WWE RAW 2012. május 14. – Big Show kirúgva?

2012. május 14. Pittsburgh – A RAW heti adása most sem volt mentes az intrikáktól, de ez nem is csoda, hisz már csak néhány nap van hátra a következő PPV adásig, az Over The Limit-ig.

A szokásos RAW nyitóképek után Triple H-et látjuk a backstage-ben sétálni, a felkötött karú COO-t John Laurinaitis állítja meg egy határozott mozdulattal.
Johnny elmondja, hogy fogalma sem volt arról, hogy két héttel ezelőtt Lesnar HHH-re akar támadni és ő is ugyanúgy meglepődött, mint bárki más. Fájdalmas volt neki látni, hogy Lesnar megalázza Triple H-t és eltöri a karját, egyúttal biztosítja a szimpátiájáról és a támogatásáról.
Nem akarsz semmit mondani? – kérdezi, mire HHH ennyit válaszol: Amit mondani akarok, azt a világ előtt mondom el másodpercek múlva. Elindul, és mintegy mellékesen még sok szerencsét kíván Laurinaitisnek John Cena ellen a vasárnapi mérkőzésükön.

The Game az arénába lép, a közönség pedig – mint ahogy azt megszokhattuk – hatalmas szeretettel fogadja. Megnézhetjük a két héttel ezelőtti eseményeket ismét, láthatjuk, ahogy Brock Lesnar megtámadta őt.
Mindenki kíváncsi a Lesnarral kapcsolatos dolgokra – mondja. Nem fizikailag bántotta őt igazából, Lesnarnak a kijelentése sértette. Az, hogy ő hozza vissza a WWE legitimitását. Ez vicces, mert egy nappal Lesnar visszatérése előtt ő épp a ringben Undertaker ellen harcolt minden idők legnézettebb WrestleManiáján és épp arra gondolt a ketrecben, hogy jöhetne már valaki, aki visszahozza a WWE legitimitását – teszi hozzá gúnyosan.
Brock ostobasága sérti őt, sérti Undertakert, Shawn Michaelst, John Cenát, Ric Flairt, Hulk Hogant, Randy Savaget, Bob Backlundt, Bruno Sammartinot és minden olyan személyt, aki valaha is belépett a WWE ringjébe. A kijelentés sérti őt rajongóként is, hisz mindig nagy rajongója volt a WWE-nek.
Bevallja azt is, hogy zavarban van. Nem azért, mert Lesnar hátulról támadta meg, hanem mert ismét vevő volt Lesnar csapdájára. Ugyanaz a helyzet állt elő, ami 2002-ben. Lesnar egy istenadta képességű farmerfiú volt Minneapolisból és ő lett a következő “nagy dolog” a WWE-nél. Feljutott a csúcsra, ám amikor valóban meg kellett küzdenie, kilépett és elment a UFC-hez. Amikor a UFC-ben csúcsra ért jött valaki, aki seggbe rúgta kicsit és kilépett onnan is. Visszatért ide, kinézte magának Cenát és úgy gondolta ő lesz az embere, akin uralkodni fog, de Cena nem adta fel. Cena az a srác, aki soha nem lép ki. Harcolt és legyőzte Lesnart. Aztán amikor ő két héttel ezelőtt nemet mondott Lesnar követeléseire, a dolgok ismét nem voltak könnyűek, Lesnar pedig ismét távozott…

Lesnar zenéje szólal meg, de nem a szupersztár, hanem képviseletében Paul Heyman érkezik egy ismeretlen személy kíséretében. Heyman szerint HHH elveszítette a legnagyobb sztárját és lehet hogy azt hiszi magáról, hogy jó üzletember, de ő az az üzletember, aki ezt elcseszte. Akkor, amikor eltépte Lesnar szereződését. Lesnar nyilvánosan, élő egyenes adásban a televízió kamerái előtt kötött szerződést John Laurinatis-szel, de Triple H-nek ez nem volt megfelelő és dacosan megsemmisítette. Egy harcost hoztak egy szórakoztató társasághoz, de nem akarták, hogy harcoljon!
Átadják a papírt Triple H-nek, a lényeg pedig az, hogy Brock Lesnar bepereli HHH-t és valószínűleg a WWE-t is és több millió dolláros követelést akar érvényesíteni. Paul Heyman lesz az, aki Brockot jogilag képviseli. Elmondja azt is, hogy Lesnar csalódott. Szakmailag csalódott a szervezetben, mert kemény kihívásokat várt, nem egy vállalati behízelgő hangyát, aki soha nem tudott semmit elérni…
Heyman még hozzáteszi: Örül, hogy Lesnar HHH bal karját törte el, mert szüksége lesz a jobb karjára, hogy kiállítson egy zsíros sekket Brock nevére…
Heyman ezzel kicsit messzire ment, HHH megragadja az arcát és a köteleknek nyomja. Paul csak azt ismételgeti: Mit csinálsz?
HHH elengedi, a papírokat a földhöz vágja és közli: Mondd meg Lesnarnak, mindent meg fog kapni, amit érdemel. A COO távozna, Heyman azonban utána kiabál. Miszter Üzletember! – mondja, majd közli, hogy HHH ismét elcseszte. Amiért kezelt emelt rá ő is beperli és találkoznak a bíróságon.

Valami történhetett a ringben, amit nem látunk, de azt látjuk, hogy Michael Cole és Jerry Lawler is zavartan néz arra.

Az élő képet egy ismétlés váltja fel és megnézhetjük John Laurinaitis és Big Show egy héttel ezelőtti összetűzését. A figyelmetlen GM nekiment Shownak, majd ezért még ő támadta le az óriást. Show kigúnyolta Laurinaitis hangját. S bár kétszer is bocsánatot kérettek vele, a bocsánatkérés Johnnynak “nem volt megfelelő”. Felvetődött, hogy a paródia miatt Big Show-t ma este Laurinaitis kirúgja! Egyelőre az biztos, hogy Show hamarosan Kane-nel fog megküzdeni.

Láthatjuk a két héttel ezelőtti adásból Laurinaitis támadását Cena ellen, majd bejelentik, hogy a GM és Cena ma este a ringben szemtől-szembe kerül egymással.

CM Punk zenéje szólal meg és megérkezik a bajnok, mi pedig egy visszajátszást kapunk az előző RAW-ból ismét, arról a részről, amikor CM Punk-ot Lord Tensai legyőzte, majd Daniel Bryan megtámadta.

CM Punk és Santino Marella vs Daniel Bryan és Cody Rhodes
Lassan, de eljutunk az első mérkőzésig, ami nem más, mint egy Tag Team meccs. Érdekes, hogy a küzdő felek közül három bajnok…
Punk és Cody kezd, de az Interkontinentális Bajnok nem bír a WWE Bajnokkal. Látszik, hogy Punk egyébként is Bryanre feni a fogát. Cody gyorsan a ringen kívülre kerül, és ott végzi az érkező Daniel is. Punk rájuk ugrik és ahogy felkelnek, azonnal a földre is küldi őket. Marella is ugrana, de a US Bajnok fennakad a köteleken, a folytatásban pedig úgy tűnik, mintha alul maradna Codyval szemben is. Daniel és Cody váltanak, a pacsi után pedig Marellát keményen osztja Bryan. A kopogtatás azonban nem sikerül, Santino többször is kirúg kettőnél. Marella beszorul a ringbe, nem éri el Punkot és hihetetlen, mit kell elviselnie. Ennek ellenére állja a sarat, nem adja fel és nem tudják kopogtatni. Természetesen, amikor a mérkőzésvezető figyelme egy pillanatra elterelődik, mindketten támadják, Punk pedig tehetetlenül szemléli az eseményeket.
Amikor sikerül a pacsi, Punk a kötél tetejéről repül Codyra, majd több rúgást is bevisz, a GTS azonban nem sikerül. Pillanatokkal később, amikor Punk kopogtatna, Daniel Bryan zavarja meg. Cody kihasználja az alkalmat és hátulról támad a Bryanra figyelő Punkra, de semmit nem ér el vele. Ezúttal sikerül a GTS és a kopogtatás.
A mérkőzés győztesei: CM Punk és Santino Marella.

Láthatjuk, hogy ma este Randy Orton és Chris Jericho is meg fog küzdeni, majd következik a dívák mérkőzése.

Beth Phoenix vs Alicia Fox
A sérülés után visszatérő Bethnek remek alkalom, hogy hat nappal az Over The Limit előtt hangoljon egy kicsit a Díva Bajnoki címért kiírt mérkőzésére.
A címvédő Layla is figyeli az eseményeket, Beth pedig gyorsan megmutatja az erejét. Két kézzel a feje fölé emeli Aliciát, majd jön a Glam Slam és a kopogtatás. A győztes Beth Phoenix.
Beth mosolyog, majd meg akarja támadni Aliciát, de Layla berohan és padlóra küldi kihívóját.

A reklámblokkban láthatjuk, hogy John Cena rajongóinak száma a Facebookon meghaladja a 11 milliót és képsorokat kapunk a szupersztárok Make a Wish alapítvánnyal folytatott munkájából.
Megtudjuk azt is, hogy lassan hagyománnyá válik a mindenki számára elérhető PPV Pre Show, amiben vasárnap az Over The Limitet megelőzően Zack Ryder vs Kane mérkőzést láthatunk!

Ismét a múlt heti RAW képei jönnek, Big Show és John Laurinaitis ellentétének kialakulását követhetjük végig, majd megjelenik az arénában a SmackDown és a RAW közös General Managere – természetesen David Otunga oldalán. Laurinaitis helyet foglal a ring mellett és figyeli a következő meccset. Ezt követően feltehetően eldől Show sorsa…

Big Show vs Kane
A két nagy termetű szupersztár küzdelmében folyamatosan változik az állás, hol egyikük, hol másikuk tűnik esélyesebbnek a győzelemre. Amikor mindketten a ringen kívülre kerülnek, Kane kap egy hatalmas Speart. Show visszalapátolja a ringbe, majd a kiszámolás befejezése előtt ő is visszaér. John Laurinaitis ekkor szakítja félbe és követeli, hogy azonnal kérjen tőle bocsánatot a múltkori kifigurázásért. Kane kihasználja a pillanatot és egy Chokeslammel teríti le a GM-re figyelő Show-t, majd kopogtat, így megnyeri a mérkőzést.
Otunga vigyorán látszik az elégedettség, szinte süt az arcáról, hogy “ezt is elintéztük”…

John Laurinaitis a ringbe megy és azt mondja az épp négykézláb álló Show-nak: Állj fel és beszélj velem úgy, mint egy ember! Nézz rám, nézz a szemembe! A múlt héten viccet csináltál a hangomból. Emlékezteti Show-t, hogy ő a főnöke, azért nem célszerű viccet csinálni belőle.
Shownak bocsánatot kell kérnie ismét és most azonnal, és amennyiben ezt nem megfelelően teszi, Laurinaitis ki fogja rúgni! Big Show egy mikrofont kér, majd bevallja, hogy sokat gondolkodott, mit fog mondani Johnnynak ma este.
Amikor betört annak idején a WCW-be, 23 éves volt. Ez az élete. Megtett mindent és végül elérte, hogy legyen pár pillanata a WrestleManián. Bár a fejét magasba emelve mehet haza innen, sajnálkozás nélkül, az az igazság, hogy ő szereti amit csinál. Imád felkelni minden nap azzal a tudattal, hogy a rajongókért teszi.
Show elsírja magát, a közönség élteti és erőt akar adni neki. Kéri Laurinaitist, hogy ne vegye el tőle azt amit szeret, ne törölje el ezt a 18 évet kicsinyességből. Ha meg akarja bírságolni, tegye. Ha el akarja tiltani és soha többé nem kaphat cím mérkőzést, legyen. Ha úgy érzi Laurinaitis, hogy Show megsértette őt, mert utánozta a hangját, akkor sajnálja. Azt kéri csak, hogy Johnny tegye lehetővé, hogy továbbra is azt tehesse, amit szeret.
Laurinaitis azt mondja: nem hallotta, hogy Show bocsánatot kért volna.
Mondtam, hogy sajnálom – válaszol az óriás, mire Johnny közli, hogy akik a felső karéjon ülnek, vagy akik hátul vannak, nem hallották. Show ismét bocsánatot kér.
Laurinaitis szerint Big Shownak bizonyítania kell, és ha meg akarja a munkáját tartani, könyörögjön neki. Térdeljen le és könyörögjön! Big Show-n látszik a megalázottság és a vívódás önmagával. Habozik, már-már térde ereszkedik Johnny Ace előtt, de a közönség hallhatóan ezt nem akarná. A harmadik nekirugaszkodás után kéri Laurinaitist, hogy ne tegye ezt vele. Könyörög ha kell, de ne kelljen letérdelnie.
Laurinaitis közli, hogy Big Show undorítja őt, mint ahogy azok is, akik szeretik Show-t. Ő ezt az üzletért teszi, mindig mindent az üzletért tesz. Átgondolja még egyszer…
John Laurinaitis távozik, arra nem kapunk választ, mit is gondol át a GM pontosan. Big Show még nyeli egy darabig a könnyeit, majd amikor Laurinaitis a kijárathoz ér és visszafordul térdre rogy és hangosan bocsánatot kér.
Laurinaitis visszakiabál: Miért kérsz bocsánatot?
Big Show is kiabál: Bocsánatot kérek, amiért tréfát űztem a hangodból. nem teszem többet. Most boldog vagy? Boldog vagy?
– Nem, nem vagyok. A RAW és a SmackDown közös General Managereként minden jót kívánok a jövőben. És Show: Ki vagy rúgva! – közli széles mosollyal az arcán.
Laurinaitis távozik, Big Show pedig megsemmisülve térdel a ring közepén. Megalázták és kirúgták.

Jerry Lawler arról beszél, hogy Show személyes jó barátja, aki 20 év után nem ezt érdemelte volna. Big Show jobbat érdemelne. A néma, fagyott hangulatot Brodus Clay zenéje töri meg.

Brodus Clay, Kofi Kingston és R-Truth vs The Miz, Dolph Ziggler és Jack Swagger
Egy érdekes összeállítású hat emberes Tag Team mérkőzés következik. Brodus legyőzte The Mizt, A Tag Team bajnok Kofi és Truth pedig legyőzték Ziggler és Swagger párosát.
Vickie Guerreru úgy jelenti be pártfogoltjait, mint a jövő Tag Team Bajnokait. Az Over The Limit meccs előtt most bizonyíthatnának, de a győzelem nem sikerül. Miz is nagyon bizonyítana, ennek ellenére belefut egy Truble is Paradise-ba, majd Brodus intézi el végképp és kopogtatja.
A győztesek: Brodus Clay, Kofi Kingston és R-Truth.

Ismét megnézhetjük Laurinaitis múltkori alattomos, Cena ellen intézett támadását, majd a színfalak mögé leshetünk be. CM Punk és Alex Riley sétál és épp Brían Yes Lock mozdulatán viccelődnek, amikor AJ rohan oda Punkhoz. Riley magukra hagyja őket, a lány pedig kicsit zavartan kíván sok sikert Punknak a vasárnapi Fatal 4 Way mérkőzéshez.
A Bajnok nem nagyon érti, mi történik és mint elmondja, nem akarna drámát. Bár nagyra értékeli a gesztust, de nem hisz ebben a helyzetben és nem bízik Danielben. A rövid idő alatt pedig ahogy AJ-t megismerte úgy látja, hogy a lány kicsit…instabil.
Köszönetet mond, és azzal távozik, hogy találkoznak később.
AJ láthatóan szomorú. Vajon ráhajt Punkra?

A Nehézsúlyú Világbajnok Sheamus érkezik és helyet foglal a kommentátorok között, hogy onnan kövesse a következő mérkőzést.

Chris Jericho vs Randy Orton
Kétségtelenül jó és harcos csatának ígérkezik a két szupersztár összecsapása, s mint az várható volt, nem tapogatóznak, azonnal ütnek.
Jericho mielőbb feladatná a meccset Ortonnal, a Vipera azonban kijön a szorításból. Fordítani azonban nem tud, Chris keményen támad.
Orton több kopogtatási kísérletből is kirúg, aztán egyszer csak megszólalnak a hangok a fejében és bekeményít. Jerichonak azonban sikerül ellenfelét átlendíteni a köteleken, majd maga is kikúszik a ringből és nem hagyja ki, hogy ne szóljon oda Sheamusnak. Sőt! nem is csak odaszól, Ortont egyenesen a Great White-hoz vágja, majd a ringnek dőlve elégedetten szemléli földön fekvő áldozatait.
Ortont végül visszajuttatja a ringbe, ahol Jericho azonnal kap is tőle egy DDT-t. Amikor azonban a Vipera az RKO-t adná, Sheamus belenyúl a meccsbe és a földön fekvő Jerichot kirántja a ringből!
A meccset azonnal leállítják és Sheamus beavatkozása miatt Ortont diszkvalifikálják!
A meccs győztese így DQ-val Chris Jericho. Orton nem kicsit mérges és felelősségre vonja Sheamust. Vitájukat a kötelek között akarják lerendezni, azonban a terven felüli összecsapást a mérkőzésvezetők megakadályozzák.

Ismét megnézhetjük Big Show utolsó pillanatait és megtudjuk, hogy Eve egy Twitterre küldött üzenetének értelmében a pénteki SmackDown-ban, két nappal az Over The Limit előtt Randy Orton és Sheamus egy az egyben fognak megmérkőzni.

Ismét John Laurinaitis érkezik és azzal kezdi a ring közepén, hogy sajnálja. Sajnálja, hogy John Cena a közönség kedvenc szupersztárja, mert Cena egy a vesztesek közül. Cena egy vesztes. Veszített The Rock ellen a WrestleManián és a Lesnarrel vívott meccse után is úgy nézett ki, mint egy vesztes.
Ő, Johnny Ace azonban jobb, mint The Rock és Brock Lesnar kombinációja – mondja hatalmas önbizalommal. Amikor az Over The Limiten meg fogja verni Cenát, bebizonyosodik, hogy Cena rajongói, a tömeg is vesztes. De nincs semmi baj, végtére is a világnak szüksége van vesztesekre. Ha nem lennének olyan vesztesek, mint a rajongók, nem lennének olyan győztesek sem, mint ő.

Laurinaitis csöppet sem szerény monológját John Cena zenéje szakítja félbe. Cena a ringbe érve szó szerint körbeszaglássza Johnnyt, majd megkérdezi tőle, hogy: kétségbeesésében fújta-e be magát ilyen büdös kölnivel Mr. Laurinaitis? Már ha ez a valódi neve – mondja és közben a hangját figurázza ki.
Hölgyeim és Uraim, a következő választáskor ne felejtsenek el X-.szel szavazni erre a jelöltre, mert “Szeretem az embereket!” – utánozza ismét Johnny hangját. Aztán észbe kap, hogy mivel szórakozott és megkérdezi: Most engem is ki fogsz rúgni, mint ahogy Big Ahow-val tetted? Elmondja, hogy már előtte is egy szemétládának tartotta Laurinaitist, de ez most rosszabb. Azzal, hogy a vicc miatt kirúgta Showt, Laurinaitis lett a seggfejség királya!
Cena bemujtatja, ki is az a győztes Johnny.
– A WrestleManián a csapata nyert ugyan, de ő semmit nem tett.
– Mindenáron meg akarta fosztani az övtől CM Punkot és lásd: Punk ma is bajnok!
– Dicsőséges pillanatot akart, azt, hogy Lesnar legyen a WWE új arca és Lesnar veszített és kilépett!
Laurinaitis egy Lúzer! John Cena Jim Carrey-t meghazudtolóan fintorog és mondja Johnny arcába többször is: Lúúúúúzer!
Az Over The Limmiten is vesztes lesz, mondja Cena. Szerinte Laurinaitis a People Power jegyében mindenkire rátaposott a WWE Univerzumban, és az egyetlen ember, aki számított az ő maga. Ha nem hinne neki, egy tesztet mutat: Emelje fel a kezét a közönség soraiból az, aki szívesen megütné John Laurinaitist! – mondja és azonnal kar-erdő lendül a magasba. Aztán még egy kérdés: Hányan akarják annyira megverni, hogy hangosan sírjon, mint egy gyerek? A közönség őrjöng és hangosan kiabálja: YES! YES! YES!
Cena szerint mindez azt mutatja, hogy Laurinaitisnek fogalma sincs a valóságról. Pittsburgh-öt használja fel arra, hogy megmutassa, milyen a való világ. A város sok mindent megtapasztalt már. Először is az acélfüggönyt. A legendát, amiben egy csoport tagjait megtizedelték és ők megsérültek, de harcoltak, hogy elpusztítsák ellenfeleiket! Ezt fogja ő is tenni John Laurinaitis-szel az Over The Limiten.
Aztán másodszor ott van a Pittsburgh Penguins természetesen mondja Cena, de Laurinaitis félbeszakítja, mert a Penguins-re ő is hivatkozni akart a promójában, és ezt most Cena ellopta tőle.
John nem nagyon engedi szóhoz jutni Johnnyt. Ahogy megszólalna, közbevág és kifigurázza, azt ismételgeti, lúúúúzer. Aztán mikor lehetővé teszi neki, hogy a Pingvinekre hivatkozzon, Laurinaitis őket is veszteseknek nevezi! Lúzernek hívja a Penguins csapatát Pittsburghben, ezzel pedig nem vívja ki a közönség szeretetét.
Cena folytatja: A közönség soraiban is vannak néhányan közülük és garantálja, hogy élvezni fogják, ami következik. Elővesz e zsebéből egy korongot és a ring közepére hajítja Laurinaitisnek.

Laurinaitis mikor megszólal közli, hogy ő a Big Johnny. Magasabb Cenánál és jobban is néz ki, ráadásul kettejük mérkőzését megváltoztathatja, bármit megtehet, amit csak akar, bármelyik meccsen!
Eve szakítja félbe, aki kezében egy papírral érkezik és Laurinaitis fülébe súg valamit. Átadja a papírt, Cena azonban ha több darabban is, de kiveszi Johnny kezéből. Látszik, hogy John Laurinaitis arca gondterheltre vált, Cena pedig olvasni kezd. A levél a WWE Igazgatótanácsától érkezett és kettejük Over The Limit mérkőzéséről szól.
Az Igazgatótanács döntése értelmében – mert a mérkőzés fontos a WWE Univerzumnak – a meccsek ketten küzdenek egy az egyben egymás ellen. Nem lehet speciális mérkőzésvezető és senki nem lehet a ring mellett!!! Győzni csak kopogtatással, vagy feladatással lehetséges, és ha bármelyik szupersztár megpróbál közbeavatkozni, azonnal felfüggesztik!
És az utolsó sor a legfontosabb, Cena érthetően, tagoltan felolvassa:
És amennyiben Mr. Laurinaitis elveszíti a mérkőzést John Cena ellen, Ön hivatalosan is fel lesz függesztve!

Cena átadja a papírt, hogy Johnny a saját szemével is láthassa főnökei döntését. Ilyen az, amikor a hóhért akasztják.
Cena zenéje szólal meg, ő azonban leállíttatja és elmondja, hogy korábban hallotta Michael Coletól, hogy John Laurinaitis ma este egy hatalmas bejelentést akar tenni, ami az ő (Cena) egész életét megváltoztatja. Hallani akarja, mi is lenne az.
Laurinaitis Cena elé lép és lekever neki egy pofont, majd távozik.

Cena tekintetéből látszik, hogy hat nap múlva megadja a kapott kölcsönt. Hat nap múlva keményebb lesz, mint Lúdas Matyi, mert nem háromszor, hanem sokkal többször veri ezt vissza…

Laurinaitis sorsa megpecsételődni látszik. Van-e esélye, hogy legyőzze a WWE egyik aktív és jó erőben lévő szupersztárját? Van-e esélye, hogy még bármivel megpróbálkozzon a következő hat napban?
A kérdés azonban nem csak ez. Ha Laurinaitis veszít, hogy alakul Show sorsa? És hogy alakul a pereskedés HHH és Lesnar között?

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s