Rope Break Inside - WWE Hírek

Hírek, érdekességek, interjúk, összefoglalók, előzetesek minden mennyiségben!

WWE RAW 2014. december 29 – Évzárás Edge és Christian vezetésével

raw141229

 

2014. december 29-én elérkeztünk az év utolsó élő televíziós adásához, egyúttal a RAW 1127. epizódjához. Mint a WWE már előre bejelentette, a mai adásnak két házigazdája is lesz, ráadásul a korábban népszerű szupersztárok: Edge és Christian személyében!

És máris érkeznek a kanadaiak DC városának arénájába. A ringben a Captain Charisma szólal meg először, aki szeretne ma este egy különleges Peep Show-t, E-C módban. Edge-nek viszont kicsit más ötlete támad: egy különleges Cutting Edge műsorra gondolt. Azonban módosít tervén: meg szeretné mutatni, hogyan is értek fel ők ketten hét alkalommal is a csúcsra, hogyan lettek az egyik legnagyobb Tag Team, ezért kigondol egy Cutting Edge Peep Show-t, melyet a közönség is támogat. A HoF első vendége pedig Seth Rollins lenne. Ez viszont már nem túl tetszetős a népnek….
De a szupersztár folytatja: Mr Money in the Bank az adás folyamán szembenéz Roman Reigns-szel! Christian is kiír egy mérkőzést, méghozzá egy Champion vs Champion meccset a US bajnok Rusev és az Interkontinentális bajnok Dolph Ziggler között. “És ez itt lesz, ma este, ebben a ringben és mindenki teljesen meztelen lesz!”
Erre a kommentátorok is meglepődtek, Edge tekintete pedig riadt lett. “Egy kicsit túl lőttem a célon…..” – mondta Chris. “Hát igen, erre senki se kíváncsi.” – véleményezte a többszörös bajnok. “Ok, visszaszívom. Ki akarja látni ma este itt Daniel Bryan-t?” Captian Charisma kérdését üdvrivalgás fogadta és egy kiadós Yes! skandálás. A HoF folytatja: “Ennek örülünk, mert Daniel Bryan itt lesz ma, hogy üzenjen a WWE-nek a jövőjéről. De ne feledjük, ma mi vagyunk a vendég GM-ek. Mi lenne, ha adnánk Washingtonnak egy igazán különleges dolgot?” Majd egyszerre mondják: “Az Öt Pillanatos Pózt!!” De nem tudják kivitelezni, mert megszólal egy zene és érkezik a WWE Nehézsúlyú bajnoka, Brock Lesnar és menedzsere, Paul Heyman.
A kommentátorok emlékeztetnek, mi történt, mikor a bajnok utoljára itt volt, illetve arra, hogy kivel történt: Chris Jericho-val. Paul egy cifra felkonferálást hallat, amiben kifigurázza a két szupersztárt is. Majd megnyugtatja őket, hogy ügyfele viszont nem akar olyanokkal kezdeni, akiknek a karrierje így is tönkrement, mert Brock egy hódító, aki olyanok nyakát akarja elkapni, mint a hős John Cena. Beszélne a két pankrátor meccséről, ami a Royal Rumble-ön lesz, ám érkezik a rapper szupersztár, akinek van ehhez hozzáfűzni valója. A bajnok a ring sarkába megy, ahol hátradől és lenézően, gúnyos vigyorral bámulja kihívóját. A két vendég GM szép lassan elvonul, Cena pedig a szájához emeli a mikrofont. Egy “határozatot” és egy ajándékot hozott. A határozat, hogy elveszi a bajnoktól címét a következő PPV gálán. “Az ajándék pedig a tiéd, Paul Hayman.” Megindul a menedzser felé, elkapja az öltönyénél, de hátulról Brock rávetné magát, John viszont gyorsan reagál, felkapja Lesnar-t és kiosztaná neki az AA-t, de a szörnyeteg elszabadul és elmenekül.

Rusev (w/Lana) vs Dolph Ziggler (Champion vs Champion Match)

A küzdelem során a Show Off nagyon jól teljesített, többször is közel járt a győzelemhez, viszont ellenfele öt számolásnál tovább szabálytalankodott, ezért diszkvalifikálták. A harc viszont nem ért véget: Rusev elkapta szorításával ellenfelét a kötélnél. Négy bíró próbálta az Interkontinentális bajnokot megszabadítani, majd végül érkezett Ryback. A Big Guy egy Clothesline-nal kapta el az oroszt.

Felkonferálnak ma estére egy Tag Tem bajnoki meccset: Mizék kihívói az Uso testvérek lesznek. Ezalatt Ryback felsegítette Dolph-ot, de még maradt a ringben és mikrofont kért. Egy pár percet kér, hogy tisztázzon néhány dolgot, amit nem értünk, elmondhassa miért is áll ő most itt, mint Ryback. Azzal kezdi,hogy az első Live Event-en mindössze 12 évesen volt, a Nevada állambéli Las Vegas-ban, ahol egy vendégszerepet töltött be. Ott döntötte el, hogy WWE szupersztár szeretne lenni. Majd emlékeztet egy “kezdetre”, 10 évvel ezelőtt: a 2004-es SmackDown a képernyőkön. A nagy egymillió dolláros átverés, ahol épp ő esett ki a keretből. Ismét élő kép, Ryback folytatja: “Ezután mint minden normális emberi lény, ahogy elvesztettem az álom állásom, azt amit egész életemben csináltam volna, nem éreztem már a szenvedélyt sem. Nem mertem a családom elé kiállni közel egy évig, mert szégyelltem magam, hisz minden elvesztettem amiért addig megdolgoztam. Szereztem egy munkát BBQ-sként, ahol 12 órát lehúztam naponta. Azután minden éjjel hazamentem a magányos kis zugomba. Mindenem ami volt, a WrestleMania DVD-im, amik arra emlékeztettek, hogy mi mindent vesztettem el.”
A Big Guy ezután jött rá a dolgokra, pozitívan állt ismét a dolgokhoz és újra birkózni kezdett. “Aztán újra szerződtem a WWE-vel. És biztosan emlékeztek, milyen kis csapatot hoztunk össze, amit Nexus-ként ismertek.” A képernyőkön ismét egy bejátszás: egy 2010-es RAW, ahol a Nexus megjelent és elkapták Cena-t, majd szétdúlták az egész arénát, s forradalmat indítottak a WWE-ben. Történelmet írtak az akkori NXT-sek.
Ismét élő képek: “Minden nagyszerű volt, 28 éves voltam, a csúcson voltam és álom állásom volt. Minden olyan tökéletes volt. Aztán szintén 2010-ben, eltörtem a bokám három helyen is. De talpra álltam és folytattam a harcot, míg nem törtem darabokra a lábam térd alatt. Hadd mutassak valamit a kamerának.” Ryback felcsúsztatja térdvédőjét, hogy ne takarja el vádliját. Hosszú műtéti heg húzódott végig lábszárán. Ez emlékezteti, milyen küzdelmes is volt, hogy ma így itt álljon a WWE-ben. “Két kellemetlen műtét után az orvosok azt mondták, többé már nem birkózhatok. Ekkor született meg Ryback és visszatértem a WWE-be!” Ismét bejátszás, Ryback visszatérése, majd tarolásai. Egy igazi ragadozó lett, akinek az éhségét nem lehetett csillapítani és mindig többet kért. “Szóval így állok itt ma előttetek, és az utam feléd vezet, Rusev! Hadd szögezzek le valamit. Ez nem egy Egyesült Államok kontra Orosz Föderáció dolog. Ez az a dolog lesz, mikor az egyik Big Guy jól valagba rúgja a másik Big Guy-t! Amit nektek, de főleg Rusev-nek tudnia kell, hogy felveszem a negatív dolgokat és megeszem mindet! Beletömöm jól a gyomromba és pozitívummá alakítom! Mert szembenézek minden negatív dologgal, most pedig veled Rusev, és azt mondom: kérek még!!!”

Niki Bella (w/Brie Bella) vs Natalya (w/Tyson Kidd)

A győzelmet a Díva Bajnok szerezte meg.

A backstage-ben Naomi rohan oda Miz-hez, megöleli és azt mondja “Köszönöm”. A Tag Team bajnok viszont nem érti mit köszön. A lány négyszemközt szeretne beszélni Mizzel, ezért Mizdow-t elküldik. A díva Awesome-nak köszönhetően részt vehet egy projekten, mert egy producer látta a videóját. Azt mondja, elhiszi
Miznek, hogy segíteni akar, majd sok szerencsét kíván meccséhez.

The Usos vs The Miz & Damien Mizdow (WWE Tag Team Championship)

A mérkőzést a Double Super Kick és Jimmy Splash-e után az ikrek nyerték, így ők az új bajnokok. Naomi szinte azonnal a srácok nyakába ugrott, majd King készített riportot velük. A kommentátor gratulál. Az Uso-k örülnek, hogy ők, mint az év Legjobb Tag Team-je 2014-et bajnokként is zárhatják. Bulizni fognak, lesz BBQ és pezsgő, meginvitálják Jerry-t is. Jimmy azt mondja, egy oldalon vannak feleségével, mindig is azon lesznek, mert a család az első, és kifejezetten jól vannak. Ha Miz játszik velük, ők kijátsszák Miz-t.

A ring sarkában Cesaro, egy mikrofonnal kezében. “Hadd osszak meg veletek valamit, ami nyomja a szívem. 2014. az én évem kellett volna hogy legyen. Megnyertem még az Andre the Giant Memorial Battle Royal-t is a WrestleMania-n. De ti azt mondjátok nem akarok csatlakozni. Valóban, nem akarok és mindig lelépek miután beteszem ebbe a ringbe a lábam. De kivel csatlakozzak? Veletek, a WWE Univerzummal? Nem akarok semelyikőtökkel kapcsolatba kerülni. Nem érdekel senki és semmi sem, csak az, hogy mikor belépek ebbe a ringbe, tegyem a dolgom. Senki sem képes azt tenni, mint én itt a négy kötél között. Vagy ha akad valaki, aki nem így gondolja, az jöjjön ki és dobja fel a napom, gyertek, lehet próbálkozni!” És a kijelzőn megjelenik a #BNB, majd érkezik is a visszatérő Bad News Barrett! “Igen én vagyok, ez B! N! B! És Cesaro, attól tartok, van néhány rossz hírem számodra! Azt mondod, nem akarsz kapcsolatba lépni ezekkel az emberekkel, de valamivel biztos kapcsolatba lépsz ma, mikor a karom a fényes kis pofádban landol! Nagyon köszöntem!”

Cesaro vs Bad News Barrett

A győzelmet a visszatérő szerezte meg.

Luke Harper kerül képernyőre, aki azzal kezdi, hogy a nép ünnepli a kedvencét, őt és a többiket, akiket utálnak, azt pedig szidják mint a szemetet. Elmondja, hogy ebből már nagyon elege van, majd szép álmokat kíván.

The Ascension promo: “A fájdalmatok a mi örömünk, hadd büntessünk az örömért!” Az illuminátusok megjelenése egyértelműen egy új rendet jelent, ha nem is a világnak, de a rosternek biztosan.

Jack Swagger vs Luke Harper 

A győzelmet az ex-Wyatt-es szerezte meg egy Clothesline után.

A backstage-ben Edge, Christian és Cena idézik fel régi emlékeiket. Ez a HoF és John között kisebb ellentétet szülne, Captian Charisma jobbnak látja magukra hagyni őket. Egy ideig farkasszemet néznek, majd Cena megköszön mindent, amit átélhetett Edge-dzsel közösen, mert sokat tanulhatott tőle. Azon kevesek között van, akiket tisztel és akikre felnéz. Kezet fognak, majd a Cenation vezetője távozik.

Roman Reigns vs Seth Rollins

A meccs alatt Big Show volt a kommentátorok vendége. Már ilyenkor lehetett sejteni, hogy valami történni fog ma este. Valami, ami árnyékot vet 2015-re….. Roman jól teljesített, a Superman Punch után készült a Spear-re, de Show kirántotta a ringből, majd ráborította a kommentátorok asztalát. Az Év Szupersztárját ki kellett menteni a romok alól.
Rollins már ekkor tudta, ma este ünnepelni fognak…

Bejelentenek 2015 első RAW-jára egy Ambulance (Mentő) Match-et, ahol Dean Ambrose szembe fog nézni Bray Wyatt-tel. (Hátha lezárják végre ezt a feud-ot, amit már kezd unni a közönség…..)

És a Backstage-ben nem más tűnik fel, mint Daniel Bryan, aki épp R-Truth-szal és a Usokkal kezel. Máris érkezik az arénába. De előtte bejelentik az eheti MainEvent-en Santino Marella Új Évi Partija lesz. Ismét élő képek, és Bryan érkezik. A szupersztár szintén azzal kezdi, mint a GM-ek kezdték: örül hogy itt lehet. Nem csak most örül, de mindig mikor ebben a ringben állhat. Egyedül a rajongói hitték el, hogy ez a washingtoni srác ott lehetett a WrestleMania főmeccsén. Megköszöni az alkalmat, hogy egy estén nézhetett szembe Triple H-dzsel, Randy Orton-nal és Batista-val, mindezt több ezer ember szeme láttára, hogy megnyerhesse a WWE Nehézsúlyú Világbajnoki Címét. A rajongói adták neki ezt a lehetőséget, melyet sose lesz képes meghálálni. Öt nappal a WrestleMania után pedig megházasodott: az volt élete legjobb hete. Aztán sok dolog változott. Mikor visszajöttek a mézeshetekről, két napra rá meghalt az édesapja. Bryan könnyes szemmel beszél. Sajnálja, hogy nem lehetett mellette, mert ehelyett akkor is birkózott. Még egy hónap és karrierjét fenyegető sérülést szenvedett, majd kés alá kellett feküdnie. Az orvosok nem tudták helyrehozni. Mást se tehetett, mint otthon a kanapé mögül nézett ki a fejéből. Minden vágya volt, hogy a ringben lehessen, mert egyedül a rajongói terelhetik el fájdalmairól a figyelmét. Mert itt van az álma és az élete, ahol szerepelhet a közönség előtt. Nagyon felvidult, mikor Dolph legyőzte Seth-et és megfosztotta a Vezetőséget hatalmától. De fájt is neki, mert nem tudott itt lenni. Edge-ről beszél, hogy hasonló a helyzete, neki is talán vissza kellene vonulnia. Az orvosokkal és a családjával is megbeszélte már. Ekkor a publikum elkezdi skandálni: No! No! No! Bryan nem tudja, megéri-e folytatni. Végül kimondja, azért jött hogy elmondja: “A karrierem véget ért.”. A közönség megretten, erősebben skandálnak, de Bryan is kimondja: “Neeeem! Nem azért szerettem volna idejönni, hogy ezt mondjam nektek! Harcolni akarok, versengeni és indulok a 2015-ös Royal Rumble-n is! Yes! Yes! Yes!”.

A backstage-ben Miz-ék keresik fel a GM-eket, mert ma este rematch-et akarnak címükért. Edge előkap egy bábot, majd azt mondja ez a dublőre. A HoF ad nekik egy mérkőzést, de nem a címekért, nem az Uso-k ellen, de most következik!

The Miz & Damien Mizdow vs ???

A volt bajnokok ellenfelei pedig nem mások, mint a RAW-on debütáló Viktor és Konnor, The Ascension! Miz nem fogta fel, hogy az illuminátusokkal kell harcolnia, át is adta dublőrének a lehetőséget, aki bírta egy darabig, de végül nem állíthatta meg az NXT-s csapatot. Miz csak duzzogott a kordon mellett…

Seth Rollins meghívja John-t és Brock-ot a most következő fő eseményre.

Cutting Edge Peep Show

Az első vendég tehát Mr. MITB. Őrei pezsgőt és poharakat hoznak. Nem hiába… Seth először kijelenti, hogy ezek a srácok hősök számára, de hozzáteszi: a saját koruk hősei. Szerinte neki volt a legjobb éve: felemelkedett a Shield-ből, megnyerte a táskát, mára pedig elmondhatja, hogy ő a sportszórakoztatás jövője. A GM-ek szerint ez mások éve: Cena, Dolph, Sting, Bryan… Rollins elismeri, hogy a Survivor Series óta nehéz volt ez a hónap. Kapott sok negatívat, nem tetszett neki, ezért megváltozik: 2015-ben egy új Seth Rollins lesz. Kihívja ide a jó barátját, Big Show-t. Ezután Cena-t konferálná fel, de másodjára se szólal meg a zenéje. Edge megszólítására Mr. MITB ismét elmondja, jobb nála. A HoF nem ért egyet, hisz egy nagy srácot kellett kihívnia miatta. Seth elismeri, nem azért hívatja John-t, hogy koccintsanak 2015-re, hanem mert valamit akar tőle….. Nem jön a szupersztár. Erre a srác keményebb eszközhöz folyamodik: leüti Christian-t a táskájával. Mire Edge eszmélne, őt is négyen állják körbe és nincs merre futni. Leteremti Big Show, majd fejét az acéltáskára helyezve Rollins a nyakára lép. Ismét felszólítják John-t, hogy jöjjön. Ekkor már jön is. Végigfut a rámpán, de a ring előtt meg kell állnia: “Maradj, ahol vagy, John ! Tudod mit akarok tőled! Ha nem teszed meg, el fogom törni a nyakát! – John nekikészülne a harcnak, de Seth folytatja – ne tedd, John, jobb ha nem teszed….. tudod hogy nem teheted és ott fogsz maradni. – Cena ismét megindul, de gyorsan megáll – Egy lépést hátra! Tán elfelejtetted, hogy ez valaki férje? Emellett egy apa is, John! Van egy gyereke otthon, ha azt akarod, hogy még tarthassa a karjában a gyermekét, megadod amire szükségem van. Mert ha nem, széttaposom a nyakát ennyi ember előtt!” Végül aki eddig nem jött rá, Rollins kimondja mit akar: “John, hozd nekem vissza a Vezetőséget!” Nem könnyű a döntés… Hosszú hónapokig sokak estek a vezetés áldozatává, sokak munkája van abban, hogy megállították őket. De itt egy tehetetlen ember. Rollins jól érvelt: egy családapáról van szó. John nem engedheti, hogy Seth eltörje a nyakát. Mikrofont kér: “Jöjjön vissza a Vezetőség!” Rollins diadalittasan kiált fel, majd közli, ezzel nincs vége. Cena ráront vöröslő fejjel és a benne szét áradó düh erejével. De az óriás Big Show által kiváltott túlerővel nem tud sikert aratni. Mikor elvonulnak, a kijáratnál Paul és Brock társaságában üdvözlik a pezsgővel visszatérő Stephany-t és Triple H-t…..

Fekete “CM Pityesz” István

Pre Show:

RAW:

41 gondolat “WWE RAW 2014. december 29 – Évzárás Edge és Christian vezetésével” bejegyzéshez

  1. És most tudom, hogy ezzel amit mondtam nem fogtok eggyet érteni. De ha jól emlékszem van olyanis hogy magánvélemény.

    Kedvelés

  2. Csak annyit akarok az Ascension től hogy majd a tag team nek nem minősithető Uso kat os ilyen gyorsasággal zuzzák majd le mont ezen a Raw on a Miz éket. Ja és hamár le os zuzzák majd őket akkor majd vegyék el tőlük a Tag team öveket is. Mert Uso ék NEM ÉRDEMELTÉK KI!!!! 😉

    Kedvelés

  3. Már megint ezek az USO-ék , tököm tele van már ezekkel , szinte egész évben csak ők voltak a tag-ek, Ráadásul ez a RAW…… A Survivor Series óta haldoklik . Amúgy kíváncsi leszek , hogy Seth mikor váltja be a táskát, akkor lenne nagy dobás ha a következő Money In The Bank-re tartogatná, akkor 2 táska lenne egy eseményen.

    Kedvelés

  4. Számomra ennyi volt a mai raw.
    Edge és Christian visszajött egy napra.
    The Miz,és Mizdown bukta a TT öveket,csak hogy ismételten megkapják az úgynevezett “év”TT párosának nevezett 2 vicc,ki nem állhatom őket,ezek ketten pedig egy remeg TT lehettek volna,de persze a wwe csak azt nézi mit kajálnak be az emberek,illetve mégsem,mert mégis folyton Cenát erőltetik,holott a fél világ utálja.
    Show ráborította Reignsre az asztalt,bevallom ez tetszett.
    És BNB visszatért!
    Csakhogy a kutyát nem érdekelte a közönség reakcióját ítélve,pedig face karakterként jött vissza,és ezen magam is meglepődtem,miután felvette a BNB karaktert imádta a nép,pedig heel volt mégis majdnem minden meccsén csak az ő nevét skandálták,most meg semmi nem is éltették,nem is hurrogták csak nézték hogy ott van,és nyer.
    Cesaroról pedig nem is beszélek iszonyat nagy tehetség lehetne belőle,és ezt tették vele,talán e miatt volt ez a hűvös fogadtatás,nem tetszett hogy Cesarot megint szívatják.
    Na akkor mi volt még ja igen a kecske visszatér YES!YES!YES! istenítsétek az embert aki a wwe arcának mondja magát holott a seggének nem menne el olyan ocsmány!
    YES!YES!YES! sajnálom de ez van,a ringben még nézhető,mondhatni tehetséges is,de a karaktere szinte ugyan az,mint Cenának,annyi különbséggel,hogy Cena úgy néz ki,mint egy bajnok,nem mint egy kecske!
    És a legvége (a kedvenc részem) a szívszakító romantikus szappanopera.
    Mi ez már?
    Eltöri a nyakát ha nem hozza vissza HHH-ékat?
    Nagyon valószerű mondhatom.
    Ha tényleg megteszi,akkor a wwe jövője már a sitten dekkolna egy életfogytiglannal.
    Esküszöm a wwe kreatívai szerintem túl sok brazil szappanoperát néznek,alap ha egy ember életveszélyesen megfenyeget egy másikat,akkor a következő másodpercekben jönnek a biztonságiak és lefogják vagy tudom is én,de ez oly annyira valószerűtlen hogy besírtam rajta!
    John eltöröm a nyakát ez egy családapa képes vagyok rá John,megteszem és ha megtettem azután minden olyan lesz mint azelőtt,nem megyek sittre,bajnok leszek,mindössze eltörtem egy ember nyakát,de mindenki él tovább,mintha misem történt volna.
    De jó is lenne ha ez így volna,jóval csökkenne a bűnözők száma,de hagyjuk is menjünk szépen vissza a a szívszorító szappanoperánkhoz,na szóval ott tartottam,hogy:”Igen John el fogom törni Hozé Ármándó nyakát ha nem hozod vissza nekem vissza a vezetőséget”
    John persze nem gondolt bele logikusan a dolgokba ezért ezt mondat”Rendben van megteszem gyertek vissza de hagyd ki ebből Hozé Ármándót te galád”
    Na ok eltértem a tárgytól,de remélem leesett hogy mire céloztam ezzel,a végén ez egy kész szappanopera lett,nincs az a hülye aki ezt bevette volna max a 12 év alattiak,szánalom,a kreatívok megpróbálhatnának valami valósághűbb storyval előállni,mert ez már vicc.
    Az egyetlen dolog aminek örültem,hogy Randy visszatért habár még TV-s adáson mindig nem,de ami késik nem múlik.
    A vezetőséggel kapcsolatban pedig még annyit,hogy felesleges volt ily szívszorító módon visszahozni őket,mert úgy is végig Cenával fognak feudolni,és talán valamennyire Ortonnal,aminek a vége egy WM meccs lesz Cena és HHH közt,vagy HHH egy más embere közt aminek a tétje az lesz,hogy ha Cena nyer HHH-ék megint elmennek,és nyerni fog.

    Kedvelés

    1. Minden stimmel,de viszont BNB nevét skandálták a meccs alatt,nézd vissza! De egyetértek veled ezenkívül mindenbe!

      Kedvelés

  5. Rollins Big Show nagy nulák meg Rollins pincsi kutyáival együt
    remélem ezt még 1000 vissza kapják Roman R-töl-és Cena- tol

    Kedvelés

  6. Sziasztok! ez a comment kicsit eltér a mostani RAW-ról.Nos,mint tudjátok volt a TLC-n ,egy John Cena Vs Seth Rollins meccs ,s aki nyer(t)az megy Lesnar ellen a Royal Rumble-n,a WWE Övért.Evvel nekem egy a bajom.Az ,hogy volt a Hell In a Cell-en egy John Cena Vs Randy Orton meccs ,szintén aki nyer(t)az megy Lesnar ellen a WWE Övért.És tudtommal az a meccs ,még nem volt meg.
    (viszont ,mondjuk meglesz a R.R.-n ,de akkor is)

    Ha valamilyen baromságot irtam ,kérem javitson ki engem.Köszönöm 😀

    Kedvelés

    1. Az Orton vs Cena valóban az elsőszmámú kihivói jogért folyt azonban a Rollins vs Cena a TLC-n nem. Az a meccs azt a feltételt hordozta magával hogy hgoyha Cena veszit, akkor már nem ő lesz az első számú kihivó. Rollins ha nyert volna akkor sem mehetett volna Lesnar ellen.

      Kedvelés

  7. nahát… majdnem agyf@szt kaptam 😀
    Most mindenkinek rossz , hogy heel uralom van.. amúgy meg Cena uralmat szidják 😀 döntsétek már el ! 😀
    Nekem se tetszett.. fogtam is a fejem, néztem éjjel élőben.. De jólvan ez.. sztori és kész nem a valóság
    Meglepő, hogy az év utolsó adásán heel uralom van. Ünnepnapokon mindig facek a királyok mint Hogan, Foley, Cena stb..
    Vártam Randyt is, nem is bántam volna ha megjelenik, de gondolom nem akarták neki adni az év utolsó momentumát.
    Ezt önző módon Triple H ás Steph behúzta, szerintem ez mostmár minden évben így lesz.

    Ryback promója király volt. Mikor láttuk egyáltalán promozni utoljára?

    The Ascenssiontől valami olyat vártam mint a Legion of Doom vagy Demolition, ha megnyerik a közönséget még lehetnek is olyan sikeresek csak sokkal kisebbnek tűnnek.. 😀 Meg rettentő illuminati ellenes vagyok 😀 De kell ilyen sőt, szerethetővé is válik a karakter számomra

    Érdekes lesz ez a Royal Rumble, Daniel Bryan minden bizonnyal megnyeri.. vagy Roman Reigns
    Bár ennek marhára nem örülök. Unalmas karakterek. Bryan a csillagok közé van emelve Roman meg egy… hagyjuk is. 😀

    Ambrose, Wyatt, Cesaro, Ryback, Randy Orton és Rusev.. én főként bennük bizok, esetleg a Mizdow páros és ez az új csapat.
    A többiek eltúlzott szuperhősök meg vérnyogó kiscicák lettek.. teljesen unszimpatikussá váltak
    Remélem a RR-en már Sheamus is visszatér valami heel karakterként

    Én birom Lesnart, sőt azt is jónak tartom, hogy ritkán jelenik meg. Igy nagyobb a hitele. A parasztok lépnek először a sakkban is. Inkább az zavar, hogy csak néz ki a fejéből.. Nem beszél. Ez marhára idegesit
    Jó van mellette egy Paul Heyman dehát ez már igy sok.. mostmár elégszer végig hallgattam a promót mondjon már valamit ő is bassza meg 😀

    Rollins karaktere teljesen hiteltelenné válik.. Sok már ebből is.

    Vajon Stingnek lesz még szerepe?

    Kedvelés

    1. Kétlem, az a SS beavatkozás nagyjából annyit ért mint Rock megjelenése Rusevnél, persze sokkal nagyobbat syól de a végeredmény ugyanaz… Neki sem lesz már több beleszólása a dolgokba. Én is kegyetlenül vártam Ortont ha jött volna tökéletes lett volna az adás mert a meccsek nagyon jók volt kivéve a harper vs Swaggert mert annál nagyobb tölteléket ritkán lát az ember RAW-n. Lesnar és ROllins karakteramortizációjában abszolút igazat adok neked azonban Reigns-ben nincs igazad. Az tény hogy nem volt sok mozdulata eddig de a visszatérése óta szerintem egész korrekt mennyiségű új mozdulata van és hát, most rendesen el is picsázták. Látszik a WWE-n hogy küzd azellen hogy ne legeyen belőle is egy Bryan/Cena fajta pankrátor. A Royal Rumble-t valószinűleg Reigns nyeri bár nem tudom hogy hogy fogják a WM-ig összefűzni a szálakat. Az RR-en Rollins ellenfele talán Orton lesz mert még nem jelentettek be meccset Sethnek. S valószinűleg az övet is megkapja hamarosan a táska beváltásával pláne igy hogy visszajött a vezetőség, csak előtte Széna el kell vegye Lesnartól. Szerintem 2015 eleje egész jó lesz, csak jöjjön már Randy hogy teljes legyen a kép 🙂

      Kedvelés

      1. Szerintem nem Cena fogja elvenni Lesnartól.. Az ő karaktere már ultragyenge
        Ezt mindenki látja csak sokat szerepel mellé és emiatt erősnek tűnik
        pedig javarészt kikap meg szétverik…

        Kedvelés

  8. “Eltöröm a nyakát, eltöröm a nyakát!” Édes Istenem…
    Meg Illuminátusok, mi megy itt, ez hihetetlen…
    Bárcsak 10-12 évvel fiatalabb lennék, akkor biztosan tetszenének az adások.
    Na mindegy, ehhez az évhez méltó utolsó adást kaptunk.

    Kedvelés

    1. Régen is ilyen volt csak felnőttünk szerintem
      Undertaker vagy Kane a legjobb példa rá.. hol vársz ilyet a valóságban
      Meg a HD minőség elveszi róluk a komolyságot.. túl szépfiúk meg gagyk mondhatni
      mini filmsztárok

      Kedvelés

      1. Tény, hogy azok is komolytalanok voltak, de mégis elnézte az ember, akár az idősebb is, még a gagyit is meg tudták jól csinálni. Ezek viszont már bosszantóan gagyik.
        Amúgy meg teljesen igazad van!

        Kedvelés

        1. tény, hogy szar érzés
          valahogy jobb gimmickek voltak
          Wyattet meg Ambroset azért is birom mert a régmúltra emlékeztetnek

          Kedvelés

  9. Elképesztő hogy Rollins karakterét mennyire lerombolják. Adott egy tehetséges pankrátor és nem veszik észre hogy ezekkel a közbeavatkozásokkal nem tesznek jót neki. Mindenesetre tetszett ahogy Big Show ráborította az asztalt Reigns-re, ebből meg tudnék nézni egy egész adást.
    Uso-ék megint a bajnokok, erre nem is lehet mit reagálni. Remélem a The Ascesion szétgyalázza majd őket.
    Remélem Ryback-ből nem lesz Cryback. Ez a beszéd nem hozzá passzolt.
    Igazán összeverekedhetett volna Lesnar és Cena. Így csak egy átlagos adás volt számomra.

    Kedvelés

  10. Ilyen borzalmas utolsó RAW-ot még nem láttam! Az eleje, amilyen jó volt olyan nézhetetlenné vált. Remélem a jövő adás jobb lesz.. Orton visszatért, csak nem a TV-s adásokon szerepel sajna..

    Kedvelés

  11. az a véleményem hogy a vezetőség ismét segnyaloskodhat szerintem ideje volna már ha trpl h nak valaki egy életre szétrugná a segét mondjuk sting vagy bráyen yes yes yes amugy én inkáb hatam volna had törjék csak el a csávo nyakát inkáb mind visza hejezem a két buzi vezetőséget tplh köscögöt meg a ribanc feleségit nagy arcu mind kető adják át nekik ezt az üzenetet angolra forditva természetesen

    Kedvelés

  12. Most komolyan visszatért a vezetőség?Pedig jó adások voltak nélkülük.Na ennyi mostmár megin ketten szo..ják majd S Rollins faxát.Vége a jónak,az adások felét át kell pörgetni vagy elolvasni hogy mi volt és meg se nézni.

    Kedvelés

  13. hol van RAndy???? nem ugy volt hogy most ter vissza??? vagy csak nem vettem volna eszre…
    Most mi a **** van ?????
    Hisz a wwe hivatalos oldalan is hirdetve volt…
    Hol van ????

    Kedvelés

      1. Most valaki könyörgöm magyarázza már el mi a franc van …. az adásba randy sehol nem volt.. amit linkeltek ott meg ott van .. valaki pls……

        Kedvelés

        1. Amit Szabi berakott (és köszönjük neki) az a televíziós adás utáni amatőr, azaz nézői felvétel. Miután a RAW úgymond hivatalos része véget ért, az események még zajlottak és tévés adáson kívül jött Orton, aki ezek szerint ismét egy komoly face turnt vett. Úgy látszik, hogy a nagy visszatérését a WWE a jövő évre tartogatja.

          Kedvelés

Vélemény?