WWE RAW 2012. június 25. – Jericho visszatér

A RAW 996. adására Fort Wayne-ből jelentkezik és az elején egy kis összefoglalóval indult, amiben visszatekinthettük az AJ, D.Bryan, Kane, Punk sztori minden egyes jelentősebb pillanatát.

Láthattuk, ahogy a fiatal lány a backstage-ben áll és elmondja a véleményét a három pankrátorról. El akar szakadni Bryantől, és amikor Kane-re néz, elveszíti a gátlásait, csak vad akar lenni.
Szeretné, ha CM Punk a lelki társa lenne, de nem biztos abban, hogy Punk mit is gondol róla. Az lesz a legjobb, ha minden megy a maga útján…
A kamera fordul, és ekkor látjuk csak, hogy AJ magához beszél egy tükör előtt állva.

A már megszokott RAW nyitóvideó után a ringbe elsőként Vickie Guerrero érkezik ,akit láthatólag nem kedvel a közönség. Nem engedik szóhoz jutni, és folyamatosan kifütyülik, de végül elmondja azt a hírt, ami meglepetésként érintette a WWE szurkolóit.
Vickie Guerrero lesz 4 hétig a RAW és a SmackDown közös General Menedzsere, egészen az 1000. RAW-ig!
Legelső döntéseként egy Triple Threat Elimination mérkőzést hirdet ki, ami minden bizonnyal izgalmasnak ígérkezik…

Daniel Bryan vs Kane vs CM Punk – Elimination meccs
Az Elimination mérkőzésnek az a lényege, hogy a végén csak egy maradhat, szóval akit lekopogtatnak az kiesik. Ezt a meccstípust eléggé ritkán használják a szervezetnél, ezért lesz izgalmas, főleg hogy ilyen kaliberű szupersztárok csapnak össze.
Legelőször Daniel, majd Kane, végül a Bajnok CM Punk érkezik meg a szorítóba. A harc indításánál Punk gondolkodás nélkül nekirontott a Nagy Vörös Szörnynek, de ez nem volt jó kezdésnek, mert mindketten lepattogtak az óriásról. A SmackDown-on AJ Kane javára nyújtott segítséget, ezért úgy tűnt, hogy több önbizalma akadt a harcok tekintetében Kane-nek. Az idő teltével Daniel egyre jobban meggyengült, ezért a Bajnok megpróbálta bevinni a Go To Sleep-et, ám amikor felvette ellenfelét a nyakába egy Big Boot-ot adott neki az Ördög Kedvenc Démonja. Kane a földön heverő Punkra támadt, Bryan pedig kigurult a ringből.
Kane egy Chokeslamet próbált volna adni, de felhangzott AJ zenéje és a jól ismert szökdelésével körbeugrálta a ringet, majd távozott. Kane teljesen elvesztette a figyelmét, a befejező mozdulata nem is sikerült, de Punk-nak igen: felkapta a hatalmas termetű szupersztárt a nyakába és adott neki egy GTS-t, végül lekopogtatta. A Nagy Vörös Szörny kiesett. Daniel a Bajnok fáradtságát kihasználva a ringbe sietett és egy rúgással elterítette a földön, majd lekopogtatta. Daniel Bryan lett az első mérkőzés győztese.

A kulisszák mögött Vickie nézi a tévén a meccs végét, amikor megjelenik mellette Alberto Del Rio és Dolph Ziggler. Ők ketten már harcoltak Sheamus ellen, végül a SmackDown-on Dolph Zigglerlegyőzte Swagger-t, ahol bebizonyította, hogy ő lett volna alkalmasabb a Great White ellen. Dolph követeli, hogy léphessen a kötelek közé Sheamus ellen, Del Rio viszont kedveskedik, bókol Vickinek, hogy elérje célját. Egyikre sem hallgat Guerrero és inkább azt mondja: A SamckDown-on Sheamus ellen ringbe szállnak mindketten egy Triple Threat mérkőzésen, és akkor majd eldől, hogy ki alkalmas Bajnoknak.

Brodus Clay vs Big Show
A harc nem volt túlságosan hosszú, a végén pedig W.M.D. nélkül nyert Show. Egy dobásra készült Clay, de ráesett A Világ Legnagyobb Sportolója, ami után nem tudott kirúgni. Ez volt a Funkasaurus első veresége.

Láthatunk egy összefoglalót, aminek a főszereplője John Cena, és a szupersztár jótékonykodásáról, a rajongók felé nyújtott szeretetéről szól. Nem marad el a RAW nagy pillanatainak bemutatása sem, a reklámról visszatérve pedig látjuk, hogy a Show-Clay csata nemért véget a gonggal. Brodust úgy kellett volna kivezetni az arénából, ám Show akkor is megtámadta és szó szerint leütötte.

Az előző RAW-ra is visszatekinthetünk, ahol Triple H és Paul Heyman szólalkozott össze azon, hogy Brock elfogadja-e HHH kihívását a Summerslam-re. Végül Triple H egy pofont levágott Paul-nak.
Hivatalosan bejelentik, hogy a következő RAW-n Brock válaszolni fog HHH-nak! Hogy Lesnar személyesen, vagy máholdas kapcsolaton keresztül lesz jelen, majd egy hét múlva derül ki.

Látjuk, ahogyan AJ és Kane találkoznak és Kane bevallja a lánynak, hogy olyan érzéseket ébresztett benne, amikre nem is gondolt, ezpedig nem jó így. Nem akar kapcsolatba bonyolódni senkivel, mert ő egy szörnyeteg, aki abban leli örömét, ha fájdalmat okoz az embereknek. AJ pedig mentálisan instabil… Az lesz a legjobb, ha távol maradnak egymástól. Elköszön a lánytól, és magára hagyja. AJ sírni kezd, majd ez a sírás nevetésbe csap át.

Jack Swagger vs Santino Marella (United States Bajnoki öv)
Nem meglepő, hogy Vickie kiírt egy mérkőzést az egyik szupersztárnak, akinek ő a mentora. Jack azonban ezzel a mérkőzés lehetőséggel nem tudott élni. Nem volt hosszas a harc, Santino a Cobra után győzelmet aratott és megvédte US Bajnoki címét.

Látjuk, hogy John Cena sétál a backstage-ben és People Power pólókat szemlél. Találkozik Zack Ryder-rel, és kidobnak egy Laurinaitist idéző ruhadarabot a szemetesbe.
Ezt követően Cena megjelenik az arénában, ahol hatalmas őrjöngéssel fogadják, a kezébe kap egy mikrofont, ám mielőtt megszólal hallhatjuk a közönség reakcióit: itt már a pfujolás és az éltetés keveredik.
Cena “Korábban már kiküldtem egy tweet-et, amiben azt írtam, hogy ma este egy hatalmas bejelentésre készülök. A WWE össze vissza kavarog, olyan mint egy Star Wars rész. Van itt minden szereplő, a sötét oldalon John Laurinaitis elbukott mint Vader, van egy jóképű, erőteljes karakter, Cenawalker, aki legyőzte a hatalmas óriást. És nem hagyhatjuk ki a Woo Woo Wookie-t. A-Ry mint Scipio, de a leglenyűgözőbb Laurinaitis volt, mert megvan az a Vader-es hangja… Én vagyok az apád!” Majd tovább utánozza Star Wars hangokkal John Laurinaitis-t és Vince McMahon-t, a bejelentésre azonban nincs ideje, mert kialszanak a fények és megszólal a Break The Wall Down! Megérkezik az arénába a 30 napos eltiltása után visszatérő Chris Jericho. Láthatunk pár képet, ahol a Fozzy nevű zenekar énekeseként turnézott, majd felvesz egy mikrofont: Cena te mi a francról beszélsz? – mondja. – Tedd meg a bejelentésedet és húzz el a pokolba, menj ki a ringből, mert ez ma az én estém!
Cena nyugalomra inti a felhördülő közönséget, majd bejelenti, hogy Chris Jericho visszatért. Elmagyarázza Chrisnek, miről is van igazából szó: Ha Big Show megnyeri a RAW Money In The Bank meccset, esélyt kap, hogy kihívja a WWE Bajnokot. Ez pedig azt jelenti, hogy Show lesz az új bajnok és nem lesz senki, aki megállíthatja!
Bejelenti, hogy annak érdekében, hogy megállítsa Big Show-t, életében először indul a Money In The Bank létrás meccsen! Amellett, hogy indul, meg is fogja nyerni.
Jericho arroganciával vádolja Cenát és megkérdezi, csak azért fogod megnyerni életedben először azt a meccset, mert te vagy John Cena? Mielőtt John válaszolna, folytatja: ő már többször túlélte a MITB létrás meccseket, amik nagyon nehezek. Cena vicces srác, de a MITB létrás meccs nem vicc. A WWE-nél nincs senki, akinek több ilyen mérkőzése lett volna, mint Jerichonak, így bizton állíthatja, hogy az egy súlyos harc, és karrier-befejezőnek nevezi a létrás küzdelmet. Úgy gondolja, hogy Cenának, ahelyett, hogy Big Show megállításán aggódik, Chris Jericho megállítása miatt kéne aggódnia, ugyanis ő is részt vesz az idei MITB RAW mérkőzésen!

Vickie Guerrero szokásos Excuse Me bekiabálása szakítja meg a két pankrátor beszélgetését és hivatalos bejelentést tesz. A három hét múlva esedékes WWE Money In The Bank PPV adáson két létrás mérkőzés lesz: egyik győztese a WWE bajnoki címvédőt, másik pedig a világbajnokot hívhatja majd ki.
Jericho félbeszakítaná, ám Vickie azonnal rendre utasítja, mint ideiglenes GM. Jericho ezután cinikusan megjegyzi: Sajnálom Vickie, és most mit fogsz tenni, felfüggesztesz?
Vickie azonban nem jön zavarba, folytatja. Tehát: a WWE Bajnoi címért csak egykori WWE Bajnokok fognak küzdeni, akik Kane, Big Show, Chris Jericho és John Cena!

Cena úgy véli, hogy hatalmas ötlet, hogy csak régebbi bajnokok vehessenek részt a mérkőzésen, majd nála is jön a cinizmus: Vickie jó lenne állandó GM-nek is, amíg csak a WWE Igazgatótanácsának döntéseit ismétli meg és nincs saját ötlete.
Vickie Guerrero azonnal közli, hogy ez ma este az ő show-ja, és ő fogja kijelölni a fő eseményt, ami olyan, ami két éve nem volt: John Cena vs Chris Jericho!

Lillian Garcia érkezik meg, aki bejelentené hivatalosan is az egykori RAW főesemények sztárjának visszatérését, a korábbi kétszeres WWE Bajnokot… de nem tudja a mondanivalóját befejezni, mert megérkezik Heath Slater, aki szokásosan mondja az öndicséreteket. Visszanézhetjük az előző RAW-n bemutatott rögtönzött éneklését és azt, ahogy Roddy Piper Cyndi Lauperrel közösen elintézte Slatert. A fiatal srác is a múlt heti dolgokat hozza fel és közli, hogy ő az egyike a RAW legnagyobb szupersztárjainak.
Végül – félbeszakítva Slatert – felhangzik egy régebbi WWE szupersztár zenéje és megérkezik Sycho Sid.

Heath Slater vs Sycho Sid
Nem nagy meglepetésre a villám harcot a visszatérő Sid nyerte, Heath pedig újra megalázta magát.

Alberto Del Rio vs Dolph Ziggler No.1. kihívó mérkőzés
A mérkőzés tétje, hogy aki megszerzi a sarokban elhelyezett szerződést, az kihívhatja a következő SmackDown-on Sheamus-t. A harc eléggé hosszasan tartott, mindketten elszántan küzdöttek, hogy megszerezzék a szerződést. Zigglernek sikerült leszakítania a rúdról a papírt, azonban elejtette, Del Rio pedig természetesen azonnal rá akart csapni. Nem maradhatott ki Rocardo Rodriguez sem, aki egy alkalmas pillanatban a ringbe rohant, hogy magához vegye a kontraktust és ezzel megszerezze Del Rionak az első számú kihívó i jogot. Ziggler azonban keményen lerúgta, az irít pedig a ringen kívül került.
Végül nem született meg a győztes, mert megérkezett a Nehézsúlyú Világbajnok és beszólásával megakadályozta, hogy bármelyikük egyértelműen birtokolhassa a szerződést.

Lányok,lányok,lányok! – kiabált be Del Riónak és Zigglernek, majd nevetve mondta el, hogy értelmetlen harcolniuk, hisz Vickie már kiírt egy Triple Threat mérkőzést hármójuk között a következő SmackDawnra, így nincsen igazából tétje a mostani harcnak. A két küzdőfél abba is hagyta, Sheamus pedig úgy búcsúzott, hogy szét fogja rúgni a seggüket.

A reklámblokkban láthatjuk az adás elején történteket, majd hivatalosan is bejelentik a Money In The Bank PPV-re kiírt WWE Bajnoki Cím meccset CM Punk és Daniel Bryan között.

Az öltözőben CM Punk telefonál, amikor AJ lép oda hozzá és hátulról befogja a szemét. Punk vevő a játékra, hogy kitalálja ki áll mögötte: King Kong Bundy – mondja.
AJ sajnálkozik CM Punk adás eleji veresége miatt, ezért a szereplését a következő Díva Summer Beach meccsen Punknak ajánlja.

Díva Summer Beach Battle Royal: Beth Phoenix, Aksana, AJ Lee, Maxine, Rosa Mendes, Alicia Fox, Layla, Kaitlyn, Tamina Snuka, Natalya és Vickie Guerrero
A WWE Dívái fürdőruhában jelennek meg, hogy egy Battle Royal mérkőzést vívjanak egymás ellen, de mielőtt elindulna a harc megérkezik Vickie, aki a ringbe sétál és bejelenti, hogy ő is részt vesz az összecsapáson. Rögtönzött sztriptízt mutat be, persze csak fürdőruha szintig. A gong megszólalásakor valamennyi díva Vickiere támad, majd elkezdődik az igazi csajos Battle Royal is.
Rövid mérkőzés volt, gyorsan kihullottak a hölgyek, a végére csak a bajnok Layla AJ és Vickie maradtak. AJ azonban sikeresen ringen kívülre küldte Laylát, Guerrero pedig egy gyatra kísérletet tett a győzelemre. Kiabálni kezdett, meglökte a lányt, mire ő visszatámadott, Vickie pedig inkább kimenekült a szorítóból, így a harc győztese AJ lett.
A lány Yes! Yes! Yes! kiabálásokkal ünnepelte győzelmét.

Chris Jericho vs John Cena
A harc eléggé izgalmasnak bizonyult, hiszen Jericho most tért vissza és remek formában van, John Cena pedig folyamatosan győzelmet akar és ismét élvezi a rajongók szeretetét. A mérkőzés eléggé jóra sikerült, és nehéz lett volna eldönteni, ki is nyerhet.
A harc diszkvalifikációval ért véget, mert megérkezett Big Show és ráugrott a földön fekvő Cenára, aki éppen próbált kiszabadulni a Walls Of Jericho-ból. A győzelem lehetőségétől megfosztott és diszkvalifikált Chris a támadást követően elhagyta az arénát. Show kiosztott még egy Chokeslam-et is Cenának és nekiállt a nyakát szorítani.
Ahogy Jericho szinte átengedte Cenát az óriásnak, egy kissé olyan volt a kép, mintha ismét összeállna a Jeri-Show.
Ha azt hittük, hogy Laurinaitis távozása után Show ismét face turn-t vesz, tévedtünk.

Ezekkel a képekkel ért véget a RAW 996. adása, legközelebb a Superstars és a SmackDown következik…

Vélemény?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s