Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE RAW 2014. december 22. – Ho Ho Hogan

wwe141222

A RAW 2014. december 22-én egy karácsonyi adással jelentkezik, ahol legelőször az aréna bejáratát tekinthetjük meg, amit a stábtagok szépen kidíszítettek az ünnepekre való tekintettel. A kommentátorok először mindenkit üdvözölnek az ünnepek előtti utolsó RAW-n, amit követően bejelentik, hogy megjelenik ezúttal is a szervezet ringjében Roddy Piper, aki megrendezi ismét a Piper’s Pit nevű beszélgetős kis show-ját, ahol nem más lesz a vendége, mint a United States Bajnok, Rusev. Emellett pedig két csatát is előre tudatott velünk a cég, amiben a nemrég visszatért Roman Reigns száll majd ringbe a Világ Legnagyobb Sportolója, Big Show ellen. Valamint a két őrül csap ismét össze egy Street Fight csatában, Ambrose és Wyatt harca meglehetősen keménynek ígérkezik.

A RAW-n legelőször a ringbe nem más lép be, mint az egykori Szupersztár, mostani Hall Of Famer, Hulk Hogan, azaz Ho Ho Hogan. A mikulásruhás legenda először is bejelenti, hogy ezúttal majd ő fogja vezetni a hétfő esti adást, aminek nyitányaként be is jelenti a fent említett két összecsapást. A publikum ezt követően Hogan nevét kezdi kántálni, ám Hulk megállítja őket és azt kéri, hogy a “Ho Ho Hogan” nevet kiáltozza a rajongótábor. A publikum eleget tesz a kérésnek és egy emberként zajonganak, amikor megszólal John Cena bevonuló zenéje. A Szupersztár a ringbe sétál, ahol egyből belekezd a mondanivalójába. Visszatekint az előző RAW-ra, aminél elkezdi énekelni a Frozen című animációs mese főcímdalát (bár kicsit gyérebbül, mint Demi Lovato 🙂 ugyanis a Let it go-ról neki a Steel Cage csata jut eszébe, ahol Lesnar kiosztott neki egy F5-ot és utána simán engedte menni Rollins-ot, aki így megszerezte a győzelmet. John ezt követően elismeri, hogy vereséget szenvedett, ám van egy karácsonyi kívánsága, ami nem más, mint egy csata, méghozzá Mr. Money in The Bank ellen, nem számít a J & J Security, Paul Heyman és Lesnar sem, csak egy meccset akar Rollins ellen. Ahogy Hogan a szájához emeli a mikrofont érkezik a bejárathoz Seth Rollins. A Szupersztár elmondja, hogy miután kapott egy Curb Stomp-ot a RAW-n nem látta, hogy mi is a probléma azzal amit csinál. Igazából az a helyzet, hogy senki sem akarja továbbra is Cena hülye hangját hallgatni. Az idő folyamatosan halad, és nem azért érkezett ide az arénába, hogy tiszteletét tegye Hogan és Cena előtt, két olyan ember előtt, akiknek az ideje már lejárt. Hiszen Ő a szervezet jövője, ő veszi át John helyét és lesz az első számú karakter, a cég zászlóvivője. Akár tetszik ez az embereknek, akár nem együtt kell élniük ezzel a ténnyel és ezzel a helyzettel. A Szupersztárok ezt követően egy kisebb szócsatába bonyolódtak, amit Hogan egy idő után megelégelt és bejelentette, hogy a mostani RAW nyitómérkőzése nem más lesz, mint Seth Rollins – John Cena harca.

Seth Rollins vs John Cena

A harc eléggé fordulatosra és izgalmasra sikeredett, hiszen mindkét Szupersztár képes volt eléggé jól teljesíteni. Végül Cena elhajolt a Curb Stomp elől, amit követően egyből egy STF-be fogta ellenfelét, ám Seth képes volt nagy nehezen elvánszorogni a kötélig. Ahogy egyre forróbb lett a talaj Rollins lábai alatt a J&J Security lépett a ringbe, akik egy dupla AA-t kaptak Brock Lesnar első számú kihívójától. Seth próbált élni a helyzettel, ám még a táskával sem tudta földre küldeni ellenfelét, aki sikeresen elhajolt a támadó elől, majd egy Attitude Adjustment-et osztott ki Rollins-nak, aki ezt követően nem volt képes kirúgni a kopogtatásból.

Fangando vs Jack Swagger

Ez az összecsapás koránt sem volt olyan szintű, mint a nyitómérkőzés, jócskán akadtak szépséghibák benne. Végül Fandango tudta megszerezni a győzelmet, miután bevitte a Diving Leg Drop nevű Finisherjét, majd kopogtatta Swagger-t.

Adam Rose vs R-Truth

A csata előtt Dolph Ziggler mondott pár szót a leendő csatájáról, amiben az ellenfele nem mást lesz, mint az egykori Interkontinentális Bajnok, Luke Harper. Főként a TLC-n megrendezett Ladder csatát hozta szóba a Show-Off, ami minden egyes szempontból óriásira és keményre sikeredett.
A harcban mindkét fél eléggé pocsékul szerepelt, végül a győzelmet R-Truth tudta megszerezni, amit követően a nyúl próbálta vigasztalgatni a vesztes Rose-t, aki azonban ezt félvállról vette. Amikor már betelt a pohár a parti őrültnél megtámadta ismét a nyulat, akit egy eléggé kemény verésben részesített.

Natalya vs Brie Bella

A hölgyek összecsapása erősen átlagos lett, amiben végül egy szimpla fordítással tudta megszerezni a győzelmet Natalya.

Los Matadores vs Goldust és Stardust

Ez az összecsapás is fájdalmasan unalmasra sikeredett, amiben végül El Torito tudta lekopogtatni ellenfelét.

Dolph Ziggler vs Luke Harper (Interkontinentális Bajnoki öv)

A sok erőltetett harc között láthattunk egy meglehetősen jó harcot, amiben mindkét fél képes volt ismét remek teljesítménnyel előrukkolni. Ebben a csatában is voltak eléggé extrém jelenetek, végül pedig két Superkick-et és egy Zig Zag-et követően Dolph tudta megszerezni a győzelmet.

Roddy Piper érkezik ezt követően az arénába, aki elmondja, hogy igazán imádja a Piper’s Pit-et. Roddy igazán élvezi, hogy itt lehet, hiszen itt mindig csodás az emberek magatartása, valamint imádja azt a légkört, ami a WWE ringjében elárasztja. Ezt követően viszont rá is tér a lényegre, hiszen mostanra van két vendége, akik eléggé megosztó személyiségek, ám ezt nem is latolgatná tovább, hiszen mindenki ismerő őket: Lana és Rusev. Ahogy megérkezik a pár Lana egyből belekezd az USA becsmérlésébe, ugyanis szerinte a karácsony az Egyesült Államokban egy rossz vicc. Az egyetlen olyan ünnep ez, amikor úgy tesz mindenki, mintha jó lenne, felveszik a hamis mosolyukat és az ál ünnepi hangulatukat, amikor a dagadt, elkényeztetett gyereküknek vásárolnak méregdrága ajándékokat. Roddy ekkor közbevág és elmondja, hogy ez a szabadság földje és mindenkinek joga van azt hinni itt, amit csak szeretne, Roddy például abban hisz, hogy Ryback ezúttal kettétöri Rusev-et. Ekkor pedig Ryback zenéje szólal meg, amire a bestia érkezik a szorítóhoz. Egymásnak estek a Szupersztárok a kötelek között, ahol végül Rusev-nek menekülnie kellett a Big Guy elől.

Alicia Fox, Emma és Naomi vs Paige, Summer Rae és Cameron

Karácsony előtt nem maradhatott el a lányok mikulás ruhás meccse, amit ezúttal a face dívák csapata nyert, amiben Alicia Fox tudott bevinni egy látványos finisher-t Cameron-nak.

Jey Uso vs The Miz

A harcot Jimmy Uso és Mizdow a ring mellől figyelték. Az összecsapás fordulatos lett, amiben mindkét Szupersztár próbálkozott értékesíteni egy-egy komolyabb mozdulatot, ám rengeteg olyan kísérletet láthattunk, ami kudarcba fulladt. Végül Miz egy fordítással két vállra tudta fektetni ellenfelét, aki nem volt képes kirúgni a kopogtatásból.

Bray Wyatt vs Dean Ambrose (Street Fight)

A kettőjük csatája ismét rendkívül keményre sikeredett, amiben a szokásos kellékek nem maradhattak el. Székek, létra, kendó pálca és asztal is komoly szerepet játszott a harcban, amit végül Bray tudott megnyerni. Ám az összecsapás után sem ért véget az adok kapok, kemény verést láthattunk a harc lefújását követően is…

Ezekkel a képsorokkal zárult a RAW, ami nem volt túlságosan izgalmas és érdekes, talán a következő heti adás jobbra fog sikeredni.

23 gondolat “WWE RAW 2014. december 22. – Ho Ho Hogan” bejegyzéshez

      1. Figyi “wweben”. Ha nem tolakodó a kérdésem akkor azt szeretném megkérdezni,hogy Facebook on mi a neved mert szivesen bejelölnélek ismrősnek. De azon sem sértödöm meg hogyha ezt nem szeretnéd. 😉

        Kedvelés

  1. Amugy a nezok mar neha jobban eltetik Rollinst mint Cenat.. Kicsit gondolom unjak a legyozhetetlen szerepet..

    Kedvelés

  2. Van egy jó hírem mindenkinek. Ryback atomokra fogja szét szedni Rusev et és a United States Championship et is meg fogja kapni. És ezt mindenki boritékolja el magának mert meg fog történni. Ez 100%.

    Kedvelés

    1. Ok nem akarok köcsög lenni,de ezt honnan szedted?
      Volt egy privát találkozód HHH-val,és megsúgta hogy figyelj már Rybacknek fogom adni a US övet?

      Kedvelés

  3. Megnéztem az első meccset és kész, tovább nem is nézem, Rollins végig dominálta az egészet, olyan mozdulatokat tolt hogy csak úgy lestem, mint kb minden meccsén, (a sok This is awesome, nem kétlem hogy Cena-nak szólt) Cena csak feküdt mint mindig és a végén mégis ki nyer? Na ki? Super Cena, ennyi kész, többet nem nézem ezt a fost. Ha egyszer végre azt látom hogy a jelenleg talán legtehetségesebb pankrátorukkal (Dean és Wyatt mellet) kezdenek valamit, akkor elkezdtem újra, addig meg olvasom.

    Kedvelés

    1. En mondtam… Hulyere verik egesz meccsen es a vegen felall Cena es AA es huuu de izgalmas..:D

      Kedvelés

Vélemény?