egyes apró mozdulatát. Az Állat természetesen nem hagyta szó nélkül és kijelentette, hogy ő nagyon szereti ezt a bizniszt. Valamint nem azért tért vissza, hogy elrontsák a kedvét, megmutatja, hogy mire képes és nem fog más számítani, csak, hogy elmegy a WrestleMania-ra és legyőzi az egykori barátját. Befejezésül odaállt a ring kötelek mellé, aminek nekidőlt és Orton-ra nézve felszólította arra, hogy alaposan nézzen végig Batista-n, a következő WWE Nehézsúlyú Világbajnokon.

Big E Langston vs Antonio Cesaro

A harcban Antonio nagyon jól szerepelt, ám nem tudta megszerezni a győzelmet, hiszen a szokásos kis forgása után Jack Swagger ugrott a ringbe és megtámadta Big E-t. Bevitte a Patriot Lock-ot, ami miatt diszkvalifikálták Cesaro-t. Langston a veszekedőknek nekiesett, ám Antonio várta őt, aki kiosztotta a Neutralinzer nevezetű finisherjét. Vajon összeugrasztaná a cég a Real Americans csapatát is?

Ezt követően nem más érkezett a ringbe, mint John Cena, akit az Elimination Chamber-en a Wyatt Family támadott meg. Emiatt a kis incidens miatt ért véget Cena számára a csata. John természetesen erről beszélt, majd kijelentette, hogy Bray Wyatt-et követve támadta meg őt, mint a három tagja a Wyatt Family-nek. Bray pedig, hogyha annyira részt szeretne venni egy címmeccsen, akkor ne a kihívót támadja meg. Viszont a konfliktus kirobbanása miatt, azt szeretné Cena, hogyha egyedül érkezne és szemtől szemben megbeszélnék ezt úgy, ahogy csak a WWE-ben lehet. Cena eldobta a sapkáját és a pólóját, amit követően elsötétült az aréna és a szokásos lámpás módon érkeztek a ringhez mindhárman. Ahogy megérkeztek a trió tagjai, Bray megszólalt aki a szokásos stílusában elmondta, hogy készen lesz felszín fölé hozni a hazugságokat, amik ezt a korszakot árasztották el, valamint bemutatkozott Bray-nek, amit követően Cena is megtette ugyanezt. John véleménye szerint nem túlságosan fair megtámadni egy embert, úgy, hogy közben a támadót ketten is védik. Szeretné lerendezni ezt a viszályt Bary-el, ezért egyedül lépjen a ringbe. John-on látszott, hogy véresen komolyan gondolja, amit mond. Kis gondolkozás után Wyatt elindult a szorító irányába, de természetesen nem egyedül. Ahogy nekiesett a trió Cenának nem érkezett senki sem John segítségére a Backstage-ből. Végül Bray hátrébb lökte a “katonáit”, amit követően Cena feltápászkodott a sarokban. Látszólag összeszedhetett valamilyen sérülést, mert nem volt képes ráállni a bal lábára. Gyorsan a ring mellett termett egy orvos, aki megkérdezte a Szupersztárt, hogy mégis mi a problémája, de John azzal volt elfoglalva, hogy akármilyen módon is, de elverhesse Bray-t. Végül komoly orvosi segítségre volt szüksége John-nak, valamint egy hordágyra.

Christian vs Sheamus

Láthattuk, hogy eléggé összekapott a backstage-ben a két Szupersztár, ami miatt Brad Maddox ki is írt egy csatát kettőjük között. A csatában a felső kötélről elugró Christian kapott egy kemény Brouge Kick-et, amit követően nem tudott kirúgni a kopogtatásból.
Ezt követően a backstage-ben láthattuk, hogy a Shield-es srácok között ismét egy kicsit feszült lett a helyzet, hiszen nem tudtak győzelmet szerezni a Wyatt-ek ellen az előző PPV-n. Dean a szokásos besokallt arrogáns stílusában faképnél hagyta a csapattársait. Ekkor megjelentek a Wyatt Family tagjai, akik közül Bray mosollyal az arcán tekintett a legyőzöttekre. Roman ekkor kijelentette, hogy nagyon zavaros volt a csata, viszont egy az egy ellen szívesen ringbe lépni a család vezetője ellen, akár ma este. Bray ezen elgondolkodott és kijelentette, hogy eléggé izgalmasan hangzik, elfogadja a kihívást.

Daniel Bryan vs Kane

A csata eléggé hosszas volt, amiben Kane is és Daniel is jól szerepeltek. Végül a Vörös Szörny egy kemény Chokeslam-et osztott ki az ellenfelének, ami után kopogtatta volna, de a legnagyobb meglepetésre ez nem volt elég a győzelemhez. Kane teljesen meglepődött, majd ismét megpróbálkozott volna ezzel a dobással, ám ahogy felszedte volna ellenfelét a padlóról Bryan bevitte a YesLock-ot. Hosszasan, de végül Kane szabadulni tudott belőle, amit követően egyből Daniel bevitte a Running High Knee-t. A Vörös Szörny ezt követően már nem tudott kirúgni a kopogtatásból és elvesztette a mérkőzést. Daniel ezt követően kemény szavakat vágott Triple H fejéhez, miszerint a COO megalkuvó és kétszínű, talán érőben van a HHH – Bryan meccs?

Summer Rae vs Emma

A hölgyek csatája rövid volt, amiben végül a győzelmet végül Emma szerezte meg feladatással.

The Usos vs New Age Outlaws

A NAO csapata megkérte az Uso srácokat, hogy a sajátos kis felkonferálást megcsinálhassák. A két iker addig elhagyta a szorítót, de váratlanul megjelentek és egy nagyon gyors győzelemmel felül kerekedtek ellenfeleiken.

Bray Wyatt vs Roman Reigns

A csatában mindkét Szupersztár jól szerepelt, végül a győzelmet Bray tudta megszerezni, hiszen diszkvalifikálták Roman-t. Ambrose érkezett a ringhez Rollins-al, valamint Harper-el és Rowan-en egyetemben. Ők négyen a ringen kívül csatáztak, ám Dean nekiesett Bray-nek is.

A főeseményen Brock Lesnar érkezett a ringhez Paul Heyman-el. Paul bemutatkozott, majd utána elmondta, hogy előre bejelentették, hogy Brock lép majd ringbe az aktuális Bajnok ellen, nem pedig a Royal Rumble győztese. Ezzel a Batista döntéssel nagyon nem elégedettek, de azt szeretné elkerülni, hogy az történjen itt mindenkivel, mint ami Mark Henry-vel történt. Triple H és Steph tudja, hogy Randy-nek semmi apró esélye nem lenne Brock-al szemben. Az ügyfele tudja, hogy azért történik ez, mert nem akarnának egy legyőzhetetlen Szupersztárt Bajnoknak. Viszont Heyman hozott magával egy szerződést, amit alá fog íratni a vezetőséggel, hogy Lesnar legyen a kihívó.
Ezt követően eldobta a mikrofont és lassacskán indult volna a rámpa felé, hogy távozzon, ám megszólalt a bizonyos gong. Ez pedig csak azt jelenthette, hogy Undertaker érkezik az arénába. Minden elsötétült és a rajongók felugrottak a helyükről. A köd elborította a bejáratot, amiből lassan kirajzolódott Undertaker alakja. A Phenom megérkezett, ismét részt fog venni a WrestleMania-n. Ahogy lassan elért a szorítóhoz a közönség a nevét kezdte kiáltozni, végül pedig Lesnarral hosszasan farkasszemet nézett. Deja Vu érzést kelthetett bennünk, amikor Taker tekintete egyenesen a WreslteMania logo-ra szegeződik. Brock bólogatott és aláírta a szerződést. Heyman megkérte Taker-t, hogyha akar meccset Brcok ellen a WM-re, akkor ő is írja alá. Ahogy Lesnar a szerződésen támaszkodott Undertaker belevágta a tollat a kezébe, majd kiosztott neki egy Chokeslam-et.

Ezzel zárult a RAW, ahogy Michael Cole is mondta, minden bizonnyal ez igent jelent. Várhatjuk, hogy mit fog hozni a Lesnar-Taker csata a pankrációs világ legnagyobb eseményének 30. évfordulóján.

Pre Show a WWE Network indítása kapcsán:

WWE RAW:

Letöltés: http://www.multiupload.nl/A2PAHCNEBK

14 gondolat “WWE RAW 2014. február 24. – Visszatérés” bejegyzéshez

  1. Amúgy már nem azért, de Hogan ha 17 éve nem volt a WWE-ben, akkor 2006-ban, hogy volt meccse Orton ellen?? De HókHogen botcholt a promojában.

    Kedvelés

  2. Hogan,Taker,Lesnar,Batista,és egy jó Wyatt-Shield feud,kezdünk helyrejönni gyerekek.
    Bár Hulk nem nagy durranás,de remélem csinálnak majd vele egy sztorit és nem csak dísznek jött vissza

    Kedvelés

    1. Sajnos a Shield-Wyatt feudról lemondhatsz, hisz Bray most már Cenára fog koncentrálni…
      De nagyon remélem, hogy meglesz a triple threat meccs a shield tagjai között a WM-en. 🙂
      Egyébként szerintem jó döntés volt, hogy nem folytatják a Shield Wyatt feudot mert ugyan nagyon jó volt, de az lett volna vele egy idő után mint a Randy vs Bryannel is… MEGUNTÁK VOLNA 😦
      Szerintem akivel lehetett volna kezdeni valamit az Cena lett volna, ha megküzdene Hulkal, de ennek sajnos búcsút mondhatunk… A Cena Bray meccs meg szar lesz 😦 Szeretem Cenát, de Wyattal nem fognak jó meccset összehozni 😦
      A legjobb az lenne ha egy erősebb ellenfelet adnának aki “élete legnagyobb kihívása lenne” és ez megfelelő alkalom lenne, hogy bővítsék az in-ringjét csak sajnos Vince nem gondol erre… 😦
      És amíg nem újítanak Cenán egyre többen fogják megutálni sajnos 😥

      Kedvelés

      1. Cena-val semmi bajom sincs, de amióta a WWE gyerekbarát lett, azóta kell 1 személy akire a kisgyerekek felnéznek. Most még Cena, de Daniel Bryan nagyon közel jár ahhoz, hogy átvegye a szerepét. Mert lássuk be, őszintén… Átlag életkor Daniel rajongói táborának 11-14. Félre ne értsetek, ez NEM ROSSZ! Én abban reménykedem, hogyha Db. végül akkorára “nől”, hogy egy bálvány legyen a kisgyerekeknek – nem kell sok hozzá – akkor szerintem Cena vehetne egy heel turn-t és visszatérhetne az a nagyfopájú, rapper Cena akit kedveltem.

        Kedvelés

  3. NEm volt olyan jó adás 🙂 De nekem tetszett, hogy visszatért Hulk meg Taker 🙂 De jobb lenne, ha Hulk is kapna egy jó kis meccset a Wrestlemania-ra 🙂

    Kedvelés

  4. hugon, hogon.. megérdemli hogy rendesen leírják a nevét: HOGAN!
    én úgy vettem észre hogy a közönség azóta alszik amióta nincs Punk

    Kedvelés

  5. ez a raw jó volt mert 2 superstar is visszatért örültem hogy hugon vissza tért de sajnos nem lesz nagy szerepe meg nem nagyon fog verekedni mert már öreg max elver egy könyü superstart de annak is nagyon örültem hogy visza tért undertaker és részt fog venni a wrestlmanian xxx-en kiváncsi vagyok rá de a meccsek azok unalmasok voltak nagyon

    Kedvelés

  6. Szerintem Undertaker és Hulk Hogan rohadtul feldobták a hangulatot. Van egy olyan érzésem, hogy Orton a WM-ig egy face turn-t fog venni. Daniel Bryan-el meg a tököm tele van, a Yes! Yes!-en kívűl semmi mást nem tud, csak mekegni. Inkább CM Punk mintsem Daniel Bryan.

    Kedvelés

    1. Sajnos nem voltunk idáig gépközelben (mint ezt tegnap előre jeleztük is), ezért maradt el. Igyekszünk pótolni a lemaradást.

      Kedvelés

  7. hát ööö… :S szerintem Undertaker se dobta fel ezt az adást… a közönségek mintha mostanában aludnának,persze ezekért a meccsekért én se rajongok, a sztorik is harmatosak.. És ahhoz képest, hogy évforduló lesz, egy igen harmatos WM elé nézünk..Orton vs. Batista (remélem Bryan valahogy belekeveredik és tán nyerhetne is, ha azt szeretnék, hogy tényleg mindenki nyomja a Yes!-t) Bray vs Cena, gondolom Usos vs. NAO meg ez az UT vs Lesnar.. nem tudom,nem hangzik jónak :S na mindegy jövőhét Chicago, ott remélem lesz valami, legalább közönség

    Kedvelés

    1. hát ööö… :S elnézést, de szerintem ebben az évben ez volt az egyik legjobb adás. WM elé nézünk igen és Orton vs Batista? szerintem tökéletes főmérkőzés.(talán egy Bryan vs Cena jobb lenne?!) nemhinném. Reignsel csinálhatnának már valamit, mert tehetséges szupersztár nem pedig ebbe a cica bunyókba való. a tag team meccsek lehetnének jobbak lehetnének új csapatok, nekem nagyon nem tetszik a NAO :/ de hát mindenkinek megvan a maga véleménye. Lesnar vs Taker a WM-re?! (ha Taker is benne van) biztos vagyok benne, hogy nem egy ilyen hülyegyerekkel fogják elvetetni Taker szériáját. az interconti és a united states övről ne is beszéljünk a United States övet már igazán elvehetnék ettől az Ambrose gyereketől, pl. csinálhatnánk egy Reigns vs. Ambrose feudot és átkerülne az öv Reignshez. és az interconti öv is már átmehetne vlkihez pl. szívesen látnám egy Rollinst interconti bajnok ként, nem azért, mert rossz BigE csak már unalmas :/ a Bryan vs Kane feud ha jól összehozzák és Kane megint a nagy szörny lesz annak is örülnék 🙂 és tegnap örültem, hogy Randy megvédte az övet akár milyen módon is 😉 jól tette a Wyatt family, hogy Cena-t kiiktatták, mert én komolyan mondom ha Cena bajnok lenne én nem nézném a WWE-t UNALMAS CENA, nemhogy visszahoznák Punk-ot és WM-re egy Punk vs Cena-t 😉 bár az is volt már sokszor, de Punk ha ott tudna nyerni az neki jó lenne 😉 hát kb. ennyi várom a WM-át 🙂

      Kedvelés

      1. Azzal, hogy Roman még nem kap rendes meccseket az az eddigi egyik legjobb döntés volt. Ne értsetek férre, az egyik kedvenc pankrátorom Reigns… 😀
        De miután uralta a royal rumblet és mégsem nyerte meg. A közönség őrjöngött, mindenki csak Romanról beszélt.
        Minél többet késleltetik Reigns karakterének kiemelését annál többen fogják szeretni. 🙂
        Figyeld csak meg, egyre hangosabban kiabálják a nevét a közönségben 😀
        Hamarosan az egész Stadion az ő nevét fogja harsogni és ez jelenti majd azt, hogy készen áll egy WM main event meccsre 🙂 (Remélem minél hamarabb 😀 ).

        Kedvelés

Vélemény?